Esti Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

1969-08-04 / 180. szám

amni, mn.no a pozsonyi tanácskozás évfordulójáról Prága, augusztus 4. A mai Rudé Právo szerkesztőségi cikkben emlékezik meg a pozsonyi tanácskozás évfordulójáról. Az internacionalista érdekek nevében cím alatt megjelent cikk egyebek között idézi a Népszabadság egy évvel ezelőtti megállapítását arról, hogy a pozsonyi találkozó sikeres hozzájárulás lesz a testvérpártok internacionalista érdekeinek védelméhez. • Hozzáfűzi: ismeretes, hogy a testvérpártok milyen lenini állhatatossággal és türelemmel tárgyaltak vagy kíséreltek meg tárgyalni 19968 áprilisától augusztusáig a csehszlovák vezetőkkel. A Hudé Právo megállapítja, hogy egyes politikusok Pozsony után is hazárdjátékot űztek. Miért kell vitatkozni afelett, hogy vajon Csehszlovákiában egy csendes ellenforradalom előkészületeiről volt szó, vagy csak szocialistaellenes erők fellépéséről? — teszi fel a kérdést a lap. Megállapítja: Csehszlovákia függetlensége és szuverenitása védelmében a szövetségesek a pozsonyi határozatokra támaszkodtak, amelyekben egységes kiutat fogadtak el. A cikk befejezésül megállapítja:"a CSKP áprilisi és májusi ülései, valamint azok határozatai a párt életképességének bizonyítékai. Ezért folyik a CSKP ellen külföldről és hazai környezetből egyaránt vad támadás. A CSKP nem az a párt, amely hazárdjátékot folytat a jövővel, hanem nyíltan megmondja a népnek, hogy boldogulása a szocializmus és kommunizmus közösségében van. A CSKP egészséges magja, amely hű maradt a proletár internacionalizmus elveihez, nem hagyta, hogy nacionalista befolyás alá kerüljön, és nem hagyja magát megzavarni sent, rágalmaktól, sem feliratoktól, sem röpcéduláktól, sem éretlen fiatalok handabandázásától. Japán első nukleáris meghajtású hajója, a 8351 tonnás „Mutsu" — közvetlenül a vízre bocsátás előtt. maradt lakás, fedél nélkül. De akinek állt is a háza, nem mert bennmaradni a falak között, az egész város az ég alatt töltötte az első éjszakákat. Aztán felverték a sátrakat. Szerencsére Taskentben sok a park, van hely elég. Sátor volt ettől kezdve hosszú heteken, hónapokon át a lakás, a hivatal, aszülőotthon, a rendőrkapitányság, az anyakönyvvezető, az üzleti ponyvák közül szervezték a betonfalak építését. A munka nysvén hamar megkezdődött. Először katonák érkeztek, s nem egészen három hónap alatt csinos és kényelmes faházakból remek szputnyikvároskát építettek fel Taskent határában. Ez a kis város ma is áll, láttam, jártam utcáin, s hittel állítom, lakói semmi pénzért nem ,cserélnék el új otthonukat. Jöttek a vonatok — Dolgozni kezdtünk — idézte a három esztendő előtti napokat most az elnökhelyettes —, közben alattunk sűrűn meg-megmozdult a föld. Taskent lakossága, csak így fejezhetem ki magam pontosan, férfiasan viselte el a csapást. A földrengést követő reggelen mindenki ott volt a gyárban, a hivatalban, s ahol csak lehetett, megindult a közlekedés. Rólunk akkor sokat cikkeztek nyugaton, azt írták, hogy Taskentben felütötte a fémjét a pestis meg a kolera. Ma már csak nevetni tudok ezen a — bocsássák meg a szót — hülyeségen, de akkor módfelett bosszantott. Mi tisztességgel eltemettük halottainkat —, nyolcan vesztették életüket a földrengés éjszakáján, de érdekes: egyetlen eset sem volt, hogy valakire rádőlt volna a ház — gondoskodtunk a sérültekről, gyerekeinket hívták és alegnagyobb szeretettel fogadták az ország minden részében, az életre, az egészségre a legjobb orvosok vigyáztak. minden gyógyszer itt volt kéznél, higgyék el, itt, némi túlzással mondom ugyan, talán gyomorrontás sem volt... És jönni kezdtek Taskentbe a vonatok. Hoztak vasat és cementet, téglát és üveget, kész paneleket és gépeket, s ami a legfőbb: embereket. Jöttek, akik nem felejtettek, fiatalok, akik a háború éveiben még gyerekként itt kaptak otthont, menedéket, százával találkoztak rég nem látott ismerősök, jöttek, sátrat vertek, s az ázsiai lángoló nap alatt építeni kezdték a várost. A szélső kazah házban... Mi már csak e nagyszerű munka végeredményét láttuk, az önkéntes építők szinte valamennyien rég hazamentek, maguk mögött hagyva lakásokat, iskolákat — 52 ezer gyereknek emeltek új tantermeket —, üzleteket, középületeket, még kiállítótermet, mozit, 50 ezer férőhelyes stadiont is — jó volt hallani, hogy a világítóberendezés magyar. Férfi legyen a talpán, aki ma minden meghatottság nélkül képes végigjárni a feltámadt város széles sugárutait, nyílegyenes, modern házakkal szegélyezett utcáit. Itt minden ablak és minden tégla, minden tető és minden iskolapad a legbensőbb, legfontosabb emberi kapcsolatok jel,képe már, anyagban testet öltött nemes fogalom. S úgy tűnt, a taskentiek időállóan megőrzik e néhány esztendő emlékét. Kialakult például már az a szokás, hogy nem mondják: ilyen utca ennyi szám alatt lakom, hanem így: a harmadik moszkvai házban . .. a szélső kazah ház földszintjén ... mindjárt jobbra az ukrán iskola mellett. A mai Taskent városképének uralkodó jegye, hogy az építők mind itthagyták az ízlésüknek, szokásaiknak, hagyományaiknak megfelelő formákat. Az ukránok világos nemestégla-burkolatú házakat építettek, a moszkvaiak a legmodernebb panelekkel dolgoztak. Litvániából minden tégla külön papírba csomagolva érkezett, az észt házakat messziről megismerni az északiakra oly jellemző vörös homlokzatról, a hazadók az ablakok köré barna-sárgában felfestették díszítő motívumaikat, a grúzok stílusa a déli népek szokása szerint nagyon levegős, szellős. S az orosz ember, aki oly fogékony a nagy érzésekre, mozaikból írta a falra üzenetét, szó szerint feljegyeztem, így hangzik: „A taskentiek boldogulására a belorusz néptől." Barátság, szeretet, szolidaritás — Taskentben ezeket az elvont fogalmakat betonba öntve láttam. A város vezetői — kerülendő az amúgy is nehezen kimondható szavakat — számokban fogalmaztak: ✓ — Városunkban — mondták — a földrengés óta több mint hárommillió négyzetméter lakóterület épült. Az előtt mindössze két kilencemeletes ház állt Taskentben, most hatvanegy van. A lakások kettő-ötszobásak, s mi akkor, az első napokban, amikor egy-egy viszonylag épen maradt lakásban több családot voltunk kénytelenek összeköltöztetni, garancialeveleket adtunk ki, amint lehet, mindenki saját otthonhoz jut. E leveleket — hála a testvéri köztársaságoknak — beváltottuk. Ha magunkra maradunk, jó tíz esztendőn átterhelt volna ez a súlyos adósság. De nem: Taskent nem maradt egyedül. Utólag kiszámították a város vezetői: ha az építőanyagot, amely ide érkezett, egyszerre vagonokba raknák, az a vonat Közép- Ázsiából Moszkváig érne. Éppen Moszkváig, ahonnan megszervezték, hogy feltámadjon ez a sokat szenvedett város. Lantos László Következik: A Médrészé és a Guremir Arab gazdasági csúcs Alexandria, augusztus 4. Alexandriában arab gazdasági csúcsértekezlet kezdődött. A 15 napra tervezett és 73 napirendi pontot tartalmazó tanácskozáson megvitatásra kerül az arab államoknak az a szándéka is, hogy a nyugati országokat választásra kényszerítik, vagy bojkottálják az Izraellel folytatott kereskedelmi partnereiket. Nixon Washingtonban (Folytatás az 1. oldalról) rendszer sorsa is: a szenátus szerdán szavaz a kormány javaslatáról. Az elnök világ körüli útjáról az amerikai fővárosban megoszlanak a vélemények. Az út első szakaszánál szinte teljes egyetértés fogadta a Nixon által meghirdetett ,új ázsiai politikát", amelyet az elnök Guam szigetén fejtett ki. E politika fő vonásaként azt emelte ki, hogy az Egyesült Államok, bár továbbra is csendesóceáni hatalomnak tekinti magát, igyekszik elkerülni az „új Vietnamokat", a jövőben nem avatkozik be katonai erővel az ázsiai országok belső ügyeibe. Később azonban Nixon módosította korábbi kijelentéseit, kiemelve például, hogy az USA .,kitart szerződéses kötelezettségei mellett". Vietnamban a háborúról szólva azt mondotta, hogy ez „az amerikai történelem legragyogóbb órája" és hosszasan dicsőítette a Thieu-féle saigoni rezsimet. George McGovern szenátor ezekre a kijelentésekre utalva, mondotta, hogy az elnököt elődjéhez hasonlóan ,szemmel láthatóan megfertőzte az ázsiai vírus, s ha ez így van, akkor az űrhajósok helyett „az elnököt kellene karanténba helyezni". Politikai megfigyelők arra a következtetésre jutnak, hogy az ázsiai úttal Nixon kétségkívül új elgondolásokat akart kipróbálni. Az elnök azonban ezeket az elgondolásokat nem alkalmazza következetesen és légfóképpen a legégetőbb kérdés megoldásával maradt adós, nem fejtette ki a vietnami rendezésre vonatkozó, valóban elfogadható megoldás tervét, sőt, azt hangoztatta, hogy az USA „a lehető legmesszebb elment" eddigi javaslataiban. A Fehér Ház képviselői és maga az elnök is a romániai látogatást minősítették az út1 csúcspontjának. Hivatalos körökben azt hangoztatják, hogy az út e szakasza ,demonstratív lépés a nemzetközi enyhülés felé és messzemenő pozitív kihatásai lehetnek. Ugyanakkor a politikai kommentárok nyíltan hangoztatják, hogy az ázsiai út nem hozott, újat és az elnök ezzel az utazással a lényegbe vágó problémák megoldása elől akart kitérni, kihasználva azt a kedvező helyzetet, amelyet az Apollo-űritajó útjának kétségtelenül világraszóló sikere teremtett. „Az elnök politikai és propaganda célokból utazta körül a Földet, reflektorfénybe helyezve és dicsérve a saigoni rezsimet —, írja a neves amerikai nublicista, James Reston, a New York Times tegnapi számában. — A politizálgatás, a propaganda és a publicitás elsőbbséget kapott az alapvető fontosságú politikai kérdésekkel szemben. Könnyű dolog a Hold meghódításáról beszélni, dramatizálni az elnök utazását... De mit jelent mindez? Nixon elnöknek tudnia kell, hogy másodrendű kérdéseket dramatizál és arra használja fel őket, hogy kitérjen az elsőrendű kérdések elöl" — írja cikkében Reston. A fele - tréfa Kínkeservvel nyéllee ütöttek végre valamilyen alkut a Közös Piac urai a, arrival országok képviselőivel, a korábbi és az aláírás helyéről, Kamerun fővárosáról „apuntréi megállapodásnak” nevezett megegyezés érvénye az idei tavasszal lejárt. Újalc szövegezők meg és fogadtak el beívelte. Szó esik ebben exportról, importról, vámokról és kedvezményekről. Felbukkan inutile a divatos kifejezés is: fejlesztési segély . . . A segélyprogram kétségkívül nyújt valamit az Elefántcsontparttól Madagaszkárig jó néhány afrikai országnak: a megszavazott dollármilliókból, amelyeket a francia, nyugatnémet, olasz, belga, holland és luxemburgi adófizetőktől szednek be, itt kikötő berendezésére, ott repülőtér építésére, amott a dzsungel irtására jut valami. A bökkenő csak az, hogy egyeseknek nagyobb hasznot hoz ez a „fejlesztés”, mint az afrikai népeknek. Először is a volt gyarmattartó hatalmak tőkéseinek, hiszen ők azok, akik zsíros megrendeléseket kapnak a segélyprogram végrehajtásakor, másodszor — tisztelet a kivételnek — a korrupt helyi vezetőknek, akik jókora sápot tesznek zsebre. A Közös Piac hat országának külügyminiszterei között a „doyen”, a rangban legidősebb a holland I.uns. Kezdettől fogva részt vesz az Európai Gazdasági Közösség minden tevékenységében. Még egy jellemző tulajdonságát említhetjük: rendkívüli humorérzék í1 férfiú. Tréfának szánta minden bizonnyal, félig azonban igaz, az a jó mondása, amit a hamburgi Spiegel idézett legutóbbi számában. Frns megkérdezte a brit külügyminisztert a londoni tárgyalásaik közben, tudja-e, mi a fejlesztési segély legújabb meghatározása? Stewart tagadólag ingatta a fejét. Mire Jams kivágta: — A fejlesztési segély az, ami: a gazdag országok szegény emberei adnak a szegény országok gazdag embereinek . . . (p.) ISO SEBESÜLT, 55 LETARTÓZTATÁS • Véres víkend Belfastban ELERED I AZ ESŐ — MEGSZŰNTEK A ZAVARGÁSOK ixondon, augusztus 4. Stanley Levinson telefonjelentése: Az észak-írországi Belfastban a hatóságok most veszik számba a hét végi, kétnapos zavargások következményeit. A zavargások szombaton délután kezdődtek, vasárnap folytatódtak és csak a múlt éjszaka értek véget, mert eleredt az eső. Az összetűzéseket a politikai élet jobbszárnyához tartozó protestánsok kezdeményezték, akik szombaton délután felvonulást rendeztek Belfast római katolikus negyedében. (Észak-Írországban a római katolikusok a társadalom szegényebb dolgozó rétegeihez tartoznak.) A kifejlődött összecsapások során — amelyekben tízezren vettek részt —, 130 személy sebesült meg, köztük 30 rendőr, 55 rendbontót vettek őrizetbe. Igen sok épületablak tört be, több gépkocsit és üzletet felgyújtottak. Belfasti progresszív körökben erélyes fellépést sürgetnek a londoni központi kormány részéről az állandóan kiújuló zavargások mélyebb okainak megszüntetésére.