Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-09 / 57. szám
Trybuna Ludu-cikk Varsóba várják Péter Jánost .Varsó, március 9. Varsói politikai körök figyelmének központjában Péter János külügyminiszter lengyelországi látogatása áll. A Trybuna Ludu mai számában „Növekszik a magyar diplomácia aktivitása” című, elsőoldalas kommentárjában a többi között hangoztatja: „A Magyar Népköztársaság negyedszázados jubileumi éve a magyar külpolitika nagy felélénkülése jegyében kezdődött. Ez különösen megmutatkozik most, a ’Budapesti felhívás« közzétételének közelgő első évfordulóján.” A LEMP KB napilapja kiemeli Péter János legutóbbi moszkvai, berlini, prágai, belgrádi, szófiai és brüsszeli látogatásának és tárgyalásainak jelentőségégét, majd utal arra, hogy a külpolitikai kérdések központi helyet foglaltak el az MSZMP KB februári plénumán és az országgyűlés legutóbbi ülésszakán. Péter János március 4-i, nagy érdeklődést keltett parlamenti beszédében rámutatott, hogy a szocialista országok nem kötik előzetes feltételekhez az összeurópai értekezlet összehívását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kontinensünk tartós békéjének, biztonságának és együttműködésének nincsenek nélkülözhetetlen feltételei — mondotta Péter. János és e feltételek között első helyen Lengyelország nyugati határai elismerésének szükségességét említette. Az Odera—Neisse-határ elismerésének hangsúlyozása mindig a magyar külpolitika szerves része volt és marad — állapította meg végül a Trybuna Ludu A magyar külügyminisz-ter a tervek szerint ma lapunk zárta után indul a lengyel fővárosba. HEATHROW Sztrájkolnak a tűzoltók London, március 9. Londonban ma délelőtt újabb megbeszélésre ültek össze a heathrowi repülőtéren sztrájkoló 90 tűzoltó képviselői. A repülőtér igazgatóságának legújabb béremelési ajánlatát vitatták meg. Telefontudósításom időpontjáig nem érkezett jelentés arról, hogy mi a döntés. A bérviszály miatt már a hetedik éjszaka szünetelt a tűzoltók munkája a londoni nemzetközi repülőtéren. Nappal tűzoltótisztek látják el a munkát, s ez teszi lehetővé, hogy a légiforgalom zavartalan legyen. A tűzoltók azt követelik, hogy a tisztek után, ők is kapjanak megfelelő béremelést. (levinson) AZ FKP ELŐRETÖRÉSE A JÁRÁSI VÁLASZTÁSOK ELSŐ FORDULÓJA Párizs, március 9. Franciaországban tegnap tartották meg a járási- tanácsi választások első fordulóját. Tizennégymillió szavazó — a választópolgárok 61 százaléka — járult az urnákhoz. A francia belügyminisztérium ma hajnalban 1 órakor közzé tett, 994 kanton eredményeit összegező jelentése szerint a leadott szavazatok 23 százalékát a kommunista párt, 15 százalékát a gaulle-ista VDR, 27 százalékát pedig az úgynevezett középbal pártok szerezték meg. A mostani választások 1600 járási tanácstagot választanak meg, vagyis a helyek felének sorsa felett döntenek a szavazók. A francia belügyminisztérium hajnalban kiadott közleményéből nem tűnik ki, hogy hány madátum talált máris gazdára. A százalékos adatokon kívül csupán a Francia Kommunista Párt eredményeit ismertetik részletesen a hírügynökségek, eszerint a párt a most lelépő járási tanácsokban 110 hellyel rendelkezett, és azelső fordulóban 56 képviselője jutott ismét be a tanácsokba. Az FKP ugyan növelte a leadott szavazatok számát, de a francia választási szabályok következtében lehetséges, hogy helyeket veszít majd a jövő vasárnap sorra kerülő második forduló után. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkárhelyettese elégedetten nyilatkozott az első forduló kimeneteléről, hangsúlyozva: az első eredmények újra bizonyították, hogy a Francia Kommunista Párt az ellenzék vezető ereje. SZENÁTOROK NYILATKOZTAK Laosz—vietnami párhuzam Washington, március 9. William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke és Mansfield szenátor, a törvényhozás demokrata párti többségének vezetője, az Egyesült Államok laoszi beavatkozásáról beszélt tegnap délután a televízióban. Fulbright kijelentette: attól tart, hogy a Nixon által meghirdetett „vietnamizálási” program a végtelenségig elhúzódó háborúhoz vezet majd mind Vietnamban, mind Laoszban. Mansfield azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok laoszi beavatkozása kísértetiesen emlékeztet arra, ahogy a vietnami háború kezdődött: „először segély, aztán hadtáp-támogatás, aztán légierő, aztán gyalogság”. KÜLÖNÖS BALESET Kioldódtak a rakéták Saigon, március 9. Tegnap este egy amerikai óriáshelikopter fedélzetén kioldódott 14 rakéta. A lövedékek a Saigon közvetlen közelében levő Tan Son Nhut lakóházait érték. Két dél-vietnami polgári személy a helyszínen meghalt, 11 ember megsebesült. Az amerikai hadsereg szóvivője szerint még nem állapították meg a „baleset” okát, egyelőre „elektromos meghibásodásra” gyanakszanak. Időközben bejelentették, hogy az este és ma hajnalban B-52-es óriásbombázók újabb szőnyegbombázásokat végeztek Dél-Vietnamban, a kambodzsai határ tőszomszédságában. A Makariosz elleni merénylet után Rendkívüli minisztertanács Cipruson ítélték a támadást és köszönetüket nyilvánították az elnököt szállító helikopter pilótájának, aki bár maga súlyosan megsebesült, lélekjelenlétével meghiúsította a Makariosz elleni merényletet. Makariosz rendkívüli minisztertanácsot is összehívott. A rendőrség a feltételezett merénylők közül először háromat tartóztatott le, hét személyt pedig üldözőbe vett. Az egyik letartóztatott annak a gépkocsinak a tulajdonosa, amellyel a támadók eltávoztak a tett színhelyéről. Az éjszaka folyamán 1ire emelkedett a letartóztatottszemélyek száma — közölték ma délelőtt Nicosiában. A gyanúsítottakat még ma szembesítik az elnöki helikopter ellen elkövetett támadás három szemtanújával. Egy hivatalos nyilatkozat szerint házkutatást tartottak Polikarposz. Georgagyisz volt belügy- és hadügyminiszter házában, aki ellen ugyancsak merényletben való bűnrészesség gyanúja merült fel. A házkutatás során két be nem jelentett lőfegyvert és lövedékeket találtak. Georgagyiszról egyébként úgy tudják, hogy kapcsolatban van a Nemzeti Front elnevezésű ciprusi görög szélsőséges szervezettel, amely az ország Görögországhoz való csatlakozásának híve. Tegnap esti rádió- és televíziónyilatkozatában Makariosz mély sajnálattal beszélt arról, hogy görög nemzetiségű ciprusiak „saját elhatározásukból, vagy mások ügynökeiként’’ fegyvert fogtak rá. Mint mondotta , az elmúlt húsz év alatt híven szolgálta a ciprusi görög nép érdekeit és ezt kívánja tenni a jövőben is, az életveszélyes fényegeNicosia, március 9. A ciprusi képviselőház vasárnap a késő esti órákban rendkívüli ülésre gyűlt össze a Makariosz érsek ellen elkövetett merénylet következtében előállt helyzet megvitatására. A képviselők egyhangúlag elfogadott határozatokban ejütések ellenére. Az elnök felszólította a lakosságot, hogy rokonszentű tüntetésekkel se bonyolítsa a válságos helyzetet. Kommentárunk az 5. oldalon. XV. évfolyam, 57. szám 1970. március 9., hétfő Történelmi ablak Elárverezik azt a könyvraktárként használt épületet, amelynek egyik emeleti ablakából 1963-ban halálos lövést adtak le John Kennedy amerikai elnökre — közölte a Newsweek amerikai magazin. Harold Byrd dallasi olajmágnás, az épület tulajdonosa arra számít, hogy a merénylet kapcsán hírhedtté vált épületért egymillió dollárt kaphat. TOKIÓ: Nemzetközi szociológus szimpozion Tizenhárom ország 42 delegátusának részvételével nemzetközi szociológus szimpozion kezdődött a japán fővárosban A szimpoziont, amelyen hazánk is képviselteti magát, az UNESCO társadalomtudományi tanácsának az ember természeti környezetének káros hatásaival foglalkozó állandó bizottsága szervezte és hat napig tart. A közös piaci külügyminiszterek értekezlete " Brüsszel, március 9. ■ A Közös Piac tagállamainak külügyminiszterei Brüsszelben tartott értekezletükön elhatározták, hogy a Közös Piacnak vámunióból gazdasági és valutaunióvá történő átalakítása céljából a hat tagállam kormányképviselői részvételével munkacsoportot alakítanak, amely a miniszterek májusban Rómában sorra kerülő értekezlete elé jelentést tartozik előterjeszteni. A tanácskozáson a Közös Piacnak a csatlakozni kívánó országokkal folytatandó megbeszéléseken elfoglalandó álláspontjának tisztázása terén is haladást értek el. Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere azt javasolta, hogy még július előtt kezdjékmeg a tárgyalásokat Nagy-Britanniával, Írországgal, Dániával és Norvégiával. DVINA—70 Korszerűség, tudományos alap, kitűnő harci szellem Moszkva, március 9. Hável József, az MTI moszkvai tudósítója jelenti: Drama pontossággal érkeznek a csapatok az utóbbi idők legnagyobb szovjet hadgyakorlatának színhelyére. A „valahol beloruszsziában” sorra kerülő Dvina nevű hadgyakorlatokat Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere irányítja. A Belorusszia légterében tomboló hóviharok ellenére tökéletesen működik Szigászi Anteus szállítógépekből álló légihíd. Egész századok, zászlóaljak szállító járművekkel és tüzérséggel felszerelve, azonnali harci bevetésre készen hagyják el a repülőgépóriások belsejét. Az ejtőernyős egységek katonái viharos időjárási viszonyok között hajtják végre ugrásaikat, és foglalják el a parancsban megadott körzeteket. A hóval borított belorusz erdőket átható dübörgés veri fel. Vonulnak az óriási harckocsik, a tüzérség messzehordó ágyúi, amelyek nagy távolságban elhelyezkedő célpontokat is „ékszerészi” pontossággal találnak el. A katonai tudósítók helyszíni jelentései szerint a felvonultatott haditechnika, a hatalmas tűzerő minden eddiginél nagyobb mélységben tudja átszakítani az ellenséges vonalakat. Jarring holnap U Thanttal tárgyal A Thant ENSZ-főtitkár ma előkészítő megbeszéléseket folytat magasrangú közel-keleti tanácsadóival, mielőtt holnap New Yorkba érkeznék Gunnar Jarring svéd diplomata, az ENSZ-főtitkár közel-keleti, különleges megbízottja, aki a New York-i megbeszélések eredményétől függően esetleg felújítja békeküldetését. A főtitkár egyebek között tárgyal majd helyettesével, dr. Ralph Bucheval is. Jarring, akit U Thant szombaton kért fel, hogy moszkvai nagyköveti posztjáról utazzék az ENSZ székhelyére, az ENSZ főtitkárán kívül megvitatja a helyzetet Egyiptom, Jordánia, Izrael, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország és Nagy- Britannia ENSZ-nagyköveteivel is.