Esti Hírlap, 1977. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-08 / 6. szám
MŰJÉGSTADIONOK Holnap délelőtt műjégpályát avatnak Jászberényben. Magyarországon ez a hatodik műjégpálya. Az első — A krónika szerint 1902-ben nyitották meg az első műjégpályát, Chicagóban. Az első európai helyszín, London volt, majd Bécs. Budapesten 1932-ben épült föl a ma is jól ismert Műjégpálya. A hazai folytatás: a Millenáris, a Kisstadion, a Megyeri úti és a dunaújvárosi jégstadion. Jászberényben eddig a fél pálya készült el, a folytatás jövőre következik, így készül . A hagyományos, ma is leginkább elterjedt jégkészítési módszer alapja: az ananóniagáz és a sólé egymásra hatása. A 120 fokos gázt kondenzátorban cseppfolyósítják, a sólékádba vezetik. Párolgása — hőelvonással — lehűti a sólét. A mínusz 8—15 fokos sólé, a hűtőfolyadék csővezetékrendszeren áramlik a pálya alá. A csövek átmérője mintegy négy centiméter, egyegy jégpálya alatt több mint húsz kilométer csővezetéket is lefektetnek. A betonba ágyazott csöveket 1—1,5 centiméteres betonréteg borítja. Erre engedik rá a vizet, amiből a műjégfelület képződik. Hőfoka a korongozókná 1 mínusz 5—7, a műkorcsolyázóknál — főleg a kötelező gyakorlatok értékelése miatt — puhább: mínusz 3—4 fok. Fedett, fűthető — A korszerű műjégstadionokat jégápoló gépekkel gondozzák: tisztítják, gyalulják, felöntik. A pálya piros és kék színű jelzéseit fagyálló festékkel készítik. A leghíresebb jégstadionok fedettek, télen fűthetők. Érdekességük: a jégfelület alig néhány óra alatt felolvasztható, így a pálya a legkülönbözőbb versenyek rendezésére is alkalmas. Ilyen lesz az új budapesti sportcsarnok, első igazi jégstadionunk is. 1978-ban kezdik építeni, a leningrádi sportcsarnok mása lesz. Lelátóin 14 ezren szurkolhatnak. A NAP PROGRAMJÁBÓL Január 8., szombat KOSSUTH: 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Kónya Sándor könnyűzenei felvételeiből. — 14.25: Gép a mezőgazdaságnak! — 14.55: Új Zenei Újság. — 15.30: Világslágerek magyar előadásban. — 15.55: Reklámparádé. —16.00: 168 óra. — 17.30: Rudolf Serkin és Isaac Stern lemezeiből. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Hírek. Időjárás. Sporthírek. — 18.45: Ének Igor hadáról. — 19.31: Verdi operáiból. — 20.25: Hírek. — 20.30: Nótaest. — 21.37: Lemezmúzeum. Závodszky Zoltán énekel. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI : 14.00: Fiataloknak! — 14.45: Aki szerelmes lett a halálba. — 15.00: Népdalok. — 15.25: Orvosi tanácsok a fűszerekről. — 15.30: Hírek. — 15.33: Napraforgó. Gyermekrádió. — 16.20: Éneklő Ifjúság. — 16.30: Hírek. — 16.33: Ötórai tea. — 17.30: Népzenekedvelőknek. — 18.00: Zenés játékokból. — 18.30: Hírek. — 18.33: Pianoforte. Ferenczi György visszaemlékezései. — 19.01: Esti mese. —19.11: Az 1976-os év könnyűzenei koncertfelvételeiből. — 20.30: Hírek. Sporthírek. — 20.38: Arcképvázlat. Mark Twainről— 21.41: Huszka Jenő operettjeiből. — 22.30: Hírek. 22.33: Yehudi Menuhin hegedül. — 23.05: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR. 14.00: Hírek. Műsorismertetés. — 14.05: Lassus-motetták. — 14.28: A Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 15.35: Muszorgszkij összes dalai — zongoradarabok. — Közben: kb. 16.00: Hírek. — 16.38: Komját Aladár versei. — 16.43: Brahms: IV. szimfónia. — 17.30: Béla Rudenko énekel. — 18.00: Hírek. — 18.03: Bemutatjuk új felvételeinket. — 18.34: Mozart kamarazenéjéből. — 19.30: Hírek. — 19.33: Zenekari muzsika. — 21.16: Az 1976. évi Newport Dzsesszfesztivál műsorából. — 22.16: A vadorzó. Részi. Lortzing operájából. — 23.00: Hírek. Időjárás. Január 9., vasárnap KOSSUTH, 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. —6.10: Kellemes vasárnapot! — 7.20: Múzeumi híradó. — 7.23: Emlékezetek az első traktorosokra. — 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 8.05: Útközben. —8.10: Öt kontinens hét napja. 8.26: Magyar tájak dalaiból. — 8.57: Reklám. — 9.00: Olvastam egy novellát ... — 9.25: Giuseppe Di Stefano énekel. — 9.45: Komját Aladár versei. — 9.54: Útközben. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.03: A világgá ment holdvilág. — 10.30: Csicsija, bubája. — 10.44: Népszerű fúvósátiratok. — 10.55: Zenés reklámturmix. — 11.05: Az MRT Szimfonikus Zenekarának matinéja. — Kb. 11.55: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — Kb. 12.05: Utak. Illyés Gyula versei. — Kb. 12.55: Tisztelet az embernek. — Kb. 13.05: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 14.00: Metronóm. — 14.20: Szergej Rahmaninov zongorázik. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.15: Népdalkörök. Mecsekszabolcs. — 15.33: Pillantás a nagyvilágba. — 15.53: Művészlemezek. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.10: Életem, emlékeim. Veres Péter vallomása. — 18.06: Kodály: Háry János — szvit. — 18.30: Hírek. Időjárás. Útközben. — 18.45: Sporthírek. Totó. — 18.50: Örökzöld dallamok. — 19.44: Bartók-kórusok. — 19.55: Azt beszélik ... — 20.25: Rossini: A sevillai borbély. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sporthírek. Totó. — 23.07: Modern írók portréi. Charles Ferdinand Ramuz. — 23.27: Slágerek zenekari feldolgozásban. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Éji zene. PETŐFI: 6.58: Hallgatóink figyelmébe! — 7.00: Az evangélikus egyház félórája. — 7.30: Reger: d-moll szonáta. — 8.00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 8.05: Mit hallunk? 8.30: Hírek. — 8.33: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Friderika. Részi. Lehár— Szenes operettjéből. — 9.25: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. — 9.45: Ránk György szerzeményeiből. — 10.30: Hírek. — 10.33: Szívesen hallgattuk. Vasárnapi koktél. — 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. Népi zene. — Közben: 12.30: Hírek. — 12.46: Százszorszép színház. A dzsungel könyve. Kipling regénye rádióra alkalmazva. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Régi híres énekesek műsorából. — 15.30: Hírek. — 15.33: Holland fúvószene. — 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. —16.00: A vasárnap sportja. — 16.35: Duga Ilona népdalokat énekel, Baranyai Zsolt furulyán, Herencsár Viktória cimbalmon játszik. — 16.58: Reklám. — 17.00: Ötórai tea. — 18.00: Ha még nem tudná . . . Januári tudományos mozaik. — 18.30: Szimfonikus könnyűzene. — 19.18: Esti mese. 19.30: Hírek. — 19.33: Sporthírek. Totó. — 19.38: Kritikusok fóruma. — 19.48: Magnósok, figyelem! — 20.33: Népi zene. — 21.23: Hűtlen hűség. — 21.43: Slágermúzeum. — 22.30: Hírek — 22.33: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 23.15: Goldmark: Falusi lakodalom — szimfónia. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. Műsorismertetés. — 8.08: Orff: Carmina Burana. — 9.07: Nyikolaj Petrov zongorázik. — 10.00: Új Zenei Újság. — 10.35: Világszínház. Celestina. — 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 12.10: Slágerlista. — 12.45: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. — 13.30: Kis magyar néprajz. — 13.35: Zenekari muzsika. — 14.41: Megújhodás. Riport. — 14.56: Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. — 15.08: Régi hangszerek világa. — 15.28: Csak fiataloknak! — 16.28: Bogdan Paprocki énekel. — 16.54: Új Bach-lemezeinkből. — 18.00: Hírek. — 18.43: A Magyar Fúvósötös hangversenye. — Közben: 18.43: Paul Verlaine versei. — 19.43: Hírek. — 19.46: Zenekari muzsika. — 21.36: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 23.00: Hírek. Időjárás, sértésért. — 11.10 : Aprók tánca. (Színes.) Néptáncműsor gyerekeknek. VI/1. rész: Tardona. — 11.35: „Csak a derű óráit számolom . . Találkozás Somogyi Józseffel. Közvetítés a régi Vármúzeumból. — 15.03: Van egy ötleted? (Színes.) Játsszunk matematikát! — 15.25: Ez csak divat! (Színes.) Zenés, táncos divattörténet. VI. 4. rész. — 15.45: Rembrandt. (Színes.) V/2. rész: A lázadó. Kenneth Clark sorozata. — 16.15: Telesport. Az év ifjúsági sportolója. — 16.50: Műsorainkat ajánljuk! — 17.15: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. (Színes.) A változó Föld. — 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. — 18.30: Reklám. — 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: Esti mese. — 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes.) Tévétorna. — 19.00: A hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Tíz kicsi indián. Magyarul beszélő angol film. — 21.30: Sporthírek. — 21.40: Vilt Tibor. (Színes.) ..Előrelépések és visszacsatolások”. — 22.35: Hírek. ( RÁDIÓ ) ( TELEVÍZIÓ) SZOMBAT 14.48: Café Hungária. (Színes.) Kosztolányi Dezső: Vakbélgyulladás. Tévéfilm. — 15.20: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. A baromfitenyésztő (ism.) — 15.35: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 1. Stan és Pan Francia rajzfilmsorozat. 20. rész: Talpalatnyi lökhajtás. 21. rész: A kőkorszaki cukorka. 22. rész: A formatartó öltöny. 2. Karácsonyi kincskereső. (Színes.) A Szegedi Körzeti Stúdió műsora (ism.). — 16.15: Hírek. — 16.20: Hasznos mulatságok. ..Éltemet ha elpipáztam”. — 16.55: Reklám. — 17.00: A bányába még besüt a nap. Az eocénprogram a megvalósulás útján, ifi, 3. rész. — 17.30: Parabola. — 17.50: Közös hazában. A hazánkban élő nemzetiségekről szóló sorozat záróadása. — 18.25: A költészet játékai. A lehetséges lehetetlen. — 18.50: Egymillió fontos hangjegy. (Színes.) A Televízió könnyűzenei sorozata. — 19.05: Stop! (Színes.) Közlekedj okosan! — 1. rész (ism.) — 19.10: Cicavízió. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes.) Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Jópipák. Angol film. — 20.30: Solaris. (Színes.) Magyarul beszélő szovjet film két részben — 23.10: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Mozart: A varázsfuvola. (Színes.) Kétfelvonásos opera. A Hamburgi Staatsoper előadása. felvételről. — 21.15: Közben: Tv-híradó 2. VASÁRNAP 9.23: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes.) Tévétorna (ism.) — 9.30: Mindenki Iskolája. 1. Matematika. A számok világa (ism.) — 10.05: 1. Irodalom. ..Úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér” (ism.) — 10.35: 2. Matematika. Ami mérhető, azt mérd meg! A mérés (ism.). — Közben: 10.00: Hírek. — 11.00: Bozó. Francia rajzfilmsorozat. 1. rész: Bozó és a szörny. 4. rész: Kísérletet kí . SZOMBAT, VASÁRNAP Operaház sz.: Rodelinda (NI- bérl. 4. ea., 7) — r.: Háry János (Ifj. bérl. I. sor. 3. ea.. dell); Szöktetés a szerájból (Basilides bérl. 4. ea., 7) — Erkel Színház sz.: Bach: E-dúr hegedűverseny; Monteverdi: Átváltozások (Bemutató); R. Strauss: Don Juan (Felújítás); Ravel: Bolero (Béri. sZün. este 7) — v. : Légy jó mindhalálig (Failoni béri., 4. ea., deli); Bach: E-dúr hegedűverseny; Monteverdi: Átváltozások; R. Strauss: Don Juan; Ravel: Bolero (Losonczy béri, 5. ea., 7) — Zeneakadémia sz.: a Magyar Állami Hangversenyzenekar Brahms-estje (Három népszerű zenekari hangverseny 2. este fél 8) — Kisterem sz.: Bánky József zongoraestje (fél 8) — r.: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara (del); Beethoven összes zongoraszonátái (Középisk. bérl. 4. du 4) ; Prunyi Ilona zongoraestje (Őszi zongorabérl. 3., este fél 8) — Nemzeti Színház sz.: Kulcskeresők (Fein. béri. L. sor. 1. ea., 7) — v.: VII. Gergely (dell); Kulcskeresők (Fein. béri. A. sor. 2. ea., 7) — Madách Színház sz., v.: Wroclawh Pantomim Színház vendégjátéka (7) — Madách Kamaraszínház sz.: Bunbury (Vl. béri. 7) — v.: A házasságszerző (du fél 3) ; Bunbury (7) — Vígszínház sz.: Fej vagy írás (P.-bérl. 2. ea., 7) — v.: Popfesztivál (du fél 3); Bolha a fülbe (7) — Pesti Színház sz.: Hárman a padon (7) — v.: Macskajáték (du fél 3); Egy őrült naplója (7) — Ódry Színpad sz.: Keshani Ali balladája (du 3) — Thalia Színház sz.: Bánk bán (7) — v.: A hétfejű tündér (dell) ; Bánk bán (7) — József Attila Színház sz.: Vízkereszt (M-bérl. 3. ea., 7) — v.: Buborékok (du fél 3); Vízkereszt (Bródy béri. 3. ea., 7) — Fővárosi Operettszínház sz.: Nebáncsvirág (du fél 3); Csárdáskirálynő (Komb. 12. bérl. 3. ea., 7) — v.: Orfeusz az alvilágban (du fél 3 és este 7) — Budapesti Gyermekszínház sz.: Hókirálynő (du 3) — v.: Hókirálynő (del); Csipkerózsika (du 3) — Huszonötödik Színház sz.: Holdfényt vetettem. A Kormorán együttes műsora (du fél 5) : Zsugori uram . . . (fél 8) — v.: Egyvégtére két vágta. Sándor György humoralista 4. szerzői estje (du fél 5); Zsugori uram . . . (fél 8) — Vidám Színpad sz.: Lehetünk őszinték? (fél 8) — v.: Él még a kabaré?! (du fél 4); Egy király Párizsban (este fél 8) — Mikroszkóp Színpad sz., v.: Ki- fog gólt lőni? (este fél 9) — Radnóti Színpad sz.: Vonalra várva — A Bizalom Vonala (7) — v.: Minden másképpen van (de 11); Tárlat az utcán II. Bolyai János estéje (7) — Állami SZÍNHÁZ Intézményünk D kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező gépjárművezetőt keres Latvia Raf mikrobusz vezetéséhez. Jelentkezés személyesen, Budapest V., Steindl Imre u. 12. KÖIG. Fővárosi István Kórház azonnali belépéssel felvesz kézbesítőt. Jelentkezés: gazdasági igazgatóságon, Bp. IX., Nagyvárad tér 1. X., Tanács V. B. személyzeti osztálya jogi végzettséggel rendelkezőket felvesz, valamint műszaki osztálya építési főelőadót. Jelentkezés személyesen: Bp. X., Pataky István tér 29. I. em. 38. A Rákosmenti ÁFÉSZ felvételre keres kereskedelmi gyakorlattal rendelkező hálózati ellenőröket. Jelentkezni lehet a Rákosmenti ÁFÉSZ központi irodájában, Budapest XVII., Ferihegyi út 46. Telefon: 476— 587. Színház- és Filmművevészeti Főiskola felvesz főállásban takarítónőt és portást. Felvessünk bolti átvevőt és csomagolót (jelentkezés dr. Köves Róbertnál, telefon: 173— 485), továbbá nyugdíjast anyagbeszerzési teendők ellátására (jelentkezés Szávai Pálnál, telefon: 173—765). Fotó Optika Isz., V., Kossuth Lajos u. 17. Férfi raktárost, gondnokot felveszünk. 42. sz. Szakmunkástanuló Kollégium, Bpest XI., Ménesi út 94. sz. Tel.: 609 —904. Azonnali felvételre keresünk emelőkosaras MP 20-as gépkocsihoz vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt. Jelentkezés: Föv. VII. ker. Ingatlankezelő Vállalat, Bp. VII. ker., Damjanich u. 48., termelési osztály. Tel.: 229—466. karbantartó fűtésszerelőt felvesz a Hírlapkiadó Vállalat. Jelentkezés: Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3. Konyhalányt délutáni műszakba felvesz a Hírlapkiadó Vállalat, Bp. Vill., Blaha Lujza tér 3. Középirányító szerv revizori csoportvezetőt és revizort keres számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel. Jelentkezést ,,Kulturális szolgáltatás” jellgére a kiadóba kérjük. Takarítónőket 8 és 4 órás munkaidővel felvesz a Hírlapkiadó Vállalat. Jelentkezés a Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3, Interlock 3 szálas sürgősen eladó. ..Kifogástalan EH 113 331” jeligére a kiadóba. 120 literes Hajdú villanybojler, kád, kézmosókagyló, csaptelepekkel kompletten, kifogástalan állapotban, felszerelten eladó. II., Dimitrov 72. fsat. 1., este. 1977. február 2-án 12 órakor árverésre kerül egy Ford Taunus típusú személygépkocsi. Az árverés helye: V. ker., Markó u. és Bihari János u. sarok, ahol az árverés megkezdése előtt egy órával megtekinthető a gépkocsi. Skoda Coupé eladó. Érdeklődni 654—521 telefonon este 5 után. Kisiparos másfél szobás független lakást bérelne. 1183 Budapest, Ond u. 70. Bérlőtársi viszonyomat egy vagy másfél szoba komfortosra cserélném. Telefon: 159—806. Gellértnél kertes táv,fűtéses otthonomba felveszek gyermekszerető főző mindenest, bejárással. 652—126. Redönykészítés, javítás, felújítás. Telefonügyelet: 414-509. Bejárónőt keresek. Jelentkezés: Gulcsik, Bp. II., Báthori L. u. 22. (5 6-os busz hűvösvölgyi végállomásánál). Déryné Színház v.: Aranyvölgy (7) — Állami Bábszínház sz.: Furfangosok (du 4) — v.: Misi mókus vándorúton (de 11 és du 4) — Jókai téri Állami Bábszínház sz.: Jancsi és Juliska (du fél 3) — v.: Jancsi és Juliska (de fél 10) — Kamara Varieté sz., v.: Fiatalabbak is elkezdhetik (du 3., fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz sz.. v.: Aeros-cirkusz (de fél 4, fél 8 és vasárnap de 10-kor is.). Sítanfolyamok Zakopánéban! Utazás vonattal és autóbusszal, elhelyezés turistaházban, félpenziós ellátással. Időpontok: I. 29. II. 6. Részvételi díj: 2390— 2890 Ft (elhelyezéstől függően). Jelentkezés a Budapest Tourist és a megyei idegenforgalmi hivatalok irodáiban. (x) ( KÖZLEMÉNYEK ) * I. Megnyílt a testkultúra szalon nők és férfiak részére. Kondicionálás, testalaktartás, formálás. Fogyasztás bioszaunával. Cím: Budapest XII., Lékai J. tér 9. Tel.: 460—464. (x) Dr. VAJDA ERNŐ fotóművész .,Sziklákon, kövek között” című kiállításának nyitva tartása meghosszabbítva január 9-ig. Helikon Galéria, V., Eötvös Loránd u. 8. — Egyetem térnél, (x) Sítanfolyamok Brassó-Poianán! Utazás vonattal és autóbusszal, elhelyezés turistaházban, teljes ellátással. Időpontok: I. 25—11. 1., I. 31—11. 7., II. 6—13. Részvételi díj: 2490.— Ft. Jelentkezés a Budapest Tourist és a megyei idegenforgalmi hivatalok irodáiban. (x) A Magyar Állami Operaház korrepetítori állás betöltésére meghallgatást rendez 1977. január 24-én de. 9 órakor. Jelentkezés a személyzeti osztályon. (x) Teli telitalálat a Maxim Varieté új műsora Mario Prado és Loscantos spanyol énekegyüttes vendégfellépése nemzetközi varietéműsorral. Naponta 2 előadás, este 8 és éjjel 11 órakor(Bp. VII., Akácfa u. 3.) Tel.: 22—78—58. Elővétel délelőtt 11 órától. (x) ( HÉTVÉGI SPORTMŰSOR)/ SZOMBAT Kézilabda: Nemzetközi férfitorna a Kőér utcai csarnokban: Minaur Baie Mare (román)— Elektromos, 16 ó. Ausztria—Bp. Spartacus, 17 ó. Röplabda: Női Európa Kupa elődöntők a Vágóhíd utcában: II. Dózsa—OK Rijeka (jugoszláv) a KEK-ért, 15 ó. NIM— ASU Lyon (francia) a BEK- ért. 17 ó. Vívás: Első felnőtt tájékoztató női tőrverseny, Sportcsarnok, 8 órától. VASÁRNAP Kézilabda: Nemzetközi férfi torna a Kőér utcában. Elektromos—Bp. Spartacus 9.30 ó., Ausztria—Minaur Baie Maré 10.45 ó. Röplabda: Bp. Honvéd—Panathinaikosz Athén (görög) férfimérkőzés a KEK elődöntőjében, Sportcsarnok, 16.30 óra. Sí: Az V. Dózsa országos futóversenye, Kékestető, 10 ó. Dunakanyar Kupa műlesiklása, Dobogókő, 8.30 ó. A MOM országos ugróversenye, Mátraháza, 10 ó. Baudis Kupa, a BKV Előre óriásműlesikló-versenye a Szabadság-hegyen, serdülők, 10 ó., felnőttek 12 ó. Sportlövészet: Budapest légfegyveres bajnoksága. Csáktornya park és Marcibányi tér, 8 óra. Vívás: Első felnőtt kardtájékoztató, Sportcsarnok, 8 óra. TOVÁBBRA IS PROLONGÁLVA A VÖRÖS CSILLAG ÉS A STÚDIÓHÁLÓZAT MŰSORÁN: AZ ÍGÉRET FÖLDJE Kétrészes, színes, szinkronizált lengyel filmalkotás, REYMONT regényéből. Rendezte : ANDRZEJ WAJDA