Esti Hirlap, 1956. december (1. évfolyam, 1-5. szám)

1956-12-24 / 1. szám

SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Az „Iglói iskola" széthullásának őszinte története A világsajtóból is jól ismert kép: három mezbe öltözött fu­tó váll váll mellett, futóedzés közben. Valamennyien a nem­zetközi atlétikai élet nagy üstökösei: Iharos, Rózsavölgyi, Tábori, az úgynevezett „Iglói iskola’­ versenyzői, akik né­hány esztendő múltán az is­meretlenség homályából meg­hódították a világot. A mes­ter, a magyar atlétika egykori kiválósága, Iglói Mihály, aki néhány esztendővel ezelőtt még maga is mezt öltött edzé­sein, s tanítványainak példát mutatva „nyerte“ a köröket, aránylag rövid idő alatt a vi­lág egyik legbámulatraméltóbb atlétikai szakemberévé lépett elő, mint a „világrekordok ko­vácsa”. E négy atléta ember­felettien kemény, de céltuda­tosan átgondolt közös munká­jára, együttes erőfeszítésére a Melbourne előtti hónapokban nemcsak a magyar, hanem a világ sportközvéleménye is feszülten figyelt. Mi, magya­rok bíztunk és bízhattunk ben­nük, hiszen a Népstadionban és másutt e sportolók felkapva szárnyaló buzdításunk hajtó­erejét, úgy küzdöttek, ahogy sportolók még kevesen. Ha kellett ellenféllel, ha kellett sárral, esővel, keményre fa­gyott talajjal, s ha erőt érez­tek magukban, a világrekor­dokkal. S a Melbourne előtti idők, az olimpia láztól, izgalomtól terhes hetei nagy reményein­ket szertefoszlatták. A világ­hírű Iglói-iskola szomorú csa­lódással gazdagított bennün­ket. A váll váll mellett futó három kiváló versenyző meg­hitt közös képe már a múlté. Iharos Belgiumban telepedett le, Tábori és Iglói Ausztráliá­ban maradt. Mi történt ezzel a nagyszerű négyessel, miért hullt szét az Iglói-iskola? Er­re kerestük a választ egy őszinte beszélgetés során, a leghitelesebb tanútól, Rózsa­völgyi Istvántól.. •­ ­Az elveszett 200 kilométer — A forradalom idején kez­dődött — kezdi beszélgetésün­ket. — Október 22-én Náci bá­csi kérésére Pestre jöttem, hogy autóval Tatára vigyem. Közbejöttek az események, s a következő napon már nem tudtunk odaautózni. Itthon re­kedtünk, egy hétig nem tud­tam edzeni. Pedig ekkor na­gyon kemény edzésekre lett volna szükségem, hogy mire Melbourne-be érkezem, elér­jem legjobb formámat. Ha na­pi 30 kilométert számítok, több mint 200 kilométert fut­hattam volna rendes körülmé­nyek között, s akkor más lett volna az eredményem. — Milyen edzésműsora volt Csehszlovákiában? — kérdez­zük. — Ott is futottam talán eny­­nyit, de kedvezőtlen körülmé­nyek között. Csehszlovákiában mínusz 4 fok volt a hőmérsék­let, egy parkban futottunk, ke­mény talajon, szöges cipőt nem húzhattunk, csak melegítő ci­pőt. S emellett szörnyű ideg­állapotban voltunk: nem tud­tuk, hogy mi van odahaza ... Feleségem van, kislányom 3 és fél éves, Angyalföldön la­kunk ... Vajon élnek-e még? Ez ötlött fel bennem mindun­talan ... — Mi volt Iharossal? — Amikor én hazajöttem Tatáról, csak Tábori volt ott, Iharos már nem. Október 24-én találkoztam Iglóival, s tőle tudtam meg, hogy Sanyi az egyik reggel odatelefonált neki a Bástya pályára: „Náci bácsi, menjen be az OTSB-be, s mondja meg, hogy az olim­piára nem megyek. Menjen helyettem valaki más .. . Mi volt a véleményük Iharos döntéséről? — Őszintén szólva bennün­ket nem lepett meg. Hirtelen, meggondolatlan lépés volt ez, amelyet többféleképpen ma­gyaráztak. Nem tőle, csak hallomásból tudom, hogy nyá­ron történt válása után bele­szeretett Tunczó Ilonába, a Bp. Vörös Lobogó fiatal gerelyve­tőnőjébe. Most egyébként ve­le együtt kért letelepedési en­gedélyt Belgiumban. Irántunk mutatott hűtlensége igazolta róla alkotott rossz vélemé­nyünket. Soha nem tudtam vele jó barátságba kerülni. Kü­lönös, bántó, kicsit lekezelő­ modora van, s nagyon megbíz­hatatlan ... Ihatizs­­i Ilikév­­ volt ránk... Néhány izgalmas beszélge­tés, verseny emléke ugrik elő. Egyszer — még jó régen — Iharos Rózsavölgyi előtt jelen­tette be a Honvéd egyik veze­tőjének, hogy más egyesület­be távozik, mert mint Rózsa­völgyire célozva mondta: „Két dudás nem fér meg egy csár­dában ...” — Sokszor segítettem orszá­gos- és világrekordokhoz, de ő ezt úgyszólván sohasem vi­szonozta — folytatja Rózsavöl­gyi István. — Ebben az esz­tendőben Táborival kemény csatákat vívtunk fennálló vi­lágrekordok ellen. Iharos alig néhányszor indult, s­­ha rajt­hoz állt, nem tartotta be azt, amit megbeszéltünk. Táborival mindig megértettük egymást, úgy örültünk egymás sikerei­nek, mintha testvérek lennénk. Iharos féltékeny volt ránk ... — Nagyon szomorú emlé­kem — mondja — első válo­gatottságom a­­svédek ellen, 1953-ban. Csúnyán kijászott... Úgy beszéltük meg, hogy 1500- on 400 méterenkint felváltva vezetünk. Rögtön belenyar°at­­tam, s vártam, hogy mikor vált fel a vezetésben. Ő ezt nem tette. Nagyon kifáradtam, s a végén a svédek fokozatosan feljöttek, megszerezték az első és a második helyet. Iharos pedig — az utolsó métereken — elém nyargalt. Később sem segített tervezett világcsúcsom­­hoz, 1955-ben Pozsonyban, a magyar—csehszlovákon. Az első kört vezette, de az­után teljesen magamra ha­gyott, s 1100 métert nyar­galtam az élen. Négy tizeddel maradtam el a világcsúcstól. „Nem így beszéltük meg, Sa­nyi” — mondtam neki a ver­seny után, ő csak rándított egyet a vállán, s otthagyott... — Milyen volt a viszony 1.0- ról és Iharos között? — Nem nagyon tudom. Ha Sanyinak valami beszélni való­ja volt vele, félrehívta. Egyé­ni problémáiból mindig kikap­csolt bennünket, többnek érez­te magát nálunk... — Miért hagyhatta itt az or­szágot? Nem volt meg valami­je? — Mindene megvolt! Nem azért tette. Nem volt egy olyan ember, akire számítani leh­e­tett... Rózsavölgyi elmondja, hogy Iglóit a melbourne-i gyengébb szereplés nem lepte meg. Ami­kor látta, hogy az utolsó tíz napban két 56 másodperces 400 után elfáradok, tudta, hogy baj lesz az olimpián. Azelőtt egymásután 3—4 53—54 má­sodperces 400-as meg sem kottyant. Az a hét nagyon hiányzott... Jgtói : Otthon találkozunk... — Tábori várakozáson felül szerepelt — mondja Rózsa­völgyi. — Valószínű, hogy jót tett neki a két 5000 méteres futás. Visszalendült a verseny­lázba, visszanyerte taktikai ér­zékét. Talán nekem is el kel­lett volna indulnom, 800 méte­ren is... — Miért maradt Ausztráliá­ban Tábori és Iglói? — Laci úgy látta — mondja Rózsavölgyi —, hogy mint ci­pész és mint sportember, meg­találja ott boldogulását. Ren­geteg ajánlatot kapott, nőtlen ember, s nem fűzték erős szá­lak vidéken lakó szüleihez. Nagyon nehezek voltak a bú­csú pillanatai. Nem marasztalt. Azt mondta: „Eredj haza, ne­ked családod van­­.De azért beszélgettünk arról, lehet, hogy egyszer családosan, legálisan kimegyünk hozzá .. . — S­uglói?... — Ő vissza akar jönni!... Amikor elutaztunk, azt mond­ta nekem: „Otthon találko­zunk ..Melbourne-ben rend­kívülien izgatták a hazai ese­mények­ Amikor olimpiai csa­patunk Csehszlovákiában volt, egyik tagja lett a forradalmi bizottságnak... A felelősségre­­vonástól félt, meg a deportá­lásoktól ... Most már látom, hogy a külföldi sajtó egy része nagyon becsapott bennünket... Náci bácsi most 48 éves, nem fiatal ember. Lehet, hogy jó szerződést kap, biztosítják megélhetését, lakása lesz, s ki­vitetheti a családját. Talán nem jön haza. Valahogy mégis az ígéretében bízom jobban: „Otthon találkozunk.. Bizo­nyos, hogy egyre jobban meg­győzik őt a hazából érkező hírek, hogy nyugodtan hazajö­het. S akkor hazajön. Januárban­ ú­ta kezdem, az edzéseket — Mi is bízunk ebben, de már a jövőre­ is gondolunk. Tovább él-e az Iglói-iskola edzési elve? Mik a tervei? Ho­gyan akar tovább dolgozni? — — záporoznak kérdéseink. — Minden ellenkező véle­ménnyel szemben, az Iglói-is­­kola edzési elvét ma is helyes­nek látom. Nem értek egyet azzal, hogy Náci bácsi „agyon­dolgoztatott” bennünket. Edzé­si elve kitűnő, de az a titka, hogy legalább egyhónapos ke­mény munka szükséges a for­­mábalendüléshez. Ha nincs egyhetes kiesés és egyhetes öt­venszázalékos munka, bevál­tottuk volna a reményeket. Nem csüggedtem el, januárban újra kezdem az edzéseket a régi edzésrendszer alapján. S most már hazavárom mestere­met, Náci bácsit, és legjobb barátomat, Tábori Lacit. Bizo­nyos vagyok abban, hogy visz­­szajönnek, s újra együtt har­colhatunk a jobb eredménye­kért, a győzelmekért, az új vi­lágrekordokért ... Maros László 6 1954. december 24. hétfő. A kiadatási kérelmekről, a átigazolásokról és a labdarúgó-élet megindulás Nagy a sürgés-forgás a Ma­gyar Sport Háza harmadik emeletén a Magyar Labda­rúgó Szövetség helyiségeiben. Sokat beszélnek itt mostaná­ban a labdarúgás időszerű kér­déseiről. Most éppen a csepe­liek túrájáról esik szó. A pi­ros-kékek Lengyelországba és Jugoszláviába utaznak, s eh­hez az utazáshoz már csak egy engedély hiányzik. A leggyakoribb téma most a labdarúgást kedvelők körében: mi lesz azokkal a játékosok­kal, akik egyelőre nem kíván­nak visszatérni hazájukba. Nagy Marcell, az ideiglenes in­téző bizottság elnöke határo­zottan jelenti ki: — Egyetlen magyar labda­rúgót sem adunk ki külföldi csapatnak. A kiadatási kérel­mek közül most érkezett meg az MTK két játékosa: Szalay és Várhidi kiadatási kérése a bécsi Austriától. Nem adtuk ki őket, ahogy megtagadtuk a Német Szövetségi Köztársaság labdarúgó szövetségének a Fe­rencváros két tehetséges ifjú­sági játékosa, Nemes és Liptai­ kiadatását. — Mi a helyzet a Czibor­­ügyben? — Az olaszok még nem ke­restek meg bennünket. De ha kapunk ilyen megkeresést, vá­laszunk szintén elutasító lesz. Ez vonatkozik egyébként Gro­­sics, Puskás és Kocsis ügyére is. A FIFA vezetőivel több­ször tárgyaltunk, s véglegesen megállapodtunk: a magyar labdarúgók ki­adatás nélkül , két évig nem játszhatnak más or­szág labdarúgó-csapatában. Megtudtuk, hogy Sándor Ká­rolyt, az MTK válogatott jobb­szélsőjét a bécsi Rapid kérte, mégpedig úgy, hogy adjuk köl­csön a játékost a bécsi együt­­t nyilatkozik Nagy Marcell I­tes dél-amerikai túrájára. Ezt a kérést sem teljesíthetjük. A túrázó csapatok közül egyébként az MTK előrelátha­tóan ma érkezik haza. A Fe­rencváros és a Dózsa a jugo­szláviai út után hazatér, így tehát a lilák nem mennek Tö­rökországba. Mindkét együttes január elején már Budapesten lesz. Sokakat érdekel, hogy mi lesz a helyzet a hazai játéko­sok átigazolási ügyében. — Ebben a kérdésben előre­láthatóan február végén dön­tünk — mondta Nagy Marcell. — Ekkorra várható döntés az edzők szerződési ügyében is. Minden ellenkező híresztelés­sel szemben Bukovi Márton nem távo­zik külföldre, de még nem döntött, hogy melyik csa­pat­ edzője lesz. Ő egyébként megtartja szö­vetségi kapitányi tisztségét is.­­ A hazai labdarúgó-idény rajtjáról is érdeklődtünk. Ha­­ az időjárás engedi, január kö­­­­zepén megkezdődik a labdarú­­­­gó-élet. Az a terv, hogy január­­ második, vagy harmadik va­­s­­árnapján az Üllői úton, vagy­­ a Hungária úti pályán sor ke­rül a Ferencváros—MTK ba­­rátságos, mérkőzésre. Minthogy a jövő évi bajnokság csak ősz­szel kezdődik, tavasszal csa­pataink itthoni serlegmérkőzé­seken, vagy külföldi túrákon vesznek részt. A labdarúgás hívei külföldi csapatokat is láthatnak majd Budapesten. Sok kérdés nyitott még a lab­darúgásban. E kérdésekre bi­­­­zonyosan választ ad majd a­­ labdarúgó országos értekezlet,­­ amelynek új dátuma: január­­ 12-13-a. (takács) . Ha egy telitalálat lesz, a nyeremény: negyedmillió forint! Ma délelőtt a beérkezett totószelvényeknél „December 23-án Indul a totó!" — olvastuk az utcai plakátokon, az októberi események után tehát elérkezett az első fogadási nap. Ma délelőtt benéztünk a Beru­házási Bank kultúrtermébe, ahol megkezdődött a beérkezett szel­vények sorrendbe­ rakása. Az asz­talokon felhalmozott szelvények azt mutatják, hogy az újra megin­duló totó iránt igen nagy volt az érdeklődés. Hiába sok a pótolni­való . .. A nyeremények összege nem­csak­­a mérkőzések kimenetelé­vel, hanem a szelvények számá­val is összefüggésben van. Meg­kérdeztük tehát az illetékeseket, hogy a héten mennyi szelvényre számítanak? — Mintegy félmillió szelvényt várunk — hangzott a válasz. — Mennyi lehet tehát a főnye­remény, — ha csak egy fogadó­nak sikerülne a tizenkettes talá­lat? Gyors számítás után megtudtuk a csábító eredményt. Egyetlen tizenkéttalál­atos szelvénnyel mintegy negyedmillió forintot le­het nyerni! A mérkőzés eredményeit, va­gyis a tizenkét­ találato­s szelvényt ma este a 20 órai hírek után mondja be a Kossuth Rádió. A nyereményösszegekről a holnap reggel kezdődő számlálási mun­kák befejezésétől függően ked­den, vagy csütörtökön adnak hírt a rádióban, s csütörtökön erről az Esti Hírlap is­ beszámol. A nye­reményösszegek közléséig sem kell azonban várakozniuk a foga­dóknak, mert a jövő heti szelvé­nyek már m­a is megvásárolhatók, s így az ünnepek alatt jó szóra­kozást nyújthat a jövő heti szel­vények kitöltése.­­Közöl­itik, hogy az Esti Hírlap már a jövő héten gazdag és sok­­­­rétű totó-rovattal kedveskedik ol­vasóinak. Csütörtökön például százalékos totó tájékoztatónk je­lenik meg „Mit tippeljünk?” cím­mel. R­ajtolnak a, Jegesek... tisztán, megszépítve várja a jég szerelmeseinek téli „szere­nádját”, a lágy keringőt, a pattogó foxot, az andalító tan­gót, Puccini és Verdi melódiáit, amely mellett sportolók és nem portolók gyakorolnak, táncol­nak. Egyelőre csend tanyázik itt. Nincs szén, nincs áram, ami je­get dermeszthetne a Városli­geti tó medencéjében. Mert a Műjégpálya megnyitását már csak ez gátolja. De bezzeg a jó öreg Millená­ris hangos: munkálkodik a... gramofonos és a műkorcsolyá­zó sport apraja-nagyja. Együtt gyakorolnak, s készülnek a versenyekre a nagyok: Czakó György, Rácz Miklós, a Jurek­­lányok, a Nagy-testvérpár, a táncosok és a legifjabbak, e sportág jövő reménységei. Saj­nos a jeges élgárda is megcsap­pant. Külföldön keres boldo­gulást a Madarász-házaspár, a tehetséges Zöllner Helga, a nemzetközi sportéletben már jól ismert Szenes István, s mint Bikó Sándor edzőtől megtud­tuk, Tóth Erika is, éppúgy, mint a jégkorongozók közül sokan. A versenyidényt a kezdők és az ifjúságiak kezdik meg. Rop­­pant hévvel készülnek a „nyi­tányra”, a Csepeli Vasas SC december 28—29-i kezdő és if­júsági versenyére, amelynek egyik esélyese a kilencéves bá­­sportolók gyakorolnak, táncol­­ugyan aprócska — alig látszik ki a jégből — de akarata és igyekezete legalább olyan nagy, mint edzője, a kedves, jókedélyű Bikó Sándor szerete­tű­ kis tanítványa iránt. A kis Ilonka valahányszor bátor, ma­gas ugrást hajt végre, szép tartással rajzolja az iskolakö­röket, Sanyi bácsi harsány „Szép volt, Pici” kiáltással fel­dobja kalapját, de közben arra is szakít időt, hogy a konkur­­rens Csordás Marika és Rácz Miklós gyakorlatait is csiszol­­gassa, így folyik délelőttönként az élet a Millenárison. De ez még nem az igazi vérkeringés. Itt csak a műkorcsolyázók és a jégkorongozók találtak otthont. A gyorskorcsolyázóknak kicsi a pálya, nem tudnak gyakorolni, s így edzési lehetőség nélkül vannak, s maradnak mindad­dig, amíg a Műjégpálya meg nem nyílik. A korcsolyázók házalóján úgyszólván nyoma sincs a leg­utóbbi két hónap eseményei­nek. Az üres, száraz betonme­dence szélén egymásra borítva alusszák téli álmukat a csóna­kok, s bent a Műjégpálya öl­tözője, melegedője átfestve. Szerelik már a Műjégpálya világító berendezését LOSPORT Hétfőn és szerdán ügetőverseny Marsch­all, Kovácsi!, és még négy régi hajtó trénerenge­­élyt kért Kéthónapos kényszerpihenő után hétfőn ismét megnyitja kapuit a budapesti ügető­ver­­senypálya. A hiánytalanul megmaradt és az egész évi túlversenyeztetéstől fáradt lo­vak most frissen, kipihenten várják a versenyeket. Nem így azonban a hajtók, akik közül egynéhányan külföldön pró­bálják meg kamatoztatni vélt tehetségüket, elfelejtkezve ar­ról, hogy hajtói és idomári engedélyüket csak a helytele­nül alkalmazott „fiatalítási” elvnek köszönhették. Gilián, Kőszegi, Kőhegyi, Sziklai és Zsurbei eltávozása általános vélemény szerint nem veszte­sége az üzemnek. Sőt.­­ A versenyüzem vezetésében­­ változások várhatók. Elsősor­ban a versenyzés legfontosabb szerve, a versenyintézőség át-­­ szervezése érdemel említést. " Remélhetőleg nem úgy állítják­­ ezt össze, mint a közelmúlt­ban, amikor nem a szakérte­lem volt a döntő, hanem a jó összeköttetés. Nem az a fon­tos, hogy valakinek kevés a fi­zetése és ezt a versenyintéző­­ségben kapott napidíjjal pó­tolja. Ide ízig vérig szakembe­rek kellenek. Vannak ilyenek és addig míg nem ezek ülnek a versenyintézőségben, addig hiába várunk tiszta, sportszerű versenyekre. Jövő héten hozzák nyilvá­nosságra az 1957. évre kiadott idomári engedélyeket. Az is­tállóvezetők idomári engedélyt­­ kértek Marschall Józsefnek, Kovács II.-nek, Ijévizy Ferenc­nek, Jónás Lajosnak, Konta­r Dezsőnek és ifj. Dekmár Lász­lónak. Értesülésünk szerint a Lósport V. felsőbb hatóságai nem gördítenek akadályt a ré­gi, nagytudású idomárok fog­lalkoztatása elé. Újévtől kezd­ve tehát egészen magas szín­vonalú versenyeket láthat a közönség. Ezek az idomárok évekkel ezelőtt drágán fizet­ték meg eltévelyedésüket s re­méljük, ez jó lecke volt nekik, s ha most ismét kocsiba ülnek, becsületesen, a versenyszabá­lyok figyelemben tartásával hajtanak. Az idomárok nagy igyekezet­tel készítették lovaikat a két versenynapra. Mivel kialakult forma még nincs, nagyon ne­héz az esélyeket megítélni. A szerdai napon ajánlatos fi­gyelembe venni a hétfőn jól mutatkozott lovakat. A délelőtt 10 órakor kezdődő versenyekre jelöltjeink a kö­vetkezők: HÉTFŐ: I. Balzsam — Diogenes — Do­boz. II. Diadém — Denevér — Sunyi. III. Bolívia — Csibész — Da­­rinka. IV. Attila — Scot Palmer — Csallóköz. V. De hamis — Adópengő — Janika. VI. Adakozó — Delejes — Ita­los. VII. Bajkeverő — Annuska — Bessy. SZERDA: I Diogenes — Denevér — Do- I­boz. II. Bütyök — Derítő — Ale­xandra. III. Csibész — Gőgös — Bessy. IV. Amor — Ceremónia — Atyafi.­­ V. Aladdin — Debrecen — An­dor D. VI. Diadém — Ingerült — Dugó. VII. Buborék — Bajtárs —­­ Karcsi.­­ VIII. Csakhogy — Bűvös — Cél. indul a Taim

Next