Esti Hírlap, 1964. november (9. évfolyam, 258-281. szám)

1964-11-20 / 273. szám

HOLNAP 14 ÓRAKOR: ünnepélyes hídavatás Az avatás után, délután 5 óra körül azonnal megnyitják az Erzsébet-hidat a nagyközönségnek és a forgalomnak Új villamos- és autóbusz-útvonalak Holnap délután két órakor ünnepélyesen avatják az Erzsébet-hidat. Az ünnepség idején — mint ezt a Budapesti Rendőrfőkapitányság és a Fővárosi Tanács közlekedési igaz­gatósága közölte —, a Belvárosban, illetve a budai hídfő kö­rül, ideiglenesen forgalomkorlátozásra kerül sor. Forgalomkorlátozás 13—17 óra között A forgalomkorlátozás holnap 13 órától, körülbelül 17 óráig tart. A forgalomkorlátozás részletei a következők: VILLAMOS: A 44-es és a 67-es villamo­sok csak a Rákóczi út—Ta­nács körút—Múzeum körút torkolatáig közlekednek. A 68-as jelzésű villamosjárat Felszabadulás téri végállo­mását a Petőfi Sándor utca torkolatához helyezik át. A 2-es jelzésű villamosok az Irányi utcai megállóhelynél nem állnak meg. A 9-es jel­zésű villamosjárat az elzárt területen belül nem áll meg. AUTÓBUSZ: A 7-es és 7/a jelzésű autó­buszok a következő elterelő útvonalon közlekednek — menet Buda felé: Rákóczi út — Szentkirályi utca — Bródy Sándor utca — Mú­zeum körút — Kálvin tér — Dimitrov tér, utána az ere­deti útvonalon. A 15-ös autóbusz elterelő útvonala: menet, Boráros tér felé: Vörösmarty tér — Deák Fe­renc utca — Tanács körút — Múzeum körút — Kálvin tér, utána az eredeti útvonalon. A KÖZÚTI JÁRMŰVEK: A Keleti pályaudvar felől a Kossuth Lajos utcán csak a Petőfi Sándor utca keresz­tezéséig közlekedhetnek. Ez­zel egyidejűleg a Petőfi Sán­dor utcába jobbra, kis ívben be lehet kanyarodni. ZÁRT TERÜLET MINDEN­­JÁRMŰ RÉSZÉRE Váci utca a Vörösmarty tértől a Duna utcáig, a Sza­badsajtó út a Petőfi Sándor utcától a Váci utcáig; a Belg­­rád rakpart a Duna utcától a Március 15 térig; a Váci ut­ca — Duna utca — Belgrád rakpart — Kígyó utca vona­la által határolt terület; a Gellért rkp. Döbrentei tértől Gellért térig; a Gellért rkp. — Döbrentei tér — Gróza rkp. által határot terület. ZÁRT TERÜLET GYALO­GOSOK RÉSZÉRE a Szabadsajtó út páros ol­dala. Váci utcának a Kígyó utca és Duna utca közötti szakasza, a Gellért rkp., va­lamint az alsó rakpart, a Döbrentei tér és a Rudas­fürdő között. Milkó utca — tovább eredeti útvonal — Goldmark tér. VISSZA: Goldmark tér — Mikó utcáig változatlan — Attila u. — Árok utca — Szarvas tér — Erzsébet-híd — Kossuth Lajos utca — Rá­kóczi út — tovább eredeti útvonal — Nagy Lajos király útja. 89-ES JÁRAT: Aszódi út — Rákóczi útig változatlan — Rákóczi út — Kossuth Lajos utca — Erzsé­bet-híd — Szarvas tér — Attila utca — Krisztina tér — Mészáros utca — tovább eredeti útvonal — Naphegy tér. Vissza: Naphegy tér — Krisztina térig változatlan — Attila u. — Árok utca — Szarvas tér — Erzsébet-híd — Kossuth L. u. — Rákóczi út — tovább eredeti útvonal — Aszódi út. Azonnal életbelép Mint ismeretes, a híd át­adásával kapcsolatban a Fő­városi Tanács Közlekedési Igazgatósága új forgalmi rendet alakított ki a Belvá­rosban. Az új forgalmi rend a híd megnyitásával egyide­jűleg lép életbe, addigra el­helyezik az új forgalomirá­nyító táblákat is. Az új for­galmi rendben a Váci utcát és a Párisi utcát elzárják a járműforgalom elől. (MTI) Megindul . Az ünnepség után az ér­deklődő nagyközönség is ■megtekintheti az új hidat és megindul a közúti és a vil­lamosforgalom. A Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgató­,­ságának tájékoztatása szerint a híd megnyitása után a vil­lamos- és az autóbuszforga­lomban változások lépnek életbe. A villamosok új útvonala A 23, 44, 60, 67, 68-as villa­mosjáratok útvonala módo­sul és 19-es jelzéssel új járat létesül. Az útvonalak a kö­vetkezők: 19-ES JÁRAT: Kelenföldi pu. — Bartók Béla út — Gel­­lért rakp. — Erzsébet-híd — Kossuth Lajos utca — Rá­kóczi út — Keleti pu. 23-AS JÁRAT: Közvágó­híd — Könyves Kálmán kör­út — Vajda Péter utca — Mező Imre út — Keleti pu. 44-ES JÁRAT: Zugló, Rá­kospatak — Thököly út — Rákóczi út — Erzsébet­ híd — Krisztina körút — Moszkva tér. 60-AS JÁRAT: Csörsz ut­ca — Böszörményi út — Krisztina körút — Erzsébet­­híd — Rákóczi út — Keleti pu. 67- ES JÁRAT: Rákospalo­ta, Pestújhely — Erzsébet ki­rályné útja — Mexikói út — Thököly út — Baross tér. 68- AS JÁRAT: Kerepesi úti lakótelep — Nagy Lajos király útja — Thököly út — Rákóczi út — Erzsébet-híd Gellért rakpart — Bartók Béla út — Móricz Zsigmond körtér. 23/A ÉS A 44 A jelzésű betétjáratot, valamint a 68- as éjszakai járatot megszün­tetik, egyidejűleg 44-es jel­zéssel Zugló, Rákospatak — r­ákóczi út — Erzsébet-híd­ i forgalom Moszkva tér útvonalon új éj­szakai járatot rendszeresíte­nek. Az autóbuszjáratok módosítása A 2, 7—7/C, 8, 15, 16, 19— 19/A és a 89-es járatok út­vonalát megváltoztatják. A módosított útvonalak: 2-ES JÁRAT: Szendrő utca — Roosevelt térig változatlan — Dorottya utca — Vörösmarty tér — Deák Ferenc utca — Apáczai Csere J. utca — Irányi ut­ca. VISSZA: Irányi utca — Károlyi utca — Petőfi S. ut­ca — Bécsi u. — Engels tér — Október 6. utca — Zrínyi utca — Rooosevelt tér — to­vább eredeti útvonal — Szendrő utca. 7, 7/C JÁRAT: Zugló, Rákóczi út — Kos­suth L. u. — Felszabadulás tér — Erzsébet-híd — Gel­lért rkp. — Bartók B. út — és vissza. 8-AS JÁRAT: Farkasrét, Hegyalja út — Erzsébet-híd — Március 15. tér. VISSZA: Március 15. tér — Váci utca — Erzsébet-híd — Hegyalja u. Tovább ere­deti útvonal: Farkasrét. 15- ÖS JÁRAT: Élmunkás tér — Vörös­marty térig változatlan — Deák F. u. — Apáczai Csere J. u. — Irányi u. — Veres Páliné u. — tovább eredeti útvonal — Boráros tér — és vissza. 16- OS JÁRAT: Március 15. tér — Erzsé­bet-híd — Szarvas tér — Ap­ród utca — Ybl Miklós tér — Lánchíd utca — Clark Ádám tér — Hunyadi János út — tovább változatlan, Moszkva tér. VISSZA: Moszkva tér — Dózsa György térig változat­lan — Árok utca — Szarvas tér — Erzsébet-híd — Már­cius 15 tér. 19. 19/A JÁRAT: Nagy Lajos király útja — Rákóczi útig változatlan — Rákóczi út — Kossuth Lajos utca — Erzsébet-híd — Szarvas tér — Attila utca — ERJED A VÖRÖSBOR Húszezer mázsa szőlőből vörösbort erjesztettek, 15 ezer mázsából pedig fehér bort a Bajai Állami Gazda­ság vaskúti borászatában. A feldolgozást Szentlászlói László, a pincészet vezetője irányította. Képünkön: Raj­­csányi István pincemester a 35 ezer mázsás betontartá­lyok között. (MTI-fotó : Fehérvári felv.) A finn nagykövetség irodájának új címe 1. hó 20-tól: V., Báthory utca 24. Új telefonszámok: 116—040, 110—642. Diákok a küldöttek között. Fried Judit, Romhányi Ágnes a Teleki Blanka közgazda­­sági technikumból és Mosoni István, a Puskás Tivadar távközlési technikumból a beszá­molót hallgatják. 99 Igns hmza neveljük a fiatalokat...** A budapesti KISZ-bizottság beszámolója (Folytatás az 1. oldalról.) A beszámoló ezután a bu­dapesti fiatalok politikai és világnézeti fejlődését bizo­nyító tényeket ismertetett. 1960 óta olyan új vonzó moz­galmak születtek, mint a Ki­váló Ifjú Mérnök-, Tech­nikus- és Közgazdász-mozga­lom, a központi és a helyi védnökségek és a Társadal­mi Tervező Irodák. A fővárosban évente csak­nem hatezer fiatal nyújtott be olyan újítást, amelyet el is fogadtak. 1963-ban a fiata­lok által benyújtott több mint ötezer újítás 92 millió forint megtakarítást eredmé­nyezett. Mintegy 4500 ifjúsá­gi brigádban 35 ezer ifjú­munkás, a felnőttekkel közös brigádokban pedig összesen százezer ifjúmunkás dolgozik. Fejlődött a Szocialista Ifjú­sági Brigádok­ mozgalma is. 1963-ban már 17 ezer fiatal vett részt a szocialista címért küzdő brigádok munkájában. AZ IFJÚMUNKÁSOK HELYZETE A beszámoló ezután ismer­tette a vállalt védnökségek teljesítésének eredményeit, majd a budapesti fiatalok néhány problémájával fog­lalkozott. Az ifjúmunkások egy részének nem kielégítő a szakmai képzettsége és mintegy 20 százalékuk még mindig nem végezte el a nyolc ál­talános iskolát. Gyengén javult az ifjúmun­kások lakáshelyzete és külö­nösen súlyos az albérletben lakó ifjúmunkásoké. Új feladatokról szólva a beszámoló javasolta: a har­madik ötéves terv alatt a budapesti KISZ-szerve­­zetek vállaljanak 1200 mil­lió forint megtakarítást. Vállaljanak védnökséget a Budapesti Házépítő Kombi­nát, a budapesti gyógyszer­­ipari rekonstrukció és a Bu­dapesti Földalatti Vasút épí­tése felett, s a harmadik öt­éves terv időszakában a fő­városi KISZ-isták vállalják 12 millió társadalmi munka­­erő teljesítését. TANULÓ FIATALOK A budapesti KISZ taglét­számának ma már 40 száza­léka diák és ipari tanuló. Az általános iskolás gyermekek nagy többsége, 167 ezer fiú és leány kisdobos és úttörő. Ez Budapesten a 7—14 éves korosztály 87,2 százaléka. Je­lentős eredménye a közösségi nevelésnek, hogy az úttörők — elhagyva az úttörőszerve­zet sorait — tovább kívánják folytatni a mozgalmi életet a KI­SZ-szerv esetekben. Budapesten évente 14—15­­­ ezer úttörő kéri felvételét az ifjúsági szövetségbe. Bu­dapesten a Vili. általános iskolát végzettek 90 száza­léka tanul tovább. 1961-től 1964-ig 29 887 buda­pesti középiskolás és egyete­mista fiatal vett részt építő­táborban. Ez év nyarán elis­merésre méltó munkát vég­zett 950 középiskolás és ipari tanuló a Szilas patak szabá­lyozásánál, és 800 műszaki egyetemi hallgató egyetemük építkezésein. 21,5 millió tonnakilométer a levegőben A MALÉV „nagy éve" • Járatsűrítés és néhány új vonal A MALÉV „nagy évet” hagy maga mögött 1964-gyel. A kiselejtezett LI—2-es gé­pek helyett egészen korszerű IL—14-es és IL—18-as gépek­kel látták el repülőgéppark­ját. Terv szerint 17,2 millió tonnakilométert kellett volna a MALÉV-gépeknek teljesí­teniük, ezzel szemben — az év végéig — mintegy 21,5 millió tonna­­kilométer lesz a tényleges teljesítmény. Ez 25 százalékkal több a tervezettnél és 46 százalék­kal több az 1963. évinél. Elő­reláthatólag 53 millió forint többlettel zárja a MALÉV ezt az évet. — A forintértékek mellett — hangsúlyozza Hűvös Sán­dor, a MALÉV vezérigazga­tója — igen lényeges, hogy a tényleges nyugati devizabe­vételek körülbelül 65 száza­lékkal lesznek magasabbak, mint a múlt év végén. A légi­­közlekedés jelenleg még nagymértékben idényjellegű. A téli időszakot arra használ­juk fel, hogy szakszolgálati vizsgákat tartsunk. Speciális tanfolyamokat indítunk a különböző munkakörökben dolgozók számára. A jövő évben a MALÉV repülőgépparkjában nem lesz változás, a jelenlegi géppark nagyon gazdaságos kihasználásával szeretnénk teljesíteni 1965. évi tervünket, amely körül­belül 20 százalékkal lesz ma­gasabb, mint az ez évi volt. Nyugati járataink sűrítésével és 1­2 új vonal beállításával szeretnénk a jövő évi tervfel­adatokat teljesíteni. A KULTÚRFORRADALOM HATÁSA — Hazánk és fővárosunk szellemi életét gyökeresen átformáló szocialista kultúr­­forradalom legmélyebben és leggyorsabban az ifjúságot alakítja át. Erős és növekvő tanulási kedv jellemzi ifjúságunk többségét. A felnőttoktatásban részvevő fiatalok száma az 1960—61. évi 17 373 főről 1963—64-re 32 706-ra emelkedett. 1963- ban 37 875 fiatal jelentkezett a József Attila-olvasómozga­­lomba és közülük több mint 28 ezren teljesítették a köve­telményeket. Ismertette a be­számoló a főváros ifjúságá­nak sporteredményeit, majd végezetül a szervezeti élet néhány legfontosabb szám­adatának tükrében elemezte a helyzetet. Budapesten a KISZ V. kongresszusa óta az alapszervezetek száma 1700- zal emelkedett. Két és fél év alatt a budapesti pártszerve­zetek által felvett tagjelöltek több mint 50 százaléka 30 éven aluli fiatal. — Pártunk — hangsúlyoz­ta a beszámoló — azt a megtisztelő megbízatást ad­ta nekünk, hogy neveljük kommunista szellemben Bu­dapest ifjúságát. Mi ezt a feladatot szerény erőinkhez mérten, becsülettel akarjuk végezni. Ha kommunista mó­don fogunk dolgozni, akkor mindenkor nyílt szívvel és emelt fejjel állhatunk pár­tunk elé, s akkor a budapesti fiatalok egyre nagyobb töme­geit nevelhetjük ifjú kom­munistákká, szocialista társa­dalmunk teljes felépítéséért küzdő, igaz hazafiakká.

Next