Esti Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

ITALIA: Rumor a kabinet összetételéről tárgyal Róma, március 26. Gino Pallotta telefon­jelentése: Rumor ma folytatja esz­mecseréit a közeljövőben megalakuló középbal kor­mányban részt vevő pár­tok vezetőivel , a kabinet összetételéről. Mint isme­retes, a négy párt: a ke­reszténydemokraták, a szo­cialisták, a szociáldemokra­ták és a republikánusok vé­gül is elfogadták a Fanfani által kidolgozott, majd Ramor által előterjesztett kompromisszumos javasla­tot, amelynek értelmében elhárultak az akadályok a koalíciós kormány meg­alakítása elől. Előreláthatóan 15 tárca élére kereszténydemokrata politikus kerül, a szocia­listáknak hat-hét,, a szo­ciáldemokratáknak három­négy, a republikánusoknak pedig egy bársonyszék jut az új Kumor-kabinetben. kisiparosok lázadása A modern CID vezetőjének raeine-i tragédiája A francia hatóságok nem most ezt is le kell tölte­bizonyultak megértőnek a kiskereskedők, kisiparosok „áprilisi tréfájával” szem­­ben. „Áprilisi tréfának” ne­vezte el ugyanis a francia kiskereskedők szélsőséges szervezetének, a CID-nek a vezetősége a hét elején vég­rehajtott akciókat, amelyek­nek során az ország sok pontján gépkocsijaikkal el­torla­szolták a forgalmat és megbénították a közleke­dést. A kormány mindenképpen elejét kívánta venni, hogy az ilyen akciók megismét­lődjenek, különösen most amikor százezrek készü­lődnek kisebb-nagyobb ki­rándulásokra a hétvégi Víkend alkalmából. Bourgoinben, ahol a CTD székhelye van, tegnap este meglepetésszerűen gyorsí­tott eljárással a bíróság hat hónapi börtönbüntetésre ítélte Gerard Nicoud-t, a CID vezetőjét, aki emiatt, ha­scaik a fellebbviteli tár­gyaláson nem változtatták meg az ítéletet, egy évet kénytelen börtönben tölteni. Tavaly ugyanis már elítél­ték hat hónapi felfüggesz­tett börtönbüntetésre és Lehel Miklós meg . Nicoud, aki tavaly hóna­pokig ügyesen bújkált a rendőrök elől, most köny­­n­yen kézre került. Kedden este egy rendőrtiszt tele­fonhívására­ maga sétált be a rendőrségre, hogy­ velük a hétfői tüntetés során letar­tóztatottak szabadon bocsá­tásáról tárgyaljon. Azonban tüstént maga is a vádlottak között találta­ magát és el is ítélték. A többiek 15—30 napi büntetést kaptak. Nicoud kálváriája ezzel még nem ért véget. A pénz­ügyminiszter tegnap újabb feljelentést tett ellene és a CID többi vezetője ellen, mert egy röplapon az adófize­tés kollektív megtagadá­sára és a bankbetétek tö­meges kivételére szólí­tották fel a kereskedő­ket. A CID vezetői tegnap ,— titokban — ülést tartottak és ezután újabb meglepe­­tésszerű akciókkal fenye­getőztek. A közvélemény azonban ellenségesen fo­gadja a hétfőihez hasonló „áprilisi tréfát”. ahol Lenin gyakorta ebédelt, vacso­rázott, teázott, sőt, ha ideje volt,­ ma­ga főzött. A dolgozószobában körülnéztem Lenin dolgozószobá­jában. Innen három ajtó nyílt. Az egyik a folyosóra, a másik a „fülké-­­ be”, a telefonközpontba, a harmadik a Népbiztosok Tanácsának üléster­mébe. E harmadik ajtón, az üléster­men át lépett Vlagyimir Iljics­­dol­gozószobájába, akit fogadott. Az író­asztalon — látszik — minden tárgy­nak megvolt a maga helye. Ott van, ma is a régi határidőnapló, a naptár, s a telefon, négy kagylóval. Az egyik közvetlen vonal a Kremlt Lenin­­gráddal, a Szmolnijjal kapcsolta ösz­­sze. A karosszék, ahol Lenin dolgo­zott, egyszerű, fonott, támlás. (Ha­sonló volt az ülésteremben is.) író­asztala előtt, keresztben, hosszúkás asztal, mindkét oldalán bőrfotelekkel — látogatóinak. Az íróasztaltól jobb­ra és balra egy-egy „forgónak” ne­vezett könyvállvány. Lenin maga ter­vezte. E polcokon kézikönyvek, lexi­konok, szótárak, s a legfontosabb ira­tok, okmányok dossziéi. Ide tette Le­nin az olvasásra váró könyveket is. A falakon térképek. Legnagyobb a Kaukázus vizeiről, hegyeiről, váro­sairól. A csillár ragyogó fényt szór. A díszszekrényben vasszobor, bá­nyászalak. Az ablaknál antik állóóra. A kerevet fölött Marx arcképe. Az ajtókon, ablakokon — Vlagyimir Il­jics kívánságára — nem volt drapé­ria, sőt, az ablakredőnyöket sem en­gedte le. A könyvszekrényekben leg­alább kétezer kötet. A kremli könyv­tárban pedig 84 témáról tízezernél több könyv, brosúra, folyóirat, kö­zülük ezernyi angol, francia, német nyelvű. Az M-betűs sorból három nevet megjegyeztem: Mehring, Marx, Mann. . — Lenin egész életében könyvtár­ra vágyott — mondta kalauzom. — Saját könyvtárat szeretett volna. A tárgyalóasztalon piros posztó terítő, az íróasztalon álló, papírvágó kés, hamutartó, rapper. Az itatás közelében gyufásdoboz és sárguló blokk. 30 ezer dokumentumot őriznek az itteni Lenin-múzeumban. Betegen Betegsége után pihenőhelyéről, Gorkiból Lenin 1922. október 2-án visszatért Moszkvába. Az orvosok megszabták: délelőtt 11-től 2-ig és délután 0-tól 8-ig dolgozhatott. S a vasárnapon kívül a hét közepén pi­hennie kellett egy napot. Lenin ne­hezen tűrte a korlátozást. Már reg­gel fél 10-kor dolgozószobájában ült, s­ negyedórával 11 előtt behívta a titkárt. Tizenegy órakor kezdődhetett „törvényes” munkanapja. A déli munkaszünetre, sőt, gyakran este is lakásába iratokkal tömött dossziékat vitt. Az aktákat másnap „készen” hozta vissza. Október 2-től december 18-ig a titkára feljegyezte — Lenin 224 hivatalos levelet, memorandumot írt, 171 embert fogadott, a Népbiz­tosok 32 ülésén elnökölt. „Eleinte betartotta az orvosi utasításokat — írta Krupszkaja —, később azonban szkeptikusan kijelentette: nem tud­ják elérni, hogy ne gondolkodjak.’' Az utolsó este Utoljára 1922. december 12-én dol­gozott kedves szobájában Lenin. (In­nen, a Kremlből küldte történelmi üdvözletét a magyar munkásoknak is.) Az emlékezetes napon reggel 11 órakor érkezett Gorkiból. Negyedóra múlva bement dolgozószobájába. Itt rövid időt töltött, majd átment la­kására. Tizenkét órakor visszatért, S két óráig tárgyalt. Azután elment. Este fél hatkor újra a helyén volt. Telefonon beszélt, francia nyelven levelet diktált, majd háromnegyed hét órakor Dzerzsinszkijt fogadta. Lenin este negyed 9 órakor oltotta el munkatermében a villanyt. Akkor még senki sem sejtette, hogy többé nem dolgozhat itt. Asztalán egy szótár nyitva maradt. (Folytatjuk.) László Miklós Balaguer indul Balaguer dominikai ál­lamelnök bejelentette, hogy elindul a legközelebbi el­nökválasztáson. Közölte, hogy az április 16-án kez­dődő elnökválasztási kam­pányban részt vesz, ezért ideiglenesen lemond állam­elnöki tisztségéről, s azt Ramon Ruiz Tejadának, a legfelső bíróság elnökének adja át. (Reuter) ANYAG­TAKARÉKOSSÁG A szolid, csinos külső szi­gort takar: londoni rendőr­nők új, nyári egyenruhában Japán tv-statisztika Tokió, március 26. Japánban idén február­ban 21 911 606 televízió­vevőkészüléket tartottak nyilván, 33 000-rel többet, mint januárban. A nyil­vántartott színes televízió-­ vevőkészülékek száma 3 514 340 volt, 320 000-rel több, mint januárban. RÖVIDESEN DÖNTENEK KAMBODZSÁBAN a „Columbia Eagle“ sorsáról Washintgon, március 26. Donald Swann kapitány, a kambodzsai hatóságok ál­tal március 15-én lefoglalt „Columbia Eagle” amerikai hajó kapitánya és a legény­ség két lázadó tagja egy Phnom Penh melletti hadi­tengerészeti támaszponton tartózkodik. Rieves, az Egyesült Államok kambod­zsai ügyvivője a washing­toni kormánynak küldött jelentésében hangoztatta: egyelőre nem lehet megál­lapítani, hogy a kapitány és a legénység két tagja aka­rata ellenére tartózkodik-e a támaszponton. Az ügyvivő üzenetében beszámolt arról is, hogy a kambodzsai kormány ha­marosan foglalkozik a le­foglalt amerikai hajó sorsá­val, és ekkor dönt arról, hogy a hajót és lőszerrako­­mányát visszaszolgáltatja-e az Egyesült Államoknak. Idén másodszor: leértékelés Rio de Janeiro, március 26. A brazíliai kormány teg­nap az idén már másodszor értékelte le a cruzeirót. Az amerikai dollár legutóbb, február 4-i vételnél 4,38 és eladásnál 4,41 cruzeiróban megállapított árfolyama, az új rendelkezés értelmében március 31-től kezdve 4,46, illetve 4,49 cruzeiróra mó­dosul. Svoboda megérkezett Mongóliába Ulánbátor, március 26. Ludvik Svoboda cseh­szlovák köztársasági elnök háromnapos hivatalos láto­gatásra, ma reggel Ulán­bátorba érkezett. A repülő­téren Zs. Szambu, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke, J. Cedenbal mi­niszterelnök és más szemé­lyiségek" fogadták. Szakítás A francia Szocialista Párt Mulhouse-i szervezete úgy határozott, hogy megszakít­ja kapcsolatait a párttal, és „szocialista demokrata párttá” alakul át. A nyugatnémet Szex Párt zászlóbontása Megszoktuk: a szex — üzlet. Néhol bombaüzlet. De hogy a szex — politi­ka?! Pártprogram, pontok­ba szedett követelésekkel, zászlóval, tagsági könyvvel és — igaz, minimális — tagdíjjal? Mulatságos, nem ? Mosolyognivaló bal­gaság. Agyrém. A VEZÉR A Nyugat-Németország­­ban nemrég zászlót bontott Német Szex Párt vezérei más véleményen vannak. Három esztendő múlva in­dulni szeretnének a válasz­tásokon. Számítanak rá, bíznak benne, hogy a vok­­sok alkotmányban előírt legkevesebb öt százalékát megszerzik. Piros-fekete mezőnyben sárga könnycsepp. A vá­lasztási kampányban majd ezzel a lobogóval hívnak táborukba ifjakat és véne­ket, férfiakat és nőket, akik úgy érzik, politikai hitval­lásuk megegyezik a Szex Pártéval. Vajon hányan lesznek ? Joachim Driessen, a párt 36 éves alapítója szerint legalább ötszázezren. Herr Driessen egyébként buzgó katolikus kisdiákként egy­házi iskolát végzett. Egy­szerű rajzolóként kereste kenyerét, de utóbb — bizo­nyára annak reményében, hogy jóval nagyobbat szeghet és vajból is dúsan kerül rá — szexi­ lapok ki­adásával próbálkozott. Mi­lyen a sors! A pucér lányok képei, a sikamlós elbeszélé­sek, a félreérthetetlen ap­róhirdetések jövedel­me­­zőbbnek bizonyultak a rajztáblánál. Ma már — jövendő párt­vezérhez, netán honatyá­hoz, a Bundestag tekinté­lyes tagjához illően — Joa­chim­­ Driessen kiterjedt vállalkozás élén áll. Köz­ponti orgánuma, a St. Pauli, Zeitung című hetilap het­ven nap alatt 550 ezres pél­dányszámot ért el. Aligha szükséges részletezni, hogy a Hamburg rossz hírű ne­gyedéről elnevezett lap mi­lyen épületes témákkal vívta ki kétségtelen népsze­rűségét. Arcpirulás nélkül még apróhirdetéseiben is nehéz a tallózás. íme, egy csokorravaló: „Kíméletlen inkvizitor keres fiatal, bo­szorkát, aki aláveti magát a kínvallatás harmadik foko­zatának.” (Milyen lehet az első kettő? — A szerk.) „Ifjú házasok partnereket keresnek, hogy tapasztala­taikat továbbadhassák és gyarapíthassák” „Fészek nélküli galambok megértő és előítéletek nélküli lá­nyokat keresnek.” Hirdeti magát egy vidéki lány is, aki „járatos az ostorozás­ban”. A St. Pauli Zeitung szerkesztőségébe egyébként naponta kétezernél több le­vél érkezik.. A PROGRAM Valamirevaló politikai párthoz hozzátartozik a program. A Német Szex Párt megalapítói — köztük egy újságíró, egy régiség­­kereskedő és egy nyugdíjas postás — megfogalmazták platformjukat. Minde­nekelőtt: követelik a por­nográfiát elítélő passzu­sok törlését a büntető tör­vénykönyvből. Meghirdetik a házaspárok és nem tör­vényesen együvétartozók „tapasztalatcseréjének” tel­jes szabadságát. Kimond­ják: az állami szervek en­gedélyezzék minden felté­tel nélkül a csoportos együttélést. Aki mindezzel egyetért, elegendő, ha megvásárolja Driessen lapját, s kitölti az előfizetési szelvényt, majd két márka kíséretében be­küldi a szerkesztőségnek. A tagdíj és az előfizetés — egyelőre — valóban szerény összeg. Mert a lap — egyet­értésben a Szex Párttal — most legfontosabb felada­tának a toborzást tekinti. A félmilliónál magasabb pél­dányszám jelzi, sikerrel. A MEGSZÓLÍTÁS Joachim Driessen okkal derülátó. Az Europeo-nak adott nyilatkozata szerint arra alapozza optimizmu­sát, hogy a társadalom pil­lére a szexuális szabadság. A „hagyományos” politika nem érdekli. Elhatárolja magát a hippiktől éppúgy, mint az anarchistáktól. Egyetlen vágya: elterjeszte­ni a szexuális élet teljes szabadságát. Természetesen korra és nemre való tekin­tet nélkül. S ha valakinek aggálya támadna bizonyos egyéb korlátok felől, Dries­sen sietve kiegészítette nyi­latkozatát: pártja semmifé­le megkülönböztetést nem alkalmaz a származást és a társadalmi helyzetet ille­tően, vagyis elkötelezett hí­ve a szexuál-demokratiz­­musnak. Meglehet, a szociálde­mokraták vezetése alatt álló NSZK újdonsült szexuál­demokrata pártjá­nak vezetői már a tagság egymásközti megszólításán törik fejüket. Javaslatunk: a Német Szex Párt célkitű­zéseihez, lapjuk „profiljá­hoz” és híveik felfogásához illően döntsenek a „Kebel­barát” megszólítás mellett. Feltéve, ha azt a férfi nem, egymás iránt növekvő ér­deklődést tanúsító kissebb­­ségi frakciója is elfogadja..! (gyapag)

Next