Esti Hírlap, 1969. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-08 / 6. szám

Budapest—Izmir—Hamburg—Budapest 10. Noé kikötőjében az Ararát lábánál //Tehergőzösök" a szerpentinen Indul a mamdarinszárát­­máiig. Sietünk, mert Samor­­ben esőfelhők gyülekeznek. Máris esik. — Csak a szerpentineken ne essen — mondják Szaká­cséi, a camionn vezetői —, és ha lehet, jó volna még világosban átmenni a he­gyeken. A Volvo felhődül, szinte „két lábra áll, mint egy har­ci paripa”, de 18 kereke gyorsan felpörög a ,,gáz­fröccstől”. Vihar. Villámok. Keskeny az út. Alig félünk, de menni kell, a mandarin egy percet se késhet Európa asztaláról. HA SIKERÜL... Ha kocsi jön szembe, — leállunk. Kitérni nem lehet. Ha lemennén­k az út szélére — a felázott útpadkáról le­­­­dőlnénk, elsüllyednénk. Csupa­­„ha” van előttünk. Ha itt, ha ott sikerül átmen­ni. Elmosott beton ahíd mel­lett, — ha átmegyünk a re­csegő, összetákolt egy kocsi széles fahíd­on. És sikerül, pedig az út, a híd szájából azonnal derékszögben for­dul. Bicskakanyarok. Mint­ nehéz hajó, országúti „te­­hergőzös”, úgy dohogja ma­gát előre a Volvo. Az első emelkedőn k ötös sebesség. Utána négy, aztán már csak az egyes. A fordulatszám kétezer. 250 lóerő kapaszko­dik, húzza nehéz terhét. Most kell vigyázni a kapcso­lásra. Tizenkét kilométeres sebességgel kapaszkodunk... Azután túl vagyunk az el­ső hegygerincen. Lent a völgy, szód kis falu fehér mozaikja. Most már mehet­nénk nyolcvannal is­­, de nem szabad. Megint a „ha”. Kit tud ennyi terhet meg­fogni, ha „elmegy a fék”? Ott a szakadék. Megtörtént, hogy begyulladt a kerék. Télen az ilyen hegyeken végigla­pátolják az utat a carmionosok. Ki a havat a kerék alól, be az éket. BICSKA MAXI Az első éles kanyar. Ki kell menni az út közepére. De mi lesz, ha hirtelen szembetaláljuk magainkat egy török kocsival? Ám ha nem fordulunk ki, a szerel­vény dőlését nem bírja el a motor, vagyis jobban lefogja a gép erejét. Pár centi a szakadék. Tizenhárom mé­ter hosszúak vagyunk és a kanyar 60—70 fokos. Szinte derékszögben kell megfor­dulni. Morog, hörög, süvölt a Volvo. 15 százalékos emel­kedő — „S” kanyarokkal. A súly hátulról nyom. A ko­csi eleje egészen a bal olda­lon — a vége teljesen a jobb oldalon „jön”. És a „Bicska Maxi” nem ér véget. Állati­hoz fohászkodunk mi is, akár csak a török sofőrök. Camio­nunk most bemutatja a „csodálatos mandarin” or­szágúti balettjét. Volvo­­módra, a török szerpentinek színpadán, hátán a 400 má­zsa gyümölccsel. TAVASZBÓL A TÉLRE Síkság. Nyugalom. Pihe­nő. Magyar camionosokkal találkozunk. Teheránból jönnek. Rögtönzött élmény­­beszámolók, csodálkozással, nevetéssel. Krajcár Mihály: „Leégett az egyik kerekem Noé ki­kötőjében, az Ararát lábá­nál. A hőmérséklet mínusz 30 fok volt.*­ Valaki arról beszél, hogy „Ferikéék” visszacsúsztak a tajvani tengerszem szaka­­dékánál 1100 méter magas­ságban jártak, mellettük 200 méter mély „gödör”. Jégpáncél fedte az utat. Csak úgy állhatták meg, hogy a kocsit nekivezették a sziklafalnak, szerencsére a vastag hó elfogta a kocsit. „De a Ferike, gyerekek, nem viccelek, egyik percről a másikra megőszült.” Zsiga László: „Én Görög­országból jöttem át Török­be. Annyi alva közlekedő görög sofőrt még életemben nem láttam­ mint azon az úton. Ráadásul robbanó­anyaggal mente­m.” .. . Izmir záporral kísért, villámcsapkodással, Pesten a mandarint a tél fogadja, ha a dél gyümölcsét. Átjöt­tünk vele a tavaszon, hogy visszaérkezzünk a télbe. Békés Attila At a Dárdánes­lán, partra lépés Elő-Ázsiában (A szerző felvétele.) VILÁGTESZT Olvasom, hogy a gyer­meklélektan sza­kem­­berei „világteszt” segítsé­gével kutatják ki: mi a ba­ja a srácnak? A gyerek — különböző figurákból, há­zakból, autókból, kockákból — felépíti a maga világát, és ha valamit kihagy, ugye­bár, akkor ott a­ fájó pont, a tudat arcól rejtőző bibi. A magam részéről túl ko­ros vagyok már ahhoz, hogy a gyermekpszicholó­gia tudósai velem is foglal­kozzanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennék alávetve — kora ifjúsá­gomtól ezekig a percekig — különböző bonyolult világ­­tesztkísérleteknek. De a próbák eredményeit álta­lában nem szokták­ közölni velem, nekem kell azokat kitalálnom. A kísérlet jel­legéből fakad azonban, hogy mire kitalálom — ki­találhatom! —, mi is okoz­ta a bajt, akkorra már ne­héz segíteni. Emlékszem, már húsz­éves koromban is fel akar­tam építeni világomat. Az autót és házat tudatosan hagytam ki belőle, de épít­ményemet­­ benépesítettem egy csomó figurával, akik ...izé... amelyek kedve­sek voltak nekem. A dol­gokba azonban elfelejtet­tem beleépíteni a háborút — ez volt a hiba —, és ta­lán ezért is vált szükséges­sé, hogy később igen szem­léletesen megismerjem: mi­lyen is egy világháború kö­zelről? Aztán újra össze kí­vántam rakni egy olyan vi­lágot, amely sokkal szebb, mint az azelőtti, amelybe a háború bele se fér. Sok mindenben sikerült is ez az építőteszt, de azért egyet s mást kihagytam ebből az új világból is. A hibák, hiá­nyosságok aztán meg is mu­tatkoztak — bár főleg kö­vetkezményeiben és így meglehetősen későn —szá­momra. És nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy akár mostanig is si­került kellemesen teljessé összeilleszteni világomat. Valami mindig kimarad, valami bibi — azt kell gon­dolnom — most is akad. Természetesen, nem min­denkinél van ez így. Jenő barátom, például, tökélete­sen teljesnek érzi a világát, hiszen abba beleépített há­zat is, autót is, lóversenyt és minden egyebet, ami csak egy ilyen világhoz szükséges. Vannak kockái is, de ezek soha nem a koc­kázatvállalást juttatják eszébe, hanem azokat a fi­gurákat, akikkel kockázni szokott. Robi barátom vi­szont meglepően kevés elemmel dolgozik, mégsincs hiba a világtesztje körül. Nincs háza, autója, kocká­ja, gömbje, de olyan állása van, ahol nagyon keveset kell dolgozni, és ahol a kol­légákkal együtt, hétfőtől szombatig, a következő va­sárnapi nagymeccs (vagy a téli fociszünetben a követ­kező „Viharlovag”-folyta­­tás) lehetőségeit latolgatja. Heti húsz üveg sör tarto­zik még bele ebbe a na­gyon kerek világba, és Ro­binak az a sokszor ismétel­getett mondása: „Rá se ba­gózni semmire, csak bagóz­ni és sörözni.” Bennem van hát a hiba, hogy a világomba mindig hiba csúszik. Ám nyilván abban a tényben is, hogy már tíz évvel ezelőtt — amikor a Központi Gyer­mek Ideggondozó megala­kult — régi „kísérleti sze­mély” voltam, s így soha nem tartozhattam a kitűnő intézmény státusába. A ve­lem kísérletező szerveknél pedig olyan sajnálatos ren­detlenség uralkodott, hogy a bizonyos építőelemek (ame­lyekhez pedig ragaszkod­nék) akaratom ellenére is­­elgurultak. És ha már ezt elpanaszoltam, bevallhatom azt is, hogy ezen elemek keresésével gyakran több időt töltök, mint az építés­sel... Antal Gábor Primőrvárosok Az ország legdélibb me­gyéjében — Baranyában — a közelgő tavasz előjele­ként épülnek már a „pri­mőrvárosok”, a korai zöld­ség termelésére szolgáló óriási fóliatelepek. A ker­tészetekben felállított mű­anyagsátrak nagy előnye, hogy megvédik a kényes növényeket a széltől és a hidegtől, viszont „átengedik az éltető, nevelő napsuga­rakat. Az itteni termelő­szövetkezetek kezdik in­tenzíven hasznosítani vidé­kük páratlanul kedvező ég­hajlati adottságait. Mint ismeretes, Baranyában r­ö­­vid és enyhe a tél, s koráb­ban tavaszodik, mint az or­szág északibb tájain. A fóliás kertészetek éppen ezt a korai enyheséget, napsü­tést értékesítik, ugyanis legalább egy hónappal előbb árut tudnak ily mó­don a piacra szállítani. Eb­ben az évben már 13 terme­lőszövetkezet épít „fólia­várost” a megyében, össze­sen mintegy 25 holdon. rch •• 1 " 1­0ZGIO“ tartalék A TÜKER nagy mennyi­ségű tüzelőtartalékkal • ké­szült fel az idei télre. 6200 vagon szenet, 4100 vagon brikettet, 5200 vagon tűzi­fát és 450 vagon kokszot tárolnak. Korlátozás nélkül kapható a kiskereskede­lemben a közkedvelt német brikett. Tizenhatezer vagon tüzelőtartalék biztosítja a folyamatos tüzelőellátást még szélsőségesen hideg idő­járás esetére is. Márkás üzlet is ráz Gépesített tolvaj kvartett • Megszólalt a riasztó A végzetes randevú A Kukorica étterem késő éjszakai vendégei között három fiatalember tanács­kozott izgatottan az egyik sarokasztalnál. A számla kifizetésekor utolsó forint­jaikat adták össze, s éppen valami pénzszerzési lehető­ségen tanakodtak. — Nem kellene mégis dolgozni? — kérdezte egyi­kük. — Nagy ötlet! — mondta gúnyosan a másik. — Ha csak ilyesmi jut eszedbe, jobb ha hallgatsz ... Rövid töprengés után vé­gül is úgy döntöttek, hogy autófosztogatásra speciali­zálják magukat. GONOSZ ÉS A TRANZISZTOROS Nyomban el is indultak a Rózsadombra. Feltörték az első útjukba kerülő Tra­bantot: hét original csoma­golású nylon­ing, táskará­dió és egy sportszatyor volt a zsákmány. — A rádió hangos, feltű­nő — jelentette ki útban hazafelé a társaság vezető­je, a 22 éves, büntetett elő­életű Vida László, s a ké­szüléket széles ívben be­­hajította egy kertbe. A könyörtelen bandavezért egyébként társai Gonosz­nak becézték. Másnap lelkesen újságol­ták a sikeres akciót barát­juknak, a 21 éves, bünte­tett előéletű Palotás Ist­vánnak, aki habozás nélkül csatlakozott hozzájuk. Vida mostohatest­vérének, a 20 éves Nagy Zoltánnak és a vele egykorú Szabó Bélá­nak volt egy használt, hi­telbe vásárolt Tátraplánja, s a legközelebbi portyára már autón indult a gépesí­tett tolvajkvartett. Vida és Palotás „dolgozott”, s ad­dig Nagyék a kocsiban vár­tak. Gonosz ezúttal is egy Trabantot tört fel, kioldot­ta a kéziféket, az autóval a lejtős úton legurult a Tátráig, hogy a több mint 1000 forint értékű műszert és szerszámot ne kelljen messzire cipelni. * Közben megjegyezte: — Van itt egy külföldi kocsi, tele jobbnál jobb cuccokk­al. Várjatok még, azt is kirámoljuk... A DOLLÁRÜZLET Ez az autó egy kanadai üzletemberé volt. Vidáék mintegy 50 ezer forint ér­tékű holmit és 1360 dollárt találtak benne. A bőséges zsákmánnyal azonnal a pestlőrinci erdőbe hajtot­tak, hogy senki se zavarja őket az osztozkodásban. Néhány nap múlva Nagy szólt az egyik ismerősének: — Márkás üzletet aján­lok, ha érdekli. De rázós ám nagyon ... Elmondta, hogy nagyobb összegű dollárhoz jutott, s el szeretné adni. „Mutasson egyet” — kérte az óvatos orgazda, s miután a minta­­százdollárost szakértővel­ megvizsgáltatta, örömmel vállalta a „rázós” üzletet. A száz mellé még 940 dol­lárt kapott, s 26 ezer fo­rintot fizetett érte. Később a hiányzó 320 dollárt is át­vette, ám ennek kifizetésé­re már nem került sor... Miközben Nagy és Szabó a valutaügylettel volt el­foglalva, Vidáék sem tét­lenkedtek. Útjaik elváltak ugyan, mert a kanadai hol­mi elosztásakor Nagyék megsértődtek, becsapva érezték magukat. Gonoszék megszállottként folytatták az autófosztogatást. Előbb a Lágymányoson „takarí­tották ki” éjszakánként az utcán parkoló kocsikat — csupán egyetlen Moszkvics­ból több mint 10 ezer fo­rint értékű rádió- és tele­­vízióalkatrészt, filmfelve­vőgépet, szerszámokat lop­tak —, majd a már bevált őrületen, a Rózsadombon folytatták. Egy éjszaka tíz autót is feltörtek. Merce­des, Fiat, Skoda, Wartburg — mindegy volt nekik, vá­logatás nélkül loptak bár­mit, ami a kezük ügyébe került. Gátlástalan vakme­rőséggel dolgoztak, be­másztak a kerítésen, s a ház ablaka alatt feszítet­ték ki egy Volkswagen aj­taját. Egy éjjel a Bimbó utcában megszólalt egy Moszkvics riasztóberende­zése. Vidáék hanyatt-hom­lok menekültek, s bár tud­ták, hogy az álmából fel­riadt tulajdonos üldözi őket, futás közben még két kocsit feltörtek. A KALAND VÉGET ÉR Egy éjjel aztán véget ért a nagy kaland. Gonosz és társa éppen egy szabad­ság-hegyi víkendházból tá­vozott — ahová csak úgy mellékesen törtek be —, amikor az utcán elfogták őket. Másnap rendőrkézre került Nagy is, aki lebu­kása után rezignáltan je­gyezte meg: „Ezek szerint mégsem tudjuk megvenni az Opelt. Pedig délután ez ügyben van találkozóm Szabóval Kecskeméten ...” Az előzékeny nyomozók természetesen gondoskod­tak róla, hogy társa ne vár­jon hiába. — Hogy ez a Nagy mek­kora ló! — dühöngött Sza­bó, amikor elfogták, bár tudnia kellett, hogy ez így nem egészen pontos. Nagy Zoltán gúnyneve ugyanis: Szamár... Vida László és társai el­len a Fővárosi Főügyész­ség adott ki vádiratot. A gátlástalan autófosztogatók hamarosan bíróság elé ke­rülnek. Addig is előzetes letartóztatásban vannak. Rozgonyi Zoltán

Next