Esti Hírlap, 1976. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-16 / 219. szám
• Mit tudtunk meg a FAM-ról? Mindenekelőtt, hogy Dunaújvárosban van, hogy a folyamatos acélmű betűneve, hogy már a második üzemegységében is folyamatos acélöntéssel termelnek, hogy forradalmian újnak nevezett módon történik itt az acélöntés, ennek eredményeképpen tonnánként 70 kilóval több acélt kapnak, mint a hagyományos eljárással. Azt is láttuk, hogy az öntést vezérlő falautomatikát — ahogy helyben nevezik: a kormányt — olykor kézzel irányítják, és megtudtuk, hogy az első időkben volt alkalom kitapasztalni, milyen is itt az üzemzavar. Hallottunk a közeli és távolabbi tervekről, a továbbfejlesztésről és néhány érdekességnek számító szakmai részletről. Balogh Mária és Bán János műsora, a Termel 1976-ban tegnapi adása elvégezte azt, amit egy ilyen jellegű riport elvégezhet. Néhány lényeges pont bemutatása révén megismertetett a népgazdaság egy jelentős új beruházásával. És az embert — szoktuk ilyenkor kérdezni. Persze, emberektől, ott dolgozó munkásoktól, vezetőktől tudtuk meg a tudnivalókat. De az életük fordulatai, a sorsuk változásai, a nem vállalatra, hanem emberre szabott gondok már nem fértek bele a műsorba. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy az erre vonatkozó néhány kérdés tegnap inkább a hangulatteremtő rutinkérdések közé tartozott, nem is nagyon lehetett más célja, mint a színesítés. Hiszen hogyan férhetne el az acélöntés zajában világgá kiabált két-három mondatba az a fordulat, amit egy vagy tíz vagy száz ember életébe hozott egy gyökeresen új formája a munkának, a több tanulás, a nagyobb tudás, a felelősebb vagy éppen kevésbé idegterhelő „meló”. Ez a műsor a tények műsora, a népgazdasági, ipari, technikai tényeké. Az életmód és gondolkodásmód változásának folyamatát, mint e tények következményét vizsgálni, más, ugyancsak önálló műsor feladata. Balogh Mária és Bán János folyamatosan tudósít a technikai útról, tulajdonképpen akár már most megindulhatna e sorozatuk nyomában egy másik, amely az új gyárakban, az új gépek mellett dolgozó ember életében próbálná felderíteni azt, ami más, ami új, vállalva, hogy amiről tudósít, abban sem hallgatja el az „üzemzavart”. (bársony) „A szoborkészítés — játék...” Pátzay Pál nyolcvanéves Ahogy tegnap késő este a tévé képernyőjén derűs arccal és lélekkel gazdag életútjának fordulatait, eseményeit, izgalmait sorolta elő, ízesen, anekdotázva, emlékeket élesztve, szemében csöppnyi kópésággal — nehezen hittük el, hogy e fiatalos kedvű mester már nyolcvanesztendős. Pedig valóban egy jelentős életpálya szép ünnepéhez érkeztünk. A magyar művészeti élet kiemelkedő jelentőségű, példát adó mestere, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész holnap, szeptember 17-én lesz nyolcvanéves. Azt a művészt köszöntjük, aki szinte elrendeltetésszerűen szobrásznak született. Sok mindent megtanult az életből, s magába szívott környezetéből, de mindvégig önmaga mestere volt. Bár rövid ideig a Képzőművészeti Főiskolát is látogatta, valójában sajátmaga formálta, építette, alakította tehetségét, s mindig tevékeny keze a szobrok során át találta meg azt a plasztikai kifejezésformát, amelyen jelentős műveit létrehozta, vallva az emberről, az emberi élet szépségéről, nagyságáról, vallva a küldetés lehetőségéről. Pátzay Pál egészséges lelkületű és gondolkodású művész, korán fölismerte helyét, szerepét, a legszörnyűbb pillanatokban is hinni tudott az emberben, s egyesek lealjasodása ellenére tudta-hitte, hogy az ember képes megújulni és újjáteremteni önmagát. Pátzay Pál szobrászatéban természetes módon az ember áll a központban. Mindig is az állt, s az ő életművében ez — akárcsak minden jelentős életműben — nem jelent megalkuvást. Annyi irányzat, csak a térre, csak a formára, s tegyük hozzá, csak a sematikus tartalomra törekvő szobrászi előírások és megoldások kereszteződésében is meg tudta tartani önmagát. 1944-ben készült, s ma szülőhelyén, Kapuvárott álló Kenyérszegő című szobra az életet továbbvivő, a jelenben a jövőért élő ember szimbóluma. És egyben a művész egész munkásságáé is. Mert Pátzay Pál így gondolkodott és így gondolkodik ma is. A Képzőművészeti Főiskolán tanítványok, nemzedékek serege nőtt ki a keze alól, akik közül nem egyre méltán büszke, mint ahogyan a tanítványok is meghatott szeretettel és tisztelettel tekintenek a mindig adni tudó, s nemcsak előttük, hanem közöttük járó mesterre. Tegnap epreskerti műtermében kereste fel a televízió stábja, s ahogy beszélt, emlékezett, szemét megpihentette egy-egy pillanatra szép, klasszikus nyugalmú szobrain, a Fésülködő lányon, a Kenyérszegőn, a Verdi-figurán, s a filmről fölidézett székesfehérvári Huszár emlékművön, a pécsi Hunyadi lovasszobron, a Nővéreken, a Kodály-portrén és a Felvonulás téren álló Lenin emlékművön. A riporter megkérdezte tőle: ha újra kezdené, ugyanígy folytatná-e? Pillanatig se gondolkodott, úgy adta meg a feleletet: „Ha ugyanilyen körülmények között élhetnék, csakis így folytatnám. A szoborkészítés számomra olyan mint a gyerekeknek a játék, passzióból csinálom, őszinte vagyok, sohasem hazudtam, s nincsenek aggodalmaim. Tehát úgy cselekednék, ahogy a természet diktálja”. Ha Pátzay mesterről szólunk, nemcsak plasztikáit emlegetjük, a klasszikus nyugalmú nőalakokat, a harmonikus szépségű lovaskompozíciókat, a karakterisztikus portrékat; gondolatban folytatjuk a sort, Pátzay Pál a pedagógus, a nyughatatlan hévvel vitatkozó közéleti ember, a művészeti író. Az utóbbi húszegynéhány évben nem volt olyan vita, amelyben élénken részt ne vett volna. Most, amikor nyolcvanadik születésnapján tisztelettel, szeretettel köszöntjük, és még további alkotó éveket kívánunk neki, arra kérjük: őrizze meg fiatalos hevülését, s mindenre odafigyelő szellemét. (harangozó) A mester a Lenin-emlékmű gipszmodelljével Tinától a mozifllm Két vágy vonzásában Waldemar Podgórski lengyel rendező filmjének témája a mi számunkra is ismerős, mind a moziból, mind magából az életből. A Két vágy vonzásában hőse tizenéves parasztfiú, aki tanulni szeretne, el akarja hagyni a földet, apái foglalkozását. Fontos téma ez, hiszen nemcsak egy ember belső fejlődésének ábrázolására ad módot, hanem a társadalmi összefüggések felvázolásának lehetőségét is kínálja. Sajnos, Podgórski (Ryszard Binkowski regénye nyomán maga írta a forgatókönyvet) eléggé közhelyesen teszi mind a kettőt. Mindaz, ami hősével történik, valóságos. Az üzemi környezet hiteles, a rokonok, a munkatársak elfogadható figurák. De a konfliktusok a lehető legszokványosabbak, s összességükben nem mutatják föl a történet igazát. Minden fordulatot előre sejtünk: amikor például Franck — így hívják a fiút — berúg, bizonyosak vagyunk benne, hogy összevész a szeretett kislánnyal, így is esik a dolog. Ezért aztán nem érdekli a nézőt igazán ennek a „valóságban” és filmhősként is jobbra érdemes fiúnak a sorsa. A főszerepet játszó Krzysztof Stroinski rokonszenves, kedves, tehetséges. Az előkelő alvilág Ebben a filmben nem egyetlen bonyolult bűnügygyel gyűrkőzik a rokonszenves felügyelő, hanem bűnügyek sorával. Egyikkel a másik után, ahogy ezt a rendőri munka hétköznapjai diktálják. Közben gyötrődik kezdődő szívbajával, van régi barátnője és sarjadó kapcsolata .. . no, meg egy kis felismerése arról, hogy a mai Olaszországban is a kis bűnösök legtöbbször elnyerik méltó büntetésüket, míg a nagyok olykor megússzák. Ügyesen megcsinált film, fordulatos, bár itt-ott túlságosan elérzékenyülő történettel, jó színészi játékkal. Enrico Maria Salerno a felügyelőt játssza hatásosan, Luciano Salce pedig egy részeges, cinikus, öreg újságíró hálás figuráját alakítja mértéktartó színészi eszközökkel. Hasonló témákról azonban már sokkal nagyobb erejű filmeket láttunk. Simon István születésének 50. évfordulója alkalmából az írószövetség, a Rádió és az Irodalmi Színpad emlékünnepséget tartott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Képünkön Benkő Gyula a költő portréja előtt. A kilencvenhatnap évad előtt TÁRSULATI ÜLÉS AZ OPERAHÁZBAN Ma délelőtt megtelit az Állami Operaház nézőtere, de nem közönséggel, hanem a színház tagjaival. Lukács Miklós igazgató — a tradícióhoz híven — értékelte az elmúlt évadot, majd a jövő feladatairól beszélt. — Nehéz évad lesz ez is — mondta —, ahogy minden évad nehéz. A követelmények az élet minden területén nőnek.A közönség — teljes joggal — mindig igényesebb lesz, az Operaház pedig fokozott teljesítményeket követel tagjaitól. A fokozódó igényeket mind nehezebb kielégíteni. A színház műszaki állapota közismerten nem a legjobb. ÚJ TAGOK Egyes szektorokban komoly utánpótlási gondokkal küzdünk, a szakemberhiány bizonyos részlegekben hozzánk is elért. Vezető művészeinkre igényt tartanak művészeti társintézményeink, az egész ország közönsége. Mindinkább felfigyel rájuk a külföldi sajtó, a közönség és a külföldi impresszáriók hada. Az Operaház egyrészt büszke is erre, másrészt nem zárkózhat el sem attól, hogy vezető művészeit az egész ország lássa és hallja, sem attól, hogy külföldön is jobban megismerjék a magyar operakultúrát. De ezek a művészek is elsősorban az Operaház tagjai és elsősorban a magyar közönség művészi igényeit kell kielégíteniök. Az Operaház magánénekesnek szerződtette Korcsmáros Pétert, aki Debrecenből került az együttesbe, ösztöndíjasnak Seregény Katalint és Tokody Ilonát, a Zeneművészeti Főiskola most végzett hallgatóit, valamint dr. Póka Balázst. Az együttes új korrepetitora Martos László és új rendező-asszisztensiként működik a színházban Veszprémi András. Saját kérésére nyugdíjba ment Palócz László, az együttesnek több évtizeden át kitűnő tagja. Elszerződtek ketten: Albert Miklós és Peterdi Zsófia. Az Operaház méltó módon kíván részt venni Ferencsik János 70. születésnapjának megünneplésében; felkérték a Figaró házassága betanítására és vezénylésére. A repriz időpontja január 21. Az Operaház holnap szeptember 17-én nyit a tradicionális Bánk bánnal. A címszerepet most is Simándy József éneki, akinek a következő napon lesz 60. születésnapja. Simándy tiszteletére holnap este 1/2 7 órakor házi ünnepség lesz a színpadon, ahol kollégái köszöntik a kiváló tenoristát. (Egy héttel később, 24-én, kezdik az évadot az Erkel Színházban.) TILOS GÉPEZET Lukács Miklós után Szirtes György igazgatóhelyettes tartott tájékoztatót a két színház gazdasági helyzetéről. Ugyanakkor megemlítette, hogy a munkavédelmi felügyelőség egy baleset miatt a felső színpadgépezet működését megtiltotta. Május 9-től július 2-ig rendkívül nehéz körülmények között kellett ezért estéről estére előadásokat tartani. Ügyszeretet, szakértelem és ötletgazdagság kellett, hogy a műsorra tűzött darabokat a csökkent lehetőségeken belül hibátlanul , állítsák be. A nyáron olyan megoldást kellett találni, amely a gépezetet pótolni tudja. Az elképzelést a művészeti vezetés, a szcenika és műszaki vezetők egy emelőrendszer kidolgozásával valósította meg, amely pótlék addig, amíg a színpad korszerű gépészeti felújítása megkezdődik. Az Erkel Színházban új fényszabályozó szerelése folyik, hamarosan befejeződik. Az idén elvégzett felújítások értéke 16 millió forint. Az Operaház tagjai közül szeptemberben sokan énekeltek külföldi színpadokon s az utazások folytatódnak is. Szirmay Márta Hamburgban, Kölnben, Miller Lajos Hamburgban, Lehoczky Éva Drezdában, Kovács Eszter az NDK- ban, Kalmár Magda Csehszlovákiában, Kasza Katalin Londonban, Sass Sylvia Salzburgban, Csengery Adrienne Münchenben, Benné Zsolt Olaszországban, Rozsos István és Begányi Ferenc a belgáknál, Gáti István Hollandiában, Forgács Júlia pedig Franciaországban lép fel. Két külföldi együttest mi látunk vendégül: október elején a Prágai Nemzeti Színházat, november végén pedig a Szófiai Nemzeti Operaházat. Kristóf Károly