Esti Hírlap, 1964. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)
1964-09-22 / 223. szám
VendégUnk Bábolnán Orosrflámos, zöld-sárga-pi- ros etióp és magyar zászlók, amhara és magyar nyelvű üdvözlő feliratok köszöntötték ma délelőtt Bábolnán I. Haüé Szelasszié császárt és kíséretét. A vendégeket, akiket Budapestről Dobi Istvánnal, az Elnöki Tanács elnökével az élen, az Elnöki Tanács és a kormány képviselői. Komáromtól pedig, ahonnan rövid fogadási ünnepség után gépkocsin folytatták útjukat, a megye vezetői is elkísértek, a Bábolnai Állami Gazdaság ünnepi díszt öltött kapujában Lo- sonczi Pál földművelésügyi miniszter üdvözölte. Losoncai Pál miniszter bemutatta az etióp uralkodónak Gécs Pált, az Állami Gazdaságok Komárom megyei Igazgatóságának igazgatóját, valamint az idén 175. jubileumi évét ünneplő gazdaság vezetőit, majd a kultúrteremben Burgert Róbert igazgató ismertette az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági üzemének fejlődését és eredményeit. A 17 ezer holdas Bábolnai Állami Gazdaságban a többi között 365 ezer baromfit és 1260 lovat gondoznak, innen származik a hírneves angol telivér, az Imperial. A tájékoztató után, a vendégek tiszteletére nagyszabású lovasparádét rendeztek, melyet az etióp uralkodó és kísérete, a gazdaság központi, műemlék-épületének erkélyéről tekintett meg. A változatos programban, amelyet harsonaszó nyitott meg, lovasparádé is szerepelt. £tton Tokió főié! Elutazóit a magyar olimpikonok első csoportja ♦ Holnap délelőtt érkeznek a japán fővárosba Magyar parlamenti küldöttség utazott Bulgáriába Czettel az új osztrák belügyminiszter Az Osztrák Szocialista Párt egyik vezetőségi tagját, Hant Czettelt hétfőn hivatalosan belügyminiszterré nevezték ki, az ugyancsak szocialista Franz Oláh helyére, aki pénteken mondott le. Szó, szó, szó... hétszázötvenezer szó Washington, szeptember 22. A Fehér Ház sajtófőnöke közölte, hogy a Warren-bi- zottságnak Kennedy elnök meggyilkolásának körülményeiről szóló jelentését csüBoíívia Pokolgép a hálószobában La Paz, szeptember 22. Bolíviában — ahol a kormány egy állítólagos összeesküvésre hivatkozva ostromállapotot rendelt el — a hatóságok tegnap megszigorították a biztonsági intézkedéseket. A fővárosban és a nagyobb városokban betiltottak minden tömeggyűlést, Az AP jelentése szerint az állítólagos összeesküvéssel kapcsolatban letartóztatott 60 baloldali és jobboldali ellenzéki politikust a jövő héten előreláthatólag Paraguayba deportálják. Úgy tudják, hogy a depor- tálandók listáján van Sites Zuazo volt elnök is, aki a kormány szerint az összeesküvés élén állott. Barrientos Ortuno alelnö- köt jelenleg kórházban ápolják. Az alelnök hálószobájában ugyanis pokolgép robbant. A politikus nem sebesült meg, de a kiállott izgalmak miatt orvosi ápolásra szorul. törtökön terjesztik Johnson elnök elé. A jelentés terjedelme több mint kétszázötven ezer szó. Feltehetően a hét végén nyilvánosságra is hozzák. De Gaulle Venezuelában Caracas, szeptember 22. De Gaulle, a Francia Köztársaság elnöke tegnap Cara- casban beszédet mondott a venezuelai parlamenti képviselők előtt. „Az Atlantióceán nem lehet elválasztó vonal a népek között, különösen nem az olyan latin népek között, amilyenek mi vagyunk” — mondotta a többi között, és hangoztatta, hogy minden népnek joga van dönteni saját jövőjéről, s hogy az elnyomást és az egyeduralmat ki kell Irtanunk világunkból. Technikai és kereskedelmi segélyt ajánlott fel Venezuelának. Parlamenti látogatása után Venezuela elnökét, Raul Le*nit kereste fel De Gaulle. Erdőtűz Kaliforniában Tegnap erdőtűz pusztított a kaliforniai Cálistoga város mellett fekvő hegyen. Most közvetlenül a várost fenyegeti a veszély, mert a szél irányának megváltozása következtében a tűz Calistoga felé terjed. A tűzoltóság nagy erőfeszitéseket tesz a tűz feltartóztatására. A Bolgár Népköztársaság nemzetgyűlésének meghívására hétfőn, a késő esti órákban Vass Istvánnénak, az Országgyűlés elnökének vezetésével héttagú parlamenti küldöttség utazott Bulgáriába. A delegáció búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent dr. Be- resztóczy Miklós, az Ország- gyűlés alelnöke és Harmati Sándor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Ott volt az Országgyűlés több tisztségviselője, képviselője, valamint az Országgyűlés és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt a búcsúztatásnál Jancso Georgiev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. (MTI) (Bozsán felv) Jó utat és sok sikert az olimpián} HRUSCSOV RUSZÉDÉ r > • a modern fegyverekről • Dél- Vietnamról és Malaysiáról • a gazdasági szempontok fontosságáról Moszkva, szeptember 22. A mai szovjet lapokban megjelent Hruscsov beszéde, amely szombaton, a moszkvai Világifjúsági Fórum részvevőinek tiszteletére adott fogadáson hangzott el. Hruscsov beszéde döntő részét a békeharc és a békés együttélés problémáinak szentelte. Kijelentette, hogy a modern fegyverek alkalmazásával folyó világháború felbecsülhetetlen károkat okozna a népeknek. Ezért harcolni kell a békéért, a békés együttélésért. Ha azonban az ag- resszorok háborút robbantanak ki, a Szovjetunió helyt tud állni magáért és barátaiért — jelentette ki. A szovjet kormányfő visszatért a japán parlamenti képviselőkkel folytatott beszélgetésére. Hangsúlyozta, hogy a bur- zsoá sajtó egyet s mást elferdített abból, amit ő mondott. A fórum részvevői előtt újra megismételte azokat a kijelentéseket, amelyeket a japán parlamenti képviselőknek tett. „Kijelentettem, hogy a találkozó előtti napon barátaimmal együtt egy teljes napot töltöttünk katonák, marsaitok, tábornokok, tengernagyok, a fegyverkezés területén dolgozó tudósok, mérnökök körében. Nem atom- és hidrogénfegyvereket tekintettünk meg, hanem harcászati, gyalogsági fegyvereket, tankokat, és rövid hatósugarú rakétákat. Itt Moszkva környékén. A látogatás után körülbelül ezt mondtam a japán képviselőknek: „Hogy mi mindent ki nem talál az ember, más emberek megsemmisítésére!” Borzalmas fegyverek. Most is megismételhetem, hogy ezek valóban borzalmas fegyverek. Amikor azonban a burzsoá tudósítók az elhangzottakról értesültek, olyasmit 'kezdtek írni, hogy valamiféle új fegyverről beszéltem. Olyan fegyverről, amely mindenkit meg tud semmisíteni. Feltétlenül mindenkit! Én ilyesmit nem mondtam. De talán az a fegyver, amit már eddig létrehoztak, azok az atom- és nukleáris fegyverek nem elég borzalmasak talán? — kérdezte a szovjet kormányfő. (Folytatás az 5. oldalon.) A magyar olimpiai csapat első, 138 főnyi csoportja ma délelőtt indult el 14 ezer kilométeres útjára. Délelőtt 9 óra. A Ferihegyi repülőtér nagy váróterme zsúfolásig megtelt a kiutazó versenyzőkkel, szakemberekkel, hozzátartozókkal, a búcsúztató egyesületi és szövetségi vezetőkkel. Az egyik asztal körül a vívók népes tábora, a másiknál a súlyemelők, mellettük az atléták. Kisebb csoportban feleségestül az öttusázók bú- csúzkodtak. Impozáns a kavargó-nyüzsgő várócsarnok, benne jól sikerült formaruhájukban a válogatottak. Sötétkék kalap, sötétkék san- zsán felöltő, alatta sötétkék zakó és világosszürke nadrág, illetve szoknya. A lányok kosztümjét ízléses, kék szalagos fehér kalap egészíti ki. (Folytatás a 4. oldalon.) Felhőátvonulások, futó esők A Meteorológiai Intézet előzetes előrejelzése szerda estig: Felhőátvonulások, néhány helyen átfutó esővel. A helyenként viharos északnyugati-északi szél csak lassan mérséklődik. Budapesten ma délelőtt a hőmérséklet U fok. Már havazik Az Olaszországot Francia- országgal összekötő Nagy Szent Bemát-hágón tegnap több centiméteres hó esett. A havazás az országúti forgalmat nem akadályozta. A női versenyzők egy csoportja