Esti Hírlap, 1969. október (14. évfolyam, 229-255. szám)

1969-10-18 / 244. szám

Miközben tegnap este a televízióban egyre-másra tör­téntek a csodák, megdőlt egy babona, a babona szerint a képernyő kis négyszögébe zárt világ kizárólag két lábbal a földön állva jelenhet meg, mert így követeli azt a televízió sa­játosnak nevezett realizmus­igénye. Örkény István tv-film­­jében egyszerre csak tótágast állt a világ, a valósághoz mér­ten egészen képtelenül kézen kezdett járni — bizarr test­helyzete ellenére mégis megle­pően otthonosan mozgott a képernyőn. Hol a talpára állt, hol kézre ereszkedett, s a néző fenntartás nélkül elhitte, hogy ebben a groteszk cirkuszi pro­dukcióban a lehetetlen is le­hetséges. Elhitte, mert a Hanákné­­egy tótágast álló világa a való­ság képtelenségeinek, olykor abszurd módon tótágast álló értékrendjének szatirikus le­nyomata. Miért csodálkozzon, vagy hitetlenkedjen a néző amiatt, hogy valaki elindul egy valóságos fodrászüzlet valósá­gos lépcsőjén — ami, persze, valójában nem is olyan va­lóságos —, s egyszerre csak egy kopár domboldalon szo­rongatja a hófehérre súrolt lépcsőkorlátot. Vagy hogy vi­zet fakaszt a kövekből, hogy a képzeletében lejátszódó ünnep­ségről a valóságban nála ma­rad a csokor virág. Mert ahol egy Hanákné körül ugrál min­denki, hogy a legképtelenebb módon kedvében járjon, míg egy Ilona megvetett és kido­bással fenyegetett fekete bá­rány, ott már minden meg­történhet. A „hanáknéság” el­fogadásánál képtelenebb do­log úgysem történhet. Sőt, előbb-utóbb a néző arra döb­ben rá, hogy inkább érzi va­lóságnak azt, ami direkt kép­telenség,­ azaz a főhős képze­letéből kilépő eseményeket, míg a filmbeli valóságot — a fodrászüzletben zajló életet — képtelenségnek. Horvai István pontosan számolt a kép, a ké­pi megjelenítés konkrét, való­ságos jelentésével. Jó érzékkel nem akart erőszakot tenni ezen stilizálással, a képtelen­ség látványbeli hangsúlyozásá­val. A leghihetetlenebb csodá­kat is úgy vitte filmre, mint reális valóságot, mint ami tényleg megtörténhet. Ezzel érte el, hogy a történet hihe­tetlen groteszkségében teljesen elhihetővé vált. Színészeitől is reális játékot kívánt a legap­róbb mozzanatokig, az ab­szurd helyzetekben is. Gobbi Hilda lelkileg deformálódott Hanáknéja hátborzongatóan valóságos groteszk gonoszságá­ban és félelmetes terrorjában. Egyszerre szánandó és taszító. Gábor Miklós újságírója biz­tonsággal mozog képzeletében életre keltett csodák között, míg az élet produkálta képte­lenségekre hitetlenül csodálko­zik rá. Elhisszük neki, hogy végül is közénk dobja a cso­datévő varázspálcát. (bársony) Amatőrfilmek Az I. budapesti amatőr­­film-szemlét és -találkozót rendezik meg a Fővárosi Művelődési Házban. A ver­senyfilmek vetítése tegnap kezdődött, és ma délelőtt folytatódott. A díjkiosztás ma délután 6 órakor lesz. HOLNAP ESTE: Az ember tragédiája a képernyőn A televízió — tíz éve mondjuk — ideális nép­színház lehet. Milliókat ké­pes a legmagasabb színvo­nalú művekkel szórakoztat­ni. Lehetőséget ad a nem­zeti irodalom klasszikusai­nak felfedezésére. Hiszen a legismertebb mű bemuta­tása is felfedezés, ha több millió ember nézi. Él­ményként győz meg erről Az ember tragédiájának te­levíziós változata, Színetén Miklós rendezői munkája. A holnap esti bemutató hosszú sorba lép. Madách drámájának 1883-as ősbe­mutatója óta a Nemzeti Színház 1931 őszén játszot­ta a Tragédiát. Szegeden, a Dóm téren és a vidéki szín­padokon is több száz al­kalommal lehetett műsor­darab. Nem tudom a­­tévé­­premiert pontos számmal jelölni, de azt tudom, hogy fejezetet nyit klasszikusa­ink televíziós interpretálá­sában. Szinetár Miklós a leg­modernebb technikát állí­totta a Tragédia szolgála­tába. Ennél is fontosabb, hogy következetesen meg­valósított koncepciója kor­szerű. Az izgatta: hogyan hangzik Madách Imre drá­mája 1969-ben? Miképpen hat Ádám, Éva és Lucifer szövege ránk, mai embe­rekre, akik végül is min­den művészi alkotásban a magunk­­ tapasztalataira, életélményeire és gondjaira várunk visszhangot. A mű ilyen megközelítése gon­dolati tisztázottságot, őszin­teséget — tehát nagy in­tellektuális bátorságot — kíván. Korunkkal — és ön­magunkkal — szembeni kritikai igényt, Madáchhoz méltó erkölcsi erőt feltéte­lez. Enélkül nem lehet — Szinetárnak sem sikerülhe­tett volna — a dráma zse­nialitását napjaink gyak­ran gyötrelmes vitakérdé­seinek művészi fórumává tenni. * Madách művében — és televíziós változatában — nem egy múzeumi avittságú ereklye várja a nézőt, ön­ismeret és önértelemzés igényeit elégíti ki ez a fel­dolgozás, amely a szellemi kihívás izgalmával szolgál. A Tragédia világirodalmi jelentőségét bizonyítja, hogy ez az időszerűség egyáltalán nemcsak magyar vonatkozású. Madách modernsége mé­lyebb a felszínes analógiák­nál. Alapja a költészetté sűrített felismerés: a törté­nelem alakulása sohasem felel meg a benne szerepet vállaló közszereplők óhajai­nak. Eszme és gyakorlat, ideál és valóság, cél és tett, szándék és lehetőség ellen­tétei űzik végig az embert álmának történeti színtere­in. A történelmet felívelé­sek, és porbahullások, lán­goló remények és szomorú kiábrándulások sorozatának még pontosabban — válta­kozásának láttatja. A mi korunk és két-három gene­rációnk erre az értelmezés­re — amely nem kizáróla­gos, nem egyedül jogosult — különösen fogékony, le­het. De azt a választ is ma­gáénak érezheti, amelyet a rendezés — Madách legmé­lyebb meggyőződésével egybehangzóan — sugall. A küzdelem vállalása, a vi­lágtörténelem nehéz embe­reként ábrázolt Ádám hité­vel, újrakezdéseivel azono­suló megértés teszi a tele­víziós változatot Szinetár önvallomásává, szinte szer­zői filmjévé. A televíziós Tragédia méltó Madáchhoz. Madách lelkében is lemondás és vá­rakozás, remény és ciniz­mus, tétovaság és határo­zottság ütközött. Mindezt nem egy, hanem két sze­replőben írta meg. Ennek az egy lélekből származó kettősségnek tulajdonítha­tó, hogy az alapkérdésre adott választól, Ádám élet­igenlésétől és Lucifer taga­dásától eltekintve, a törté­neti színek utaspárja egy­aránt osztozik a tévedé­sekben és a bölcs megértés találataiban. Szinetár erre a kölcsönösségre építette Mensáros László és Huszti Péter szerepformálását. Mensáros nem Ádám ellen­ségét, hanem az ember ba­rátját, gondjainak keser­nyés-fanyar, de lelkesülni is tudó megosztóját játssza, kitűnően. Másfelől: Ádám sem mindig rendíthetetlen képviselője a naív hiszé­kenységnek. Vereségeinek — és a vereség magasabb szinten ismétlődő kockáza­tának­­ tudatában akar és tud újra meg újra erőre kapni. Érettsége éppen el­lentmondásos történelmi útján bontakozhat ki. Husz­ti Péter a nagy szerep ilyen igényű realizálásában sok mindent szépen megoldott. Játékának hitelét alig te­szi kérdésessé, hogy nem egyenletes, helyenként il­lusztratív. Ennek ellenére igazolva látom a rendezői felfogást, a­mely az ifjú em­berpár megszemélyesítését fiatal színészekre bízta. Ki­válóan érvényesül Moór Mariann friss szépsége, női vonzása Éva szerepében. A színházi néző szeménél éle­sebb, kiemelő és összefüg­géseket láttató kamera — Sík Igor nagyszerű opera­tőri munkája — sok meg­lepetést nyújt. Az ember tragédiájának új változata nem hibátlan alkotás. Részleteiben, a megvalósítás eszközeiben, akad vitatható, kifogásol­ható. Most, a bemutatás előtt azonban arról kellett szólni, hogy nemzeti kultú­ránk igazi értékkel gazda­godott, s hogy a nézők mil­liói — akik vasárnap este az országban mindenütt a tévékészülékek elé ülnek — a legnemesebb élménnyel találkozhatna­k. Dersi Tamás Ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek­ BETÖRŐK ÉS MÁS TERJEDELMES ÁRUK OLCSÓ, ERŐS CSOMAGOLÁSÁHOZ és GYÜMÖLCSFÁK VÉDELMÉHEZ ismét kapható a SCHRENZ csomagolópapír Gyártja: A PAPÍRIPARI VÁLLALAT LERAK­AT­AITÓL! Jön aZ CANNESI-DÍJAS FILM Az idei cannes-i fesztivál beszámolói felkeltették­­ a film iránt érdeklődő ma­gyar közönség figyelmét a franciák versenyfilmjére. A produkció címe: Z, avagy egy politikai gyil­kosság anatómiája, rende­zője Costa-Gavras. Arról is értesültünk, hogy a kiváló francia—algériai film a zsűri különdíját nyerte el, s az egyik főszerepet ala­kító Jean Louis Trintignant a­­legjobb férfialakítás dí­ját kapta. A nagy vissz­hangot keltett film, anél­kül, hogy erre konkrétan utalna, Lambrakisz meg­gyilkolását és a görög jun­ta uralomraj­utását dol­gozza fel. A nagy érdeklő­déssel várt filmet példás gyorsasággal mutatják be a magyar mozik is. Premier: november 6-án. □ kósza-sípos lász.­Ló fiatal festőművész tár­lata vasárnap délelőtt nyí­lik meg a szentendrei Fe­­renczy Károly Múzeumban. □ FISCHER SÁNDOR főiskolai tanár beszédmű­vészeti előadássorozata kez­dődik október 21-én az V., Egyetem tér 1—3. alatt. Az NDK-ban rendezett barátság táncdalfesztiválon nyolc szocialista országból vettek részt táncdalénekesek. Képünkön Harangozó Teréz az egyik hangverseny után autogramot ad fiataloknak. PÉCS UTÁN Talán túlságosan pate­­tikusan hangzik a cím. Ráadásul még pontatlan is: amikor ezek a sorok megjelennek, a szemle még zajlik. A pécsi magyar já­tékfilmszemle vonzása — talán azért is, mert nem járt anyagiakkal — soha nem a díjazás volt. Kez­detben az újdonság, a verseny lehetősége, a fel­lendülőben levő magyar filmművészet hulláma emelte ezt a filmes talál­kozót. De mi legyen a vonzása ma? A cím tehát erre vonatkozik: mi legyen Pécs után? Az már az első év alap­ján kiderült, hogy ez a szemle elsősorban abban segíthet, hogy az elisme­rés pálmáját, vagy le­gyünk pontosak: az elis­merés busómaszkját azok a filmek és művészek kap­ják, akik produkcióikkal a társadalom analízisére és a filmi kifejezés igé­nyességére törekszenek. Ez a körülmény elég hamar „leválasztott"’ Pécsről né­hány rendezőt, aki ilyen filmet ritkábban készít. Most azonban úgy tű­nik, mintha azok a művé­szek is kételkedni kezde­nének egy ilyen szemle létjogosultságában, akik pedig jogosan magukénak érezhetik ezt a találkozót. De hátha azoknak van igazuk, akik azt mondják: jó filmek kellenek, s ak­kor minden rendben van szemle nélkül is. Rendkí­vül tetszetős ez a megál­lapítás, csak éppen de­magóg: sokféle ember sok­féleképpen értelmezi, mi a jó film. Tételezzük fel, hogy az a jó film, amelyik új dol­gokat, új módon tud el­mondani a ma emberének, a ma emberéről — akár kosztümös történetben is. Akik azonban ilyen filme­ket készítenek, azok jó, ha mindent megtesznek, hogy mégis csak megnyerjék a közönség, a közvélemény egy részét filmjeik hívéül. Számukra tehát minden al­kalom fontos és jó lehet, ahol­ közelebb kerülnek ezekhez a célokhoz. Kár, hogy sok rendező mégsem ismeri fel, mit tud nyújta­ni, máris ebből a szem­pontból ez az egyhetes ta­lálkozó, milyen lehetősége­ket teremt a beszélgetések­re, vitákra, s legfőképpen arra, hogy ezek a „nehéz” filmek — mert valljuk meg, többségük az — külön támogatást kapjanak a kö­zönségtől. Gyakran hivat­koznak a művészeti neve­lés példájaként Kodály ze­nét oktató elszánásáról. Vajon nem kell-e a film művészeinek is hasonló ál­dozatokat hozni? S vajon nem Pécs-e erre a legal­kalmasabb lehetőségek egyike? Lehet-e mellőzni azt, hogy egy hétig az or­szág a filmművészet ese­ményeire figyel? Döntsenek hát a mű­vészek. Ha kell, írják le a pécsi egyenleg számla­­összegét, s örüljenek a ké­nyelmesebb napoknak. Csak azt lehet megjósolni, ha netán „felmondanak” Pécsnek, valószínűleg cso­dálkozni fognak sok olyan jelenségen, amit most ész­re sem vesznek. Bernáth László Szolnoki siker Pesten JÓKAI ANNA: FEJÜNK FELŐL A TETŐT Szolnok új drámaírót avatott: Jókai Anna siker­rel birkózott meg „4447” cí­mű regényének más műfaj­ba ültetésével. Az ered­mény nem dramatizált re­gény, hanem: új dráma. Nyomasztó, sötét tónusú darab, tragédia is lehetne, ha hősei nem lennének va­lamennyien kicsiny, jelen­téktelen figurák. A Szigligeti Színház együttese régóta készült erre a bemutatóra, vállal­va az új­ szerző avatásá­val szükségszerűen együtt­járó kockázatot is. Az ered­mény a kísérletező szándék helyességét igazolja. Berényi Gábornak egyene­e­letesen magas hőfokú elő­adást sikerült színpadra ál­lítania. A rendezőn kívül ez elsősorban Hegedűs Ág­nes érdeme. Nusi nénije rendkívül erőteljes, mar­káns alakítás. Mellette Andaházy Margit játé­ka emlékezetes, a szí­nészi alkatától némileg eltérő szerepben is. A töb­bi szereplő: Szakács Esz­ter, Baranyai Ibolya, Lin­ka György, Kránitz Lajos teljesítménye egységesen jó. Baranyi László túlságo­san egyoldalúan, szinte vígjátéki stílusban játszot­ta Jeneit, a hibbant albér­lőt, Csikós Sándor idege­nül mozgott nehéz szere­pében. Csütörtökön este a buda­pesti Nemzeti Színház szín­padán játszotta el a szol­noki Szigligeti Színház Jó­kai Anna drámáját. Sajá­tos atmoszféra uralkodott a Hevesi Sándor téren: iga­zi érdeklődésből, őszinte együttérzésből szövődött. Érezni lehetett a „veletek szurkolunk” hangulatát. Mintha ezen az estén szak­mai féltékenység, kulisz­­szák mögötti intrika, egy­más teljesítményének lebe­csülése nem is lett volna a világon... Igazán jó ügyért szur­koltak a „fővárosiak” a „vidékieknek”,­­ éppen ezért őszinte, forró volt a siker a vendégjátékon a Nemzeti Színházban. .. AZ IDŐ AB­LA­KA] Színes, magyar tudomá­nyos-fantasztikus film írta: Kuczka Péter Kép: Herczenik Miklós Zene: Gyulai Gaál János Rendezte: FEJÉR TAMÁS Szereplők: Gábor Miklós, Beata Tyszkiewicz, Ivan An­­donov, Krystina Mikola­­jewska, Heidemarie Wenzel, Darvas Iván. BEMUTATÓ: OKTÓBER 23. •

Next