Esti Hírlap, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-02 / 79. szám

Az új argonüzem hamarosan megkezdi a termelést a Péti Nitrogénművekben. Az értékes anyagot eddig veszendőbe ment melléktermékek felhasz­nálásával állítják elő. Primőrök érkeztek a közér­tekbe. Naponta 35—10 ezer fej salátát árusítanak a fővárosi üzletek. A melegágyi kertésze­tekből 20 ezer csomó retek és 23 ezer csomó fiatal hagyma is jut a közértekbe. Az ünnepek előtt 16 vagon almát vásárol­hatnak a háziasszonyok. Szépül Szeged. Egymillió fo­rintot költenek az idén a város parkosítására. A tavaszi és a nyári hónapokban negyedmil­lió virág pompázik majd város­szerte. Az ország első minta autó­szervize — ahol reprezentatív bemutatóterem is lesz — An­gyalföldön a Szabolcs utca és Dózsa György út sarkán épül. Építését még ebben az évben befejezik, „Amulette“’ estére. A szivár­vány minden színében pompá­zó, 100 százalékos, kitűnő mi­nőségű gyapjú női ruhaanyagot készít a Csepeli Posztógyár. A duplaszéles szövetújdonság 181 forintos árban kerül forgalom­ba, Amulette-fantázia néven. Megnyílt Prágában a KGST­ országok közös kiállítása a szí­nes fémekkel való takarékos­ságról. Bemutatják, hogyan le­het csökkenteni a színes fémek felhasználását, vagy más anya­gokkal helyettesíteni. A meg­nyitón Czottner Sándor nehéz­ipari miniszter vezetésével ma­gyar fémipari szakküldöttség is részt vett Százötvenháromszoros potya­utas. Majdnem minden európai és amerikai kikötő rendőrsége ismeri Joshua G­arsont, aki százötvenháromszor hajózott át az óceánon, mindig potya­utasként Indonézia 57 ezer darab in­­duktoros telefonkészüléket vá­sárolt a Telefongyártól, amely a rendelést hároméves hitel keretében szállítja, Virsli héj nélkül. Egy bécsi cég megkezdte a héj nélküli virsli gyártását. A tölteléket fátyolszerű higiénikus cellulóz tömlőbe préselik, másodpercek alatt elkötik, főzik és füstölik. Később héját lehúzzák, a töl­teléken természetes védőréteg keletkezik. Darabonként kerül forgalomba, főzésnél nem re­ped meg. Elővételben lehet jegyet váltani a pályaudvarokon A MÁV Vezérigazgatósága közli, h­ogy az április 4-iki ünnepre való tekintettel a várható nagy forga­lom miatt Budapest Déli-, Buda­pest Keleti-, Budapest Nyugati- és Budapest Kelenföldi-pályaudvaro­kon valamennyi jegypénztár egész napon át elővételben is ad ki me­netjegyet. Egyes nagyobb vidéki állomásokon ugyancsak váltható elővételben menetjegy. A vezér­igazgatóság kéri az utazóközönsé­get, hogy menetjegyét lehetőleg elővételben váltsa meg. Elővételért külön díjat nem kell fizetni. Bár­milyen menetjegy az utazás meg­kezdése előtt már három nappal váltható. Aki jegyét elővételben váltja meg, közölte a pénztárossal, hogy melyik napon kivan utazni. Kilencmillió nyárfacsemetét és kétmillió suhángot nevel­tek az állami erdőgazdaságok a több éves nyárfásítási prog­ram idei munkáihoz. Ez év­ben 2500 hektáron ültetnek nyárfát. » • . ' * *• . Kókuszkrémet, kétféle kó­kuszcsemegét készítenek a kö­zért hidegkonyháján. Hamaro­san 35 ezer csomag kókusz­dara kerül az üzletekbe, polie­tilén zacskóba csomagolva. Birliás Lilian betegsége miatt megváltozott az Operaház és Erkel sz­­inház szombat esti műsora. A gralomé és a Csodálatos mandarin helyett az Operaházban a Turan­­dotot, az Erkel Színházban a Fide- Bo helyett a Toscát tűzik műsor­ra. Mindkettőre jegyek válthatók. Az Országos Rendező Iroda közli, hogy a Bart­ók-teremben a Chan­son a divat előadásai április 2-tól este 8 órakor kezdődnek. (:-) ÚJGYEREKEK! A távbeszélő mesemondó (4 2 7 — 9 8 0) műsora április 2-án, szombaton: Orosz nép­mese. (F.: Diószegi V.): A nyúl mag a szarka (elmondja: Kohut Magda). V. évfolyam, 79. srám 4 A mai lottóhúzás nyerőszámai: 13,15,41,55,65 A 14. játékhéten 4 460 504 lottószelvény érkezett a Sport­fogadási és Lottó Igazgatóság­ra. Egy nyerőosztályra ennek megfelelően 1 672 689 forint nyeremény jut. A kispesti Ifjú Gárda Művelődési Házban megtartott sorsoláson a követ­kező számokat húzták ki: 13, 15, 41, 55, 65. Ezután került sor a jutalom­­sorsolásra, amelyen 501 értékes nyereményt sorsoltak ki a 12. játékhét szelvényei között. Ezután került sor a jutalomsorsolásra, a 12. játékhét szel­vényei közül. Ezek: 6 460 257 tangóharmonika ( 900 142 csillár 1 959 725 kefélőgép 6 730 564 rádió 7 529 694 televízió 6 747 519 karóra 6 691 814 karóra 5 863 578 hűtőszekrény 5 036 833 könyvtár 0 891 791 rádió 3 139 310 perzsaszőnyeg 1 146 694 televízió 2 366 252 férfikerékpár 1 126 484 hűtőszekrény LA 216 417/3 kétszobás öröklakás 3 101 424 mosógép 3 464 220 éléskamra-utalvány 1141 495 kefélőgép 2 001 210 bárhol felépíthető, kétszobás családi ház LA 283 841 televízió LA 232 891 televízió EL 404 383 női bunda I 200 095 perzsaszőnyeg 7 492 949 mosógép L 110 811 magnetofon 5 491 963 két személy részére hatnapos moszkvai repülőút 5 454 059 csillár 5 958 062 sátor 5 312 335 férfi kerékpár 5 856 734 mosógép 5 044 559 éléskamra-utalvány 1 025 034 rádió 4 067 863 ki mit szeret utal­vány 3 520 996 női kerékpár 2 386 167 ki mit szeret utal­vány 4 281 396 rádió 4 203 556 mosógép LA 266 381 hatnapos moszkvai repülőút két sze­mélyre EL 419 115 éléskamra-utalvány 6 947 065 éléskamra-utalvány 5 631 516 6 647 311 televízió 7 721 730 női kerékpár 7 602 228 rádió 5 613 839 éléskamra-utalvány 7 663 112 rádió 6 219 644 sátor * 7 783 544 ágynemű-utalvány 7 629 975 éléskamra-utalvány 2 043 215 csillár 4 085 031 rádió (Gyorslista felelős­ség nélkül.) televízió Józsefváros minden iskolájában bevezetik a politechnikai oktatást A VIII. kerületi Tanács ma délelőtti ülése megemlékezett hazánk felszabadulásának 15. évfordulójáról, majd Suhajda József, a végrehajtó bizottság elnöke tartott beszámolót a múlt tanácsülés óta végzett munkáról, s a határozatok végrehajtásáról. Ezután az oktatási állandó bizottság munkáját és felada­tait ismertették. Legfontosabb feladat, hogy az iskolákat kö­zelebb hozzák az élethez. Az általános iskolákban fokozato­san meg kell valósítani a po­litechnikai képzést, s lehetővé kell tenni, hogy a középisko­lákban tanulók az iskolai tan­tárgyakon kívül egy szakmát is elsajátítsanak. A kerület ál­talános iskoláiban a politech­nikai oktatást az 1961—62-es tanév kezdetéig bevezetik. Hatezren a továbbképző tanfolyamokon Idén is megszervezték az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolya­mokat. A részvevők száma meghaladja a hatezret, ez öt­ven százalékkal több a tavalyi létszámnál. A tanfolyamok hallgatói közül 2500-an nappa­li, a többiek levelező, illetve esti tagozaton szeretnének to­vább tanulni. A nappali tago­zatra pályázók közül országo­san mintegy kilencszázan ké­szülnek az orvos egyetemi, csaknem kilencszázötvenen műszaki egyetemi tanulmá­nyokra. Az idén az előkészítők öthó­naposak, az óraszámot az elő­ző évinek mintegy két és fél­szeresére emelték hogy a pá­lyázók minél alaposabban fel­készülhessenek a júliusi felvé­teli vizsgákra. Az ózdi szakorvosi rendelő Ózdon felépült az ország egyik legko­rszerűbb szakorvosi rendelőintézete. Az új létesítményt április 3-án adják át rendeltetésének. (MTI fotó : Mikó felv.) Lakásüzéreket ítéltek el Holzmann Béláné, született Si­mon Etelka pénzért albérleti szo­bák közvetítésével, később lakás­­szerzésekkel is foglalkozott, így került kapcsolatba Kovács Imre 36 éves, volt ingatlanközvetítővel, aki irodája felszámolása után, to­vább foglalkozott lakáscserékkel és eladásokkal. Ennek során egy alkalommal az adásvételi szerző­désre valakinek a nevét ráhami­sította. Rolzmanné barátnője volt dr. Molnár Miklósné, akit­ lakás­üzérkedésért a bíróság 8 hónapi börtönre ítélt. Molnárné nem je­lentkezett büntetése kitöltésére, hanem egy ideig Holzmannénál bujkált. A Központi Kerületi Bíró­ság Holzmann Bélánét üzletszerű árdrágító üzérkedés és bűnpárto­lás bűntette címén, 8 hónapi bör­tönre és 800 forint pénzbüntetésre, Kovács Imrét üzletszerű árdrágító üzérkedés, sikkasztás és magán­oki­rath-amisít­ás büntetne címén egyévi börtönre és 5000 forint va­gyonelkobzásra ítélte. Nagyobb szabású üzelmeket foly­­tatott Rapai János 59 éves volt in­gatlanközvetítő, aki iparengedé­lyének bevonása után, építési vál­lalkozó lett. Rendszerint felesége leánynevén telkeket vásárolt, azokra kisebb családi házakat épít­tetett, majd a házakat eladta. Az asszony hol mint tulajdonos, hol mint eladó, vagy vevő, vagy ép­pen, mint építtető szerepeit ezek­nél az üzleteknél. Az építési vál­lalkozás sikeres volt, mert mint­­egy 150 ezer forint hasznot ho­zott. A Központi Kerületi Bíróság Hapait, 3 évi börtönnel és 25 ezer forint vagyonelkobzással sújtotta, feleségét 10 hónapi felfüggesztett börtönre és 5000 forint vagyonel­kobzásra ítélte. A házaspár fel­lebbezett. A plasztikus fogzománcot kipróbálták az amerikai fogá­szok. Előnye: kitűnően tapad, saválló, az íny alá is beönthe­tő, s így megvédi a fogat az ételek káros hatásátó­l. Színe hasonló a természetes fogsoré­hoz. 1960. április 2. szombat Felhőátvonu­­lások Felhőátvonulások, néhány helyen még kevés esővel. Mér­sékelt szél. A hőmérséklet kis­sé csökken. Északkeleten talaj­menti fagyokra kell számítani. Budapesten ma délelőtt a hő­mérséklet 11 fok. Minden hónapban kap új motorkocsikat a Fővárosi Villamosvasút: év végén már csak modern villamosok költekednek a Nagykörúton Befejeződtek a kísérletek a földalatti pótkocsijával A Fővárosi Villamosvasút is tovább fejlődik ebben az esz­tendőben: ötven új motorkocsit és tíz földalatti pótkocsit kap. A vállalat tájékoztatása sze­rint az új kocsikat folyamato­san szállítja a Ganz—MÁVAG­, havonta 4—5 érkezik. A fővá­rosi tanács határozatának meg­felelően az új kocsikat — ame­lyek hasonlítanak az úgyneve­zett stukákhoz, csak moder­nebbek — a Nagykörúton ál­lítják forgalomba. A 4-es és a 46-os járatokon a régi villamosokat már ko­rábban kicserélték, a 6-os já­raton most kerül erre sor, s a terv az, hogy az év végén már csak kor­­szerű, új villamosok járja­nak végig a Nagykörúton. Ez azt eredményezi, hogy ké­nyelmesebb lesz az utazás és megrövidül az utazási idő is. A Fővárosi Villamosvasút befejezte a kísérleteket a Föld­alatti Vasúton forgalomba állí­tott kísérleti pótkocsival. Az eredmények azt mutatják, hogy a pótkocsik üzembe állí­tásával csökkenteni lehet a zsúfoltságot. A Fővárosi Villa­mosvasút Füzessy-főműhelye még az idén tíz pótkocsit ké­szít. A Magyar Távirati Iroda közleménye az Elnöki Tanács részleges kegyelmi rendeletéről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a forradalmi munkás-paraszt kormány elő­terjesztésére hazánk felszaba­dításának 15. évfordulója alkal­mával részleges kegyelmet gya­korolt­­. Kegyelemben részesíti azo­kat a magyar állampolgárokat, akiket a bíróság 1960. március 31-e előtt javító-nevelő mun­kára ítélt. 2. Törli azokat a szabálysér­tési büntetéseket, amelyeket a rendőrség, tűzrendészeti és ta­nácsszervek 1960. március 31-e előtt szabtak ki. 3. 1960. március 31-től meg­szünteti a közbiztonsági őrizet­bevételt és elrendeli, hogy 1960. június 30-ig oszlassák fel a köz­­biztonsági (internáló) tábort. 4. Elengedi azon elítélt anyák büntetését, akiket 1960. március 31-e előtt ítéltek el, 1 évet meg nem haladó büntetést kaptak és 10 évnél fiatalabb gyerme­kük van. 5. Kegyelemben részesíti azo­kat, akiket háborús és népelle­nes bűntett miatt 1952. decem­ber 31-e előtt ítéltek el, és bün­tetésük több mint felét letöl­töt­ték. 6 Felfüggeszti azon elítéltek büntetése végrehajtását, akiket a bíróság 1957. május 1-e előtt elkövetett államellenes bűncse­lekmények miatt 6 évet meg­haladó börtönbüntetésre ítélt. 7. Az igazságügyminiszter előterjesztésére egyéni elbírálás alapján kegyelemből felfüg­geszti Déri Tibor, Donáth Fe­renc, Farkas Mihály, Farkas Vladimír, Jánosi Ferenc és Vá­­radi Gyula elítéltek büntetésé­nek végrehajtását. Budapest,­1960. március 31. Az ünnep délelőttjének közlekedési rendje Április 4-én, hazánk felszabadu­lásának 15. évfordulóján rendezen­dő honvédségi díszszemle alkalmá­val a következő villamos-, autó­busz- és trolibuszközlekedési kor­látozások lesznek: A 25-ös villamos és a 70-es, 71-es, 72-es, 78-as és 79-es trolibuszjára­tok üzemkezdettől előreláthatóan délelőtt 11 óráiig nem közlekednek. A 75-ös trolibusz üzemkezdettől délelőtt 11 óráig a Népliget és Thö­köly út között jár. A földalatti vil­la­mos üzemkezdettől délelőtt 11 óráig csak azokat az utasokat szá­ll­ítja, akik az ünnepségre meghívó­val rendelkeznek. A Thököly úton közlekedő 44-es, 67-es és 68--as vil­lamosok a Keleti-pályaudvar Hungária körút között a megálló­­helyeknél nem állnak meg. Az autóbuszok közül az ijes üzemkezdettől reggel 8 óráig a­ Ke­­ iesuului-pályaudvar és is Toronc között, reggel 8-tól délelőtt 11 óráig a Kelenföldi­ pályaudvar és Engels tér között közlekedik. Az 5-ös autóbusz üzemkezdettől délelőtt 13 óráig a Pasaréti tér és Rottenbil­­ler utca között közlekedik. A 20-as és 30-as autóbusz üzemkezdettől délelőtt 11 óráig a­ Mauthner Sán­dor utca, Hungária körút és Thököly út­­ útvonalon közleke­dik. A 23-as autóbusz üzemkezdet­től délelőtt, 11 óráig az Erzsébet királyné út—Nagy Lajos király Út útvonalon jár a Bosnyák térig. A 63-es autóbusz üzemkezdettől dél­előtt 11 óráig, a Váci út és Vágány utca között közlekedik. A dísz­szemle parancsnokság felkéri a Vá­rosliget környékén levő házak la­kóit, hogy április 4-én reggel fél ,0 órától a dísztűz elhangzásáig la­kásuk ablakait tartsák nyitva. NAPTÁR Április 2. szombat, Áron napja. A Nap kél 5.22, nyugszik 18.15 óra­kor. A Hold kél 9.02, nyugszik 0 órakor. Az ipar kiváló mestere cím­mel tüntettek ki ma délelőtt a Kisiparosok Klubjában 35 budapesti kisiparost. Az ipar ki­­váló mestere címmel a főváro­si tanács évente két alkalom­mal azokat a fővárosi kisiparo­sokat jutalmazza, akik a lakos­ság szolgálatában kiváló mun­kát végeztek. A magyar sonka nagyon nép­szerű külföldön, főleg Angliá­ban. Hogy a külföldi megren­delők mind nagyobb igényeit kielégíthessék, korszerűsítik a sonkát gyártó Pápai Húsipari Vállalat berendezését. Tejbüfé-kocsikat állítanak elő az Esztergomi Sportszer­­árugyárban. A guruló tejven­­déklőben tejet, kakaót és eszp­­resszókávét kaphatnak majd a fogyasztók. Bagdadba költözött a Kecs­keméti Gyufagyár. A hazai gyufaellátás szempontjából fe­leslegessé vált üzem berende­zéseit egy iraki cég teljes egé­szében megvásárolta. A volt kecskeméti üzemet magyar szakemberek helyezik üzembe Bagdadban. óvatosság: Szaúd-Arábia királya elrendelte, hogy minden feleségének és ágyasának saját személy­­gépkocsija legyen. Nem holmi közönséges autókról van azonban szó; a hárem­­hölgyek autójának ablak­üvege egészen különleges anyagból készült; az autók­ból ki lehet ugyan látni, de az autóban ülőket nem lát­hatja senki. Az állatvilág eszkimói. Szov­jet állattani kutatók kísérletei szerint az állatok közül a hide­get legjobban a liba és a kacsa bírja: mínusz 110 Celsius fokos hőmérsékletnél sem pusztulnak el. A jegesmedve és a fóka „csak" mínusz 80 fokot bír. A 8. magyar képzőművészeti kiállítást ünnepélyesen nyit­ják meg szombaton délelőtt a Műcsarnok termeiben. A ha­talmas tárlatot pénteken dél­­előtt mutatták be a sajtó kép­viselőinek. Autóbuszt gázolt a HÉV Mára virradó éjjel a XX., Ady Endre utca és Székelyhídi utca sarkán egy 31-es villamos motor­kocsijából kiesett Varga Vilmos 47 éves gépkocsivezető. A pótkocsi alól tűzoltók emelték ki. Életve­szélyes állapotban szállították a kórházba a mentők. Egy 60-as vil­lamos elütötte Kopácsi Margit 48 éves háztartásbelit. Kórházba vitték. Az Ecseri út és Üllői út sarkán Fülöp Sándor 34 éves se­gédmunkás egy mozgó 50-es villa­mosra felugrott, visszaesett és agyrázkódást szenvedett. Kórházba került. A Védgyt utca és Korvin ut­cai HÉV-keresztezésnél egy Pest­erzsébet felé közlekedő szerel­vény a vágányon áthaladó autó­buszt derékban kapta és alaposan összeroncsolta. Csupán egy utas sérült meg könnyebben. Dr. Oláh Andort, a békés­csabai kórház­­orvosát, a neves orvostörténész és néprajzkuta­tót a Belgiumban székelő Nemzetközi Orvostörténeti Társaság rendes tagjává vá­lasztotta. MARIO LANZA új műsora mikrolemezekről (ope­rák, nápolyi dalok, szerenádok stb.) április 2-án, szombaton és 4- én, hétfőn du. fél 3 órai kezdet­tel a Gutenberg Művelődési Ott­honban (VIII., Kölcsey u. 2.). Je­gyek 3 forintos árban — hétfő ki­vételével­­— mindennap 4—8-ig vált­hatók. (x) Politikai napilap. Főszerkesztő: Révész Jenő. Szerkesztő: Paizs Gábor. Szerkesztőség: Vili., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 142—220*. 343—100". Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat­ Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Kiadóhivatal: Budapest. Vili., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100 Terjeszti a Magyar Posta. Szikra Lapnyomda.

Next