Esti Hírlap, 1973. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-21 / 195. szám

A BŰN SZÁMAI Néhány adat az észak-amerikai FBI (szövetségi nyomo­zó iroda) most meg­jelent, Washington­ban kiadott 1912-es bűnözési évkönyvé­ből. Kezeket fel! — A múlt esztendő­ben az Amerikai Egyesült Államok­ban kereken 5,9 mil­lió bűneset történt. Ebből 5,1 millió a fosztogatás, a gyúj­togatás, az autólopás. A tengeren túli kri­minalisztikai szak­emberek nyíltan be­vallották: az esély, hogy egy-egy ameri­kai állampolgár be­törés áldozata lesz, 1961 óta megkétsze­reződött. 1912-ben több volt, mint az előző évben a gyilkosság, a sze­mélyek elleni fegy­veres támadás, az erőszak. New York-i gyerekek d fla lehet, még megdöbbentőbbel, az angol napilap, a Daily Mail cikkíró­jának, Anthea Dis­neynek tényei. Esze­rint csak New York­ban 1911-ben csupán a gyerekek 58 801 bűncselekményt kö­vettek el, 44 gyilkos­ságot, 111 nemi erő­szakot, 3411 rablást, 692 tettleges fenye­getést. Az utóbbi időkben a nagyvá­rosban a gyermekbű­nözés 650 százalékkal emelkedett. S a tet­tesek évről évre fia­talabbak. Ide tarto­zik: régebben a ká­bítószer-élvezők élet­kora az USA-ban át­lagosan 25 év körül volt. Ma 15 vagy 16 esztendő. Heroin és alkohol . Továbbra is a Daily Mail munka-­­társát idézve: min­dennapos az olyan amerikai gyerek, aki ötévesen bódulatot okozó ragasztószer gőzét szívja. Hatéve­sen nylonzacskóból mesterségesen nyert párával inhalál. A nyolcévesek a hasist kedvelik, a kilencesz­­tendősök „boldogság­tablettát” nyelnek. Tízévesek kábító­szert árulnak, s a ti­zenkét évesek he­roint injekcióznak ereikbe. A riporternő megállapítása szerint a gyerekek az iskolá­ban szoknak rá a mesterséges kábulat­ra. A kicsinyek nem törődnek tanáraik, hozzátartozóik fi­gyelmeztetésével, példaképeik a hason­ló korú — és szenve­délyű — pajtásaik. S befejezésül még egy elképesztő szám: becslések szerint az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 450 ezer gyermek al­koholista. ITT A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Lakásjavítás • Mit tehet a bérlő, ha a bejelentés ellenére a hi­bát nem hozzák helyre? A hiba bejelentése után a bérbeadó javítási köte­lezettségének — sürgős esetben azonnal, máskor az épület karbantartásakor vagy felújításakor köteles eleget tenni. Ha a bérbeadó, az azonnali javítást írás­beli felszólításra sem telje­síti, a bérlő a szükséges munkát helyette és költsé­gére elvégeztetheti. Nem különlegesen sürgős eset­ben a lakásberendezés felújítását vagy cseréjét 30 napon belül, más munkát egy éven belül, az épület felújításával összefüggő munkát két éven belül kell elvégezni. E határ­idők lejárta után a bérlő a már említett módon járhat el. A bérbeadó és a bérlő másként is megállapodhat. Lakásberendezés felújí­tására vagy cseréjére a bérbeadó 15 napon, más ügyben 60 napon belül kö­teles nyilatkozni. • Hogyan térül meg a bérlő költsége? Három esetet különböz­tetünk meg: • azonnali munka költsé­gét a bérlő egy összegben követelheti; • költsége 50 százaléká­nak egy összegben megté­rítését kérheti a bérbeadó­tól, ha a lakásberendezé­sek felújítását vagy cseré­jét helyette végezte el; • más esetekben a bér­­beszámítási jog általános szabályait alkalmazzák. Ilyenkor a havi lakbér 75 százalékát lehet vissza­tartani mindaddig, míg az előlegezett költség meg nem térül. Ha a bérbeadó nem nyilatkozik vagy kifo­gásolja a beszámítást, illet­ve a beszámítani kívánt összeget, a bérlő a bíróság­tól kérheti a beszámítás jogosságának és arányá­nak megállapítását. • Milyen költségeket lehet érvényesíteni? A költséget a munka el­végzésekor kiállított szám­lával kell igazolni. Csak a valódi, s műszakilag indo­kolt költségek megtéríté­sét lehet kérni. Ha a la­kásberendezést az IKV nem a bérlő kérésére újí­totta fel vagy cserélte, a költség megfizetésére há­rom évig terjedő részlet engedélyezhető. • Mikor nem kell meg­fizetni a lakásberendezés költségének 50 százalékát? Nem terheli a bérlőt az 50 százalékos költséghá­nyad, ha a lakásberende­zést elemi csapás vagy a bérbeadó mulasztása mi­att kell felújítani, cserél­ni. Nem terheli akkor sem, ha a lakásberende­zést az épület felújítása­kor cserélik ki, vagy ha a bérlő a lakásberendezés használatáért külön díjat fizet. Ha viszont a csere a bérlő karbantartási kötele­zettségének elmulasztása miatt vált szükségessé, a teljes költség őt terheli. A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) KEDD KOSSUTH: 14.05: A titokzatos Gábriel: Petre Luscalov rádiójátéka. — 14.49: Éneklő Ifjúság — Kapos­várott. — 15.00: Hírek. Időjárás — 15.10: Dalos román népszoká­sok. — 15.25: Hajdú Mihály: Szonáta. — 15.43: Rossini: Mó­­zes-induló. — 15.50: Betyárbal­­ledák. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kárpátukrajnai képek. I. rész. — 16.25: Zeller: A madarász — az 1. felv. finálé­ja. — 16.36: Szabó Ferenc kórus­műveiből. — 16.49: Az élő nép­dal. — 17.00: Ilírek. Időjárás. — 17.05: Universiade 1973, közvetí­tés Moszkvából, a főiskolai já­tékokról. — 17.20: Elhivatottság. Vámos Miklós elbeszélése rá­dióra alkalmazva. — 17.45: Csajkovszkij: Olasz capriccio. — 13.00: Könnyűzenei híradó. — 13.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Univer­siade 1973, közvetítés Moszkvá­ból, a főiskolai játékokról. — 19.40: Fodor Jánosra emléke­zünk. — 20.00: Az MRT népi ze­nekara játszik. — 20.23: Van új a Nap alatt! Tudományos hír­adó. — 20.43: Beethoven: Eg­mont kísérőzene részletek. — 21.01: Hírek. — 21.04: Mit ér a munka, ha magyar? — 21.24: Lemezek közt válogatva. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Universiade 1973, összefoglaló a moszkvai főiskolai­­ játékokról. — 22.45: A reneszánsz kórus­­művészetéből. — 23.15: Népda­lok, néptáncok. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Operaáriák. PETŐFI: 14.00: Kettőtől hatig ... A Pe­tőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 13.10: Enrico Caruso lemezeiből. — 18.25: Oktatás — nevelés. — 18.40: Dinu Lipatti zongorázik, George Enescu hegedül. — 19.18: A szombathelyi tanító­képző intézet kamarakórusa Vas megyei népdalokat énekel. —­ 19.29: A bűn nyomában. „Erőszakos visszaesők.” — 19.54: Esti mese. — 20.00: Esti Krónika. II. — 20.25: Új köny­vek. — 20.23: Tánczene. — 20.52: Fő a vendég. Zenés játék két részben. — 23.00: Hírek. Időjá­rás. — 23.15: Szimfonikus zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 13.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Magyar előadóművészek felvé­teleiből. — 18.45: Tudománnyal a tettes nyomában. Heinz Neu­­ninger bécsi professzor írása. — 19.00: Magnósok, figyelem! — 19.45: Új lemezeinkből. — 23.00: Hírek. Időjárás. SZERDA KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! A Kos­­suth rádió reggel műsora. — Közben: 7.45: Ivert barátok mű­sora. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 8.15: Buda­pest és a vidék kulturális prog­­ramjából. — 8.20: Osváth Júlia és Latinai György énekel. — 9.00: Ábel és Eszter. X. rész. — 9.24: A hőmérséklet 30 fok fe­lett. Riport a kereskedelmi dol­gozók munkakörülményeiről. — 9.34: A fehér ló. Részletek az operettből. — 10.00: Hírek. Idő­járás. — 10.05: Pityer­ harcko­csizó hihetetlen, ám többnyire hősies kalandjai. III. rész. — 10.38: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma­­ Szegeden? — 12.30: Rek­lám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Nóták és népi zene. PETŐFI: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Könnyű­zene orgonára. — 8.25: Verbun­kosok, katonadalok. — 9.00: Hí­rek. — 9.03: Zenekari muzsika. — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. — 12.03: Debussy- és Fau­­ré-műveikből. — 12.55: Néhány perc tudomány. — 12.40: Há­zunk tája. Falurádió. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Liszt Ferenc vándorévei. — 13.33: Rossini: Semiramis — nyitány. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. ( televízió) KEDD . 17.33: Hírek. — 17.40: Kuckó. — 18.05: Környezetünk védel­méért. III. rész: Együtt kell él­ni velük. — 18 35: Napilapok, hetilapok . Miről ír a világ­sajtó? — 18.50: Játék a betűk­kel. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.00: Arsene Lupin. Francia bűnügyi filmsorozat. „A kalifa kincse”. — 20.50: Be­mutatjuk Magyarországot. (Szí­nes.) Magyar rövidfilmsorozat. A budai Várhegy. — 21.10: Brezsnyev Amerikában. Szov­jet dokumentumfilm az SZKP Központi Bizottsága főtitkárá­nak amerikai útjáról. — 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: Még egyszer! Ismétlés a jú­liusi műsorokból. — 20.00: Az összeesküvés. Tévéjáték. — 21.10: „Nagyapám húszéves volt” Kónya Sándor operettmű­sora. (Színes.) — 21.45­: Vallo­mások prózában. Mándy Iván Hunyady Sándorról. A Budapesti Kórus — szóla­mainak kiegészítésére — tag­felvételt tart. Jelentkezhetnek: a női karba 30, a férfikarba 40 éves korhatárig, jó hangú, kot­ta ismerő énekesek. Jelentkezés írásban: Budapesti Kórus Tit­kársága — 1364. Budapest, Pos­tafiók 49. címen. A meghallga­tásra meghívót küldünk. (x) Budapestről induló IBUSZ— TIT túrák augusztus hóban: 26-án kirándulás a Bakonyba 1 nap 147,— Ft. 26-án Szeged 1 nap 204,— Ft. 26-án Sopron 1 nap 251,— Ft. 26-án­ Dunaalmás —Tata 1 nap 123,— Ft. Szep­tember hóban: — 1-én Horto­bágy—Debrecen 2 nap 471,— Ft. 1-én Sárvár—Jak—Bük 2 nap 524,— Ft. Felvilágosítás: Jelent­kezés az IBUSZ-irodákban. (x) Nőiruha-szabás tanfolyam indul kezdő fokon. Tandíj 4 és fél hónap, 160 Ft. Beiratkozás: h­étfő, szerda és péntek 15—17 óráig VIII., Kölcsey u. 2. (x) Barátokkal, ismerősökkel ez­úton közöljük, hogy a tragikus körülmények között elhunyt Kelemen Pál (MALÉV dolgozó­ja) temetése 1973. augusztus 22- én (szerda) délután fél 4 óra­kor lesz kispesti új temető­ben. A gyászoló család, (xj Mindazoknak, akik férjem,’ Sessler Alfréd elvesztése miatt érzett soha el nem múló bána­tomban részvétükkel osztoztak, ezúton mondok hálás köszöne­tet, a család és a magam nevé­ben. — Sessler Vera. (x) Barnító Nivea A KHV hirdette, hogy forgalomba hozza a szép barna színt kölcsönző Ni­vea napolajat. Két és fél hónapig jártam a város il­latszer- és háztartási üzle­teit, hiába. Mindenütt a drága aeroeolos Nivea nap­olajat kínálták, olcsóbb flakonost nem kaptam se­hol. A boltok vezetői azt mondták, a KHV nem szál­lít. A vállalat szerint vi­szont a KHV országosan hatezer flakonos napolajat rendelt, a KHV hétezret szállított. Júliusban a ke­reskedelem 3500-at kért, a gyártó cég 3600-at adott. Szeretném tudni ezek után, miért nincs Nivea? Bóka Er­nő 1115 Bp. XI. Forrás u. 6. Kislány a metróban A tízéves Sz. Erzsike út­törőtáborban volt. Hazajö­vet édesapjával Pesten ta­lálkozott, s mielőtt elutaz­tak volna,­­ megnézték a metrót. Leértek a peronra, az apa belépett a kocsiba, a kis­lány az óra színes lám­páit­ nézte. Aztán kétség­beesve látja, hogy a metró ajtai bezáródtak, a szerel­vény elindult, eltűnt az alagútban. Futni kezdett végig a peronon. Néhányan szóltak: — Kislány hova futsz? Arra nem szabad! Ő már ott az alagút sötét szájában. Arra ment apu, Nohárfy lépcsőfok, s már lent van a sínek között. Dermedten megáll. Meg­mozdul a levegő, hideg szél keletkezik. Mi lesz most?! Csikorgás, sistergés. Aztán elcsendesül minden. Csak­ ezt hallja: — Kislány! Ne mozdulj! Maradj ott, ahol vagy! Szabó Ervin metróvezető mesélte el a történetet. A Déli pályaudvar csonkavá­gányáról kifelé jövet észre­vette a kislányt a sínek között. Megállt, meg tudott állni. Aztán futott a pe­­ronrosszkapcsolóhoz, s utá­na a sínek közé... Elkap­ta a kislányt, csak azt mondogatta: — Nincs sem­mi baj, itt vagyok! Sz. Erzsike életben ma­radt, nem ütötte agyon az áram, nem gázolta el a metró. Hidasi István (7 SZÍNHÁZ ) Zenélő Udvar (L. Úri u. 1­2.): Gitárest (8). (^KÖZLEMÉNYEK Balett testképzés stepp. Elő­készítőtől a művészi érettségig. Csapó Magda, Jármay Edit ba­lettmesterek. VI., Lenin krt. 64. Tanítás szept. 3. Telefon: 423— 039, 333—923. (x). Délutáni divatbemutató a Margitszigeti Nagyszállóban! Holnap (szerdán) délután 5 órakor az OKISZ Labor bemu­tatja legújabb modelljeit a te­raszon. (Rossz idő esetén az étteremben.) Belépődíj nincs. (Danubius Hotels) (x) Zsúfolt 96-os A Sárfű utca környéké­ről legtöbben a 96-os autó­buszon utaznak. Ezen a vo­nalon kisebb buszokat, s ritkán járat a BKV. Az Izzó felé haladó 96-os a Bánkút úthoz reggel 5.15—5.20 órakor érkezik, ez már ké­ső, különösen ha zárva a sorompó. A munkából haza­menet még rosszabb, már az Izzónál zsúfolásig meg­telnek a kocsik. A végállomásnak az Er­dőkerülő úton lenne a he­lye. Az útvonalon is változ­tatni kellene, mégpedig úgy, h hogy az Erdőkerülő út felé a Felszabadulás útról a Bánkút útra fordulva a Pás­komliget utcán át térne a 96-os járat ismét a Zsóka­­vár utcába. Miért nem sűrítik a 96-os járatot úgy, mint a 73-asit, vagy a 25-öst? Talán mi mostohább lakói vagyunk Újpalotának, mint az előbb ideköltözöttek? Reméljük, hogy intézked­nek a 96-os vonalán Uralko­dó zsúfoltság megszünteté­sére. Ezt kérik és remélik a Sárfű utca és környékének lakói. XV., Sárfű utca 64., 69., 10, 11. háztömb lakóbizottsága nevében: Bodó Károlyné, Kovács Isvánné, Nagy Mih­ály Tüzelő, méretlenül Augusztus 2-án meghoz­ták a tüzelőmet. Mire a pincét megmutattam, s fel­értem a kapu elé, 3 kosár fa már tele volt, mérés nélkül vitték le a pincébe. A mérleg lenn állt a ko­­csiúton. A negyedik kosár mérésekor reklamáltam. Azt mondták, jobban járok, ha nem mérik. A vége felé egyikük melegen érdeklő­dött, elég lesz-e a tüzelő, mert tudnak 5 mázsát ad­ni, 30 forintjával. Vissza­utasítottam, de még há­romszor kínálták 20 forin­tért, csak nekem akarnak jót, mondták. Mikor elmentek, telefo­náltam­ az ellenőrzésnek. Megígérték, 8 napon belül átmérik a tüzelőt, s a hiányt pótolják. M. O.-né Kutyát tilos A XIII. kerületben la­kom. Igen-igen sok pénzt fordít a Tanács a környék parkosítására. Az elmúlt hónapban csodálatos gyer­mekjátszóteret alakítottak ki a korábban is meglevő parkból. A Thälmann u., Kilián György utca, övezet utca és Fivér utca által határolt területről írok. Tudomá­som szerint másfél millió forintért — a parkot átala­kították. Gyönyörű virágos területet rendeztek be a gyermekek részére, külön zárt játszóteret, hintával, egyszóval nagyon szépen rendbehozták, illetve fel­újították. Ennek a parkrésznek a bejáratainál, illetve meg­közelítési helyeinél szabá­lyos táblák vannak elhe­lyezve, hogy „kutyát a park területére bevinni ti­los”. És ennek ellenére —­ mintha a világ legtermé­szetesebb dolga lenne, ott szaladgálnak gazdáik kísé­retében. A tábla nem mond nekik semmit. P.-né 1131 Béke u. AZ ..alkalmi,. ^^UIOI£2AVÁLLALaO AJÁNLATA: SZINTETIKUS BAKFISPULÓVEREK 90 FT-ÉRT KAPHATÓK A Vtk­., JÓZSEF KRT. 36. SZÁM ALATTI ÁRUHÁZUNKBAN.

Next