Esti Hirlap, 1958. április (3. évfolyam, 77-100. szám)
1958-04-25 / 96. szám
A Vasas Pasaréti úti sporttelepén újrasalakozzák a futópályát , megkezdődhet az atlétikai szezon. (MTI Fotó: Mikó felv.) A pálya széléről • AZ ÉJSZAKA Budapestre érkezett a Magyarország— Brazília Davis Kupa teniszmérkőzésre Asbóth József, örökös magyar bajnok, a belgiumi ifjúsági teniszkeret edzője. „Tudok a bécsi eredményről — mondta —, s ezért majdnem bizonyosra veszem, hogy a magyar teniszcsapat túljut ezen az első akadályon." Asbóth elmondta, hogy sokkal nehezebb Belgiumban ifjúsági tehetségeket felkutatni, mint Magyarországon. A belga fiatalság nagyon kényelmes, s közel sincs annyi temperamentum a belga fiatalokban, mint a magyarokban. Ő egyébként rengeteget utazik, s a belga városokban keresi a tehetséges fiatalost. Ezekkel azután külön is foglalkozik. HÁROM ÉRDEKESSÉG a magyar Davis Kupa-csapat tagjairól: Gulyás István, aki néhány héttel ezelőtt szerezte meg építészmérnöki diplomáját, most, a brazilok elleni mérkőzésen lesz először válogatott. A 34 esztendős Birkás György is első ízben tagja a Davis Kupa-keretnek, bár ő egy másfajta premier előtt áll. Mivel játékára előreláthatólag nem kerül sor, a televízió felkérésére, életében első ízben, ő kommentálja majd a magyar—brazil teniszmérkőzés eseményeit. A harmadik, jubileum: Ádám pontosan tíz évvel ezelőtt. 1943 áprilisában volt tagja az osztrákok elleni mérkőzésen a magyar Davis - Kupa-csapatnak, azóta megszakítás nélkül minden válogatott mérkőzésen csapattag maradt. A JUGOSZLÁV EVEZŐS SZÖVETSÉG hat hónapra kölcsönkérte Szendey Béla volt Európa-bajnokot, a kiváló edzőt. Szendey a terv szerint három városban oktatja majd az Európa-bajnokságra készülő jugoszlávokat. A MOREIRA, a brazilok játékos-szövetségi kapitánya érdekes hírt mesélt Gabrovitz Emilről, a harmincas évek kitűnő teniszbajnokáról. Gabrovitz, mint ismeretes, hosszú ideig Finnországban működött, majd hét évvel ezelőtt a brazil tenisz szövetség meghívására Rio de Janeiróba költözött. Azóta ott oktatja a fiatalokat. Ő Moreira klubjának is edzője, és a brazil versenyző elmondotta, jelentős része van abban, hogy Rióban a tenisz egyre népszerűbb sportággá válik. © LOLLOBRIGIDA VAGY SOPHIA LOREN? — csak Ádám Andráson múlik, kit választ partneréül. A népszerű teniszbajnok ugyanis meghívást kapott a brüsszeli világkiállítás szervező bizottságától, hogy vegyen részt júniusban a „színészek,filmszínészek" tenisz-világversenyén. Mint írják, a vegyespárosban Ádám András döntheti el, hogy melyik világhírű filmszínésznő legyen a „párja". Ádám, aki néhány évvel ezelőtt a Madách Színház tagjaként kitűnően megállta helyét a színpadon, és néhány filmben is szerepelt, most az MTST és a Színész Szakszervezet hozzájárulását várja, hogy elfogadhatja-e a meghívást. A VASAS vezetősége úgy döntött, hogy május 8-ig tart a csapat teljes pihenője. Azután kezdődnek majd az alapozó edzések, és az első kétkapus mérkőzést csak június 1-én játsszák. A piros-kékek teljes erővel készülnek a bajnoki rajtra, mert az első három közé akarnak kerülni. A Vasasnak több külföldi ajánlata volt, de ezeket nem fogadták el. JÓ NÉHÁNY járókelő állt meg szerda este a Margithídon. Lenn a Dunán kajakosok birkóztak a híd pilléreinél kavargó örvénnyel. „Felborulnak? Nem borulnak?!" — találgatták izgatottan az alkalmi szurkolók, amint a vízről felhallatszott az edzők süvítő hangja: „Vigyázz! Ballal tartsd!” A kajakosok veszélyesen imbolyogtak a vizen, és végül is szerencsésen kikecmeregtek az örvényből. A hídon fellélegezve oszlott szét ez összeverődött közönség. A BALSZERENCSE üldözi a vízilabdázókat, legújabban elég gyakori a sérülés az edzéseken. Dömötörnek a fogait ütötték ki, de a Szpartakusz és a Honvéd háza táján is van sérült. Mi lesz a bajnoki mérkőzéseken, ha már az edzőmérkőzések ilyen kemények? MINDEN különösebb izgalom nélkül zajlott le szerdán délután a magyar—brazil teniszmérkőzés sorsolása. Ezek szerint pénteken délután Ádám Fernandezzel , kezd, Gulyás pedig Ribeiróval játszik. A később kijelölendő szombati páros után vasárnap Gulyás— Fernandez, Ádám—Ribeiro a program. A magyar csapatban örömmel fogadták a sorsolást. Egyrészt mert a gyengébb erőnlétben levő Ádámnak pihenten még a jobbik brazil versenyző ellen is esélye van, másrészt pedig az „újonc" Gulyás a második mérkőzésen nyugodtabban léphet pályára. A brazilokat a sorsolás sem érdekelte különösen. Egyre fáznak, s a jobb időt, a napsütést várják. "A KÉT VÁLOGATOTT csapatnak is tagja Borbély Vera, a magyar női röplabda-válogatott legjobbja. „Jelenleg a női kosárlabda EB-re készülök — mondta a sokoldalú játékos —, mert bekerültem a Lodzba utazó női kosárlabda-csapatba. A kosárlabda EB után aztán teljes erővel megkezdem az előkészületeket a prágai röplabda EB-re.” Most már csak az a kérdés, melyik csapatban és melyik EB-n szerepel majd jobban? filézsi üzem KELLEMES VISELET nappal goldsol kombiné 65,— Ft-tól lavabl „ 60,— Ft-tól éjjel goldsol hálóing • 139,— Ft-tól lavabl „ 117,— Ft-tól VI. , Lenin krt. 62. VIII., Rákóczi út 27 a. VII. , Thököly út 6. VII., Lenin krt. 13. V., Petőfi Sándor u. 3. VIII., Rákóczi út 57 b. XX., Pesterzsébet, Kossuth tér 5. §2. VIII., József krt. 14. II., Mártírok útja 9. XIII., Szent István krt. 15. Kétnapos vízitúra, ejtőernyőugrótorony-avatás az MHL hétvégi műsorában A Magyar Honvédelmi Sportszövetség kétnapos konferenciáján szóba került a szövetség sikerekben gazdag sportmunkája. Az MHL két versenyzőjének nevéhez fűződik világcsúcs: Benedek György a repülőmodellezésben a hőlégsugaras kategóriában, Kastély Sándor az 1500 méteres kombinált ejtőernyős ugrásban ért el világrekordot. 1957-ben huszonnégy különféle bajnokságban az MHS versenyzői tizenkét bajnoki címet hódítottak el s a versenyek egész sorában a múlt esztendőben kilencvenhárom első, hatvannégy második és kilencvennégy harmadik helyet szereztek. Az autómodellezés és a hajómodellezés az MHS új sportágai, amelyek több ezer barkácsoló szenvedélyű fiatalt és idősebb korosztályút vonzottak a szövetséghez. A magyar repülőmodellezés Magyarországon igen magas színvonalú: harminc nemzetközi rekordból tizenegyet magyar repülőmodellezők tartanak. Négy világcsúcs közül egy, magyar modellező nevéhez fűződik. Vasárnap egész sor versenyt rendez a Magyar Honvédelmi Sportszövetség, s ezután szinte nem lesz olyan hétvége, amikor valamelyik sportágban ne találkoznának egyes területek, vagy az ország legjobbjai. Most lépnek ki először ebben az évben „küzdőterükre“ a „vizesek“. Budapest—Alsógöd Dunaszakaszon kenusok, kajakosok, evezősök és vízimotorosok kétnapos túrát rendeznek, 150 MHL-versenyző részvételével. Ugyancsak vasárnap avatják fel Miskolcon az első szabályos ejtőernyőugró-tornyot, amelyet a szövetség Borsod megyei aktivistái társadalmi munkában építettek fel a Lenin Kohászati Művek támogatásával. Az 56 méteres vasból készült ugrótorony a széljárásnak megfelelően állítható be, így teljesen biztonságos, szemben a csepeli és népligeti ugrótornyokkal, amelyek széljárás esetén veszélyességük miatt nem használhatóak. A DIMÁVAG mellett felépült ugrótoronyról egyszerre hárman ugorhatnak, s így nagyszerű lehetőséget nyújt szépszámú ejtőernyős kiképzésére. Jól gyakorolhatják itt a jelentkezők a szélirányba fordulást, a gépből való kiugrást, s az ejtőernyő földreérési sebességét is szabályozhatják. A vasárnapi MHS-műsort a debreceni központi egyetem aulájában sorra kerülő zárttéri repülőmodellező országos bajnokság egészíti ki. A küzdelem a repülőmodellezők izgalmasnak ígérkező, színvonalas seregszemléje lesz. Bukarest után lengyel túrán és Bécsben szerepel az MTK Ma Bukarestben játszik az MTK a Rapid Bukarest csapatával. Romániából hazajön az együttes, majd újabb külföldi útra indul: Lengyelországba. Három lengyel városban mérkőznek a kék-fehérek május 1-én, 3-án és 5-én. Legközelebb május 15-én Bécsben mérkőzik az MTK, amely a WAC ellen elmaradt mérkőzését játssza le az osztrák fővárosban. A mérkőzéseken Baráti Lajos szövetségi kapitány engedélyével részt vesz Hidegkúti Nándor is, majd bevonul a tatai edzőtáborba. Mintegy hatezer néző előtt játszottak tegnap délután Szolnokon a világbajnokságra készülő magyar labdarúgók: az együttes különösen a második félidőben mutatott jó játékával győzött 10:1 arányban a Szolnoki MÁV ellen. Két nemzetközi versenyen vesznek részt a következő napokban a magyar úszók és vízilabdázók: Varsóban szombaton és vasárnap öt versenyző indul, Brüsszelben pedig május 2 — 4 között Tumpek, Magyar és Kunsági, továbbá a vízilabda-válogatott száll vízbe. Egy ponttal csökkent Botvinnik előnye, miután a világbajnoki párosverseny 19. játszmáját Szmiszlov nyerte, s így a mérkőzés állása 11:8. SAKK A hagyományos Mar del Plata-i nemzetközi versenyen a fiatal dán nagymester, Bent Lareeo győzött 12 ponttal 15 játszmából. Az ifjúsági világbajnok Lombardy (USA) és Flarmo (Argentina) voltak a következő helyezettek. A győztes jó teljesítménye az alábbi játszma: Rossetto — Larsen, Királyindiai védelem. 1. C4. Hf6 2. Hc3, g6 3. e4, d6 4. d4. Fg7 5. f3. e6 8. d5. Hhe 7. Fe3, fe 8. Hge2, 0—0 9. Vd2. aG 10. 0 — 0—0. Hd7 11. Kb1. Ve3 12. Hd — (A Sámiseh-változat szelemének jobban megfelel a királyszárnyi támadás, esetleges 12. ef. gf. 13. g4!?-gyel.) 12... Hdf6 13. Fd3. Kb8 14. Fc2. be 15. eb:?... (A sok vezérszárnyi előkészítő lépés után 15. cő lett volna logikus )15 .. ab: 16. ef:. gf: 17. Hd3. f4 18. Bf2. e4: 19.. te:... (19. fff 4Hf4 20. V4.. Hde?: is sötétre előnyös.) 19 . .. Hc4: 28. He4.. Ve4: 21 Hb4. Vgf: 22. Bhgl. Vh3: 23. Bdél? .... (Nehezebb feladat elé állította sötétet 23. Fd4l. ama e 23 ... Ff5l a legerősebb. Rosez volna 23 ... f3? 24. Vh6! miatt.) 23... Ff6! 24 Be7, Bae8 25. Bc7:, f3l 28. Fd4. Fd4:I 27. Vd4.1. Be5 28. Hd3 . . . (Nem ment 28. Hc6. Fc2:t 29. Kc2:, Vh2:f miatt.) 28... Fd3: 29 Fd3:. Hf6 30. Vf4. f2t 31. Bg3, Beit 32. Bel, Bel T 33 Kel.,*’ Vc8f! 34. Kd2. Vc5 35. Vg5?. flHf! világos feladta, mert 36. Ffl.-re He4! következik. / Végállás LÓSPORT Jónás—Marschall párharc A szerdai versenyeknek nem volt különösebb eseménye, mégis érdekes versenyeket láttunk. A nap legszebb versenye a 2600 méteres Földvári-handicap volt, amelyben a Jónás által hajtott Doktor a célegyenesben élre került, de Marschall lova. Csillogó üldözőbe vette, s a két ló izgalmas párharcot vívott. Végül Doktor győzött rövid fejhosszal. Részletes eredmények: I. 1. Fél pint. 2. Feminia. 3 Elégia Tot. 10:60. 13. 11. 17. Bef: 65 és 219 I / iI. 1. Flirt!, 2 Fingás. 3. Ernő Tot. 10:25, 37. 35. 51. Bef: 139 és 323 III. 1. Falstaff. 2. Eldorádó. 3. Európa Tot. 10.16. 14. 22. 25. Bef: 78 és 70. IV 1. Doktor. 2. Csillogó. 3. Ezért is Tot. 10:35. 15. 23. 20. Bef: 132 és 102. V. 1. Decaak. 2. Ecset. 3. Elektra Tot. 10.17. 11. 17. 22. Bef: 53 és 90. VI. 1. Dolly. 2 Emigráns. 3. Bojtár Tot. 10:87. 19. 13. 22. Bef: 126 és 178. VII. 1. Dátum, 2. Delejes. 3. Derítő Tot. 10:17, 12, 19, 18. Bef: 55 és 62. VIII. 1. Esküszegő és Csél-csap, 3. Edison Tot. 10:24, 25, 19, 21, 13. Bef: 58, 89, 32, 61. Összeállították a kerékpáros-válogatottat A magyar kerékpáros-szövetség elnöksége szerdán este Gere Gyula edző javaslatára a következő válogatottat jelölte a Varsóban május 2-án kezdődő Varsó—Berlin—Prága XI. békeversenyre: Aranyi Lajos, Kis-Dala József, Tőcsök Győző, Szabó Lajos, Kaiser Ede és László János. A versenyen húsz ország 120 versenyzője vesz részt. A válogatott vasárnap Szabó István főtitkár, egy gyúró és egy szerelő kíséretében utazik Varsóba. ADÁS-VÉTEL Balatoni bor. 13 maligános, Budapesten termelőtől eladó. 256 — 271. Robogó, kétszemélyes, 125 kennes Csepel motorral, alkalmi vétel. Telefon: 348 — 022. Kombinált szekrény, dióháló eladó. VII. Hernád utca 38. (utcai bejárat.) Komplett háló eladó. VIII. ker. Beniczky G. Vennék kombináltvagy háromajtós szekrényt. 426—639, nyolctól hatig. Opel Olympia jó karban (régi típusú) sürgősen eladó. Érdeklődés hétköznap 380—376. ÍGY VÁLASZTÉK férfi és női RUHÁZATI JJL. Vörösvári út 11. VI. Bajcsy. Zsilinszky út 33. VII. . Tanács körút 11. Vili.. Népszínház utca 20. VII., Thököly út 4. imm KISZ Világítós, kétszemélyes rekamié többszöri lefizetésre eladó kárpitosnál. Visegrádi utca 4 Vennék hálószobát, kombinált bútort, párosszekrényt. Telefon: 33 — 88 — 88. Hálót, konyhát párosszekrényt pároságyat veszek. Telefon: 426—912 ÁLLÁS Mindenféle használt bútort, tollat, ruhaneműt, hagyatékok veszek. 142—764. Zongorát, planinót, harmóniumot — lehet hibás — készpénzért veszek. Telefon: 221— 138. Írógépet, számológépet javítok, használt gépet veszek. Nádorfalvi műszerész, VI. Rózsa Ferenc u. 52. Telefon: 229—156. Állandó nikkelező kapacitást keres KÖZÉRT Karbantartó Vállalat állami, vagy szövetkezeti szektorból. VII. Elemér u. 31. Telefon: 223—606. Készpénzért vásárolunk ruházati cikkeket újonnan megnyitott felvevőhelyünkön. XIII. Váci út 34. sz. alatt Bizományi Áruház Vállalat, Vegyesáruforgalmi Osztálya. Fémcsiszoló azonnal elhelyezkedne, Szabó Sándor. I. Batthyány u. 53. III. 1. Alkalmi munkát vállalok 16 órától, „Fiatalember 48718’’ jeligére. Felszabadulás téri Hirdetőbe, Fiatal nő egyedülálló személy kislakásának takarítását délután vállalja. Magyar Hirdető: Lenin krt 80. LAKÁS Fiatal, gyermektelen dolgozó házaspár keres albérleti szobát Budapesten. 110—044 délután 5-ig. Fiatal dolgozó nő szobát keres. Telefon: 420—798 de. 7 —12-ig.Klára... .___________ öröklakásos kis társasházat építünk közlekedési központban Budán őszi beköltözésre, központi fűtéssel. „Móricz Zsigmond körtérnél 58993” jeligére Lenin krt 80. Magyar Hirdetőbe. Vegyészmérnök albérleti szobát keres, lehetőleg IV. vagy XIII. kerületben. Leveleket „Chinoin 250” jeligére Lenin körút 80. Magyar Hirdetőbe. Egyiptomi kiküldött két, vagy egy nagyobb szobát fürdőszoba-használattal bérbe venne Pesten, vagy Budán, nem nagyon messze Telefon: 351—374. du. 3-tól 6-ig. IAZASSAG Alacsony tisztviselőnő lakással rendelkező férjet keres. Kis testi hiba nem akadály. „Szeretnék boldog lenni” jeligére Vörösmarty tér 3. Kiadóba.______ VEGYES Hívjon! Jövök. Használt ágytollat, dunyhát, párnát vészett 384—547. Farkaskutya elveszett, fiatal, fekete, csütörtökön este Kálvin tér. Üllői út. Baross u„ Bródy Sándor u. és Körút között. Becsületes megtalálót vagy nyomra vezetőt jutalomban részesítem. Cím: Thamó. VIII., Apáthy István utca 8/a. II. 1. Szőnyeglavítás, tisztítás, rojtozás Vízmentes utazózsák készítése Ungár, Akácfa 20 427—634 Amerikai két szín szerkezetes Royal táskaírógép 2500-ért eladó. Váci utca 61. cipőüzlet.____________ Veszek bútort, ruhaneműt, varrógépet, dunyhát, párnát, matracokat, feloszlatott háztartást, limlomot. 339—197 Közép, vagy nagyobb termetre férfiruhát, télikabátot jó áron vennék (lehet hibás is) 410—232. Hanglemezvágás, magnetofon, saját hangja felvételek, törhetetlen alapanyagra. Radnóti hangtechnikánál készülnek. Cím: XI. Dávid Ferenc utca 3 (Körtértől 61-es villamossal, második megálló.) Küldjön külföldön élő szeretteinek hangos levelet.______ Ruhakölcsönzés esküvőre, estélyekre, gazdag választékban II.. Erőd u 18. 352— 213 Figyelem! Veszek használt férfiruhát, fehérneműt ágytollat, hagyatékot 120—755 Hálót, kombináltál, ágyakat, szekrényeket, hagyatékot vennék. 355 — 371. Könyvkötészeti munkát, javítást, vállalok. Ehrenthal Gyula. VI., Eötvös u. 21. 118—345.____________ Moszkvics és más gyártmányú autórádiók szakszerű javítása. Márkus Rádió,Nagymező u. 6. 224— 339. Rádiójavítás Márkusnál fogalom. Nagymező u. 6. 224— 339. ____________ Nagytakarítást, ciánozást patkány-, egérsváb irtási szőnyegek kárpitos bútorok tisztítását közületek és magánfelek részére szakszerűen végzi Lakástakarító és Ciánozó Ksz. Budapest, VII. ker. Majakovszkij u. 79. Telefon: 220-059. Kalapja piszkos, formátlan? Rendbehozza Lampert. Jókai tér 6., udvarban. Használt szőrmét, bundát készpénzért veszek. Átalakítást, javítást vállalok Köves szűcs. Semmelweis utca 17. Telefon: 386—662. Gumitalpalás, szakszerű javítások. Gumitalpaló. Vas utca 21. ______________________ Kerti csőbútor, ágysodrony, összecsukható vaságyak készítése, javítása. Vincze, Népszínház u. 26 Telefon: 143—710 Rádiója recseg, néma? Megjavítja önnél még ma jótállással Semtei. Aradi utca 42. 310 — 252. Elcserélnénk Belvárosban levő kétkirakatos, galériás üzletünket főútvonalon levőre. Kossuth Lajos u. 13. Páris KTSZ. Piszkos falak tisztítása. Gádor, Népszínház u 34 Telefon: 141—501. Villamos háztartási készülékeket, porszívót, padlókefélőt, hajszárítót, hűtőszekrényt, főző-fűtőkészülékeket javítok veszek. Telefon: 221 — 746. Társat keres kisiparos húsz-huszonötezerrel. „Közreműködő 52687" jeligére a Felszabadulás téri Hirdetőbe. TTTTTTTTTTTTTTTTTTT1 SÓDERT! ! Vállalatnak, sző. Hivetkezetnek, ma BB gánrendelőnek áll Lovaskocsival szállítunk, rakó,dással együtt, hivatalos díjszabás mellett. Vidéki megrendelőknek vagonberakást vállalunk. Fuvaro Rzók Munkavállaló Szövetkezete. Budapest, VIII. József krt 44. Telefon: 140—865. Szállítás a rendelések beérkezésének sorrendjében.