Esti Hírlap, 1970. december (15. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-21 / 298. szám

28 HALÁLOS ÁLDOZAT Tűz a hitelben Legújabb jelentések sze­rint 28 halálos áldozata van az arizonai Tucson egyik szállodájában tegnap kiütött tűznek. A rendőrségi vizs­gálat folyik, több jelből ar­ra következtetnek, hogy gyújtogatás történt. Szenegáli cáfolat A dakari rádió tegnap hivatalos szenegáli köröket idézett, és ezek visszautasítot­ták a guineai kormány vád­jait, amelyek szerint Sze­negál területén inváziós csapatok készülnek Guinea elleni újabb támadásra. Közös piacon belül és kívül A nyugat-európai közös­ségek bizottságának most nyilvánosságra hozott je­lentése szerint 1971-ben az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában sokkal nagyobb mértékben növek­szik a gazdasági tevékeny­ség, mint a Közös Piac tag­államaiban. Ez ellentéte lesz az 1970. évi helyzet­nek, midőn­­a Közös Piac tagállamaiban mutatkozott erőteljesebb gazdasági fej­lődés. A jelentés úgy véli, hogy a Közös Piac tagállamai­nál 1971-ben meglassul a gazdasági fejlődés és tár­sadalmi össztermékük az 1970. évi 6 százalékkal, s az 1969. évi 7 százalékkal szemben csupán 4,5 száza­lékkal növekszik. A Közös Piac tagállamainak export­jánál a becslések szerint az 1970. évi 14 százalékkal szemben csak 8 százalékos növekedés várható. Brit megélhetési költségek Nagy-Britanniában no­vemberben hét százalékkal magasabbak voltak a meg­élhetési költségek, mint az elmúlt év hasonló idősza­kában. KÉTSZÁZ LÖVÉS A BÁLNÁRA Egy tengeri rákok­­ után kutató kubai halász 12 mé­teres bálnára akadt, ame­lyet hajnaltól napnyugtáig üldözött Kuba északi part­jai előtt. Miután szigony­nyal nem boldogult, golyó­kat lőtt a hatalmas állat testébe. Kétszáz lövést adott le, mire az állat kimúlt. NISZA vom BURGOSBAN Blanco van a cor­tesben magyarázkodik BESÜ­LT FRANCIA TERÜLETRE CSEMPÉSZTÉK? Madrid, december 21. Luis Carrero Blanco ad­mirális, Franco alelnöke ma a madridi cortes ülésén beszédet mond, amelyben feltehetőleg foglalkozik majd a 16 baszk naciona­lista pere által kiváltott nemzetközi viharral, s an­nak hatásaival a spanyol belpolitikára. Mint a Reu­ter megállapítja, a 76 éves alelnök a spanyol vezető körök ultrakonzervatív szárnyához tartozik. Egyes források szerint Franco miniszterelnökké kívánja kinevezni, így akarván ki­térni a legutóbbi kormány­­alakítás során háttérbe szo­rított katolikus és falangis­­ta irányzatok nyomása elől, amelyek követelik, hogy az 1966-os „alkotmányre­form” adta lehetőségekkel élve­ válasszák szét az ál­lamfői és a kormányfői jog­kört. Közben Burgosban zárt ülésen folytatja tanácsko­zásait a hadbíróság, amely­nek ítéletet kell mondania a baszk hazafiak perében. Jelentések szerint­­ az ítélet nyilvánosságra ho­zatala valószínűleg csak a karácsonyi ünnepek után várható. A spanyol hatóságok to­vább kutatnak a baszk na­cionalisták által túszként elrabolt Reihl nyugatné­met főkonzul után, de ed­dig nem sikerült nyomára akadni. Az AFP madridi tudósítója előtt a spanyol kormány egyik — meg nem nevezett — tagja annak a véleményének adott kife­jezést, hogy a főkonzult el­rablói francia területre csempészték és ott tartják fogva. Susie és Rudolf, a koppenhágai állatkert közkedvelt sztárjai. A delfin-házaspárt néhány ügyes produkcióra is megtanították. Képünk: Rudi szórakoztatja közön­ségét. Földrengés Ma reggel kisebb földren­gést észleltek Honshu szi­getének északi részén, Iwa­te és Miyagi japán tarto­mányokban. A földrengés epicentruma a Csendes­óceán alatt van. Lefülelték a potyautasokat - megmentették az életüket Sydney, december 21. A Sydney nemzetközi repülőtéren a biztonsági szolgálat em­berei egy nagyobb, feladásra szánt ládából gyanús zörejeket hallottak kiszűrődni. Mikor a ládát kinyitották, abban négy­­fia­talembert találtak. Mint kiderült, három angol és egy ausztráliai ilyen módon takart potyautasként eljutni Londonba. Szerencsé­jük volt, hogy felfedezték őket, mivel a 19 kilométer magasság­ban haladó gép csomagterében, amelyben nincs fűtés és légmen­tes tömítés, a rövid nadrágot és rövid ujjú inget viselő fiata­lokra­­agyhalál és fulladás várt volna. AZ IDŐ SODRÁBAN a Nemrég jelentek meg a világsajtóban az európai szocialista országok berlini ülésének dokumentumai. Az okmányban külön fejezet foglalkozik az indokínai helyzettel. Ez utal arra, hogy Washington vietnami politikájában még a koráb­bihoz képest is éles nega­tív fordulat figyelhető meg. A VSZ-dokumentumok­­ra a világsajtó még nyil­vánvalóan sokszor vissza­tér. A délkelet-ázsiai pasz­­szusra is. Most ennek a résznek csak egyetlen ki­tételére vetnénk pillantást: arra az utalásra, hogy a párizsi tárgyalások annak idején egyedül és kizáró­lag azért kezdődhettek meg, mert Washington fel­tétel nélkül beszüntette a Buchert hiába keresik vorni Enrico Bucher sváj­ci nagykövet elrablóinak követelését, és hajlandó-e hetven politikai foglyot szabadon bocsátani az el­rabolt diplomata fejében. Ugyanakkor jelentések ér­keztek arról, hogy tovább folyik az ember­­rablók által összeállított névsorban szereplő fog­lyok felkutatása az ország különböző börtö­neiben. Az AFP Rio de Ja­­neiró-i tudósítója megjegy­zi, hogy ez a művelet fel­tűnő lassúsággal folyik, és a kormány feltehetőleg időt akar nyerni, és az utol­só pillanatig fenn kívánja tartani cselekvési szabad­ságát. Vannak olyan jelentések, hogy a brazil kormány a Va­rig légitársaságtól egy nagyobb utasszállító re­pülőgépet rendelt, és közölte, hogy a gépnek ma délutánra útrakész ál­lapotban kell lennie. Felté­telezik, hogy e gépen szál­lítanák külföldre a szaba­don bocsátandó hetven po­litikai foglyot.­­ Az elrabolt diplomata fel­kutatására a brazil kor­mány eddig mintegy­­tízezer katonát és rendőrt mozgósí­tott, de a hatalmas méretű akció eddig nem vezetett eredményre. A brazil kormány vasár­nap sem tett nyilatkozatot arról, hogy teljesíti-e Gio- Reprivatizálják a Cook irodát? London, december 21. Magánkézbe akarja visz­­szaadni a tory kormány a világhírű Cook utazási iro­dát. A Cook-irodát még Churchill államosította 1940-ben, valamivel az­után, hogy Chamberlain­től átvette a hatalmat. Így akarta megakadályoz­ni a náci befolyás érvénye­sülését az egész tőkés vi­lágot átfogó angol utazási irodában. (A Cooknak ugyanis annak idején kap­csolata volt az Internatio­nal Waggon—L­its utazási irodával, amelynek Brüsz­­szelben volt a székhelye, s a belga főváros akkor náci megszállás alá került. Az angol utazási irodát, amely évente csupán Ang­liában 20 millió fontos for­galmat bonyolít le, Thomas Cook alapította 1841-ben. Eredetileg olcsó utak szer­vezésére, kispénzű embe­rek részére. Stanley Levinson Hasis-ügy Montreal, december 21. A montreali nemzetközi repülőtéren őrizetbe vették a rendőrségi jelentés sze­rint „jó családból szár­mazó” James Horvath 22 éves fiatalembert, aki Pá­rizsból érkezve, nagy mennyiségű hasist hozott bőröndjében. DIKTÁTUMOK TERME A Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. A dokumentumok meg­jelenése óta alig valamivel több mint két hét telt el. Sajnos, máris többszörösen igazolódott, hogy nem volt felesleges a fenti utalás. A Pentagon, sőt a Fehér­­ Ház, azóta mind sűrűbben és mind magától értető­­dőbben beszél a VDK elle­ni légitámadások általános felújításának lehetőségéről. Washington most már ott tart, hogy azokat a feltéte­leket sorolja fel, amelyek megvalósulása esetén nem következnék be ez a véres repríz. □ Különös feltételek ezek. Az egyik például az, hogy Hanoinak nem szabad lelő­nie az ország fölé behatoló felderítő repülőgépeket. És ezt olyan természetességgel mondják, ismétlik az ame­rikai főváros különböző rendű és rangú szóvivői, mintha életükben nem hal­lottak volna olyan iskolás alapfogalmakról, mint nemzeti szuverenitás, vagy egy ország légitere. A másik ilyen feltétel, hogy az amerikai légierő­nek szabad utat kell kap­nia Laosz felé. Magyarul: a VDK-nak igazán illenék zöld utat jeleznie a laoszi felszabadított területek el­pusztítására igyekvő B— 52-esek előtt. Ez a feltétel is olyan bővízűen buzog fel a washingtoni forrásokból, mintha soha nem hangzot­tak volna el végül is köte­lező érvényű ígéretek — igaz, választási ígéretek — az indokínai háború leépí­téséről, deeszkalációjáról. Ugyanezek a szóvivők úgy követelik a VDR felett le­lőtt amerikai pilóták sza­­badonbocsátását, mintha a hadifoglyokat általában nem a háború befejezése után szokták volna haza­engedni — és mintha eb­ben az esetben, ebben a hadüzenet nélküli háború­ban egyáltalán lehetne ha­difoglyokról beszélni. De van még egy ezeknél is fantasztikusabb feltétel. Washingtonban mind­­ gyakrabban hangzik el az a fenyegetés, hogy felújít­ják a VDK elleni általános légiháborút, „ha rövidesen nem történik megfelelő ha­ladás a párizsi tárgyaláso­kon”. Kevés szebb példája akad a tótágasra kénysze­­rített logikának. Ez annyira igaz, hogy mind a közvetlen, mind a közvetett érdekeltek nem azt találták legsürgősebb feladatuknak, hogy logikát keressenek a fenyegetés­ben­­, hanem azt, hogy szembenézzenek vele. A VDK vezetői ilyen ér­telmű felhívást intéztek a néphez és Xuan Thuy mi­niszter hasonló értelemben nyilatkozott a francia fő­városban. Nyilatkozatban foglalt állást a szocialista szuperhatalom, a Szovjet­unió és — többek között — hazánk kormánya is. Úgy látszik, Washingtonnak nagy szüksége van rá, hogy emlékeztessék bizonyos közismert igazságokra. Ez­úttal arra a meglehetősen régikeletű tényre, hogy a vietnami nép nincs egye­dül. - H Két esztendeje Lyndon B. Johnson bejelentette, hogy az USA beszünteti a VDK bombázását,­­ő maga pedig nem indul az elnök­­választásokon. Ez azt je­lentette, hogy az az elnök, akit Amerika történetében talán a hatalom legna­gyobb rajongójának tartot­tak, belebukott az indokí­nai kalandba. Azóta,a kisebb-nagyobb szünetektől eltekintve, minden csütörtökön fekete limousine-ok állnak meg egy bizonyos párizsi épület előtt. Kamerák berregnek, vakuk villannak, és egy ta­nácskozás küldöttei bevo­nulnak egy tágas helyiség­be. Azt mondtuk, Washing­tont sok mindenre kell em­lékeztetni. Még ennek a helyiségnek a nevére is. Konferenciák Termének hívják — nem Diktátumok Termének. Harmat Endre

Next