Esti Hírlap, 1973. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-06 / 55. szám
# SZÁNHÚZÓ # BAJNOKOK Minden év februárjában rendezik Dél- Kaliforniában a kutyaszánbajnokságot. A küzdelmeknek az idén is sok ezer nézője volt. Nagy-Medve-tó ? — A verseny színhelye, földrajzilag kedvező fekvése miatt, az indián regényekből jól ismert Nagy- Medve-tó partján emelkedő San Jacinto hegység, Los Angelestől autóval másfél órai távolságra. A küzdelmek két napig tartanak. Több versenyszámot bonyolítanak le. Ilyen a súlyhúzás. A feladatot három kutya együttes erővel végzi. 1971-ben a győztes szán hármasa kétszáz kilogrammnál több súlyt húzott. Start füttyjelre ? — A vezető kutyák versenyének távja mindössze egy kilométer. Nehéz, bonyolult a terep. A könnyű szán elé csak a vezető kutyát fogják. A hajtó nem hagyhatja el a szánt. A kutya parancsra vagy füttyre indul, megáll, kanyarodik, fordul. A legnehezebb szám a nyílt osztály nagy futama. A pályák hossza a tereptől függően 15 és 40 kilométer között változik. A feltétel: 11—15 hámba fogott kutyával a célig eljutni, anélkül, hogy az ebek összegabalyodnának, verekednének. A versenyző állhat, ülhet a szánon vagy ha könnyíteni akarja kutyái munkáját, futhat is a szán mögött, viszont köteles a járművet legalább egy kézzel állandóan érinteni. A kutyákhoz verseny közben hozzányúlni népi szabad. Az összegabalyodott csapatot a szerszámzatnál fogva kell kibogozni. Aki elveszti a fizikai kontaktust a szánnal vagy a szerszámzattal, a versenyből kiesik. Alaszkai malamute ? — A szánba fogott kutyák közül a legnépszerűbbek az alaszkai malamute, a szibériai husky és a samoyed (spicc) — olvasható A kutya szaklap legújabb számában közölt tudósításban. — A szán végére legtöbbször 5 —6 méter hosszú „életmentő” kötelet erősítenek. Ezt a hajtók karjukra vagy a derekukra tekerik, állandó fizikai kapcsolatot tartanak a szánnal. A szánhúzó kutyák trenírozása a nyári hónapokban is tart. A szánra 15—20 centiméter átmérőjű széles gumikereket szerelnek és így vontatnak a sportoló ebek. Ha a tanács rendeli tulajdon értékesítését, ár? Természetesen a tulajdonost. A vevőkijelölés határozatban történik. A határozatról az ügyben érdekelt valamennyi személyt — a kijelölt vevőt, ajánlattevőket, a tulajdonost, a haszonélvezőt — a határozat egy-egy példányának kézbesítésével értesítenek. A vevő a vételárat a kijelölő és a mértéken felüli kit illet meg a vétel határozat jogerőre emelkedésétől számított hatvan napon belül egy összegben köteles az addigi tulajdonosnak megfizetni. Ha ezt nem teszi, a kijelölését visszavonják. Ha a lakást a bérlője vásárolja meg, a vételár kifizetésére állami kölcsönt kaphat. 4 BUDAPESTIEK BESZÉLNEK A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL Telekről, lakásról Akinek lakótelke van, vásárolhat-e öröklakást? Általában nem. Üres lakótelek gazdája csak a telek beépítése útján szerezhet lakástulajdont. Üdülőt sem vásárolhat, akinek üdülőtelke van, üdülőtulajdont telke beépítése útján szerezhet. Ha azonban — például — a lakótelek más haszonélvezetében van, s emiatt vagy más hatósági rendelkezés miatt a tulajdonos nem tud lakást építeni, a tulajdonszerzési korlátozás alól felmentést kaphat. A felmentést a szerzés helye szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságától kell kérnie. Előfordulhat, hogy a család öröklés révén jut többlettulajdonhoz. Ekkor a mértéket meghaladó tulajdont két éven belül el kell idegenítenie. Hogyan számítják az együttlakó háromgenerációs családokat a telek-, a lakás-, illetve az üdülőtulajdon mértéke szempontjából? Ha a családdal a házastársak szülei is együtt laknak, az idős és a fiatal család külön-külön megtarthatja a jogszabályban előírt mértéknél nem több korábbi tulajdonát. Vagyis: az idős és a fiatal család tulajdonában maradhat egy-egy lakás, vagy lakótelek, illetve egy-egy üdülő vagy üdülőtelek. Ha a jövőben akarnak tulajdont szerezni, más az eljárás, ha a fiatal család lakik a szülők lakásában és más, ha a szülők laknak a fiatalok lakásában. Ha a lakást a szülők használják, bérlik, a két család tulajdonszerzési képessége más-más. Ha az öregek laknak a fiatalok lakásában, akkor együttesen is csak egy lakást (lakótelket) vagy egy üdülőt (üdülőtelket) szerezhetnek. Kell-e adás-vételi szerződést kötnie a kijelölt vevőnek a tulajdonossal? Nem kell. A PTK értelmében, aki vételi jog gyakorlására jogosult, a dolgot egyoldalú nyilatkozattal vásárolja meg. Ezért, ha a kijelölt vevő vételi jogának érvényesítéséről írásban értesíti a tulajdonost, ezzel a telek, a lakás vagy az üdülő tulajdonjogát megszerzi, a tulajdonossal nem kell szerződést kötnie. Az ilyen módon értékesített beépítetlen telekre beépítési kötelezettséget és ennek teljesítéséig elidegenítési tilalmat rendelnek el. A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) KEDD KOSSUTH: 13.44: Hazai tükör. Tamási Áron regénye. II. rész. — 14.49: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.10: Rádióiskola. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Petőfi-kalendárium. — 16.11: Két országgyűlés között. Riport. — 16.31: Tamássy Zdenkó dalaiból. —• 16.42: Misha Elman hegedül. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Fiatalok Stúdiója. Miután Sándor a három sárkányt megölte, Csalog Zsolt íróval Ungváry Ildikó beszélget. — Az éjszaka ördögh Szilveszter novellája rádióra alkalmazva. — 17.33: A Camerata Hungarica együttes játszik. — 17.45: Hol járt, mit csinált? Dr. Kulcsár Kálmánnal, a Szociológiai Kutatóintézet igazgatójával beszélget latin-amerikai útjáról Gazdy Dénes. — 18.00: Könnyűzenei Híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Enrico Caruso felvételeiből. — 19.50: Példabeszéd. Pilinszky János versei. — 20.03: Nótaest. — 21.00: Hírek. — 21.03: Műsoron kívül: Sportmagazin. — 21.33: Lalo: Spanyol szimfónia. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Balás Eszter, Poór Péter és a California Brass műsorából. — 22.50: Mielőtt a keresetet a mérlegre tesszük. — 23.10: A XX. század zenéjéből. — 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI: 14.00: Tánczenei koktél. — 14.45: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.50: Üzentek. — Közben: 15.30: Hírek. —16.15: Éliás Réka zongorázik. — 16.30: Hírek. Műsorismertetés. — 18.36: Csúcsforgalom. — Közben: 17.30: Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Emlékezzünk régiekről. — 18.35: Prokofjev: Hamupipőke — balettszvit. — 19.23: Gaál Gabriella és Csapó Károly népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. — 19.54: Esti mese. — 20.00: Esti Krónika. II. — 20.25: Új könyvek. — 20.28: Húsz perc sanzon. — 20.48: Gondolatok filmekről. Színészek és szereplők. — 21.03: Pilátus. Rádiójáték. — 22.04: Shubertiáda. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Zenés játékokból. — 24.00: Hírek. Időjárás. URH: 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Angol társalgás középhaladóknak. — 18.30: Magnósok, figyelem! — 19.15: Tudósok a mikrofon előtt. Beszélgetés Szalai Sándor akadémikussal. — 19.35: Annerose Schmidt zongoraestje. — Közben: kb. 20.40: Hírek. — Kb. 20.43: Legkedvesebb verseim. — Kb. 21.40: Indulok operákból. — 21.55: Zenetörténeti érdekességek. — 23.00: Hírek. Időjárás. SZERDA KOSSUTH: 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.14: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.18: A Rádió Dalszínháza. Hej Madrid, Madrid — avagy Fiatalnak mindig rokona a fiatal. Zenés komédia. — 10.00: Hírek. Időjárás. — „Nyitnikék” Kisiskolások műsora. — 10.40: A windsori víg nők. Részi. Nicolai operájából. — 11.20: Gyárat, erdőt, vagy lakótelepet? Riport. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 13.20: Népi zene. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. PETŐFI: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 7.50: Múzeumi híradó. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Világhírű karmesterek vezényelnek. — Közben: 9.00: Hírek. — 9.03: A Világhírű karmesterek vezényelnek c. műsor folytatása. — 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. — Közben: kb. 10.30: Felhívjuk figyelmüket ... — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Népdalokkal egész éven át — 12 15: Kórusmuzsika. — 12.40: Házunk tája. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Mozart: B-dúr divertimento. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. ( TELEVÍZIÓ ) KEDD 14.00: Környezetismeret (ism.) — 14.55: Fizika (ism.) — 15.50: Történelem (ism.) — 16.40: Számtan-mértan (ism.) — 17.13: Hírek. — 17 20: „Életet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora. — 17.50: Sakk-matt. — 18.05: „Utat vágva a rengetegbe” Dokumentumfilm Gárdos Mariskáról. — 18.50: Játék a betűkkel. — 19.10: Reklámműsor. — 19 15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A lámpás. Tévéfilm Gárdonyi Géza regényéből (Színes.) — 21.35: Sanzonról sanzonra. — 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.05: Mi újság az iskolában? Szülők, nevelők egymás közt. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00: A párizsi nők. Francia film. — 21.10: Reklámműsor. (Színes.) — 21.15: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.) — 21.43: A műfordító műhelyében. Somlyó György műsora. SZERDA DÉLELŐTT 8.05: ITV. Földrajz, (ált. isk. 8. oszt.) Vegyiparunk. — 9.00: Kémia (középisk. 1. oszt.) Az alkáli földfémek és Vegyületeik. — 9.35: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism.) — 10.05: Televarieté. A Csehszlovák Televízió műsorából. — 11.10: Telizsák. Óvodáskorúak műsora. Üvegcsőben higanyszál. . . (ism.) ( SZÍNHÁZ ) Operaház: Csipkerózsika (L- bérl., 7. el., 7) — Operaház Erkel Színháza: Nabucco (1. bérlet, 6. el., 7) — Nemzeti Színház: Marat halála (7) — Katona József Színház: Mindent a kertbe (7) — Madách Színház: II. Lajos király (7) — Madách Kamaraszínház: Candida (7) — Vígszínház: Liliom (7) — Pesti Színház: Adáshiba (7) — Thália Színház: Arisztokraták (7). Tüzet viszek (Stúdióelőadás, 8) — József Attila Színház: A kutya testamentuma (Z-bérlet, 4. el., 7) — Fővárosi Operettszínház: Hegedűs a háztetőn (7) — Bartók Színház: A perbe fogott diák (fél 4) — Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8) — Egyetemi Színpad: A holdkutatás nagy eredményei (7) — Állami Bábszínház: Háry János (3) — Zeneakadémia: Annerose Schmidt zongoraestje (Zongorabérlet, 11,5, el., fél 8) — Kamara Varieté: Pest megér egy viccet (6 és fél 9). Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára kísérték dr. Hamvai Istvánnét sz. Palócz Ilonát, és részvétüket nyilvánították. A gyászoló család. (x) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy vállalatunk alapító tagja, Faludi László belvars tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az AUTOKER Vállalat saját halottjának tekinti. Temetése március 7-én szerdán, délelőtt VI 10 órakor a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma u. 6.) lesz. (x) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Loránd Mihály emberszerető, munkás életét befejezte. Gyászolják és szívükbe zárják, nagyon szerető felesége szül. Haász Irma, testvérei: Loránd László, dr. Loránd István, sógornői és barátai. Búcsúztatása 1973. március 7-én, szerdán déli 1 órakor a Rákoskeresztúri Új Temetőben, X., Kozma u. 6. (x) Repült a csirkecsont... Napsütéses péntek délután a Nagyvárad térről 106-os autóbusszal utaztam a Marx térig. Elöl álltam a gépkocsivezető fülkéje mellett, s néztem, hogy milyen jó étvággyal falatozott egy egész sült csirkét, indulás után. Zsíros kézzel kezelte a kormányt, a többi eszközt. A csirkecsontokat a kissé leeresztett ablakon át kidobta az útra. Az utolsó csontot a Marx téri megálló előtt dobta ki. Hányszor lehet látni, hogy járművekből szemetet dobálnak ki. Az ilyen, már-már veszélyes szemetelőket büntetni kellene. Gelencsér János Megengedi, hogy a maga szemétkosarába dobjam, a miénk már megtelt... Várbeliek kérése A Várban lakók és dolgozók, kérjük a 16-os autóbusz jelenlegi útvonalának módosítását. A Moszkva tértől az Engels térig metró van, indokolatlan és felesleges a buszt az Engels térig járatni. Célszerűnek tartanánk, ha a busz a két Duna-parti városközpontot, a Várat és a Felszabadulás teret kötné össze. Kérjük a budai végállomás jelenlegi magas fekvésű Várfok utcai megállójának a Moszkva térre való viszszahelyezését, mert a hegyi járatokat általában olyan emberek veszik rendszeresen igénybe, akiknek terhes a hegymeneti gyaloglás. Indokolt volna tehát, hogy a hegyi járat a hegy aljáról induljon, s a megálló ne csak lépcsők és hegymeneti kapaszkodók útján legyen elérhető. A Lánchíd lezárása óta a helyzet rosszabodott, mert bár átmenetileg ismét érinti a 16-os a Felszabadulás teret, az Engels tér megközelítése további tíz perc, ennyivel megnövekedett az egyes járatok közötti idő is. 190 aláírás Rendet kérünk Az utcában új építkezés kezdődött, a Naphegy utcában a gyalogosközlekedés veszélyessé vált. Az utat időnként eltorlaszolja a 39. számú házban működő magánzöldséges, aki gyakran kirakodóvásárt rendez, míg üzletével szemben egy folyton növekvő szemétdomb éktelenkedik. Mikor fognak az illetékesek, akik e gondokról részben tudnak, végre rendet teremteni. Sz. Gy. ( közleményük) Korona Cukrászda Irodalmi Szalonjában Mikes Lilla előadóestje 7-én (szerdán) elmarad, helyette 11-én (vasárnap) este 7 órakor tartják meg. (x) Táncoljon! Farsangra néhány órán megtanítom. Harasztiné tánctanár. XIII., Balzac u. 54. 295—431. 498-ig. (X) Intézkedtek . Közöltük az Üllői út 46. számú házban lakók panaszát: a Közlekedési Építő Vállalat emberei zavarják éjszakai nyugalmukat. A levélre válasz érkezett: Egyet kell értenünk a levél írójával, megjegyeznénk azonban, hogy a földalatti építés nehéz, három műszakos munkájához nemcsak emberség, hanem kölcsönös megértés is kell. Kölcsönös megértés a munkahelyek és a környező lakosság között. Különösen nehéz az Üllői út 48. alatti munkahely helyzete. Területhiány miatt rendkívül szűk udvaron kell elvégezni a mélyállomás előkészítő munkáit. A zajokat az udvart határoló tűzfalak felerősítik. Mégis, mindent megteszünk a lakosság éjszakai nyugalmáért. Építésvezetőségünk szigorú és egyértelmű utasítást adott ki a munkahely dolgozóinak. Este tíz és reggel hat óra között tilos zajt okozó munkát végezni. Az utasítás megszegőit felelősségre vonjuk. Kiss István vezérigazgató-helyettes Közlekedési Építő Vállalat XII., Böszörményi út 20—22. A Kovács Gyuláné, Budapest, X., Újhegyi utca 11. alatti lakos nyilvános telefonnal kapcsolatos észrevételét — megjelent február 2-án, Éjjel-nappal halló! címen — megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy a panasz jogos, ezért a készülék áthelyezéséről intézkedtem. László Lajos igazgatóhelyettes Budapest Távbeszélő Igazgatóság