Esti Hírlap, 1978. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-29 / 100. szám

MŰCSARNOKTÓL MŰCSARNOKIG Futók asztaltcsatáj a Ligetben Kalandozás a Ligetben — avagy futóverseny a Mű­csarnoktól a Műcsarnokig. Jubileumához érkezett a Képes Sport és a Magyar Atlétikai Szövetség közös rendezésében bonyolódó május elsejei futóverseny. 28 magyar egyesület 95 in­dulójával és értékes nem­zetközi mezőnnyel — két angol, két NSZK-beli 4 ro­mán, 3 szovjet, 3 lengyel és két finn futó részvételével­­— kerül sor az „aszfaltvia­­dalra”. A rendezők számí­tottak a tavalyi győztes NSZK-beli Detlef Uhle­­mann részvételére, aki azonban sérülés miatt nem indul, a finnek mindig szá­mottevő, s főleg törekvő versenyzőket küldenek, az angolok Wild révén rangos versenyzőt állítanak rajt­hoz. A verseny rangjára jel­lemző, hogy első győztese a finnek csodafutója, Lasse Viren volt, utána Barnard Ford, majd Mohácsi Péter és tavaly Uhlemann iratko­zott fel a győztesek listájá­ra. Az idén a magyar élme­zőnynek kötelező az indu­lás, s ez jó színvonalat és főleg jó versengést ígér. A Műcsarnoktól indul május 1-én (15.30) a „ligeti kalan­dozásra” a mezőny, a Dó­zsa György úton futnak a Tanácsköztársasági emlék­műig, ott fordulnak be a Ligetbe, ahol három — egyenként mintegy 2000 méteres kört — futnak, s újra a Dózsa György utat érintve jutnak el a célig. A táv mintegy 7600 méter, az ünneplő, szórakozó nézők buzdítása közepette vívják meg aszfaltcsatájukat a fu­tók. A budapesti verseny ha­sonló rangot vívott ki ma­gának, mint a többi nagy városi futóverseny, ahol a tízezresek, ötezresek, aka­dályfutók tavaszi próbát tartanak felkészültségből. A hazai felnőtt és ifjúsági mezőny és a meghívott fu­tók versengése az ünnep kiemelkedő eseményévé avatja az ötödik alkalom­mal rendezett városi futó­versenyt. Az országos hajtóbajnokság első fordulója Pakson A Magyar Lovas Szövet­ség kérésére a paksi Duna­­menti Egyesülés Termelő­szövetkezet elvállalta az or­szágos hajtóbajnokság első fordulójának megrende­zését. A verseny április 29 —30-án és május 1-én lesz Pakson. A beteg Abonyi Imre és a sérült Muity Fe­renc kivételével a teljes magyar élgárda bakra ül, hogy bizonyítsa fel­kész­ülé­sét az ez évi világbajnok­ságra. Május 1-én délelőtt valamennyi versenyző foga­tával együtt ott lesz a pak­si Községi Tanács május 1-i felvonulásán. (MTI) A NAP NEREI - SOROKBAN Szófia Nagydíj A Szófia Nagydíjért kiírt nemzetközi férfi kosárlabda­­torna ötödik napján Budapest válogatottja 83:77 (39:33) arány­ban győzött Berlin ellen. To­vábbi eredmények: Varsó— Moszkva 84:78, Prága—Szófia A 73:77, Bukarest—Szófia B 102:90, Párizs—Havanna 09:65. Vezetnek a magyarok Szegeden a városi sportcsar­nokban kezdődött meg a Ma­gyarország—Svájc nemzetek közötti női tornaverseny. Az első napon az előírt gyakorla­tokat­ mutatták be, s a magyar tornász­nők tetemes, előnyt sze­reztek, az állás az előírtak után: Magyarország—Svájc 186,10,18, 30. Egyéni összetett­ben: 1. Kanyó 37,55 p. Jövés-menés Szegeden A labdarúgó NB I-ből kiesett SZEOL vezető­edzője, Himer, szerződése június 30-án lejár. A sportkör nem újítja a m meg, s már megállapodott dr. Dunai Jánossal, a Pécsi MSC volt pá­­lyaedzőjével. Az előzetes tár­gyalást az MLSZ engedélyezte. SPORTPROGRAM SZOMBAT Röplabda: NB I osztályú férfimérkőzések az 1—6. he­lyért. Bp. Honvéd—Vasas, Fáy u., 13 óra. Bp. Vasas Izzó—Cse­pel, Megyeri út, 17 óra. Torna: Magyarország—Svájc női válogatott csapattalálkozó, szabadon választott gyakorla­tom. Szeged, Városi Sportcsar­nok, 13 óra. Vízilabda: OB I. osztályú mérkőzések: Vasas Izzó—Tata­bánya, Hajós Alfréd uszoda, 17 óra, BVSC— Vasas, Szőnyi út, 16 óra, FTC—Eger, Komjá­­d­i uszoda, 18.30, U. Dózsa— OSC, Komjádi uszoda, 19.30. VASÁRNAP Autó: Az országos terepbaj­­nok­ság második fordulója, Farkasrét, 10 óra. Fogathajtás: Országos baj­nokság első fordulója, mara­to­nha­j­tás, Paks és környéke, 10 óra. Gyeplabda: Nemzetközi mér­kőzés: Építők SC—Cukaricki (Belgrád) Népliget, 10 óra. Kézilabda: NB I osztályú mérkőzések, köztük Bp. Hon­véd—Tatabánya, Körcsarnok, 11 óra. A női NB I-ben FTC— TFSE, Körcsarnok, 10 óra. Labdarúgás: NB II osztályú mérkőzések közül, egyaránt 16 órakor kezdődnek. Budafoki MTE—Kinizsi, Kossuth KFSE— Budafok, BVSC—Debreceni VSC, Szőnyi út. Salakmotor: Nemzetközi meghívásos verseny, Nyíregy­háza, Volán Dózsa-pálya, 10.30. Vízilabda: BVSC—FTC, Sző­­nyi út, 15 óra, Vasas—Szolnoki VSE, Komjádi uszoda, 17 óra, Bp. Spartacus—Tatabánya, Komjádi uszoda, 18 óra, OSC— Vasas Izzó, Komjádi uszoda, 19 óra. Lassan egy éve, hogy „nyugdíjban"’ van Illovszky Rudolf, az MTK és a Vasas egykori játékosa, a Vasas edzője a válogatott egykori szövetségi kapitánya. No­ha ténylegesen nyugállo­mányú, ezt a státusát még­is idézőjelbe kellett tenni, hiszen ahogy felállt a kis­­padról, a SZOT sportosztá­lyán vállalt munkát. — Nem tudnék sport nél­kül élni ... Akit egyszer is megérintett a labdarúgás varázsa az nem tud elsza­kadni tőle. • Mégis felállt a kis­­padtról... — Egyszer fel kell állni, egyszer abba kell hagyni, s én szépen akartam elmen­ni. Bajnokságot nyert a csapat! Kell ennél szebb búcsú? • 277 alkalommal ját­szott az NB I-ben és hat­százezer ült edzőként a kispadon, hol ért el na­gyobb sikert? • Edzőként, hiszen a Vasas négyszer nyert a ke­zem alatt bajnokságot, két­szer KK-t, megnyertük a Felszabadulási Kupát, a Bajnokok Tornáját, de já­tékosként a legjobb ered­ményem bajnoki második hely volt. Pedig ... 1948-ban ilyen csatársora volt a Vasasnak: Illovszky, Kuba­­la, Szilágyi, Berzi, Tóth III — és mégsem nyertünk baj­nokságot! • Melyik mérkőzésre emlékszik vissza legszí­vesebben? — Annyi mérkőzés volt! De talán arra az időre, amikor éjjelem-nappalom a foci volt. Pályafutásom rongylabdával, az Almássy téren kezdődött, s már az nagy dolognak számított, amikor 96 fillérért vettünk egy labdát... Már játszot­tam az IvlTK-kölyökben, de még rendszeresen lejártam a térre. Sőt, igazolt játéko­sa voltam a Vasasnak, s Csepelen, ahol hegesztő­ként dolgoztam, szomba­tonként játszottam a cég­ligában, vasárnap a baj­nokságban, s gyakran a té­ren is... Fociban annyi mendemonda virágzik, hát ezzel kapcsolatban is van egy élményem. 1947-ben tagja voltam annak a csa­patnak, amely az első szov­jet—magyar mérkőzést ját­szotta, a Vasas és Torpedo között. Kikaptunk. Mond­ták, hogy „bunda” volt, az­tán két év múlva nem itt­hon, de Moszkvában 2:0-ra győztünk. Mert a futball ilyen, lehet váratlanul győzni is, nemcsak kikapni. — Milyen a játék a le­látóról? — Amikor először felül­tem a lelátóra nagy meg­könnyebbülést éreztem, de kiderült, hogy mégsem va­gyok azonos a szurkolók­kal. Egy-egy szabadrúgás­nál, kombinációnál vissza­tértek az edzésemlékek, másként nézem a fiúkat. A válogatottnak és a Vasas­nak minden mérkőzésén ot vagyok, még vidéken is. Hiányzik a foci. • A játék vagy az iz­galom hiányzik? — A játékosokkal való kapcsolat, az edzés. Az iz­galom nem. • Van haragosa? — Nem tudom. Én min­denesetre nem haragszom. Régi játékosaim megsüve­­gelnek, s a maiaktól is­ hoz lapot, jókívánságot a posta. Pedig ugye nem vagyok „főnök”, hanem nyugdí­jas... • És mit csinál a nyugdíjas az ünnepen? — Meghívott vagyok a felvonuláson és — emléke­zem. Arra az 1945-ös május elsejére, amikor reggel felvonultunk és utána ját­szottunk a Millenárison ... Mert mégis — játszani a legszebb... L. Réti Anna LELÁTÓN A KAPITÁNY Mégis­­ játszani a legszebb A KÖRCSARNOKBAN Kézilabda­rangadók Teljes lendülettel zajlik a férfi és a női kézilabda­­bajnokság, ma és holnap mindkét csoportban újabb fordulót rendeznek. A programból kiemelke­dik a Körcsarnok holnapi műsora, amikoris először a Ferencváros és a TF női csa­pata lép pályára, (10) majd ezt követően a férfi baj­nokságban vezető Tatabá­nya és a bajnoki címet vé­dő Bp. Honvéd küzd majd egymással. NŐI KOSÁRLABDÁBAN Kedvező jelek Harmadik helyen vég­zett a magyar női kosárlab­da-válogatott Lódzban, az igen erős csapatokat felvo­nultató nemzetközi tornán, de ebből a bronzéremből könnyen lehetett volna arany is, ha­­ az utolsó fordulóban másként alakul­nak az eredmények. — Az első mérkőzésün­kön igen gyengén játszot­tunk, s tíz pont különbség­gel ki is kaptunk a lengye­lektől. Utána viszont — a kubaiak elleni összecsapást leszámítva, ahol vezetést követően vesztettünk — ta­­lálkozóról találkozóra ja­vult a játék, s különösen értékes a csehszlovákok és a románok elleni győzelem, mert e két igen erős együt­tes ellen végig vezetve, biz­­tosan nyertünk — mondta Killik László, a válogatott edzője. Mennyiben segített az ed­zőnek ez a mostani torna a május végi Európa-bajnok­­ságra utazó csapat összeál­lításában? — Az már most látszik, hogy a négy kulcsjátékos, Kiss Lenke, Szuchy, Szabics és Beloberk — ha nem jön közbe semmi — jó formába lendülnek az EB-re. Gond­jaim vannak viszont az egy semre, főiskolára járók­kal, mert ők sem fizikailag, sem idegileg nincsenek ideális állapotban, pedig Lernerre számítok igen ko­molyan, hiszen a magas középjátékosra, aki reme­kül illeszkedik be a másik négy mellé a kezdőcsapat­ba, szükségünk van. Menetrend az EB-ig? — Május elsején edzü­nk! Utána egy héten át naponta kétszer találkozik a keret, edzőtáborba az egyetemis­ták miatt nem tudunk menni. Május 9—11. között kétfelé válik a társaság, az egyik csapat Pulába utazik, nemzetközi tornára, ide azok mennek, akiknek ko­moly játéklehetőség kell még a bizonyításra, Bécs­ben a rutinos kosárlabdá­zók szerepelnek. Ezután kijelöljük az EB-n részt vevőket, majd május 16-án­­Csehszlovákiába utazunk, itt két edzőmérkőzést ját­szunk a vendéglátókkal, onnan együtt utazik a cseh­szlovák és a magyar válo­gatott május 18-án Len­gyelországba, az EB-re. SPORTSZER ÜZLET KAMPALÁBAN Tulajdonos: Akii Bua Herzogenaurach­ban (NSZK) tartózkodik jelenleg John Akii Bua, aki 1972-ben Münchenben az olimpián a 40 k­m-es gátfutás­ban aranyérmet szerzett. Az ugandai atléta a DPA munkatár­sának bejelentette, hogy az 1978-as esztendőben versenyez utol­jára, december 31-től már legfeljebb nézőként lesz jelen atlétikai versenyeken. Akii Bua az idén még szerepel az afrikai játékokon július végén Algírban, majd augusztusban Kanadában a Commonwealth játékokon rajthoz áll. A 28 éves sportoló a jövőben szülőváro­sában, Kam­palában sportszerüzletet nyit. Jégkorong VB A prágai jégkorong-vi­lágbajnokság A csoportjá­ban tegnap a késő esti órákban ért véget a Kana­dai NDK találkozó a ten­gerentúliak 6:2 (3:0, 1:0, 2:2) агадуп győzelmével. Hírügynökségi jelentések szerint a kanad­aiak egyál­talán nem kápráztatták el a közönséget, monoton rit­musban, eléggé középsze­rűen játszottak. A VB állása: 1. Csehszlo­vákia 4 p. (14:4), 2. Svéd­ország 4 p. (11:3), 3. Szov­jetunió 4 p. (16:9), 4. Ka­nada 2 p. (10:8). mwsm­mmmmnwh? MAGYAROK ARGENTÍNÁBAN (1.) „Sok függ a kapustól” Gujdár Sándor, szüle­tett 1951. november 18- án, Szentesen. Klubjai: Szentesi Ki­nizsi, SZEOL, Bp. Hon­véd. Első NB I-es mérkő­zés: 1972. október 1., Za­laegerszegen, eddig 170 NB I-es találkozón vé­dett. Első válogatottság: 1976. március 27., Népstadion, a VB-t 18 válogatottság­gal várja. Amíg Gujdár Sándor sze­repet kapott a magyar lab­darúgó-válogatottban, 65 kapus védett az egyes szá­mú trikóban. Amióta az Argentína elleni 2:0-ás mérkőzésen bemutatkozott 26 hivatalos mérkőzésen szerepelt a magyar váloga­tott, 8 találkozóról hiány­zott, Kovács Li Rothermel és Mészáros védett helyet­te. — Versenyeztünk, ez nem is vitás, de csak így lehet fejlődni — mondta Gujdár. — Jól emlékezem, amikor Szentesről Szegedre kerül­tem, akkor sem adták in­gyen az NB I-es csapat mezét. Bencze és Nagy el­len kellett megvívni siker­rel a csatát. Különösen Nagy István volt elszánt. Szédületes, mit edzett. Nem akartam lemaradni. Úgy érzem, a Naggyal vívó ed­­­zéspárbajban szoktam rá a nagyon intenzív, megállás nélküli tréningre, s azóta igénylem is a sok munkát. E tekintetben a Bp. Hon­­védnál nem lehet pana­szom. Tárnok István min­den edzésen külön foglal­kozik velem. Általában vé­gigvédem az egész csapat kapuralövési gyakorlatait, s azután jönnek a külön dolgok. Kell a sok edzés, ebből lesz majd a biztonság és a nyugalom a mérkőzé­sekre. Minden játékos pályája kanyargós, Gujdár sem ka­pusnak indult. Szentes büszkeségét, Pusztait akar­ta utánozni a csatársorban. A budapesti zöld-fehé­rek látták védeni — mert természetesen a kapuba került — igazolni akarták. A Szeged erről tu­domást szerzett, s anélkül, hogy látták volna, megsze­rezték. 49 NB I-es találko­zón állt ort a szegedi csa­patban, azután jött a Hon­véd, s innen az út egyene­sen felfelé ívelt. — Kiskoromtól reméltem a válogatottságot, a világ­­bajnokság azonban ráadás mindenféle álomra — mondta. — Olyan boldogsá­got, mint a Bolívia elleni 6:0 után, sohasem éreztem. Most pedig tele vagyok vá­rakozással. Argentína ellen szerepeltem először a válo­gatottban, Argentína ellen védhetek először VB-dön­­tőben. Válogatottságom első 304 perce alatt, sorrendben Argentína, Jugoszlávia és Franciaország ellen végig, majd Stockholmban Svéd­ország ellen a 34. percig nem kaptam gólt, aztán Torrensson megzörgette a hálót. Szívesen vennék Ar­gentínában is 304 percet gól nélkül — akkor már nyolc között lennénk. Mire gondol, ha a VB szóba kerül? — Arra, hogy eljutottunk a világ legjobbjai közé. Ar­ra, hogy sokat dolgoztunk azért, hogy a jövőben is megtapsoljanak bennünket a szurkolók. Gondolok arra is, hogy nyugodtan állha­tok a kapuba, a győzni aka­rók mögé. Gujdár Sándor a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolá­ra jár, energetikus akar lenni.

Next