Esti Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-07 / 106. szám
Kelendő magyar filmek A szocialista országok filmvásárló delegációi a közelmúltban megtekintették a Hungarofilm választékát. Bácskai Kaura István Gyula vitéz télen-nyáron című filmjét szovjet, bolgár, lengyel, NDK, román filmszínházak és a cseh televízió fogja vetíteni. Bán Róbert A gyilkos a házban van című krimijét a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, Románia és Jugoszlávia kötötte le. Gábor Pál Horizontját lengyel filmszakemberek vásárolták meg, öt szocialista ország forgalmazza majd Sándor Pál Sárika drágám című filmjét, Tímár István Én vagyok Jeromos című produkcióját. Debreceni Nyári Egyetem Négy és fél évtizedes múltra tekint vissza a Kossuth Lajos Tudományegyetem és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete közös rendezésében működő Debreceni Nyári Egyetem. A hazai résztvevőkön kívül mintegy húsz országból hívtak meg vendégeket az idei előadássorozatra, amelynek most készítették el a végleges programját. Az idén is a Kossuth Lajos Tudományegyetem ad otthont a rendezvényeknek. A résztvevők megismerkednek a magyar irodalom és a külföld kapcsolatával, előadásokat hallgatnak az európai műfajoknak a magyar irodalomban történt meghonosodásáról, Vajda János költészetéről, Lukács György életművéről. Foglalkoznak magyar etimológiai kutatások történetével, a magyar nyelvjáráskutatással, beszéló hangzik el a szótárkészítő tapasztalatokról s nagyobb helyet kap a nyári egyetem programjában a hatszázéves Debrecen irodalmi élete. A Debreceni Nyári Egyetemet július 17-től augusztus 15-ig tartják meg. Három hetet Debrecenben töltenek a hallgatók, egy hétig pedig Budapesttel és a Balatonnal ismerkednek. Az „eltűnt” Mezei Mária nyomában — Hányadszor tűnik el a színpadról, mint a sülylyesztőben Mezei Mária? — Sokadszor. Többször évekre eltüntettem saját magamat: 1944 márciusában, vígszínházi sikereim csúcsán, tiltakozásul. Eltűntem sértettségből, művészi kielégületlenségből. A negyven év alatt többször ugrottam ki szerződésekből úgy, mintha a tizedik emeletről vetettem volna le magamat. Volt olyan — — évem is, 1949-től 1965- ig, amikor mások dobtak a pálya perifériájára — félreértésből. S persze eltűntetett a betegség is. Tíz évvel ezelőtt már a klinikai halálból támasztottak fel az orvosok, és tilalmuk ellenére álltam be újból a sorba, míg tavaly január 5-én, a Stuart Mária előadásán a Hong Kong-i influenza letaszított a színpadról a sorozatos tüdőgyulladások, szívzavarok, fulladások vermébe. — Mikor láthatja újra a közönség? — Hat hete készülök az ország legcsendesebb zugában, hogy visszaszerezzem testi-lelki izmaimat, s felkészüljek két halaszthatatlan feladatra: tíz év óta vajúdó önálló tévéestémre és harminc év óta készülő könyvem befejezésére. Mindkettő témája és műfaja azonos: vallomás a csodálatos és rettenetes emberről. Laurence Olivier megfogalmazta az én művészi hitvallásomat is: „A művészet valódi célja: az emberi lélek tanítása az emberi szív vallomása által.” Megkísérlem ezt a megtalált és kipróbált igazságot felmutatni, abban a meggyőződésben, hogy hasznos tanítást közvetítek. (erdős) Az erőd György barát ÚJ TV-JÁTÉKOK Több új, érdekesnek ígérkező tévéjáték forgatása kezdődik meg a közeljövőben. Wiedermann Károly és Pintér József Egy óra múlva itt vagyok címmel, tizenkét részes sorozatot készít a harmincas évek egy kisemberéről. Császár István Körülmények című, ma játszódó elbeszéléséből Horváth Tibor rendez tévéjátékot, amelynek középpontjában, napjaink egyik izgalmas morális kérdése áll. Radványi Dezső—Szemes Mariann—Szemes Mihály filmje bűnügyi história egy ipari kémkedési ügyről. Veterán kommunista a hőse a Kahána Mózes és Örsi Ferenc közös forgatókönyvéből készülő produkciónak, rendezője Katkics Ilona. Színes filmet készít Ádám Ottó Koós Károly erdélyi író Budai Nagy Antal című művéből. Egy másik történelmi dokumentumdráma forgatókönyvét Nemeskürthy István írta, rendezője Hajdufy Miklós. A háromrészes film címe: György barát. Kardos Ferenc Juhann Szmul észt szerző, szatirikus drámáját viszi filmre Az ezredes özvegye, avagy az orvosok nem tudnak semmit címmel. Emanuel Robles Az erőd című, a spanyol polgárháború bukása után játszódó novellájából Gaál Albert rendez filmet. MÁJUS 9-ÉN, VASÁRNAP 10 ÓRAKOR nemzetközi autó- és motorverseny a Népligetben Gyorsasági körverseny Budapest Nagydíjáért Nemzetközi túra- és forma „V”-mezőny, valamint a Budapesti Honvéd SE gyorsasági motorosmezőnye a pályán. Edzésnap: május 8-án, szombatig 14 órától A belépőjegyek mindkét napra érvényesek. A jegy ára 20 Ft, a tanulójegy 10 Ft. Annak, aki csak az edzést tekinti meg, a 3 Ft-os műsorfüzet belépőjegyül is szolgál. Jegyek és műsorfüzet a helyszínen kapható. Rendező: Magyar Autóklub Főiskolák konferenciája Ma reggel egésznapos tanácskozás kezdődött a Művelődésügyi Minisztériumban a Zeneművészeti, a Képzőművészeti, az Iparművészeti, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskolák mintegy 150 művésztanárának részvételével. Szirmai Györgyné, a minisztérium művészet-oktatási osztálya vezetőjének megnyitó szavai után dr. Ujfalusi József, a Zeneművészeti Főiskola tanára tartott előadást. A Katona József Színház ma este mutatja be Iglódy István rendezésében Csurka István: Döglött aknák című komédiáját. Képünkön: a két főszereplő, Major Tamás és Kállai Ferenc. (MTI fotó : Keleti Éva felv.) □ MELINA MERCOURI, a híres görög filmszínésznő Rómában újságíróknak elmondta, hogy a görög ellenállásról szóló filmet akar finaszírozni, amelynek ő lesz a főszereplője, rendezője pedig Robert Manthoulis. A film három görög hazafiról szól, akik 1969 decemberében megszöktek a lágerből, eljutottak Strasbourgba, ahol akkor éppen az Európa Tanács tárgyalt Görögország kizárásáról. A DERKOVITS-ÖSZTÖNDÍJAS fiatal művészek kiállítása nyílt Szombathelyen a Derkovits Gyula nevét viselő általános iskola nagytermében. Galambos Tamást mutatta be a TV-galéria májusi száma. Az indulása óta rokonszenves adás mindinkább megszabadul azoktól a tehertételektől, amelyek nehezítették a műsort. Nem kérik már a nézők telefonját, a nézőkét, akik színek, híján egyébként sem részesei a képek, műtárgyak teljes élményének. Nem szólítják meg a járókelőket, hogy véleményt mondjanak, nem vonultatják fel a képek közé ilyen-olyan módon bekeveredett nézőket. Ez azzal a haszonnal jár, hogy több idő marad a lényegre: a képek bemutatására. S ehhez, nem először, olyan kitűnő tárlatvezetőt találtak, mint D. Fehér Zsuzsa, aki költői hévvel, szakszerűen, mégis mindig közérthetően szól egy-egy kép megközelítésének lehetőségeiről. Ez a legtöbb, amit az ilyen képzőművészeti tárlatok adhattak. Galambos Tamás festményei egyébként karakterüknél fogva is igen alkalmasak voltak erre, hiszen formaviláguk, figuráik, így — színek nélkül — is jól érzékelhetőek voltak a képernyőn. Rapcsányi László kevés szóval, lényegre törően, csak arról beszélt, ami elengedhetetlenül szükséges volt a bemutatáshoz. Egyetlen megjegyzés : a riportok hangvétele miatt néha az a néző benyomása, hogy a TV galériájában csupa Picassót vagy hasonló jelentőségű magyar művészt mutatnak be. Túl a tiszteleten, a rokonszenven, mértéktartóbban kellene érzékeltetni a művészek értékét. —bel— MAGUNK KÖZÖTT SZÓLVA... a mai harmincévesek nem rajonganak úgy a színházért, mint szüleik és nagyszüleik. Lehet, hogy régen jobb színészek, szebb előadások voltak? Nem hiszem, hogy ez lenne az ifjúság tartózkodóbb magatartásának igazi oka. A dimenziók változtak. A közeg lett más, amelyben a színház él és hatni kíván. Korunk történelme öt kontinensen zajlik, százmilliók ügye és napi élménye. Egy-egy világpolitikai konfliktus a legsúlyosabb dráma feszültségét is megszégyeníti, összezsugorodtak a távolságok, kitágultak az ember lehetőségei. Nehéz ma bárkit is a fantázia játékával kápráztatni, hiszen a természet titkaival birkózó tudomány felfedezései merészebbek az ősi mondáknál. Az élet ritmusa gyorsabb, a gondolatok és az indulatok szövevénye bonyolultabb, mint harminc vagy hatvan éve volt. Ezért is hatnak ma tompábban az egykor rajongva ünnepelt írók és drámák. A színház ma a közönség szabad idejéért és figyelméért versengő intézmények egyike. Senki nem kényezteti, mint azelőtt, viszont nem is mostoha gyerek. Új körülmények között, változó és növekvő igényekkel szembenézve őrizheti, vagy szerezheti vissza rangját, hírét, hatalmát. A magyar színház ügye ma jobban áll, mint tíz esztendeje. Drámai és rendezői irányzatok tűntek fel. A legjobbak körében program a hazai igényekkel való számvetés, a vígra figyelés. Nagyszerű színészek és rendezők gyürkőzése vitte vissza a közönséget a nézőtérre. A képernyő ma már nem fenyegeti, hanem segíti az élő színházat. A jó produkciók százas sorozatban futnak. Műhelyszempontból is van mivel büszkélkedni. Ám az eredmények mögött sok az esetlegesség. Kevés a tudatos törekvés, az önmagát következetesen kiteljesítő erőfeszítés. A színházművészet értékrendje önálló. De ez a szuverenitás sem téren és időn kívüli. Ezért merném ajánlani, hogy a színházak vezető művészei tartsanak szorosabb kapcsolatot a szellemi élet rokonterületeivel. A csenevész hagyomány az irodalomra orientál. Fél évszázada még elég is lehetett a széles körű filológiai műveltség. Ma azonban már többre lenne szükség. A filmrendezők példáját a színházi kollégák többsége óvással fogadja. Mintha a magyar filmművészet iránti érdeklődésnek az lenne a fő oka, hogy a produkció viszonylag könnyen exportálható. A színház ilyen szempontból valóban hátrányosabb helyzetben van, de önámítás volna vitatni, hogy filmjeink tekintélye, hazai és külföldi sikere lényegesebb magyarázatot is kínál. Jancsó, Kovács, Szabó, Sára, Kása és a többiek újításának kulcsát hiába keresnénk a műhelyben. Pontosabban: az új eszközök és módszerek jelentőségét is gondolatviláguk eredetisége adja. De vajon miféle élmények hatására indultak el új tartalmat, új formát keresni? Élményük a valóságé, amelyet kutatnak, ismerni és javítani szeretnének. Ehhez találtak áttételeket, szociológiai, pszichológiai, filozófiai, történelmi ismereteket. Ezek nélkül elképzelhetetlen a hatvanas évek magyar filmművészete. Hiszen fejlődésére — ellentmondásaira is — az a jellemző, hogy a társadalmi gyakorlatban és a tudományos műhelyekben formálódó gondolatokat segít túljuttatni a céhbeliek szűk körén. A legjobb filmek eszméket és felismeréseket próbálnak egy újfajta közgondolkodás, a szocialista nemzeti öntudat javára fordítani. Lehet vitánk egyes produkciókról és művészekről. Eltérő módon ítélhetünk meg egyegy tartalmi vagy formaproblémát. Az viszont kétségtelen, hogy nálunk eddig a film tudott a legintenzívebben megfelelni az aktuális társadalmi igényeknek, a valóság- és tudatformálás korszakos követelményének. Ez az oka, hogy a filmművészet eredményei, a készülő produkciók tervei, a rendezője program- és műhelyvitái iránt ngyobb érdeklődés mutatkozik. Bántás szándéka nélkül említem a párhuzamot: hány színházi vitaülést, év végi értékelést ültünk végig nyakig unalomban, a szakma harmad- és negyedrendű gondjai közé zárkózva —, anélkül, hogy korunk társadalmának és művészetének lényeges kérdései közül akár csak egy is szóba került volna. A filmszemlék vitáira ezzel szemben filozófusok, szociológusok, fizikusok és irodalomtörténészek készülnek, hogy a kedvezőnek érzett atmoszférában közérdekű eszmecserét folytassanak. Az érdeklődésnek is van láncreakciója. Az említett polémiák, az élénk klubélet, a kitűnő folyóirat, a jó könyvkiadói gyakorlat együttes hatásaként a film intellektuális közüggyé válhatott. A fórummá válás pedig lendületet ad. Színházaink azonban — a vége felé közeledő évad tapasztalatai szerint — elég ritkán vállalják a szellemi-közéleti fórum szerepét. Minden jó szándék — és részleges eredmény — ellenére inkább a tegnapot ismétlik, ahelyett, hogy a holnapra nyitnának ablakot. Keveset érzékelnek a világ mozgásából, s még kevesebbet mutatnak a magyar valóság gondjaiból. Miközben az élet mind több drámai lehetőséget kínál, a színház — tisztelet a kivételnek — elfordul az igazi konfliktusoktól. Érdemes volna elgondolkozni: nem ez a szemlélet, a szórakoztatás misztifikálása, a kortól elszakító konfliktusmentesség okozza-e a harmincévesek és a még fiatalabbak közönyét, idegenkedését a saját rangját lefokozó színháztól? Dersi Tamás