Esti Hírlap, 1967. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-26 / 22. szám

MIRE PANASZKODNAK AZ ASSZONYOK Tartásdíj, bölcsőde, munkaviszony Inkább különélés, mint részeges férj Hasznos javaslatok A Nőtanács jogi és családvédelmi bizottságánál Félfogadás hétfőn és szer­dán — hivatalosan. A gya­korlatban szinte nincs olyan óra, amikor ne keresnék sze­mélyesen vagy levélben a Nőtanács jogi és családvédel­mi bizottságát. Másfél év munkájának mérlegét ké­szítette el most a bizottság. Több mint kétezer üggyel foglalkoztak ez idő alatt, s érdekes megnézni azt is, hogy milyen problémákkal fordulnak hozzájuk a nők, s a férfiak, mert a tanácsot, segítséget kérők csaknem egynegyede — férfi. A fogadóórákon sze­mélyesen megjelenők 20—25 százaléka vidéki, 75—80 szá­zaléka budapesti. A levelek kétharmadát a vidékiek ír­ják. A korábbihoz képest vala­melyest csökkent a családi élethez kapcsolódó panaszok száma. Sokkal kevesebben kérik a segítséget a házas­ság helyreállításához, a „har­madik” megbüntetéséhez, in­kább váláshoz várnak taná­csot, útmutatást, segítséget. A régebbi tapasztalattól el­térően úgy tűnik, hogy a nők nagy része már nem akarja mindenáron, esetleg külső beavatkozással is fenntartani az elromlott há­zasságot, hanem inkább a különélést, a nyugalmat vá­lasztja. Főként ott nem ra­gaszkodnak az asszonyok az életközösség fenntartásához, ahol részeges, durva férjjel van dolguk. 27 olyan eset­ben, amikor a férj iszákossá­­ga miatt romlott el a házas­ság, mindössze 8 asszony kér­te: utalják férjét elvonókú­rára, s utána megpróbálná rendbehozni a családi életet. Háromszázöt esetben for­dultak a bizottsághoz gyer­mekkel kapcsolatos ügyek­ben. A leggyakoribb panasz a gy­ermek­tartásdíj-kötele­­zettség elmulasztása. Ezzel kapcsolatban egyéb­ként a Nőtanács javasolja, hogy a lengyelországi és más példák nyomán a tartásdíjat az állam folyósítsa az anyá­nak, s ha szükséges, közadók módjára hajtsák be az apá­tok Jelentősen csökkent a gyermekelhelyezési panaszok száma, bár a bírósági hatá­rozatok végrehajtása válto­zatlanul nehézkes. A gyer­meket sokszor a gyámható­sági felszólítás ellenére sem adják ki, a gyámhatóság pe­dig nem szívesen vesz igény­be rendőri segítséget. Gyak­ran előfordul, hogy a gyám­hatóság által megjelölt láto­gatási időpontban a gyere­ket elbújtatják, vagy isme­retlen helyre viszik. A múlt évben sok volt a bölcsődei elhelyezési kére­lem, de a Nőtanács csak a legjobban rászorultak eseté­ben segíthetett Az új rendelkezés beveze­tésétől — a kétéves anya­sági segélytől — várják a bölcsődegond lényeges enyhülését Változatlanul igen nehéz a gyógypedagógiai és mozgás­­sérült gyermekek intézeti el­helyezése — ilyen esetekben a Nőtanács szinte tehetetlen, olyan kevés a lehetőség. Gyarapodott a munkával és a munkahelyekkel kapcso­latos panaszok száma. A bi­zottsághoz fordulók többsé­ge munkát kér. Nagyobb ré­szük szakképzetlen, elvált vagy különélő, özvegy idő­sebb asszony. Sok közöttük az olyan is, akinek a férje beteg vagy­ iszákos, s kerese­tét nem adja haza. A fiata­labbak közül csak azok kere­sik fel a bizottságot, akik szakképzetlenek, vagy egész­ségi állapotuk miatt nehe­zebb fizikai munkát nem vállalhatnak. A tapasztalat viszont az, hogy éppen e ré­tegeket elég nehéz megfelelő munkahelyhez juttatni, majdnem lehetetlen elhe­lyezni a nyugdíjasokat, akik­nek szükségük lenne az 500 forint plusz keresetre. Gyakori, hogy a szerződéses munkavi­szonyban álló nő szerződé­sét többször meghosszab­bítják, amikor azonban tu­domást szereznek róla, hogy gyermeket vár, meg­szüntetik a munkakapcso­latot. Ilyen esetben a nő elesik a terhes asszonynak járó jut­tatásoktól, de attól is, hogy újra munkát vállalhasson, hiszen öt-hat hónapos terhes korában új munkahelyre a meglevő rendeletek ellenére sem veszik fel. S ez annyira általános, hogy okvetlen megoldást kellene rá talál­ni. Nyugdíj-, szociális segély­­kérelem, kórházi elhelyezési ügyekben is gyakran kérnek segítséget. A segélykérelmek többsége indokolt és rend­szerint meghallgatásra is ta­lál. Valamivel csökkent azok száma, akik felvételüket ké­rik szociális otthonba. Ez a jelenség a szociális csoportok és a helyi társadalmi szer­vek, a Vöröskereszt, a Nőta­nács munkáját is dicséri: az utóbbi időben sokat tettek a rászorultak felkutatásáért, sorsuk rendezéséért. S. M. Névadó muzsikus A zeneszerző ezúttal szöve­get írt, pontosabban csak egy szót: Hungelectro. Hatszáz résztvevő közül ezzel a szó­val vívta ki a győzelmet a Villamos Berendezés és Készülék Művek november­ben meghirdetett névadó pá­lyázatán. — Soha életemben nem próbáltam hasonlót — meséli Kőszegi Pál, akinek „Én min­denkiben csalódtam” című táncdalát sokan dúdolják. El­olvastam a felhívást, gondol­tam, hátha ez is olyan szóra­koztató, mint egy keresztrejt­vény. A győzelemhez őszintén szólva, nem volt sok remé­nyem, egészen váratlanul ért a gyár gratuláló levele. A névadó aktatáskájában már ott őrzi egy amerikai új­ság egyik számát, amelyben — egy grillsütő és egy mo­solygó széplány mellett — már ott az új elnevezés: Hungelectro. (b. i.) SIKÁTOR 3. hétre prolongálva a Szikra filmszínház délutáni műsorán. Műsoron még a Felszabadulás, a Kossuth XX., és a Rege (27—29.) mozikban. EGY MAGYAR NÁBOB, KÁRPÁTHY ZOLTAN 6. hétre prolongálva a Vörös Csillag (egész nap), a Mi­­jus 1 (du.), a Bartók (de.) és az Alkotmány filmszín­házakban. Műsoron még a Dózisa, a Táncsics, az Attila a Tátra és a Madách mozikban. NEM SZOKTAM HAZUDNI 12. hétre prolongálva a Bástya filmszínház délutáni műsorán. Ezen a héten még a Budai Híradó (de.) és az Ipoly mozik műsorán. M­ezőgazdasági könyvhónap Szép, szinte szimbolikus rendelet előzte meg a mező­­gazdasági könyvhónapot: munkaeszközzé nyilvánítot­ták a mezőgazdasági szak­könyveket! A mezőgazdasági könyv­hónapot februárban rende­zik, s ekkor — sok kiállítás, és előadás mellett — a mező­­gazdasági könyvbarátok kö­rei ötven százalékkal ol­csóbban vásárolhatják meg a szakkönyveket. A mező­­gazdasági könyvhónapot, ün­nepélyesen, dr. Polinszky Károly művelődésügyi mi­niszterhelyettes Pécsváradon nyitja majd meg. Kiterjesztették a hűtőgépkölcsönzést Kísérletképpen új szolgál­tatást vezetett be a Belkeres­kedelmi Kölcsönző Vállalat: Pest megye nagyobb járá­saiban is lehet ezentúl hűtő­gépet kölcsönözni. Gödöllő, Ráckeve, Szentendre, Szob, Vác kölcsönző boltjaiban, mintegy 300 hűtőgépet osz­tottak szét. A fővárosban már jól vizsgázott ez a kez­deményezés: rövid idő alatt 5000 készülék talált bérlőre. — Egy esztendő a minimá­lis kölcsönzési idő — kaptuk a tájékoztatást. Egyelőre csak 120 literes Lehet hűtő­­szekrényeink vannak. Ha­vonta 90 forint a kölcsönzési díjuk. A bérlethez egy ke­zesre van szükség, s ez le­het családtag is. Új lehető­ség, amely csak a hűtőszek­rényekre vonatkozik: két esztendőnél hosszabb bérlet után a készüléket meg lehet vásárolni. Ebben az esetben a bérleti díjként befizetett összeg felét beszámítjuk. A levonás után fennmaradó vé­telárat, két nagyobb részlet­ben is be lehet fizetni. Bélyeghamisítványt találtak. A bélyeggyűjtők gyakran felkeresik a Bélyegmúzeum bélyegvizsgáló csoportját annak megállapítására, vajon eredeti-e az értékesnek hitt címlet. A napokban az egyik gyűjtő 1871-ből való­­­banis román bé­lyeget vitt a vizsgálóhoz. Néhány perc alatt kiderült: a bélyeg hamisítvány. A képen: Koncz Jenő bélyegszakértő, a múzeum tulajdonában levő eredeti bélyegekkel hasonlítja össze a ha­misítványt. (MTI-fotó : Tormai felv.) A KÖLTŐ ÉS A KUBIKOS­ ­ munkásszállás gondno­ki­ja összecsődítette a ku­bikosokat. Körülülték a vas­kályhát, a költő meg furcsa kérdéseket intézett hozzájuk, hiszen szociográfiát készített az ország vándorairól. Meg­kérdezte, ki melyik vidékről kerekedett fel talicskával, la­páttal, tudakolta, mennyi a kereset, kinek hány gyerek­ről kell gondoskodnia. Meny­nyit költenek magukra, étel­­re-italra, útiköltségre. Még olyan bolondos dolgokat is megkérdezett, hogy mi volt a reggeli, az ebéd meg a vacso­ra, s azt is: ki, milyen köny­vet olvas, mikor voltak utol­jára moziban, és melyik volt az a film, amit láttak. Mikor már minden aprósá­got megkérdezett, azt mondta a költő: — Köszönöm, hogy felel­tek, nem tartom fel magukat tovább. A kubikosok felszedelőz­­ködtek, csak egy csontos ar­cú öregember maradt még ott, őt a költő marasztalta. Jó figurának nézte, elhatározta, hogy kifaggatja az életéről, bizonyára sokfelé megfor­dult, alighanem ,sok minden történt vele. De amikor négy­­szemközt maradtak, az öreg­ember szólalt meg előbb: — Most én kérdeznék vala­mit, ha meg nem sérteném. — Csak bátran — buzdítot­ta az öreget a költő. — Csak azt akarom meg­kérdezni az elvtárstól vagy az úrtól — mert nem tudom, hogy kinek tiszteljem, nem tudom, kiféle-miféle —, mi a foglalkozása, amikor nem kérdezősködik. — Verset írok. — Szóval, költő? . — Így is mondhatjuk. A­z öreg tetőtől talpig vé­gi­gignézte a fiatalembert, aztán nagyot sóhajtott. — Nehéz kenyér az... — Nehéz, bizony, nehéz, de azért meg lehet vele élni. Az öreg kubikos váratlanul felállt, hirtelen eszébe jutott valami. — Hozok magának egy kis szalonnát, jó fehér házi ke­nyérrel. Igazi békési szalon­nát hozok! A kenyeret a fe­leségem sütötte. — Köszönöm, bátyám, ne fáradjon, köszönöm! — De hiszen szívesen adom. Tudom én, hogy jól­esik az embernek, ha éhes. — De én nem vagyok éhes, bácsikám. — Csak fogadja el, ne szé­gyenkezzen. Tudom én, amit tudok. — Hát mit tud? — Tudom, hogy a költők sokat éheznek. Míg jó volt a szemem, sokat olvastam én. Petőfi Sándor verseit is vé­gigböngésztem. Arra még most is emlékszem könyv nélkül, amit az édesanyjának írt. Valahogy így volt: „Ó, ha tudná, mily nyomorban élek, megszakadna szíve a szegénynek.” — Most másképpen van ez is... Az öreg hitetlenkedve né­zett. — Ma például mit reggeli­zett az úr? — Az ám — motyogta za­vartan a költő —, ma éppen semmit sem. Valahogy elfe­lejtettem reggelizni. — Na, ugye! — De ebédeltem... — Az meg sovány ebéd volt, igaz-e? — Levest ettem, főzeléket, húst. — Hát vacsorára kerül-e, ha meg nem sérteném? — Ha tudna egy éttermet valahol itt, a közelben, oda­mennék. De olyat mondjon, ahol jól főznek! A­z öreg megint kicsire­­ húzta a szemét, mint aki hitetlenkedik. De erre már nem szólt semmit. Új témára váltott át. — Hát bort meg sört, meg pálinkát iszik-e a költő? — A bort esetleg elfogad­nám. — Nekem most nincs bo­rom, de nem is úgy kérdez­tem. Úgy értem, versírás köz­ben iszik-e a költő? A költő megmagyarázta, hogy versírás közben általá­ban nem iszik az ember se bort, se sört, se pálinkát, mert erősen gondolkozni kell, szinte pattanásig feszülő ész­szel arra kell gondolni, ami­ről éppen ír. Az öreg csalódottan, majd­nem szomorúan ingatta a fe­jét. — Érdekes — mondta —, nagyon érdekes. Én mindig azt gondoltam, hogy írás köz­ben ott áll az asztalon a kancsó bor. Mert tudja, fia­tal koromban nagyon szeret­tem nótázni. A nóták pedig akkor jutottak eszembe, ami­kor már felöntöttem néhány pohárka bort. Én mindig azt gondoltam, hogy így jut eszébe a költőnek is a vers. Eszerint csakugyan nehéz kenyér a maguké, uram... Simon Lajos Beszél ön rajzul? HOGYAN FORDÍTJÁK MAGYARRA A MŰSZAKI DOKUMENTUMOKAT KÉSZÜL A RAJZ-ESZPERANTÓ — Hány „nyelven” ért? — Pontosan nem tudom, de legalább negyven-negy­­venöt félén. A legutolsó mun­kám egy perui fordítás volt...— A szimbólumok A tolmács rajzasztalnál dolgozik. Körzővel, vonalzó­val, tuszollakkal. Előtte,­­a táblára feszített papíron egy francia géplicenc magyar körvonalai bontakoznak ki. A magyar „szavakat” apró­lékos gonddal rajzolja le. — A szakembernek min­den vonal és jel egy-egy mű­szaki gondolat, egy mondat kifejezője — mondja Má­­nyai Tibor, a Szabványügyi Hivatal géprajzszakértője. — Ahány ország, annyi „nyel­ven” rajzolnak; a rajzjelek, az úgynevezett szimbólumok országonként különböznek. Néhány esztendővel ez­előtt létrehozták a Nemzet­közi Szabványozási Szerve­zetet, az ISO-t. Egyik bizott­sága, a TC—10 foglalkozik a „rajznyelv”, a rajzjelek egy­ségesítésével, a „rajzeszpe­rantó"-val. A szervezet egy­ségesítési ajánlásokat dolgoz ki, amelyeket a tagállamok — már több mint ötven or­szág — szabványügyi szak­emberei elé terjesztenek. — Sajnos, nagyon lassan halad az egységesítés. A szervezet döntéseinek nincs törvényerejű hatályuk, s olyan megoldást találni, amely minden országnak egyformán jó lenne, nagyon nehéz. Gátolják az egyezmé­nyes jelek elterjedését a régi nemzeti szabványok, a gyár­tástechnológiai hagyomá­nyok; az átálláshoz sok idő kell. Hogy csak egy példát említsek: az angolszász­ or­szágokban még használatos a coll-mértékrendszer. A világcégek „tájszólásai“ — Hogyan fordítják ma­gyarra a külföldön vásárolt licencek műszaki rajzait? — kérdezzük Gyulai Gergelytől, a Szabványügyi Hivatal­­osz­tályvezetőjétől. — Amikor megérkezik a dokumentáció — válaszolja —, két részre osztják az anyagot. A csomag nagyobb felét a rajzok alkotják — ez a rajzfordítók asztalára kerül —, a szükséges utasításokat tartalmazó szöveges részt a műszaki fordítók honosítják. A legnehezebb munka ez­után következik: a jelek le­fordítása. A nagy világcégek — a Siemens, a Renault, a Phi­lips — saját szimbólum­­rendszert alkalmaznak. A rajztolmácsoknak az ilyen különleges gyári szabványo­kat is ismerniük kell. S ez legalább olyan nehéz feladat, mint tisztában lenni egy ide­gen nyelv tájszólásaival. Elektrotechnikai szótár ASA, DIN, AFNOR, BS, GOSZT, PN, STAS, TGL. E szórövidítéseket a kötetek gerincén olvastuk: amerikai, angol, szovjet, lengyel, ro­mán, német szabvány­kó­dexek sorakoznak a polco­kon, a világ csaknem vala­mennyi országának kiadvá­nyai. S ezek a kötetek a rajzfordítók nélkülözhetetlen segédeszközei , szótárai. — A KGST keretében egy lépéssel már előbb tartunk — mondja Mányai Tibor. — Sikerült például nagyjából egységesíteni az elektrotech­nikai jeleket, 1200 szimbólu­mot gyűjtöttünk szótárszerű rendbe. Somfai Péter

Next