Esti Hírlap, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

Választási gyűlések országszerte Szerte az országban népes gyűléseken találkoznak választóikkal a képviselőjelöltek. Fock Jenő, a kormány elnöke, Komárom megye 1-es számú választókerületé­nek országgyűlési képviselőjelöltje, tegnap a tatabányai Népházban mondott nagy figyelmet keltő, jelentős bér­emelési kormányintézkedéseket bejelentő beszédet, Bru­­tyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke Salgótarjánban, Czinege Lajos vezérezredes, hon­védelmi miniszter Szolnokon, dr. Szabó Zoltán egész­ségügyi miniszter pedig Kaposvárott tartott választási gyűlést. —, hangsúlyozta a Buda­pesti Pártbizottság első tit­kára, s hozzátette: amikor eredményeinkről, népünk munkájáról megbecsüléssel és elismeréssel szólunk, nem megnyugvásra akarunk ösztönözni. Olyan szándék se vezet, hogy túlbecsüljük eredményeinket és eltakar­juk nehézségeinket. Meg kell azonban állapítani, hogy viharos történelmünk során népünk az anyagi és kul­turális fejlődés ilyen magas fokán még soha nem állt, s biztatóak a jövő kilátásai is. Minderről büszkén beszél­het Magyarország minden állampolgára, hiszen a ha­zafias érzésnek fő forrása a nemzet teljesítménye, amellyel hozzájárul az ország felemelkedéséhez, az egyetemes haladás ügyéhez. Németh Károly ezután az elmúlt évek szocialista vív­mányairól, szociális intézke­déseiről, az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrend­szer kérdéseiről szólt. Be­szélt azokról az eredmé­(Folytatás a 3. oldalon) Németh Károly és az újpesti választási nagygyűlés néhány részvevője a Hazafias Népfront választási plakátját nézik Németh Károly újpesti beszéde Zsúfolásig megtelt tegnap délután az Egyesült Izzó kultúrterme, ahol az újpes­ti országgyűlési képviselő­­jelöltek választási nagy­gyűlésen találkoztak a IV. kerület lakosaival, dolgo­zóival. A nagygyűlésen Né­meth Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Budapesti Pártbizott­ság első titkára és Benjá­min László író mondott beszédet. A nagygyűlés el­nökségében foglalt helyet Szépvölgyi Zoltán, a Buda­pesti Pártbizottság titkára, Somogyi Imre, a IV. kerü­leti Pártbizottság első tit­kára, Lajtai Endre, a IV. kerületi Tanács vb-elnöke, az újpesti gyárak, üzemek gazdasági és társadalmi ve­zetői. Dr. Balogh Jánosné, a Hazafias Népfront IV. ke­rületi bizottságának titkára megnyitó szavai után Ben­jámin László mondott vá­lasztási beszédet. Beszélt arról a megtiszteltetésről és felelősségről, amely a kép­viselőjelöltekre hárul, majd így folytatta: amint tud­ják, az újpesti 10. választó­­kerület két jelöltet állított. Az egyik jelölt dr. Marton Zoltán igazgató főorvos, a másik én vagyok. Többen kérdezték tőlem: harco­lok-e és hogyan harcolok annak érdekében, hogy en­gem válasszanak meg kép­viselőnek. Az ilyenfajta harcnak oka, értelme, cél­ja nincs, nem lehet. Ha olyan jelölttel állnék szem­ben, akinek programja a kapitalizmus visszaállítása, vagy a szektás, dogmatikus politika restaurálása volna, akk­or álcámért és tudnék harcolni. Erről azonban sem itt, sem más választó­­kerületekben nincs és nem is lehet szó. Nem ellenje­löltek között kell válasz­­taniok, hanem olyanok kö­zött, akik a szocialista épí­tés, a nemzeti egység, a szocialista demokrácia, a Hazafias Népfront prog­ramját vallják. Bizonyos vagyok benne, bármelyik jelöltet is választják meg végül, az legjobb tudása, legjobb képessége szerint fogja képviselni önöket a Parlamentben. Ezután Németh Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára emelkedett szó­lásra. Németh Károly beszéde elején köszönetet mondott a bizalomért, amellyel Új­pest lakossága az elmúlt négy esztendőben képvise­lői munkájában támogatta, majd arról beszélt, hogy az új választások előkészítésé­nek egyik legfontosabb ak­tusát, a képviselők és a ta­nácstagok jelölőgyűléseit az aktivitás és a demokrati­kus légkör jellemezte. Németh Károly ezután a leendő képviselők felelős­ségéről szólott. A bizalom — mondotta — nemcsak a személyeknek­­szól, hanem annak a politikának is, amelyet a jelöltek képviselnek: a Magyar Szocialista Mun­káspárt politikájának, a Hazafias Népfront prog­ramjának. Stabilitás, kiegyensúlyo­zott, töretlen fejlődés jel­lemzi az ország helyzetét Kőolaj* a félszigeten Alma Ata, április 8. Az elkövetkező öt év so­rán a Mangis­­ak-félszige­ten megkétszerezik a kő­olajtermelést, amely 1975- ben eléri a 26 millió ton­nát. A Kaszpi-tengerbe nyúló félsziget a kőolaj­­termelés mennyisége te­kintetében túlszárnyalja majd a bakui körzet kő­olajtermelését. XV. évfolyam, 83. szám 1971. április 8., csütörtök Folytatja munkáját az SZKP XXIV. kongresszusa Moszkva, április 8. Ma délelőtt a Kreml kongresszusi palotájában folytatta munkáját az SZKP XXIV. kongresszusa. , Saraf Rasidov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a délelőtti ülés elnöke elsőként Carlos Luis Prestesnek, a Brazil Kom­munista Párt főtitkárának adta meg a szót. A Pravda mai vezércik­kében hangsúlyozza: " Az SZKP XXIV. kong­resszusa munkájának min­de­n egyes napja mind tel­jesebben mutatja meg az előző pártkongresszus óta kivívott nagyszerű ered­ményeket és a kommunista építés nagyszerű távlatait. A szovjet nép megelége­déssel, kommunista párt­ja iránt érzett jogos büsz­keséggel fogadta Leonyid Brezsnyev beszámolóját. A dolgozók most nagy ér­deklődéssel követik a vitát az új ötéves terv irányel­veiről, amelyeket Koszigin miniszterelnök terjesztett elő.­­ A párt­ most, amikor megjelöli az ötéves terv fő feladatát, a szocialista gazdaság eddig megterem­tett reális lehetőségeiből indul ki. A fő feladat pe­dig: biztosítani a nép anya­gi és kulturális színvonalá­nak jelentékeny emelését a szocialista termelés emel­kedésének magas üteme, hatékonyságának fokozása, a tudományos és műszaki fejlesztés és a munka ter­melékenységének emelése alapján. Csupán a szocialista tár­sadalom képes arra, hogy ilyen feladatot tűzzön maga elé, és oldjon meg sikeresen — mutat rá a vezércikk. Az ötéves terv irányel­veinek kongresszusi meg­vitatásáról szólva a lap megállapítja: a vita meg­győző erővel támasztja alá, hogy a nép jóléte a párt gazdaságpolitikájának leg­­magasabbre­ndű célja A GAGARIN.ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE ,11. délután: nagygyűlés Jurij Gagarin űrrepülés­­ének 10. évfordulója tisz­­teletére ma délután az Épí­tők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában nagygyűlés kezdődik a Magyar Honvé­delmi Szövetség budapesti vezetősége és több társa­dalmi szervezet rendezésé­ben. Az ünnepi beszéd után felszólal A. V. Filip­­csenko űrhajós ezredes, a Szovjetunió hőse. Ezután kihirdetik a Technika Szár­nyán című irodalmi, kép­zőművészeti és fotópályá­zat eredményeit, összesen 12 díjat adnak­ át a nyerte­seknek. Ugyancsak ekkor lesz a Gagarin ejtőernyős emlékverseny eredmény­­hirdetése. A standard és szabad kategória győztes csapatának különdíjat ad át a h­azánkban tartózkodó szovjet űrhajós és tudós­­küldöttség. A nagygyűlésen adják át az ejtőernyős em­lékversenyben részt vett szovjet csapatnak az MHSZ budapesti titkárának kü­­löndíját. A közalkalmazottak és a postások szakszervezeti kongresszusa kongresszusa az Új­ Város­­háza dísztermében. A két­napos tanácskozáson meg­jelent Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, jelen vol­tak a tanácskozáson a SZOT és az országos, hatás­körű szervek vezetői, vala­mint tanácselnökök és a társadalmi szervek­­képvi­selői. A szakszervezet múlt négy évi tevékenységét dr. Prieszol Olga főtitkár is­mertette. A Postás Szakszervezet székházában megkezdődött a szakszervezet IX. kong­resszusa, melyen megjelent Katona István, az MSZMP KB Agitációs- és Propa­ganda Osztályának vezető­je, Földvári Aladár, a SZOT elnöke, Somoskői Gábor, a SZOT titkára és Horn Dezső, a közlekedés- és postaügyi miniszter he­lyettese, a Posta vezérigaz­gatója. A szakszervezet központi vezetőségének írásos je­lentését Besenyei Miklós főtitkár szóban egészítette ki a következő időszak ten­nivalóival. A két szakszervezet be­számolóját lapunk 4. olda­lán ismertetjük Ma délelőtt megkezdő­dött a Közalkalmazottak Szakszervezetének VII. HÚSVÉTI AJÁNDÉK (Endrődi rajza.)

Next