Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám

A vásárváros tavaszi programja Elkészült a vásárváros tavaszi programja. A BNV területén április 1-én nyit­ják meg a 42-es pavilonban az április 12-ig tartó len­gyel bútorkiállítást. A len­gyel Paged vállalat kony­ha- és szobabútorokat, fém­garnitúrákat állít ki a 630 négyzetméteres területen. A szezonnyitót április 7-én szovjet műszeripari kiállí­tás követi. Április 17-től 24- ig 30 belföldi és ugyaneny­­nyi külföldi cég nagyszabá­sú kiállítására kerül sor a vásárvárosban: a mezőgaz­daságban használt műanya­gokat a Chemolimpex és a Hungexpo közös rendezésé­ben tárják az érdeklődők elé. Hamarosan átadják ren­deltetésének a Fejér megyei Gabonafelvásárló- és Érté­kesítő Vállalat székesfehér­vári telepén a mintegy 2000 vagon gabona befogadására alkalmas új tárolót. Képün­kön: az új gabonatároló vasbeton tornya. TÁRSADALMI BIZOTTSÁG VIZSGÁLATA az alkoholisták gyógyításáról A munkásszállók iszákosai • Újabb rendelőket nyitnak A Budapesti Alkoholiz­mus Elleni Társadalmi Bizottság ma délelőtti ülé­sén két érdekes témát vi­tattak meg: a munkásszál­lásokon szerzett tapaszta­latokat, s az alkoholelvo­nó rendelők, a kórházi be­utalások és a detoxikáló állomás helyzetét. Mint azt az országgyű­lésben a legfőbb ügyész is hangsúlyozta: a mérték­telen alkoholfogyasztás még mindig igen nagy társadalmi gond. Több bűncselekmény-csoportban ez első helyen áll a kivál­tó okok között. A közvádas bűntettek több mint 30 százalékát, az emberölések, a testi sértés, a nemi erő­szak ötven százalékát, a garázdaság és a hivatalos személy elleni erőszak bűn­tettének 70 százalékát it­tas emberek követik el. A ma délelőtti tanács­kozáson kitűnt: a fővárosi munkásszállá­sokon is gondot okoz az ital. A megvizsgált 13 nagy munkásszállóban általános tapasztalat, hogy különö­sen fizetési napokon min­dig akadnak néhányak­, akik túlságosan felönte­nek a garatra. A Könyves Kálmán körúti munkásszál­láson például tíz alkoholis­tát tartanak nyilván, s szá­muk évek óta nem sokat változik, mert bár a veszé­lyes rendzavarokat végül kitiltják a szállásról, jön­nek helyettük mások. A Csalogány utcai munkás­­szállóban a portán rendsze­resített könyvben nyilván­tartják azokat a lakókat, akik ittasan térnek haza. Másnap a gondnok, az ön­­kormányzati szervek akti­vistái beszélgetnek az ille­tővel, figyelmeztetik, ha kárt okozott, haladéktala­nul megtéríttetik vele, a visszaesőket pedig eltávo­lítják a szállásról. A mai tanácskozást meg­előző vizsgálat megállapí­totta azt is, hogy a gyógyult alkoholisták­kal nem foglalkoznak a munkásszállásokon. Ennek az is oka, hogy az elvonó kezelésen átesett dolgozók többféle okból már nem mennek vissza a szállásra, sőt, legtöbbször munkahelyet is változtat­nak. Az alkoholizmus gyógy­kezeléséről azt állapította meg a társadalmi bizott­ság, hogy Budapesten az al­koholistákat gyógyító ren­delők korszerűsége megfe­lelő. Jelenleg 15 fővárosi ke­rületben működik ilyen rendelés, de még az idén újabbakat létesítenek az V., a XV. és a XX. kerü­letben. Szükség lenne hasonlóra Ferencvárosban és Kőbá­nyán is. Azt is megállapították: helyes lenne különválasz­tani az önkéntes jelentke­zőket a gyógykezelésre kényszerített betegektől, de ezt helyhiány miatt nem lehet megoldani. Több pszi­chológusra lenne szükség a munkában, mert bizonyos, hogy a csoportos terápia al­kalmazása jobb eredmé­nyeket hozna. Gondozónő­hiánnyal is küszködnek az alkoholelvonó rendelések. A kórházi beutalásokat illetően hátrányban van­nak azok a kerületek, ame­lyek az Országos Ideg- és Elmekórtani Intézethez tartoznak, mert itt a beuta­lásra néha négy hónapig is várni kell, amíg a Ró­bert Károly körúti és a Já­nos kórházban egy hónap alatt elintéződik a beuta­lás. Igen súlyosnak jellemez­te a bizottság a Soroksári úti detoxikáló állomás helyzetét. Összesen 15 férfi és hat nő részére van ágy az intéz­ményben, amely szombaton és fizetési napokon szinte órák alatt megtelik. A be­szállítottak maximálisan 8 órát tölthetnek az állomá­son, utána, akár rendben vannak, akror nem, távoz­niuk kell. Négy női és hat férfi ápolóra van státusuk, de ezt sem tudják betölte­ni, mert nem kapnak szak­képzett ápolókat. A bizottság véleménye szerint nem újabb hasonló állomásokra van szükség, hanem egy ötvenágyas, jól felszerelt intézményt kel­lene Budapesten létrehoz­ni. Ez akkor lenne rentábi­lis, hogy a beszállítottak 150 forint kezelési díjat, 4­1 forint vérvizsgálati díjat, 30 forint taxiköltséget és 300 forint büntetést — összesen 570 forintot fizetnének. Egy kétmilliós világvárosnak mindenképpen szüksége van egy ilyen állomásra. S. M. HAMAROSAN ELKÉSZÜL Gárdonyi Ideálja Új ereklyével bővül az egri Gárdonyi-ház. Tava­szi József i­l­óg­épán­t szerés­z hamarosan elkészül a mun­kával, az értékes írógép rendbehozatalával. A javí­tó a több évtizedes Ideál tí­pusú, német gyártmányú írógépen — amelyen az írá sok regényét kopogtatta —, több mint 500 órát dolgo­zott. Gárdonyi írógépe ta­vasszal már látható lesz a Gárdonyi-házban. SZÉPHALOM Legalább ezren élnek­­* Budapesten és Mont­realban, magyar vidéki vá­rosokban és Párizsban, Londonban, akiknek Vajthó László tanáruk volt Lugoson és Budán, az egy­kori Werbőczy Gimnázium­ban, a Markó utcai Berzse­nyiben és a Zeneakadé­mián. Sőt, ő volt — mint egyik régi és kedves tanít­ványa, Vas István is meg­írta, a tanár. Nem mintha olyan szigorú lett volna, mint — mondjuk — a ta­nár úr a Berzsenyiből, akinek arckifejezése az is­kolában mindig olyan gon­dosan vasalt volt, mint a nadrágja. A most, 83 éves korában fickósan élénk Vajthó tanár úr akkoriban mélázóan szórakozott volt, egy hervadt rózsacsokorral jött be a hatodik B-be, Bessenyeiről magyarázni. Nadrágja a legünnepiesebb alkalmakkor sem volt va­salt és hangját nem akkor emelte fel, amikor az osz­tálynak a hátsó padokban ülő része — mondjuk — a „Teve van egypúpú ’-t éne­kelte, kórusban, hanem, amikor azt magyarázta, hogy Ady tengerre vágyó­dása mögött az is­ van, hogy mindent meg akart érteni, ami van, és ami le­het. Ady lelkéről különben a folyosón is szívesen ma­gyarázott, sőt — mint egy­szer megfigyelhettük — a kaposvári állomáson is, egy forgalmi tisztnek, aki­től eredetileg azt akarta megkérdezni, hogy mikor indul visszafelé a vonat. Furcsaságaival együtt mégis nemcsak szerettük, de mindenkinél jobban tiszteltük is Vajthó tanár urat. Mert a pedáns B-t rajtakaptuk, hogy éppen csak az aznapi leckére ké­szült, a következőt már nem tudja. K. tanár meg tudta ugyan — előre és hátra — az egész tanköny­vet, de ha valami különös­ kérdést tettünk fel — mondjuk — Magelhaes Ferdinándról, akkor inkább ránk ripakodott. Vajthó nem mindig tudta, hogy mi van feladva leckének, de Magelhaes lelkének indíté­kai is érdekelték. És ha valamit esetleg nem tudott, akkor azt mondta: nem tudom. Vagy: én így és így látom, de nem bizonyos, hogy igazam van. Akik más iskolákból frissiben kerültek olyan helyekre, ahol Vajthó tanított, elein­te nevettek, mert a tanár úr időnként szőrös­ arccal, sőt, nyitott inggallérral állt fel a katedrára. De aztán még a rossz tanulók is rá­jöttek arra, hogy mit kap­hatnak egy igazi tanártól. Például a világ nyitottsá­gát. Mindig tudtam, hogy Vajthóban a tanítás szenvedélye bohémsággal, a hatalmas tudás, a fér­fias igazságszeretet különc vonásokkal keveredik. És hogy éppen ezért tudott­­olyan fiatal maradni. („Kü­lönös fajtából eredek én: — Gyerekfővel satnya, ko­ravén, — Girhesen jut el a férfikorig, — S mire ag­gastyán lesz, megifjodik” — írta „Magamról” című epigrammájában.) Ám azért azt soha nem tudtam volna elképzelni, hogy ő — aki majdnem fél évszá­zadon át mégiscsak osztá­lyozott — érhették igaz fájdalmak. Nyolcvanadi évén túl írt és most meg­jelent könyvéből — a címe finom utalással Kazincz memoárjaira, „Tanári pá­lyám emlékezete" — ezt­­ meg kellett tudnom. Pél­dául azt, hogy Kerecsény Dezső, akit (joggal) sokra becsült, azt mondta nek hogy újabb sorozata, „A tanítás problémái" ma nem olyan sikerült, mint nevezetes „vadevezős” so­rozat, a diákokra, min szerkesztőkre bízott „Ma­gyar Irodalmi Ritkasá­gok”... Hogy — „mer száz nagy költő több eze verse visszhangzott benne­ — nem sikerült költőv lennie... Tőle tudtuk meg annak idején, hogy Ka­zinczy költői nevű és nevű „Széphalom"-ja tulajdon­képpen egy elhagyott ki­hely volt, Bányácska. Vaj­thó tanár úr Széphalma formál szerény katedrájá­ból, amely — kitűnik könyvéből — valójában gyakran Bányácska vol számára is. Vajthó Lászlót azért sze­rettük annyira, mert i nem olyan ismérvek alapján osztályozott, mint a töb­biek. Azt azonban nem fogtam fel mindeddig, hogy őt is osztályozták. És csak most értem meg igazán milyen emberül viselt­e osztályozást és osztályozta­­tást, Széphalmot és Bá­­nyácskát, milyen szorongá­sokat és szorongattatásoka küzdött át „vajthói” maga­tartássá. Még jobban sze­retem Vajthó tanár urat.. Antal Gábor GOMBAPINCÉK SZOMSZÉDSÁGÁBAN KÉSZÜL A KRISZTINÁNAK VALÓ HUSZONKÉT NAPOT FIZET A PÁVA OLLÓ HELYETT GYORSVARRÓGÉP Budatétény, Terv utca. Gombapincék szomszédsá­gában, a Páva Fehérnemű­gyár egymáshoz simuló varrodaműhelyei. A kerü­letben ez az egyetlen női üzem: hatszáz asszony és leány dolgozik itt. Most kellemes esemény részesei voltak: tegnap kapták meg a nyereségrészesedést, amely huszonkét napi fize­tésnek felel meg ... KÜLÖN JUTALOM Évekkel ezelőtt, amikor a nyereség még újdonság volt az üzemben, sokan ap­róságokra költötték a nem várt pénzt. Amióta bizo­nyosan számíthatnak a fi­zetésen felüli, komolyabb összegre, a tervek is me­részebbek: bútort vesznek, háztartásukat gépesítik az asszonyok. Időközben más változás is történt, s a korábban is­meretlen külön jutalom is megszokottá vált. A mun­kások bére például 1200— 1300 forintról, átlagosan 2040 forintra nőtt. A mun­ka ösztönzésére két évvel ezelőtt bevezették a premi­zálást. Azóta havi 150 fo­rintot kap mindenki, aki teljesíti a normáját. Ka­rácsony előtt háromszáz­ötven forintot fizettek azoknak, akik egész ne­gyedévben teljesítették a prémiumfeltételeket. Feb­ruárban 500 forint nyere­ségelőleget kaptak. Nemrég még lassú var­rógépeken, szinte kisipa­ri módszerekkel dolgoztak a munkásnők. Szaporátla­­nul haladt a szabás, s akár­milyen gyorsan csattog­tak az ollók, nem vehették fel a versenyt a géppel. Há­rom évvel ezelőtt gon­dolhattak először a gyár­ban gépesítésre. Akkor megérkeztek a gyors var­rógépek, s mellettük csak­hamar színes hullámhegy­ként tornyozódtak a háló­ingek, blúznak és pizsamá­nak való Krisztina és Ábel anyagok. Ma már csak mutatóban van né­hány a régi, kiszolgált var­rógépekből. Arra valók, hogy betanuljanak rajtuk az új munkások. Nehéz pillanatai voltak a gyárnak tavalyelőtt, amikor a kereskedelem el­késve, s a szokásosnál ke­vesebb árut rendelt. Sze­rencsére az asszonyok — a vezetők és a varrónők — nem estek kétségbe. „Amit a gépek bírnak, azt megcsi­náljuk” — mondták, s nem­csak, hogy nem kellett le­állítani egyetlen varrógépet sem, nőtt a gyár vevő- és rendelőköre. OTTHONKA, BLÚZ, PIZSAMA Jelenleg is több ezer jer­sey blúzt varrnak a Pá­vában az egyik nyugatné­met cégnek, a napokban például háromezret adtak át. Nyugati megrendelés­re készülnek a műhelyek­ben a finom pasztell színű női ruhák is. Az igazi nagy szériamun­ka: a blúzok, pizsamák, ott­­honkák. Kis szobában, az emeleten, két tervezőnő rajzolja hozzá a modelle­ket. Tavaly legalább ezer készült belőlük. Csipkések, leheletkönnyűek, rátett zsebbel, gombokkal. A múlt évben félmillió blúz ké­szült a gyárban, s a bakfis nyári ruhából is mintegy nyolcvanezer. Dániel Mária Egy szép kötél táncosnő és egy ifjú hadnagy szerelmének története. A GYEREKKOCSI rendezőjének, BO­RIKELLVEK új, színes svéd filmje BEMUTATÓ: MÁRCIUS 19.

Next