Esti Hírlap, 1975. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-21 / 195. szám

Letartóztatás Spanyolországban Madrid, augusztus 21. Tegnap 24 személyt vett őrizetbe a spanyol rendőr­ség. Valamennyiüket föld alatti tevékenységgel és merényletek előkészítésével vádolják. A rendőrök az egyik gyanúsítottat agyon­lőtték. Árvíz Kelet-Indiában Új-Delhi, augusztus 21. Napok óta zuhog az eső a kelet-indiai Orissa állam­ban. A keletkezett áradá­sok miatt többhelyütt meg­szakadt a közúti és a vas­úti­ közlekedés, a víz nyolc­vanezer hektárnyi területet árasztott el. Mars-űrszonda Cape Canaveral, augusztus 21. Tegnap az Egyesült Álla­mokból felbocsátották a Viking­ Mars űrhajót. A tervek szerint az űrszonda 1976. június 19-én hajt vég­re leszállást a Mars fel­színén. Az indítást műsza­ki hiba miatt kétszer ha­lasztották el. Kína gyapotot vásárol Khartum, augusztus 21. A Kínai Népköztársaság megállapodást kötött arról, hogy 14 millió dollár érték­ben 150 000 bála gyapotot vásárol Szudántól. Japán politikus­­Brazíliában Rio de Janeiro, augusztus 21. Egyhetes hivatalos láto­gatásra tegnap Brazíliába érkezett Kukuda Takeo ja­pán miniszterelnök-helyet­tes. Brazil kollégáival a két ország gazdasági együttmű­ködéséről tárgyal. Óceán-kiállítás Motobu, augusztus 21. A hetekkel ezelőtt meg­nyílt nemzetközi óceán­kiállítást megtekintő láto­gatók száma elérte a 750 ezer főt. Ez napi 25 ezer lá­togatót jelent. Sztrájkolnak a tűzoltók San Francisco, augusztus 21. Magasabb béreket köve­telve ma sztrájkba léptek San Francisco tűzoltói. Né­hány nappal ezelőtt a város rendőrei kezdtek bérsztráj­kot és emiatt tetemesen el­szaporodtak a bűncselek­mények. USA-ellenes tüntetés Izraelben A PFSZ ellenzi az amerikai diplomáciai akciót Washington, Jeruzsálem, Kairó, Ankara, augusztus 21. Ma éjjel Izraelbe indult Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, hogy — előreláthatólag tíznapos — tárgyalássorozat keretében közvetítsen Egyiptom és Izrael között egy újabb csapatszétválasztási meg­állapodás kérdésében. A két országon kívül Szíriát, Jordániát és Szaúd-Arábiát is felke­resi. Elutazása előtti n­yilatko­­zatában a külügyminiszter óvatosan fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy meg­állapodást vár a Sínai-fél­­szigeten kialakítandó új tűzszüneti vonalak tekinte­tében, de „fontos kérdések várnak még megvitatásra”. Kissinger utalt arra, hogy az Egyesült Államok a diplomáciai siker esetén Izrael rendelkezésére bo­csáthat bizonyos fegyvere­ket, amelyek régóta Tel Aviv megrendelőlistáján szerepeltek, de Washing­ton eddig visszatartotta a szállítmányokat. Közel-keleti útjának el­ső állomásán, Izraelben folytatódnak a tüntetések az amerikai politika ellen. Jeruzsálemben felvonu­lók egy csoportja beha­tolt Allón izraeli kül­ügyminiszter otthonába. A rendőrség hét személyt letartóztatott. Rabin mi­niszterelnök magánlak­­osztálya előtt a Likud jobboldali ellenzéki párt­csoportosulás több mint ezer híve tüntetett. Faruk Khaddami, a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet egyik vezetője, aki jelenleg Ankarában tárgyal a török kormány­nyal, tegnapi nyilatkozatá­ban kijelentette: Kissinger „amerikai megoldást” akar a térség országaira kényszeríteni. Mint mon­dotta, a PFSZ ellenzi az ameri­kai diplomáciai akciót, amely a Palesztinai nép elleni újabb összeeskü­vést­ jelent. Hasonlóképpen elutasítot­ta a Kissinger-missziót a Le Monde-nak adott nyi­latkozatában Jasszer Ara­fát, a PFSZ végrehajtó bi­zottságának elnöke is. Az izraeli sajtó az el­múlt napokban állítólagos részleteket közölt a megál­lapodás-tervezetből. Egyip­tomi hivatalos személyisé­gek ma rámutattak, hogy ezek a sajtójelentések pon­tatlanok, a dokumentum­részletek torzított és cson­kított formában láttak napvilágot. Ugyanakkor egyiptomi részről rámutat­tak, nem hajlandók „sajtó­háborúba” kezdeni, hanem megvárják, amíg a megál­lapodás ténnyé válik. A New York Times tegnapi értesülése szerint Egyiptom, Izrael és az Egyesült Államok megálla­podott, hogy támogatja független bé­kefenntartó egységek felállítását a Sínai-fél­­szigeten, amennyiben a Biztonsági Tanács eset­leg nem újítaná meg há­rom évre a térségben működő ENSZ-erők megbízatását. A lap állítása alapján ez az egyezmény egyike azok­nak a nyilvánosságra nem kerülő okmányoknak, amelyek a csapatszétvá­lasztási megállapodással párhuzamosan kerülnének elfogadásra. Kubai energiatervek Havanna, augusztus 21. AA kubai villamosenergia­ipar államosításának 15. év­fordulóján Fidel Castro mi­niszterelnök beszédet mon­dott. Szólt az ország ener­getikai terveiről. Ennek megfelelően Kuba 1930-ig megkétszerezné energiater­melését, amely jelenleg 1,2 millió megawattra tehető. 1977-ben kezdik meg az el­ső kubai atomerőmű építé­sét, amelynek első fázis­ban tervezett teljesítménye 500 megawatt lesz. Erdőszéli csendélet az NDK-beli Neubrandenburg-kör­­zet természetbarát­ paradicsomában ÁMOKFUTÓ BAH BÁROK Gyilkoltak a autósok“ Brüsszel, augusztus 21. A nyugati sajtó mind na­gyobb helyet szentel azok­nak a figyelmeztetéseknek, amelyek az illetékes ható­ságokat arra szólítja fel, hogy a legmesszebbmenő szigort alkalmazzák a las­san már elviselhetetlenné váló durva, kegyetlen utcai támadásokat, rombolásokat elkövetőkkel szemben. A legutóbbi mérleg újból igen „figyelemre méltó” volt. Párizsban egy eszét vesz­tett autós sorba rongálta az útjába eső gépkocsi­kat, majd egy négy utas­sal előtte haladó kis Citroen kocsit addig lök­­dösött, míg az felborult. A következmény: egy ha­lott, három sebesült. Ez a szomorú „forgatókönyv” Bordeaux-ban is megismét­lődött. Itt azonban — sze­rencsére — emberáldozatot nem követelt. Brüsszelben, a híres Place Sablonon játszódott le hasonló eset. Egy nagy Ford kocsival „szórakozó” egyén, a sétálók szeme lát­tára sorban megrongálta a járda szélén szabályosan parkoló kocsikat, majd gondosan „megcélozott” egy arra haladó Toyotát, többször nekiment, és amikor annak kétségbe­esett vezetője szerencsé­vel kiugrott kocsijából, az ámokfutó Fordos a menekülő embert vette üldözőbe. A Toyota vezetője egy kapu alatt menedéket­­ta­lált, de egy arra járó idős asszony az üldöző áldozatá­vá vált. A Ford kocsi so­főrje egy 21 esztendős, ré­szeg vandál volt, a Toyota tulajdonosa egy munkából hazasiető, háromgyerekes családapa. A Brüsszeltől, keleti irányban, 120 km-re eső Chimay városkában, sze­mélyi bosszút állni akaró egyének a helyi super­mar­­ketet gyújtották fel. A kár meghaladja az 50 millió belga frankot. Luxemburgban beteges hajlamú gyújtogatók, há­rom helyen is tűzkatasztró­­fát okoztak. Mariethalban egy farmot gyújtottak fel, s a tűz egy közelben álló XVII. századbeli műem­lékként jegyzett kolostort is porrá hamvasztott. Ilyen, s ezekhez hasonló bűnös cselekedeteknek újabban se szeri, se száma itt. Ami talán a legszomo­­rúbb, és még sötétebbé te­szi a jövőt: e vandál bűnök elkövetői a legtöbb esetben 25 éven aluli, talajukat vesztett fiatalok. (mécs) Szétfe­­yzet IAN SMITH LÉPÉSE :Egy év alatt duplájára emelkedtek az árak Rho­­desiában, a nemzetközi infláció itt is érezteti hatását. Nemcsak az árak rohamos emelkedésében és a bérek és fizetések stagnálásában nyilvánul­nak meg az ország gazdasági bajai, hanem fokozó­dó áruhiányban is. „Egyszerűen nem kapok napok óta villanykörtét!” — panaszkodott egy háziasz­­szony az International Herald Tribune augusztus elején Salisburyben járt tudósítójának. „Hiány van vajban, bizonyos fajtájú sajtokban, halakban és más importcikkekben” — így egy másik háziasz­­szony. Amióta a­ szomszédos Mozambik független, és — bár viharosan —az ugyancsak szomszédos Angola is rövidesen erre az útra lép, nemcsak a politikai, hanem a gazdasági helyzet is nehezül Rhodesiá­ban. A blokádot s a gazdasági szankciót a koráb­bi portugál gyarmati rendszer s lelkiismeretfurdalás nélkül szegte meg. Ugyanezt a szívességet immár független afrikai államok — amelyek szívükből tá­mogatják a mintegy 6 milliós rhodesiai fekete több­ség szuverén uralmát a negyedmillió fehér telepes elnyomó hatalmával szemben — természetesen nem fogják megtenni. De nemcsak „fekete oldalról” nehezedik nyomás Ian Smith telepes uralmára, hanem fehér, sőt, ki­fejezetten fajvédő oldalról is. Ismeretes, hogy dr. Vorst­er dél-afrikai apartheidista kormánya — ter­mészetesen nem önzetlenül, hanem a saját hatal­mának megszilárdításása, faji megkülönböztetési politikájának minél további meghosszabbítása érde­kében — már jó ideje engedményekre igyekszik rá­beszélni Ian Smith kormányát. Úgy tesz, mintha a közvetítő szerepét játszaná Salisbury és az afrikai többség konfliktusában. Augusztus elején — per­sze taktikai okokból — a Dél-afrikai Köztársaság Rhodesiában tartózkodó — a rhodesiai afrikaiak partizánmozgalma ellen bevetett — rendőri és ka­tonai erejét Vorster visszavonta Rhodesiából. (Az még nem tisztázott, hogy emberei után hadifelsze­relését, helikoptereit stb. is visszavonja-e?) T n­em utolsósorban e többoldali nyomás követ-t ’­kezménye, hogy Ian Smith most engedményt jelentett be. Abba már korábban beleegyezett, hogy hajlandó leülni tárgyalni az Afrikai Nemzeti Tanáccsal (így nevezik a rhodesiai függetlenségi mozgalmak összefogó szervét) új alkotmány kidol­gozásáról, amely az afrikai többségi uralomhoz ve­zető út első lépése lenne. Csakhogy Smith mosta­náig ragaszkodott hozzá, hogy ezeket a tárgyaláso­kat Salisburyben folytassák le, míg a fekete szerve­zetek valahol a határokon kívül óhajtanak tanács­kozni. Ezt a követelésüket, teljesen indokoltan, az­zal támasztják alá, hogy Salisburyben bármikor le­tartóztathatják őket bármilyen ürüggyel, ha Smithéknek éppen úgy tetszik. Nos, Smith most bejelentette: hajlandó külföldre utazni e konferencia megtartására. (Pretóriába-e vagy Zambiába, ez még nem dőlt el.) E külföldön folytatandó és esetleg megegyezéshez vezető alkot­mányos tárgyalásokat megelőző megbeszéléseket pedig augusztus végén, Rhodesia és Zambia határán, semlegesnek nyilvánított területen rendezik meg. Smith tehát lépett. Igaz, nem éppen nagyot... Barabás Tamás CIA„ Történtek dolgok..." William Colby, a CIA főnöke, egy washingtoni tv­­interjúban kijelentette: „Amerikáé a világ legjobb hírszerző szervezete”, de „kétségkívül történtek dol­gok, amelyeknek jobb lett volna nem megtörtén­niük ...” Mint ismeretes, az ame­rikai kémszervezet a Wa­­tergate-botrány óta áll a közvélemény és a sajtó ér­deklődésének előterében. Az elmúlt két évben sorra nyilvánosságra került a CIA szerepe külföldön: tervek Fidel Castro, Salva­dor Allende meggyilkolá­sára stb. Még nagyobb fel­tűnést és visszatetszést kel­tett, amikor fény derült ar­ra, hogy a CIA — a törvé­nyekkel ellentétben — belföldön is gigászi mé­retű kémkedést folytatott, mindenekelőtt a baloldali személyek és mozgalmak ellen. Colby a közelmúltban ál­lott a CIA ügyeit vizsgáló kongresszusi bizottság előtt. A televízióban arról panaszkodott, hogy a nyil­vánosság mennyit ártott neki: egy sor külföldi hír­szerző intézmény, mondot­ta, amellyel kapcsolatban állanak, most fél, hogy nyilvánosságra kerülhet ez a kapcsolat , és azok az adatok, amelyeket megosz­tanak az amerikaiakkal... Colby szerint a CIA sok külföldi állampolgárságú ügynöke is a leleplezéstől tart. A titkosszolgálati főnök „igen hasznosnak” minősí­tette a CIA belföldi tevé­kenységét. ,Sok amerikai polgár megosztja velünk külföldi vonatkozású isme­reteit.” Minek külföldre menni és igen veszélyes te­vékenységet folytatni, ha az információt itthon is megszerezhetjük. ..Colby annyit hajlandó volt elis­merni, hogy a háromszáz­­ezer amerikairól felfekte­tett akta, a CIA belföldi tevékenységének bizonyos részei törvénytelenek vol­tak.” SVFO SEGÍTSÉGGEL Balsicvgréfiai komplexum A Fekete-tengeri „Druzs­­ba” üdülőtelepen az ABC svéd vállalat az illetékes bolgár szervekkel együtt megkezdte a nyolcszáz sze­mélyes gyógykomplexum építését. Nyitott és a zárt medencével rendelkező sza­natórium épül.

Next