Esti Hirlap, 1958. július (3. évfolyam, 152-178. szám)

1958-07-01 / 152. szám

111. évfolyam, 152. szára Teljes egyetértés A kormányküldöttségeink lá­togatásairól szóló közlemé­nyekben ismételten olvasható ez a kifejezés: „Valamennyi kérdésben teljes egység és egyetértés nyilvánult meg.” Benne foglaltatik ez a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttségeinek tárgya­lásairól kiadott közös nyilat­kozatban is. Jólesik olvasni ezt a mondatot ebben az ellentétek marcangolta világban. Jólesik látni a szavakat, amelyek a szocialista országok közötti új­fajta kapcsolatokat tükrözik, a népek boldogulását és virág­zását szolgáló együttműködést fejezik ki. Teljes az egyetértés a két ország között az egymást támo­gató, az internacionalizmus ál­tal összeforrasztott szocialista táborban — ez reményt és biz­tatást ad arra, hogy a békét meg tudjuk őrizni. Ezért je­lentették ki és pecsételték meg aláírásukkal a küldöttségek vezetői, hogy a tavaly novem­berben Moszkvában elfoga­dott nyilatkozatot és béke­kiáltványt helyeslik. Ennek alapján tovább erősödött a Szovjetunió vezette szocialista tábor egysége. Teljes az egy­ség abban, hogy a nemzetközi munkásmozgalmat — a béke­harc alapját — kölcsönösen vé­deni fogják, a legnagyobb ve­szély, a revizionizmus minden­fajta megnyilvánulásával szemben. Elítélik a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének VII. kongresszusán elfogadott revizionista programot, ame­lyet a munkásmozgalom esz­mei megzavarására és megbon­tására irányuló káros kifejezé­sének tekintenek. Az ideológiai nézeteltérések ellenére is: a két ország erőfe­szítéseket tesz a szomszédos Jugoszláviával való jó vi­szony fejlesztésére. Teljes egységben támogatja mindkét kormány, mindkét or­szág azokat a törekvéseket, amelyek a nemzetközi hely­zet enyhítését, a különböző rendszerű államok békés egy­más mellett élését szolgálhat­ják. Mindenekelőtt a Szov­jetunió békepolitikáját. Támo­gatják a Lengyel Népköztársa­ság kormányának javaslatát közép-európai atommentes övezet megteremtésére és a Román Népköztársaság kor­mányelnökének ajánlatát ar­ra, hogy a balkáni országok vezetői tartsanak értekezletet. A közös nyilatkozat kifejezi azt a meggyőződést, hogy Ma­gyarország és Bulgária gazda­sági és kulturális együttműkö­dése rendkívül gyümölcsöző volt, segítette mindkét ország­ban a szocialista építést. A jö­vőben az együttműködést to­vább kell szélesíteni, s ezért a két küldöttség megállapodott abban, hogy magyar—bolgár gazdasági, együttműködési ve­gyesbizottságot hoznak létre. E bizottság munkája és általá­ban a két ország szélesedő gazdasági kapcsolatai, ugyan­úgy, mint a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsában rész­vevő más országokkal való kapcsolataink, hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyarország számára oly fontos és hasznos kooperáció tovább fejlődjék. Hamarosan megünnepeljük a bolgár—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés meg­­k­ötésének tizedik évfordulóját. A magyar párt- és kormány­­küldöttség bulgáriai látoga­tása, ottani fogadtatása­­ meg­győző bizonyítéka annak, hogy ez a szerződés élő és rend­kívül gyümölcsöző testvéri vi­szonyt kifejező okmány. A két nép egymás iránti ragasz­kodása, a két ország kölcsönös érdekein, szereteten, megbe­csülésen és sokoldalú együtt­működésen alapszik. Egyaránt szolgálja a szocialista tábor erősítését, s a két ország bol­dog jövőjét megteremtő szo­cialista építést. ára 00 fillér Holnap már 24 fok meleg is lehet - közli a Meteorológiai Intézet Részletes tudósítás a brazil győzelemről Gyorslista a III. és IV. Békekölcsön sorsolásáról Beavatkozás Irak és Jordánia segítségével? Az angol-amerikai erők libanoni partraszállásának súlyos következményei lennének - figyelmeztet Cai­skell Beirut, június 30. Libanon második legna­gyobb városában, Tripoliban vasárnap heves harcok folytak, Beirutban azonban csupán né­hány puskalövés és egy-két ki­sebb robbanás volt hallható. Malik libanoni külügyminisz­ter egy amerikai televíziós társaságnak adott interjújában továbbra is a nyugati be­avatkozás lehetőségével fe­nyegetőzött. New York-i EN­SZ-körökből érkezett hírek szerint azonban a legutóbbi napokban csökkent az azonnali beavatkozás lehe­tősége. E hírek szerint Ham­marskjöld ENSZ-főtitkár — mint a Reuter londoni diplo­máciai tudósítója írja — bízik abban, hogy „az ENSZ-nek Li­banonban levő megfigyelőcso­portja képes lesz megbirkózni a helyzettel.“ Nasszer elnök az As Saab kairói napilapnak adott inter­jújában megállapította, hogy Libanon népe azért kelt fel, mert a libanoni kormány csat­­lakozott a külföldi szövetsé­gekhez. Nasszer kijelentette, hogy az EAK nem avatkozott be a libanoni válságba, majd megjegyezte: „Az Egye­sült Arab Köztársaság nem utasította vissza az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának azt a döntését, hogy megfigyelőket küld Libanonba, mert tudja, hogy ez a lépés fényt vet majd az igazságra, amelyet a libano­ni uralkodó körök igyekeznek leplezni.” A libanoni helyzetről nyi­latkozott Gaitskell, az angol munkáspárt vezére is legutób­bi televíziós nyilatkozatában. Kijelentette: Ha Dag Ham­marskjöld kénytelen lenne megerősíteni a libanoni ENSZ- megfigyelők létszámát, akkor helyesebb lenne, ha nem for­dulna az angolokhoz és az amerikaiakhoz... „Az angol vagy amerikai erők libanoni partraszállá­sának súlyos következmé­nyei lennének az egész Közép-Keleten. A többi arab állam ugyanis ko­molyan nyugtalankodnék emiatt“ — mondotta Gaitskell. A Libanonnal kapcsolatos új nyugati taktikára vet fényt John Earle, a Reuter tudósító­ja, Nuri el Szaid, az Arab Szövetségi Állam miniszter­­elnökének londoni utazásával kapcsolatos kommentárjában. Earle szerint Nuri el Szaid az angol politikusokkal elsősorban a libanoni helyzetről tanácsko­zik majd, s az iraki politikus kijelentette: Irak készen áll segítséget nyújtani a libanoni kor­mány támogatására, amennyiben erre megfelelő körülmények között felkérik és miután erről tanácskozott Jordániával, az Arab Szövet­ségi Állam másik tagjával. Diplomáciai megfigyelők vé­leménye szerint — írja a továb­biakban a tudósító —, ez a ki­jelentés új fejleményt jelent annak mérlegelésénél, hogy mit lehetne tenni a libanoni kormány megsegítésére. Nuri el Szaidnak ugyanis minded­dig az volt az álláspontja, hogy ha sor kerülne beavat­kozásra, ezt az Egyesült Álla­mok és Anglia fegyveres erői hajtanák végre. Úgy látszik, a nyugati hatalmak a beavatko­zást Chamoun elnök ingatag rendszere védelmében most talán Irak és Jordánia részvé­telével képzelik el, az újabb fejlemények következtében. Négyszáz darab U-28-as traktort szállít a mezőgazdaság ebben az esztendőben a Vörös Csillag Traktorgyárból. Az új modern géppel 14 féle mezőgazdasági munkát lehet elvé­gezni. A sorozatgyártást május elején kezdték. A három­éves terv időszaka alatt 2500 darabot készítenek hazai hasz­nálatra. Emellett lesz továbbra is D-413-as és előkészíte­nek új típusú dömpereket. Képünkön az U-28-as traktorok az infraszárítóban, futószalagon. (MTI Fotó: MesC ferv.) Ma reggel megkezdődött a Hanság lecsapolása Tegnap megérkezett a han­sági csatornázásra és a sziget­közi gátépítésre az első ezer önkéntes egyetemista és közép­­iskolás fiatal. Ma a kora regge­li órákban rövid ünnepség ke­retében megnyitották a KISZ önkéntes ifjúsági táborait. A Sziklai Sándor nevét viselő tábort Eperjesi László, az Iván Karpovról elnevezett tábort Borbély Sándor, a Mező Imre nevét viselő tábort pedig Vár­­­nai Ferenc, a KISZ központi bizottságának titkárai nyitot­ták meg. Az ünnepség után a fiatalok lelkes hangulatban kezdték meg a munkát. Ötvenmillió forint a kerületek fejlesztésére Javítják a közvilágítást, a vízvezeték- és az úthálózatot A fővárosi kerületek fejlesz­tésére 1958-ban 50 millió fo­rintot költenek. A II. kerület­ben, Pesthidegkúton és a he­gyi utakon új lámpákat szerel­nek fel. A III. kerületben út­burkolatot és gyalogjárót épí­tenek. Megjavítják a Munká­csy Mihály utca, a Zápor utca, a Mátyáshegyi út kövezetét. Vízvezetéket terveznek az Er­dőalja úton, a Kaszás dűlőn, a Toldi utcában és a Vihar ut­cában. A IV. kerületben mo­dernizálják a vízhálózatot az Erdélyi, a Brassó és a Tó ut­cában. A KISZ lakótelepet be­kapcsolják a közvilágítási há­lózatba. Gondoltak a IX. kerü­letben is a vízvezetékekre, az Igmándi úton, a Minerva ut­cában, a Köbölkút utcában, a Vadon utcában és a Kondoros út melletti lakótelepen fejlesz­tik a hálózatot. 24 közkutat ásatnak a XVI. kerülethez tar­tozó Sashalmon, Rákosszent­­mihályon, Cinkotán és Má­tyásföldön. Aszfaltjárdát kap — a többi között — a Bekecs, a Monoki és a Lengő utca. Utcai lámpák világítanak majd a Körvasút soron, a Ferenc, a Máté, a Thököly, a Cserkút, a Szepesi és a Sárgarózsa utcá­ban. A XVII. kerületben 2000 ,folyóméter vízvezetékcsövet fektetnek le. Hordják a hegyet a Hűvösvölgyben Július 1-én megkezdődnek az új autóbuszvégállomás földmunkái a villamosvégállomás mellett A villamos hűvösvölgyi vég­állomása és a Pesthidegkút— Solymár—Nagykovácsi felé menő autóbuszok­ pályaudva­ra jó néhány száz méterre van egymástól. Száraz, tavaszi és nyári időben kellemes sétát je­lent ez az átszállóknak, de hi­degben, rossz időben, hóban, sárban igen kellemetlen. Nem csoda hát, hogy az illetékesek évek óta valami más megol­dáson törik a fejüket. Az egyik terv szerint a vil­lamos végállomással szem­ben az út másik oldalán, a Népkert mellett kellett volna megfelelő területet biztosíta­ni az autóbuszoknak. Ez azon­ban azzal járt volna, hogy az óvoda épületét lebontják és valahol a közelben — hozzá­vetőleg egymillió forintért — újat építenek. Azért se lett volna ez jó megoldás, mert az utazókö­zönségnek az úttesten kellett volna átjárnia. Most végre megszületett a végleges megoldás. Az 57-es, 63-as és 64-es autóbusz vég­állomása közvetlen a villa­mos végállomás mellé kerül, csak az 56-os marad az eddigi helyén. Az útelágazásnál öt­ven méteres szakaszon, ott ahol most a híd van, beboltozzák az Ördögárkot, hogy az 56-os kényelmesen fordulni tudjon, így egyben tágas teret is biz­tosítanak a pesthidegkúti ke­reskedelmi központ céljaira.­­ Nagy földtömegeket kell megmozgatnunk és elhorda­nunk, hogy a hegyoldalban megfelelő nagyságú teret tud­junk kiképezni — mondják a II. kerületi Tanácsnál. — De ez nem drágítja meg a munká­kat, a másik oldalon viszont fel kellett volna tölteni a te­rület egy részét. A II. kerületi KISZ vállalta, hogy július 1- től egész nyáron ötvenes, vál­tót csoportokkal elvégzi a föld­munka jelentős részét. A ta­nács sátrakról, élelmezésről és szállítóeszközökről gondosko­dik. A munkát azután 1959. ta­vaszán folytatják és amikor a nagy nyári forgalom kezdődik, már minden valószínűség sze­rint az új autóbusz-végállo­másról indulnak a környező községekbe tartó járművek. Remélhető, hogy az Autó­­buszközlekedési Vállalat nem­csak az autóbuszokról, hanem az utasok kényelméről is gon­doskodik és tágas, mosdókkal felszerelt várócsarnokot épít és felszerelik eszpresszóval is. Bizonyos, hogy ehhez meg le­hetne szerezni a villamosvasút támogatását is, hiszen közös, rég vajúdó problémáról van szó. Mint a II. kerületi Tanácsban mondják, hamarosan sor kerül a Zsigmond tér rendezésére. A téren úgy építik ki a füves és virágos részeket, hogy átterel­jék a forgalmat az Árpád-feje­delem útjára és ezzel mentesít­sék zajtól és portól a gyógy­fürdő-negyedet. Későbbi terv, hogy a villamosforgalmat is megszüntessék ezen az útsza­kaszon. (teknős) • • Üzemek a műszaki oktatásért A kohó- és gépipari minisz­ter az iskolai műszaki gyakor­lati nevelés továbbfejlesztésé­ről szóló kormányhatározat végrehajtására utasítást adott ki. Az utasítás felhívja a kohó- és gépipari szerveket: tegyék lehetővé, hogy az iskolák ta­nulói gyárlátogatás során meg­ismerjék az üzemek munkáját, gyártmányait és azok alkal­mazási területeit. A kohó- és gépipari szervek az iskolák műszaki gyakorlati előadásai­hoz adjanak előadó szakembe­reket és a lehetőséghez mér­ten bocsássák rendelkezésre a vállalat, előadó-, kultúrtermét, tanműhelyét és bemutató he­lyiségeit. Az üzemek számára nélkülözhető anyagokat, szer­számokat, gépeket és egyéb eszközöket a politechnikai ok­tatás elősegítésére az iskolák­nak át kell adni. 1958. július 1, kedd Arcképes igazolványt kapnak az úttörők A Magyar Úttörők Szövet­sége az úttörőcsapatok tagjait arcképes igazolvánnyal látja el. Az igazolványokat, amelyek a személyi adatokon kívül a fogadalom szövegét, továbbá az úttörő próbák, táborozások és tanfolyamok igazolását is tar­talmazzák, a napokban kap­ják kézhez a pajtások. Újabb Ady-, Tömörkény-, Móra-, Juhász- és Babits-kéziratok A szegedi irodalmi múzeum újabb Ady-, Tömörkény-, Mó­ra-, Juhász- és Babits-kézira­­tokkal és levelekkel gazdago­dott Az írásokat Madácsy László irodalomtörténész vit­te Szegedre a Budapesten élő Domokos Lászlótól, Móra Fe­renc kortársától. Domokos László annak idején Móra Fe­renccel, Tömörkény István­nal és Juhász Gyulával együtt dolgozott a Szegedi Naplónál. A levelek legtöbbje magánjel­legű. Móra Ferenc a fehérter­ror idején egyik levelében azt írja, hogy ő is szerepel a feke­telistán és mindennap várja letartóztatását. A kéziratok kö­zött szerepel Juhász Gyula ed­dig ismeretlen négy költemé­nye is. (MTI) Új lakásokat adtak át a VI. kerületben Szombaton délután a VI. kerületi tanácsházán hat csa­lád kapott új lakást. Lelkes Vilmos VB-elnök köszöntötte az új lakástulajdonosokat és elmondotta, a kiutalásoknál az arra legjobban rászoruló csalá­dokat vették figyelembe. Még ez évben újabb 24 lakást ad­nak át a kerületben.

Next