Esti Budapest, 1956. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-08 / 134. szám

Repülőnap a Hármashatárhegyen A MÖHOSZ „Cskalov” re­pülő­klubja vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel nagyszabású repülőnapot rendez a Hármas­határhegyen a vadaskerti ré­szen. A műsor keretében a MÖHOSZ legkiválóbb pilótái mutatnak be látványos gya­korlatokat. Az ünnepélyes megnyitó után vitorlázó, gumimotoros, és mechanikus motoros repülő­modellező-bemutatót láthat a közönség, majd ezt követően Kovács Pál „Vöcsök”, Hart­mann György és Horvatics Gabriella „Koma“, Juhász Gé­za pedig „Pilis” típusú vitor­lázó gépekkel végez a levegő­ben különböző repülő-felada­tokat. Opitz Nándor és Nagy György „Ifjúság”-gal, Legenyei Hajós pedig „Lunyak”-ka­l száll fel néhány figura végre­hajtására. Csanádi Norbert és két társa „Fecske” típusú mo­toros géppel műrepül és izgal­mas ballonvadászaton vesz részt, majd ejtőernyősök 800 és 1500 méteres magasságból célbaugranak késleltetéssel. A mintegy két és félórás sportműsort színvonalas kul­túrműsor fejezi be. A verseny belépőjegyeit kisorsolják, s több jegytulajdonost sétare­pülésre visznek. A repülőnap színhelye a Moszkva térről az 56-os autó­busszal és villamossal közelít­hető meg. (MTI) Befellegzett a női labdarúgásnak Hollandiában so­k éven ke­resztül divatos volt a női lab­darúgás. A Holland Labdarúgó Szövetség nemrégiben kiadta a jelszót: nek le a pályáról! A rendelkezés indoklásában a szövetség megállapítja, hogy az ilyesfajta mérkőzéseknek sem­mi közük a sporthoz, s ezek nem egyebek a rossz cirkusz­nál. N­ ■■ m­m­mmm­mmmmmmim Világbajnokság Párizsban Az­­augusztus 30- án kezdődő röplab­da világ­bajnokságra 28 ország összesen 750 játékossal ne­vezett. A megnyitó unt­­apozcéget a 15 000 néző befoga­dására al­k­almas párizsi Sport­palotában bonyolítják le. A vi­lágbajnoki tornán összesen 270 mérkőzést rendeznek. A döntő küzdelmekre szeptember 8-tól 12-ig kerül sor. Munkások felvétetnek Azonnali felvé­telre keresünk építő­ipari (könny­ű) gép­kezelőt. Cím: III Szőlő u. 9—11. Föv. II­. ker. Tatarozó Váll. Kőfaragók, műkő ▼esek, segédmunká­sok felvétetnek. Je­lentkezés: Kőfaragó Ktsz, VIII. Fiumei út 10. ÉM Fűtőberendezési Váll. Bp., X. Hölgy b. 3. sz. azonnali fel­vételre keres V—VI. kategóriájú villany- szegesztőket, valamint lemez és vasszerke­zeti lakatosokat. Köz­lekedés: Zalka Máté térig 36—37—26-os villamosokkal. Kőművesek, állvá­nyozók, épületlakato­sok, vizsgázott gép­kezelő. férfi segéd­munkások kizárólag budapesti munkára felvétetnek. Föv. V. kér Tatarozó Váll. Vadász u­. 30._______ Azonnali belépésre szabó szakmunkásokat felveszünk. Jelentke­zés levélben, vagy sze­mélyesen Sztálinváro­­si Vegyesipari Válla­lat, Sztálinváros, Y utca. Alkalmazunk azon­nali belépésre szál­lítómunkásokat éjjel­nappali szállításra. Je­lentkezés: Budapest, XII. ker. Márvány u. 20. sz. alatt. Budapesti munka­helyekre villanyszere­lőket és segédmun­kásokat felveszünk Jelentkezés: ÉM Bu­dapesti Villanyszerelő V.. Budapest. VI. Mo­zsár u. 16. Munka­erőgazdálkodási osz­tály^_________________ A Fővárosi VIII. Vegyesipari Javító Vállalat. VIII. Nép­színház u. II. fel­vesz, bádogos, víz­vezetékszerelő szak­munkásokat, valamint ezen szakmákban dol­gozó segédmunkáso­kat. Jelentkezni le­het: hétköznapokon 8—11 óráig. Bútor REKAMIÉ kétszemélyes, egy­személyes árban, 2 fotel 2 szék, dara­bonként is, olcsón­­ eladó. Kárpitos, Horváth Mihály (Má­­­­ria Terézia) tér 3. ] Telefon: 138—601,­­ M­iöígy Kárp. bútorok VI.. , Rudas L. u. 19.­­ ] Rekamiék, fotelok, székek, minőségi jót­állással, fizetési könnyítéssel. — Mol­nár kárpitos. Aradi u. 11. — Lenin krt. sarok.________________ Használt sezlon, világítós REKAMIÉK részletre is, garan­ciával. Kárpitosnál, XIII. Visegrádi u. 4. sz. Uj háromajtós szek­rény, sötét, dió eladó. Sztopka asztalosmes­ter. VII. Izabella u. 27/a. Madách Szín­háznál Kárpitosbútorok készítését, használ­tak modernizálását vagy felújítását fi­zetési könnyítéssel vállalja kisiparos. Minőségi munka, Wesselényi u. 33. Telefon: 423—511. Fizetési könnyítés­sel készítek reka­miét, sezlont, széke­ket, fotelokat, fotel­ágyakat. Kárpitozott bútorok javítását vál­lalom. Kárpitos. Wes­selényi u 21. Kombinált szekrény, dióháló eladó. VII. Hernád u. 38. (utcai bejárat.) Hálót, szekrényeket, ágyakat, kom­bináktat vennék. 352—275, 8— 6-ig.__________________ Egy sodronybetét, összecsukós ágy mat­raccal. Készítés, ja­vítás. Prohászka, Zichy Jenő u. 46. Jókai utcánál. Bútor védő por­védő szabását, var­rását vállalom. Jó­­zsa kárpitos, Rá­kóczi tér 11. Tele­fon: 142—143 Különleges, két­személyes. Világítók, rekamiék, önmű­l­ködően ágyaz­ható epedával. Fo­telok, székek, minő­ségi jótállással, fize­tési könnyítéssel ké­szítőnél. Nagymező u 37_________________ Sötét dió hálószo­ba, kombinált szekrény, kétszemélyes rekamié készítőnél eladó. VII. Damjanich u. 49. Eladó dióháló, hasz­nált konyhabútor. Ker­tész u. 3. pince.______ Világos háló 3600- ért eladó. XV.­ Re­­ketye u. 37. 67-es vil­lamossal. Rekamiék, ülőbú­torok legolcsóbban, kevés előleggel, fi­zetési kedvez­ménnyel. IX., Kini­zsi u. 19. Kárpitos­mester ______________ Konyhabútor, fize­tési kedvezménnyel készítőnél állandóan kapható. Lónyai u. 58 Rekamiék, kétsze­mélyes­ fotelok, szé­kek, asztal, kevés előleggel, fizetési kedvezmények. Horn Ede u. 12. Nagymező utcánál. Eladó szép, dióbar­na íróasztal, igényes­nek. Megtekinthető d­u. 6—9 között. Ta­nács krt. 9. IV. lép­­csőház, I. 55. Lind­­vurm. Konyhabútor, több havi részletre leg­olcsóbban. Baross u. 59. Asztalosmes­ter. ______________ BÚTOR MÁZOLÁST műhelyemben ga­ranciával vállalok. 159—354. Hálót, kombinált szekrényt és egyes bútorokat veszek. 330—824. ___________ Könyvállvány diófa­­nybútor eladó. VII Egy új, háromajtós diófa barokkszekrény ladó. Fali Béla műb­­­orasztalos. VI Szé-Kétszemélyes reka­mié, 2 szék, puff, kis asztal­ olcsón eladó. Kárpitos, udvarban, Nagymező u. 34. Kétszemélyes vilá­gítás, egy mozdulat­tal ágyazható reka­mié. 2 fotel. 2 szék eladó. Kárpitos, Nagymező u. 63. Hangszer Vennék egy zongorát, magánkézből. Értesí­tést 339—479 telefo­non. 250-es felülszele­­pelt, első teleszkó­pos, hátsó lengő­villás motor eladó, vagy Pannóniára el­cserélhető. Kecske­mét, Kada Elek u. 13. Eladó 125-ös Mátra jó állapotban. Bp., IV. Váci út 54.____________ Zongora, pianinó, tangóharmonika ga­ranciával, olcsón. Ja­vítás, szakbecslés Radványinál, Szövet­ség u. 18. (Divatcsar­noknál). Telefon: 420—290. 500-as Zündapp ol­dalkocsis motorkerék­pár igényesnek el­adó. Csak vasárnap és hétfőn. Bródy Sán­dor u. 2. Házfel­ügyelő. ____________ Körpáncélos, páncél­­tekés, mignon, ke­­reszthúros zongora igényesnek sürgősen eladó. XX. Zalán u. 61. Fazekas. 51-es villamos, 23-as busz, 17 óra után. 500-as DKW hátsó teleszkópos, körcsö­ves MP oldalkocsi­val kitűnő állapot­ban eladó. Sugár, Ok­tóber 6. u. 11. I. em. 5. du. 5-től. Ruházat Közép, vagy nagyobb termetre férfiruhát, téli kabátot vennék Telefon: 226—529 Lakás Balatonalmádi leg­szebb helyén június. Júliusra bútorozott szoba kiadó. Telefon: este 8-tól 498—236 Kombinált szekrény, 3 méteres, kaukázusi dió, kétrészes, első­rendű kivitelben, jót­állással eladó. Meg­tekinthető vasárnap is Újpest, Komját Aladár u. 134. Nyu­gatitól 55-ös villa­mossal Árpád-kórhá­zig___________________ Eladó cseresznye, barokk szalongarni túra, 5000-ért. Fehér hálószoba 4000-ért, modern porszívó 900- ért 401—805. Masszív hálószoba, 6500 forintért eladó. Kertész, Szondi u. 44/a. Konyhabútor készí­tőnél több havi rész­letre kapható Baross u. 70. Kombinált szekrény, gyönyörű eladó. Új­pest. Blaha Lujza u 22 SZTK mögött. Vennék kombinált szekrényt és három­ .ajtós szekrényt. Te­­­lefon: 922—963. Lakásleválasztást, családiház építést vállal az I. ker. Lakáslevá­lasztó és Karban­tartó Ktsz. Díjtalan szaktanácsadás, I. kér Roham u. 1. sz Telefon: 152—254. Nyaralók figyelem! Borsodban, vidéki két­szobás, bútorozott csa­ládi házamat, esetleg teljes ellátással, nyári használatra, vagy hosszabb időre cserébe odaadnám budapesti egyszobás, bútorozott, komfortos lakásért, XIV kér előnyben. Cím­: Eged! XIV. Szatmár u. 40/a. APRÓ- ÉS KIHIRDETÉSEK I 125-ös motorkerék­­­párt, üzemképeset jvennék. Rátainé, Dob u. 66. üzletben. Hét-­­ főtől délután.________ 500-as Puch, 4 se­bességes, acélgyújtós, oldalkocsival eladó. Ráday u. 56. Eladó 350-es oldal­kocsis motorkerék­pár, vagy kisebbre cserélek. Cím: VIII. ker. Rökk Szilárd u. 14. Megtekinthető: szombat, vasárnap. 125-ös teleszkópos sport NSU eladó. Bp., XX. Soroksár (Új telep), Szabadság u. 100 Motorosok figyelem! Szélvédő Plexi-glass le­mez eladó. Minden este hét óra után, VII Lenin krt. 34, III. 29. BMW R. 12-es. 750- es oldalkocsis motor­­kerékpár újonnan ge­­nerálozva, újonnan dukkózva, 4 db tiszta új gumival, pótkerék­kel sürgősen eladó. Soós, Gyarmat u. 63/b. Megtekinthető hétköznap: du. 4 órá­tól, vasárnap dél­előtt 2 óráig. 500-as oldalkocsis motorkerékpár olcsón eladó. Jász utca 47 Első-hátsó teleszkó­pos Csepel 125-ös el­adó. Thököly út 17 fsz 2 250-es T. 3. Puch motorkerékpár jó ál­lapotban sürgősen el­adó. VIII. Vay Ádám utca 6. II. 37. sz. (Nép­­színház utcából nyí­lik.) 100-as Csepel gene­rálódott eladó Meg­tekinthető hétköznap 18—20-ig. VIII. Ba­­lassa u. 4. Szegvári Egy jókarban lé­vő Mátra motorkerék­pár eladó, Szabolcs u. 20. Lencz, 100-as túra Csepel vázat, belső alkatré­szekkel veszek. Fe­­renczi, Bp., VI. Rudas László u. 14. 125-ös Puch, 2 kar­­burátoros igényesnek eladó. Telefon: 49’ 673. 350-es DKW oldal­­kocsival eladó. VIII. Visi Imre u. 10. I. 5. Minden nap du 2— ~-ig.___________• BMW R. 12-es gene­­rálozott oldalkocsis 15 000-ért eladó. 364- 833. Jó állapotban lé­vő 200-as Puch eladó. XXI. Bükkös u. 6. Hétköznap du. 4-től, vasárnap egész nap. Csepel 125-ös első-­ Orvosok!, Luxus, re­­hátsó teleszkópos, zo­bogó, automata kap­­­csólás­, teljesen bur­kolt speciális Sachs tűnő' állapotban el­adó. Bp., XV. ker. Rá­kos út 46. Molnár. Sürgősen eladó 250­ Puch- motorke­rékpár. Vasárnap ki­vételével minden nap du. fél 5-től 7-ig. IX. Üllői út 41. fsz. 6. 500-as motorkerék­pár, príma állapot­ban sürgősen eladó. Du. 5 után, Udvardy, Tűzoltó­ u. 70. 500-as Norton sze­­mélyoldalkocsival ki­tűnő állapotban sür­gősen eladó, 13 500-ért. Szombat déltől és vasárnap. XIX. Hof­­herr Albert u. 33/a, Keresek 250-es Cse­pel, komplett első teleszkópot, első­hátsó sárhányót és szürke tankot. Szász, Kazár u 4—6 Tele­fon: 427—383, 350-es Velocette ki­­rálytengelyes eladó. X Kőbányai út 42, ajtó 162. Motor és kerékpár zománcozás dukkó­­zás, tankkalapálás. III. Kenyeres u. 29 362—574 NSU 125-ös jó álla­potban eladó. VII. Landler Jenő u. 20. Fodrász-üzlet Meg­tekinthető 9—20 órá­ig._______________ Személy 750-es Har­ley .eladó. telefon: 201—976. Bulcsú u. 23/a. Oldalmotor 4 se­mélyes, 175-ös motor eladó Szombat.­i­sárnap. Rómaipart, „Május 1“ 27 sz.­­ bm­, Kerényi, 500-as MAG és 500-as Sarolta oldal­kocsival eladó Ernő u. 23. Üllői út sarok. Príma 100-as Sachs motorkerékpár eladó. Mautner Sándor u. 69. Fodrász. 350-es új Jáva el­adó Telefon: 492-561 600-as Zündapp ol­dalkocsival és egy se­bességváltós férfi ke­rékpár eladó. 5 után. IX Bokréta u 10. III. 1. 200-as Zündapp jó állapotban eladó. Rás­­kay Lea u. 80. 5-ig. Jókarban lévő 125- ös Mátra eladó. Meg­tekinthető vasárnap. XX. Pesterzsébet, Zombor u. 12. 51-es villamos végállomásá­nál. 125-ös Csepel mo­torkerékpár eladó. (100-as váz. 125-ös motor generálozva, be­járatás alatt). Érdek­lődni lehet: 359—150/ 275 mellék. 7—15-ig Rádió Rádióját megjaví­tom vagy megveszem. Kresz Géza u. har­mincnyolc. Csanády utcai oldalon. Tele­fon : 200—455. Jármű 125-ös Csepel eladó. II Orsó u. 32. Este 1 után. UK.­ Export Pannónia 2600 km-t futott, szé­­lesnyergű, favorit lánccal, betegség mi­att eladó. XIII. Röp­­pentyű u. 19._______. 500-as DKW oldal­kocsival is. Jó álla­potban eladó. 125-ös Csepelt beveszek. Je­­ney, Kálvária tér 14. IV em. 341—237. Jókarban lévő 500- as angol Triumph oldalkocsival eladó. Monor Andrássy u. 51 __________________ 100-as Csepel Jó­karban eladó. Bem rkp. 24 Búcsú._______ 350-es IZS fekete teleszkópos új eladó Tihanyi. T. 220—405. Kifogástalan álla­potban lévő 250-es NSU motorkerékpár eladó. XI. Böszörmé­nyi út 6. Dobos. Egy db komplett, könnyű oldalkocsi el­adó. Megtekintheti! Wesselényi u. 49. ház­felügyelő^______________ 500-as lap oldal, kocsival ,eladó. VII. Kertész u. 37. Biz­ton. R. 66-os BMW igé­nyesnek eladó. Nép­színház u. 41. 350-es Montgomery (lap) Jó és szép el­adó. VIII. Rezső tér 4 (Elnök u.­ 100-as Csepel hi­bátlan eladó, 2500-ért Lenin krt. 67. Porta. Eladó S. 4-es Puch, kifogástalan állapot­ban és egy motoros börmellény. Megte­kinthető egész nap. IV ker. István tér 11. Szűcs. Telefon: 492 124 500-as oldalkocsis AJS. kifogástalan el­adó Hétköznap 7— 19-ig. XI. Vak Boty­­yán u. 3. Gyenge­áramú műszer javí­tó 269—074 motor, városi forga­lomra előnyös, ugyan­ott farmotor csónak és csónakmotor pro­pellerrész (trieb) el­adó. XIX Malinovszki úti lakótelep, II. ép. fsz.­­ Gerber. Pannónia külföldi mintájú oldalkocsival, igényesnek 24 000-ért eladó. XIII. Fótk­i u. 51 Telefon: 204— 575 125-ös Csepel mo­torkerékpár, eladó: 257—654, 18—20-ig. Vasárnap egész nap. 125-ös NSU, mint az új, eladó. 19 óra után. XII. Diósárok út 34/b. Telefon: 8— 16,30-ig 386—100, Nagy Dénes. 125-ös , Csepel első­teleszkópos, jókar­ban eladó. Megte­kinthető: X. Zalka Máté tér 2., segéd­házfelügyelőnél. 175-ös Buday csó­nakmotor eladó Tel.: 360—238 250-es Zündapp el­adó Újpest. Bólyai Farkas u. 5. (20-as busz végállomásnál.) 250-es Zündapp el­adó. Részfizetésre is. Frankovics, Budaté­tény, Dózsa u. 42. 100-as motorkerék­pár sürgősen eladó. Bp., XIX. Kispest, Corvin krt. 10. Modern első, hátsó oldalkocsi teleszkópos, felülszelepelt 350 köb­centis szólóban, vagy oldalkocsival eladó. 125 köbcentis Csepelt beveszek Bp., XVIII. Nagyszalonta u. 17 Hétköznap 17 órától. Motorkerékpár hen­ger és lengőcsapszeg köszörülés, hajtókar görgőzés, köszörült dugattyú csapszeg, persely stb. készítés, írógép henger köszö­rülése. Eszterga és revolver munkák ké­szítését vállalok Papp Gyula. VII. Hársfa u 43. Motorkerékpárok szakszerű javítása generálozása Görög műszerésznél, III. László u. 4.­6-os busz végállomásnál, 162- 745. Vállalunk forgácsoló mi­nk­át úgy eszter­gályos, mint maróst lehetőleg sorozatgyár­tást, 100 darabon felül. ÉM. Veszprémi Épí­tőgépkarbantartó Vál­lalat, Veszprém Par­tizán út 61. sz. Ciánozás,, ablaktisz­títás Walderné. 45 éves cége. Telefon: 314—812 Zippzárjavítás, tás­kakészítés, ringlizés, nylonharisnya kardi­gán kötés, átszabás. Lenin krt 55. Lúdtalpbetétek pa­rafából, cipőbe-szan­­dálba bedolgozva. Orthopädia, Lenin krt. 106. DKW 350-es igen jó állapotban, krómozva, fényezve eladó. Tele­fon: 353—560, egész nap. Eladó 1200-as sze­­mélyoldalkocsis Harley Davidson kifogástalan állapotban. V. Októ­ber 6 u. 16. házfel­ügyelő. 350-es oldalkocsis NSU, felülszelepelt, tokozott királyten­gelyes eladó. Budán, I. Corvin tér 3., szom­baton 3—6-ig, vasi nap 9—1-ig. 350-es BMW vado­­donatúj oldalkocsival eladó. Németh, Új­pest, Ady Endre u. 23 Pannónia új álla­potban sürgősen el­adó VII. Kertész u 42 félemelet 2. Weekendh­áz gömb­fából, szoba konyha, mosdófülke. WC te­rasz, igényesnek el­adó XIV Egressy út 113/c. Szőnyeg javítás, szőnyegtisztítás, szőnyegrojtozás. Ungár Akácfa u 20. 427—634 Szobafestész ga­ranciával. 3 havi részletre Telefon­ 160—911. Esti órák­ban. Etage fűtésberen­­dezés eladó, szere­lésre díjtalan ár­ajánlat. Török László, Budapest, Nagyenyed utca 11. Telefon: 158—939. Vegyes hirdetések Gáztűzhely, három lán­gú, zománcozott és egy egyszerűbb kivi­telű olcsón eladó, vagy háztartási jégszek­rénnyel cserélhető. Reggel 8-tól este 6-ig XI. Fadrusz u. 9/b. Egylovas kocsi és lószerszámok eladók. 292—457. 500-as NSU Dérád oldalkocsis eladó, ki­sebbre cserélek. Bp.­ Bem József u 9. Lá­zár Mari gyermekko­csi, bulikocsi a kö­zönség szolgálatában Készítés, javítás, nikkelezés. Fizetési kedvezmény. Nap a 19. József krt.-nál. Kvarclámpa, or­vosi elektromos ké­szülékek javítása. Zsellér, Szigony u. 19 Telefon: 141— 181. Délután 2—8.-ig. Megvételre kere­sünk 1 db jó álla­potban lévő irodai, írógépet és 1 db, ugyancsak jó álla­potban lévő szorzó­gépet a Műszaki Bi­zományi Vállalaton keresztül Lőrinci Fonóipar­(Bp XVIII. Gyömrői út 85.). Anyagellátás. Tele­fon: 146—256. Viktória 100-as, há­rom seb­ességes, berú­­gós olcsón eladó. Bp., Margit u. 19. Tán­cos. Eladó 500-as TVN és egy 350-es oldal­kocsis Hudson, Cse­pelre is cserélhető. Bp. III. Lajos u. 158, 250-es Csepel, hiá-125-ös Csepel, első. "y°s, ela.d°- xTM- hátsó teleszkópos. 125-iMautner Sándor u .0. és Mátra, 125-ös NSUK­v 1 Balázs VILLANYBOYLERT a készítőnél vásá­roljon. 1 évi garancia. Fi­zetési kedvezmény. Telefon: 353—511 Lakásfelosztásból eladó: makett pam­­lag, kis, kétajtós könyv (rakás) szek­rény, kitűnő jég­szekrény (láda), álló és fali óra fali fu­tószőnyeg, könyvek, rádió, fehér para­ván stb. Keleti Ká­roly u 9. I. 2. Hét­­köznap 3—6-ig.______ eladók, cserélhetőkJ 350-es BMW eladó, XIII Hegedűs Gyula 17—19 óráig Drégely u. 4. II. 12/a.­­u 17. Használt faanyagot, állványpallót, építő­anyagot, lebontandó felépítményt veszek Delej u 9 Telefon 331—297.­­Nagy gyakorlattal j bíró sima flór 10-en síkkötőgéppel rendel­kező gyermek kesztyű­­kötőket — otthon dol­gozónak felveszünk. XXI. Kézműipari Vál­lalat (Csepeli II. Rá­kóczi Ferenc u 47. Telefon: 344—113. Horgászat A soroksári Dunaágban 20 nappal megrö­vidült a ponty­­tilalom ideje.­­Június 30. he­lyett már va­sárnap, június 10-én megkezdődhet a pontyozás az 50 kilométeres Dunaág egész területén. A tilalmi rendelkezések szerint vasárnap a Balatonon is „felszabadul” a ponty, tehát két legértékesebb horgászvizünkön a hét végén hivatalosan is megin­dul a horgászszezon. A Velencei tavon és a többi természetes vi­zen a hónap végéig tilos a ponty­­fogás. Vasárnap nyílik meg a gyönyö­rű tihanyi horgásztanya is. A tavaszvégi pontyozás előrelát­hatólag már az első napon is sok horgászt csábít a tihanyi nádas­­vízre. A beutalt horgászoknak rendelkezésükre áll a belső tó is, amelyben méteres fölé nőttek a behelyezett pontyok és süllők. A pesti nag­y-Dunán sok a pa­nasz a legutóbbi félméteres ára­dás miatt. Egyelőre eltűntek a jászkeszegek, a paducok és a vör­össz­árnyúak. Pedig ebben az évben a rakparti horgászok a Lukács-fürdőtől egészen a kopa­­szi-gátig annyi fehér halat fogtak, amire már tíz éve nem volt pél­da. Legalább ezer pestis horgász várja, hogy az áradás elmúljon, s újra horogra­­kaphassák a fél­és háromnegyed kilós jászokat és paducokat. ---------------­ Nemzetközi gyorsasági verseny a Városligetben­ A Bp. Honvéd június 10-én, vasárnap délelőtt rendezi meg nagyszabású nemzetközi gyor­sasági motorkerékpár- és autó­versenyét a Városligetben­. Ezen három-három legjobb csehszlovák és lengyel motoros is rajthoz áll. A csehszlovákok: Havel és Helikar (500-as Jawa speciálgépen), valamint Fuksa (350-es SO speciálgépen). A len­gyelek: Wlodarczyk (350-es Jawa speciálgépen), Kwas­niewski és Zawodnicy (500-as Triumph sportgépen). A versenyen — amely egy­ben az országos bajnokság pontszerző futama is — termé­szetesen a teljes hazai gárda is rajtol. A nagygépek osztá­lyában Szalkay, Szűcs, Herná­di, Cserkuti és a franciaországi megbízhatósági versenyen nagy sikerrel szerepelt Reisz János és Kurucz György. Három nap a szorítóban Budapest 1956. évi felnőtt egyéni ökölvívó-bajnokságá­nak háromnapos döntője pén­teken 18 órakor kezdődik a Sportcsarnokban. A háromnapos vetélkedésen a korábban meg­rendezett össze­vont kerületi bajnokságok leg­jobbjai, valamint a BTSE által meghívott versenyzők vesznek részt, szám szerint több mint hetvenen. Közöttük a legtöbb válogatott ökölvívó is szorító­­ba lép, így Nagy J., Riskó, Pécsi, Kellner, Szakács, Ra­­duly, Szilvási stb. A Budapest bajnokság rész­letes és végleges műsora: péntek, 18 óra: Sportcsarnok, selejtezők, szombat, 16 óra: Millenáris, elődöntők, vasárnap, 20 óra: Sportcsar­nok, döntők. Külföldi labdarúgói Budapesten A vasárnap délután Buda­pesten vendég­szereplő fran­cia Lens és a nyugatnémet Bayern Mün­chen labdarú­gó-csapata Jól ismert együtte­sek Európában. A Lens a vasárnap befejeződött francia labdarúgó-bajnokságban mindössze egy ponttal végzett második helyen a Nice mögött. A csapat utolsó bajnoki mérkőzésén az idei kupadöntőben szerepelt Troyes ellen aratott biztos 3:1 (3:0) arányú győzelmet. A mérkő­zésen különösen a balszárny ját­szott jól. A Bp. Vörös Lobogó vasárnapi ellenfele, a Bayern München csak a magyar közönség számára is­meretlen. A kék-fehérek ugyanis nemrég lezajlott nyugatnémet útjuk során már találkoztak a ba­jorországi 11-gyel és fölényes győ­zelmet arattak ellenük. A münche­niek vezetői szerint azonban csa­patuk a találkozón mélyen formá­ja alatt játszott és sokkal többre is képes, így már most, a buda­pesti visszavágón is szeretnék igazolni komoly tudásukat. A Bayern München egyébként az 1955 — 56. évi idényben a dél­­i csoportban a második helyet vívta ki, a nyugatnémet bajnok­ságban. 1 kétesélyes és 4 háromesélyes , 18 tipposzlop. A totó 24. fordulójára az alábbi 18 tipposzlopos variációs játékot javasoljuk: Ha az alaptipp hibátlan — tehát sem a fix, sem pedig a kétesélyes tippekben nincs hiba —, akkor a 18 oszlopra leegy­szerűsített totókulcsos variáció valamelyik oszlopa 11 találatos (egy hibapontos bontás). Persze az is lehetséges, hogy a bontá­sos tipposzlopok valamelyikén ugyanannyi a találat, mint az alaptippben. Sorsz.: Alaptipp: Tizennyolchasábos variáció: 1- X xxxxxxxxxxxxxxxxxx z. 2 222222222222222222 3. 1x2 111 xxx222111xxx222 4. 2 222222222222222222 5. 1x2 1x21x21x21x21x21x2 6. 1 111111111111111111 1. 1x2 xl22xll2xxl22xll2x 8. 2 222222222222222222 9. 1x2 2x1 xl212x2xlxl212x 10. 12 111111111222222222 11. 2 222222222222222222 12. — TÖRÖLVE 13. 1 111111111111111111 Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az egészségügy terén kifejtett kiváló munkájáér­t dr. Molnár Béla sebészfőorvos­nak, az Orvostovábbképző Klinika osztályvezető főorvo­sának 70. születésnapja alkal­mából a MUNKA ÉRDEM­REND kitüntetést adományoz­ta. (MTI) A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a dunai árvízvédelemben végzett áldozatkész munkájuk elismeréséül számos vízügyi, egészségügyi, begyűjtési dolgo­zót tüntetett ki. Sokan kapták meg a Szocialista Munkáért Ér­demérem és a Munka Érdem­érem kitüntetést, melyeket Do­­bi István elvtárs, az Elnöki Ta­nács elnöke nyújtott át. A mezőgazdasági kiállítás területére gyorsan növő nyár­­fafajták érkeztek. A kis fákat, amelyek már az első évben is több méter magasra nőnek, a kiállítás erdészeti részlegén ültetik el. (MTI) Egynapos autóbuszt­úrát ren­dez az IBUSZ június 17-én, vasárnap a Mátra vidékére. A kirándulás útvonala: Budapest —Gyöngyös—Kékes—Galya— Parád—Recsk—Budapest. Rész­vételi díj: 80 forint. Jelentke­zés: hétfőtől csütörtökig az IBUSZ Autóbusztours Irodájá­ban (József nádor tér 12.) és a TTIT székházában (VIII., Mú­zeum utca 7.). A „Progres“ című egyiptomi lap hosszú cikket közölt a ma­gyar textilműszerekről. A cikk kiemeli, hogy ezek a műszerek fontos eszközei a minőség ja­vításának. Ismerteti továbbá, hogy a magyar textilműszerek eddig milyen nemzetközi kiál­lításokon szerepeltek. (MTI) Június végén megnyílik a XIII. kerület új sportuszodája a Szabadság-strandon. Két újfajta csecsemőtápszer készítését kezdték meg az Egyesült Gyógyszer- és Táp­szergyárban. A Maltalex a székrekedéses csecsemők és kisgyermekek számára készül, a Plasmodex kiváló vérpótló­­szer. A két új készítmény már júliusban forgalomba kerül. (MTI) A XXI. kerületi, Rákóczi Fe­­renc úti ,,Kiváló Fémgyűjtő Is­­kola‘­ úttörői nagy lelkesedéssel vesznek részt a vas- és fém­gyűjtésben. Eddig 238 mázsa vasat, 16 mázsa papírt, 10 má­zsa rongyot gyűjtöttek. Hancz Mária 20 mázsa, Szethe István 13, Korcsok György 14 mázsa vasat­­gyűjtött. Negyven kerti padot helyez­nek el még ebben a hónapban az V. kerület parkjaiban és játszóterein. A tanács 23 ezer forintot költ a padok beszerzé­sére. Bővítik a római-parti és a Kiscelli úti úttörőtábort. A két úttörőtáborban az idén napon­ként száz pajtással több üdül­het, mint tavaly. Egyszerre öt­száz gyermek nyaralhat a két táborban. A csoportok kéthe­tenként váltják egymást. Három új hőforrást tártak fel a Lukács fürdőnél A Földmérő Talajvizsgáló Iroda dolgozói, Vigh Gyula, a geológiai tudományok kandidá­tusa, Sztankóczy Imre és Bello­­sevits Sándor mérnökök ku­tatásainak eredményeként az elmúlt hetekben a Lukács­fürdő közelében három olyan újabb kutat tártak fel, ame­lyeknek az eddiginél maga­sabb hőfokú és gyógyító hatá­sú a vizük. (MTI) EGY MONDATBAN Csütörtökön délelőtt megkezdte tanácskozását a Dunabizottság XIV. ülésszaka. . Julien Benda, a világhírű francia filozófus párizs környéki vil­lájában 89 éves korában el­hunyt. NAPIREND 1956. június 9. szombat, Félix napja. A Nap két 4,47 órakor, nyug­szik 20,40 órakor. A Hold két 5,14 órakor, nyug­szik 21,18 órakor. Kissé mérséklődve, de megma­rad a meleg idő. Főleg délutáni felhőképződés, újabb gyors lefu­tású záporok és zivatarok lehet­nek. Budapesten ma délben a hőmérséklet 26 fok. A Duna vi­zének hőmérséklete 19, a Balaton vize 24 fokos.

Next