Esti Hírlap, 1975. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-09 / 7. szám

HA NEM IS A NAP ALATT... Szivárvány helyet keres Áruházak, kis boltok • Örs vezér tere, Újpalota Boltnak nagyok, áruház­nak kicsik. Ezek a Szivár­vány Áruházak. Kisáruház­­hálózat? Ha elfogadnék, olyan kicsi áruházak is tartoznának ide, mint a Bartók Béla úti babakelen­­gy­ebolt: az ajtótól hár­mat léphetünk befelé, a ne­gyedikre már a raktárban vagyunk. A slágerek — Mióta Szivárvány? — Nevében csak 1960 óta. De maga a vállalat az ál­lamosított Haas és Fia, a De­-Ka és a Napsugár há­lózat egyesítéséből akkor már egy évtizede megala­kult. Elsődleges feladata volt és maradt napjainkig a főváros ellátása méter­áruval. A Budapesten el­adott mennyiség fele ma is a mi boltjainkból kerül a vásárlókhoz. Jelenlegi 48 üzletünk közül 21 a méter­áruszakbolt, a többiben cipőt, konfekciót, játékot, műszaki árut tartunk. Az ünnepi forgalomban pél­dául ez utóbbi adta a be­vétel nagy részét: több szí­nes televíziót adtunk el ka­rácsony előtt, mint addig egész évben. — A Slágerboltok cég­tábláján is ott a három szí­nű szivárvány. Itt értékesí­tik a hibás árukat? — Nem a hibásakat, ha­nem a megmaradtakat. A raktárban felhalmozódott idénycikkeket, a divatból kiment, vagy kimenőfélben levő cipőt, ruhát. Vegyük a nyloning esetét. Néhány éve általános viselet volt, de ki veszi ma? Gyors a cipődivat változása is, szín­ben, formában. Sokszor a fazon még kelendő, csak egyes méretekben, színek­ben nem fogy. Eladjuk, bár nem az eredeti áron. A nagykereskedelemtől, az ipartól is veszünk át ol­csóbban árut és olcsóbban adjuk mi is. — Ez lesz a negyvenki­lencedik. És az ötvene­dik?... — Még nem tartunk az ötvenediknél. Az ötödik öt­éves tervben több te­rületen szeretnénk fej­leszteni, arról viszont még korai lenne beszélni. Most jelentkeztünk társnak az újpalotai bevásárlóközpont építéséhez , remélhetőleg részt is vehetünk benne. Kis boltjaink jó része régi házakban van, a Kossuth Lajos utca 2. számú épüle­tet nemsokára már lebont­ják, ottani boltunk helyett a Párisi utcában tudunk nyitni másikat — kisebb lesz. Ugyancsak lebontják azt a házat a Fehérvári úton, amelyben egyik Slá­gerboltunk van ... Bolt­­helyiséget keresünk. Egyik fiatal adminisztrátornőnk most kapott kétezer forin­tos jutalmat, mert felkuta­tott, s felhívta a figyel­münket egy üres helyiségre, amelyben tanulóboltot ren­deztünk be. Ez a célunk: a kevésbé ellátott környé­keken kis boltokat szeret­nénk nyitni. Idővel az öt­venediket, aztán az ötven­egy­ediket. Szöllősi Ferenc Üzlet a Golfnak Ruff József, a vállalat igazgatója és helyettese, Kovács Endre beszél a Szi­várvány Áruházak munká­járól. Az újabb feladatról: a külső kerületekben kis áruházakat működtetnek, ahol a környékbeliek min­den fontosabb cikket meg­találhatnak, amiért azelőtt a Belvárosba utaztak: in­get, cipőt, zsebrádiót — az inghez nyakkendőt, a cipő­be zoknit, a rádióba elemet. — Merre vannak ilyen áruházaik? — Tizenegy helyen, pél­dául Budafokon, Kispesten, Újpesten, Pesterzsébeten és több új lakónegyedben is, például Kelenföldön, Lő­­rincen. — Az új kelenföldi kis­­áruház, a Budai Lottó nem a Szivárványé. — Mi is szerettük volna megkapni az építés jogát — nem sikerült. Már elköte­leztük ugyanis pénzünket az Örs vezér terei áruház építéséhez. A Budai Lottó megnyitása óta figyeljük környékbeli boltjainkban a forgalmat, hogy azonnal in­tézkedjünk a kínálat vál­toztatásáról, ha szükséges. Egyelőre mindegyikben na­gyobb a forgalom, mint ko­rábban volt. Óbudán, a Szőlő utcában méteráru­­üzletünk van, s tavasszal nyílik még egy, a Korvin Ottó utcában, ahol főként a helybeli gyár, a Goldber­ger termékeit árusítjuk. Szénfejtési rekord Az oroszlányi 22-es akna Komszomol szocialista bri­gádja a legújabb típusú várpalotai pajzzsal és a legmodernebb szovjet jö­­vesztő-rakodó kombájnnal a kongresszusi verseny el­ső szakaszában három íz­ben ért el 24 óra alatt 200 vagonos, illetve afölötti tel­jesítményt. A hazai szén­­bányászatban ilyen lét­számú — 29-en vannak — brigád még sohasem kül­dött felszínre ilyen meny­­nyiségű szenet. Emellett átlagteljesítményük is ki­emelkedő. A múlt év utolsó három hónapjában 100 000 tonnát termeltek, és ezzel 142 százalékra teljesítették utolsó negyedéves tervü­ket. GYÜMÖLCS TEREM A SZIKLÁK KÖZÖTT Kővilágban kertország Tbiliszi tenger A Város a hegytetőn A hegyek — a magassá­gok é­s a százéves embe­rek országa. Így az egy­szerűsítő címke Grúziáról, a felhők feletti, széltől koptatott fennsíkokról, az örök hó fedte bércekről, a tavaszt villantó, nektárter­mő katlanokról, a tenger­hez hajló szelíd lejtőkről. A szép öregkor titkáról, a százévesekről folyik a buszon a szó; húsz hazai főkönyvelővel kapaszko­dott a sziklák között Ika­­rusunk Tbiliszi fölött a hegyekbe. Ancsurka, IN­­TOURIST-os kísérőnk me­séli, film készült a száz év­nél idősebb emberekről, egy részét a tengerparton, a strandon forgatták, látta, amint az egyik öreg grúz nemzeti viseletben — mell­részén a patrontartó kis táskák, széles öv, tőr , áll a homokplázson, körü­lötte heverésző strandolok, egy feszes, telt hölgy na­rancs frottírkendőn napo­zik, mire az öreg bajszát sodorja, s felsóhajt: „Ej, ha én nyolcvanéves lehetnék!” Vicc, vagy megrendezett filmpoén? Én is találkoz­tam egy százévessel, pon­tosabban egy százéves kertjével, életével, élete munkájával. Utunk első állomásán ugyanis az ősi grúz fővárosban, Mchetá­­ban a XI. századból való Szveti-Choveli bazilikát néztük meg (a kupola alat­ti kőkápolnában — mond­ják — Krisztus köntösének egy darabját őrzik), majd vezetőnk azt ajánlotta: ha kedvünk van, látogassunk el Mihail Mamulasvilihez, csodálatos kertje van, rég nem járt már nála, azelőtt mindig meglátogatta. Az öregjel nem­, csak kertjével találkoztam. Élete munkájával. Kertjében te­mették el, sírköve a he­gyekből egy matt fehér kő, ugyanolyan, mint amilyen kíséri utunkat. A kövön csak ennyi a felírás: Mihail Mamulasvili, 1873— 1973. A szomszédok mond­ják, meghalt — sosem volt beteg —, egy erős influen­za vitte el. Lassan közeledünk utunk céljához, Grúzia egyik leg­fiatalabb szovhozához, a Varketili szovhozhoz. 1957- ben határozták el, hogy Tbiliszi fölött, a köves, fel­perzselt — csapadéksze­gény vidék ez — széltől, hótól koptatott fennsíkra a grúz főváros ellátását szol­gáló mezőgazdasági üzemet telepítenek. A kopár táj hirtelen megváltozik. Szemnek hi­hetetlen telep, kisvároska bukkan elő az egyik ka­nyarból. A magas szintek alacsony bokrait, fáit várná az ember, s fenyők, citru­­sok tömött zöld foltjai kö­zött fehér, egy-két emele­tes házak utcasorai, terei, kertjei jönnek elő. Buszunk a szovhoz központja felé kanyarodik. A szokásos tá­jékoztatás munkáról, ered­ményekről: a tavalyi két és fél millió rubel árufor­galom tiszta jövedelme félmillió rubel volt, saját gyümölcsfeldolgozójuk van, az idén kétezer tonna gyü­mölcsöt és 1600 tonna sző­lőt adtak el, 1200 dolgozója van a szovháznak, minden család, aki ide jön, lakást kap, itt a központban már 450 ház áll. Házakat bárhová lehet emelni. De a fák, a kertek, hogyan kapaszkodtak ide? Az öntözés. Ahogy jöt­tünk fölfelé, egy nagyobb tó mellett vezetett útunk. „A tbiliszi tenger — mond­ta vezetőnk — 13 kilométer hosszú, 30 millió köbméter vizet tárol”. Hegyi forrá­sokból, patakokból táplál­kozik. Á­szovhoz is innen öntöz. Az első kapavágás a csatornameder építése volt. Utat a víznek! Aztán a la­kóházak, a parkok, az is­kolák ... Míg a főkönyvelők — ügyvitelszervezési tapasz­talatcserére jöttek — kér­deznek, vitáznak, én ott­hagyom a termet, ki az ut­cára: milyen egy ilyen szovháztelepülés a hegyte­tőn? Az emeletes, fehér házak ablakaibban pirospaprika és aranycsövű kukoricafü­zérek kiakasztva. A házak előtt bekötött fejű öregasz­­szonyok ülnek. A főtér zöld park — öntözőágyú forog lassan körbe —, mint Margitszigetünk egy nyírt sövényű szeglete. A park egyik oldalán a sportcsar­nok. Uszodával, igazi öt­­venméteres versenyuszo­dával. Szemben a kultúr­­ház és a poliklinika. A kul­­túrházban az iskola, a mozi — szélesvásznú mozi — és a klubtermek. Az óvoda egy újabb parkban: pavilonrendszerű óvoda, a kertben pancsolómeden­cék, játszók, sportpályák. Így jutok el a városka szé­léhez, itt a gyümölcsfeldol­gozó. Az üzem mérnöke fiatal ember, ő a Komszo­­mol-titkár, Trauri Nadarij. Honnan jött? Kilencéves korában, amikor szervez­ték a szovhozt, szüleivel jött egy Pevreti nevű, 2500 méter magasan levő hegyi faluból. Ő már itt járt is­kolába, a szovhoz küldte egyetemre. Volt Pesten is, Pécsett is, üzemi gyakorla­ton. Vissza a buszon folyta­tódik a találgatás — de már kicsit tüzesebben, hisz e vidék gyümölcseiből ké­szült areglijét, pálinkáját is bemutatták a vendéglátók —, mitől oly sok a hosszú életű a grúzok közt? A tréfa s a „nyugodt élet, tiszta levegő” magyarázat után talán a közhelyböl­csesség is: gondozzák kert­jeiket, s a magasban, a kövek között is kerteket ültetnek. Kőbányai György SZAKSZERVEZETI JAVASLAT A telepszerű vállalati lakásépítkezések bővítésére A vas-, fém- és villamos­­energia-ipari vállalatok a IV. ötéves tervben a fej­lesztési és a részesedési alapból összesen mintegy 1,2 milliárd forintot tervez­tek a lakásépítkezések tá­mogatására, s ennek jelen­tős részét már felhasznál­ták — állapították meg a vasasszakszervezetben. Az összes szociális jut­tatások közül a IV. ötéves tervben a lakásépítkezések támoga­tására tervezték a legtöb­bet, s a felhasznált összeg is e területen volt a legmaga­sabb. Továbbra is főként a munkások — elsősorban a nagycsaládosok, fiatal há­zasok — lakásépítését tá­mogatják. A lakásépítkezések tá­mogatása hat-hét évvel ez­előtt, a félkészház-akció ke­retében kezdődött, ebbe a Csepel Vas- és Fémműve­ken kívül a Ganz-MÁVAG és az Egyesült Izzó kapcso­lódott be, és rövid idő alatt több mint 400 dolgozót jut­tattak lakáshoz, úgy, hogy a vállalatokon belül készítet­ték elő a beruházást, a tár­sasházak belső munkáit pe­dig a saját építő- és tmk­­részlegek látták el. Azóta tovább bővült a lakásépít­kezések száma és támoga­tása. A Csepel Művek ezekben a hetekben adja át dolgozóinak ezredik laká­sát. Az idén a tervezett 200 lakás helyett 250-et kíván­nak átadni, hogy mielőbb kielégítsék a még megle­vőül 500—1600 lakásigényt. Az Egyesült Izzó 815 lakást épített fel a dolgozóknak, s a közeljövőben további 375 lakást adnak át a vállalat közelében levő lakótele­pen. Tervszerűen halad a Ganz-MÁVAG lakásépíté­si akciója is, évente 200 la­kást adnak át, s a tervek szerint 1976-ra már 700 dolgozójuknak lesz új la­kása. A félkészház-akció azon­ban több vállalatnál nem terjedt el építő-, illetve sze­relőrészlegek hiánya miatt. E vállalatok többsége elein­te emeletráépítések, tetőtér­beépítések, társasház-építé­­sek stb. szervezésével, va­lamint bontási anyagokkal, fuvareszközökkel, műsza­ki tanácsokkal segítette dolgozói lakásépítkezéseit. A különböző intézkedések hatására újabban fellen­dült a lakásépítkezések támogatása, s­ jelenleg is a saját erő, plusz OTP-hitel, plusz vál­lalati támogatás a segítési forma képlete. Újabban a vállalatok többsége — a lakáspolitikai irányelvek alapján — már a gazdaságosabban építhető telepszerű lakások támoga­tását helyezi előtérbe, így még több dolgozót juttat­hatnak megfelelő lakáshoz. Örvendetes, hogy a lakás­építő szövetkezetek már a vas- és villamosenergia­iparban is kezdenek elter­jedni, például Budapesten az EMGL IKARUS szerve­zésében folyamatosan épül­nek a lakóházak az Ond vezér téren. Ezekben az esetekben a lakások pénz­ügyi hitel- és kamatfelté­telei kedvezőbbek, mint a többi formában. A vasasszakszervezet sze­rint mind Budapesten, mind vidéken szükség len­ne a telepszerű építkezé­seket előmozdító koordiná­ciós szerv létrehozására. (MTI) SZÍNHÁZJEGY A televízió gyakran köz­­vetít, ismertet színhá­zi előadásokat, s felhívja a figyelmet egyéb szórakozá­si, művelődési lehetőségre is, s így talán majd elérhe­tő lesz, nyilatkozta egy il­letékes nemrég a képer­nyőn, hogy csökken némi­leg a tévé okozta színházi válság. Elhatároztam, hogy én is segítséget nyújtok! Hisz miért is ne járnék színház­­ba, amikor a távolmaradás­ra semmi okom? S víg kedvvel máris lódultam je­gyet vásárolni. A váróba lépve tüstént elszomorodtam, mert egy lélek se tartózkodott ottan. Arra persze számítottam, hogy nem tolongnak a jegyvásárlók, de hogy nem is lézengenek, meg nem is szállingóznak, arra nem. Meghitt kettesben voltam a pénztárosnővel, aki nagy­­kendőt horgolt, egy ráhaj­­tás, egy levegőszem, szapo­ra, szép minta. Megzörget­tem a kisablakát, s kértem jegyet a hetedik sorba, kö­zépre, keddre, a Pepita tök­­gyalúhoz. Még el szerettem volna lelkendezni, hogy ne csüggedjen, mert ezentúl máskor is járok színházba, de a hölgy közbevágott: — Nincs. Sajátság­os, indultam tű­nődve hazafelé, ezek sze­rint pár embernek egyszer­re jutott eszébe, hogy szín­házba járjon, s épp ezen a napon. Aztán nem tűnődtem to­vább, hanem elolvastam Kebeles Emese színmű­vésznő nyilatkozatát, mely szerint főleg a dolgozókat kellene a színházba vissza­csalogatni, meg főleg a ta­nuló ifjúságot, meg főleg a nyugdíjasokat. Jó lesz nekem más nap is, döntöttem engedéke­nyen, fő, hogy az aggasztó válságot szerény erömhöz képest segítsem megoldani. Felkerestem újra a jegy­­árusnőt, ki kendőjében szép előrehaladást tett, s meg­szólítottam: — Bármikorra ké­rek jegyet a Pepitához, he­tedik sor... — Nincs! — felelte, mi­után fogaival elharapta a fonalat. — A Pepitára egész hétre nincsen, meg egész hónapra, meg egész évre se. Milyen furcsa színházi válság dúl minálunk, jöt­tem rá! Egyes darabokat teljesen elkerül, s csak a többi összest sújtja. Pedig ugye milyen rosszul eshetik amazoknak, hogy a nézők csak emezt látogatják? Ekkor érdekes rádióadást hallgattam végig arról, hogy tán ha más darabokat, s máshogyan játszanának, akkor rákapnának a nézők végre a színházba járásra. Majd összeírtam kilencven­kilenc színművet, melyet szívesen megtekintenék, s így eleresztve ügettem a pénztárhoz. Hölgy a nagy­kendőt rojtotta, én átal­­nyújtottam hosszú listámat. S kuncogva vártam, hogy turkálni kezdjen a jegyek garmadájában. De nem ezt tette, hanem cédulámat visszaadva nyilatkozott: — Nincs! Márpedig gondoltam, ha én egyszer megfogadtam, hogy segítek megoldani a színházi válságot, akkor rám igenis számítani lehet! S így kiáltottam: — Bármihez, s bár­hová kérek jegyet! — Erre a hónapra már nincsen — felelte a kendős s becsukta a kisablakot. Reákocogtattam. — Elnézést, de elmu­lasztottam megemlíteni, hogy bármelyik hó­napra megfelel! — közöl­tem lágyan. — Jövő hónapra csak ti­zenötödikétől — tájékozta­tott. — Akkor tán lesz a hajnali háromkor kezdődő előadásra pár visszamaradt jegy az alagsor végibe, ka­zánházba, csövek közé, padlásra, cserepek fölé, szerencsés esetben a lépcső­­házba, a fodorkás levelű nagypálma mögé. Persze biztosra nem ígérhetem. Bizony, ilyen sajátságo­san egyedülálló színházi válsággal rendelkezünk. Válság van, de jegy a szín­házakba egyáltalán nin­csen. G. Szabó Judit

Next