Esti Budapest, 1955. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-04 / 260. szám

­ Az EMAG öntödéjének No­vember 7 brigádja a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére vállalta, hogy selejtjét 2 százalékról 1,5 szá­zalékra csökkenti, s átlagtelje­sítményét 168 százalékról 175 százalékra emeli. Ezenkívül a megerősített nyakú differen­­ciálház-öntvényből napi 10 da­rab helyett 15 darabot fog ké­szíteni. A brigád tagjai normájukat­­­elejtmentes munkával 190 százalékra teljesítették. A vál­lalt napi 15 differenciálházból a daru hibája folytán csak 8 darabot tudtak gyártani. Meg­ígérték, hogy az elmaradást a forradalmi műszak végéig pó­tolj­ák. . A Duna Cipőgyárban a No­vember 7-brigád belföldi férfi­cipők tűzését végzi. Az évfor­duló tiszteletére a brigád tag­jai jobb minőségű munkát vállaltak. Régebben havonta átlag 19 pár cipő fejtűzését és 11 pár cipő hátsószíj tűzését rontották el. Most megfogad­ták, hogy a hibás fejtűzések számát négy párral, a kifogá­solható hátsószíjtűzések szá­mát két párral csökkentik. A múlt hónapban jobban dolgoz­tak, mint ígérték. A hibás fej­tűzéseket 11 párra, a hátsó­­szíjtűzésekből eredő hibákat 3 párra csökkentették.­­ „Figyelem, figyelem, a Che­­mia I-ben megalakult a No­vember 7-brigád“ — harsogta Jelentések példamutató brigádokról AZ ÉVI TERVÉRT, AZ ADOTT SZÓ VALORAVÁLTÁSÁÉRT vállalásaik teljesítésével készülnek az ünnepre a „November 7’’-brigádok ftg van olyan gyár az országban, ahol vember 7 közeledtével a forradalmi műszak­egy vagy több brigád ne viselné a ^ ^ ^gyobb igyekezettel dolgoznak, aNovember 7“ nevet. A megtisztelő elnevezést szorgalmaikért, áldozatkészségükért, állhata­tosságaikért kapták e brigádok. Most­a­ni­ Határidő előtt teljesítik fogadalmukat A Telefongyár karbantartó gyáregységének November 7 ifjúsági géplakatos brigádját mindig a legbonyolultabb, a leg­sürgősebb gépjavítási munkákkal bízzák meg. Jó munkájukkal a brigád tag­jai már több műhely dolgozóit segítették át a nehézségeken. A legkényesebb gépeket is mindig gyorsan, hiba nélkül javítják. Október végén egy Pittler­automata és egy excenter-prés sürgős generáljavítását bíz­ták a brigádra. A javítás határideje no­vember 30. Az ifjúmun­kások azonban tudják, hogy a két gép hiánya igen hátráltatja a forgá­csolóműhely munkáját. Ezért november 7 tiszteletére új felajánlást tettek: a Pittler­­automatát 15, a présgépet 5 nappal a határidő előtt kija­vítják. Csütörtök estig a brigád át­lagszázaléka 15 százalékkal túlhaladta az előző harmadét és a többi között a felajánlott gépek javítása is gyors ütem­ben halad. Az automata javításában 10, a présgép javításában pedig hatnapos előnyt sze­reztek tegnap estig. Minden jel arra mutat, hogy vállalásukat határidő előtt tel­jesítik, néhány héttel ezelőtt a Chi­­noin-gyár hangosbemondója. A brigád a nagy ünnep tisz­teletére felajánlotta, hogy ter­ven felül 12 kilogramm histi­­dint gyárt a hónap végéig. Vállalásukat túlteljesítették, mert már a hónap utolsó nap­jaiban 16 kilogrammnál tartot­tak. Bebizonyították, hogy méltóak a November 7-brigád büszke névre.­ ­ A Kőbányai Zománcárugyár forgácsoló műhelyében a múlt havi termelési értekezleten Szikora János fiatal esztergá­lyos bejelentette, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 38. évfordulója tiszte­letére négy fiatal társával együtt brigádot alakít. A bri­gád a November 7 nevet vet­te fel és vállalta, hogy az ad­digi 115 százalék átlagtelje­sítményét 10 százalékkal nö­veli, tagjai selejtmentesen dol­goznak és példát mutatnak a munkafegyelemben is. Sokan nem bíztak a fiata­lokban, mert gyakran fegyel­mezetlenek voltak. De most ki­tettek magukért. A forradalmi műszakban a brigád tagjai — Szikora János, Kemenál Pál, Czinkóczi István, Matis Róbert és Jenei Sándor 128—135 szá­zalékos teljesítményt értek el, hogy elősegítsék üzemük éves tervének és vállalásának túlteljesítését. Nyugdíjba ment két idős újságárus asszony KÉT ÚJSÁGÁRUS ASSZONY:­­ Bogdánné és testvére negyven évi munka után nyugdíjba ment. Legutóbb a főváros szívében, a Lenin körút és Rá­kóczi út sarkán, az éjjel-nappal nyitva tartó csemegeüzlet előtt árusították a napilapokat és a folyóiratokat. — Nagy megnyugvás nekem, hogy öreg napjaimra nyugdí­jat kapok — mondja Urcsev Bogdánné. — Azelőtt nem kap­tak­ nyugdíjat az újságárusok, úgyszólván a bódé mellől ke­rültek a temetőbe. Reggel 5-től este 11-ig árusítottunk az ut­cán és senki nem törődött az­zal, hogy naphosszat ki va­gyunk téve az esőnek, a szél­nek, a hónak. Lenézett ember volt a „rikkancs“.­­ MOST ÁTVETT BENNÜNKET a posta, s megbecsült emberek vagyunk. Szabályozták munka-Búcsú az újságárus bódétól­ időnket, én például legutóbb már csak délutántól árusítot­tam. A posta az árusítók ré­szére „árusszekrényt" is ké­szíttetett, nem szenved már az időjárás viszontagságaitól a lapárusító. — Hetvenhárom éves va­gyok és mégis sajnáltam ott­hagyni a megszökött helyet, de különösen azokat a kedves vevőket, akik 25—30 év óta mindennap tőlem vették az újságot. T*I íM cru|/| sem vette észre 1 Hifin álNM a nagy sürgés­forgásban, hogy a Rákóczi út és a Lenin körút sarkáról né­hány napja hiányzik a két kedves és előzékeny újságárus nénike. Csak néhány régi ve­vő tudja, hogy a két néni negy­ven éves hűséges munkája után — a posta nyugdíjasa lett. 1 Szívből kívánunk nekik gondtalan pihenést, erőt, egészséget. Ugróczky Mihály Hatodik, kissé elkésett gyermek volt Kálmán, a Füri-család­­ban és a bába, aki világra segítette, rövid életet jósolt neki. Szerencsére a bába tévedett, s a kis Kálmán, semmibe véve a jóslatot, rohamosan erősödött. Kétéves korára elszaggatta bátyja vásott ruháit, arca kitelt és testén keményen feszült a hús. Az el­ső szó, amit megtanult, a „nincs“ volt. Nem csoda, ezt hallotta nap­nap után. Nincs és nincs! Ilyenkor édesanyja — száraz, szikár asszony volt — egy könnyet morzsolt szét kezefejével, apja meg felállt, kiment a fészerbe, előkeresett egy akáctus­­kát és szilánkokra verte. Mást mit tehetett volna? Hiszen hajnaltól nap­estig dolgozott. Ha meg sürgős mun­ka akadt, még éjszakára is benn­ragadt a gyárban, mégsem volt elég soha a kereset. Hat karaj kenyér, hat tányér leves, bizony még álomnak is szép volt a huszas években. Kálmán az iskolában érezte a leg­jobban magát. A betűre még a ke­nyérnél is jobban éhezett. Mire le­esett az első hó, már végzett tan­könyvével és a kalendáriumot bújta. — Taníttatni kéne! — mondta az apja. — Úgy fog ennek az esze, mint a beretva. — De miből? — sírt fel az anyja. — Hiszen ruhája sincs szegénynek. Amikor az ötödiket elvégezte, be­adták inasnak egy asztaloshoz. — Legalább szakmája lesz — vi­gasztalta önmagát az apja. — Csak vasas ne legyen, mert akkor kite­kerem a nyakát. Keserű, koravén gyermek lett Kál­mán és mire leventesorba került, megtanult kételkedni. Kételkedett akkor is, amikor az oktató a hazá­ról beszélt, azért megkérdezte tő­le: — Oktató úr kérem, tessék meg­mondani, mi az enyém a hazából? — Ez ni! — hördült fel dühösen az oktató és ütlegelni kezdte. Ettől kezdve „komenista” lett a neve. Cse­pelen, ahová katonai szolgálatra be­vonult, néha az volt az érzése, hogy figyelik. „Vörösnek“ tartották, ezért büntetésből áthelyezték az asztalos­műhelybe. „Gyanús, megbízhatatlan“ elemeket dobáltak itt össze és Kál­mán csakhamar barátokra talált. Volt köztük egy vöröskatona is, aki sokat mesélt a nagy forradalomról és Kálmán csakhamar büszke lett a „komenista“ jelzőre. L­eszerelése után nem volt kedve­s-t visszamenni Monorra. A fiúk is biztatták: „Maradj itt Kálmán, nem mindegy, kinek szolgálsz?“ Be­állt hát Weiss Manfréd munkásse­regébe. Előbb a bognárműhelyben dolgozott, majd amikor elfogyott a munka, átdobták a Fémműbe és hengerész lett. Ebben az időben már volt egy kis baráti köre. Együtt jár­tak, együtt olvasgattak és vezetőjük­nek fogadták ezt a csendes, halk­­szavú, de mindig magabiztos fiatal­embert. 1937-ben megnősült. Hetekig szá­molgattak, hónapokig kuporgattak, azután heti részletre vettek egy kis telket a Magyar—Hollandi Banktól a Királyerdőben és fészket raktak. De szerény boldogságukat csak­hamar megzavarta a háború. Behí­vók jöttek, aztán szűkszavú távira­tok érkeztek: „Eltűnt, elesett“. Ki­rályerdőben is egyre több lett az el­árvult fészek és vékonyabb a karéj kenyér. — A haza mindenekelőtt! — szó­nokoltak a gyár urai és szorítottak egyet a présen. — Dehát ki az ellenség? Ki bántott minket? — jajdult fel Kálmán. Nem­sokára erre is választ kapott. Pa­rancs jött, le kell szerelni a gépeket. Viszik nyugatra! — Ne engedjük! — zúdult fel egy emberként a műhely és letették a kalapácsot. Idegen munkások özön­­lötték el ekkor a műhelyt és mögöt­tük Árpád-sávos sihederek álltak őr­séget. — Árulók! — kiáltotta Kálmán és közébük akart rohanni. Úgy fogták le társai. — Vigyázz! Szükség van még rád! — súgta ekkor valaki a fülébe és Kálmánnal fordult egyet a világ. Hát tudnak rólam? Kellek? — harsoná­­zott benne az öröm. Pár nap múlva — 1944. november végén — futótűzként terjedt el a hír: kiürítik Csepel-Királyerdőt és le­rombolják jelentős részét. Nézte a kis fészket, a téglánkint összehordott házat és keze ökölbe szorult. Véde­lem? Itt? Pest árnyékában? — Mi lesz velünk? Hová menjünk? — sírt az egyik szomszédasszony. — Ki enged be öt gyermekkel télvíz idején? Kezüket tördelő, kétségbeesett em­berek verődtek csoportba egy-egy jajveszékelő asszony körül. Megany­­nyi kisemmizett munkás, aki szájá­tól vonta meg a falatot, hogy kifi­zethesse a banknak a havi részletet. S néhány lépésre tőlük ott álltak a tankok, a hernyótalpas szörnyetegek, hogy földdel tegyék egyenlővé ki­csiny házaikat.­­ — De hát miért? — szakadt fel az egyikből a visszafojtott indulat. — Miért tesznek földönfutóvá most, amikor már úgyis minden késő? — Mert félnek tőlünk! Fél a had­vezetőség a vörös Csepeltől — kia­bálta valaki a hátsó sorokból. — Mert megbízhatatlan vagy! — fűzte tovább a megkezdett monda­tot egy ismeretlen férfi. — Megbíz­hatatlan vagy, tehát pusztulnod kell... Az ismeretlen elhallgatott és a tá­volba nézett. Tököl felé, ahol ágyúk mozogtak. — Pedig már jönnek ... Halljátok? Ti meg siránkoztok, mint a vénasz­­szonyok. — Hát mit tegyünk? Beszélj már, segíts. Te kommunista vagy, ugye? A párt küldött? — záporoztak a kér­dések. Egyetlen pillanatra csend támadt. Az ismeretlent nézte mind, akinek halvány mosoly futott át az arcán. Azután megfordult és a tömeg élé­re állt. — Gyerünk a községházára. Tilta­kozzunk a kiürítés ellen! Mint az áradat zúdult a tömeg a községháza felé, s útjában magával sodort mindent. Füri elvtárs ott volt az első sorokban, s valami furcsa, érthetetlen öröm szállta meg. Úgy érezte, énekelni kellene, hangosan, büszkén, teli torokkal. Énekelni, mert megtalálták egymást, az utat, a pártot. Bent a községházán sápadtan ta­nácskoztak az urak. Az épület előtt egy pillanatra megtorpant a tömeg. Azután ellepték a folyosót és neki­­feszültek a lépcsőnek. A főjegyző aj­taja előtt egy nyilas állt. Amikor meglátta a tüntetőket, övéhez kapott és leoldott egy kézigránátot. — Oszoljanak, mert... De tovább nem mondhatta. Magá­val sodorta a tömeg, az ellenállha­tatlan áradat. Egy darabig még vit­te, hurcolta, azután kidobta magából, mint piszkos tajtékot a tenger. A kiürítés elmaradt, a front mind közelebb kúszott és szívük dobbaná­sa egyre hangosabb lett. 1945. a felszabadult öröm éve volt. Felvették a pártba és Füri elv­társ minden erejével és szeretetével az ifjúság felé fordult. Tanította, ne­velte őket. Mesélt a múltról, a föld­­bevájt viskókról és a jövő képét szí­nezte; magasba nyúló házakról, vi­­rágos ablakokról, egészséges gyer­mekekről és jókedvű felnőttekről. 1946-ban Krám elvtárssal megalakí­tották az első falu­járó rohambrigá­dot. Napokig hordták a salakot és a téglát, hogy vasárnapra megkapják a teherautót, s még fáradságot sem éreztek. Amikor pedig Nagy Sán­dorral és Horesnyi Ferencnével élet­­rehívták az ország első úttörő­ csa­patát és ott ültek ők is a tábortűz mellett a többi szülő között, úgy érezték, hogy ez csak a kezdet még, az első lépés. Közben tanult ő is. Éj­szakákon keresztül virrasztott egy­­egy szakkönyv fölé görnyedve, s ha elerőtlenedett egy megfej­thetetlen­­nek látszó képlet miatt, lábujjhe­gyen bement a hálószobába, megsí­­mogatta gyermekei fejét, azután visszaült a könyv mellé és tanult to­vább. A párt Füri elvtársat 1949-ben vállalatvezetői teendőkkel bízta meg. Mellette állt, segítette, támogat­ta munkájában, úgy, hogy vállalata 1954-ben négyszeres élüzem lett. Ugyanebben az évben Füri elvtárs — a hajdani asztalosinas — elvégez­te a Műszaki Akadémia kohászati tagozatát és megkapta a mérnöki oklevelet. 1953. november 7-én baráti ünnep­lésre gyűltek össze munkatársai. Fü­ri elvtárs megkapta a „kohászat ki­váló dolgozója“ címet. Édesapja — hetvennégy éves volt és az EMAG- ban dolgozott — meghatottan ölelte át fiát és könnyekkel küzdve mond­ta: — Hát fiam, ezek után én is meg­bocsátok neked. Füri elvtárs elnevette magát. — Hát azt jól teszi, édesapám. De szeretném, ha elárulná, mit bocsát meg? — Azt, hogy vasas lettél te is. Mert tudod, szép szakma volt, mindig, de becsülete csak most lett... Tökölyi Imre A HATODIK Technikai kiállítás nyílt a Rákosi Mátyás Kultúrházban A XIII. kerületi Pártbizott­ság és a kerületi tanács ipari osztálya a napokban „Fejlet­tebb technikáért“ címmel ér­dekes kiállítást nyitott a Rá­kosi Mátyás Kultúrházban. A kiállításon a kerületi üze­mek és gyárak egy év alatt bevezetett legértékesebb újí­tásait, ésszerűsítéseit és új munkamódszereit mutatják be a látogatóknak. A kiállítást már eddig is sok XIII. kerületi dolgozó látogat­ta, de sok érdeklődő, újító és kiváló dolgozó jött el más ke­rületekből is. Különösen nagy sikert arattak a Gheorghiu- Dej Hajógyár, a Magyar Adó­csőgyár és a Darugyár újítási mintadarabjai. A technikai ki­állítást november 14-ig tartják nyitva. Megtekinthető hétköz­napokon 14-20 óráig, vasár­nap 10 órától 18 óráig. (MTI) HÍREK KÉPEKBEN Kínai teakóstolót rendeztek a Sok nézője akad a Minőség Sztálin út és Nagymező utca Állami Áruházban felállított sarkán levő közért-üzletben. A „varázsló“ bábunak, amint la­ttát két kínai ruhába öltözött fiájából különböző árukat ki­lány kínálta a vásárlóknak, nál­a vevőknek. Ma délelőtt nyílt meg a Patyolat ES A Magyar Posztógyár kikészítőüzemében új leszívóberende­zést állítottak ma üzembe a szövetáruk víztelenítésére. Ez az új módszer nagy megtakarítást jelent a gyárnak. Ma este mu­tatja be a Nem­zeti Színház Shakespeare, III. Richárd­­ját. Képünkön, amely egy jele­netet mutat be, Major Tamás és Básthy La­jos­ műszaki dolgo­­zóinak novem­ber 7-i felaján­lásaként a Pa­tyolat új gyors­­mosodája a Tárnok utca 8. szám alatt. Az új mosoda napi 112 darab 4 ki­lós csomagot mos ki.

Next