Esti Hírlap, 1963. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1963-02-15 / 39. szám
Az Izsák János tenisz emlékversenyen Marmoreanu-Katona-mérkőzés Az Újpesti Dózsa Izsák János tenisz emlékversenyének küzdelmeibe csütörtökön már bekapcsolódtak a külföldiek is. A férfiaknál a nyolc közé jutásért játszottak és ebben a versenyszámban román, jugoszláv és osztrák versenyzőkkel szemben többnyire magyar sikerek születtek. Az osztrákok mentségére szolgál, hogy számukra szokatlan a salakon való játék, mert rendszeresen parketten játszanak, a románok pedig csak a kora délutáni órában érkeztek Budapestre. Ennek ellenére különösen a román Tirják keltett jó benyomást, a fiatal vendégteniszező kitűnően adogat, a hálónál is jól játszik, és ha sikerül döntőbe jutnia, nagyszerű mérkőzést láthatunk majd a Gulyás—Tirják-találkozón. A tegnapi nap folyamán Katona játszott a legjobban, aki a jugoszláv Presecki ellen „fiatalos lendületes” végig irányítva a játékot, győzött. Szép eredményt ért el Komáromi, az osztrák Herdy ellen. A mai nap műsora is érdekesnek ígérkezik. A Komáromi—Szikszai mérkőzésen és a Marmoreanu (román)—Katona egyes találkozón kialakul a négyes döntő mezőnye. A román Tirják Vargával, Gulyás Balázzsal mérkőzik. Ezenkívül két női egyest és páros mérkőzéseket iktattak a programba. S. L. Katona és Presecki (mti-Ioo — Petrovits felv.) VARSÓ: ................... Lengyelország jégkorong-válogatottja 4:4 (0:1, 1:2, 3:1) arányú döntetlen eredményt ért el az Egyesült Államok ellen. PRÁGA: Február 18-án Bratiszlavában, a helyi Slovan ellen játssza első mérkőzését Kanada jégkorongválogatottja. További műsora: február 20-án Brnóban Csehszlovákia A-, február 21-én Prágában Csehszlovákia B-, 23-án Prágában ismét az A-válogatott ellen, majd 24-én Plzenben egy vegyescsapat ellen mérkőznek a tengerentúliak. ATHÉN: Befejezte iraki vendégszereplését és három mérkőzésre Görögországba érkezett a Ferencváros elleni VK-mérkőzésre készülő Petrolul Ploesti labdarúgócsapata, MANILA : Nagy meglepetés született a Manilában folyó ázsiai asztalitenisz-bajnokságon. A férfiak küzdelmének harmadik fordulójában ugyanis vereséget szenvedett a japánok többszörös világbajnoka, Ogimura, akit az első helyen emeltek ki. Ogimurát a dél-koreai Park Jung Kil győzte le, 3:2 arányban. Ugyancsak kikapott a második helyen kiemelt dél-koreai Lee Dai Joon is, akit a vietnami Phan Gia Anh vert ki 3:2 arányban. LONDON: Stanmoreben megkezdte felkészülését az angol labdarúgóválogatott a franciák elleni Nemzetek Kupája visszavágó mérkőzésre. Az angolok 22 játékost neveztek, köztük Joe Bakert, az FC Torino középcsatárát is, akit erre a mérkőzésre kölcsön akarnak kérni az olasz klubtól. Kialakult a Wii nyolcas mezőnye* Szerdán este, mintegy ezer néző előtt játszották le a linzi semleges pályijgól a zágrábi Dinamó és az £®pilloise (belga) közötti harmidik VVK-mérkőzést. Nagy küzdelem után a jugoszlávok 3:2 (1:2) arányú győzelmet arattak, s a három mérkőzés összesítéseként 5:4-es gólaránnyal továbbjutottak. Ezzel kialakult a VVK nyolcas mezőnye, s az elődöntőbe jutásért az alábbi párosításban mérkőznek a csapatok: Bayern München (nyugatnémet)—Zágrábi Dinamo (jugoszláv, Roma (olasz)—Crvena Zvezda (jugoszláv); Valencia (spanyol)—Hibernian (skót), Ferencváros— Ploesti (román). Válogató jellegű birkózó versenyek Március 9-én válogató jellegű egyesületi versenyekkel kezdődik a birkózó idény. Sorrendben a Bp. Honvéd, a Csepel, a Debrecen és a Diósgyőr rendez különböző fogásokban, összes súlycsoportokban viadalt. Érdekes meghívás érkezett a birkózó szövetség címére. Moszkva—Leningrad—Budapest találkozóra hívják február végére Moszkvába a magyar versenyzőket. A szövetség ezt a meghívást nem tudta elfogadni, miután nálunk az idény még nem kezdődött meg, ezért javasolták a verseny időpontjául a március 2-át. „CSÚCSESŐ“ a gyorskorcsolyázó-bajnokság második napján .A..mároosligeti, Műjégpályán csütörtök.. este , befejeződtek az ez évi gyorskorcsolyázó magyar bajnokság küzdelmei. Nagyszerű eredmények születtek már az első részben, két felnőtt, valamint három régi ifjúsági csúcsot adtak át a múltnak. A női 1000 méteres versenyen Ihászné 1:42.7 perces eredménnyel állított fel új rekordot, az ifjúságiaknál 1500 méteren Tamási Piroska (Bp. Vörös Meteor) 2:50.8 perces eredménye az új ifjúsági rekord. A férfiaknál 1500 méteren Ivánkai György (Bp. Petőfi) volt a rekordszerző 2:18.4 perccel, míg ugyanezen a távon Markos Mihály (Bp. Vörös Meteor) futott ifjúsági rekordot 2:21.8 perccel. A verseny második felében a női összetett versenyben Ihászáé javította meg az országos csúcsot 216,067 pontra, míg a férfiaknál Ivánkai György adta át a múltnak a januárban elért régi csúcsát. Új eredménye: 194,213 pont. Már edzést tartottak a német ökölvívók Budapesten Az Újpesti Dózsa 1961-ben Berlinben mérkőzött a Berlini Dynamo ökölvívó-csapatával. Akkor az eredmény 10:10 arányú eldöntetlen volt. A találkozó visszavágójára hétfőn este, 19 órai kezdettel, a Sportcsarnokban kerül sor. Előtte azonban az NDK-beli ökölvívók holnap, a Kőszegi Ágyterítőgyár válogatott keretjátékossal megerősített NB II-es csapata ellen mérkőznek. A kőszegi ökölvívók mellett Baranyai, Kajás, Ksinger, Tóth, Dunajetr, Keresztes és Szénási lép majd szorítóba. Az Újpesti Dózsa hétfőn Cserge, Gyarmati, Kállai, Hajnal, Pál, Tauzer, Erdélyi, Ungvári, Benigni és Rósa összeállításban veszi fel a küzdelmet a Berlini Dynamo ellen. A vendégcsapat jelentős erőt képvisel, hat tagja, Poser, Wensiens, Posarski, Witkowski, Lehmann és Richten, állandó tagja az NDK válogatottjának is. A német együttes tegnap érkezett Budapestre és ma délelőtt a Jégszínházban felállított ringben edzést is tartott. Megvédi-e Bérezik és Lukácsné a bajnoki címét? Ma este páros mérkőzések Hét női páros mérkőzéssel ma 17 órakor kezdődnek a Sportcsarnokban az országos asztalitenisz-bajnokság küzdelmei. A sportág legjobbjainak nagyszabású találkozóját élénk érdeklődés előzi meg, és nemcsak a szakemberek, hanem a közönség is várakozással tekint a bajnoki küzdelmek elé. Ezúttal is a két egyéni szám ígérkezik a legérdekesebbnek. A férfiaknál Bérezik Zoltán a bajnoki cím védője, és elsőségét most is elsősorban Faházi veszélyezteti. Ha Bérezik kijátssza a Budapest-bajnokságon mutatott formáját, akkor újabb győzelmet arathat. A nőknél tavaly Lukácsné nyerte az országos bajnokságot, most azonban a kitűnő formába lendült Földyné az esélyes. Mindehhez hozzájön, hogy Lukácsné a legutóbbi versenyeken gyengébben játszott. Férfipárosban a Bérezik— Péterffy dr., női párosban a Kerekesné—Heirits, vegyespárosban pedig a Péterffy dr. —Földyné kettős védi a bajnoki címet. Tekintve, hogy sem Péterffy dr., sem Kerekesné nem indul a versenyen, mindhárom számban új bajnokokat avathatnak. Csehszlovák jégkorongozók Budapesten A Stockholmban március 7—18-a között sorra kerülő 1963. évi jégkorong világ- és Európa-bajnokságra készülő 20 tagú magyar válogatott keret az ausztriai vendégszereplés után újabb nemzetközi mérkőzések előtt áll. A jövő héten Budapesten vendégszerepel a csehszlovák utánpótlás-válogatott, és a Kisstadionban február 23-án és 24-én edzőtársa lesz a magyar csapatnak, amely március első napjaiban 17 játékossal utazik a svéd fővárosba. Az elmaradt fuvar (Válasz) „A gépkocsivezető panasza” című panaszt megvizsgáltuk, és ezzel kapcsolatban a következőket közöljük: A panasztevő H. O. gépkocsivezetőnk a múlt év december 20-án reggel 6 órakor ment ki fuvarba, és 17 órakor érkezett vissza. Teljesítménye 11 órát tett ki, melyből 7 óra 40 perc gépkocsi - állás volt (fel- és lerakás, melyet a gépkocsivezető nem végez), míg ténylegesen végzett vezetési munka 3 óra 20 perc. A megtett távolság öszszesen 62 kilométer volt. Ilyen előzmények után — figyelemmel a decemberi megfeszített, rendkívüli csúcsforgalomra — küldte forgalmi tisztviselőnk H. O. gépkocsivezetőt másik, körülbelül 3 óra terjedelmű fuvarba, amelynek teljesítését, mint ahogy a gépkocsivezető panaszában is beismeri, megtagadta, fáradtságára való hivatkozással. Ez a fuvarmegtagadás nem volt alapos és indokolt. A tényleges vezetési idő alig pár óra volt, tehát a fáradtságra való hivatkozás indokolatlan volt. Jóllehet, a kifogást a forgalmi szolgálattevő más, kevésbé fuvarigényes időszakban elfogadta volna, azonban decemberben — tudott dolog — a rendkívüli időjárás és az év végi áruszállítások miatt a gépkocsiközlekedés sokkal nehezebb volt, mint az év más időszakában. A gépjárművezetők munkafeltételeit megállapító 111/1959. Mü. M. sz. utasítás 2. c. pontja úgy rendelkezik, hogy: „A gépjárművezetők átlagos napi munkaideje a havi órakereten belül egyenlőtlenül is felosztható úgy, hogy részükre a két munkanap közötti 8 óra pihenőidő biztosítva legyen.” Ezt a rendelkezést a vállalat betartotta, mert H. O. gépkocsivezető, ha a második fuvart is teljesíti, körülbelül 20 órakor végzett volna, tehát a másnap reggel 6 órai munkakezdésig kb. 10 óra pihenő-, illetve szabadidő állt rendelkezésére. Az elmaradt fuvar miatt a vállalat nem pénzbüntetést szabott ki, hanem a Forgalmi Utasítás és a Munka Törvénykönyve 191. §. (1) alapján kártérítésképpen kívánta érvényesíteni az elmaradt fuvar legcsekélyebb díját. A vállalatnak ez az eljárása törvényes volt. Hiba volt az intézkedő személyek részéről, hogy H. O.-t a kártérítési összeg kiszabása előtt nem hallgatták meg. Ez utólag megtörtént, és ennek során előadott személyi körülményeire való tekintettel a kártérítés levonását a vállalat mellőzte. Budapesti 1. sz. Autóközlekedési Vállalat, 3. sz. Üzemegység, IX., Köztelek u. 4. Lányi István 1/3, AKÖV üzemigazgatója Közlekedésünkről megfeledkeztek A miénkkel együtt még sok száz család költözött boldogan a kispesti Pannónia úti új lakónegyedbe. Végre szép, napfényes, egészséges lakásokhoz jutottunk és ezt valóban értékelni is tudjuk, örömünket azonban egy csúnya árnyék borítja: közlekedésünkről elfeledkeztek gondoskodni. A Nagyvárad tértől az 51-es jár ide, de ennek a hosszú útvonalú járatnak mindöszsze hat kocsija van, s gyakran ezek közül is csak négy közlekedik. Előfordul, hogy amikor esti műszakban dolgozom, és fél tízre érek a Nagyvárad térre, tízig, sőt negyed tizenegyig várni kell, amíg kocsi érkezik. A legkülönbözőbb számozású kocsik szinte percenként mennek el az orrom előtt, csak az én 51-esem nem jön. Azt gondolom, még néhány szerelvény beállításával lehetne segíteni a mi gondunkon. Bérces Lászlóné Kispest, Pannónia úti lakótelep, 12. épület Xím szép! December elején a Góbé nevű étteremnek a József körút felé levő ablaka betört, s azóta üveg helyett deszka van az ablak helyén. Mi lehet az oka, hogy a Vendéglátóipari Vállalat nem gondoskodott az ablak megcsináltatásáról? T. Ferenc VIII., Vas utca Van — még sincs Újpestnek van egy rövid, forgalmas kis utcája, de, sajnos, sehol nem lehet találni olvasható utcai névtáblát, így, aki nem ismerős a környéken, az keresheti, hogy melyik a Kemény Gusztáv utca. Kemény Gusztáv utcai lakók Jobban vigyázzanak Február 11-én 2 órakor hazafelé jövet az iskolából, végig a Ráth György utcán, egy 19-es (GA 10—83 rendszámú) autóbusz jött és kissé a járda felé kanyarodva befröcskölt sárral olyannyira, hogy még a kabátom válla is piszkos lett. Úgy gondolom, jobb lenne, ha a buszvezetők a körültekintő és szabályos vezetésre törekednének, nem pedig a járókelők ruhájának befröcskölésére. Csongrádi Éva gimn. tan. XII., Székács u. 12. Hiányzik a hangszóró A Keleti pályaudvar érkezési oldalán van egy váróterem, melyből (ahol a hozzátartozók várják a vonatot), hiányzik a hangszóró, amely a vonatok érkezéséről adna tájékoztatást. Ha meg akarjuk tudni, melyik vonat érkezik , ki kell menni a csarnokrészbe. Lengvári Gyula XII., Zólyom lépcső 5. MINŐSÉG — Kérem, tűz volt a pincémben, minden porrá égett, csak a háztartási szén maradt meg.... (Kallus rajza) A D-autóbusz A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár dolgozóinak régi panasza és kérése, hogy a Kelenföldi pályaudvartól induló D-buszjárat indítását módosítsák. Nagyon sokan járunk Kelenvölgyből, Kelenföldről, Érd, Bia és a környező falvakból és gyakran előfordul, hogy a vonat pontosan jön be és ezért kell 10—15 percet késnünk, mert 6,15—6,30 óra között nincsen busz, de 6,45 felé jönnek hármasával is. Ilyenkor nagy a tömeg és ha látnák, hogy reggel 6,15—6,45 között milyen körülmények között közlekedünk már hosszú idő óta, akkor már rég intézkedtek volna. Kérjük, hogy a D-busz utasainak sérelmét is orvosolják. Nagy Károlyné és 45 aláírás XI., Fehérvári út 70. Gázmérgezést okoz a gáztűzhelyek helytelen használata Az utóbbi hetekben többször előfordult halálos kimenetelű, vagy súlyosabb rosszullétet okozó gázmérgezés. Ennek okairól és a szerencsétlenségek megelőzésének módjáról a Gázművek a következő tájékoztatást adta: " Közismert, hogy nagy gázfogyasztás esetén nagyobb mennyiségű monoxid keletkezik. Nagy berendezéseknél, például kályháknál, kazánoknál, de még a bojlereknél is, ezt a monoxidot a kéményen keresztül elvezetik. Ott, ahol egy-egy készülék óránként egy köbméternél több gázt fogyaszt, a bekötést csak akkor engedélyezi a Gázművek, ha kéményen keresztül el lehet vezetni a gázfogyasztásnál jelentkező melléktermékeket. A gáztűzhelyeknél főzéskor semmiféle veszéllyel nem kell számolni. A bajokat az okozta, hogy az utóbbi időben a tűzhelyeket nagyon sokan — fűtési célokra használták. Ez megmutatkozik a rendkívül megnövekedett gázfogyasztásban is. Január második felében, február elején 1 350 000— 1 450 000 köbméter gáz fogyott naponta. Gyakran anélkül fűtöttek a gáztűzhely segítségével, hogy a legkisebb mértékben ügyeltek volna a biztonságra. Például egy lakásban napokig égve hagyták a tűzhelyet, a gázláng gyorsan fogyasztotta az oxigént, nem szellőztettek, s így bekövetkezett a szerencsétlenség. Máshol jókora vaskarikákkal zárják le az égőt, emiatt természetesen az égés tökéletlen, s bekövetkezhet a mérgezés. A Gázművek nyomatékosan azt ajánlja, hogy a tűzhelyet csak rendeltetésének megfelelően használják a fogyasztók. Ha a jó tanács ellenére valahol mégis fűtenének vele, ügyeljenek, figyelmesen kezeljék a gáztűzhelyet, szellőztessenek, nehogy a monoxid miatt baj keletkezzék. Szóvá tették a fogyasztók azt is, hogy az utóbbi hetekben nyomásingadozások fordultak elő. Ez a fogyasztás ugrásszerű emelkedéséből adódott. A múlt vasárnap délben például a vártnál is nagyobb volt a fogyasztás, a termelés alig tudta nyomon követni azt, s így a főváros több pontján csökkent a gáznyomás. Az átmeneti nyomásingadozások azonban teljesen veszélytelenek, s a Gázművek mindent megtesz, hogy ezeket megszüntesse.