Esti Hírlap, 1973. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1973-07-02 / 153. szám
• Nálunk ritka műfajjal ismertetett meg a zenés tévészínház, az operaszatírával. Nem azonos ez az operaparódiával. A gomb eredetileg Branislav Husiénak, a századelő egyik kiváló szerb írójának paródiája a kispolgári magatartásról, a hétköznapi ember hajbókolásáról. (Egy frakking gallérgombjának elvesztése körül forog a cselekmény.) Nusic a szerb klasszikusok közé számít, több művét lefordították magyarra és sikerrel játszották Doktor Pepike című darabját. A gomb című szatírájához hasonló novellák, egyfelvonásosok zenés színpadra állítása viszont a komponista nevéhez, a Zágrábban élő, most 60 éves Ivó Lhotka-Kalinskyhoz fűződik. (Édesapja is jó nevű zeneszerző volt.) Ivó Lhotka-Kalinsky az olasz Ndebrando Pizetti tanítványaként a két világháború közötti korszak stílusötvözetében írt muzsikát Nusic szövegéhez. Gunyoros, színes, vidám, inkább helyzeteket, mint jellemet festő zenét. Főleg a tenorszólamnak adott több lehetőséget a figura megformálására. Palcsó Sándor erősen kihasználta az ének és a játék lehetőségeit. Az öt szereplő közül Radnai György, Szilvássy Margit és Csengery Adrienne szolgálta egyformán Nusic-ot és a zeneszerzőt, míg Déry Gabriella szép hangjával és hű muzikalitással elsősorban Lhota Kalinskyt. Róna Frigyes frappáns fordítása, Pál Tamás friss karmesteri munkája, Szabados Tamás a kelleténél többször kamerát forgató, de ügyes operatőri munkája segítették Szitányi Andrásnak a túlzásokat is megengedő rendezői munkáját, amelynek egyik sikeres trükkje a gomb megelevenítése volt (Kristóf) Fiatal iparművészek Ma délelőtt a Liszt Ferenc téri könyvklubban tartották meg annak a pályázatnak az eredményhirdetését, amelyet a VIT alkalmából írt ki a KISZ és az Iparművészeti Vállalat. A díjnyertes munkákból kiállítást rendeztek, amely mától látható a könyvklubban. □ A XIII. ORSZÁGOS VASUTAS KÉPZŐMŰVÉSZETI kiállítás július 5- én délután 6 órakor nyílik a Vasutasok Szakszervezetének Központi Képzőművészeti Körében. Siófokon és Balatonszemesen Oillapátos Széchenyi török útlevele ♦ Jelzőtűztől a telexig Dima-kiállítás, Postamúzeum Visszavonhatatlanul itt a balatoni nyár, s az üdülők a strandolás mellett a látnivalók után is érdeklődnek. A déli part két múzeuma, a siófoki Beszédes múzeum és a szemesi Postamúzeum látványos „múlttárlattal” várja vendégeit. A minap nyitották meg a siófoki múzeumban, az állandó balatoni kiállítás mellett a dunai hajózást kitűnően szemléltető kiállítást, melyet a Somogy megyei múzeumigazgatóság és a Közlekedési Múzeum közösen rendezett h talmas árkusát; akkor állították ki számára, amikor a Duna-szabályozás ügyében délre utazott. A Duna és a főváros harmonikus kapcsolata nemcsak festőket, rézkarcok metszőit ihlette meg — ezekből is látunk válogatást — hanem a bélyegtervezőket is. Tulajdonképpen a hazai „bélyegőskorban"’ már szerepelt a téma, egészen a centenárium tiszteletére megjelent díszes példányokig. Hasonlóan gazdag bélyegsor egészíti ki a balatonszemesi Postamúzeum szemléletes kiállítását, mely a hírközlő eszközök fejlődését mutatja be az őskortól napjainkig. A szentesi egykori postakocsi-állomás termében ott látható teljes díszben egy Rákóczi korabeli postáslegény. Ugyancsak felöltöztetett bábun látjuk a 48-as forradalom postásviseletét, de láthatjuk, sőt kezelhetjük a diorámába épített görög „fénytávírót’ is. Gombnyomásra küldenek üzenetet az apró hellaszi bábuk, úgy gyulladnak ki a jelzőtüzek fáklyái. Ugyancsak diorámába épített az ügyes tervező egy római-pannon postaállomást, a szabadságharc idejéből a debreceni központi postát és azt az Adrián cirkáló magyar hajót, amelyen a század elején mozgó rádióállomást hoztak létre. Végigkísérhetjük a fejlődést a fadobtól a modern távközlő eszközökig — a telexig például. tavirászkisasszonyok Sokan végigböngésznek egy megbámult tablóképet, az első magyar távirászlásasszonyok csoportképe, az első távirásztanfolyamot végezték 1871-ben. Csodálat és tisztelet övezte az új hivatást , és bizonyára kisztihanddal fogadták még a megkésett telegram mókát is. Tröszt Tibor Bödönhajó Augusztusban lesz huszonöt éve, hogy megkötötték Belgrádban azt a nemzetközi egyezményt, amely a dunai hajózást szabályozta. A háború romjaiból újjáépülő országokat akadálymentesen kapcsolta össze a jelentős vízi út. A kiállítás nemcsak földrajzi hosszúságában szemlélteti a Dunát, hanem történeti hosszmetszetet is bemutat. Rendkívül érdekes az a fából vájt bödönhajó, amely a primitív megmunkálás ellenére is bizonyítja, hogy az ember korán vízre szállhatott ezen a folyón. Traianus oszlopának részlete, zöldpatinás pénzek, kagylóval, kavicsokkal teletapadt fegyverek mutatják, hogy a rómaiak vízi útja is volt, melyen bejuthattak a barbárok földjéig. Az igazi látványosságot az a makettsor jelenti, amely bemutatja a hajózás fejlődését, a középkor szállítóbárkáitól a modern motoros hajókig, óriási kotróhajókig. Láthatjuk gazdag képanyaggal, írásos dokumentumokkal illusztrálva, miként változott a budapesti kikötők képe, s nem is kell sok képzelőerő ahhoz, hogy milyen népszerű lehetett ükapáink korában a látvány, amikor a hatalmas oldallapátos Elizabeth felpöfögött a Dunán. A modern hajózási eszközökből is látunk ügyes válogatást, az első hordozható zsebnapórától a modern nautikai műszerekig. Rákóczi postáslegénye Egy arcképről Gróf Széchenyi István tekint ránk. Ott láthatjuk az áldásos munkásságát méltató sorok mellett, eredetiben hajójegyeit, a török útlevél ha- A rózsák atyja feltámad ULSZKA SÉTÁI ♦ AZ ŐSBEMUTATÓ EMLÉKE Utolsó éveiben a Fő utcában lakott Huszka Jenő zeneszerző. Villáját elsöpörte egy bomba. Az idős mester az ötvenes években nap mint nap sétálgatott a környéken, szálfaegyenesen. Nyolcvanéves korában is termékeny muzsikus volt. Budai sétái közben nemegyszer mesélt fiatal évei sikereiről, Gül Baba türbéje felé intve. — Akkor is ott fent sétálgattunk Martos Ferenc barátommal, amikor a rózsák atyjáról szóló operettünket kitaláltuk. VERSES LIBRETTO Most a Budai Parkszínpadon támad fel Gül Baba, Bessenyei Ferenc címszereplésével, aki a Tevje és az őszi Othelló alakítása között énekli Huszka dallamait, felidézve Budán — a budai török világot Egy olyan nyári színházban, amely macskaugrásnyira van a török világra emlékeztető utcáktól: Hamzsabégi út, Aga utca, Ibrahim utca... A régi librettót átverselte Romhányi József, ő az operettből zenés mesejátékot írt szabadtéri változatban. Nagyobb szerepet juttatott a zenének, dalnak, táncnak, kórusnak a zárt színpadénál. Rangos zenekar játszik: a MÁV szimfonikusok, Bolberitz Tamás vezényel. DRAKULA, A FŐZARÁNDOK Huszonkét magánszereplő volt a régi Gül Babában. A szabadtériben tizenkettő maradt a szólót táncoló Lakatos Gabriellán kívül. De nézzük a mostani alakítókat, mindenekelőtt Leilát, azaz Lehoczky Zsuzsát. (A réginek már a nevét is elfelejtették, Kazal Biri volt a neve.) Beöthy László annak idején merészen egy fiatal színésznőt szerződtetett Gábor diák szerepére. Szentgyörgyi Lenkének hívták. Kijátszotta őt Fedák Sári ellen, mégpedig sikerrel. Az 1973-as Gábor diák: Berkes János. Mujkó cigányt Németh Sándor játssza. (Valaha Sziklai Kornél volt.) Zülfikár főeunuchot operaénekes eleveníti meg, mégpedig Wagner zenedrámájának, a Siegfriednek Miméje, Kishegyi Árpád. A Király Színház közönsége Rátkai Mártont láthatta főeunuchként. Ali basa: Pataki László, Zulejka: Pádua Ildikó, Mujkóné, Felföldi Anikó. Az ősbemutatónak is volt 1905-ben egy Németh nevű közreműködője: Németh József. Puskaműves inasként kezdte Szegeden, aztán lett színész belőle és megkapta a szegedi születésű Huszka Jenő operettjétek címszerepét! Kristóf Károly MARGITSZIGETI SZÍNPAD Július 7-én, 8-án és 20-án Verdi •* REQUIEM Vezényel: LAMBERTO GARDELLI Laczó Ildikó, Szirmay Márta, Gaetano Bardini, Kováts Kolos Kazimir Károly rendezésében július 5-én, csütörtökön este mutatja be a Körszínház együttese a Karagöz című török népi játékot. Képünkön: Szabó Gyula és Rátonyi Róbert a próbán. (MTI fotó Keleti Éva) Munkáskórusok Goethe gyönyörű sorokban írta le, milyen nagy dolog, ha az embernek megadatott búját eldalolni. Mekkora erőt kölcsönöz az ének! A közös éneklésre különösen áll ez. A benne megosztott bánat: félbánat, ahogy a megosztott öröm: dupla öröm. Népdalkincsünk évezredekre menően példázza, mit jelentett a nehéz sorsú kisemmizettek életében a dal: belenyugvás nélküli tűrést, erőt a munkához és küzdelemhez, a vágyak és remények megfogalmazását, míg csak tervvé és céllá, elszánt tetté válnak. A munkásmozgalom tör■énetét — akárcsak az egész történelemét — dalokból nyomon követhetjük. Magyarországon az agrárproletárok költészete a népdalok variációival indult, melyek eldugott falvakból együtt érkeztek a városba az ipari proletárrá vált zsellérekkel, cselédekkel, kubikosokkal. A betelepített idegen ajkú munkások ekkor már több szólamban énekeltek. Erkel, Mosonyi és kortársaik írtak először magyar munkáskórusokat. (Talán Liszt példájára is tekintve, aki idegenben alkotta munkásdalát, kantátát komponált a kovácsokról, zongoraművet a lyoni takácsokról.) Pest, Buda és Óbuda egyesítésekor sorra alakultak a fővárosban a munkásdalárdák. Együtt törekedtek nemzeti zenekultúránk kibontakoztatására a polgári, diák- és egyházi kórusokkal, ám hamarosan kirajzolódott önálló arculatuk is, amilyen mértékben felismerték szerepüket az osztályöntudat és osztályharc élesztésében. A munkások éneke nemzeti kultúránk élő folyamatából bontakozott ki, annak mindvégig elválaszthatatlan, szerves része maradt. Bartók és Kodály remekműveket komponált munkáskórusoknak, s ebben is követték őket legjobb — részben ma is élő — tanítványaik. Kodály kiváló tehetségeket biztatott a munkáskórusok vezetésére, mert — mint mondta — erre a feladatra a legjobb karvezető is épphogy jó. A legtöbb kórus pedig nemcsak énekelt; összejöveteleiken, hangversenyeiken Ady- és József Attila-versek, forradalmi tendenciájú prózák és jelenetek, táncok és szavalókórusok szerepeltek. Nem árt erre emlékeznim, mert még sokan készek a munkáskultúra eredményeit lebecsülni, periférikus jelenségekként kezelni, a munkásdalokat „használati zene” cia szóval degradálni. Nem árt ösztönözni a folytatókat sem: az egykori borton- és sztrájkbatok, lelkesítő indulók tudatosan egyszerű, alkalmi megfogalmazásai után eljött az új művészi formák ideje, az egyszerűségben is fokozott műgond igénye. A most lezajlott Vándor Sándor munkáskórus-fesztivál szép példákkal és komoly biztatással szolgált. A mai munkáskórusok jó körülmények között működnek, az állam, a szakszervezetek, az üzemek támogatását élvezik. Nő a kottaolvasást tanult fiatalok száma és a dalosok zenei műveltsége. Nemcsak alkalmasak rá, de el is várják, hogy az új dalok és kórusok alkotói sablonok ismétlése helyett korszerű, igényes zenei köznyelvet teremtsenek, az új életformákból született életérzések kifejezésére. Friss, üde hangokat hallottunk ezen a fesztiválon, és a párhuzamos S'- helyi, miskolci találkozókról. Szinte kényszerítő erővel sugallták: a munka növekvő technikai és szellemi színvonala mennyire növeli a kulturális igényeket. Ez már nemcsak szárma a szépnek, sokkal aktívabb annál: parancs. Szép és kellemes kötelezettségeket ró az együttesek fenntartóira és támogatóira — a kórusélet újfajta kialakításának ösztönzését, segítését, zeneéletünkre, művészeinkre — a törődést, sőt, azonosulást. A fesztivál nyolcvanöt kórusa az egész országra kiterjedő előkészületek, számos hangverseny után találkozott a centenáriumát ünneplő Budapesten. Dalosok tízezreit képviselték és más országok éneklő munkásait. Nem szentimentális hasonlatkeresés, ha meszsze visszhangzó harmóniáról beszélünk. Nagyon jó volt hallgatni. És kötelesek vagyunk mindent elkövetni, hogy folytatódjék: kedvet és szép alkalmakat kell teremteni a daloláshoz, tovább kutatni és maivá hangszerelni a nemes dalhagyatékot, s a dalosok érzéseiből fakadt új énekeket alkotni. Figyelni a zenét, amit — a legnagyobb muzsikusok tanúságtétele szerint — a nép alkot, s a muzsikusnak csak le kell jegyeznie. Fodor Lajos □ „AZ ILLUZIONISTÁK művészetének TITKAI" címmel nyílt kiállítás Párizsban, amely a XV. századtól napjainkig tekinti át e művészeti ág állomásait. A kiállítást a Mágikus Szövetségek Nemzetközi Szervezetének, kongresszusa alkalmából rendezték.