Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-31 / 75. szám

Merénylet Djakartában Ali Sadikist vezérőrnagy. Djakarta katonai kormány­zója ma bejelentette, hogy egy ,,nagy létszámú banda" tüzet nyitott a főváros kon­ferencia-központjára, ahol éppen a hadsereg magas rangú tisztjei készültek ülé­sezni. Sadikin nem tett em­lítést arról, hogy az akció­nak milyen céljai voltak, csak annyit mondott, hogy a merényletnek „politikai háttere" van. ENSZ-NAGYKÖVET Párizs, március 31. Jacques Kosciusko-Mori­­zet, Franciaország új ENSZ- nagykövete holnap indul el Párizsból New Yorkba, hogy elfoglalja állomáshelyét. AZ IMÁM HÍVEI AB­A SZIGETÉN Leverték Szudánban az ellenforradalmi lázadást Ma újabb részletek ke­rültek nyilvánosságra a szudáni ellenforradalmi kí­sérletről. A közel-keleti hírügynök­ség Khartoumból keltezett jelentése hírül adja, hogy vasárnap, a főváros omdur­­mani kerületében a hadsereg és a biztonsá­gi erők 36 tagja — közöt­tük négy tiszt — vesztette életét az El-Mahdi imám vezette reakciós erőkkel való összecsapások során. A lázadást a forradalmi rendszer által betiltott, egy­kori kormányzó Umma­­párt, és a párt „tömegbázi­sát” képező Anszar vallási szekta tagjai és hívei kez­d­eményezték. A lázadást El-Mahdi imám, az Umma­­párt és az Anszar szekta vezetője irányította. Mára a szudáni kormány felszámolta a fővárosban tevékenykedő lázadókat, és megszilárdította ellenőrzését Khartoum fölött. El-Mahdi és 30 ezer híve azonban to­vábbra is megszállva tartja a Nílus Aba nevű szigetét, ahová titokban korszerű fegyverek egész arzenálját csempészték. A mai kairói lapok — mint az AFP je­lentésében olvasható — ar­ról is tudnak, hogy Aba szigetén légelhárító ágyúkat is elhelyeztek. Hírügynökségek a szudá­ni forradalmi rendszer iránt megnyilvánuló szolidaritás jelet, látják abban a tény­ben, hogy tegnap Khar­­toumba érkezett a Szudán­nal szoros szövetségi kap­csolatokat­ ápoló Egyiptom és Líbia két magas rangú vezetője. Nasszer elnök­he­lyettesét, Anvar Szadatot, Kadhafi ezredes, a líbiai Forradalmi Tanács elnöke pedig a tanács egyik tagját, Dzsallud miniszterelnök-he­lyettest küldte a szudáni fő­városba. Feltehetőleg azért, hogy személyes képviselőjük révén biztosítsák támoga­tásukról Numeiri tábornok állam- és kormányfő­­haladó rendsze­rét. A GÉP KIMPON SZÁLLT LE Japán diákok repülőgéprablása Tokió, március 31. A Zengakuren szervezet­hez tartozó mintegy tizen­öt diák elrabolta a japán légiforgalmi társaság Boe­ing—727 típusú utasszállító gépét 131 utasával és 7 fő­nyi legénységével. A diákok akkor léptek akcióba, amikor a gép 13 perccel elindulása után a Fuzsijama felett repült. A diákok berohantak a pi­lótafülkébe, s felszólították a pilótát, továbbá a sze­mélyzet többi tagját, hogy vezessék a gépet a KNDK- ba. A szöuli rádió Tokióban lehallgatott adása megerő­síti, hogy az elrabolt ja­pán repülőgép magyar idő szerint 7.19 órakor leszállt a Szöul közelében levő Kimpo repülőterén. A gé­pet dél-koreai vadászgé­pek kísérték. Példa nélkül álló meg­tévesztés eredményeként a gép elrablói azt hitték, hogy Phenjanba érkez­tek. A dél-koreai hatóságok az említett repülőteret észak­koreai repülőtérré „festet­ték át”, észak-koreai lo­bogókat és jelszavakat tűztek ki. Dél-koreai hivatalos sze­mélyek közölték, hogy a gép valamennyi utasa és személyzetének mind a hét tagja sértetlenül meg­érkezett Kimpo repülőte­rére, de egy órával annak megérkezése után a gép elrablói még mindig fog­va tartották az utasokat és a személyzetet. A japán diákok továbbra is zárva tartják a gép ajtóit. Itt találkoztam először Leninnel. Delegátus társaimmal várakoztunk a megnyitásra, amikor ismeretlen férfi lépett hozzám. Sötét ruhába öltözött. Nem magas növésű, bár erős, széles vállú. Első tekintetre szakszervezeti forradalmárnak hit­tem. A pártmunkáról érdeklődött. Kérdezte, milyen a hangulat mife­lénk, hogyan zajlik a III. Állami Duma, választói kampánya. El­mondtam mindent, amit tudtam, majd én is kérdeztem, ön hol dol­gozik? Elmosolyodott, határozatla­nul válaszolt: — Hát itt... Majd gratulált, további jó munkát kí­vánt, s távozott. — Ki lehetett? — töprengtem. Csakhamar kiderült. A konferen­cia elnöke bejelentette: a szó Lenin elvtársé. Láttam, beszélgető társam megy a szónoki emelvényre. Elő­adását hallgatva, megragadott be­szédének egyszerűsége, logikája, rendíthetetlen meggyőződése. A szü­netben Vlagyimir Iljicshez léptem és megmondtam neki őszintén, mennyire bánt, hogy nem tudtam az előbb, kivel is találkoztam. Fel­nevetett és csak annyit kérdezett tőlem: vajon lehet egy embert az első találkozáskor megismerni? „...hivatott...” — Öt év múlva, börtön, száműze­tés után külföldre, Párizsba emig­ráltam. A francia fővárosban sok­szor együtt lehettem Leninnel a bol­sevikok politikai szervezetének gyű­lésein, majd az általa irányított pártiskolai előadásokon. 1915-ben ugyancsak Leninnel voltam a bol­sevikok svájci, berni pártkonferen­ciáján. 1917 májusában, miután Pá­rizsból visszatértem Petrográdra, ar­ra kértem: küldjön pártmunkára, Moszkvát tanácsolta. S­ amikor 1918- ban a szovjet kormány és Lenin is Moszkvába költözött, a kongresz­­szusokon, tanácskozásokon, üzemi és gyári gyűléseken találkoztam Le­ninnel. Ha időnként nem jelentkez­tem, hívatott. Érdeklődött: rendben megy minden? Segítette a munká­mat. Meghívott családjához is. (Le­ninnel töltött óráimat részletesen megírtam 1969-ben kiadott köny­vemben.) Különös népvezér — Sokszor kérdezték és kérdezik tőlem, milyen volt Lenin? És min­dig, magának is, egykori jó ismerő­söm, John Reed jellemzését idé­zem: „Különös népvezér, olyan, aki szellemi fölényénél fogva vezető. Nincsenek hatásos szónoki fordula­tai, de különleges képessége van ar­ra, hogy mély gondolatokat egysze­rű szavakkal fejezzen ki, s hogy egy-egy konkrét helyzetet mélyre­hatóan elemezzen. Éleselméjűség­gel párosuló nagy szellemi bátor­ság jellemzi.’’ S mindehhez, magam tapasztaltam, szerette a gyerekeket, a száguldást, a kutyákat, a macs­kákat, a természetet; szenvedélyesen — bár nem sok sikerrel­­ vadá­szott, szívesen kerékpározott úszott, kirándult, nint. Maga vette fel a kagylót, meg­ismerte a hangomat. Kértem, ne menjen aznap a tervezett gyűlésre. Emlékeztettem, 1918 januárjában a Mihalkovszki lovardában is rálőt­tek. Végighallgatott, megköszönte a figyelmeztetést, s csak annyit mon­dott: Nem tehetem, Tányuska ... Elmegyek. — Sajnos, nekem lett igazam. Egy nő, Fanni Kaplan hátba lőtte Le­nint. A szívét akarta eltalálni. A fegyver elsütésekor azonban nem számolt a browning hatásával. Az egyik golyó a bal kulcscsonton ha­tolt át, a másik átfúrta a lapockát, a bal tüdőcsúcsot, majd a gerincosz­lop közötti hihetetlenül szűk résen áthatolva, megakadt a jobb oldali nyakizomban, a verőér közelében. (Később műtéttel távolították el e golyót.) A sebesülés vérzést okozott a mellüregben, a szív is elmozdult helyéről. S kiderült: a golyókat ke­reszt alakban bemetszették, hogy nagyobb legyen robbanóhatásuk, s ugyanakkor gyorsan ölő karate méreggel is bedörzsölték. Szerencsé­re az indián méreg nem hatott. Mi­kor olvastam, hogy Lenin jobban lett, elmentem Gorkiba. Virágomat átvette a kapunál egy fiatal őr, re­mélem, átadta csokromat Vlagyi­mir Iljicsnek... Tányuska Tányuska: Tatjana Fjodorovna Ljudvinszkaja ősz, kicsi asszony. Fehér gallérú ruháján egyetlen dísz,­kormányki­tüntetés vékony szalagja. Nyolcvanegy éves. Szobájában a televízió felett fia­talkori képe. A másik falon Lenin­­fotográfia: László Miklós Raul Castro Moszkvába látogat Raul Castro, a kubai for­radalmi fegyveres erők mi­nisztere április elején hi­vatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezik. A lövés — S még talán elmondom emlé­kezetes telefonbeszélgetésemet. 1918 augusztusában moszkvai kerületi vezető voltam. Jelentették, hogy Le­nin a Szerpuhovszkaja utcai egy­kori Michelson-gyárba készül. Tud­tam, arrafelé nagy a nyugtalanság. Sok még az anarchista, az esszer, a lázadó. Felhívtam a Kremlben Le­ Svoboda megérkezett Tokióba Tokió, március 31. Ma különrepülőgéppel Tokióba érkezett Ludvik Svoboda csehszlovák köz­­társasági elnök. A japán kormány meghívására tesz hivatalos látogatást azzal kapcsolatban, hogy az osa­­kai világkiállításon cseh­szlovák nemzeti napot tar­tanak. A repülőtéren Svobodát és kíséretét Szato japán miniszterelnök és más hi­vatalos személyiségek fo­gadták. Harcok a Golán-fennsíkon Líbia külügyminisztere közvetít Libanonban A líbiai külügyminisz­ter követelte a Paleszti­nai mozgalom szélső­baloldalán álló szerve­zettől, hogy akcióit Iz­rael ellen irányítsa, s ne változtassa Libanont harctérré a Palesztináiak és libanoniak között. Mint később kiderült, nemcsak Buszai­i ítélte el a libanoni amerikai léte­r­sítmények ellen végrehaj­tott bombatámadás-soroza­­tot, hanem a Libanonban élő palesztinaiak úgyneve­zett politikai főbizottsága is. A­ bizottság tegnap esti közleménye­ hangoztatja, hogy a merényletek „a va­lóságban az imperialisták céljait szolgálják, bizalmi konfliktust teremtenek Li­banonban, és ürügyet szol­gáltatnak külföldi erők be­avatkozására”. Buszai­i külügyminiszter egyébként tegnap este ta­lálkozott Helou államel­nökkel. Helou „világosan és őszintén” megmagyaráz­ta a helyzetet — jelen­tette ki később Buszai­i. A közvetítő külügyminisz­ter Hetoun kívül tanács­kozott a Palesztinai szer­vezetek képviselőivel és Nuzseim vezérőrnaggyal, a libanoni hadsereg főpa­rancsnokával is. Egy damaszkuszi kato­nai szóvivő közlése szerint szíriai egységek a megszállt Golán-magaslatokon teg­nap este megsemmisítet­tek két izraeli erődít­ményt. A damaszkuszi tá­jékoztatás szerint az ak­ciót végrehajtó egységek megbízatásuk teljesítése után sértetlenül vissza­tértek támaszpontjaikra. Bejrút, március 31. Buszai­i líbiai külügymi­niszter, aki jószolgálati közvetítő küldetést teljesít a libanoni falangisták és a Palesztinai szervezetek kö­zött, tegnap telefonon kap­csolatba lépett Georges Habbasszal, a Palesztinai népi felszabadítási front Ammanban tartózkodó ve­zetőjével. OROSZLÁNSZTORI volt, amíg puskavégre nem került. Liz ezután egyedül bandukolt, csapzottan, éhe­sen. S egy kisoroszlán a be­tegségekkel szemben is te­hetetlen: majdnem bénán és vakon lelte meg egy parkőr. Végül is az orosz­lánsztori szerencsés fordu­lattal zárult: Liz pótmamá­ra talált. Egy légiforgalmi társaság pilótájának felesé­ge örökbe fogadta ... Liz jámbor, árva és be­teg kisoroszlán. Anyja Nai­robi környékének réme Fiat-nyereség Torino, március 31. A Fiat Müvek igazgatótaná­csa jóváhagyta a vállalat 1969. évi zárómérlegét. A mérleg adatai szerint a Fiat Müvek 1969-ben 13 465 758 054 líra tiszta nyeresé­get ért el. Ez 21,5 millió dollár­nak felel meg. A MÚZEUM ZÁRVA Katonák a Gioconda mellett A télies időjárás ellenére megkezdődött Párizsban az idei turistaszezon: a hús­véti ünnepekre külföldiek tízezrei érkeztek a francia fővárosba. Megteltek a ká­véházak, vendéglők, ön­kiszolgáló éttermek, mula­tók. A legtöbb látogató ter­mészetesen a Louvre-t ke­reste fel. De nem csekély meglepetésre a jól tájéko­zott, szolgálatkész múzeum­őrök helyett katonaság fo­gadta a műkincsekre kí­váncsi közönséget. A mú­zeumőrök ugyanis sztráj­koltak. A kulturális ügyek minisztériuma — tekintet­tel a turistaforgalom első nagy hullámára a kato­nák és rendőrök kivezény­lését kérte a múzeumőrök helyettesítésére. Rendzavarás szerencsére nem történt, de a katonák nem tudták fenntartani a megszokott fegyelmet: az összezsúfolódott tömegben sokan, égő cigarettával és szemetelve vonultak végig a termeken, veszélyeztetve a műkincsek épségét. Ezért húsvéthétfőn már nem is nyitottak ki a nagy mú­zeumok. Lukács Teréz Pedagógus-döntés Az angol pedagógusok országos szakszervezete el­határozta, hogy csatlakozik a Szakszervezeti Főtanács­hoz, a TUC-hez. A döntést a pedagógus szakszervezet Eastbourne-ban, a divatos ,tengerparti üdülőhelyen tartott évi konferenciáján hozta. A TUC a csúcsszer­ve­k a különböző angol munkásszakszervezetek­nek. A pedagógusok a kö­zelmúltban léptek először sztrájkba Angliában. Most, hogy a 320 ezer tagot számláló szakszervezetük úgy döntött: a Szakszerve­zeti Főtanács képviselheti legjobban érdekelteiket, arra mutat, hogy „közép­osztályi” illúzióikat félre­téve, a többi angol dolgo­zóhoz, munkáshoz tartozó­nak tekintik magukat. (levinson)

Next