Esti Budapest, 1956. július (5. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-06 / 158. szám
Vissza kell állítani labdarúgó-válogatottunk régi, harcos szellemét Sós Károly, az A-válogatott edzője nyilatkozik feladatairól és a lengyelek elleni összeállításról Az OTSB és az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége megvizsgálta labdarúgósportunk és a válogatott csapat helyzetét, s többi között megállapította, hogy a labdarúgó-sportunk nemzetközi eredményeiben bekövetkezett visszaesés az egész magyar sportkedvelő tábor jogos bírálatát váltotta ki. Az OTSB részéről hiba volt, hogy a labdarúgó válogatott csapat körüli öszszes teendők irányítását az OTSB elnökhelyettesének, Sebes Gusztáv elvtársnak a kezébe tette le, aki egyszemélyben szervezője és irányítója volt a csapatnak. A sok éven át elért sikeres szereplés összefonódást eredményezett Sebes Gusztáv és az egyes játékosok között. A nyilatkozat megállapítja, hogy az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége is hibát követett el, mert Ma reggel beszélgettünk Sós Károly elvtárssal, az A-válogatott csapat edzőjével, aki elmondta, hogy mint az A-válogatott keret edzőjének az lesz a legfőbb feladata, hogy visszaállítsa az A-válogatott együttes régi, harcos szellemét, minden ellenvetés nélkül elnézte a sportágban uralkodó szabálytalanságokat és nem tárta fel kellő időben a hiányosságokat, amelyeknek értelemszerűen a jelenlegi helyzethez kellett vezetniök. A hiányosságok megszüntetésére az OTSB elnöksége és a Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnöksége elhatározta, hogy a válogatott csapatok körüli teendők ellátását az eddigi rendszertől eltérően egy öttagú bizottságra bízza, amelynek tagjai: szövetségi kapitányi minőségben Bukovi Márton, bizottsági tagokként; Sós Károly az A-válogatott csapat mellett, Baróti Lajos a B-válogatott csapat mellett, Lakat Károly az utánpótlás válogatott csapat mellett és Vincze Jenő az ifjúsági válogatott csapat mellett edzői teendőket lát el. Ehhez az szükséges, hogy a meglévő nagytudású játékosok mellé fiatalokat hozzon fel. — Ehhez a munkához — mondta Sós Károly — mi, edzők valamennyien nagy segítséget várunk az OTSB labdarúgó-osztályától, s végső fokon a Társadalmi Labdarúgó Szövetség elnökségétől. Sós Károly elmondta, hogy mindent el kell követniük azért, hogy megnyugtassák a közvéleményt. Az eredményes munkához viszont türelem szükséges, mert egyik napról a másikra nem lehet csodákat művelni. — Elkészítettem már — folytatta — a magyar—lengyel válogatott mérkőzésre való felkészülés programját. Eszerint a válogatott keret egyhetes edzőtáborba megy, s az edzőtáborozás egyik fontos feladata az lesz, hogy lelkileg is megerősítsük a játékosokat. Erőnlét szempontjából is sok a teendőnk. Nagy segítséget jelent, hogy ebben a Bp. Honvédnél Kerezsi Endre nyújt majd segítséget. Azt tervezzük, hogy az egyhetes edzőtáborozás során négy edzést tartunk, amelyek feladata — a fentieken kívül — az össze- szoktatás lesz. — Milyen lesz a lengyelek ellen kiálló válogatott? — Nem könnyű az összeállítás, hiszen nélkülöznünk kell a KK-ban szereplő Bp. Vörös Lobogó és Bp. Vasas játékosait. Azt tervezzük, hogy a csapat a lengyelek ellen így áll fel: Ubu I. — Rajna, Mátrai, Dalnoki — Bozsik, Kotász — Budai, Kocsis, Orosz, Puskás, Czibor. Szó lehet még Hegyi, Szojka és Machos játékáról is. Sós Károly elmondta hogy ez az összeállítás nem hosszabb időre vonatkozik, csak a magyar—lengyelre. A cél az, hogy egy hosszabb program kidolgozásával alakuljanak ki a különféle válogatott csapatok. Bukovi Márton vezetésével, az edzők munkájának egységesítésével mind a négy válogatott együttesnél a cél a közös szellem és a közös játékstílus kialakítása lesz. Maros László A totó 28. fordulójára két variációs tippet adunk. Az égyük alap tippben 5 kétesélyes mérkőzés van, míg a másikban 3 kétesélyes és 1 háromesélyes. Ha az alaptipp hibátlan — tehát sem a fix, sem pedig a kétesélyes tippekben nincs hiba —, akkor a hét, illetőleg nyolc oszlopra leegyszerűsített totókulcsos variáció valamelyik oszlopa 11 találatos (egy hibapontos bontás). Persze az is lehetséges, hogy a bontásos tipposzlopok valamelyikén ugyanannyi a találat, mint az alaptippben. 3 kétesélyes és 1 háromesélyes — 6 tipposzlop. 5 kétesélyes, 7 tipposzlop. Sorsz: Alap: tipp: Héthasábos var.:Sorsz Alap: tipp: Hathasábos var.: 1.2 2 2 2 22 22 1. x 2 2 x 2 x 2 x 2. 1 X x 1 x 1x 1X 2.1 111111 3.X X X X XX XX 3.X XX XXX X 4.1 1111 1 11 4.1 111111 5.2 2 2 2 22 22 5.2 2 2 2 2 2 2 6. 1 2 12 2 12 12 6. 1 X 1 X 1 X 1 X 7. 1 X X X X X1 11 7. 1x2 1x21x2 8.2 2 2 2 22 22 8.2 2 2 2 2 2 2 9.2 2 2 2 22 22 9. 1 2 1112 2 2 10.1 1111 1 11 10.1 111111 11. 1 2 2 2 12 2 11 11.1 111111 12. 1 X X X 1 X1 1X 12.1 111111 A svéd Kvissberg és a szovjet Pereberin jó eredményei a nemzetközi sportlövő verseny mai küzdelmein Második napja dörögnek a fegyverek a Marczibányi lőtéren. Az időjárás — úgy tűnik — szereti a sportlövőket, mert a nemzetközi verseny második napi műsora is kedvező időben kezdődött péntek reggel nyolc órakor. Huszonkét induló jelent meg reggel nyolc órakor a lőállásaikban és a kisöbű sportpuska-verseny zökkenőmentesen, teljesen olimpiai rendszerben folyik.. Már az első sorozatok után kitűnt, hogy a nemzetközi sportlövőverseny e számában a szovjet Pereberin és a svéd Kvissberg pályázik a legnagyobb eséllyel a győzelemre. Különösen a svédek nyurga, 26 éves világrekordere kezdett kitűnően, sorra lőtte a 10-es köröket. A külföldiek közül biztos kézzel lett még a norvég Dagfinrud és honfitársa, Hageste, a magyarok közül Kiss György Lajosné ért el figyelemre méltó eredményt az első sorozatokban. Később fáradtság jelei mutatkoztak a mezőny tagjain, így például tíz óra után a szovjet Pereberin meglepetésre előbb 7-es, majd 8-as kört lőtt. Hasonló történt Kiss György Lajosnéval is, aki az utolsó sorozatokban ugyancsak mérsékeltebb teljesítményt ért el. A 22 induló közül a hatvan lövésből álló sorozatot elsőnek a szovjet Pereberin lőtte le, eredménye: 581 kör (ez azonban nem hivatalos eredmény). Minden valószínűség szerint a kisöbű sportpuska ma délelőtti első 60 lövése után a mezőny élén a svéd Kvissberg, vagy a szovjet Pereberin végez. A végleges elsőség azonbancsak holnap reggel dől el, amikor a kisöbű sportpuska-verseny újabb 60 lövéssel ér véget. Ma délután a Marczibányi téri lőtéren a sportpisztolyversenyre kerül sor, amelynek érdekessége a magyar Takács Károly és a svéd Ullmann küzdelme. A NEMZETKÖZI sportlövőverseny első számát — kisöbű sportpuska 60 lövés fekvő testhelyzet — a csehszlovák Horinek 597 körös (45 belső tizes) eredménnyel nyerte. Holup (magyar) 596 körrel harmadik helyen végzett. Új KALAPÁCSVETŐ világcsúcsot ért el Needhamban az amerikai Cliff Blair. Krivonoszov ez év áprilisában felállított 65.85 méteres világcsúcsát 65.95 méterre javította. A SZOVJETUNIÓ vízilabdaválogatottja Ljubljanában szerdán este 3:1 arányban győzött Jugoszlávia ellen. ELMARAD A VASÁRNAPRA HIRDETETT Budapest motorkerékpáros bajnokság. A gyorsasági versenyt előreláthatólag augusztus 5-én rendezik majd meg. horgászhírek „Fogási kérdés a kősüllő? A Balatoni Halászati Vállalat horgászellenőri értekezletet nartott Siófokon. A megbeszélés egyik ,,fogas"kérdése volt a kellő méret. Az idén ugyanis a hivatalos szervek a kősüllőt is besorozták a védett halak csoportjába és kimondták, hogy a horogra került, húsz centiméternél kisebb példányokat vissza kell dobni. Mivel a kősüllő méret az idős állami horgászjegyeken még nincs feltüntetve, sokan nem ismerték a rendelkezést, s a kisebb példányokat is kifogták. A Balatoni Halászati Vállalat és az ellenőrök felhívják a horgászok figyelmét: a húsz centinél kisebb kősüllőt akkor is vissza kell dobni a vízbe, ha a horog annyira megsértette, hogy elpusztulása biztosra vehető. Jól vizsgáztak az adonyi ifihorgászok. Az adonyi Szalma-csárda közelében lévő kifolyónál három ifihorgász — 14—15 éves ipari tanulók — lepipálták az idősebb horgászokat. Valkai György egy öt és fél és egy négy és fél kilós pontyot, Gipper Ferenc egy hét kilós, Horváth Ferenc pedig egy ötkilós pontyot fogott. Az öregebbek, akiknek nem akadt hal a horgára, legyőzve a horgász irigységet, dicsérően nyilatkoztak a fiatalok ügyességéről. Halpusztulás a Fűzfői öbölben. A MOHOSZ ellenőre jelentette, hogy a Balaton egyik értékes horgászterületén, a Fűzfői öbölben sok a döglött hal a víz színén. Jelentős mennyiségű keszeg, ponty, csuka és harcsa pusztult el, valószínűleg vízszennyeződés miatt. A Horgász Szövetség értesítése alapján a Balatoni Halászati Vállalat megvizsgálja, mi okozta a halpusztulást. FŐ A SZIGORÚSÁG Igazgató: — Otthon kirakhatja, de figyelmeztetem, hogy a hivatalban nem tűröm a személyem körüli kultuszt ! Munkások felvételnek Központ) fűtésszerelő, vasszerkezeti és lemezlakatos, kőműves szakmunkásokat, szerelőmunkában gyakorlattal bíró segédmunkásokat szerelő és kőműves mellé azonnali munkába állítás mellett felvesz a Budapesti Szerelő Vállalat, Budapest, VII. Garay u. 10. sz. Szállító, és rakodómunkásokat, valamint kubikosokat felveszünk. Munkaruha és egyéb szociális kedvezmények biztosítva vannak. Jelentkezési hely: Pest megyei Vízműépítő- és Kútkarbantartó Vállalat, Budapest, XII. Kékgolyó u. 6. , Kőműveseket, kőművesek mellé segédmunkásokat és nőket keres azonnal] belépésre tagnak Építő Szövetkezet. Jelentkezés: Thököly út 171.__________________ Bútor Könyvállványok, vitrines, világító«., 2 személyes REKAMIÉ különlegesség. káncifiv Kárp. bútorok VI Rudas II. u. 19. REKAMIEK kétszemélyes, világítós, egyszemélyes árban. Kárpitozott bútorok: Kárpitosnál. Horváth Mihály (Mária Terézia) tér 3. Telefon: 138—661. Ládaszögelésben és készítésben jártas dolgozókat és lóápolót azonnali belépésre keres a Fővárosi Szekérfuvarozási Vállalat. Jelentkezés: Bp., V. Marx tér 7. Munkaügyi osztály. Szalagcsiszolót faipari vonalon szövetkezeti tagnak azonnal felveszünk. Zuglói Asztalos Ktsz. Budapest, XIV. Bosnyák u. 7/b. Telefon: 496— 383. Bádogos szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint szállítómunkásokat felveszünk. Budapest, Városi Épületszerelőipari Vállalat, VII. Sajó u. 6—8.________ Azonnalra felveszünk esztergályost, géplakatost, dieselautószerelőt, karosszéria-lakatost. Jelentkezni lehet: XIII. ker. Rozsnyai u. 6. Budapest. 1. Épíu. Műszaki osztály. Lakás Különbejáratú, összkomfortos, tágas, szépen bútorozott szobát keres magános özvegy írónő. Nem főz nem más. Kertes ház földszint előnyben Házikosztot szívesen igénybe vesz. özv. Gabos Sándorné, XIV. Laky Adolf u. 3. Rekamiék, kétszemélyes fotelok, székek, asztal. Kevés előleggel, fizetési kedvezménnyel. Horn Ede u. 12. Nagymező utcánál. Vennék hálószobát, kombináltszekrényt, háromajtósat, egyes bútorokat. 222—963. Kárpitozott bútorok, rekamiék és garnitúrák készítése, javítása, olcsó árak, fizetési könnyítés. Túrás kárpitos. Budapest, V. Dohány u. 54. Telefon: 326—623. Hálót, kombináltat, ágyakat szekrényeket vennék. 355—371, 352— 275 Fizetési könnyítéssel készítek rekamiét, fotelt, fotelágyat, sezlont, székeket. Kárpitozott bútorok javítása, elsőrendű kisipari munka. Minőségi garancia. Kárpitos, Wesselényi u. 21. Használt sezlonok és rekamiék eladók. Róth kárpitosnál, Budapest, Akácfa u. 5. Kombináltszekrény, diódáló eladó VII. Hernád u. 38. (utcai bejárat). Kombináltszekrény, 180 hosszú, asztal, rekamié, olcsón eladó. Rákospalota, Bocskay u. 18 Kárpitos bútorok készítését, használtak modernizálását vagy felújítását fizetési könnyítéssel vállalja kisiparos. Minőségi munka. Wesselényi u. 33. Telefon: 423—511. Hálót, kombináltszekrényt és egyes bútorokat veszek. Telefon: 336—824. Balatoni villámban szoba konyha, főzéssel azonnal, vagy aug 1-re olcsón kiadó. Érdeklődni telefonon 4SA—08 3. Különleges, kétszemélyes, vitrines, világítós rekamiék, önműködően ágyazható epedával, fotelok, székek minőségi jótállással, fizetési könnyítéssel. Készítőnél, Nagymező u. 37. Rekamiék, fotelok, székek, minőségi jótállással, fizetési könnyítéssel. Molnár kárpitosnál. Aradi u. 11. Lenin krt. sarok. Konyhabútor, több havi részletre, legolcsóbban. Baross u. 59. Asztalosmester. Rekamiék, ülőbútorok, legolcsóbban, kevés előleggel, fizetési kedvezménynyel. IX. Kinizsi u. 19. Kárpitosmester, Világítós rekamiék fotelok, székek, fotelágy, használtak és újak 6 havi részletre garanciával. Kárpitos,nál. Visegrádi u. 4. Igényesnek új kombináltszekrény eladó. Rákospalota, Morzsa u. 6. Megközelíthető 12-es villamossal, 25- ös autóbusszal, Sződliget utcai iskolánál. Kombinált szekrény, 3 méteres, kaukázusi dió, kétrészes, elsőrendű kivitelben, jótállással eladó. Megtekinthető vasárnap is. Újpest, Komját Aladár u. 134. Nyugatitól 55-ös villamossal, Árpád-kórházig. Barokk szoba, kétszemélyes fekhellyel (darabonként is), biedermeyer ülőbútorok és páros fotelok Kendinél, Semmelweis u. 7. Ebédlő gyönyörű, olcsón eladó. XI. Bartók Béla út 118. Hronek. Konyhaszekrény, aranyozott ülőgarnitúra, szobor, állványok, guri-guri fogas eladók. Lenin krt. 44. Kézikötés. Hétköznap 119 7-ig. Citromfa fényezett, tele hálószoba bútor és álló ingaóra lakásmegszünés miatt igényesnek eladó. Lefkovits, Hernád u. 50. Eladó két nagy bőrfotel, és egy íróasztal. Telefon: 343- 089. APRÓ- ÉS KISHIRDETÉSEK Egyetemi hallgató részére különbejáratú bútorozott szoba kiadó. 132—356, 2—4-ig. Lakásfelosztásból komplett kombináltszoba, hallberendezés, szőnyegek, tükrök, képek, rádió, mindenféle háztartási gép és felszerelés eladók. Megtekinthető I. Gellérthegy u. 18. II. 2. Délután 18—20 óra között._________________ Konyhaberendezés újonnan festve, olcsón eladó. Szondy u. 44/a. Masszív hálószoba, háromrészes tükörrel. 6500 forintért eladó. Szondy u. 44 /a. Kertész. 125-ös új szovjet DKW olcsón eladó. II. Zuhatag sor 6. Waldmann.__________________ 125-ös Csepel, teleszkópos eladó, 6800 forintért. 5—8-ig. IX. Gát u 21. UJ 125-ös IZS (DKW) eladó. Budapest, XIII. Fóthi út 51. Telefon: 204—575. Kifogástalan állapotban lévő Zetka sürgősen eladó. Budapest XIII. Fóthi út 51. Telefon: 204— 575 Lábváltás, 100-as Mátra, príma eladó. Reiner Ervin. Budapest, XIV Tábornok u. 10. Keresünk megvételre 600—750-es motorkerékpárt. Budapest. XVIII. Cipész Ksz. XVIII. Vörös Hadsereg u 378. Telefon: 146—522. 350-es Viktória eladó. 16 000-ért. XI Budaörsi út 159/b. 250-es NSU jó állapotban eladó. Havas u. 7. házfelügyelő. Szabadság-híd közelében. Fényezett bútorok javítását és átalakítását vállalja a Bútorkészítő Ktsz Budapest, I Mészáros u. 18. Jármű Kiskerekű Java, legújabb típus eladó. XIV. Egressy út 130,_______________ Eladó 350-es IZS, 12 000 km-t futott, oldalkocsival, kitűnő állapotban. Pestlőrinc, Batthyány u. 125. Batta.__________________ 125-ös Csepel motorkerékpár, első, hátsó teleszkópos eladó. XX. Frangepán u. 74. Veszünk bizományin keresztül üveges triciklit. Üveges Rusz, VIII. Baross u. 66— 68. Telefon: 330— 706, Ballonkerekes 100- as Sachs 3200-ért utánfutó pótkocsi, gumikkal felszerelve 1000. forintért. Balilla sebességváltó alkatrészek olcsón eladók. Karácsonyi Sándor u. 25. Czonel. Bejáratott gyönyörű export Pannónia, gazdag felszereléssel igényesnek eladó. Délután 5-től 8-ig. I. Attila u. 9. Házfelügyelő. Uj Csepel 125-ös luxus, teljes felszereléssel eladó. Nefelejts u. 30. házfelügyelő. 250-es tanú kifogástalan eladó. Esetleg cserélek. Mártírok útja 9. Házfelügyelő. 125-ös első hátsó teleszkópos Csepel eladó. Budapest. XIII. Róbert Károly krt. 102. I. 16. 350-es, kitűnő állapotú, keveset használt Puch, sürgősen eladó. Megtekinthető Torockó tér 3. Bogárdinál. Telefon: 165— 084. Pannónia, 3000-t futott, széles nyerges eladó, 15 000.— forint. Nagy, XII. Ráth György u. 4 Telefon: 359—626. 350-es modern NSU első, hátsó teleszkópos, újszerű állapotban, 500-as NSU szétszedve olcsón első villa hiánnyal eladók. Oldalkocsikat gyorsan készítek, felszerelek. Portik. XI. Budafoki út 57/a. 350-es tokozott NSU oldalkocsival, príma állapotban eladó. Megtekinthető bármikor, vasárnap kivételével. V. Honvéd u. 18. Szabó._____________________ Viktória 350-es oldalkocsis, vagy szólóban eladó. Sztálin út a fodrász. 350-es Jáva új állapotban eladó. Szarvas Gábor út 20. Hétköznap este 7 után. 125-ös Csepel teleszkópos eladó. Budapest, XIII. Katona József u. 39. Vas. Modern, könnyű, új oldalkocsi eladó. Perzsébet Baross u. 98. 144—107. Csordás-foto NSU 125-ös, mint az új eladó. Délután 5 órától XII. Diósárok út. 34/b. Telefon: délután 4-ig 386—100. Nagy. NSU 350-es tokozott, gyári újalkatrészekkel, mint az új elfogadható áron eladó. Várhidy. V. Egyetem u. 7. 180—123. Ariel 500-as, jobbos, oldalkocsis, lábváltós eladó. XVI. Rákosszentmihály. Rózsa u 18, Antal 6 órától. 135-ös Csepel sürgősen eladó. Kanizsai u. 49. (Bukarest sarok) Plesovszky. _____ 350-es sivatagi DKW oldalkocsival újszerű állapotban eladó. Kismotort beveszek. Tolbuhin körút, vásárcsarnok, Jánoshalmai Földszöv. Telefon: 383—170. 250-es Zündapp eladó. Részfizetésre is. XXII. Budatétény, Vilmos u 11. Telefon: 469—935. 29-es mellék. 3 kerekű, 350-es családi DKW eladó. Kerepesi út 89. Benzinkútnál. 500-as, kétcsöves OHV Jaap teher rendszámmal, oldalkocsival, vagy anélkül (salak verseny motor) igényesnek eladó. XIII. Fáy u. 76. Üzemképes 125-ös Csepel motorkerékpár eladó. XIII. Mautner Sándor u. 26. I 11. Háromkerekű DKW kisautó testi hibásnak is alkalmas, 12 000-ért, robogó félkészen eladó Október 6 u. 19. 312—976. 250-es Archhe teleszkópos, príma állapotban eladó. XX. Perzsébet, Pöltenberg u. 67. 350-es Velocette, kitűnő állapotban eladó XX. Pesterzsébet, Mártonfi u. 63. 600-as Zündapp oldalkocsival eladó, vagy 350-es Viktóriára, NSU-ra cserélhető. IX Bokréta u. 10. III. _____________ Oldalkocsi Pannóniához 3000-ért eladó. Telefon: 353—279. 250-es bütykös DKW 559-es Ariel oldalsürgősen eladó. Hét kocsival eladó. XIV. köznap 5 után. IX. Nagy Lajos király út. Üllői út 31. Zsemberya 180/a. BMW 51—61-es al- 750-es BMW, 15 000 katrészek, könnyű él- forintért eladó Budadalkocsi, 250-es Jávapest, XIII. Váci út kifogástalan eladók. 4 földszint 3. Népszínház 41............... ..............................................— Kifogástani állam eltő Telefon: *«?$*»:■ °^ula. 2~9—400/16-os mellék. 126-os teleszkópos Nagy mérnök. Reggel Csepel igényelnek el, 8-tól 4-ig._____________ adó. VI. Rippl Rónai 200 a. NSU eladó. U 38111 7__________| lendkerékgyújtás. ÚJ Csepel 1M.„6 eUdi. gumikkal 6500.— fo- Budapest. V Régi posi rmt Albertirsa. H. t u 13 Házfelügyelő. Kovács János u. 6. --------------|--------------—-----a re * 125-ös Csepel teoO0-as AJS eladó. lesikúp-villás, 125-ös ,flétC,I,TTT ”í?gy re" NSU eladók, elcserélkinthető. VIII Dobo. hetek xm' Hegedü3 z. u. 1—9. földszint Gyula u . n ,2/a íj. ----------------------------------- Piros tankos 125-ös , *•*-“ Viktória mo- Csepel 15 500 km-t «.«Sterékpar eladó. felfutott. gyors, igé- ?.dni„ estlL 7 nyesnek eladó. Érdek- v Honved u. 38. lödés: 115—819 (8—16 n- 7- Dombóvári, óráig), vagy Béke úti . . . j városi házak VI/C. . c®e.Pel motorép. 2-es lépcsőház. I. kerékpár kifogástalan em 3. (18 óra után.) állapotban eladó VI. -------------------------------------- Jókai tér 7. földszint 5000-ért eladó príma 9. Telefon: 120—515. 125-ös, lemezvillás ,»« Csepel. VIL Barát u nek eladó. Borbély, J. *”• Döbrentei u 250-es export Cse- 500-as oldalkocsis per, fekete tankos, jó motorkerékpár eladó, állapotban eladó, XVI. Jász u. 47 Háromszék u. 9. (Rá----------------1--1-------------------Kosszentmihály)._______ Nyitott tricikli. Bior .. . rományin keresztül is 125-ös Danuvia eladó VIII Teleki Csepel új eladó. Megtekinthető délután 3---------------------------------------tói V. ker. Kecske- 125-ös Iló, lábváltós, méds u. 8. Oszoki, kifogástalan, üzemké.pes eladó. XIV. év u. 12-t-es Matra, 125- 106 és Danuvia eladó. VIII. Diószeghy Sá- Dóriin nmei u. 1. Román. K3010 ~~ ~~~ Rádióját megjaví-300-as DKW motor- lm megveszem kerékpár sürgősen Kresz Géza u 38 Csatáron alul eladó. Vil-rulty utcai oldalon, lányi ut 83. Depulet. Texton. 200_455 200-as NSU, príma Hsn(K7Pf állapotban, 250-es IldlifcMall STue,fdeG- szabó1: rnlTM" üzlet — Jo fajtát — vagy ------------------------------------- pianinót, csakis ma. Motor- és kerékpár- gánoától Telefon: zománcozás, dokkozás, 350—386. tankkalapálás. III . Kenyeres u. 29. Tele- ,Z?’,gor** J®« fon. 362__574 ninot priváttól kesz______________|_________ pénzért veszek. Érte-Eladó export Cse- 112 325 telepes igényesnek vagy fononra cserélhető, érték ^Ta^MT. 34-es11 Piati d szabó gép. 339~479- re-Megtekinthető szom- •baton egész nap és valahozotsárnap délig. Bajza a nulliaZdll 64. u. udvar, III. 43. --------------------------------------------------------------------------- Elszakadt nylon- gu-125-ös Csepel, lemez- mi- és ballonkabátját villás, újszerű álla- nyomtalanul megporban és egy 350-es Ja vítra JT Ariel eladó Nagymenézr? esókopenykézől u. 7. Telefon: 225-Vegyes hirdetések Ciánoz garanciával, vidéken és részletre is. Ablaktisztítás: Walderné, 314—812. Szőnyegek és kárpitozott bútorok tisztítását szakszerűen végzi Ciánozó Ksz. Majakovszkij u. 77. Telefon: 223— 295.___________________ Patkány- és egérirtás, valamint minden féregírtási munkálatot biztos eredménnyel végzünk. Ciánozó Ksz, Majakovszkij u 77. Telefon: 220—059. Szőnyegjavítás, szőnyegtisztítás, sZőnyegrojtozás. Ungár, Akácfa u. 20. 427— 634.___________________ VILIANYBOYIER 6 havi részletre MOSÓGÉP azonnal kapható. 339—660 Kvarclámpa, orvosi, elektromos készülékek javítása. Zsellér, Szigony u. 19. Telefon: 141— 181. Du 2—8-ig Szobafestési garanciával 3 havi részletre is. 160— 911. esti órákban. Zlapzár, táska készítés, javítás, ringlizés, nylon harisnya, kardigán kötés, átszabás. Lenin krt. 55. Etage-fülér berendezést, használtat keres szövetkezet. Ajánlatokat részletes leírással Orvosi Műszerjavító Ktsz. Budapest, VIII. Rákóczi út 71. címre kérjük. Gömbfa weekend ház, télen is lakható eladó. Telefon: 256— 212. Cipészműhely berendezés. Stoppológép, balkarosgép, kaptafák, betegség miatt eladók Germann cipész, Újpest, Liszt Ferenc u. 10. 9—12 között HIRDESSEN AZ ESTI BUDAPESTBEN A hirdetéseket felveszi az Állami Hirdető Vállalat. V. Felszabadulás tér 1. Balatoni üdülőben 22-es kielerre vitorlásvezetőt keres 31. Tröszt Budapest V. Petőfi Sándor u. 7. Singer háztartási varrógép eladó. Rossz a varrógépre? keresztesi műszerész még aznap háznál is megjavítja. VIII. Múzeum u. 3. Telefon: 141—682. Lúdtalpbetétek, parafából, cipőbe, szandálba bedolgozva. Lenin krt. 106. Orthopädia. Etage-fűtés berendezés, vétel, csere, eladás, felszerelését, üzembehelyezését bárhol vállalom. VIII. Baross u. 10. Szerelőműhely. Weekendház eladó. 6x5 m-es kívül rönkrn belül hajópadló. 2 oldalt tolós ablakokkal, cseréptetős, padlásfeljáróval. Budapest, Farkasrét, Maga dűlő út hrsz.: 8951. A 95. utca felső végénél. Délután 5 órától. Etázskazán, radiátorok, boyler eladók. Török László, lakástelefon reggel 9-ig 158 —939. Ne mossa otthon pulóverjét. 48 óra alatt kitisztítja 17.Tűért, felár nélkül Hexner Tibor, VIII, Népszínház u. 53. Bútorasztalost és faipari gépmunkást felvesz szövetkezeti tagnak a Bútorkészítő Ktsz. Budapest, Mészáros u. 18. Rádiószeretőt keres tagnak azonnali belépésre építő szövetkezet. Jelentkezés : Thököly út 171. Női felsőruha varrókat bedolgozóként azonnalra felvesz a Fővárosi X. Kézműipari V. Budapest. X Kápolna u. 7 S2 Munkaügyi osztály Közülettől vásárolnánk 1 db 500— 1000 literes elektromos hűtőszekrényt, vízhűtésre, feszültség 220 volt. Budapesti Fűrészek, Bp., VIII. Nap u. 6 sz. Telefon: 340—707._______