Esti Hírlap, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-19 / 245. szám

NAPTÁR Október 19. hétfő, Nándor napja. A Nap kél 6.07, nyugszik 16.50 órakor. A Hold kél 19.27, nyugszik 11.54 órakor. Megélénkülő szél A Meteoro­lógiai Inté­zet jelenti: Várható idő­járás Buda­pesten ma es­tig. Válto­zóan felhős idő, eső nélkül. Megélén­külő délies szél. A hőmér­séklet kora délután 10, es­te 21 órakor 6 fok körül lesz. Eltemették Bodó Bélát Tegnap mély részvéttel kísérték utolsó útjára a rá­koskeresztúri temetőben Bodó Bélát, a neves hírlap­írót, az Esti Hírlap egyko­ri szerkesztőjét. A ravatal­nál a Magyar Újságírók Szövetsége és az Esti Hírlap nevében Kelen Béla főszer­kesztő, az írószövetség tag­jai és pártszervezete nevé­ben Nemes György, a sír­nál a barátok nevében Rit­ter Aladár mondott bú­csúztatót. • ILOSVAI VARGA ISTVÁN festőművész kiál­lítását Pogány G. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgató­ja nyitotta meg szombat délután a szentendrei Fe­­renczy Múzeumban. A kiál­lítás november 30-ig lesz nyitva. • Kártékony saláta. Egy svájci vegyész megálla­pítása szerint azokban az or­szágokban, ahol sok autó van, a fejes saláta mérget tartal­mazhat. Vizsgálatokkal bizo­nyította, hogy az autósztrádák közelében levő veteményesek­ben a salátákban a megenge­dettnél négyszer több ólom van. Ez az ólom pedig az au­tókból eltávozó mérges gázok­ból származik. • A MŰVÉSZETI SZAKSZERVEZETEK Szö­vetsége központi vezetősé­gének ma délelőtt a Fészek Klubban tartott ülésén a művelődésügy negyedik öt­éves tervét vitatták meg. Baj van a fényszórókkal Szigorú járműellenőrzések az utakon Az őszi-téli hónapokban a korai sötétedés, a csú­szós utak miatt fokozott baleseti veszélyt jelentenek a hibás lámpával, műszaki berendezéssel közlekedő járművek. Ezért a BM köz­lekedési csoport főnöksége nagyarányú vizsgálatot indított a gépjárművek világító- és más szerke­zeteinek ellenőrzésére. Az akció első tapasztala­tait a napokban, összegez­ték: a vizsgálat nem túl­ságosan biztató tényeket állapított meg. Egy hónap alatt csaknem 8 ezer különböző járművet ellenőriztek, s több mint 4000-nél kisebb-nagyobb hibát találtak, rossz volt a világítóberendezés, a fék, vagy a kormányszerkezet, vagy más műszaki beren­dezés. Különösen súlyos sza­bálytalanságnak számít, ha az irányjelző, vagy a fék­lámpa rosszul működik. Ilyen esetben szabály­sértési eljárást indíta­nak. Gyakran előfordul, hogy a gépkocsivezető — szán­dékosan vagy nemtörő­dömségből — úgy állítja b­e a lámpát, hogy a fény­szórózás zavarja a szem­bejövőket. Az ellenőrzés során 2133 esetben tapasz­talták ezt. A felelőtlenül, rossz berendezésekkel köz­lekedő járművek listáján az első hely a teherautóké: a mintegy 1900 ellenőrzött teherautó közül alig 700 volt kifogástalan műszaki állapotban. Elgondolkoztató, hogy a magánautók fele már otthonról kisebb-nagyobb műszaki rendellenesség­gel indul el. Pedig — mint kiderült — a magán gépkocsivezetők nagy többsége nem ismeri fel, s így nem is tudja a helyszínen kijavítani az apróbb zavarokat. Az el­lenőrzött 4800 magánautós­nak csak körülbelül egy­­tizede vállalkozott arra, hogy nyomban rendbehoz­za kocsiját. A vállalatok, intézmé­nyek járműveinek nagy ré­sze szintén eléggé kifogá­solható állapotban vág ne­ki a forgalomnak, pedig a garázsokban mindenütt szakemberek ellenőrzik a kiinduló autókat. Ennek ellenére sok vállalati gép­kocsinál fedeztek fel olyan hibát, amelyet már a ga­rázsban észre kellett volna venni. Az ellenőrzést a közle­­kedésrendészet munkatár­sai, szakemberei folytatják. (MTI) EGY TÁBLÁN KÉTFÉLE TERMEL Borsót a borsóval keverni tilos KÁRTÉRÍTÉST FIZET AZ ELADÓ Nem szabad összekeverni a borsót a borsóval. Ez tű­nik ki a Pest megyei Bíró­ság egyik ítéletéből. A Bolyi Állami Gazdaság négy termelőszövetkezet­nek vetőmagot adott el. Tévedésből a különböző fajta borsót tartalmazó zsákokat összekeverte. Amikor a tsz-ek észrevet­ték, hogy ugyanabba a táb­lába kétféle borsót vegye­sen vetettek el, már késő volt: a vetés kikelt. A ha­társzemlén felvett jegyző­könyvekben csak a ténye­ket tudták rögzíteni: 210 holdon különböző színár­nyalatú, egyenlőtlen bok­rok nőttek. Eltérő volt az érés ideje is, ezért a ter­mést részben kézzel kellett betakarítani. A konzervgyár — am­ely­­lyel a szövetkezetek érté­kesítési szerződést kötöttek — az összevegyült borsót csak alacsonyabb osztályba sorolva vette át, 104 mázsát nem is vett meg. A termelőszövetke­zeteket ezzel jelentős kár érte. Emiatt perelték az állami gazdaságot. A megyei bíróság a helyi gazdaságot kötelezte, hogy a négy tsz-nek 280 ezer fo­rint kártérítést fizessen. Mai bemutató 1971 fotóiparáról, a követ­kező év megrendeléseiről, importjáról tájékoztatott ma délelőtt Somogyi Béla, az OFOTÉRT vezérigazgatója. A fotócikkekből összeállított termékseregszemlét főként közületeknek, fotószövetke­zeteknek, különféle intéz­ményeknek ajánlják. A BNV 42-es pavilonjában ma megnyílt kiállításon külföl­di szakemberek mutatják be az importkészülékek kezelé­sét, felsorakoztatják a leg­korszerűbb berendezéseket. A kiállításon laborfelszere­lési cikkeket, iratmásoló berendezéseket, oktatási cé­lokat szolgáló készülékeket is bemutatnak. Vidáman telik az óra. A Május 1. úti általános iskola ta­nulói nagy szorgalommal festik az iskola kerítését. Megtalálták a katonai pékséget NEMZETKÖZI SZENZÁCIÓ FENÉKPUSZTÁN Nemzetközileg is figye­lemre méltó leleteket tár­tak fel Fenékpusztán, az egykori római pannon tar­tomány erődjében. Dr. Sá­gi Károly, a keszthelyi Ba­laton Múzeum igazgatója munkatársaival együtt idén a már korábban feltárt ba­zilika és raktárépület mel­letti, üresnek vélt területen kezdett ásatást. A munka nyomán meglepő leletek kerültek napvilágra: meg­találták az erőd péküzemét, amely méreteiből ítélve feltehetően a római hadse­reg nagyobb egységét látta el. Közelében nagyméretű gabonatároló dombárra bukkantak. (MTI) Politikai napilap Főszerkesztő: Kelen Béla Szerkesztő: Paizs Gábor Szerkesztőség: VIII., Blah­a Lujza tér 1—3. Telefon: 142—220*, 343—100* Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100 Árusítja a Magyar Posta Index: 25 002 Szikra Lapnyomda 9 • • KÖHÖG? TUSSZOG? Nem infl­u őszi meghűlés AZ ORVOS TANÁCSAI sincs influenzajárvány. Ha kontinensünkön bárhol jár­vány lenne, azt az Egész­ségügyi Világszervezet hét­ről hétre kiadott közlemé­nyéből tudnánk. De elég sok a lázas beteg, a szokásos őszi meghűlé­sekről van szó. A múlt hetek szélsőséges időjárásához a szervezet igen nehezen igazodott, ezért a sok meghűlés, fő­leg a kisebb gyerekek kö­zött. — Mit jelez az influenza­figyelő szolgálat? — A figyelőszolgálat az idén is, mint minden év októberében, megkezdi mű­ködését. Minden kerület­ből egy-egy iskolából ka­punk hetenként jelentést. A legfrissebb adataink sze­rint az iskolai hiányzások aránya 3—4 százalék. Ez a szokásos októberi átlag. Influenzajárványnál ez a szám 7—8 százaléknál kez­dődne. A táppénzes helyzet alakulásáról a közeli na­pokban kapjuk az első je­lentést, de úgy látszik, hogy ennek átlaga sem magasabb a szokásosnál. A körzeti or­vosoknak is jelenteniük kell, ha influenzagyanús gócot találnak egy-egy kör­nyéken vagy közösségben. Eddig ilyen jelzés nem ér­kezett. — Orvosi tanácsok? — A jelenlegi meghűlé­sek általában könnyű lefo­lyásúak. A betegnek min­denesetre legalább 3 napi nyugalomra van szüksége. Különösebb gyógyszert a betegség nem igényel, csupán kalmopirint és citromos teát. Komplikáltabb esetben az orvos antibiotikumot is rendelhet. Ami a megelő­zést illeti: most már talán könnyebb az időjárásnak megfelelően öltözködni, mert kiegyenlítettebb a hő­mérséklet. S mert a leg­több beteg a kicsinyek kö­zött van, aki náthás, lehe­tőleg ne menjen gyerekek közé, és saját gyermekét is — a lehetőség szerint — tartsa távol magától. (sárdi) Sok a köhögő, tüsszögő ember, nem ritka, hogy a gyereket néhány napos láz miatt otthon kell tartani az óvodából, az iskolából. — Van-e influenzajár­vány? — kérdeztük ma reggel dr. Virága Gyula főorvostól, a fővárosi KÖ­JÁL járványügyi rxport­jának vezetőjétől. — Sem Budapesten, sem Magyarországon, de tudo­másunk szerint Európában • SZABÁLYTALANUL VEZETTE személygépko­csiját Ferencz László 58 éves írószerkészítő és a Ke­repesi úton összeütközött egy autóval. A baleset kö­vetkeztében Ferencz két utasa, Kálmánchey Ernő Bertalan 65 éves nyugdíjas és 56 éves felesége súlyos, két személy könnyebb sé­rülést szenvedett. A BKV értesítése A Margit-híd budai hídfőjében végzendő munkálatok miatt ok­tóber 21-től körülbelül 3 hét időtartamra a 6-os jelzésű au­tóbuszok Óbuda felé, a Frankel Leó utca, üstökös utcán át köz­lekednek. Ideiglenes megálló­hely az ORFI kórház előtt lesz. A fenti időponttól a Nagyvá­rad tér felé induló autóbu­s­ák a Grálbaba étterem előtt levő megállóhelyét az Árpád fejede­lem úti Vidra utca keresztező­dése elé helyezik át. (MTI) • LEOMLOTT A HO­MOKFAL a sárbogárdi ho­mokbányában és a teherau­tóhoz nyomta Zentai István 31 éves előadót. Zentai az orvoshoz szállítás közben meghalt. A felelősség meg­állapítására vizsgálat in­dult. """ Gyerekek! A távbeszélő me­semondó műsora (171—888) ok­tóber 19-én, hétfőn: A lepény­hal. (Elmondja: Budai István.) • SAJTÓTÁJÉKOZTA­TÓ. A szakmunkástanulók országos jubileumi kiállí­tásának anyagát ma dél­után mutatják be a sajtó képviselőinek a BM­ Petőfi csarnokában. • A SZOCIALISTA OR­SZÁGOK találmányi hiva­talainak elnökei tanács­koztak ma délelőtt Buda­pesten. • DÍJKIOSZTÁS. Befe­­ződött a 2. budapesti ama­tőr filmszemle a Fővárosi Művelődési Házban. Az el­ső díjat, a vele járó pénz­jutalommal együtt a zsűri nem adta ki. A második és harmadik díjon több ama­­tőrfilmes osztozott. • ÓRIÁS FRIGIDAIRE. Moszkvában óriás frigi­­daire-t építenek, amelyben egyszerre 200 millió tojást lehet tárolni. A berendezés teljesen automatizált lesz: gépek végzik a tojások mi­nőségvizsgálatát és osztá­lyozását. • TELEFONOSZLOP­NAK rohant motorkerék­párjával Battonya község­ben Szabó János 51 éves részlegvezető, szegedi la­kos. Szabó — a vizsgálat megállapítása szerint a megengedettnél gyorsabban vezette járművét — ször­nyethalt. • SZABÁLYTALANUL előzött személygépkocsijá­val Kocsis László 30 éves művezető, és a Soroksári bekötőút—Nagykőrösi út kereszteződésében össze­ütközött egy oldalkocsis motorkerékpárral. A motor utasát, Hideg Ferenc 36 éves optikust súlyos sérü­léssel kórházba szállították. • ZAJÁRTALOM. Kény­telenek elköltözni a londo­ni Heathrow repülőtér mel­letti Hounslow község lakói a légikikötő kibírhatatlan zajossága miatt. Az induló és érkező gépek lármája egész Európában Heathrow­­ban a legnagyobb. Akik mégsem hagyják el régi lakhelyüket , pszichiátriai kezelésre szorulnak. Nem volt 13+1 találat A heti totófordulóban sem akadt 13+1 találatos szelvény, így a jövő hétre átvitt különjutalom össze­ge 958 827 forint lesz! A két 13 találatos szelvény gazdája 304 758, a 79 da­rab 12-esé 5144 forintot nyert. Az 1243 darab 11 ta­lálatért 327, a 10 930 darab 10 találatért 56 forintot fi­zetnek. 1, x, 1, 1, törölve, 1, x, x, 1, x, 2, 2, 1, 1, x. LAPZÁRTA Marosvári Kornél világbajnok­ Az arizonai Phoenixben megkezdődött a sportlövő­világbajnokság, s mindjárt az első napon nagyszerű magyar siker született: Marosvári Kornél, a Bp. Honvéd versenyzője lég­­pisztolylövésben 383 körös teljesítménnyel világbaj­nokságot nyert. Második a szovjet Sztolipin 382 kör­rel, 3. a NDK-beli Volmer 382 körrel. Az eredmény azért meglepetés, mert Ma­rosvárinak a sportpisztoly a fő versenyszáma. (MTI)

Next