Esti Budapest, 1955. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-04 / 260. szám
Az EMAG öntödéjének November 7 brigádja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére vállalta, hogy selejtjét 2 százalékról 1,5 százalékra csökkenti, s átlagteljesítményét 168 százalékról 175 százalékra emeli. Ezenkívül a megerősített nyakú differenciálház-öntvényből napi 10 darab helyett 15 darabot fog készíteni. A brigád tagjai normájukatelejtmentes munkával 190 százalékra teljesítették. A vállalt napi 15 differenciálházból a daru hibája folytán csak 8 darabot tudtak gyártani. Megígérték, hogy az elmaradást a forradalmi műszak végéig pótolják. . A Duna Cipőgyárban a November 7-brigád belföldi férficipők tűzését végzi. Az évforduló tiszteletére a brigád tagjai jobb minőségű munkát vállaltak. Régebben havonta átlag 19 pár cipő fejtűzését és 11 pár cipő hátsószíj tűzését rontották el. Most megfogadták, hogy a hibás fejtűzések számát négy párral, a kifogásolható hátsószíjtűzések számát két párral csökkentik. A múlt hónapban jobban dolgoztak, mint ígérték. A hibás fejtűzéseket 11 párra, a hátsószíjtűzésekből eredő hibákat 3 párra csökkentették. „Figyelem, figyelem, a Chemia I-ben megalakult a November 7-brigád“ — harsogta Jelentések példamutató brigádokról AZ ÉVI TERVÉRT, AZ ADOTT SZÓ VALORAVÁLTÁSÁÉRT vállalásaik teljesítésével készülnek az ünnepre a „November 7’’-brigádok ftg van olyan gyár az országban, ahol vember 7 közeledtével a forradalmi műszakegy vagy több brigád ne viselné a ^ ^ ^gyobb igyekezettel dolgoznak, aNovember 7“ nevet. A megtisztelő elnevezést szorgalmaikért, áldozatkészségükért, állhatatosságaikért kapták e brigádok. Mostani Határidő előtt teljesítik fogadalmukat A Telefongyár karbantartó gyáregységének November 7 ifjúsági géplakatos brigádját mindig a legbonyolultabb, a legsürgősebb gépjavítási munkákkal bízzák meg. Jó munkájukkal a brigád tagjai már több műhely dolgozóit segítették át a nehézségeken. A legkényesebb gépeket is mindig gyorsan, hiba nélkül javítják. Október végén egy Pittlerautomata és egy excenter-prés sürgős generáljavítását bízták a brigádra. A javítás határideje november 30. Az ifjúmunkások azonban tudják, hogy a két gép hiánya igen hátráltatja a forgácsolóműhely munkáját. Ezért november 7 tiszteletére új felajánlást tettek: a Pittlerautomatát 15, a présgépet 5 nappal a határidő előtt kijavítják. Csütörtök estig a brigád átlagszázaléka 15 százalékkal túlhaladta az előző harmadét és a többi között a felajánlott gépek javítása is gyors ütemben halad. Az automata javításában 10, a présgép javításában pedig hatnapos előnyt szereztek tegnap estig. Minden jel arra mutat, hogy vállalásukat határidő előtt teljesítik, néhány héttel ezelőtt a Chinoin-gyár hangosbemondója. A brigád a nagy ünnep tiszteletére felajánlotta, hogy terven felül 12 kilogramm histidint gyárt a hónap végéig. Vállalásukat túlteljesítették, mert már a hónap utolsó napjaiban 16 kilogrammnál tartottak. Bebizonyították, hogy méltóak a November 7-brigád büszke névre. A Kőbányai Zománcárugyár forgácsoló műhelyében a múlt havi termelési értekezleten Szikora János fiatal esztergályos bejelentette, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója tiszteletére négy fiatal társával együtt brigádot alakít. A brigád a November 7 nevet vette fel és vállalta, hogy az addigi 115 százalék átlagteljesítményét 10 százalékkal növeli, tagjai selejtmentesen dolgoznak és példát mutatnak a munkafegyelemben is. Sokan nem bíztak a fiatalokban, mert gyakran fegyelmezetlenek voltak. De most kitettek magukért. A forradalmi műszakban a brigád tagjai — Szikora János, Kemenál Pál, Czinkóczi István, Matis Róbert és Jenei Sándor 128—135 százalékos teljesítményt értek el, hogy elősegítsék üzemük éves tervének és vállalásának túlteljesítését. Nyugdíjba ment két idős újságárus asszony KÉT ÚJSÁGÁRUS ASSZONY: Bogdánné és testvére negyven évi munka után nyugdíjba ment. Legutóbb a főváros szívében, a Lenin körút és Rákóczi út sarkán, az éjjel-nappal nyitva tartó csemegeüzlet előtt árusították a napilapokat és a folyóiratokat. — Nagy megnyugvás nekem, hogy öreg napjaimra nyugdíjat kapok — mondja Urcsev Bogdánné. — Azelőtt nem kaptak nyugdíjat az újságárusok, úgyszólván a bódé mellől kerültek a temetőbe. Reggel 5-től este 11-ig árusítottunk az utcán és senki nem törődött azzal, hogy naphosszat ki vagyunk téve az esőnek, a szélnek, a hónak. Lenézett ember volt a „rikkancs“. MOST ÁTVETT BENNÜNKET a posta, s megbecsült emberek vagyunk. Szabályozták munka-Búcsú az újságárus bódétól időnket, én például legutóbb már csak délutántól árusítottam. A posta az árusítók részére „árusszekrényt" is készíttetett, nem szenved már az időjárás viszontagságaitól a lapárusító. — Hetvenhárom éves vagyok és mégis sajnáltam otthagyni a megszökött helyet, de különösen azokat a kedves vevőket, akik 25—30 év óta mindennap tőlem vették az újságot. T*I íM cru|/| sem vette észre 1 Hifin álNM a nagy sürgésforgásban, hogy a Rákóczi út és a Lenin körút sarkáról néhány napja hiányzik a két kedves és előzékeny újságárus nénike. Csak néhány régi vevő tudja, hogy a két néni negyven éves hűséges munkája után — a posta nyugdíjasa lett. 1 Szívből kívánunk nekik gondtalan pihenést, erőt, egészséget. Ugróczky Mihály Hatodik, kissé elkésett gyermek volt Kálmán, a Füri-családban és a bába, aki világra segítette, rövid életet jósolt neki. Szerencsére a bába tévedett, s a kis Kálmán, semmibe véve a jóslatot, rohamosan erősödött. Kétéves korára elszaggatta bátyja vásott ruháit, arca kitelt és testén keményen feszült a hús. Az első szó, amit megtanult, a „nincs“ volt. Nem csoda, ezt hallotta napnap után. Nincs és nincs! Ilyenkor édesanyja — száraz, szikár asszony volt — egy könnyet morzsolt szét kezefejével, apja meg felállt, kiment a fészerbe, előkeresett egy akáctuskát és szilánkokra verte. Mást mit tehetett volna? Hiszen hajnaltól napestig dolgozott. Ha meg sürgős munka akadt, még éjszakára is bennragadt a gyárban, mégsem volt elég soha a kereset. Hat karaj kenyér, hat tányér leves, bizony még álomnak is szép volt a huszas években. Kálmán az iskolában érezte a legjobban magát. A betűre még a kenyérnél is jobban éhezett. Mire leesett az első hó, már végzett tankönyvével és a kalendáriumot bújta. — Taníttatni kéne! — mondta az apja. — Úgy fog ennek az esze, mint a beretva. — De miből? — sírt fel az anyja. — Hiszen ruhája sincs szegénynek. Amikor az ötödiket elvégezte, beadták inasnak egy asztaloshoz. — Legalább szakmája lesz — vigasztalta önmagát az apja. — Csak vasas ne legyen, mert akkor kitekerem a nyakát. Keserű, koravén gyermek lett Kálmán és mire leventesorba került, megtanult kételkedni. Kételkedett akkor is, amikor az oktató a hazáról beszélt, azért megkérdezte tőle: — Oktató úr kérem, tessék megmondani, mi az enyém a hazából? — Ez ni! — hördült fel dühösen az oktató és ütlegelni kezdte. Ettől kezdve „komenista” lett a neve. Csepelen, ahová katonai szolgálatra bevonult, néha az volt az érzése, hogy figyelik. „Vörösnek“ tartották, ezért büntetésből áthelyezték az asztalosműhelybe. „Gyanús, megbízhatatlan“ elemeket dobáltak itt össze és Kálmán csakhamar barátokra talált. Volt köztük egy vöröskatona is, aki sokat mesélt a nagy forradalomról és Kálmán csakhamar büszke lett a „komenista“ jelzőre. Leszerelése után nem volt kedves-t visszamenni Monorra. A fiúk is biztatták: „Maradj itt Kálmán, nem mindegy, kinek szolgálsz?“ Beállt hát Weiss Manfréd munkásseregébe. Előbb a bognárműhelyben dolgozott, majd amikor elfogyott a munka, átdobták a Fémműbe és hengerész lett. Ebben az időben már volt egy kis baráti köre. Együtt jártak, együtt olvasgattak és vezetőjüknek fogadták ezt a csendes, halkszavú, de mindig magabiztos fiatalembert. 1937-ben megnősült. Hetekig számolgattak, hónapokig kuporgattak, azután heti részletre vettek egy kis telket a Magyar—Hollandi Banktól a Királyerdőben és fészket raktak. De szerény boldogságukat csakhamar megzavarta a háború. Behívók jöttek, aztán szűkszavú táviratok érkeztek: „Eltűnt, elesett“. Királyerdőben is egyre több lett az elárvult fészek és vékonyabb a karéj kenyér. — A haza mindenekelőtt! — szónokoltak a gyár urai és szorítottak egyet a présen. — Dehát ki az ellenség? Ki bántott minket? — jajdult fel Kálmán. Nemsokára erre is választ kapott. Parancs jött, le kell szerelni a gépeket. Viszik nyugatra! — Ne engedjük! — zúdult fel egy emberként a műhely és letették a kalapácsot. Idegen munkások özönlötték el ekkor a műhelyt és mögöttük Árpád-sávos sihederek álltak őrséget. — Árulók! — kiáltotta Kálmán és közébük akart rohanni. Úgy fogták le társai. — Vigyázz! Szükség van még rád! — súgta ekkor valaki a fülébe és Kálmánnal fordult egyet a világ. Hát tudnak rólam? Kellek? — harsonázott benne az öröm. Pár nap múlva — 1944. november végén — futótűzként terjedt el a hír: kiürítik Csepel-Királyerdőt és lerombolják jelentős részét. Nézte a kis fészket, a téglánkint összehordott házat és keze ökölbe szorult. Védelem? Itt? Pest árnyékában? — Mi lesz velünk? Hová menjünk? — sírt az egyik szomszédasszony. — Ki enged be öt gyermekkel télvíz idején? Kezüket tördelő, kétségbeesett emberek verődtek csoportba egy-egy jajveszékelő asszony körül. Meganynyi kisemmizett munkás, aki szájától vonta meg a falatot, hogy kifizethesse a banknak a havi részletet. S néhány lépésre tőlük ott álltak a tankok, a hernyótalpas szörnyetegek, hogy földdel tegyék egyenlővé kicsiny házaikat. — De hát miért? — szakadt fel az egyikből a visszafojtott indulat. — Miért tesznek földönfutóvá most, amikor már úgyis minden késő? — Mert félnek tőlünk! Fél a hadvezetőség a vörös Csepeltől — kiabálta valaki a hátsó sorokból. — Mert megbízhatatlan vagy! — fűzte tovább a megkezdett mondatot egy ismeretlen férfi. — Megbízhatatlan vagy, tehát pusztulnod kell... Az ismeretlen elhallgatott és a távolba nézett. Tököl felé, ahol ágyúk mozogtak. — Pedig már jönnek ... Halljátok? Ti meg siránkoztok, mint a vénaszszonyok. — Hát mit tegyünk? Beszélj már, segíts. Te kommunista vagy, ugye? A párt küldött? — záporoztak a kérdések. Egyetlen pillanatra csend támadt. Az ismeretlent nézte mind, akinek halvány mosoly futott át az arcán. Azután megfordult és a tömeg élére állt. — Gyerünk a községházára. Tiltakozzunk a kiürítés ellen! Mint az áradat zúdult a tömeg a községháza felé, s útjában magával sodort mindent. Füri elvtárs ott volt az első sorokban, s valami furcsa, érthetetlen öröm szállta meg. Úgy érezte, énekelni kellene, hangosan, büszkén, teli torokkal. Énekelni, mert megtalálták egymást, az utat, a pártot. Bent a községházán sápadtan tanácskoztak az urak. Az épület előtt egy pillanatra megtorpant a tömeg. Azután ellepték a folyosót és nekifeszültek a lépcsőnek. A főjegyző ajtaja előtt egy nyilas állt. Amikor meglátta a tüntetőket, övéhez kapott és leoldott egy kézigránátot. — Oszoljanak, mert... De tovább nem mondhatta. Magával sodorta a tömeg, az ellenállhatatlan áradat. Egy darabig még vitte, hurcolta, azután kidobta magából, mint piszkos tajtékot a tenger. A kiürítés elmaradt, a front mind közelebb kúszott és szívük dobbanása egyre hangosabb lett. 1945. a felszabadult öröm éve volt. Felvették a pártba és Füri elvtárs minden erejével és szeretetével az ifjúság felé fordult. Tanította, nevelte őket. Mesélt a múltról, a földbevájt viskókról és a jövő képét színezte; magasba nyúló házakról, virágos ablakokról, egészséges gyermekekről és jókedvű felnőttekről. 1946-ban Krám elvtárssal megalakították az első falujáró rohambrigádot. Napokig hordták a salakot és a téglát, hogy vasárnapra megkapják a teherautót, s még fáradságot sem éreztek. Amikor pedig Nagy Sándorral és Horesnyi Ferencnével életrehívták az ország első úttörő csapatát és ott ültek ők is a tábortűz mellett a többi szülő között, úgy érezték, hogy ez csak a kezdet még, az első lépés. Közben tanult ő is. Éjszakákon keresztül virrasztott egyegy szakkönyv fölé görnyedve, s ha elerőtlenedett egy megfejthetetlennek látszó képlet miatt, lábujjhegyen bement a hálószobába, megsímogatta gyermekei fejét, azután visszaült a könyv mellé és tanult tovább. A párt Füri elvtársat 1949-ben vállalatvezetői teendőkkel bízta meg. Mellette állt, segítette, támogatta munkájában, úgy, hogy vállalata 1954-ben négyszeres élüzem lett. Ugyanebben az évben Füri elvtárs — a hajdani asztalosinas — elvégezte a Műszaki Akadémia kohászati tagozatát és megkapta a mérnöki oklevelet. 1953. november 7-én baráti ünneplésre gyűltek össze munkatársai. Füri elvtárs megkapta a „kohászat kiváló dolgozója“ címet. Édesapja — hetvennégy éves volt és az EMAG- ban dolgozott — meghatottan ölelte át fiát és könnyekkel küzdve mondta: — Hát fiam, ezek után én is megbocsátok neked. Füri elvtárs elnevette magát. — Hát azt jól teszi, édesapám. De szeretném, ha elárulná, mit bocsát meg? — Azt, hogy vasas lettél te is. Mert tudod, szép szakma volt, mindig, de becsülete csak most lett... Tökölyi Imre A HATODIK Technikai kiállítás nyílt a Rákosi Mátyás Kultúrházban A XIII. kerületi Pártbizottság és a kerületi tanács ipari osztálya a napokban „Fejlettebb technikáért“ címmel érdekes kiállítást nyitott a Rákosi Mátyás Kultúrházban. A kiállításon a kerületi üzemek és gyárak egy év alatt bevezetett legértékesebb újításait, ésszerűsítéseit és új munkamódszereit mutatják be a látogatóknak. A kiállítást már eddig is sok XIII. kerületi dolgozó látogatta, de sok érdeklődő, újító és kiváló dolgozó jött el más kerületekből is. Különösen nagy sikert arattak a Gheorghiu- Dej Hajógyár, a Magyar Adócsőgyár és a Darugyár újítási mintadarabjai. A technikai kiállítást november 14-ig tartják nyitva. Megtekinthető hétköznapokon 14-20 óráig, vasárnap 10 órától 18 óráig. (MTI) HÍREK KÉPEKBEN Kínai teakóstolót rendeztek a Sok nézője akad a Minőség Sztálin út és Nagymező utca Állami Áruházban felállított sarkán levő közért-üzletben. A „varázsló“ bábunak, amint lattát két kínai ruhába öltözött fiájából különböző árukat kilány kínálta a vásárlóknak, nála vevőknek. Ma délelőtt nyílt meg a Patyolat ES A Magyar Posztógyár kikészítőüzemében új leszívóberendezést állítottak ma üzembe a szövetáruk víztelenítésére. Ez az új módszer nagy megtakarítást jelent a gyárnak. Ma este mutatja be a Nemzeti Színház Shakespeare, III. Richárdját. Képünkön, amely egy jelenetet mutat be, Major Tamás és Básthy Lajos műszaki dolgozóinak november 7-i felajánlásaként a Patyolat új gyorsmosodája a Tárnok utca 8. szám alatt. Az új mosoda napi 112 darab 4 kilós csomagot mos ki.