Esti Hirlap, 1956. december (1. évfolyam, 1-5. szám)

1956-12-28 / 2. szám

Szurkolók, edző és én Papp László harmadik olimpiai bajnokságát ünnepelte a zsúfolásig telt Sportcsarnok Sorrendben nem ez volt az első esemény a hétfői ökölvívó mérkőzésen. Hogy mégis a háromszoros olimpiai bajnok Papp Laci és edzője, Adler Zsigmond köszöntését veti az újságíró elsősorban papírra, annak oka az a kedves, bensőséges fogad­tatás, amely a karácsonyi ünnep első­ napján a zsúfolásig megtelt Sportcsarnokban zajlott le. A ringbe lépő kék olimpiai egyenruhás edzőt és tanítványát felállva, zúgó tapsorkánnal és „huj-huj-hajrá’-val üdvözölte a hálás, lelkes közönség. Az üd­vözlési vihar csak akkor ült el, amikor a bajnok és mestere, az olimpiai győzelem tiszteletére felcsendültek a Himnusz hang­jai. S amikor Papp Laci a mik­rofonhoz állt, bebizonyosodott, hogy bajnokunk szerénységén a harmadik olimpiai aranyérem sem csorbított. — Köszönöm a sok tapsot, a kedves fogadtatást. Ezt az olimpiai bajnokságot—­mond­ta — hárman nyertük meg. El­sősorban önök, akik mindig lel­kesen biztattak, másodszor Adler mester és végül én. Most pedig hadd említsük meg olvasóinknak, hogy öklöz­tek a régen látott kedvencek­­— Nagy Jósika, Kisfalvi, Szil­vás­i, az FTC, a Bányász és a többi egyesület versenyzői. Er­­­ről az egyik szakember, Forrai Árpád, a MÖSZ-bizottság ideig­lenes elnöke így nyilatkozott: *— Egy-két kivételtől elte­kintve, valamennyi versenyzőn meglátszott a nagy kihagyás, az edzés hiánya. De ezt pótol­ták azzal, hogy nagy akarattal küzdöttek. Erre a nagy akaratra jel­lemző egyébként a Gárdos— Dienes mérkőzés. A mérkőzés első, sőt még a második menete­tőben, is úgy látszott, hogy Die­nes lesz a győztes, ám Gárdos olyannyira megemberelte ma­gát, hogy elhódította ellenfe­létől a győzelmet. A kis Nagy Jósika azok közé a kevesek közé tartozik, akik ezen a mérkőzésen is jó for­máról tettek bizonyságot. Re­m­ekül öklözött az aprótermetű sportoló s a közönség nem kis örömére legyőzte Fodort. A hétfői ökölvívó esemény érdekessége volt egyébként, s hogy hárman, Kisfalvi, Papp és­­ Csiszár váltott ellenfelekkel­­ mérkőztek­­ sikerrel.­­ Bemelegítőnek jó volt a hét­­­­fői verseny s remélyük, hama­rosan a régi formában láthat­juk viszont a ringben az ököl­vívó sport reménységeit. Papp László. AZ M. T. I. FOTO FŐOSZTÁLYA (volt Magyar Foto Állami Vállalat) értesíti ügyfeleit, hogy riport, ..­­szaki, üzemi, . .vám, tárgy, .. reprodukciós, stb. fényképfelvételek készítését vállalja VII. ker., Tanács körút 21. Telefon: 229—430. 220—892. •­­ Újabb Honvéd-labdarúgók érkeznek haza Három lipád-gól •’■** esyvéb érdekességek az Üllői í­von Vastag hótakaró fedte az Üllői úti pálya smaragdzöld gyepszőnyegét, amikor szerdán délelőtt sűrű sorokban érkez­tek a nézők az FTC pályára, hogy tanúi legyenek a Ferenc­városi öregfiúk hagyományos karácsonyi mérkőzésnek. A mintegy kétezerötszáz főnyi kö­zönség, örömmel fedezte fel a Frad­i öregfiúk között régi ked­venceit: Gyetvait, Fiátét, Pá­lét, Hernádit, Szabó Gézát, Kutasit és Deákot, akik a Bp.­­ Spartakusszal játszottak. A Fradi jól kezdett. Az öre­­i­nek frissességből lelket adtak a­­ fiataloknak, de azután kider­­­rült, hogy Budavárinak, a zöldfehérek kapusának ,,jó a kiejtése” és a Spartakusz Sza­bó góljaival 2:0-ra vezetett.­­ Hullámzó játék után pompás i­s Deák bombagól következett,­­ majd Finta igazolta, hogy még mindig a „régi”. Még a kapust­­ is kicselezte, s aztán két lépés­ről egyenlített. A szünetben a pálya szélén néhány érdekességet halot­tunk. Machos, a Honvéd közép­­csatára közölte távbeszélőn­­ édesapjával, hogy hétfőn reg­gel érkezik. Vele jön Tichy, Bányai, Solti, Bozsik és min­den bizonnyal Faragó is. Ezzel a csoporttal várható Sándor, az­­ MTK Bécsben maradt jobb­­­­szélsője, aki Kárász útján­­ üzent a kék-fehérek vezetői­nek. A második félidőben is két­­- két gól esett. A Spartakusz­­ Korcsik és Forgács góljával már 4:2-re vezetett, amikor is­mét Deák következett. Tizen­egyesből, majd húszméteres bombalövéssel egyenlített, 4:4. A játékvezető is megelégelte a szép, színvonalas mérkőzést, és lefújta a játékot. A visszavá­gót január elsején, a nagy pá­lyán játsszák, ahonnan a szur­kolók önkéntes munkával le­takarítják a havat. Delet harangoztak. A szur­kolók elégedetten távoztak, s arról folyt a szó, hogy január­ban körmérkőzést kellene ki­írni a Ferencváros, az MTK, a Vasas és az Újpest részvéte­lével. Nem rossz ez a gondo­lat, mert a labdarúgók ját­szani akarnak, a közönség pe­dig várja a mérkőzéseket. Az MLSZ váltsa valóra ezt az öt­letet. LÓSPORT Hosszú szünet után ismét megindult az élet az ügetőn. Képünk: a 24-i versenynap negyedik futama. Gutai János ismét idomár Az 1957. évi galoppverse­­ny­ekre 24 idomári­ engedélyt adtak ki. Négy új névvel ta­lálkozunk a listán: Gutai János, Esch Győző, Pallagh József és Steczák Jenő. Ezek közül Esch Győző, Gutai János és Steczák Jenő már volt ido­már, míg Pallagh József új ember. A hosszú évekig mél­tánytalanul mellőzött Gutai János a külföldre távozott Gombolai lovait kapta meg. Amennyire örül mindenki, hogy régi, kipróbált szakem­berek ismét helyet kaptak a Versenyüzemben, annyira megdöbbentő hatást váltott ki szakkörökben, hogy a fiatal, tehetséges idomár, Mátyás György nem­­ kapott engedélyt. Értesülésünk szerint Mátyás részére istállóvezetője nem kért engedélyt. Ha ez valóban így van, akkor sürgősen meg kell változtatni azt a szabályt, amely szerint csak az istálló­vezető kérhet idomári enge­délyt. Lehetetlen állapot, hogy egy ember egzisztenciája az is­tállóvezető kénye-kedvének le­gyen kitéve. Jól sikerült kapunyitó az ügetőn A hármas ünnepen két üge­tőversenyt tartottak. Mindkét napon, különösen a szerdain hatalmas közönség nézte vé­gig az érdekes és színvonalas versenyeket. A favoritok elég­­ sokszor vereséget szenvedtek, de ennek főként a felpuhult pálya volt az oka. Részletes eredmények: HÉTFŐ:­ ­1. 1. Deus, 2. Csókosleány, 3. Balzsam T. 10.64. 20. 19, 22 Bef. 212 és 270. II. 1. Paidém, 2. Doboly, 3. Da­lárda T. 10­3. 15. 30, 32. Bef. 158 és 145.­­ III. 1. Adoma, 2. Dugó, 3. Bíbic T. 10:34, 18, 15, 21 Bef. 52 és 96. IV. 1. Laci II. 2. Csaliköz 3. At­tila T. 10:72, 18, 19, 15 Bef. 220 és 214. V. 1. Csókos, 2. Cupido, 3. Ci-­­­cám T. 10:65, 35, 33, 57 Bef. 420­­ és 850. VI. 1. Adakozó, 2. Alexandra, 3.­­ Cukorbaba T. 10:21, 18, 21, 38­­ Bef. 116 és 129. VII. 1. Annuska, 2. Bajkeverő,­­ 3. Deka T. 10:66, 24, 16, 16 Bef. 157 és 196. Vili. 1. Bánomisén, 2. Csak elő-­­­re, 3. Barátom T. 10:152, 60, 34,­­ 48 Bef. 953 és 2109. SZERDA: I. 1. Devecser, 2. Diogenes, 3 Denevér T. 10:56, 12. 13. 12, Bef 111 és 96. II. 1. Alexandra. 2. Cserebere 3. Derítő T. 10:29, 14, 20. 16 Bef 118 és 84. III. 1. Deka, 2. Gőgös, 3. Bokré­ta T. 10:38, 17, 16, 25 Bef. 91 és 239. IV. 1. Ceremónia, 2. Bonzi, 3. Dévai 73 10:81, 20, 28, 24 Bef. 273 és 214. V. 1. Berci, 2. Aladin, 3. Debre­cen T. 10:123, 19. 13, 13 Bef. 379 és 492. VI. 1. Dugó, 2. Diadém, 3 Bal­zsam T. 10:22, 18, 20, 22 Bef. 57 és 114. VII. 1. Décse, 2. Adópengő, 3. Karcsi T. 10,40, 18, 24, 17. Bef. 218 és 119. Vili. 1­. Aladár, 2. Akármi, 3. Bánomisén. Ilyen­tdit illiíu­lt a Totóban A győztes totószelvény: tö­rölve: 1. 1, 1. 2. 1, 2. 1, 2. 1; 1; 1. 1. A vasárnapi totófordulóban 7 fogadó ért el 12-es találatot. Nyereményük: egyenként 24 000 forint. 11-es találatot 236 fogadó ért el, nyeremény egyenként 714 forint. A 10 ta­lálatos szelvények darabszáma 2555, a nyereményösszeg 87 fo­rint. A nyeremények kifizeté­sét — a szokott helyeken és módon — 1957. január 5-én kezdik. Haartworkoa ült az Újpest labdarúgócsapata A Jugoszláviában vendég­szerepelt Újpest labdarúgó­­csapata visszaérkezett Buda­pestre. A csapat vezetői elmondot­ták, hogy az együttes még nincs kellően felkészülve to­vábbi külföldi mérkőzések le­játszására. »▲ÁAAAAAAAAAAAAAAAÁAÁAAAAAi*AAAAAAAáAAÁA*AÁAAAAlAÁAAA*AAAAAA* >"fTffTrtttf»*mn»TttTmrrr*T»tTTTTT»TmrrTTTrmTm»**r ► Érdekességek a kosárlabdában: 1. Jó formában a bajnokcsapat 2. Megváltozik a válogatási rendszer 3. Fekete Ilona újra a pályán A kosárlabda híveinek kar­­­rácsony másnapján ugyancsak­­ korán kellett kelniök, ha a társ­­ fi bajnok Bp. Honvéd csapa­tát akarták látni. A nagyrészt válogatottakból álló bajnoknak nem jelentett különösebb aka­dályt 100 kosáron felül dobni a tehetséges fiatalokból álló zöld-fehér FTC-nek. Különö­sen Cinkán, Bánhegyi és Si­mán játszott jól A bajnokcsa­patból bizony hiányzik a kül­földre távozott Rémai. A talál­kozó eredménye különben 108:53 volt. A női rangadó Bp. Petőfi— B. Vasutas előtt megtudjuk, hogy a kosárlabdában is meg­változik az eddigi válogatási rendszer. A nőknél és a fér­fiaknál egyaránt három-há­romtagú válogató bizottságot állítanak fel. A bizottságok mindegyik tagja szakember lesz, s ezeknek a vezetésével már január közepén megkez­dődnek a válogatott keret elő­készületei a tavaszi nagy fel­adatokra. A női rangadó hatalmas küzdelmet, „vérbeli” kosár­labdát hozott. A sokszoros bajnok Bp. Petőfi nehezen ta­lált magára, és a vasutasok a jó formában levő Bokodiné és a két fiatal Babocsai és Veres kosaraival többször vezettek, sőt az első félidő is — a zsú­folásig megtelt nézőtér taps­vihara között — a vasutasok vezetésével végződött. Szünet után a Petőfi válogatottjai „munkába’­ léptek, s Blah­óné, Sárosdiné, Nagyné és Halmai hajszálpontos átadásaiból hol az egyik, hol a másik szerzett értékes pontokat. A B. Vasutas azonban nem adta fel, nyolc­pontos hátrányt dolgozott le két perc alatt, és 50:50 állás­nál bármelyik csapat meg­nyerhette volna a mérkőzést. Ez a rutinosabb Petőfinek si­került 61:54 arányban. Ez volt az a találkozó, ahol a győztes és a­ Vesztes egyformán dicsé­retet érdemel jó játékért, él­vezetes küzdelemért, sportsze­rű viselkedésért. Még egy érdekes kosárlabda­hír: Fekete Ilona, a volt sok­szoros válogatott játékos négy­évi szünet hrtén­­ ismét pályá­ra lép, új egyesülete: a BSE. 34 magyar sportoló az U IUSA-ba tart... Az olimpiai játékok után Melbourne-ban maradt magyar sportolók közül harmincnégyen vasárnap reggel repülőgépen az Egyesült Államokba utaztak. Velük együtt kelt útra négy román sportoló is, akik szin­tén menedékjogot kértek. / 12. TOULOUSE <7—18) —St. ETIENNE M — 26) francia bajn. Az első helye megtartásáér­t küzdő St Étienne kissé megtor­pant. Ha a szeszélyesen szereplő Toulouse ezt ki tudja hasz­nálni, úgy pontot is szerezhet- A pótmérkőzéseken 1, X, 2, 1 várható. A zár­ójelben levő számok két, a második a portszámát jelöli meg. közül az első a csapat helyezé­ Mit tippeljünk? Tipp Százalékos esély 1 X 2 1. FIORENTIN A (3 —15) — TRI ESTI NA (9—12) olasz bajn. A Fiorentina csak győzelmével maradhat továbbra is verseny­ben az első helyért folyó küzdelemben. A vendégek ezt aligha akadályozzák meg.1 90­­0— 2. MILAN (2 —16) —GENOA (18 — 8) olasz bajn. A Milan otthon 75, a Genoa idegenben 25 százalékos sikerrel szerepel. A két csapat között oly nagy a különbség, hogy meglepetéstől tartani túlzott óvatosság lenne.1 100— — 3. PADOVA (6—13) —LAZIO (11 — 11) olasz bajn. A Padova eddig nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, a Lazio idegenben komoly meglepetéseket is okozott. Három, hazai 1:1 után most a negyedikkel sz­ámolhatunk. 1 : 70 301 4. PALERMO (14—15—10) — Juventus (4—14) olasz bajn. Jobb a vendégek idegenbeli, mint a vendéglátók hazai mér­lege. A Palermo otthonában, a Juventus idegenben veretlen eddig. Döntetlen valószínű. 1 X 225 40 35 5. ROMA (7—12) —NAPOLI (8—12) olasz bajn. Két utolsó hazai mérkőzését 5:1 arányban nyerte a Roma, két utolsó idegenbeli vesztett mérkőzésén mindössze egy gólt­ rúgott a Napoli. A biztos hazai győzelem ezúttal nem ma­rad el. 1 955 — 6. SAMPDORIA (5— 14) — BOLOGNA (12—10) ola­z bajn. Kisebb kisiklástól eltekintve megbízhatóan szerepel a Samp­­doria. A Bolognának eddig idegenben csak döntetlenre fu­totta erejéből. Most legfeljebb megszoríthatja a hazaiakat.1 85 105 7. SPAL (17 —10) — LANEROSSI (16—10) olasz bajn. Az otthonában 75 százalékos sikerrel szereplő Spal ellen aligha okoz meglepetést az idegenben eddig egypontos Lanerossi. Az 1-es megbízható tippnek látszik.1 75 15 10 8. TORINO (13 —10) —ATALANTA (14 — 15—10) olasz bajn. A vendégek hat idegenbeli mérkőzésükből csupán kettőt vesz­tettek, négyszr döntetlenül játszottak. A Torino három hazai döntetlenje után most a negyedik is esecsékes. 1 X 40 50 10 9. UDINESE (10 —11) —INTERNAZIONALE (1 —16) olasz bajn. Az erőviszonyok alapján valószínűbb az Inter, hatodik döntet­lenje, mint az Udin­ese harmadik győzelme. Az Inter első helyét­­ csak győzelmével tarthatja meg. 1 X 225 45 30 10. NANCY (15 —12') —RACING PARIS (8 — 18) francia bajn. A Nancy otthon, a Racing idegenben két győzelmet aratott. A csapatok között mutatkozó különbség alapján a vendégek közelebb állnak a győzelemhez, mint a hazaiak a döntetlérihez. X 2 10 40 50 11. MONACO (9 —18)—MARSEILLE (4 — 21) francia bajn. Jó iramú, színvonalas mérkőzést és kisgólarányú döntetlent várhatunk. Az idegenben jól szereplő Marseille aligha ér el most döntetlent el jobb eredményt 1 X 65 305 X 2 X 40 60 A magyar segélyalap javára A január 30-án Madridban sorra kerülő Spanyolország— Hollandia nemzetek közötti vá­logatott labdarúgó-mérkőzés jövedelmét — a Holland Lab­darúgó Szövetségtől nyert érte­sülés szerint — a magyar se­gélyalap javára fordítják. 3 Melbourne kulisszái mögül ¥ 4 4 4 2­ * Most érkezett haza Melbourne-ből Lukács László, az Esti Hírlap sportszerkesztője, az egyetlen magyar újság­író, aki részt vett az olimpián. „Melbourne kulisszái mö­gül'’ címmel vasárnapi számunkban kezdjük közölni Lu­kács László cikksorozatát a távoli Ausztráliában lezaj- 2 lett XVI. Nyári Olimpiai Játékok eddig ismeretlen részle- 3 ► teiről, a magyar versenyzők szereplésének kísérő körül- 4 t­ményeiről, az olimpia városáról s magáról Ausztráliáról, 2 ► a legújabb földrész szokatlan világáról, fejlődéséről.­­ t 2

Next