Esti Hírlap, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-02 / 180. szám

Meglepetések várhatók a ma kezdődő 59. Új színnel gazdagodik a ma ■délután kezdődő, sorrendben ötvenkilencedik, 1959—60. évi labdarúgó-bajnokság. Az NB I. csapatainak ismert vagy ke­vésbé ismert arcai mellett — a bajnoki találkozók előtt — a vezető klubok utánpótlását, if­júsági labdarúgóit is láthatja a közönség. Az NB I-es bajnok­sággal párhuzamosan az NB I. ificsapatai is nagy harcot vívnak majd a pontokért, a he­lyezésekért. Ez az igen figye­lemre méltó kezdeményezés te­­szi emlékezetessé a most kez­dődő bajnoki évet, amely sem­ labdarúgó-bajnokság mivel sem ígérkezik kevésbé izgalmasnak, mint a tavalyi. Ma: Szombathely a legnyugodtabb Az első forduló nyitánya ma délután lesz az MTK Hungá­ria körúti pályáján és a kis­pesti Honvéd-sporttelepen. Ha a két mérkőzés esélyeit „felül­ről” nézzük, a két pályaválasz­tó budapesti csapat győzelme látszik a legvalószínűbbnek. A labdarúgó-sport „nagy bizony­talansága” azonban már ma délután is érvényesülhet, s első fordulójában előfordulhatnak váratlan ered­mények. Az MTK-t sérülések és betegségek gyengítik, s nincs még teljesen rendben a helyét ismét elfoglaló Sándor sem. Ugyancsak vannak ki­sebb gondok a Bp. Honvédben, ahol Gilicz és Töröcsik Lés a BVSC-ben, ahol Murár Csernai játéka kétséges. A ma szereplő négy csapat közül a Szombathely várja a legnyu­­godtabban a mai mérkőzést. Csapatát, amelyben — új játé­kosai közül — Madár és Varga III. is helyet kap, a következő hetekben sem szeretné változ­tatni. Cardiffi telefon jelentésünk: Több magyar sikerre van remény az angol-magyar úszóviadal második napján Nem sok babér termett szá­munkra tegnap este Cardiffban az Empire Pool 55 yardos me­dencéjében, ahol a legjobb an­gol és magyar úszók kétnapos viadalának elsőnapi küzdelmei­re került sor. Mindössze egy versenyszámban, a 4x110 yar­dos férfi vegyesváltóban győz­tek a magyarok. A többi szám­ban az angolok győztek, s az első nap után 53:34 arányban vezetnek.­­ Ilyen hosszú, körülmé­nyes, vonat- és hajóutazással kombinált út után nem szabad azonnal nemzetközi mérkőzést vállalnunk — mondta ma dél­előtt telefonba Maróti László, a Magyar Úszó Szövetség főtit­kára. " Ezt a véleményt támasztotta alá Bakó Jenő, a válogatott úszókeret edzője is aki el­mondta, hogy a 440 yardos gyorsúszásban győztes többszö­rös Európa-bajnok. Black, még most is öröm­mel emlékezik vissza a Budapesten eltöltött szép napokra, amelyek eddigi sportpályafutá­sának legsikeresebb napjai voltak. Bake szerint az ango­lok közül többen is kitűnően úsztak, s elsősorban a 440 yar­dos női gyorsúszásban győztes Rae-t és a 110 yardos férfi hátúszásban győztes Sykes-t dicsérte Tetszett neki egyéb­ként a 220 yardos női mell­úszásban szereplő Lonsbrough és Golden úszása is. Ellenük Killermann 150 méterig jól tartotta magát, de a hajrában kiütközött fáradtsága, s így mögöttük csak a harmadik he­lyen végzett. Ma délután fél 3 órakor foly­tatódik az úszóviadal, amelyen már több magyar siker várha­tó. Az edző szerint a 110 yardos női gyorsúszásban Borosnak és Bajnógelnek van komoly esé­lye, s siker várható a 220 yar­dos férfi mellúszásban Kunsá­gitól és Fábiántól is. A magyar úszóválogatott va­sárnap reggel indul el Cardiff­­ból, s az odautazáshoz hasonló komplikált utazás után előre­láthatóan kedden este­ érkezik meg Budapestre. Újjáéled az alsógödi „Fészek“ Nagy múltja van a magyar munkássport-mozgalomban az alsógödi „Fészeknek”. A volt MTE sporttelepének egykori találkozóit most feleleveníti a budapesti Vörös Meteor. Gon­dos, hetek óta tartó előkészítő munka után vasárnap ismét együtt ünnepel majd az MTE- család. Az összeállított műsor vál­tozatosnak, érdekesnek ígérke­zik. Az MTE, az Elektromos és az UTE öregfiú kézilabda­csapatán kívül szerepelnek majd a Vörös Meteor fiataljai is: tornászok, súlyemelők és a gálacsapat tagjai. Az idei ün­nepséget különben a Tanács­­köztársaság 40. évfordulójának tiszteletére rendezik és a mun­kássportolók nagy seregszem­léjének szánják. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR SZOMBAT: Atlétika: A Törekvés versenye, valamint Budapest tíz-, öt- és há­­rompróba-bajnoksága, Bihari út, 16 óra. Kerékpár: Az országos pálya­bajnokság második napi küzdel­mei, Millenáris, 18.30 óra. Labdarúgás: NB I. oszt. mérkő­zések: Bp. Honvéd—Szombathe­lyi Haladás, Kispest, 17 óra. — MTK—BVSC, Hungária út, 17 óra. Úszás: Úszó verseny a Sportuszo­dában, 18 órakor. Vízilabda: OB I. mérkőzések: BVSC—UTTE, Sportuszoda, 20 óra. Vasas—FTC, Sportuszoda, 20.45 óra. VASÁRNAP: Atlétika, 20 km-es gyalogló­bajnokság, Népstadion, beton­kor, 7 óra. Az MTK versenye, va­lamint Budapest tíz-, öt- és há­­rompróba-bajnoksága, Hungária út, 16 óra. ■ Kerékpár: 200 km-es országúti kerékpáros-bajnokság. Rajt a bé­csi országút 3 km-es jelzőköré­nél, 7 órakor. Labdarúgás: NB I. oszt. mérkő­zések: Ferencváros—SZEAC, Ül­lői út, 17 óra, Pécs—Csepel, Pécs, 16 óra, Diósgyőr—Vasas, Diósgyőr, 16.30 óra, Tatabánya—II. Dózsa, Tatabánya, 17 óra, Dorog—Salgó­tarján,­ Dorog, 17 óra. Motor: Nemzetközi motorkerék­páros Grand Prix, Városliget, 9.30 óra. Vízilabda: OB I. oszt. mérkőzé­sek: UTTE—FTC, újpesti uszoda, 11 óra. Holnap: Amire a csapatok választ várnak Az Üllői úti pályán is lesz „bajnoki nyitány”: a Ferenc­város az újonc SZEAC-ot lát­ja vendégül. Friedmanszky és Dálnoki I. hétközi megsérülése után most már Rákosi szerep­lése is bizonytalan. A Szeged­nél csak az a probléma, hogy Szabó vagy Bénák lesz-e a jobbhátvéd. Az NB I-be ismét visszakerült együttes bizonyára minden erejét összeszedi, hogy jó rajtot vegyen Budapesten. Ahogy a szombati két találko­zó, úgy ez a mérkőzés is hoz­hat meglepetést. Nagy csapataink közül a Vasas Diósgyőrbe, az Újpesti Dózsa Tatabányára, a Csepel Pécsre látogat el. A piros-ké­kek arra kíváncsiak, gólerőseb­bé válik-e játékuk Bundzsák fedezetjátékával. Az újpestiek azért izgulnak, mert a lengyel­­országi útról hazatért fiataljaik nincsenek a legjobb kondíció­ban. Talán csak a Csepel az, amely elég nyugodt hangulat­ban utazik Pécsre, minthogy a hétközi edzőmérkőzésen a játé­kosok magabiztosan, ötletesen, eredményesen játszottak. Itt viszont az okoz gondot, hogy Pécs otthonában szeretne jó rajtot venni, s ebben nagy se­gítségére lesz lelkes közönsége. Az első forduló „bányász­­rangadóján” is jó küzdelem várható. A mérkőzés eredmé­nye bizonyára közel lesz a döntetlenhez. Honvédelmi sportnapok az Alkotmány tiszteletére Augusztus 20-ának, az alkot­mány 10. évfordulója ünnepé­nek fényét jelentősen emelik majd a különböző sportrendez­vények is. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség a Hazafias Nép­fronttal és a KISZ-szel közö­sen augusztus 19-én és 20-án rendezi meg a már hagyomá­nyos budapesti honvédelmi sportnapokat, amelynek műso­rán egyebek között vízikarne­vál, légifutball, vízisí, ejtőer­nyőugrás és más események szerepelnek. Az ünnepi sportműsor egyik fénypontjának számít az augusztus 19-én, 19 órás kez­dettel a Népstadionban sorra kerülő Budapest—London vá­rosok közötti ökölvívó-mérkő­zés is. Rossz idő esetén a talál­kozót augusztus 20-án rende­zik meg. L­G­S­P­O­R­T Barcanecr díj Jelöltjeink a vasárnapi ga­loppversenyekre : I. Mandragora — Lilian — Sza­vamra. IX. Hadnagy — Halifax — Delta, mi. Idegen — Rosszcsont — Szal­maláng. IV. Atlas — Maszk — Szellem. V. Quint — Bakony — Balmoral. VI. Colombina — Ipse II. — Int­­rikus. VII. Túlzás — Dió — Preference. Vili. Babuka — Kérkedő — Ve­ronka. IX. Florida — Cirkálom — Mab. X. Csobánc — Szováta — Komó­tos. ­ Ma délelőtti képriportunk a Grand Prix résztvevőiről A városligeti nagykörben va­sárnap délelőtt fél 10 órakor kezdődő nemzetközi motorke­rékpáros és autós Grand Prix külföldi részvevői már majd­nem teljes létszámban befutot­tak Budapestre. A Magyar Motorsport Szö­vetségben mindent elkövetnek­ a nagydíjas futamok sikere ér­dekében Pénteken befejeződ­tek az útjavítási munkálatok is, s így a 4400 méteres pálya „rajtra kész”. Ma a kora délelőtti órákban valóságos „motoros Bábel” volt a Béke Szállóban, a nagy nemzetközi verseny részvevői­nek „főhadiszállásán”. FRANTISEK HELIKAR (Csehszlovákia): ■ „Most hetedszer vagyok Bu­dapesten. A város nagyon so­kat fejlődött, s különösen tet­szik nekem az emberek mo­­­­solygós arca.” ■ HANS SIEGFRIED GLASER (NDK): „A pillanatnyi diszpozíció dönti majd el a holnapi ver­senyt. Az ember és a gép töké­letes összhangjára lesz szük­ség a győzelmekhez.” YVON CALLEDE (Franciaország): „Már három éve szeretnék Budapestre jönni, most végre sikerült. Nagyon tetszik a bu­dapesti élet, s azt tervezem, hogy a verseny után autómmal bebarangolom Magyarorszá­got.” ■ FRANZ BÖHM (Ausztria):­­ „Nagyon örülök annak, hogy Budapestre jöttem, őszintén megmondom, hogy­­ nekem a magyar koszt nagyon ízlik. Ilyen jól­enni azt hiszem, sehol sem lehet a világon.”­­ Most még békésen megfér egymás mellet a teherautó utánfutóján a 46-os és 47-es rajtszámú versenymotor. Hol­nap már bizonyára „elbőgnek” egymás mellett... (Bozsán felv.) HÁZIASSZONYOK FIGYELMÉBE!­­ Sok örömet szerez családjának és vendégeinek, ha a táti hónapokban ízletes befőttel kedves- •’ kedik. | Időben vásárolja meg s befőttes és uborkás üveg szükségletét. ^ Befőző idényüvegek fogyasztói egységárai: ^ 0,3 1 babos üveg 2,10 Ft j 0,5 1 babos üveg 2,45 Ft j 0,75 1 babos üveg 2,95 Ft j 1 1 babos üveg 3,35 Ft . 2 1 babos üveg 5,35 Ft * 0.5 1 befőttes üveg 2,80 Ft 1 3 1 uborkás üveg 1 8,65 Ft 1­­ 4­­ kg uborkás üveg 11,20 Ft j 5 1 uborkás üveg 12,10 Ft * 1 0.5 1 ízes üveg 2,70 Ft 1­­ 0,75 1 ízes üveg 3,10 Ft j 1­ 1 ízes üveg 4,50 Ft­­ 0,5 kg konzervüveg 1,90 Ft ' 1 1­­ kg konzervüveg 2,60 Ft­­ ’ 11 patentüveg com­pl. 8,— Ft ' 2 1 patentüveg compl. 9,35 Ft > 0,5 kg csorba konzervüveg 0,95 Ft 1­­ 1 kg csorba konzervüveg 1,40 Ft 1 5­­ kg csorba konzervüveg 7,35 Ft ^ . Budapesti viszonylatban kapható a vas- és edényboltokban és az áruházakban. Minél kevesebb fúziót! Murai István nyilatkozata A Magyar Testnevelési és Sporttanács elnöksége foglal­kozott számos budapesti és vi­déki sportegyesület fúziós ké­relmével, s úgy határozott, hogy ezekről csak 1959. decem­ber 31-e után hoz döntést.­­ A határozatot a magyar sport általános érdeke tette szükségessé — mondotta Mu­­ray István, az MTST elnökhe­lyettese. — A magyar testne­velés- és sportmozgalom alap­vető célkitűzése: minél több az MTST új határozatáról dolgozó bevonása a testnevelés- és sportmozgalomba. Ez felté­telezi, hogy sok egyesület áll­jon rendelkezésre. Nem csök­kenteni, hanem növelni szük­séges tehát a sportszervezetek, egyesületek számát. A jövőben is elsősorban azokat az egye­sületeket támogatjuk, amelyek­nél a sportkörök fúzióját ipari üzemek, gyárak vagy más munkahelyek összevonása előzi meg. ( Apróhirdetések ~) ÁlU­LÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Keresünk szep­tember 1-i felvétel­re mezőgazdasági erő- és munkagé­peket ismerő, több éves gyakorlattal rendelkező ,gépész­mérnököket, gé­pésztechnikusokat, szakmunkásokat oktatói munkára pápai (Veszprém megye) és szabad­­szállási (Bács me­gye) munkahelyre. Pályázatokat a ké­pesítés és a gya­korlati idő, ill. a jelenlegi munka­hely feltüntetésé­vel kérjük augusz­tus 10-ig a Föld­művelésügyi Mi­nisztérium Szakok­tatási és Kísérlet­ügyi Főigazgatóság címére megküldeni. Autó- és Traktor­­alkatrészgyár, Buda­pest, XX., Dózsa Gy. u. 91. keres felvételre fogaskerékgyártásban jártas önálló gyártás­­technológust, legalább ötéves gyakorlattal. Jelentkezni lehet de. 7 órától du. 15 óráig a vállalat Munkaerőgaz­­dálkodásán. XXI. ker. Lakatos­­ipari Ktsz felvesz vil­­lanyhegesztő és férfi segédmunkásokat. Je­lentkezés XXI. ker., Petőfi u. 16. Fémcsi­szolókat és fémcsiszoló tanulókat. Jelentkezés XIV. ker., Szugló u. 55. Villamos mérnököt, gépészmérnököt, vagy több éves gyakorlattal ren­delkező techniku­sokat keresünk tervezési munka­körbe. Lemezlakatos, szerkezeti lakatos, marós szakmunkásokat keresünk felvétel­re. TRANSZVTLL. Budapest, xm.: Csata u. 8. ADÁS-VÉTEL Gumivulkanizáló be­­rendezési teher és személy méretű gumi­abroncsok javításához, valamint egy darab ICO—150 lit. fekvőcsö­ves gőzkazánt kere­sünk megvételre. Ajánlatokat Fővárosi Szállítási Vállalat. V.. Marx tér 7. Anyaggaz­dálkodási osztály. Te­lefon: 310—143 kérünk. 175 kem-es új, kis­­kerekű Jawa-motorke­­rékpár eladó. Teleki tér 7. III. em. Füzes­­séry. Érdeklődés csak hétfőn, 3-án egész nap. LAKÁS öröklakás műtermi szoba, komfort, beköl­tözhető, fogaskerekű­nél, eladó. Este 152— 438. Háromszobás, össz­komfortos lakásom Nemzetinél elcserél­ném két külön egy szoba, komfortosért. „Belterületen 139 429’’ jeligére Felszabadulás téri Hirdetőbe. Ápolónő, idősebb be­teg, egyedülálló nő, vagy férfi ápolását vállalja lakásért, 14 éves fiával. „Várlak 159 442” jeligére a Fel­­szabadulás téri Hirde­tőbe. VEGYES Sopronkőhidai Szö­vőgyár keres nagyobb elektromotorokért cse­rébe vagy díjazásért féléves használatra 1—1,5 kW 380/220 V, 720 vagy 960 fordulatú elektromotorokat. BÉLYEG­GYŰJTEMÉNYT sorokat, egyes darabokat veszek. — Hiánylistára vidékre is szállí­tok. Szepes­­bélyegüzlet, V., ker. Fehérhajó utca 8—10. Lakástakarítást vál­lal, festők után is kis­iparos egy nap alatt. Telefon: 388—016. 9-től 19-ig.

Next