Esti Hírlap, 1962. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1962-10-10 / 238. szám
Kevés felhő, száraz idő A Meteorológiai Intézet előzetes előrejelzése csütörtök estig: a csendes, párás, gyengén felhős idő tovább tart. Néhány helyen reggeli köd. Mérsékelt, délkeleti szél. Budapesten szerdán délelőtt a hőmérséklet 15 fok. Castro visszautasította Stevenson követelését Havanna, október 10. A New Yorkból kedden hazájába visszaérkezett Dorticos kubai elnököt nagy tömeg fogadta ünnepélyesen Havannában. Castro miniszterelnök Dorticos üdvözlése után televízióbeszédben megállapította: azok a kihívások és sérelmek, amelyek az ENSZ-ben érték a kubai küldöttséget, ismételten bebizonyították, az Egyesült Államok méltatlan arra, hogy otthont nyújtson a világszervezetnek. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Corticos ENSZ-beszédében javasolta az Egyesült Államoknak a vitás kérdések tárgyalással történő megoldását, de Stevenson, a washingtoni kormány képviselője érdemleges válasz helyett azt követelte, hogy Kuba szakítsa meg kapcsolatait a Szovjetunióval. „Hogyan tehetnénk ezt meg? Sohasem leszünk hajlandók ellépni a közöttünk és barátaink között fennálló szálakat’’ — hangoztatta a kubai miniszterelnök. * Újabb kalózkodás Kuba ellen Havanna, október 10. A kubai fegyveres erők minisztériuma közleményt adott ki, amely bejelenő, hogy az amerikai imperialisták újabb provokációkat követtek el Kuba elen. A közlemény hangoztatja, hogy október 5-én észak-amerikai katonai repülőgépek két ízben sértették meg Kuba légiterét. Az igazmondó minden Kubába induló ITM hajóról tudunk, mielőtt még elhagyná a kikötőt.” Ezt a büszke kijelentést tette az Egyesült Államok haditengerészetének szóvivője, így is van. Amerikai ügynökök figyelik Európa nagy kikötőit, s amint egy gőzöst Kubának szánt áruval raknak meg valahol, az ügynökök jelentést küldenek Washingtonba. Van e hajók között norvég, dán, olasz, angol, görög, libanoni, s Washington rendkívül bosszús is emiatt, s megfenyegette szövetségeseit: mondjanak le erről az üzletről, s ne vállaljanak áruszállítást szocialista országokból Kubában csatlakozzanak a blokádhoz. Kevésbé nyilvános és kevésbé dörgedelmes volt az az utasítás, amelyet a CIA, az Egyesült Államok titkosszolgálata küldött Kubában dolgozó szabotőröknek. Szigorúan meghagyták a kubai, illegalitásban dolgozó ügynökeiknek, hogy kíméljék azokat az olajfinomítókat, azokat az ültetvényeket és azokat a cukorgyárakat, amelyek 1959 január elseje előtt amerikai trösztök tulajdonában voltak. Visszakészülnek! S mindezek tudatában tartott beszédet Stevenson az ENSZ közgyűlése előtt, s hangoztatta, hogy az Egyesült Államok kormányának eszébe nincs megdönteni Castro rendszerét, nem folytat ellene aknamunkát, minden ezzel kapcsolatos vádmérő kitalálás. A kerületek tervei Oktatás vagy alkalmi munka? Riport az életmentő kisfiúról Színház a Várban VII. évfolyam, 238. szám Ára 60 fillér 1962. október 10. szerda Szaúd-arábiai és jordániai egységek hadműveletei Intervenció készül Jemen ellen Szanaa, október 10. A kairói rádió tegnap esti híradásában közölte, hogy Jemen területén szaudarábiai és jordániai Intervenciós egységek hadműveleteket folytatnak a köztársasági erők ellen. A hírt a szanaai rádió is megerősítette, s arról számol be, hogy a forradalmi hadsereg a légierők támogatásával nagy veszteségeidet okozott a betolakodóknak és az általuk támogatott monarchista törzsi csapatoknak. A jordániai rádió, amely a harcokról ugyancsak beszámol, a fenti hírekkel ellentétben kedden azt közölte, hogy a monarchisták „egyik győzelmet a másik után aratják és a főváros felé tartanak”. Arról nem érkezett hír, hogy az ország melyik területén folynak harcok. A Men hírügynökség jemeni különtudósítója egyik helyzetjelentésében a szaúd-arábiai- jordániai beavatkozást az agresszió tipikus esetének minősítette. A két reakciós arab állam alakulatai vasárnap kezdték meg a behatolást Jemen területére. A jemeni kormány hivatalosan tiltakozott Anglia diplomáciai képviseleténél amiatt, hogy az intervenciósokkal együttműködő monarchista törzseknek a Jemennel szomszédos adeni brit protektorátusról csempésztek be fegyvereket. Szalai jemeni miniszterelnök, a Men hírügynökség tudósítójának adott keddi interjújában nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt a hírt, hogy a köztársasági kormány segítségére az Egyesült Arab Köztársaságból katonai személyek érkeztek Jemenbe. Kijelentette azonban: az Egyesült Arab Köztársaság Jemen nagy testvére, s szigorúan tiszteletben tartja szerződéses kötelezettségeit. Szalai kormányfő, valamint Bajdani miniszterelnökhelyettes találkozott több jemeni törzs vezetőivel, a sejkekkel. Elmagyarázták nekik a forradalom célkitűzéseit. A Menhírügynökség jelentése szerint az északi, a keleti és a nyugati törzsek vezetői támogatásukról biztosították a köztársasági kormányt. Nyilatkozatot tett kedden este a jordániai főváros repütérén Sami, a megdöntött jemeni királyi kormány külügyminisztere. Újra azt állította, hogy Mohamed el-Badr, a volt király él és csapatok élén Észak-Jemenben tevékenykedik, együttműködésben nagybátyjával, Hasszán emirrel. Az újságíróknak feltűnt, hogy Sarai egyaránt imámnak nevezte I Hasszánt, a trónkövetelőt és a volt uralkodót. Sarai kijelentette, hogy az ország északkeleti, valamint déli részén valamennyi törzs Hasszán emir parancsainak engedellmeskedik és a köztársaságiak csak a három nagy várost — Szanaat, Taizt és Hodeidát — ellenőrzik. A Pravda kommentárja: Tűrhetetlen a beavatkozás Jemen belügyeibe Moszkva, október 10. „Az imperializmus mesterkedései az Arab-félszigeten rendkívül súlyos következményekkel járhatnak e térség és a világ békéjére és biztonságára” — írja a Pravda szemles írója a fiatal Jemeni Arab Köztársaság belügyeibe való külföldi katonai beavatkozásaról. Miután rámutat, hogy a nemzetközi közvéleményt komolyan nyugtalanítja a szaúdarábiai és jordániai csapatok Észak-Jemenbe való betörésének híre, kijelenti: ez a behatolás az imperialisták újabb kísérlete arra, hogy tűzzel és vassal elfojtsák a népi forradalmat és olyan reakciós rendszert teremtsenek, amely segítséget nyújt a gyarmatosítóknak az Arab(Folytatás az 5. oldalon) Sekou Touré: Az ENSZ alapításának 18. évfordulójára ne maradjon gyarmat Afrikában A világszervezet tegnapi tanácskozásai New York, október 10. Az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitája tegnap délután Sekou Touré guineai elnök felszólalásával folytatódott. Sekou Touré francia nyelven elmondott beszédében örömmel üdvözölte Algéria felvételét az ENSZ-be, majd bírálta a nyugati hatalmakat, hogy túlságosan lassú ütemben vetnek véget a gyarmati uralomnak. Javasolta, hogy 1963. október 24-ét, az ENSZ megalapításának 18. évfordulóját tűzzék ki határidőnek valamennyi afrikai gyarmat függetlenné nyilvánítására. Javaslatát a közgyűlés tapssal fogadta. A guineai elnök követelte az ENSZ megerősítését, intézményeinek megreformálását, a nemzetközi szervezet tagjai szabadságának és egyenlőségének tiszteletben tartását. Bírálta azokat az országokat, amelyek az ENSZ-et közvetítő fórummá vagy politikai manőverek színhelyévé akarják változtatni. Sekou Touré gazdasági kérdésekről szólva követelte a nyersanyagok, ásványi , termékek árának stabiliizálását, hogy a gazdaságilag elmaradott országok, amelyek ezeket termelik, nagyobb szerepet kaphassanak a világ gazdasági életében. Ezután Golda Meir izraeli külügyminiszter lépett a szónoki emelvényre. Kijelentette: „Amíg az arab országok folytatják harcias politikájukat, Izrael megtesz minden szükséges lépést a maga védelménre.” Hangoztatta azonban: bizonyos benne, hogy Izrael és az arab országok megegyezésre juthatnának, ha az arabok hajlandók lennének Izraellel tárgyalni. Jordánia és Szaúd-Arábia küldötte válaszolt az izraeli külügyminiszter felszólalására. A jordániai külügyminiszter kijelentette: az arab országok nem tűrik vég nélkül azokat az igazságtalanságokat, amelyeket Izrael az arab menekültek ellen elkövet. Szaúd-Arábia küldötte elutasíttotta Izrael tárgyalási javaslatait, s hozzátette, hogy alapvető emberi szabadságjogok kérdésében nincs helye kompromisszumnak. A következő felszólaló a Niger Köztársaság ENSZ-küldöttségének vezetője volt, aki beszéde elején szintén kijelentette, hogy örül Algéria felvételének. Állást foglalt amellett hogy az ENSZ-titkárságát továbbra is egy személy vezesse, támogatta U Thant kongói tervét és liberális kereskedelmi intézkedéseket követelt a gazdaságilag elmaradott országok számára. Az általános politikai vitát ma folytatják. Ismét vasutas-sztrájk fenyeget Angliában London, október 10. Az angol vasutasok figyelmeztetést intéztek a kormányhoz, hogy újból sztrájkba lépnek, ha nem mond le azokról a tervezett „takarékossági” intézkedésekről, amelyek következtében legalább 20 ezer dolgozó veszítené el kenyerét. Az országos vasutas-szakszervezet a jövő hétre kérte a választ, és közölte, hogy amennyiben ez nem lesz kielégítő, nagyméretű sztrájkokat rendel el. Mint ismeretes, a múlt szerdai sztrájk az egész vasúti forgalmat megbénította Angliában. Ezt az akciót az országos vasutas-szakszervezet egyedül rendezte, most azonban két másik kisebb vasutasszakszervezetet és az autóbusz-alkalmazottak szakszervezetét is bele kívánja vonni a megmozdulásba. 1963 decemberéig befejezik a Felszabadulás tér valamennyi házának restaurálását. A munka méreteire jellemző, hogy az épületek állványozásához 17 ezer köbméter gömbfát használtak fel. Képünkön: a Klotild-palota rendbehozatal közben. (MTI Fotó : Tormai felv.) Maphvititások és cenzúra Vene Burlában Caracas, október 10. Az alkotmányos garanciák felfüggesztése Venezuelában a demokratikus szabadságjogok újabb korlátozásához vezetett. A kormány legutóbbi rendelkezése értelmében betiltották a Clarin, valamint az Óra című lapokat és elrendelték a sajtócenzúrát. A hatóságok cenzúrával sújtják a rádiót és a televíziót is. Diáktüntetés Törökországban Isztanbul, október 10. Tegnap este újabb tüntetésre került sor Törökországban, ötezer főre becsült diáktömeg vonult fel a Jeni című lap szerkesztősége elé. Tiltakoztak a Menderes-kormány híveinek mentését szolgáló amnesztia terve ellen, a tüntetők a lap sok példányát elégették. A polgári és katonai rendőrség kivonult a helyszínre, s összecsapásról nem érkezet jelentés. Hírügynökségi jelentés szerint szerda reggel Zahir Kurutluoglu belügyminiszter beadta lemondását. A belügyminisztert ugyanis hevesen támadták a parlamentben, pártjának parlamenti csoportja bizalmatlansági indítványt terjesztett be ellene, amiatt, hogy egy halálra ítélt volt demokrapárti képviselő nemrégiben külföldre szökött. A legújabb diáktüntetések kétségtelenül szintén nagy szerepet játszottak a belügyminiszter lemondásban.