Esti Budapest, 1956. szeptember (5. évfolyam, 206-230. szám)
1956-09-25 / 226. szám
1957-ben 7600 lakás építését fejezik be A második ötéves terv második évében 7600 lakás építését fejezik be a fővárosban. Óbudán, a Hévízi úton 1957 végéig négyszáz lakást építenek a 45. számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói. A XIII. kerületben, a Fiastyúk utcában körülbelül 800 lakással gazdagodik a már épülő új lakónegyed. Jelentős építkezés lesz a Nagy Lajos király útján, ahol 1957 végére több mint 1600 lakásból álló városnegyed bontakozik ki. A lágymányosi lakótelepen egy év múlva további 700 lakás enyhíti a budaiak lakásgondjait. A Róna utcában több mint 600, Csepelen, a Csillagtelepen pedig 2200 lakással lesz több jövőre. A főváros legnagyobb lakótelepévé a legközelebbi években az Üllői úti lakótelep fejlődik. Jövőre újabb 600, 1960-ig pedig összesen csaknem 9000 lakás Befejezte harmadik negyedévi tervét az RM Acélmű Befejezte harmadik negyedévi tervét az RM Acélmű. A vállalat dolgozói úgy tervezik, hogy a hónap végéig még háromezer tonna skohászati terméket gyártanak negyedévi előirányzatukon felül. Már eleget tett harmadik negyedévi kötelezettségének a Minőség Bronzöntöde, az OMEGA Kéziszerszámgyár, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára, a Naxos Csiszolóárugyár és a Központi Lemezleszabó Vállalat is. Nagy öröm érte a Kerepesi lakótelep családjait. Megnyílt B-épületben egy korszerű, 44 röhelyes bölcsöde. fé- Műanyagszóró pisztoly A Hegesztőkészülékek Gyárának dolgozói a Műanyagipari Kutató Intézet munkatársaival újfajta készülék, a műanyagszóró pisztoly mintapéldányát készítették el. A tapasztalatok ugyanis bebizonyították, hogy a műanyagfélék igen alkalmasak a könynyen rozsdásodó anyagok bevonására és szigetelésére. A most elkészült ötletes berendezés a műanyagokat — így például a PVC-t, vagy polystirolt — poralakban és maszszában szórja a bevonandó tárgyra. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! BUDIAPFSz V. évfolyam 226. szám Kedd, 1956. szeptember 25. Ára 60 fillér aZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK ÉS BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSÁNAK LAPJA okozott egy nyugsrépcédulaszállító léggömb ___________________________ ,________________________________(V' iNTrai'X.]__________ | -Ma olcsóbb lett a kacsa, a liba9 n csirke Legújabb jelentések a lakásfrontról E héten 416 lakást adnak át a fővárosban Mi lesz a Kossuth Akadémia és a Bellevue sorsa? A harmadik negyedév utolsó hetében a budapesti építőipari vállalatok dolgozói 416 lakást adnak át a fővárosban. Csepelen, a Csillag-telepen átadásra készen áll a telep IV. jelzésű épülete, amely a Hatodik Békekölcsön túljegyzéséből épült. Itt 34 lakáshoz jutnak a csepeli dolgozók. A Kerepesi úton 90, a Fiastyűk utcában három épület, összesen 209 lakás, Rákospalotán 54, a Bocskay út 15. szám alatt pedig 29 összkomfortos lakás épült. lesz az Üllői úti lakótelep két oldalán. A felsoroltakon kívül a Zsigmond téren és a főváros több más pontján is adnak át lakásokat. 1957-ben újabb lakótelepek építését is megkezdik, amelyek átadása 1958-ban kezdődik és a következő években is tart majd. Ilyen új lakótelep lesz a Kacsóh Pongrác úton, Kelenföldön, a Sztálin-híd pesti és budai hídfőjénél. Ezeken a helyeken 1960-ig több mint tízezer új lakás épül. Néphadseregünk a fővárosban is ad át épületeket polgári célokra Néphadseregünk a fővárosban is ad át épületeket polgári célokra. Az érdekelt szerveknek szeptember 15-ig kellett volna előterjesztést tenniük a Minisztertanácshoz az átadandó épületek hasznosítására, a tárgyalások azonban elhúzódtak. A felterjesztés így csak október 15-re készül el, s a Minisztertanács azután dönt véglegesen. A különböző intézményektől, hivataloktól, egyetemektől, iskoláktól sok igénylés érkezett már a helyiségekre. Az igényeket most hangolják össze. Az a törekvés, hogy elsősorban az általános iskoláknak segítsenek új tantermekkel, ezenkívül az egészségügyi intézmények és szállodák igényeit elégítsék ki. Az épületek minél jobb kihasználására törekszenek. Minél több beruházást igyekeznek feleslegessé tenni, hogy a felszabaduló erőt lakásépítkezésekre fordíthassák. (Folytatás a 2. oldalon.) Új „lakók" az Állatkertben Az utóbbi időben több új lakó érkezett az Állatkertbe. Egy nálunk született oroszlánért Romániából hiúzt, barna medvebocsot, továbbá több kormoránt, — népi nevén káró katonát — pelikánt, hattyút és uhut (nagy fülesbagoly) kaptunk. A hiúz és a medvebocs jelenleg főszerepet „alakít’’ Homoki Nagy István filmjében. Értékes új állat a vomba nevű ausztráliai erszényes rágcsáló is, amelyből mindössze három található az európai állatkertekben. Megkezdődnek az Az Operában díszelőadás — az Akadémián díszülés Még be sem fejeződnek a nemzetközi Liszt Ferenc-zongoraverseny ünnepi hangversenyei; a győztesek szólóestjei, á málig újabb nemzetközi jelentőségű zenei ünnepségek sorozata kezdődik Budapesten. Szeptember 25-én, kedden este az Állami Operaház díszelőadásával, majd 26-án, szerdán délelőtt a Magyar Tudományos Akadémián sorra kerülő díszüléssel megnyílik a Bartók-fesztivál. Az Állami Operaházban Bartók három örökbecsű színpadi műve: A kékszakállú herceg vára, a Fából faragott királyfi és a Csodálatos mandarin kerül előadásra. Az Akadémia dísztermében a magyar Bartók Béla Emlékbizottság díszülésén Kodály Zoltán mond elnöki megnyitót, Darvas József népművelési miniszter pedig emlékbeszédet. Az emlékbizottság főtitkári beszámolóját Szabó Ferenc tartja. Nagyszerűen szerepeltek a magyar versenyzők a London-Budapest úszóversenyen Hétfőn este Londonban a Leyton-uszodában rendezték meg a London—Budapest úszóversenyt. Eredmények: 100 yard női gyors: 1. Ewards (London) 61,1 rop., 2. Littomericzky (Budapest) 61,4. 100 yard hát férfi: 1. Magyar (Budapest) 63 mp., 2. Gavan (London) 64,1 mp. 100 yard pillangó női: 1. Littomericzky (Budapest) 66,2 mp., 2. Macadam (London) 70 mp. 100 yard mell férfi: 1. Utassy (Budapest) 65,7 mp., 2. Longega (London) 70,7 mp. 100 yard hát női: 1. Edwards (London) 65,8 mp. (angol rekord), 2. Grinham (London) 67,3, 3. Pajor (Budapest) 68,4 mp. 100 yard pillangó férfi: 1. Tumpeik (Budapest) 56 mp., 2. Overnell (London) 62,3 mep. 100 yard mell női: 1. Székely É. (Budapest) 74,4 mp., 2. Powley (London) 77 mp. 100 yard gyors férfi: 1. Dobai (Budapest) 52,6 mp., 2. Head (London) 54,5 mp. 4x80 yardos férfi vegyesváltó: 1. Budapest 3:06,8 p., 2. London A 3:19,6 p. 4x80 yardos női vegyesváltó: 1. Budapest 3:32,5 p., 2. London A 3:34,8 p. Vízilabda: Budapest—London 6:2. Góldobók: Markovits, Zádor és Bolváry (2—2), illetve Miller (2). Lakásépítkezés az Árpád fejedelem úton 243 lakás épül egy tömbben. Az egy, kettő, és három szoba hallos, központi fűtéses lakásokban termálvíz is lesz. — A 243 lakásból ez év december 20-ig 68, a többi pedig 1957 augusztus végéig készül el. — Az épületek öt- és hatemeletesek lesznek. Jubileumi ünnepség a Magyar Pamutiparban Ma délelőtt bensőséges ünnepségre gyűltek össze az újpesti Magyar Pamutipar dolgozói a gyár dísztermében. Az üzemi orvosi rendelő fennállásának 50. évfordulójáról emlékeztek meg. Az ünnepségen megjelent dr. Román József egészségügyi miniszter; ott voltak a fővárosi tanács, a IV. ker. Párt-végrehajtó bizottság és a kerületi tanács képviselői. Részt vett az ünnepségen Zsatkulák Nándor, a Magyar Népköztársaság albániai nagykövete is, aki néhány évvel ezelőtt még ebben a gyárban dolgozott. Dr. Gálhidi Béla, a IV. kerületi Tanács VB-elnökhelyettesének üdvözlő szavai után dr. Román József egészségügyi miniszter szólott a jelenlévőkhöz. Az állami egészségügyi vezetés nevében köszöntötte az üzem kollektíváját, ezen belül a helyi egészségügyi szervezet vezetőit és munkatársait. A jubileum alkalmából a miniszter dr. Sándor József üzemi főorvosnak kormánykitüntetést adott át. Ezenkívül a Magyar Pamutipar egészségügyi szervezetének több dolgozója miniszteri elismerésben, dicséretben részesült és pénzjutalmat kapott. A miniszter beszédét követően dr. Sándor József főorvos ismertette a Magyar Pamutipar jubiláló üzemorvosi rendelőjének történetét, fejlődését, munkáját, beszéltaz eddigi eredményekről és a további tervekről. Ma kifüggesztik a választási plakátokat Ma kifüggesztik az érintett választókerületeik házaiban a választási plakátokat, amelyeken közlik a Hazafias Népfront jelöltjeinek nevét, a szavazóhelyiségek helyét és általában a választásokkal kapcsolatos tudnivalókat. Szeptember 26-án lesz a kerületi tanácsok választási csoportvezetőinek értekezlete. Szeptember 28-ig külön is értesítik a választókat a választás helyéről, s arról, hogy a szavazók névsorában milyen szám alatt szerepelnek. Ez azért fontos, mert így gyorsabban megy majd a szavazás. Szeptember 29-én kiszállítják az urnákat a szavazóhelyiségekbe, feldíszítik a szavazóhelyiségeket és a szavazatszedő bizottságok átveszik a szükséges nyomtatványokat. Szeptember 30-án, vasárnap reggel 7 órától este 8 óráig tart a szavazás. .1 Crans tett a colsiitus atiffisatusi hármasversenyhíj Most értékelték a három nagy járműipari üzem versenyét. Az augusztusi eredmények alapján a Ganz Vagon- és Gépgyár dolgozói szerezték meg az első helyet 23 ponttal. Második a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár, harmadik a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár. Precíziós öntöde az Izzóban Új üzemrész az Egyesült Izzó Vácuumtechnikai gépgyárában: a saját erőből és elfekvő anyagok felhasználásával létrehozott precíziós öntöde. Az öntőműhelyben Ranosztai Károly öntő, az olvadó acél hőfokát ellenőrzi