Esti Hírlap, 1964. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1964-12-31 / 306. szám

Pesti Krónika MOZIJEGY Egy bizonyos barátom mérnök. Szor­galmas, de nem prémiumvadász. Nem fiatal, nem is idős, a teljes aggle­génykoron innen még. De nem nagyon. Mogorva mindig, mint egy magányos medve, akit vekkerje felcsönget, hogy itt a tavasz, pedig nincs itt. Ba­rátságtalan garzonlakás, női kézimun­kák nélkül, udvarias, de hűvös maga­tartás a tervezőirodában, fonálnyi ba­jusz, rendszerint csukott szája felett. Semmi szenvedély, havonta menetrend­szerűen: egyszer színház, egyszer hang­verseny, egyszer mozi. Zárt, szögletes élet, az apró vagy nagy örömök gömbölyűségei nélkül, okos, de semmitmondó megjegyzések, határozott, megfellebbezhetetlen ítéletek a hétköz­nap dolgaiban. Konyakot csak nagyné­­ha, citrommal, a feketét mindig cukor nélkül, naponként nyolc cigaretta, szin­tén szigorú időbeosztással, üdülés csak májusban s csak a hegyek közt, ahol egyedül sétálhat. — Nők? — kérdeztem egyszer, valamilyen meghittnek gondolt pillanatban. Savanyú mosoly volt a vá­lasz, kicsit lenéző mosoly. Már hallot­tam tőle, ha nem is ilyen megfogalma­zásban: a nők a másik sarka a világ­nak. Ebben, ahol ő él, van a munka, számok, körző, rend, egyensúly, mérta­ni pontosság, a másik világ a szerte­lenség, az ok nélküli nevetés, sőt, vi­hogás, megbízhatatlanság, csipkék, blú­zok, pletyka stb. Pontosan még ezt mondta: — A nők megmásítják az embert. Önmagukhoz alkalmazzák! Ha a férfit precíz vonat­hoz hasonlítanánk, amelynek óra perc­kor kell befutnia, mondjuk, Szolnokra, akkor női behatásra a vonat, ha a nő úgy óhajtja, ez a vonat szépen kisétál a Nagykörútra, és elmegy a Szerdahe­lyi utcába, és ott megáll a négyes szá­mú ház előtt. — Nem, uram, az embe­riség sorsát, az új nemzedék kérdését intézzék el mások — tette még hozzá —, én megmaradok a magam szögletei­ben, életem szabályos hajlataiban, tár­saim a nyugodt nappalok, a csendes éj­szakák, a szívdobogásom, az érvelésem legyen mindig normális, a klinikai nor­mák szerint. Na, jó. Tavaly, ilyentájban, bizonyos barátom felhívta a mozipénztárt, egy jegyet akart másnap délutánra. A pénz­tár telefonja foglaltat búgott, de logiku­san ki lehet számítani: időnként mégis leteszik a telefonkagylót, s ak­kor el lehet érni a számot. Tehát egy­más­ után hívta a mozit. Egyszerre csak kimenő csengetés, egy női hang jelent­kezik. — Itt ez és ez, mérnök — mondta a barátom, egy jegyet szeret­nék holnapra. — Egy jegyet? — csodálkozott a női hang. — Ki megy egyedül moziba? — Én — válaszolta a mérnök kurtán. — Ez rendhagyó — búgta a női hang —, az emberek kettesével mennek a moziba. — S hozzátette: — Egyedül menne, szegény ember!... — Kérem — mondta a mérnök hű­vös tárgyilagossággal —, jegyrendelés közben nem tartozok életrajzomról be­számolni. De nem vagyok szegény em­ber, rendes fix fizetésem van, berende­zett lakásom... A női hang közbeszólt: — Hány szoba? — Nincs róla tudomásom — mondta mérnök barátom —, hogy újabban a szobák számát is be kell mondani, ha valaki jegyet rendel telefonon a mozi­ba. — Központi fűtés van? — kérdezte erre a női hang. De nagyon kedvesen. — Kérem, ha mindenáron tudnia kell — válaszolta a mérnök barátom —, a házban jól működő központi fűtés van, és lift is, és a lift még soha nem volt rossz. Azonkívül bajuszt viselek, a fogaim épek, különös ismertetőjelem nincs. Továbbá egy jegyet szeretnék a nyolcórai előadásra... — Tényleg bajuszt visel? — hangzott a telefonban" — Nahát, imádom a ba­juszt ... — Mondom, a nyolcórai előadásra — szólt a kagylóba mérnök barátom —, lehetőleg középre. — De milyen színű? — búgott a női hang —, várjon, kitalálom, szőke, ma­gának szőke bajusza van. — Felszólítására — mondta a mérnök barátom —, elismerem, a bajuszom szí­ne szőke, s azt hiszem, ezek után sem­mi akadálya nem lehet annak, hogy a nevemre félretegyen egy jegyet. — Kicsit beszélgessünk még — kér­lelte a női hang —, például magáról. Olyan szép férfihangja van. Imádom a mély férfihangokat. — Kérem, nagysád — mondta erre a mérnök barátom —, én jól tudom, ma­napság mindenféle beszerzéshez türe­lemre van szükség. Ezért hajlandó va­gyok még kérdéseire válaszolni, csak azt tessék biztosítani, hogy a beszélge­tés végén kapok mozijegyet. Beszélgettek tehát egy kicsit. A hang búgott, csicsergett, csilingelt, édes hang volt. Mikor aztán a mérnök ismét em­lítette a mozijegyet, a női hang meg­kérte: rendeljen kettőt! A barátom meghökkent, hiszen ez ár­drágításféle, de a búgó nagyon kedve­sen lecsacsizta s megmagyarázta: a ba­rátom mellétárcsázott, ő nem jegy­pénztár, hanem magánlakás. Még any­­nyit: ő már hallott a mérnök úrról, hi­szen rokonvállalatnál dolgoznak, sőt, egy érdekes pletyust is, ha kíváncsi rá, személyesen majd elmondja... Hát eltelt néhány hét s azóta — me­netrendszerűen — mindig két mozije­gyet rendel... Bodó Béla Utolérték az időt A 344 NAPOS ESZTENDŐ ♦ A VEGYI GYÁRAK ALMA MATERE GYORS, MEGBÍZHATÓ, RUGALMAS Ismert népmeséi motívum: vállra vetett tarisznyával el­indul a szegénylegény szerencsét próbálni. Megy, mendegél hegyen át, völgyön át, vándorol tengeren is túlra, ezüstmező után aranymezőn lépked, míg végül rátalál egy országra, ahol ezer évig élnek az emberek, mivel csak három napig tart az esztendő. Ölbeli gyermek is tudja, hogy ilyen ország csak a mesében lehet, az iskoláskorú pedig már azt is tudja, hogy mióta Gergely pápa megalkotta a naptárt, a szökőévek ki­vételével 365 napnak számolja az esztendőt a világ. És most mégis azt írhatom: elvezetem oda az olvasót, ahol — ha nem is három —, 344 napra mégis lerövidítették az esztendőt. Ezt a más birodalmat pedig így hívják: Vegyi­műveket Szerelő Vállalat. NAGYON FIATAL Kint van a periférián, Rá­kospalotának is a peremén, szinte a portásfülkéig nyúj­tózkodnak a szántóföldek, emberlakta hely jóformán nincs is ezen a környéken, csak ez a vállalat és a szom­széd, a palotai termelőszö­vetkezet irodája. Nagyon fia­tal a vállalat, 12 éves mind­össze. Nem is Pesten, nem is Palotán, hanem Péten rin­gatták a bölcsőjét: a Péti Nitrogénművek karbantartó részlege raj­zott ki annak ide­jén, hozzájuk csatlakozott né­hány pesti kisiparos, így ala­kult meg a nevében is kor­szerű vállalat. Akkor 300 munkása volt. Ma majdnem 3000. Akkor még kevesen is­merték. Ma az ország új ipa­ri objektumainál szépen csen­gő neve van. Gyors, megbíz­ható, rugalmas. Ma a vegyi­üzemek szerelésének a felleg­vára, Kazincbarcika, Tisza­­szederkény, Pétfürdő, Szol­nok, Pécs és más városok vegyipari gépeinek alma mű­tere. A magyarországi vegy­ipar szorgalmas kiszolgálója. MINDENT ELŐRE De miért tartott it­t csak 344 napig az esztendő? Azért, mert már december 10-én teljesítették az 1964-es ter­vet. Most számítják, tehát még nem tudhatják ponto­san, hogy hány százalékra, de az bizonyos, hogy­ száz százalékon felüli a teljesít­mény, hiszen már a három­negyed éves eredmény 102,7 százalékos volt, az önköltsé­gi tervet pedig a tervezett 98 százalék helyett 94 százalékra teljesítették akkor. Az utol­só negyedév sem sikerülhe­tett gyengébben... Németh Jánostól, az üzem termeléseinek első számú gazdájától, a termelési fő­mérnöktől kérdem: — Minek köszönhető ez? — Annak — feleli a főmérnök —, hogy mindjobban korszerűsödünk. Rohamosan fejlődik a ma­gyar vegyipar, lépést kell tartanunk vele. So­kat tanultak néhány év alatt. Megfigyelték például, hogy külföldön — különösen a Szovjetunióban — a vegy­ipari szerelésnek az az alapja, hogy amit csak lehet, mindent előre gyártanak. Ők is megalakították tehát az előregyártó részleget. Ez a részleg itt dolgozik helyben. Itt helyben korszerű gép­pel végzik például a perem­­hajlítást és a csőhaj­lítást. Ennek előnye az, hogy nem kell az ország különböző vi­dékein települt munkahe­lyekre speciális gépeket szál­lítani, nem kell a távoli munkahelyeken külön erő­gyártó munkásokat alkal­mazni. Nem forgácsolódik szét az erő. A módszer gyors és gazdaságos. A vál­lalat fejlesztési terve­i szinte a bevált módszert igazolva —, előírja, hogy a budapesti részleg kimondot­tan előgyártással foglalkozik a jövőben. Jelentette, hogy a gyár, bár csak próbálták, december 10- ig 40 ezer tonna műtrágyát gyártott. Negyvenezer tonna! Ki­mondani könnyű, leírni is egyszerű. De ez több búzát, több kukoricát, több kenye­ret, több húst jelent. Igazi értékét az ország szikes, ho­mokos vidékein ismerhetik igazán, de nyilván tudja a jelentőségét a jó szomszéd, a közeli termelőszövetkezet is. S hogy a bennszülött bu­dapesti embernek is fogalma legyen róla, ideírom: egy hold föld megjavítására kö­rülbelül 106 kiló műtrágyát szánnak. Ebben a megrövidített esz­tendőben azonban voltak gondok is. Voltak gondok, természetesen akadtak alig­­alig leküzdhető akadályok is. Németh János naplójában — ott van a szolnoki kén­­savgyár, és a győri oxigén­gyár esete.­­ A külföldi vál­lalatok mind a két helyre előre nem látott okok miatt csak háromhónapos késéssel szállíthatták a berendezést. De Némethék ott is határ­időre felszerelték a gépeket. A vállalat munkásai tehát utolérték az időt. Hát így történt, így rövidítették meg az esztendőt, miként a me­sebeli hős. Simon Lajos 4­0 EZER TONNA MŰTRÁGYA A kérdés tulajdonképpen szokványos, magam is csak azért kérdezem, mert az év utolsó napján így szokás: — Mi volt a legnagyobb munka ebben az évben? — A Tiszai Vegyikombi­nát szerelése. A műtrágyagyár három üzemében két hónappal a határidő előtt befejezték a gépek felszerelését. Ez azt TÉLI TÁJ (MTI fotó : Urban felv.) T HOLNAP N­égy esztendeje volt: az Erzsébet-híd roncsai még fájó rozsdafoltot festettek a két Duna-partra, az Üllői út mentében akkor bontakozott valami új, és Százhalom­batta lapályán kukoricaszárkúpok között kergetett havat a szél... Elmúlt 1460 nap, akkor házunkat korábbi sikereknek vet­ve indultunk, gyűrkőztünk, ki-ki a maga módján. Nem csa­lódtunk. Terveink alapjában sorra megvalósultak, s ha egy ország előbbre jutását, sorsának változását hosszmértékben lehetne mérni, bátran mondhatnók: sok-sok mérföldet meg­jártunk, mert sokat tettünk, alkottunk, gyarapítottunk. Szebb teljesebb az ország képe, s benne tartalmasabb, módosabb az ember élete, bőségesebb az ünnep, színesebb a hétköznap. A gazdálkodás vizsgálója, az eredmények számítása nem le­het elégedetlen: ez a négy esztendő — az ötéves terv­ négy éve — sikeres is, hasznos is volt. Tényekben, megfogható, megmérhető eredményekben csakúgy, mint jövőt szolgáló, majd ezután gyümölcsöző tanul­ságokban. S mert az ötödik esztendőt, a záró évet kezdjük holnapra kelve, a mérleg serpenyőjére most elsősorban ez utóbbi kerül. Négy év még a gazdaság viszonylag lassúbb járású naptárában is hosszabb időszaknak tűnik, épp ezért, amit most tanultunk, tapasztaltunk, általános érvényűként kell fogadnunk, s vizsgálata teljes figyelmet érdemel, mert az idő fürge, elmúlik a következő év is, s új tervszakasznak indulunk. S mennyivel könnyebb lesz a dolgunk, ha addig letesz­­szük, elhagyjuk jó néhány terhünket! Mivégre vinnénk tovább az aránytalanságokat, amelyek belülről feszítenek, mint kazánt a gőz, s olykor fel-felbugy­­gyannak életünk egy-egy területén? Négy év egy tanulsága: olló nyílt a termelés mennyisége és termelékenysége között; amolyan régi vágású, szépítve torzító szemléletmód — elég gyakori még —, csak tonnákra, százalékokra figyel, csak a végső, összesítő adatot látja, s a mélyebben húzódó, nem oly tolakodó mérőszámokat nem. S mert ebben a gondolkodásban csak a szemléletes, a hangzatos a cél, a lényeg, érte — mo­dern fétisért — semmi sem drága, érte mindent: túlzott lét­számot, túlórát, felduzzasztott raktárkészletet, elnagyolt mi­nőséget, megrokkanó választékot, mindent, de mindent áldoz és feláldoz az így számoló. Négy esztendő tapasztalatainak fényében erős kontúrokkal rajzolódik gazdaságunk mappá­jára ez az aránytalanság, figyelmeztet és serkent okosabban mérlegelő tettekre. Sokszor mondtuk, de soha követelőbb nem volt az élet, mint ma: egy utunk van csupán a gazda­ságban, csak egy, több nincs, csak magasabb termelékeny­ségű munka, csak jobb minőségű termék, csak kisebb ráfor­dítás szolgálhat aranyfedezetül az ország boldogulásához. ermelékenység, költségek, gazdaságosság: gyakran hasz­nált szavak, meg is koptak, olykor belehullottak tar­talom nélkül ismételgetett frázisok halmába. Elő kell vennünk e jó szavakat, hogy — lehántva a rájuk tapadt sal­langokat és szóvirágokat — jelzőfényül szolgáljanak tetteink­hez. Termelékenység? Jelezze, hogy átgondolt szervezés, irá­nyítás, vezetés kell minden szinten; jelezze, hogy a munka­nap mind a 480 perce valóban munkaidő, s tennivalóink nem tűrnek lógást, csellengést. Jelezze, hogy a kor — s nem va­lami különös óhaj — sürgeti, serkenti, hajtja a szó szinte na­turális értelmében a technikai—műszaki fejlesztést, a tudo­mány végleges és sokoldalú bevonulását a hétköznap egy­­­­szerű gyakorlatába. Költség, ráfordítás? Intsen valóban min­dennap a szó, hogy terv szerint és felelős gazda módján kell bánni létszámmal, raktárral, bérrel, túlórával, intsen, hogy az élet sodró tempójában nem szabad munkát, pénzt költeni arra, ami eleve gazdaságtalan. Intsen, hogy a termelés célja nem a főkönyv szép, mutatós adata, hanem a fogyasztás, az igény, ezen túl, ennek kárára időt, munkát, anyagot, pénzt áldozni: pazarlás. Jövő évi tervünk: megfontolt, átgondolt, figyelemre méltó fontos program. Célja, hogy — bár szolidabb arányok­ban — tovább növekedjék az ipar, a mezőgazdaság ter­melése, megszilárduljanak az egyes ember életkörülményei­ben elért eredmények. Gyarapszik, gazdagodik a haza, a terv 45 milliárd forintot szán beruházásokra, koncentráltabban, célratörőbben, mint eddig. Új gyárak, műhelyek tucatjai, tantermek százai, modern gépek ezrei és lakások tízezrei jel­zik majd jövő évi tervünk realitását. Nem szegény a taka­rékos évnek nézünk elébe. Olyan esztendőnek, amelyben szavak és fogalmak meg­tisztulnak, amelyben számolni és gazdálkodni kell, amikor megalapozzuk azt az időszakot, amely sokkal feljebb, sokkal magasabbra lendíti majd az országot, s benne a családot, az egyes embert. Fontos az év és fontos a munka, mi elvégzésre vár. De a közvetlen cél maga is megér minden mostani fára­dozást. S ez a cél, fölös terhektől mentesen, visszahúzó bék­lyóktól megszabadulva, még jobb, kedvezőbb feltételek kö­zött indulni a következő öt esztendőnek. Lantos László Idén 16 millió forint kártérítést fizettek a gépjármű szavatossági biztosításokra Esedékes az 1965. évi biztosítás díja A forgalom, az autó- és motorkerékpár-állomány nö­vekedésével, sajnálatos mó­don, egyre több a baleset is. Bizonyítja ezt egyebek kö­zött, hogy az Állami Biztosí­tó tavaly 10 millió forintot, az idén pedig mintegy 16 millió forintot fizetett ki a gépjármű-szavatossági biz­tosítások alapján. A kötelező gépjármű-biz­tosítás díja 1965. január 1-én ismét esedékes, s az január 31-ig pótlékmentesen fizethe­tő be. A magángépkocsi-tulajdo­­nosok a szavatossági biz­tosítást két részletben — januárban és júniusban — is befizethetik. Azokat a gépjárműveket, amelyeknek tulajdonosai a biztosítási igazolást nem tud­ják felmutatni, a befizetési határidő lejárta után a rend­őrség kitilthatja a forgalom­ból. (MTI) Pásztor­művészet Színes magyar rövidfilm Rendező: Lakatos Vince Operatőr: Bodrossy Félix Bemutató: december 31.

Next