Esti Hírlap, 1978. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-02 / 28. szám

Téma: a tájékoztatás Moszkva, február 2. Moszkvában tegnap be­fejeződött a szovjet tömeg­tájékoztatási eszközök kép­viselőinek kétnapos érte­kezlete. A tanácskozáson az újságok és folyóiratok, a televízió és a rádió, vala­mint az egyéb tömegtájé­koztatási eszközök munka­társai áttekintették a sajtó feladatait az SZKP XXV. kongresszusa határozatai­nak, a szovjet nép vívmá­nyainak ismertetésében. a Közel-Keleten­ Róma, február 2. A sáskák, amelyek az utóbbi tizenöt évben nem veszélyeztették az arab vi­lágot, a Közel-Keleten most ismét felütötték a fejüket. Sáskajárást észleltek Szaúd- Arábiában és a Jemeni Arab Köztársaságban a Vö­rös-tenger partja mentén. Szaúd-Arábiában rovar­irtó szerekkel vették fel a harcot ellenük, fennáll azonban a sáskák szaporo­dásának veszélye, mert a bő esőzések ezt előmozdít­ják. Panama csatorna Kockázatos manőverek Washington, február 2. Zlok­ai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Carter amerikai elnök, tegnap este országos tv- és rádióbeszédben szólította fel a lakosságot: támogas­sa a Panama-csatornáról kötött szerződéseket. Az ok­mányok a jövő héten kerül­nek a szenátus elé, ahol mindeddig nincs meg a tör­vénybeiktatásukhoz szüksé­ges többség. A Carter-kor­­mány első nagy külpolitikai erőpróbájának tekinti a Pa­namával kötött szerződések ügyét: siker esetén nagyobb bi­zakodással nézhet a kö­vetkező, a törvényhozás köreiben élesen vitatott nemzetközi megállapodá­sok, így a jövendő SALT- szerződés sorsa elé. A tavaly kötött megálla­podások előírják, az Egye­sült Államok a 2000. évig adja át Panamának az 1903 óta birtokolt csatornaöveze­tet. A Panama területét ket­tészelő, 16 km széles föld­­sáv állam az államban, ame­rikai közigazgatással, ka­tonai támaszpontok lánco­latával. Mivel befolyásos törvényho­zási körök ragaszkodtak hozzá, hogy Amerika 2000 után is katonai előjogokkal rendelkezhessék volt gyar­matán, Carter amerikai és Torrijos panamai elnök, ok­tóberben kiegészítő megál­lapodásra jutott: eszerint az Egyesült Államok 2000 után is beavatkozhat katonai erő­vel a csatorna „semlegessé­gének” védelmében. A szenátus külügyi bizott­sága a héten nagy többség­gel elfogadásra ajánlotta ugyan a szerződéseket, de azzal a kiegészítéssel: tar­talmazzák az okmányok a két elnök fenti, későbbi megállapodását is. A látszólag jelentéktelen részlet kockára teheti az az egész ügyet. Panamában már korábban népszavazás döntött a szer­ződések elfogadásáról, ha nem is elsöprő, de kéthar­mados többséggel. Az egyezmények módosítása újabb népszavazást tenne szükségessé. TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS • • et VÖRÖSKERESZT-AMTOK KIFORGATÁSA Genf, február 2. — Nyugatnémet újnáci körök visszaélnek a Vö­röskereszt Nemzetközi Bi­zottságának nevével. Azt próbálják bizonyítgatni, hogy a győztes nagyhatal­mak túloznak, amikor a náci koncentrációs tábo­rok hatmillió áldozatáról beszélnek — közölte Genf­ben a Vöröskereszt egyik szóvivője. — A náci rend­szert és a Hitler-Németor­­szágot tisztára mosni pró­báló újságcikkek — mon­dotta a szóvivő — a bizott­ság nemzetközi nyomozó szolgálatának egyik adatát felhasználva azt állítják, hogy „csak” 350 ezren haltak meg a lágerekben. Ez a szám azonban csak a Vöröskereszt nemzetközi nyomozó szolgálata által közvetlenül a háború után talált listákból ered. Ezt a listát a koncentrá­ciós táborokban megtalált német összesítésekből ál­lították össze. De sok lágerben egyálta­lán nem vezettek listát, másutt pedig a ném­et ható­ságok megsemmisítették, hogy, ne kerüljön a szövet­séges hatalmak kezébe — mondotta a szóvivő. Közölte, hogy a bizottság nevével visszaélő cikkek jelentek meg a nyugatné­met Deutsche National- Zeitungban, valamint „A hatmillió mítosza” és a Valóban meghalt hatmil­lió?” című pamfletekben, amelyeket német és angol nyelven, terjesztettek az NSZK-ban és Nagy-Britan­­niában. Említést tett A. R. Butz amerikai szerző 1976- ban megjelent „A huszadik század reményei” című há­romszáz oldalas írásáról, amelyben szintén csak 350 ezer halottról van szó. LAKÁS­KMBNNTARTÁS 10%-OS ÁRENGEDMÉNY a március 31-ig megrendelt, s a vállalat által megjelölt időpontig befizetett és beütemezett GÁZSZERELÉSI, FESTÉSI ÉS TAPÉTÁZÁSI MUNKÁKRA OTP-hitelre is. Megrendelésfelvétel, tanácsadás, felvilágosítás: FŐVÁROSI JAVÍTÓ SZERELŐ VÁLLALAT Budapest VII., Akácfa u. 7. Telefon: 420-538, 420-943. ­ FRANCIA VÁROSOK (1.) ^ Karnevál menyasszonya A franciák szívesen tré­fálkoznak egyik legszebb városuk, Nizza rovására: „Léteznek egyáltalán niz­zaiak? Hiszen ott minden­ki csak átutazó!” „Nizzaiak? Ugyan, kérem! Turisták, nyugdíjasok, gengszterek, szélhámosok, a rulett meg­szállottjai, kitartott nők, krupiék, feketelábúak (a volt afrikai gyarmatokról hazatelepült és ott fekete csizmát viselt franciák) vá­rosa csupán.” „A francia Las Vegas: szerencsét pró­bálni mennek oda az embe­rek.” Másik oldalról viszont dé­delgetik: a Riviéra király­nője, Karnevál őfelsége menyasszonya, a virágok városa. Semmilyen jelző sem elég jó lefesteni az An­­gyalok­ öblének hallását, a hegyek ívét,, a pálmákkal, viktoriánus palotákkal, ho­telekkel, vagy éppen ultra­modern szállókkal szegett világhírű Angolok sétá­nyát, s a tenger kékségét. Az­ utazó hajlamos — már csak kényelemből is — el­fogadni ezeket az álarcokat és nem tekint mögéjük. Hi­szen oly kevés időt tölthet itt! Nizza nagyon drága és kegyeit nem a kispénzű hó­dolóknak tartogatja. Egy séta a promenádon meggyőz erről: itt, ahol a pénz nem bújik meg diszkréten a pán­célszekrényekben, hanem gőgösen fitogtatja magát, ide, e páratlan luxust árasz­tó díszletbe jól beleillenek a kutyáikat, sőt, majmaikat sétáltató, nemesprémekbe burkolódzó hölgyek és urak. Legfeljebb azon tűnődik el a hidegből jött utas, mi­lyen fáradtan, unottan, fa­nyalogva lépegetnek, s ar­cukat csupán azért fordít­ják a kékséges tenger felé, hogy lebarnuljanak. Fiatalt csak elvétve látni ilyenkor, télen, hiszen köztudott, hogy a francia Riviéra mennyire vonzza a nyugdí­jasokat. Néhány lépés az Angolok sétányától befelé és máris Ó-Nizza barátságos, olaszos­ hangulatú utcáiban találja magát az ember. A város csak 1860-ban csatlakozott — népszavazással — Fran­ciaországhoz, addig Sza­­voja rés­z volt. Műhelyek, apró, régimódi boltok, ká­véházak, kiskocsmák, a vi­rág- és halpiac világa ez. És a véget nem érő cseve­géseké. Sok a lézengő fér­fi, tévét néznek a bárocs­­kák mélyén, kártyáznak, de főleg mesélnek. Ezerszer hallott, nosztalgikus gyar­mati emlékeket. És persze szidják a kormányt, a vá­rosi tanácsot, mert nincs elég munka. Ami igaz is. Lenne persze a partvidék ipari centrumaiban, de ugyan ki megy el Nizzából, mikor az egész világ arra vágyik, hogy ide jöhessen? A gazdagok és a lézengő kisemberek világa között létezik egy harmadik Niz­za, a keményen dolgozó városlakóké. — A Cote d'Azur 980 be­jegyzett hoteljéből — ez 25 700 szoba —1 230 itt ta­lálható — mondja Guy Taillier, a sajtóiroda veze­tője. — A partvidék tavaly ötmilliárdot keresett a tu­rizmuson. Nizza lakóinak fele is ebből él. S a turiz­mus gyors, fejlődésével együtt növekedett maga a város: már majdnem 400 ezren vagyunk. — Az utóbbi időben a pihenést szolgáló utazás mellett dinamikusan fejlő­dik az üzleti turizmus is. Berendezkedtünk konferen­ciák, üzleti tárgyalások fo­gadására. Cannes filmfesz­tiváljáról híres, Nizza évek óta nagy sikerű könyvvá­sárt rendez. Tudjuk, a hely­nek sokat köszönhetünk: ki nem jön ide szívesen? — S a lakosság másik fele? — Nagyon sok a nyug­díjas — nemcsak gazdag, de kispolgár is —, akiket a na­pos, örök tavasz vonz ide. Rajtuk kívül a hagyomá­nyos déli iparban dolgozik a többség: konzervgyárak­ban — olivabogyó, lekvárok —, az olivasaj­tolókban, a virágkertészetekben,­ szá­raztésztaüzemekben — olasz örökség —, parfümkészítés­ben. Újabban konfekció­­ipar telepedett ide és elekt­ronikus berendezéseket is készítünk. — És a fejlődés fontos je­le: 1960-ban egyetemet ka­pott a város. Jogi, termé­szettudományi és bölcsész­kara van, hatezer hallgató­val, öt éve jártam itt. Akkor a városházán elmondták, mi mindent terveznek. Lá­tom, sok ígéret valóra is vált Megépült az óriás új autóbusz-pályaudvar. A partvidéket, de a hátorszá­got is beálazzák a buszjá­ratok. Eredeti megoldás, a helyhiánnyal küzdő város­ban, a pályaudvar tetejére sétálóparkot telepítettek, sok-sok virággal, fával, bo­korral. Este kivilágítják. Pompás szórakozás innen figyelni Nizza életét. Valódi látványosság lett az új, 30 ezer négyzetméte­res bevásárlóközpont, a re­pülőtérre vezető út mentén. Az ország legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, s az egész partvidékről vonzza a vevőket. Új, 600 ágyas luxushotelt, új kaszinót is kapott a város. Nizza, talán mondani sem kell, a jobboldal, a kor­mánytöbbség egyik oszlopa. Jacques Médecin polgár­­mester 1976 óta a turista­­ügyek államtitkára is. Le­­győzhetetlennek tartott ütő­kártya van a kezében: apja is itt volt polgármester, s az egyik nagy bulvár a nevét viseli. Tősgyökeres nizzai tehát. Mindenkit ismer és mindenki ismeri: 1967 óta képviselő, tizenkét éve pol­gármester. Ezt a langyos politikai idillt 1974-ben, az elnökválasztáskor váratla­nul megzavarta, hogy Mit­terand megkapta itt a sza­vazatok 46,5 százalékát. Ál­talános elképedés. „Ki is­meri igazán Nizzát?” — ta­lálgatták az újságok. A ha­ladó sajtó persze megírta, hogy nem váratlan és ki­számíthatatlan­­ „csapás” volt a baloldal előrelépése a hagyományok városában. Sokkal inkább súlyos hi­bák türelmetlen politika okozta. Még 1972-ben a pol­gármester például be akar­ta záratni a négy ifjúsági és kultúrházat, mondván, ezek a „forradalom böl­csői”. Válaszul e kultúrhá­­zak vezetői közzétették mű­ködésük mérlegét, amely olyan pozitív, hogy egyelő­re a tanács kénytelen volt elállni szándékától. De az egyetemi városban ezt a szándékot aligha bocsátja meg az ifjúság. Alaposan megtépázta a városi vezetés tekintélyét egy csúnya telekspekulációs ügy is, aztán a tavalyi vi­lágraszóló botrány — egy volt OAS-katona a csator­nahálózatból alagutat vájt az egyik bank páncéltermé­be és kifosztotta azt —, né­hány hete pedig hamis pénz­­gyártókat fogtak el, s hóna­pok óta húzódik az új és a régi kaszinó nem éppen tiszta üzleti vitája. Mindez fenntartja, sőt, növeli a vá­ros „gyanús” hírnevét. S a „csúszás” folytatódott. A tavalyi helyhatósági vá­lasztásokon Jacques Mé­decin alig tudta megőrizni székét: a negyedmillió sza­vazatból mindössze 340 többséget kapott csupán. A francia délen — latin örök­ség — a helyi politika sok­kal inkább személyekhez kötődik, mint pártokhoz. Az egyéniségnek, a tiszta hírnévnek igen fontos sze­repe van. Nos, úgy tűnik, a helyi polgármester körül „valami nincs rendben”. Három bal­oldali újsággal is pereske­dik, mert ezek megszellőz­tették egy gyanús személy­­lyel való üzleti-politikai kapcsolatát. Amikor a ja­nuár 3-i első tárgyalásról a Le Canard Enchainé — ha­ladó szatirikus hetilap — beszámolt, Médecin elkö­vette azt a hibát, hogy hí­veivel felvásároltatta a la­pot Nizzában. Amitől a té­nyek nem változtak ... Lukács Teréz Nem Kanada, nem az Északi-sark, és nem is kutyaszán, hanem Bajorország, a hagyományos póni-szánversennyel. Elfogták a „ jóképű Elfogták a madridi „jóké­pű” rablót, így nevezték áldozatai azt a fiatalem­bert, aki az utóbbi hóna­pokban több­­tucat taxiso­főrtől, benzinkútkezelőtől rabolta el a napi bevételt. Módszere mindig azonos volt: késő este valahová a külterületre vitette magát, amikor célhoz értek, pisz­tolyt fogott a taxisofőrre, elvette tőle a bevételt, és eltűnt az éjszaka sötétjé­ben. A sok távi rablás miatt azonban a külterületre tar­tó taxik utasait sűrűn el­lenőrizték a rendőrjárőrök. A rabló ezért helyet vál­toztatott és a benzinkutak­­ra támadt. Lopott autóval, többnyire egy elegáns Cit­roennel állt meg éjjel va­lamelyik országúti benzin­kút előtt, megtöltötte a ko­csi tartályát, és amikor a kútkezelő a nyugtát állítot­ta ki, pisztolyt fogott rá, s elvette tőle a pénzt. Végül egy országúti el­lenőrzésen bukott le, kide­rült, hogy a rettegett rabló, a büntetett előéletű 18 éves Juan Tancon ártalmatlan játékpisztollyal követte el rablótámadásait, még riasz­tó lövést sem tudott volna leadni. A pisztoly azonban annyira hasonlított az iga­zihoz, hogy minden áldoza­ta engedelmeskedett neki. (lehet) EGYMILLIÓS REMÉNYSÉG A Correák örökségre várnak Spanyolországban is jelentkeztek a Correa-örökösök. A madridi rádió bemondta: Brazíliában egyenesági örökös nélkül meghalt egy Correa nevű emigráns spanyol, aki óriási vagyo­náról úgy rendelkezett, hogy osszák szét az egész világon azok között az emberek között, akiknek szintén Correa a vezetékne­vük. A hír megmozgatta a Correák képzeletét, mert azt is kö­zölték, hogy a különc 5 milliárd peseta (kb. egy és negyed mil­liárd forint) örökséget hagyott hátra. Rögtön elkezdődött a szá­­mítgatás, mennyien lehetnek a jogos örökösök. A madridi tele­fonkönyv ötven személy nevét tartalmazza ezzel a vezetéknév­vel, amely azonban nem a spanyol fővárosban a legelterjed­tebb, hanem a Kanári-szigeteken. Úgy vélik, körülbelül ötez­ren élhetnek ezzel a vezetéknévvel, nagy többségük Spanyolor­szágban, így egymillió pesetára számítanak fejenként, ha csak a hírről ki nem derül, hogy tréfa az egész. Brazília madridi nagykövetsége egyelőre hallani sem akar az ügyről. (1)

Next