Esti Hírlap, 1969. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

1969-09-11 / 212. szám

Világhíres műanyag Bútortól a kocsiútig ♦ Hazánk is felzárkózik Jósolják a műanyagok jövőjét. A holland Houwink professzor A műanyagok prognózisa 2000-ig című tanul­mányában azt írja, hogy 2000-ben a világ műanyagter­­melése az 1960. évinek nyolc és félszeresére emelkedik. A nemzetközi műanyagprognózis szerint 1980 lesz a mű­anyaggyártásban a fordulat éve: ekkor haladja meg ugyanis a világ műanyagtermelése az egyéb szerkezeti anyagok — vas, acél, könnyűfém — mennyiségét. .Jelenleg az egy főre ju­tó műanyagtermelésben a világranglista élén az NSZK áll 44 kilóval. Az európai átlag 20 kiló. Ma­gyarország fi­ost kezd fel­zárkózni, a jelenlegi 10 ki­lós átlag igen alacsony A hazai termelés az 1930-as években kezdődött, 1968- ban már 50 ezer tonna mű­anyag készült Magyaror­szágon — a tíz év előtti mennyiség tízszerese —, két-három éven belül pe­dig a jelenlegi termelést megkétszerezik. JÖTT - HÓDÍTOTT A műanyag tehát jött és hódított, elsősorban eleső árával: olajból, földgázból, levegőből, vízből készül, s ezek az anyagok a legtöbb országban megtalálhatók. A műanyagok felhasználá­si lehetősége igen széles­körű, a gyártás technoló­giája pedig jóval egysze­­­rűbb, mint a hagyományos anyagok megmunkálása. — A műanyagok hazai­­ felhasználásának legfon­tosabb területei: a mező­gazdaság, az építkezés és a csomagolás — mondja dr. Hardy Gyula, a Műanyag­ipari Kutató Intézet igaz­gatója.­­ A mezőgazdaság­ban a műanyagfólia-házak­­ban lényegesen nagyobb a termés, gyorsabban érik a primőr. Igen praktikusak a műanyag gyümölcsszállító edények, öntözőcsövek. Az építkezésben különösen nagy jövője van a mű­anyagnak: a Borsodi Ve­gyikombinát­ban például most készülnek fel a mű­anyag ajtók, ablakok gyár­­tására. S mert a műanyag kitűnő hő- és hangszigete­­lő, elválasztó fal is készül­het belőle. S azt ma már a laikus is tudja, hogy a korszerű csomagolástech­nika elképzelhetetlen mű­anyagok nélkül. Minden esztendőben gon­dot okoz, hogyan tárolják a gyümölcslét. Beton- vagy üvegtartályok készítése igen költséges, ennél jóval olcsóbb és praktikusabb az üvegszállal erősített mű­anyagtároló. Az in­tézet munkatársainak vizsgála­tai és kísérletei alapján hamarosan megkezdik ilyen tartályok nagyüzemi gyártását a Nitrokémiában. Világszerte terjed a kü­lönféle habanyagok fel­­használása. A hazai gyár­tástechnológia kidolgozá­sa az intézet érdeme. A műanyag hab egyebek kö­zött bútorok készítésére al­kalmas: a habot jól záruló mintába öntik, fel­melegí­tik, s mire kihűlt, kész a könnyű, kényelmes és na­gyon praktikus bútordarab. Nitrokémia szakemberei nemrég különleges össze­tételű műanyag csöveket próbáltak ki. Az újdonság beváltotta a reményeket, vas helyett ezentúl mind­­több műanyag vízvezeték­csövet fektetnek le, illet­ve ilyenre cserélik a kiöre­gedett vezetékeket. Ugyan­csak az intézet kutatásai és kísérletei eredményeként javítják az M 17-es út ron­gálódásait: gyorsan kötő epoxigyantával kisimít­ják az egyenetlenséget, az út szép sima lesz, élettar­tama megnő. A tervek sze­rint a beteg országutakat, térburkolatokat, a repülő­tér fel- és leszállópályáját ezentúl epoxigyantával ja­­vítják. Cs­­­iluUl VAS HELYETT A Műanyagipari Kutató Intézet munkái nemcsak a távlati elképzelések meg­valósítását segítik elő, ha­nem napjaink gondjait is enyhítik. Gyakori hiba pél­dául a vízvezeték cső­törés: a rozsda szétmarja a va­sat. Az intézet kísérletei alapján a Vízművek és a Új rendelkezés a pedagógusok továbbképzéséről Az idei tanévben — a művelődésügyi miniszter utasítása alapján — életbe PRAKTIKUS — DIVATOS Nadrágkosztümhöz, zakóhoz, mellényhez VÁSÁROLJON KORDBÁRSONYT! A Pamuttextil­művek készítményei az összes színben és fajtában kaphatók a SZIVÁRVÁNY méteráru­boltokban VI., Népköztársaság útja 47.,­­ VI., Lenin krt. 34. és 52., Újpest, Árpád út 58. lép a pedagógusok tovább- $ képzésének új rendszere. $ Az új rendszerű tovább-­ képzés egyik formája a­­ komplex gyakorlati sze- 5 minárium lesz.$ Ennek keretében a peda- 5 gógusok ideológiai és vi-­­lágnézeti pedagógiai, pszi- 5 chológiai, szaktudományi­ és módszertani ismeretei- $ két frissíthetik fel, s elsa- $ játíthatják a gyakorlatban­ bevált új oktatási eljáráso-­­kat. Újdonság, hogy a to-5 vábbképzésbe a pedagó-­ gusképző intézmények is­­ bekapcsolódnak, s elsősor-­ ban az igazgatók, igazgató-­­ helyettesek, vezető óvónők,­ felügyelők továbbképzé-­ séből vállalnak részt. A rendelkezés értelmé-­ ben — erkölcsileg és anya-­ gilag is el kell ismerni,­­ ha valaki a továbbképzés­ során szerzett nagyobb tu­­ dás birtokában eredmé-­­ nyesebben látja el az isko-l­jában az oktatással-neve-­­ léssel kapcsolatos felada-­ tait. Ezt a jutalmazásnál, a­ soron kívüli előléptetésnél,­ a kitüntetések adományo-­­ zásánál feltétlenül figye-­­ lembe kell venni. (MTI) . A FŰTÉSI SZEZONTÓL KEZDVE NONSTOP JAVÍTÓÜGYELET A Fővárosi Javító-Szere­lő Vállalat és az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megállapodása értelmében az idén 57, jövőre 249 bu­dapesti központi etázs­­fűtéses kazánt állítanak át gázfűtésre. Az ipari fogyasztók részére az osztrák Unitherm céggel kooperálva nemzetközi szervizszolgálatot létesítet­tek, amely a partner gaz­os olajégőinek javítását és szervizét végzi Magyaror­szágon. A fűtési szezon kezdeté­vel a Magyar utcai disz­pécserszolgálat nonstop ügyeletet tart: a hibás ké­szülékeket huszonnégy órán belül megjavítják, illetve az elhúzódó javítás idejére, cserekészüléket adnak. A fennakadások elkerülé­sére 250 tartalék szere­lőt foglalkoztatnak. Távlati tervükben 1975-re 200 millió forint értékű la­kossági javítószolgáltatás szerepel, de előreláthatóan már jövőre teljesítik ezt a célt. Sok ezer forintot érő elektromos vezérlőszekrényt készí­tettek a Transvill ügyes kezű ipari tanulói, s a napokban adták át a megrendelőnek. Képünk az utolsó csavarhúzá­sokat, s az új munkák kezdetét mutatja. Ma gondoltam először­­ végig — s ma is csak azért,­­ mert a Fővárosi Elektromos­­ Művekhez ígérkeztem láto­­­­gatóba —, hogy ez az a vál­­­­lalat, amely végigkíséri­­ napjaimat: reggel bekap­­­­csolom a rádiót, felgyújtom­­ a villanyt, kinyitom a boj­­í­ler csapját, aztán felszállok­­ a villamosra, megvárom, míg zöldet jelez a közleke­dési lámpa, s végül sorba­­állok munkahelyemen a páternoszter előtt.,, öreg vállalat, fennállásá­­­­nak 76. esztendejét tapossa. I Ötven kilométeres körzet­­­­ben energiát szolgáltat Bu­­­­dapestnek és környékének. i Nem részletezik, nem­­ mondják el külön-külön,­­ hogy mi minden tartozik­­ ebbe a fogalomkörbe, meg­­­­szokták. Az évek, persze,­­ nem múltak el nyomtala­­­­nul a Váci úti nagy ház fe­­j­lett. Sok minden korszerű­­­­södött, sok minden sokszo­­­­rosára nőtt; ma minden nem e­gyedik budapesti lakos jo­­­­gilag is ügyfelük.­­ Évente 2 milliárd 800­­ millió forintot fizet a sok­­- sok ügyfél az Elektromos­­ Műveknek. 3600 dolgozójuk­­ van, kevesebb, mint ahány­­­­ra szükségük lenne, de­­ most már évek óta nem­­ tudják feltölteni a létszá­­­­mot. Nagy rang Elektro­­­­mosnak lenni, de ma már­­ csak szakmailag — és csak­­ akkor, amikor egy vállalat­­ elektrikust csábít. A Művek sok idős dolgo­zója emlékezik még az időkre, amikor nem volt itt munkaerőhiány: az Elekt­romos Művekhez csak úgy lehetett bejutni, ha ajánló­levelet vittek méltóságos Deutsch Lajoshoz, az Elekt­romos Művek vezérigazga­tójához. Néhány sor egy ti­pikus ajánlólevélből: „Kö­­vesligethy bizottsági tag úr ajánlja, már nagyon régen Csáky István budapesti la­kos, aki­ közgazdát, bármi­lyen minőségben való al­kalmazásra ... A bizottsági tag úr meleg pártfogására és a méltánylást érdemlő indokra való tekintettel, én is kérlek, hogy nevezettet segédmunkásként alkal­mazni méltóztassál.. Ki tudja, a méltóságos úr figyelemre méltatta-e eze­ket a leveleket? Sok ilyen levél volt. A Keresztény Községi Párt központja 1935 szeptemberében fele­lősségre vonta az Elektro­mos Művek urait, amiért „ ... ez idén 118 új alkalma­zás történt, és ezek közül csak 16 olyan, akit mi aján­lottunk ...” 1938-ban egy jól képzett szakmunkás a hajógyárban 50—57 filléres órabért ka­pott, az Elektromos Művek­nél 90-et. A tisztviselői ke­reset a Városházán 100— 150 pengő, a Műveknél 200 —300 pengő volt. Méltósá­gos Deutsch Lajos vezér­­igazgató évente 70 ezer pen­gőt keresett, mai pénzben 560 ezer forintot. Munka­erőhiány nem volt, de ret­tegtek az elbocsátástól, a megalázó retorzióktól és vi­rágzott a vesztegetés. Most nagy a fluktuáció: évente a vállalat egyharma­­da mozog. Ezer-ezerkétszáz ember lép ki az Elektromos Művektől, s keres — nem is nagyon kell keresnie — jobb 1­n állást. Mert kü­lönös szakma ez. Az egye­temről kikerülő mérnök két-három év múlva lehet csak­ önállóan dolgozó szak­ember, és a szakmunkások­nak is számos tanfolyamot, vizsgát kell letenniük, amíg helytállhatnak a mindenkor életveszélyt jelentő munka­helyeken. A vállalat bérszínvonala azonban — sajnos — nem alkalmas rá, hogy a gya­korlatot szerzett dolgozókat megtartsák. Évről évre csökken a létszám, pedig az Elektromos Művek mindent megtesz, hogy alkalmazot­tai jól érezzék magukat. Évek óta két-három hét nyereségrészesedést fizet­­nek. Utazási kedvezményt adnak, szorgalmazzák a vál­lalati üdültetést, kulturált sportolási lehetőségeket biztosítanak, van korszerű munkásszállójuk, ahol — sajnos — nincs telt ház. Mind kevesebb emberrel igyekeznek biztosítani Bu­dapest egyre növekvő ener­giaellátását. Időszerű lenne­­az Elektromos Művek anyagi ösztönzési rendsze­rének fejlesztésére gon­dolni. Korszerűsítenek. Nem­csak berendezéseket, nem­csak a termelési folyamato­kat igazítják az elektro­technikában különösen fel­gyorsult idő követelményei­hez, hanem az emberi felté­teleket is, az emberek fejé­ben a gondolatokat is. Most reformálják a vállalat szer­vezetét. Igyekeznek meg­szabadulni 76 év elavult hagyományaitól. Gyorsab­bá, bürokráciamentessé kí­vánják tenni munkájukat. S ehhez, úgy tűnik, minden feltétel biztosított: a válla­lat vezetői kivétel nélkül, középfokú, vagy egyetemi végzettségűek, 62 százalé­kuk egyetemet végzett, és 17 éves szakmai gyakorlat­tal rendelkezik. Átlagosan 19 esztendeje dolgoznak eb­ben az iparágban és fiata­lok. Az átlagéletkor mind­össze 45 év. naoteeaka Kornélia Ház a Váci úton MEGJEGYEZZÜK: A VÉDTELENEK VÉDELME Hamarosan életbe lép az új gyámügyi rendelet, mely­nek 206 paragrafusában 103 olyan új téma szerepel, amelynek eddig nem volt megfelelő jogi megfogalmazá­sa, további 37 pontot pedig újrafogalmaztak a szakem­berek. A cél a rászorultak, a „gyámoltalanok” védelme. Az új rendelkezés tekintélyes tömeget érint: a fiatal­korúak mellett rohamosan növekszik az idős rászorulók száma is. Közelebb hozni az ügyeket és az ügyek intézőit — ez volt az egyik cél. A községek és a nagyközségek ha­táskörébe egy egész sor olyan jogot utaltak, amelyek eddig a városokhoz, illetve a járásokhoz tartoztak. A közelebbi ügyintézés a gyorsabb ügyintézést is jelent­heti, mert olyan emberek intézkednek, akik jól ismerik a segítségre szorulókat. Az új rendeletet áthatja a szülői felelősség fokozása. A­ gyámhatóság például pert indíthat és társadalmi bíró­sági tárgyalást kezdeményezhet a felelőtlen szülőkkel szemben. Az állami gondozásba vett fiatalok nagy része ugyanis szülői gondatlanság és felelőtlenség miatt nem talál otthonra, holott körülményeik lehetőséget biztosí­tanának erre. Az új törvény progresszív gondozási díjat állapít meg: a munkaképes, megfelelő keresettel bíró szülő jövedelme arányában fizet állami gondozott gyer­meke eltartásáért — ne vállalja ezt helyette teljes egé­szében a társadalom A törvény a vagyonkezelési ügyekben is körülbás­tyázza a kiskorúak jogait: biztosítja, hogy az állami gondozott, vagy gyámság alá helyezett fiatalok takarék­­betétje után az OTP mindenkor a lehető legmagasabb kamatot fizesse. Az új gyámügyi rendelet kiterjed azokra is, akik egészségi állapotuk, öregségük, elhagyatottságuk miatt, szorulnak védelemre. Külön fejezet szól a még meg sem született magzat védelméről olyan esetben, amikor a vérszerinti szülő előreláthatóan nem tudja, vagy nem hajlandó teljesíteni szülői kötelezettségeit. Az új ren­delet adott esetben a társadalom bármely tagját segít­heti, s éppen ezért az eddigieknél eredményesebben szol­gálja a legrászorultabbak törvényes védelmét. Sárdi Mária HÁROMSZÁZ GÉPKOCSIVEZETŐ HIÁNYZIK Az autóbusznál még min­dig 300 gépkocsivezetővel kisebb a létszám, mint amennyi szükséges volna. Az autóbuszüzemág vezetői ezért most felszólították a nem hivatásos gépkocsive­zetői állományban levő gépkocsivezetőket, hogy szabad idejükben — ha egyébként a szükséges elő­feltételekkel rendelkez­nek — vállaljanak autó­buszvezetést.

Next