Esti Hirlap, 1958. június (3. évfolyam, 127-151. szám)

1958-06-15 / 139. szám

ceimianszk/i-, Szo­óklesz-, Queteau-mu DCarajan nezhujletével a héeii fesztválon Bécs, június 14. Muzsikáló város —ez Bécs­ben ma nemcsak azt jelenti, hogy fittyet hánynak az idény végét jelző naptárnak és nap­ról napra három-négy, sőt több előadást, hangversenyt is rendeznek telt házak előtt. A muzsika kint az utcán is hó­dít, a rendőrök fúvószeneka­rával, amely hangos vidámsá­got áraszt.­­ Az első európai kórusfeszti­vál gazdag programjában előkelő helyet foglal el a római Capella Sixtina együt­tes két szereplése és az Ope­raház parádés Stravinszkij­­bemutatója, az „Ödipus ki­rály”. Amerikából, Észak- Afri­kából, sőt, Japánból is hónapokkal előbb meg­rendelték már a jegyüket azok, akik jelen akartak lenni ezen a zenei és társadalmi ese­ményen. Az érdeklődést mes­terségesen is minden eszköz­zel fokozták, s ebben a szöveg világhírű költőjének, a sok­oldalú és különcségeiről is hí­res Jean Cocteau-nak a sajtó­­fogadása járt az élen. Az Opera teaszalonjában össze­gyűlt számos kritikus és sajtó­tudósító előtt, Cocteau színpa­dias pózban és a világhírű kar­mester, Herbert Karajan tol­mácsolásával mesélte el Stra­­vinszkijjal kötött barátságá­nak és az „Ödipus király“ megszületésének történetét. A fogadás, amelyen az újságírók nem tettek fel kérdéseket, végsősoron egy érdekes Coc­­teau-interjú volt, amit a költő Karajannak adott. A felcsigázott érdeklődést, izgatott várakozást — ahogyan ilyenkor már lenni szokott — végül is az előadás nem elégí­tette ki. Cocteau személyes közreműködése a beszélő sze­repében, Karajan mesteri di­rigálása és a szereplők stílu­sos, kifejező éneklése nem tudta teljesen feledtetni a ren­dezés erőltetett, itt-ott nehéz­kes megoldásait, így aztán az est nagyobb sikerét — a zenei­leg jól kidolgozott Ödipus he­lyett — a nem mindig kifogás­talanul kísért „kísérő’‘-szám, a Petruska-balett aratta. A félreértéseivel együtt is rendkívül érdekes Stravinsz­­kij-esttel megkezdődött Bécs­­ben a modern operák hete. A hét egyetlen balettestjén az Othello gyengén sikerült ba­lettváltozata után Bartók „Csodálatos mandarin“-ja igen nagy­ sikert aratott a bécsi művészek érdekes tolmácsolá­­sában. Fodo­p Carmen és Lohengrin Hirtelen műsorváltozás ered­ményeképpen Hovanscsina he­lyett Carment hallottunk az Erkel Színházban. Az ilyen cserék általában nagy terhet rónak a művészekre. Mégis ki­tűnő előadást élvezhettünk! Ilyenkor nem illendő a ze­nekar teltebb hangzását, a kó­rus és a csempészetes mérnö­ki pontosságát számonkérni. Örömmel üdvözöljük azonban a címszerepbe rövid időn be­lül harmadszor (!) beugró Pa­­lánkay Klárát, aki újra régi, nemesfényű, nagy erejű hangja teljes birtokában alakított. Végre „végzetes asszonyt” lát­­ha­ttunk a színen, az ösztönélet, a sűrű indulatok forrpontját. Reméljük, egykori szerepkörét épp oly gyorsan hódítja vissza, mint a közönség őszinte lelke­sedését Udvardy Tibor nemes művészete mindig tartogat meglepetést: ezúttal az esen­dő, jellemében Micaelával ro­kon, nem szerelem, hanem sorscsapás sújtotta tizedes fi­guráját hitette el. Raskó Mag­da is kiváló értője ennek az emberszabású előadásmódnak, alakjának lírája drámává sű­rűsödött. Jámbor László dia­dalmas Escamillója pedig pa­zar magyarázata Carmen sze­relmének. Pless László, fegyel­mező munkája mellett a meg­hitt hatások támogatásában is csillogtatta ízlését. Az ígéretes Lohengrin már kevesebb örömet tartogatott. Igaz, külön-külön kitűnt Czanik Zsófia átszellemült, egyre szárnyalóbb és testesebb hangú Elzája, Delly Rózsi el­ragadó művészi sűrítése, Jám­bor László zord figurája, Jo­­viczky József Grál-legendája, Tóth Lajos lírája, Petri Miklós sokat ígérő orgánuma. Az el­engedhetetlen „sugárzást” azonban csak Teliamund és Ortrud, majd Elza és Ortrud kettősében éreztük, a rézfúvók tombolása Komor Vilmos ne­mes, szenvedélyes irányításába foglalva sem pótolta az előadás belső feszültségét. Ezért sok és fölös figyelmünk maradt a csetlő-botló násznépre, buk­dácsoló koszorúslányokra s a rendkívül egyenetlenül szóló, szinte hangokra bomló nász­karra. A. B. BALÁZS BÉLA filmesztéti­kai tanulmányai végre ma­gyar nyelven is megjelentek. Jobb későn, mint soha! Balázs a kényszerű emigrációban — Bécsben és Berlinben — ke­rült a rohamléptekkel fejlődő új művészet vonzásába. Kriti­kákkal kezdte, később maga is írt forgatókönyvet és szak­­tanácsadóként is szerepelt. Mi­nél közelebb került a stúdiók világához, annál inkább érezte a film művészi esztétikájának hiányát. El is határozta: pa­pírra veti észrevételeit, gon­dolatait. A könyv, amely e fel­jegyzéseket rendszerbe foglal­ja, „a szemtanú és részt vevő teoretikus naplójának nevezhe­tő“. Rövid ismertetés aligha ér­zékeltetheti Balázs könyvének tartalmi gazdagságát. Nincs is talán a filmgyártásban olyan technikai, dramaturgiai és ha­táslélektani probléma, amely e tanulmányokban — nem az általános érvényű, minden időkre szóló megoldás hang­súlyával, de a jelzés és megkö­zelítés igényével — fel ne ve­tődnék. Balázs Bélát sok támadás és mellőzés érte a múltban. Olya­nok részéről, akik szem elől tévesztették, hogy új utak, megoldások keresése — még ha nem is mentesek a tévedé­sek túlzásaitól — jobban segí­tik a szocialista művészet fej­lődését, mint dogmává mere­vedett, új perspektívákat alig ígérő tételek ismétlése, unal­mas variálása. Sokan amiatt bírálták Balázst, hogy a film­­szerűség követelményét állí­totta elméleti munkáinak kö­zéppontjába. Filmszerűségen ő azt értette, hogy a film önálló művészet és sehol másutt fel nem lelhető kifejezési eszkö­zökkel ér el hatást. A forma­nyelv sajátossága biztosítja a filmben kifejezésre jutó ér­zelmek és gondolatok eredeti­ségét. Példákkal bizonyítja, hogy a film az ábrázolás exten­­zitásának és intenzitásának olyan fokozására is képes, amely túlmegy az irodalom és a színház lehetőségein. „A látható ember“ szerzője a film rajongó szerelmese volt, s néha elragadtatta magát. Té­vedései azonban nyilvánva­lóak, ezért veszélytelenek. Hi­bái voltak, antimarxista tév­eszméi nem. Esztétikai mun­kássága alapja lehet a fellen­dülésre váró magyar filmel­méleti kutatásnak. (Biblio­theca) A MAGYAR HELIKON két kuriózummal kedveskedik az olvasónak. E két könyvet nem­csak ízléssel megválasztott és kivitelezett köntösük, hanem tartalmuk is a bibliofil figyel­mébe ajánlja. Denis Diderot „Megtévesztés“ című dráma­töredékét a Les Lettres Fran­­caises 1954. februárjában kö­zölte. Addig nem ismerték. A Helikon most magyarul is hoz­záférhetővé tette Gyertyán Er­vin gondos fordításában. Za­varó ellentmondások nélkül il­leszkedik ez a töredék Diderot életművébe. A megunt sze­relmestől kicsalt arcképek tör­ténete is alkalmat ad az en­­ciklopédisták vezérének, hogy üssön egyet a misztikus, ba­bonás hiedelmeken. Diderot műveinek egy része — örökö­seinek számító önzéséből — mind a mai napig nem látott napvilágot. 1954-ben a Les Lettres Francaises indított mozgalmat a nagy filozófus összegyűjtött műveinek hiány­talan kiadásáért. Ehhez a küz­delemhez csatlakozott Picasso remekbe sikerült Diderot­­portrévázlataival. A Helikon kötete négy Picasso-rajzot kö­zöl. Nehéz volna eldönteni, melyik érzékelteti több egy­szerűséggel Diderot egyénisé­gének klasszikusan nemes kör­vonalait. MÓRICZ ZSIGMOND ver­sei a modern magyar próza egyik nagy mesterének leg­bensőségesebb érzéseit, lírai hőfokúvá forrásult vallomá­sait őrzik. Értékes adalékai ezek a dokumentumok Móricz emberi hűségének. A forradal­mak bukása után a meghur­colt író ezekben a versekben zengeti fájdalmát, cáfolatát az ellenforradalom fondorlatos hazugságaira. Amikor Adyt rágalmazzák, vagy meghami­sítják, Móricz — 1921-ben — „tág tüdővel messzi kiáltja“, hogy a költő: „magyarnak, embernek, sejtnek — a felsza­badító! Felszabadító!” Jövőt váró hitét is Ady emléke fűti, élteti: „Érzem, érzem a távoli dübörgést“ — vallja „A ma­gyar ugar újra énekel’­ című Adynak ajánlott versében. A Móricz-verseket — szám szerint negyvenet — az egy­kori szerkesztő és barát, Gel­lert Oszkár válogatta és ren­dezte sajtó alá. A tanulságos, szép tanulmányt is ő írta. Meggyessy Ferenc Móricz­­portréja a kötet élén, méltó bevezetés. TAKAKURA TERV — így hívják az írót, „A disznó da­la“ című elbeszélés szerzőjét. Neve, mint rejtelmes varázs­ige ropog a fogunk között. Egzotikus hangzása ismeret­len, távoli világ hírhozója, Ta­kakura Teru japán író, s el­beszélése a második világhá­ború utáni japán irodalom ha­ladó, népi irányzatának egyik kiemelkedő alkotása. Él egy nép a messzeségben, nyolcvan­milliós nemzet, évezredes kul­túrával, s mi jóformán semmit nem tudunk róla. Sok még a pótolni való. Takakura Teru elbeszélése is erről győz meg. Nemcsak művészi értékével, hanem­ té­májával és hangvételével is. Aki egy japán írótól feltétle­nül egzotikumot vár, ne ve­gye kézbe e kötetet, nehogy csalódás érje. „A disznó dala” ugyanis meglepő egyezéseket mutat a magyar irodalom há­ború előtti legjobb műveivel. Ugyanolyan kíméletlen nyílt­sággal tárja fel a jogtalanság és szegénység kettős bilincsé­be zárt szegényparasztok ne­héz életét. Ami különbség: a mesék tiszta epikumára em­lékeztető elbeszélő stílus, való­színűleg a japán próza hagyo­mányos formája. S még vala­mi: Takakura paraszti hőse nem reked meg a falu zárt vi­lágában. Amikor a földesúr, hogy asszonyát megkaparintsa, el­kergeti, városba kerül, mun­kás lesz. A háború szovjet ha­difogságba veti, ez megedzi és sok igazságra rányitja a sze­mét. Az a Tora­san, aki visz­­szatértekor átlépi a falu ha­tárát, már nem a tudatlan­ságában kiszolgáltatott pa­­rasztlegény, aki valamikor on­nan útra kelt. Az Európa Kiadó nemcsak finom papírral, de Molnár Ág­nes stílusosan szép, színes fa­metszeteivel is méltó megjele­nést biztosított a japán író művének. Wessely Pál fordítá­sa jó, csak forrását felejtették el feltüntetni. Derei Tamás KÖNYVEK KÖZÖTT A „Fából faragott (MTI Fotó: Tormai felv.) királyfi" felújítása Az Operaház szer­dán este újítja fel Bartók Béla—Ba­lázs Béla „Fából faragott királyfi” című balett­jét. Ké­pünkön: Lakatos Gabriella és Fülöp Viktor. aita hallottuk . A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Tar István szobrászművészt bízta meg a kaposvári Latinka-szobor el­készítésével. Az eddigi elgon­dolás szerint, a szobor két és fél méter magas lesz. A Ta­nácsköztársaság negyvenedik évfordulóján állítják fel és leplezik le. Tar István a na­pokban Kaposvárra utazik, ahol a megyei és a városi ta­náccsal tárgyal a szobor elhe­lyezése ügyében. □ MÁR EGYÜTT VAN a Műcsarnokban a szovjet­­kép­zőművészek e hó végén meg­nyíló csoportkiállításának anyaga. Megérkezett Muhina világhírű szobra, a „Munkás és kolhozparasztnő“ is. Mint ismeretes, a szobor hatalmas méretű, alumíniumban kivite­lezett első példánya a New York-i világkiállítás szovjet pavilonját díszítette. Muhina szobraiból egyébként valósá­gos kis gyűjtemény — mint­egy húsz mű — érkezett Bu­dapestre. A nagy művésznő korai korszakából való alkotá­saival csak most ismerkedhet meg majd ■ a képzőművészet iránt érdeklődő hazai közön­ség. □ BALATONFÜREDEN ab­ban a házban rendezték be Jó­kai Mór emlékkiállítását, amelyben a nagy író 20 éven át lakott és műveinek legna­gyobb részét írta. Öt szo­bában helyezték el Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza személyes emlékeit. □ VASÁRNAP ÜNNEPLI fennállásának ötvenedik év­fordulóját a szegedi Általános Munkás Dalegylet. A félévszá­zados jubileum alkalmából a szegedi Nemzeti Színházban ünnepi hangversenyt rendez­nek. A dalostalálkozón 15 mu­­kásénekkar és kórus vesz részt Szegedről, Budapestről, Békéscsabáról és más városok­ból. □ MEDGYESSY FERENC­RŐL nevezik el Hódmezővá­sárhely új kiállítóhelyiségét. A Műcsarnok igazgatója elmon­dotta lapunk munkatársának, hogy a vásárhelyi városi ta­nács tetemes anyagi hozzájá­rulásával épített modern kiál­lítóteremben, a város fejlett képzőművészeti közéletéhez méltó, színvonalas bemutató­kat rendeznek. A tervek sze­rint külföldi művészek mun­káiból is rendeznek itt kiállí­tásokat. A Medgyessy-termet június 22-én avatják, s ez al­kalommal nyitják meg az első tárlatot: Makrisz Zizi grafi­kusművész kiállítását. □ A MOSZKVAI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ nagysikerű londoni vendégszereplésének befejezé­se után június 18-tól Párizs­ban mutat be Csehov-darabo­­kat. A színház angliai rend­kívüli népszerűségét bizonyít­ja egyébként az is, hogy a Királyi Színművészeti Aka­démia végzős növendékeinek a Művész Színház vezetői nyújtották át diplomáikat. □ BORSODI KANTÁTÁRA írt ki pályázatot Borsod me­gye tanácsa. Ezenkívül kórus­művekre, mozgalmi dalokra is lehet pályázni ezen az orszá­gos jellegű versenyen. A pá­lyamunkákat 1958. szeptember 1-ig kell beküldeni. □ MEGTALÁLTÁK Sha­kespeare egyetlen hiteles arc­képét. A Daily Express je­lenti, hogy egy amerikai mű­gyűjtő megszerezte a fest­ményt. Szakértők szerint kö­rülbelül 30 éves korában áb­rázolja a nagy drámaírót és valóban korabeli. 1822-ből fennmaradt egy híres Shake­­speare-kutató levele, mely részletesen foglalkozik a kép­pel, megerősítve, hogy ez a festmény az egyetlen hiteles Shakespeare-­képmás. Eddig úgy tudták, hogy Shakespeare életében nem készült hiteles arckép, hiszen az egyetlen köz­ismert metszet — Ben John­son tanúsága szerint — hét év­vel a drámaíró halála után készült. □ M. SOLOHOV „Emberi sors“ című elbeszéléséből fil­met forgatnak a Szovjetunió­ban. Rendezője és főszereplő­je Szergej Bondarcsuk. Kevés a hely filmhirdetésre Hova lettek a két-hárommé­­teres, festett mozihirdetések? — kérdezhetné a figyelmes já­rókelő, aki számontartja az utcák, a házak minden válto­zását. A nagy, festett mozipla­kátok valóban eltűntek Pest utcáiról. A fővárosi tanács építési osztálya leszedette va­lamennyit. — Ezért fő most a fejünk — panaszolják a Fővárosi Mozi­vállalat propaganda osztályán. — Kevés a hirdetési hely. Meg­értjük, hogy a városrendészeti, esztétikai szempontoknak ér­vényesülniük kell még akkor is, ha a mi hirdetéseink esnek áldozatul. Ám a kevesebb film­propaganda máris érezteti ha­tását. Eddig a járókelők a for­galmasabb útvonalakon na­ponta legalább egyszer talál­koztak mozihirdetéseinkkel. Most csak az oszlopok plakát­jairól szerezhetnek tudomást egy-egy új filmről, ha van kedvük végigböngészni a hir­detőoszlopokat. Mert a henge­reken is viszonylag kevés he­lyet tud biztosítani a Hirdető Vállalat. Egész Budapesten kétezer egyíves plakátot tu­dunk kiragasztani és összesen kétszáz kétívesre van hely. Most már rendbehozzák a fő­útvonalakon a fák körüli vas­rácsozatot. Jó lenne, ha felállí­tanák a fatörzsek védőburkait is, ezeken újabb hirdetési le­hetőségek nyílnának. A nagy­alakú, festett mozihirdetések ügyében most járjuk a várost közösen a Városépítési Hivatal megbízottaival. Egyelőre — sajnos — sikertelen a kutatá­sunk. — Mi nem vagyunk ellene a hirdetésnek — válaszolták kér­désünkre a tanács építési osz­tályán. — Csak azt szeretnénk, ha ízlésesebbek lennének. A FÖMO nagy plakátjai elcsúfí­tották az összképet. Elutasítot­tuk például azt a kérésüket, hogy a Thököly út és a Voro­­silov út sarkán a vaskerítésre rakjanak ilyen hirdetést. Nagy­forgalmú hely, szép házak, zöld előkertekkel. Ilyen kör­nyezetben rikítóan hat egy nagy festett plakát. — S a Moszkva téren miért nem állíthatnak fel külön hir­detőállványt? — Közlekedési okokból. Ez az oka annak is, hogy nem csináltatunk a fatörzsek köré védőburkot. A rendőrség a balesetek elkerülése végett tiltja minden olyan falfelület felállítását, ami a gyalogjáró és az úttest között a kilátást zavarja. A statisztika szerint ugyanis a balesetek többsége ilyen rosszul belátható helye­ken történik. — Hol hirdessen akkor a FÖMO? — A neonhirdetést mindenütt szívesen fogadjuk, igaz — tu­domásunk szerint — erre kevés pénze van a FOMO-nak. A megoldás az, hogy jobban ki kell használni a szabad tűzfa­lakat, mint például a Marx téren. A csupasz tűzfalon el­helyezett hirdetésre mindig szívesen adunk engedélyt. A reklámszakemberek fantáziá­jának kell a további megoldá­sokat keresni, hogy egyre több ízléses, a környezethez alkal­mazkodó hirdetési megoldást találjanak. — bel — Labdarúgó Világbajnokság­gal egy időben június 15-én, de­ 10 ómkor AZ „ELŐRE" SPORT UTCAI SPORTTELEPÉN tartja idei labdarúgó-mérkőzését a Színészek- Újságírók válogatott csapata A MÉRKŐZÉS SZÜNETÉBEN: Ács Marietta, Bilicsi Tivadar, Kabos László, Lukácsi Margit és mások szórakoztató műsort adnak.­­JEGYEK: 10 forintos egységáron kaphatók a színház jegy­irodákban. Üzemek, vállalatok, csoportos jegyigényeit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Titkársága, VI., Népköztársaság útja 101, elégíti ki. A cannes-i filmfesztivál nagydíjával kitüntetett magyarul beszélő szovjet film. Szállnak a URANIA TÁNCSICS MÁJUS 1 ALKOTMÁNY SZIGET (Margitsziget) ’A^WSAAAAi'WVWVWSAAAAAAAAAAAAAAAAAA* mm ».****.

Next