Esti Hírlap, 1974. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1974-11-01 / 257. szám

RÉGIEK, ÚJAK Kezdenek a vívó válogatottak Cél: a budapesti világbajnokság Már nyomdában van a budapesti vívó-világbaj­nokság plakátja, pedig a naptári időpont még elég messzinek tűnik: 1973. jú­lius 11—20. Persze, nem­csak a szervezők láttak már jókor munkához, ha­nem természetesen a vívók is. Érthető, a hazai világ­­bajnokságra, amely éppen az olimpiát előző eszten­dőben kerül sorra, illik jól felkészülni, amely nélkül el sem képzelhető jó sze­replés. Lehetőség mindenkinek , hogy a jó szereplés minden feltétele meg­le­gyen, ezért a sportág ve­zetői — helyesen — úgy döntöttek, hogy mindenki­nek lehetőséget adnak. Ez­zel magyarázható, hogy so­ha nem tapasztalt létszám kezdte el a készülődést: hetvenen nyertek meghí­vást a különböző fegyver­nemek válogatott keretei­be. A már hagyományos erőgyűjtést e hónaptól fog­va felváltja a közös szak­mai gyakorlások sora. A válogatott keretek név­sorát vizsgálva kitűnik, hogy új nevek mellett, a megbízható és kipróbált vívók adják a válogatott gerincét. De még ennél is markánsabban rajzolódik ki, hogy a „nagy visszaté­rés” éve elé nézünk, hi­szen a müncheni olimpiai bajnok, dr. Fenyvesi Csaba most állt újra csatasorba, s a férfi tőrvívó-váloga­­tottban egy örökifjú név: dr. Kamuti Jenőé. Ő az idei, grenoble-i világbaj­nokságon az orvosi bizott­ság vezetőjeként műkö­dött közre, s már a végle­ges búcsú gondolatával foglalkozott, ám talán ép­pen az ott látott színvonal ösztönözte a visszatérésre. Sőt, még a budapesti vi­lágbajnokságnál is mesz­­szebb tekint a Montreal felé. Megjelenése nemcsak gazdag tapasztalata, kivé­teles akaratereje miatt nyereség, hanem nyilván felpezsdíti a fiatalok riva­lizálási kedvét, ösztönzi majd a­ versengést, amiből csakis a férfi tőrvívás húz­hat hasznot. TIZENNÖT ÉVE MŰKÖDIK­­ SVÁJCBAN Labdarúgó- válogatott baráti klubja SVÁJCBAN létezik egy szer­vezet, amelyhez hasonló nem működik máshol a futballvi­lágban: a svájci nemzeti vá­logatott barátainak klubja. 1959-ben alapították, ami a hosszabb ideig ott edzőskö­­dő Kari Rappannak köszön­hető, az volt a célja a szer­vezet létrehozásával, hogy a mélyponton levő válogatott kö­rüli munkát felélénkítse. An­nak idején úgy tűnt, hogy­­a népszerű egyesületi kupa­­mérkőzések mellett az orszá­gok közötti találkozók el­vesztik vonzerejüket. Márpe­dig a nemzeti válogatottnak is szüksége van lelkes biz­tatókra. A klub alapszabá­lyának első pontja ki is mond­ja: „Szervezetünk célja a nemzeti válogatott támogatása, hogy ezzel emeljük, a svájci futball tekintély­ét.” 1959-ben kétezer taggal kezdték tevékenységüket. A következő évben már há­romezren voltak. Ma pedig csaknem tízezren fizetik be rendszeresen az évi 20 fran­kos tagsági díjat. A klub a legnagyobbak közé tartozik Svájcban, és többek között az is különös benne, hogy tag­jai egyáltalán nem ismerik egymást, és az egész alpesi országban megtalálhatók. Szék­helyük Bernben, a Sportok Házában van, az adminiszt­rációt egyetlen tisztviselő lát­ja el, kiterjedt levelezést foly­tat, hiszen a szervezet segíti a jegyeladást, válaszol a ta­gok különböző kérdéseire, javaslatokat dolgoznak ki a szakvezetőknek. MEGJELENTETNEK egy új­ságot is, négyszer egy évben, amelyet a tagok ingyen meg­kaphatnak. Ebben érdekes labdarúgószemelvények, ösz­­szeállítások, a válogatottról szóló beszámolók olvashatók. A baráti klub — együttmű­ködve az utazási irodával — a külföldi mérkőzésekre tár­sasutazásokat is szervez. A Svájci Labdarúgó Szövetség minden hazai találkozóra meg­határozott jegy kontingenst biz­tosít a tagoknak. A svájci válogatott vezetői és játékosai elmondják, hogy ez a szervezett támogatás ne­kik fontos láncszem a szur­kolókhoz. Egy idő óta most a tervezetben azt vizsgálják, hogy viselhetnék gondját a B, illetve az utá­n­pótlás-válo­gatottnak, az ifjúsági csapat­nak is. (1. L) ★ Svájc labdarúgó válogatott­ja hamarosan Szolnokon ven­dégszerepel barátságos mér­kőzésen­­ a magyar csapat el­len. A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) N­o­vem­ber 1., p­éntek: KOSSUTH. 14.00: Születésnapi ajándék. — 14.25: „Nyitni kék”. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.10: Ma­gyarán szólva... — 15.25: Az élő népdal. — 15.35: Fúvósát­iratok. — 15.47: Kóruspódium. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Irodalmi kirándulá­sok. — 16.35: Háromféle algíri naptár. — 16.45: Operettfelvé­telek. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Bemutatjuk új fel­vételeinket. — 17.44: Mikrofó­­rum. — 13.03: „Ím, itt áll előt­tünk az ékes menyasszony . ..” Dokumentum­játék. — 19.00: Es­ti Krónika. — 19.30: Sporthír­adó. — 19.40: A zongoraművé­szet első aranykora. — 20.30: Mindenki könyvtára. — 21.00: Hírek. — 21.03: Miller Lajos énekel. — 21.18: Láttuk, hallot­tuk .. . — 21.38: Nóták. — 22.00: Hírek. Időjárás. — Kb. 22.15: Sporthírek. — 22.20: La­lo: Spanyol szimfónia. — 22.50: Meditáció... — 23.00: Egy óra dzsessz. — 24.00: Hí­rek. Időjárás. PETŐFI: 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Barokk muzsika. — 19.13: Nóták. — 19.54: Esti mese. — 20.00: Esti Krónika. .. — 20.25: Új könyvek. — 20.23: Húszas Stúdió. —* 21.26: Hang­versenynaptár. — 21.45: Mú­zeum —* a víz alatt. — 22.00: Operettrészletek. — 23.00: Hí­rek. Időjárás. — 23.15: Csaj­kovszkij : Az évszakok. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.05: Iskolarádió. 18.25: Clark Terry zenekara és Carl Fontana kvintettje játszik. — 18.51: 2000 felé... — 19.26: Szervánszky: Concerto — Jó­zsef Attila emlékére. —­ 20.08: Hírek. — 20.11: Schütz: Halot­ti zene. — 20.48: Brahms­-fel­­vételek. — 22.00: Haydn: D- dúr zongoraverseny. — 22.20: Rita Gorr és Nikolaj Gjaurov énekel. — 23.00: Hírek. Időjá­rás. November 2., szombat KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.22: Lá­nyok, asszonyok. — 8.42: Hí­res történetek — Nagy egyé­niségek. — 10.00: Hírek. Időjá­rás. — 10.05: Ni­ta Magaloff zongoraestje. — 11.20: A reg­geli aranyvilág. — 11.30: Ma­gyar muzsika. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anya­nyelvünk. — 12.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Melódiákok­tól. — 13.59: Umbulda, avagy kéz kezet mos ... PETŐFI: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Népda­lok. — 9.00: Hírek. — 9.03: Beethoven: VI. (Pastorale) szimfónia. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Sza­bad szombat. — 12.00: Régi híres énekesek műsorából. — 12.30: Óriások a mikroszkóp alatt. — 13.00: Hírek. Időjá­rás. — 13.03: Schumann: a­­moll szonáta. — 13.20: „Jelké­pek erdején át. ..” — 13.30: Időjárás- és vízállásjelentés. — 13.45: Közvetítés labdarúgó­mérkőzésekről. ( TELEVÍZIÓ ) PÉNTEK: 14.05: Matematika (ált. isk. 6. oszt.). Kétféleképpen is lehet. (Tört szorzása és osztása egész számmal.) — 14.30: Osztályfő­nöki óra (ált. issk. 7—8. oszt.). A magyar néphadsereg fegy­vernemei és szakcsapatai. A rendfokozatok. — 15.00: Mate­matika (ált. isk. 8. oszt.). A képlet és függvény — II. rész. — 15.20: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). Mikszáth Kálmán. — 15.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). A testek mozgása, (összefoglalás.) — 17.18: Hírek. — 17.25: Hegesztés széndioxid védőgázzal. Szovjet rövidfilm. — 17.45: Rólad van szó! Fia­talok önismereti műsora. — 18.15: Öt perc meteorológia. — 18.20: Látókör. A Tv poli­tikai vitaestje a szocialista demokráciáról. I. rész: Az ál­lampolgár és az állami szerve­zetek viszonya. — 19.05: Rek­­lámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-Híradó. — 20.00: A napsugár nyomában. (Színes.) Ismeretterjesztő filmsorozat. V. rész: Az elveszett víz nyomá­ban. — 20.30: Az öltöző. (Szí­nes.) David Storey tévéjátéka. — 21.45: Jogi esetek, 1- Kb. 22.25: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Beethoven, ún. (A- dúr) szimfónia. A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekart Ker­tész István vezényli. — 20.45: A Nanga Parbat második meg­mászása. Csehszlovák rövid­film. — 21.06: Tv-Híradó 2. — 21.25: Tv-Tárlat. Osztrák film­sorozat. I. rész: A minotaurosz barlangjában. ­ Öttusázóból­­ vívó Nemrég levél érkezett az öttusa szövetséghez, amely­ben a junior világbajnok, és felnőtt válogatott Pető László felmentését kéri az öttusa válogatott keret­tagság alól. Az indoka: az öt­tusából most már csak egyet szeretne űzni — a párbajtőrvívást. Ehhez az engedélyt meg is­ kapta, így került be a vívók vá­logatott keretébe, s két­ségtelenül nagy hasznára lehet kiváló állóképessége, fizikai teherbírása, az öt­tusából áthozott nagy szor­galma. Ugyancsak az öttu­sázóktól „igazolt át” Szé­kely Zoltán is. Az öttusá­zókból lett párbajtőrvívók nem ritkák, elég kiemelke­dő példaként említeni dr. Kausz Istvánt, aki világ- és olimpiai bajnokságot szerzett­­ párbajtőrvívó­ként. A kardozók is felfris­sültek: a világbajnok csa­pat tagjai mellett a junior­korosztályból előlépett fia­talok is lehetőséget kap­tak, hogy a 21 tagú kard­­vívó-válogatott keretben készüljenek. Bóbis Ildikó, Rejtő Il­dikó, Fenyvesi Csaba, Ka­muti Jenő — sorolhatjuk a nagy neveket, akik mellé felsorakoznak mindazok, akiknek a szövetség lehe­tőséget kíván nyújtani. A lehetőség adva van, de a válogatottságért — meg kell verekedni... JÉGKORONG MNK-győztes Szikrázóan kemény mér­kőzés volt a jégkorong MNK döntője, az FTC és az V. Dózsa csapata között. Volt dolguk a játékvezetők­nek: Póthot végleg kiállí­tották, az újpestiek hátvéd­je Szeles pedig egy kavaro­dás során olyan súlyos szemsérülést szenvedett, hogy kórházba kellett szál­lítani. Ami a mérkőzés sportér­tékét illeti: az FTC megér­demelten nyerte el az 1974. évi MNK-t, ellenfele, az Ü. Dózsa, minden, elképze­lés nélkül játszott. A Magyar Népköztársa­ság Kupát az FTC együt­tese 6 ponttal nyerte, a Volán (4), az Ü. Dózsa (2) és a BVSC (0) előtt. Jubileum, Európa Liga... szövetség 50 éves jubileuma felé fordul, amelynek ünne­pi eseményeit november közepén rendezik Budapes­ten. November 11-én a Láng Gépgyár kultúrtermében kiállítással kezdődik a program, a látogatók bepil­lantást nyerhetnek a sport­ág félévszázados történeté­be, hazai fejlődésébe. Ezt követően november 15-én Budapesten ülésezik az Európai Asztalitenisz Unió vezetősége, 16—17-én a Sportcsarnok a színnéive a meghívásos nemzetközi versenynek, amelyen világ- és Európa-bajnokok egész sora áll asztalhoz, ugyan­csak 17-én, délelőtt lesz a jubileumi közgyűlés csak­nem kétszáz meghívott részvételével. Jövő héten rendezik az Európa Liga második for­dulóját, amelynek­ párosítá­sa a következő: Franciaor­szág—CsehSlovákia. Szov­jetunió—NSZK. Anglia— Svédország. Jugoszlávia—■ Magyarország. Érdekes«“«: Asztalos is tagja az EL- keretnek. Lélegzetvételnyi szünet után folytatódik az asztali­teniszezők őszi gazdag ese­ménysorozata, újabb erő­próbákon állnak rajthoz a válogatottak és a klubcsa­patok. A figyelem azonban most mindjobban a magyar KIKAPOTT A DÜSSELDORF A Rába ETO elleni UEFA Kupa visszavágó előtt álló Fortuna Düssel­dorf már tegnap este le­játszotta a szombatra ki­sorsolt bajnoki mérkőzé­sét az FC Kaiserslautern ellen. A főpróba nem sike­rült, mert a Kaiserslautern Kriegler 11-esből lőtt gól­jával 1:0 (1:0) arányban győzött. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL SZOMBAT DÉLELŐTT: 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.). Galvánelemek és akku­mulátorok. — 9.50: Rólad van szó! Fiatalok önismereti mű­sora (ism.). — 10.20: A tavasz 17 pillanata. Magyarul beszé­lő szovjet filmsorozat. V. rész (ism.). — 11.25: Óvodások filmműsora (ism.). — 11.45: Lá­tókör. A Tv politikai vitaestje a szocialista demokráciáról (ism.). ( SZÍNHÁZ ) Erkel Színház: Aida (10. bér­let, 2. ea., 7) — Nemzeti Szín­ház: Jegor Bulicsov és a töb­biek (Ifjúsági bérlet, mi. soro­zat, 1. ea., 7) — Katona József Színház: Egyszárnyú madarak (7) — Madách Színház: A mu­rányi kaland (E-bérlet, 7) — Madách Kamaraszínház: Inci­dens az Ingeborg-hangverse­­nyen: Egy, kettő, három (be­mutató, 7) — Vígszínház: Az értelem álmai (Komb. bérlet, 8. sor., 1. ea., 7) — Pesti Szín­ház: Vérrokonok (7) — Thália Színház: Lengyel fantázia (7); Egy hipochonder emlékiratai (stúdióelőadás, fél 8) — József Attila Színház: A kocsi rab­jai (Karinthy-bérlet, 1. ea., 7) — Fővárosi Operettszínház: Cirkuszhercegnő (7) — Buda­pesti Gyermekszínház: Mi, szemüvegesek (3); Muzsikus Péter (a Marczibányi téren, 3) — Huszonötödik Színház: Vö­rös zsoltár (fél 8) — Vidám Színpad: Polly Amerikában (fél 8) — Állami Bábszínház: Cson­gor és Tünde (3) — Zeneaka­démia: A MÁV Szimfonikusok hangversenye (MÁV-bérlet, 2., fél 8-kor) — Fővárosi Nagycir­kusz: Újra itthon! (fél 4, fél 8) — Kamara Varieté: Klub min­den mennyiségben (fél 6 és 8) N BANKS EDZŐ LETT. Gordon Banks, az angolok egykori világhírű kapusa az angol ifjúsági válogatott szakvezetői tisztségét vette át. ( közleményeiP) Horizont tánciskolában kezdő beattanfolyam nov. S-én, ked­den 6 órakor. Lenin kft. 64. Vezető: R. Kovács Edit. Tel.: 423—039, 333—923. (X) Szilveszter Krakkóban Xdl. 29.—I. 2. között. Utazás vonat­tal, elhelyezés szállodában, ára: 1890 Ft. Jelentkezés: Bu­dapest Tourist kiutazási cso­port., V., Roosevelt tér 5. 331— 106, 380—531 és a Budapest Tou­rist többi irodájában, (x) Szilveszter Ungváron XII. 30. —I. 2. között. Utazás autó­busszal, elhelyezés szállodá­ban, ára: 1400 Ft. Jelentke­zés: Budapest Tourist kiuta­zási csoport V., Roosevelt tér 5 , 381—106, 380—581 és a Buda­pest Tourist többi irodájában. (x)­­Stan Getz, a világhírű szaxo­fonművész 4 tagú együttesével november 11-én du. és este két előadásban mutatkozik be az Erkel Színházban. A kitűnő jazzegyüttes magyarországi koncertje emlékezetes művészi élményt nyújt a jazzkedvelő magyar közönségnek. Jegyek válthatók az V., Vörösmarty tér 1. sz. alatti jegyirodában, tel.: 329—580, az üzemi közön­ségszervezőknél és a helyszí­nen. (x) Mély megrendüléssel tudat­juk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy Ivanicza György maszkmester,­­életé­nek 71. évében rövid Szen­vedés után elhunyt. Temetése november 4-én, hétfőn 13.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető halottasházából. A gyászoló család nevében, fia, Ivanicza Péter. (x)

Next