Esti Hírlap, 1971. november (16. évfolyam, 257-282. szám)
1971-11-18 / 272. szám
NAPONTA TÖBB LITER A halál oka: alkohol Szomorú statisztika * Végzetes hatás Az alkoholisták miért halnak meg az átlagnál hamarabb? Milyen fő halálokok veszélyeztetik életüket? Erről készített értékes tanulmányt dr. Bálint István és dr. Kollerits Irén. Nemzetközi adatokra hivatkoznak. Egyes, nemzetközileg is ismert — és elismert — szerzők szerint az alkoholizmussal összefüggő halálokok élén a szív- és keringési rendszer különféle betegsége, utána az öngyilkosság, majd a májzsugorodás áll. Mások felcserélik a sorrendet, de csaknem mindenütt ez a három tényező szerepel az elsők között. A Fővárosi Alkoholistagondozó Intézet VIII. kerületi alkoholelvonó szakrendelése — amely a IX. és a X. kerület betegeit is ellátja — egy vizsgálat közben feldolgozta a múlt tíz évben gondozott betegek kórtörténetét. Ennek adataira hivatkoznak a szerzők tanulmányukban. Táblázat hívja fel a figyelmet például arra, hogy a kényszerelvonókezelésre utalt alkoholisták közül meghaltak aránya körülbelül két és félszeresen múlja felül az önként jelentkezettekét. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a kényszerkezeltek általában jóval előrehaladottabb stádiumban, leromlottabb állapotban kerülnek gyógykezelésre, mint az önként jelentkezők. Az is kiderül a vizsgálatból, hogy az elhaltak több mint fele 50 éven aluli, illetve csaknem 80 százalékuk 60 éven aluli volt, tehát nem érték el a vizsgálati években kialakult átlagos életkort. Megnézték az iskolai végzettség adatait is. Eszerint a vizsgált rétegben az elhaltak kerek kétharmada hat általános osztálynál kevesebbet, negyedrésze nyolc általánost végzett és mindössze 8 és fél százaléka tartozik az érettségizettek vagy annál magasabb képzettségűek közé. Foglalkozás szerint az elhaltak több mint egyharrmada volt szakmunkás, csaknem ugyanennyi segédmunkás, s mindössze 1,36 százalék az értelmiségi. Megvizsgálták a családi állapot szerinti megoszlást is. Kiemelkedően magas az elváltak aránya, s a házasságban élők jelentős része is többször házasodott. Ez is azt jelzi, hogy az alkoholizálás együtt jár a rendezetlen családi élettel. A betegek által — kezelésük megkezdésekor — bemondott családi adatok alapján borból napi 2 liter, sörből 3 és fél liter, tömény szeszes italból 3 deciliter volt az átlagfogyasztásuk. A szomorú statisztika arra mutat, hogy ez a hatalmas mennyiség „megtette a magáét”. A gondozottak közül az elhaltak több mint egyharmada a keringési rendszer valamilyen betegségében halt meg. Mint a szerzők is írják, ezekben az esetekben bizonyosan megállapítható, hogy a nagy mértékű italfogyasztás, az alkoholizálás, káros hatással volt a szív- és a keringési rendszer állapotára, megrövidítve így a várható élettartamot. Feltűnő az öngyilkosok nagy száma: az elhaltak csaknem egynegyede követett el halálos kimenetelű öngyilkosságot. A vizsgálatok megállapították, hogy az alkoholisták közül valamennyi meghalt öngyilkosnál magasabb véralkoholszintet mutattak ki, azaz öngyilkosságuk elkövetésekor közvetlen alkoholos befolyásoltság alatt állottak. Az itas állapotban bekövetkezett halálos kimenetelű balesetek és halálos végű verekedések az összes haláleset 8,3 százalékát adják. A táblázat negyedik helyén a máj zsugorodás, ötödiken a heveny alkoholmérgezés van. Egy másik elfogadott statisztika szerint a májzsugorodásban meghaltaknak mintegy 55—66 százaléka alkoholista, ez magyarázza a negyedik helyet. S. M. KITALÁLT EGY AUTÓT Mese a Volgáról Kártérítést akart* Figyelmetlenségből tragédia Egy fekete Volga tűnt föl a férfi emlékezetében. Éppen egy évvel az emlékezetes, tragikus baleset után. Kicsit későn bukkant fel ez az emlék, de — mint kiderült — nem véletlenül. Feleségével, s barátaival együtt egy férfi vadászni ment az Alföldre. Egy másik házaspár vidéki lakodalomból szeretett volna hazajutni a fővárosba. Pest közelében találkoztak, a vadász vezette Volkswagen és a házaspár Wartburgja összeütközött. Mindkét férfi felesége nyomban meghalt. Az már a kezdet kezdetén kiderült, hogy egyik vezető sem volt ittas. Bizonyos volt az is, hogy a Volkswagen hetven kilométeres sebességgel ment, a lakodalomról hazaigyekvő házaspár kocsija pedig negyvennel. Minden más vitás volt: hogyan, s miért ütköztek össze, ki a hibás. EGYMÁSBA ROHANTAK A szerencsétlen eset okainak felderítésére a hatóságok minden elképzelhető bizonyítékot felkutattak. Szakértőket hallgattak meg, megidéztekminden tanút, aki látta, vagy akár csak hallomásból ismerte az esetet. Az eredmény: a két autós egymásba rohant. A vidékről érkező házaspár kocsija bizonytalanul csúszkált az úttest közepén — ősz volt, kora reggel, az aszfalt nedves —, a Volkswagen határozottan ment, nagy sebességgel, s ugyancsak az úttest közepén, és akkor sem húzódott félre, amikor bizonyosan látta, hogy ez a teendője, mert a szembe jövő nem ura teljesen járművének. Az ítélet nem mondhatott mást: mindkét vezető hibás, de elsősorban mégis a Volkswagen vezetője, a vadászatra igyekvő, s ezért a bíróság kétévi szabadságvesztésre ítélte, de a másik férfi hibájára, s a súlyos veszteségre való tekintettel a végrehajtást ötévi próbaidőre felfüggesztette. Egy évvel később a Wartburg vezetője, akit nem is büntettek meg, újabb bizonyítékkal szolgált. Eszébe jutott a fekete Volga. TANÚT KERESETT A balesetet most így mesélte el: a Wartburg és a Volkswagen még jó messzire volt egymástól, amikor a Volkswagent megelőzte egy fekete Volga. A vadász nem nyugodott bele, viszont akarta előzni a Volgát. Gyorsított, s hozzá is kezdett az előzéshez. A Volga azonban teljesen szabálytalanul közlekedett, nem az út jobb oldalán, hanem majdnem egészen a bal oldalon. De az utolsó pillanatban, amikor a szembe jövő Wartburgot — a lakodalmas házaspárt — észrevette, hirtelen visszatért a jobb oldalra. A Volkswagen azonban, amely a Volga mögött jött, nem tért ki, belerohant a Wartburgba. Lényegében tehát kizárólag a vadász felelős az esetért, mert szabálytalanul akart előzni, átment a bal oldalra, bár nem lett volna szabad, s így találkozott össze a Wartburggal, amely viszont szabályosan közlekedett. A Wartburgos szemtanút is hozott, aki látta a balesetet, s látta a fekete Volgát. Perújítás következett, mert ha úgy áll a dolog, ahogy a Wartburg-tulajdonos elmondja, a bíróság nem vett figyelembe egy nagyon fontos bizonyítékot. A vadászt súlyosabban kell elítélni, s az ítéletből törölni kell azt a paszszust, amely szerint a balesetben a lakodalomból hazatérő férfi is hibás volt. Agyrázkódása — tudatkiesése — nem volt. De ha lett volna is, már a kórházban, a baleset után emlékeznie kellett volna mindenre, ami a baleset előtt , történt. Emlékeznie kellett volna afekete Volgára is, ha lett volna fekete Volga. A szemtanú,alát a Wartburg-tulajdonos egy év múlva talált meg, állítólag látta a Volgát — öthatszáz méterről, öt, a tanút viszont senki sem látta akkor a helyszínen, pedig a többi tanú is erről a környékről származott. Senki más nem látta a fekete Volgát, s a „szemtanú” is csak egyik szemével lát. Maradt tehát a régi büntetés, a régi ítélet. Nem volt fekete Volga, ami pedig nagyon jól jött volna a Wartburgos férfinak. Mert ha a bíróság ezt mondja, kizárólag a vadász felelős, a Wartburgos teljes kártérítést kap szétroncsolt kocsijáért, így azonban, mivel ő is bűnös volt, egyetlen nyeresége a szomorú tanulság: szabályosan kell közlekedni. Kulcsár Anna MARAD A BÜNTETÉS Újabb nyomozás, újabb tárgyalások, tanúk, szakértők kihallgatása. Az orvosszakértő véleménye önmagában is érdekes: a Wartburgos férfi a balesetet könnyen megúszta. HÁROM RONGY 17 elhívott telefonon, az■*- tán megkeresett személyesen iS. — Szerezz nekem három rongyot, kisapám. — Mit? — Háromezret. Nem tudtam, mire kell a pénz, nem is kérdeztem tőle. Mindig pénz nélkül volt, soha nem láttam rajta valamire való ruhát. Most is, amikor a háromezret kérte, kopott térdű nadrágban, rojtos ujjú kabátban jött. Végül is egy barátom segítségével sikerült összekaparni a pénzt. — Másodikán gyere el hozzám. Másodikán visszapasszolom a három rongyot — mondta. Elsején felhívott, hogy másnap fél hatkor vár. Elmentem hozzá. Zuglóban lakik, Zugló keleti részén, kint a végeken, ahol már alig vannak házak. Jóideig mászkáltam, míg ráakadtam a megadott címre. A férfi és a felesége a szobában ült, a málló festésű asztalon egy kazettás magnó szólt: — ... Mari, az anyád..., Na, Mari, ide beszélj... Itt a mikrofon, ebbe beszélj... — Mit beszélek? ■ Akármit. — Nem, én igazán ... Ismerősöm felállt, leültetett a székre, amelyen eddig ő ült, az asszony kiment, hogy „rendbehozza magát”. A sarokban ósdi, barfla utazóládán, nagyképernyős televízió állt, mellette, modern rádió. Nem akartam hinni a szememnek. Rosszul, kényelmetlenül éreztem magam, a szobában állott volt a levegő, a három ágyat kivénhedt pokrócok takarták. A férfi kibontott egytó- üveg asztali fehéret, vigyorgott, jókedvű volt,mint egy gyerek, aki nem várt ajándékot kapott. Odatartotta elém a mikrofont, hogy mondjak valamit. — Tiéd ez a magnetofon? — kérdeztem. — Világos. — Fülig ért a szája a boldogságtól. — Most vettem. — Erre kellett a pénz? — Erre. — Ez volt a legsürgősebb? — Miért ne lehetne nekem is magnetofonom? — De mi az istennek? — Hirtelen elöntött az indulat. — Mi az istennek neked magnetofon? Ezért a pénzért, két rendes heverőt is kaphattál volna. Itt van a három gyerek is... A beszélgetés szalagra került, nagyon természetes, nagyon „életszagú” lett. Érdemes lenne szó szerint idézni Pétert, a szalagról leforgatni a «méltatlankodó, magyarázkodó és visszautasító mondatokat. — Neken nincs jogom ilyesmit venni? — kérdezte többször is. — Nekem nincs jogom hozzá, kisapám ? Amikor az üveg kezdett már kiürülni, elmondta hogy a műhelyben a nyolc szakmunkás közül négynek van magnetofonja, az ötödik m*a vesz, részletre. És elmondta, hogy hatnak van televíziója, három zsebrádió szokott szólni a műhelyben egyszerre. — Zajos munkahely .. . tette hozzá. — Csak akkor hallod a rádiót, ha a közeledben van. Aztán visszaforgatta a szalagot. A szalagról a felesége kezdett beszélni: — ... Nem, én nem ... Mit mondjak? ... Zsuráki Mária vagyok ... Születtem ezerkilencszázharmincegyben ... Három gyerek anyja ... Mielőtt eljöttem, Péter leszámolta az asztalra a háromezer forintot. Azt hiszem, teljes, havi fizetését. Pintér Tamás oo ötven kocsi klinikája A Földalatti Vasút ötven kocsijának „gyógyklinikája”: a Fehér úti járműtelep. Kilencóránként minden közlekedő szerelvény beáll ide és elvégzik rajta a kötelező biztonsági vizsgálatokat. A heti háromezer kilométer lefutása után újabb ellenőrzésre indulnak. Kétszázezer kilométer után a kocsikat teljesen felújítják, kicserélik a futóműveket ellenőrzik a kerekeket,a villamos és a pneumatikus készülékeket, a vonóberendezéseket.