Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-02 / 51. szám
ÚJ MAGYAR KINCSEK A várossá nőtt egyetem A Szabadság-’aídon átvágva, kora délutánonként szinte naponta látom a zárt tömböt, amely a várossal csak ismerkedőt is megragadja, s kérdésre készteti. Nem múlik el év, hogy valamilyen változást ne tapasztalnánk környékén. Egy-egy új ablaksor, kimagasló téglalap alakú épület — lassan már érthetetlennek tűnik: hová fér még, s milyen varázslattal emelkedik éppen ott, azon az egyetlen ponton, ahol nemhogy megbontaná, de még teljesebbé teszi a zárt egység harmóniáját. Manapság már így beszélünk róla: „Város a városbanFalai mögött napról napra 15 ezer ember tanul, oktat, jegyzetel, adminisztrál; mintha egy kisebb magyar város lakossága áramlattá ide reggelenként, s tódulna vissza délután. Az utóbbi időben sok jelzőt kapott. Fellegvár, műhely, a tudomány csarnoka, s így tovább. Története több százados, várossá növése 25 éves. 1946 tavaszán a Szabad Nép ezt írja a felszabadulás utáni első rektorról: „Dr. Csűrös Zoltán, a Textilkémiai Intézet vezető tanára valósággal kéregelni jár a vegyészeti gyárak ismerős igazgatóihoz. Konyhasót, nátriumszulfidot, alkoholt kér, így hordja öszsze a laboratóriumi munkához szükséges szereket." A Műegyetem is romokkal, pusztulással érte meg a budapesti harcok végét. A laboratóriumok kiégtek, a berendezést széttörték, elhurcolták, a könyvtárat „nyugatra menekítették”. Az akkori miniszterelnök úgy vélekedett, hogy belátható időn belül a Dunaparton nem lesz egyetem. De segítettek a gyárak. Adtak, ami erejükből tellett. Mozgalom indult: „Munkások a tudományért — tudósok a munkásokért.” Tavasszal megkezdődtek az előadások. A számadat bizonyítja, hogy komoly eredményről van szó: a 45—46-os tanévben 2774 hallgatójuk volt. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1937—38-ban 986 hallgatót tartottak nyilván. Hova jutottak azóta? Legnagyobb gondjuk jelenleg, hogy mind szűkebbé válik a rendelkezésre álló hely. Ma már talpalatnyi beépíthető területük sincs. A híreket, a terveket figyelik. Eszerint a Petőfi-híd és az Összekötő-híd közötti, a vásárvárosnak szánt részen kapnak új épületeket, sportpályát, uszodát. Az egyetem és az ipar kapcsolatáról sokat írnak, sokat beszélnek. Felsorolni azt, amit a Műegyetem adott, ami a Műegyetemtől eredt az utóbbi két évtizedben, igen hosszú lenne. Hány professzor, hány akadémiai tag oktat jelenleg is épületeiben, s hány tudós, akadémiai tag, hírneves mérnööi, építész, vegyész dolgozik szerte az országiján, aki itt gyűjtötte a tudást, s innen vitte el szétosztani a kincset, mely reá jutott? De nemcsak a hagyományok, hanem az állandóan növekvő igények is új feladatokra sarkallják őket. A harmincas években egy mérnök a diploma kézhezvétele után azt mondhatta: „Ezzel egy emberöltőt ledolgozom." Ma alig telik el 5—10 év, s a technika gyorsvonata állva hagyja azt, aki a diplomával befejezettnek vélii a tanulást. Dr. Lévai András tanszékvezető professzor, az egyetem tudományos rektorhelyettese azt mondja: — A műszaki tudományok gyors változása olyan mérnököket igényel, akik az egyetemről kikerülve hozzá tudnak szólni a naponta adódó feladatokhoz, meg tudják oldani azokat. Mi nem úgynevezett teljesen kész mérnököket bocsátunk ki, hiszen akkor egy-egy egészen szűk terület szakembereit képeznénk, hanem a magabiztos alaptudást akarjuk megadni, ezt a biztonságot, hogy egy új feladat, egy új berendezés megjelenése ne bénítsa meg a mérnököt. Egy terület specialistájává nem az egyetemen, az életben kell válni. A ma sokat követel a műszaki szakembertől. Nem elmaradni, lépést tartani! Ezért van a mérnöktovábbképzés, a szakmérnökképzés. A második diplomát szerző mérnökök új fogalmakat hoznak életünkbe: „Atomtechnikai szakmérnök, gépszerkezettani szakmérnök..." — Nekünk — mondja a professzor — a távolabbi jövőre is időben kell gondolnunk. Az egyetem hat kara nem egyforma vonzást gyakorol a jelentkezőkre. Sokkal többen szeretnének villamosmérnökök, vegyészek lenni, mint például építőmérnökök. Az egyoldalú érdeklődésnek természetesen megvan az oka, de ebbe nem nyugodhatunk bele. Az egyetem elmegy a középiskolákba, felkeresi az érettségi előtt állókat. Beszélünk az egyes szakterületekről, ezek jövőjéről, felkeltjük irántuk az érdeklődést. Ez is a mi munkánk. Délután fokozatosan elcsendesedik Buda egyetemi negyede. Ahogy lefelé sétálok a folyóparton, hogy megnézzem az ősszel már az oktatás, a tudomány szolgálatába álló tanreaktort — Budapest egyik új nevezetességét —, láthatom, hogy egy másik áramlás is megindult, s ez a város felől érkezik. Jönnek, az estisek. A hídfőnél öszszefutok egy ismerősömmel: általános iskolai osztálytársam volt. — Mikor végzel? — kérdem tőle. — Még két évem van. — Mit fogsz csinálni? — Részt veszek az észak —déli metró tervezésében. Mindig mérnök akart lenni. A nappali nem sikerült, az esti igen. Építheti a következő, földalattit. Kósa Csaba / 1 VÁSÁROLJA MEG / ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉNYÉT egy szelvényt egyszer tölt ki és egy hónapig játszik vele! Csecsemő szállás A Baross utcai Szülészeti Klinika „csecsemőszállásán” az újszülöttek, falra szerelt ágyakban, üvegfalakkal készült bokszokban töltik első napjaikat. (Bózsán felv.) FORMÁLJÁK, FESTIK, FÉSÜLIK Éke a női fejnek MILYEN LESZ A PARÓKADIVAT Már formálják, színezik, fésülik a tavaszi divatot a Damjanich utca 18-ban: nemcsak Amerikába, Kanadába, Hollandiába, az NSZK-ba utaznak a divatparókák, felveszik a pesti nők is. SZÁLANKÉNT KÖTIK — Milyen lesz a divat? — Nem lila és nem rózsaszín — mondja Papp Jenő, a Budapesti Fodrász Ktsz parókaműhelyének vezetője, több fodrász Európa- és világbajnokság sikeres szereplője. — Az idei tavaszon a paróka rövid hajú, könnyű, laza, enyhén hullámos lesz, natúrszínű. A négy alapszín: a fekete, a barna, a szőke, és a vörös sok-sok árnyalatban. A Damjanich utcában a nemzetközi színminta alapján dolgoznak: a színskála száz alapszínű, de egyetlen színben hat-nyolc változat van. A haj egy részét — az idén kétezer kilót — Angliából importálják, s egy kilóból három parókát készítenek. A technológiai sorrend: mosás, festés, hosszrahúzás, preparálás, színkeverés, csomózás, formáravágás és frizurakészítés. Hogy miért drága a paróka? Ezt egyetlen példa is illusztrálja: a fejbőrt helyettesítő szitaanyagba kéthárom szálanként kötik be a hajat. ISMÉT NAPIRENDEN a nemzeti panteon A budapesti népfrontbizottság javaslatai Kétéves, sok fórumon vitatott témát összegez holnapi ülésén a Hazafias Népfront Budapesti Elnöksége: mérlegeli az ideiglenes jellegű nemzeti panteon akcióbizottság tevékenységét, s javaslatokat tesz a Kerepesi temető végleges rendezésére. Már eddig is sok budapesti áldozta fel szabad idejét e munkáért. Az „egyetemisták a fővárosért” mozgalom keretében 40 egyetemi hallgató 300 ezer forint értékű társadalmi munkával elvégezte a terület geodéziai mérését. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet dolgozói több mint 50 ezer forint értékű talajvizsgálatot folytattak; az intézet KISZ- fiataljai 900 munkaórában összegyűjtötték 1200 elhunyt életrajzi adatait. Ugyancsak társadalmi munkában felülvizsgáltak több mint 600 emlékmű jellegű sírkövet és szobrot, ezenkívül összeírták az árkádos sírokat és mauzóleumokat is. Ez a sokrétű társadalmi munka tette lehetővé, hogy a nemzeti sírkert ügyét sikerült előbbre vinni. A terület alkalmassá teszi a sírkertet funkcióinak bővítésére. Hatszáz művészi értékű szobra és emlékműve az ország legnagyobb méretű szobormúzeumává avatja a sírkertet. Sok javaslat érkezett a Kerepesi temető új renrendeltetésére is; tartsa nyilván a hazánkban és határainkon túl elhantolt nagyjaink sírhelyét, ellenőrizze és gondozza a hazai kegyeleti helyeket. A temető rendeltetésének bővítése egyben lehetővé tenné átalakítását önálló költségvetéssel rendelkező intézménnyé. Az elnökség foglalkozik az évtizedes múltra visszatekintő budapesti helytörténeti és honismereti munka fejlesztésével. Már eddig is sok helyi múzeum és emlékszoba őrzi a lelkes lokálpatrióták értékes gyűjtéseit. Az I., a II., a III. és az V. kerületben például a műemlékvédelem a fő cél, a gazdag munkásmozgalmi múltú kerületek lakói pedig a múlt emlékeinek gyűjtésén fáradoznak. Hazánk és fővárosunk negyedszázados jubileuma — s elsősorban a tévé kerületi vetélkedője — fellendítette a helytörténeti kutatást. Az elért eredmények továbbfejlesztéséért és a sok lelkes aktivista megtartásáért át kell alakítani és tovább kell fejleszteni a budapesti helytörténeti és honismereti munkát. Éppen ezért javasolják a kerületi népfrontbizottságok mellett működő honismereti munkabizottságok felfrissítését, valamint a budapesti honismereti munkabizottság létrehozása a budapesti népfrontbizottság irányítása alatt. V. A. MAI MESE Volt egyszer egy pesti házaspár. A feleséget Karolának hívták, a férjet Sándornak. Karola harminckét éves, karcsú, kék szemű és szorgalmas teremtés volt. Sándor harminchat esztendős, kissé kövér, jól öltözött, kedélyes természetű. A házaspár kétszobás lakásban élt boldogan és unatkozva. Egészen addig, míg meg nem jelent a boszorkány: a koromfekete szomszédasszony. Ragyogó szemekkel nézett Sándorra. Sándor a tekintetet jóleső érzéssel fogadta. Csinos és házias neje ugyanis folyton a villanyszámláról beszélt, s a jövő hónapban megvásárolandó függönyről. — Olyan lesz a szobánk mint a mennyország ... A szomszéd boszorkány viszont egy jóravaló pokol tüzét ígérte. Sándor a mennyországot már unta, gondolta, nem ártana egy kis pokol. Karola — a mesékben így szokott lenni — először nem vett észre semmit. Látni, látta a szomszédaszszony minduntalan kigombolódzó háziruháját, azonban arra gondolt, manapság még nem éri el a konfekció a világszínvonalat. Akkor viszont töprengeni kezdett amikor Sándor a szokásos vacsora utáni újságolvasás helyett a rádióhoz ült, tánczenét keresett, és álmodozva dúdolni kezdett. Szerencséjére kapott két névtelen levelet is, majd nyilván véletlenül, meglátogatta a harmadik emeleti Spanyákné, a ház és az utca hírharangja. Karola először sírt, boszszút esküdött, aztán lecsillapodott. Nem volt harcias természetű, azonfelül túlságosan is megszokta már Sándort, az ő Sándorát. Tehát továbbra is bevásárolt, takarított és — sóhajtozott. Sándor — a jó férj — mindezt nem vette észre, hiszen Karola éppen olyan jól főzte a kedvenc ételeit és a fekete kávé továbbra is kellő forróságú volt. * Egy reggel a férfi pénzt keresett az asszony rétiküljében. Sándor megszokott tette volt, Karola soha nem szólt érte. Kutatás közben a púderkompakt és egy csomag spárga között kockás papírlap akadt a kezébe. Elolvasta. Meghökkent. A papírlapon ceruzával írott vers volt: „Én teutánad vágytam, vágyva, vágyva, / itthagytál engem a némaságba, / óh, de kár... te nagy szamár ... Sándor elolvasta kétszer is. Karola a papírt kikapta a kezéből, majd később elhüppögte, a verset bánatában írta. Először vitriolt akart szerezni, azonban talált egy régi kockás füzetet, gondolta, inkább titokban írni fog. A férj hallgatott. A fülét vakarta. Később felragyogott az arca. Elvette a papírt az asszonytól és elrohant. * Az „Én te utánad vágytam" refrénű dalt, nagy sikerrel mutatták be a legközelebbi táncdalversenyen. Ezrek és ezrek dúdolták: én te utánad és a többi. Karola gazdag nő lett. Sándor már úgy találta: a hollófekete szín már túl sötét. Vásároltak egy nyaralót a Dunakanyarban. Kicserélték bútoraikat. Karola később is még jó néhány táncdalszöveget írt. Most már a boldog szerelemről. A fekete szomszédasszony tegnap megállította őket a folyosón és alázatosan dedikációt kért a legújabb daloskönyvre unokáinak. Bende Ibolya HÓDÍTANI INDULNAK A paróka élettartama a szakszerű kezeléstől függ: akár 5 évig is éke lehet a női fejnek. Sokszor azonban a helytelen kezelés miatt néhány hónap alatt a „porba hull” a kétezer forint. Ezért kezelési utasításért nem árt a készítőhöz fordulni. A műhely száz embere évente több százmillió hajszálból csomóz néhány ezer parókát. A natúrszínű fejkoszorúk hódítani indulnak a Damjanich utcából ... (völgyi)