Esti Hírlap, 1969. december (14. évfolyam, 281-304. szám)

1969-12-03 / 282. szám

Hét európai szocialista ország legmagasabb szintű vezetői tanácskoznak Megkezdődött a moszkvai találkozó Moszkva, december 3. Moszkvában megkezdő­dött Bulgária, Csehszlová­kia, Lengyelország, Ma­gyarország, a Német De­mokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió párt- és állami vezetőinek találkozója. A részvevők vélemény­cserét folytatnak az idő­szerű nemzetközi problé­mákról. A találkozó előreláthatólag egy-két napig tart. Hável József, az MTI tu­dósítója jelenti: Valamennyi moszkvai Lap előkelő helyen közli a szo­cialista országok párt- és állami vezetőinek — köz­tük hazánk képviselőinek, Kádár Jánosnak, Fock Je­nőnek, Komócsin Zoltán­nak és Erdélyi Károlynak — Moszkvába érkezését. A szovjet fővárosban a szocialista országok veze­tőinek ma reggel megkez­dődött találkozója iránt kü­lönleges érdeklődés nyilvá­nul meg. A Moszkva felé forduló figyelmet teljes mértékben indokolja egy­részt hogy a találkozón a hét szocialista ország leg­magasabb szintű vezetői tárgyalnak, másrészt, a megvitatásra kerülő té­makör , a nemzetközi helyzet időszerű kérdései. Megfigyelők véleménye sze­rint a találkozó egyetlen témájának átfogó jellege le­hetővé teszi, hogy a rész­vevők a nemzetközi hely­zet egészét tekintsék át, s mind az állandó jellegű, mind pedig a változó té­nyezők mérlegelésével jus­sanak egyeztetett következ­tetésekre. A szovjet főváros lakói elégedettek, hogy házigaz­dái lehetnek a nagy fon­tosságú találkozónak, mely­nek puszta ténye is a szo­cialista országoknak a bé­ke és biztonság megterem­tésére irányuló nagyfokú aktivitásáról tanúskodik. Mára virradó éjszaka Megvívták az első idei hócsatát Több főútvonal felszabadult Tegnapról mára virradóra a N­­yugat-Dunántúl főköz­lekedési útjain a hókotró gépek és kezelőik megvív­ták az idei tél első hócsatá­­ját. Eredménye: mára több nyugat-dunán­túli főútvonal felszaba­dult, de még mindig járhatatlan a 8-as számú főközlekedési út Veszprém—Jánosháza, a 71-es Balatontördemic— Akafi—Zánka, valamint a C1-es Dunaföldvár és Ka­posvár között. A dunántúli alsóbbrendű útvonalak kö­zül még forgalmi korlátozás van Zala, Veszprém, So­­mogy és Baranya megyében. A Tiszántúlon nincs akadá­lya az országúti közlekedés­nek. Kelet-Magyarország teljesen „tiszta". A MAVAUT ma reggel nem indította el Buda­pestről a kőszegi, a pápai és a hévízi autóbuszt. Ezek a járatok délután a menetrend szerinti időben ismét közlekednek. A fővá­rosba vidékről érkező autó­buszok általában 10—20 percet késtek, a szombathe­lyi 110 perces késéssel futott az Engels téri állomásra. A MÁV vonalain nincs forgalmi akadály, tegnap azonban az óriási szélviharban, a nagy hóesés­ben sokat késtek a vonatok a Dunántúlon, illetve Buda­pest—Debrecen és Záhony között. A Ferihegyi repülő­tér fogadja és indítja a légi­járatokat.­­ A hófúvásban összeütközött két nyergesvontató a 7-es számú műúton, Lepsény kö­zelében. A forgalmi akadályt csak órák múlva sikerült elhárítani az összezsúfolódó kocsik elől. XIV. évfolyam, 282. szám 1969. december 3., szerda Ünnepség Szegeden A NÉPFRONT-MOZGALOM MEGALAKULÁSÁNAK JUBILEUMÁN A Hazafias Népfront megalakulásának 25. év­fordulója alkalmából ma Szegeden ünnepséget ren­­deztek. A városba érkezett Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Apró Antal, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja és Ajtay Miklós,­ a Politikai Bizott­ság póttagja, a Miniszter­­tanács elnökhelyettesei, Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsának elnöke és Er­dei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára. Az ünnepség a színház épületén levő emléktábla leleplezésével kezdődött. Az ünnepi beszédet Pap Gyula, Szeged város ta­nácselnök-helyettese mond­ta, majd a Városi Tanács és a Hazafias Népfront­bizottság nevében koszorú­kat helyeztek el az em­léktáblán. A szegedi Nemzeti Szín­ház ünnepi ülése Erkel ünnepi nyitányával kez­dődött. Apró Antal meg­nyitó szavai után Erdei Fe­renc tartott emlékbeszé­­det. Felszólalt az ülésen Tombácz Imre nyugalma­zott tanácselnök, a Sze­gedi Népfrontbizottság al­­elnöke és Biczó György, Szeged megyei jogú váro­si tanácsa végrehajtó bi­zottságának elnöke. Apró Antal zárszavával, majd a Himnusz akkordjaival ért véget az ünnepi ülés, amely után Kállai Gyula a szege­di Tisza Szállóban ünnepi ebédet adott az ülés rész­vevői tiszteletére. A BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁG ÜLÉSE Ma az MSZMP Budapesti Bizottsága Németh Károly­nak, a Pártbizottság első titkárának elnökletével ki­bővített ülést tart. A napirenden: a Központi Bizottság üléséről szóló tá­jékoztatók és az ezekből adódó budapesti feladatok. Lapzártakor az ülés tart. BT-HATÁROZAT, CSOMAGTERV LEH­ETŐSEGE Négyórás négyes megbeszélés New New York, december 3. Tegnap este, több mint négyórás tanácskozást tar­tottak a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egye­sült Államok, Nagy-Britan­­nia és Franciaország ENSZ-küldöttségeinek ve­zetői a közel-keleti helyzet­ről. A megbeszélésen, amely, a megfigyelők sze­rint, meglepően hosszú volt, jelen voltak­ a delegációk helyettes vezetői, valamint politikai tanácsadóik. ENSZ-körökben ugyancsak meglepőnek minősítették, hogy az ülésről nemcsak a szokásos formális közle­ményt adták ki, hanem részletesen körvonalazták a négy nagyhatalom állás­pontját a közel-keleti hely­zet rendezésével összefüg­gésben. A közlemény a többi kö­zött megállapítja, hogy az említett országok ENSZ-de­­legátusai szerint a közel­­keleti helyzet „súlyosbo­dik, és a megoldás egyre égetőbbé válik”. Egyetér­tettek abban, hogy az arab —izraeli ellentétek békés rendezését a lehető leggyor­sabban meg kell valósítani. Állást foglaltak a Bizton­sági Tanács 1967. november 22-i határozata mellett, hangoztatva, hogy annak minden szakaszát végre kell hajtani. A négy dele­gátus ugyanakkor késznek mutatkozott arra, hogy a Biztonsági Tanács határo­zatának végrehajtásával összefüggő minden részlet­­kérdést együttesen, úgy­nevezett „csomagtervként” tanulmányozzon, felölelve a közel-keleti konfliktus min­den vonatkozását. Olajállamosítás Nigériában Lagos, december 3. Lagosban közzétették a nigériai kormány törvény­­erejű rendeletét, amely sze­rint az ország minden olaj­­kincse az állam tulajdona. Valamennyi kőolajipari társaságnak a koncesszió el­nyerésétől számított 10 év alatt el kell érnie, hogy az adminisztratív személyzetnek és a bri­gádvezetőknek legalább 75 százaléka nigériai legyen. Ezenkívül a kőolajipari társaságoknak a licenc el­nyerésétől számított 12 hó­napon belül elő kell terjesz­teniük a nigériai szakembe­rek kiválasztásának és ki­képzésének részletes tervet. Ez a törvényerejű rende­let, amely november 27-én lépett életbe, a bánya- és energiaügyi miniszterre ru­házza azt a jogot, hogy en­gedélyeket adjon a kőolaj­ipari társaságoknak a kőolaj felkutatására és kitermelé­sére. A miniszter ugyanak­kor vissza is vonhatja eze­ket az engedélyeket, ellenőrizheti a társaságok tevékenységét és a termé­kekre megállapított ára­kat. A törvényerejű rendelet értelmében megbüntetik azokat a társaságokat, ame­lyek nem teljesítik e rende­let intézkedéseit. Meghalt Vorosilov marsall LAPZÁRTA UTÁN JE­LENTETTE A TASZSZ: Moszkvában ismeretessé vált, hogy Kliment Jefre­­movics Vorosilov marsall, a kiváló szovjet államfér­fi, ma nyolcvan­nyolc éves korában elhunyt. Döntés: Marseille-ben Harminchetedszer — az idén harmadszor — találko­zik ma este 20 órakor a Stade Velodrome stadion­ban Magyarország és Cseh­szlovákia labdarúgó-válo­gatottja. A tét közismert, végérvényesen eldönteni, ki nyer jogot a jövő évi me­xikói VB-n való részvételre. Az első találkozón Budapes­ten a magyarok győztek 2:0-ra, a visszavágó 3:3 volt Prágában, s most következ­zék Marseille, az újabb 90, illetve hosszabbítás esetén 120 perc. Az esti mérkőzésre 20 óra­kor a francia Machin síp­jelére előreláthatóan így állnak fel a csapatok: Marseille, Stade Velodrome. , Játékvezető: Machin (llelies, Kitabdjian), mind­három francia. Szentmihályi Kelemen Mészöly Noskó Ihász Ilalmosi Göröcs Fazekas Bene Farkas­­ Joekl (Strati!) Ad­amec Petras B. Vesely Kuna K vasnak Hagara Horváth Migas Pivarnik Viktor

Next