Esti Hírlap, 1978. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-22 / 197. szám
AI&tjffkkjL TELEXE * AI I NAPTÁR Augusztus 22., kedd, Menyhért napja. A Nap kél 4.49, nyugszik 18.45 órakor. A Hold kél 20.53, nyugszik 9.32 órakor. Távirat Ismerősömet táviratban akartam üdvözölni névnapján. APostán péntek délelőtt 10 órakor kértem a táviratblankettát. Az üvegfal mögött ülő hölgy jóindulatúan és azonnal figyelmeztetett: csak hétfőn vagy kedden kézbesítik. Tőlem telhetően mindig szívesen segítem a Posta munkáját — hátulra írom egyebek között az irányítószámot. Igyekszem röviden telefonálni — jusson vonal másnak is. Bár megfigyeltem, hogy némelyik elvetemült automata három percnél rövidebb időt mér egy forintért. Azt azonban sehogy sem értem, hogy a pénteken feladott táviratot miért csak 3—4 nap múlva kapja meg a címzett. Miért távirat ez? Ráadásul akit a névnapján táviratban akartam köszönteni, Budapestnek ugyanabban a kerületében lakik. (borics) 1000 JÚLIUSBAN NYIT Szakorvosi rendelő épül Soroksáron Befejezéshez közeledik Soroksáron a szakorvosi rendelőintézet építése. A falak már állnak, s a kivitelező Vörös Október Mezőgazdasági Tsz építőrészlegének dolgozói hamarosan megkezdik a tetőszerkezet készítését. Újszerű építészeti megoldásként ennek belső terében lesz majd az intézmény kazánháza és központi sterilizálója. A tetőzetre szeptember végén, legkésőbb október elején tűzik ki az építők a bokrétát. A szakorvosi rendelőintézet építése — a kivitelező s a XX. kerületi Tanács képviselőiből álló koordinációs bizottság értékelése szerint — a programnak megfelelően halad. A beruházásnak 1999. június 30-ra kell befejeződnie. A földszinten és a második emeleten helyet kapó orvosi rendelők, s az első emeleten megnyíló gyógyszertár július 1-én fogadhatják az első betegeket. (MTI) ESTENKÉNT A MAXIMBAN Más hangján szólt az ének kártérítésre ítélték a mulatót Sajátságos módon alkalmazták a világszerte ismert play-back megoldást a Maxim bárban: „néma” énekesnőt szerződtettek. Az egyik táncdal-énekesnő az Országos Rendező Iroda közvetítésével 1975-től 77-ig dolgozott a Maximban. A Kán kán tánckép és finálé című produkcióban — mint a bíróságon most megállapították — alkalmanként összesen egy perc ötvenöt másodpercig énekelt zenekari kísérettel. Esténként két fellépése volt, kétszáz forint honoráriumot kapott. A vendéglátó vállalat már a kezdet kezdetén hangszalagra vette a zene- és az énekszámot. Azt a kellő időpontban lejátszották, az előadó csak imitálta az éneklést. Nem sokkal azután, hogy tavaly év végén lejárt a szerződése, az énekesnő megtudta: műsora tovább fut, méghozzá úgy, hogy a hangfelvételt lejátsszák, s közben egy új alkalmazott „énekel”, imitálja az éneklést, vagy — prózaibb kifejezéssel élve —: tátog. Ez az időszak három hónapig tartott. A Fővárosi Bíróság jogosnak találta az énekesnő panaszát. Megállapította: jogszabályaink szerint a hasonló esetekben tilos mások hangfelvételét a hang tulajdonosának engedélye nélkül nyilvánosan bemutatni. Arra pedig végképp nincs mód, hogy az engedély nélkül megszólaltatott hangot más hangjaként tüntessék fel. A Pannónia Vendéglátó Vállalat képviselője hiába állította, hogy nincsenek jogviszonyban az énekessel, annak tehát semmi követelése nem lehet. Mert — az ítélet szerint — akárkivel is volt jogviszonyban az énekesnő, a hang az övé, a vállalatnak engedélyt kellett volna tőle kérnie. A közönséggel pedig közölnie kellett volna, hogy voltaképpen ki énekel. A Fővárosi Bíróság megtiltotta a hangfelvétel felhasználását, kötelezte a vállalatot: fizessen 2000 forint perköltséget és — a háromhónapos időszakot figyelembe véve — 6 ezer forint kártérítést. A döntés nem jogerős, a Maxim a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezhet. (k. a.) Pát Trfi Politikai napilap Főszerkesztő: Kelen Béla Főszerkesztő-helyettes: Paizs Gábor Szerkesztőség: VIII., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1962 Budapest Telefon: 336—130, 343—100* Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1959 Budapest Telefon: 336—130, 343—100* Árusítja a Magyar Posta Szikra Lapnyomda, Budapest Index: 25002 ISSN 0133—2201 * » . Indulnak az almajáratok nyéknek megfelelően szeptember elejétől naponta 40 nagy, tíz tonnán felüli tehergépkocsi-szerelvényt bocsátanak a Lzabolcs-Szatmár megyei állami gazdaságok rendelkezésére. A pótkocsis autók a nyírségi almáskertekből Mondok, Tuzsér és Komora vasútállomására fuvarozzák az exportalma-szállítmányokat. Ezenkívül az áfészek is igényeltek és kaptak 75 tehergépkocsit, szintén kizárólag almafuvarozásra. A budapesti Volán 1. számú vállalat— a korábbi évekhez hasonlóan — felkészült arra is, hogy a beregsurányi átkelőhelyen közvetlenül közúton fuvarozza a szovjet exportalmát a határontúli vasútállomásra. Az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek a Volán személyforgalmi szolgálatától is kértek segítséget. A héten már 37 autóbusz gyűjti össze a falvakból, s viszi az almáskertekbe az állandó és az alkalmi szüretelőket. A Volán a tervek szerint október végéig naponta 1200—1500 almaszedő munkába- és hazaszállításáról gondoskodik. A nyíregyházi 5. számú Volán nem tud a termés és a szüretelők szállításához elegendő kocsit küldeni. Ezért a tröszt intézkedésére a budapesti, a szegedi, a szolnoki, a salgótarjáni vállalattól csoportosítottak át járműveket a koraőszi első nagy munkához. (MTI) A közúti közlekedés őszi csúcsforgalmának kezdetét jelzi, hogy hamarosan megkezdődik az almafuvarozás, amelynek zavartalan lebonyolítására a Volán Tröszt irányításával felkészültek a szállító vállalatok. Az igé- 1 il ' V ' • V. • ' . * ■ . * , s .* -'s,-;: -v ' . . ■/ ‚ . • . Él v* ¡| $ A tanév közeledtét jelzi ez is: a kijelölt könyvesboltokban megkezdődött a gimnáziumi tankönyvek árusítása. Felvételünk a Kossuth Lajos utca 4. szám alatti Tv-könyvesboltban készült (MTI-fotó Pólya Zoltán felv.) HOLNAPTÓL BUDAPESTEN NEMZETKÖZI JOGI KONGRESSZUS Holnaptól hat napon át a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székháza ad otthont a X. nemzetközi összehasonlító jogi kongresszusnak. A négyévenként összeülő kongresszuson mélyrehatóan elemzik a különböző jogrendszerek fejlődését, sajátos vonásait. Ezúttal nyolc szekcióban foglalkoznak a jogtörténet, a polgári, a kereskedelmi, az alkotmány- és az államigazgatási, a büntetőjog kérdéseivel, a számítógépek alkalmazásával a jogtudományban, az információval, az adatszolgáltatással, valamint az orvosok polgári jogi felelősségével. Markója Imre igazságügy-miniszter nyitja meg a tudományos értekezletet, amelyre mintegy 60 országból 700 tudós érkezik. (MTI) MERCUTÉIR A Rostock-Warnemündében működő hajógyárban vízre bocsátottak egy 14 700 tonna hordképességű konténerszállító hajót. Ez a hetedik a Mercur típusú sorozatból, amelyet ebben a hajógyárban 1975 óta építenek a Szovjetunió kereskedelmi flottája számára. SZEMÉLYAUTÓVAL KARAMBOLOZOTT: Járdán gázolt a motoros A IV. kerület Fóti út és Bucka utca kereszteződésében Dudás István 56 éves nyugdíjas, budapesti lakos, személygépkocsijával öszszeütközött a Héczey Rudolf István 49 éves művezető, budapesti lakos által vezetett motorkerékpárral. Az összeütközés következtében a motor a járdára szaladt, és elütött két arra haladó gyalogost: id. Szigetvári Mihály 57 éves és ifj. Szigetvári Mihály 18 éves budapesti lakosokat. A két gyalogos és a motoros súlyos sérüléseket szenvedett. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a balesetet az okozta, hogy a személygépkocsi vezetője a jelzőtábla ellenére sem adta meg az elsőbbséget. Dudás István ellen eljárás indult, s a vizsgálat szakértők bevonásával folytatódik. A MUNKAVÉDELEM az ipari és a mezőgazdasági üzemekben. Erről tanácskoztak ma délelőtt az MSZMP Nógrád megyei Végrehajtó Bizottságának ülésén Salgótarjánban. MODELLEZŐK, RÁDIÓSOK Úttörővetélkedő Zánkán több mint száz pajtás részvételével megkezdődött az úttörőtechnikusok V. nemzetközi versenye. A nemzetközi erőpróbán hajó-, rakéta- és repülőmodellezők, közlekedési versenyzők, fotósok és rádiósok mérik össze tudásukat. Az augusztus 29-ig zajló vetélkedést háromezer úttörő kíséri figyelemmel, akik egyidejűleg az „Együtt a gárda” úttörő honvédelmi szemle résztvevőiként bizonyítják tehetségüket, elméleti és gyakorlati ismereteiket. Augusztus 25-én a balatoni úttörőváros valamennyi lakója egész napos ünnepségen vesz részt, a 30 éves MHSZ-t ünnepelve, résztvevői és szemlélői lesznek a honvédelmi nap eseményeinek. (MTI) a TIT. A József Attila Szabad Egyetem jövő évi programjáról tartottak ma délelőtt sajtótájékoztatót a MUOSZ-ban. A GRAFIKA ’78. Sárbo gárdon szeptember 10-ig tart nyitva az a kiállítás, amelyen a Dunántúlon és Pesten élő képzőművészek vesznek részt. A tárlatot 1970 óta minden páros esztendőben rendezik meg. • TERVPÁLYÁZAT. Az ÉVM a Somogy megyei, illetve a nagyatádi tanácscsal közösen a nagyatádi városközpont beépítési tervének előkészítésére pályázatot hirdetett. A kiírást az érdeklődők, az ÉVM-ben már átvehetik, terveiket legkésőbb november 20-ig kell ugyanide beküldeni. « SZOVJET—JAPÁN FILM. Yasushi Inoua japán író regénye nyomán újabb szovjet—japán koprodukciós színes film készül Sztaniszlav Rostocki rendezésében. A film szovjet tengerészek és japán halászok életéről szól. © VÁNDORGYŰLÉS. A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központban ma délelőtt megkezdődött a Magyar Könyvtárosok Egyesületének kétnapos vándorgyűlése. • GOYA-KIÁLLÍTÁS. A drezdai Albertinumban Goya rézkarcai címmel nyílt kiállítás. A tárlaton bemutatott rézkarcokat a Szovjetunió gyűjteményeiből kölcsönzték. © SZAKMAI VETÉLKEDŐ. Augusztus 25-én a Hajdúságban háromnapos szakmait politikai verseny kezdődik. A vetélkedőt amelyen ifjú öntöző-, szak-, illetve betantott munkások vesznek részt az idén harmadszor, a KISZ, a MÉM Ifjúsági Bizottsága és az Országos Vízügyi Hivatal rendezi meg. • DUKE ELLINGTONÉLETRAJZ. „Személyesen... Duke Ellington” címmel jelent meg újabb Ellingtonéletrajz New Yorkban. A könyvet Ellington fia, Mercer Ellington írta Stanley Dance-szal. • FATEMPLOMOK. Restaurálják a Szovjetunióban Kizsi híres fatemplomait. A moszkvai tudósok és építészek által kidolgozott tervek szerint a legsürgősebb feladat a nagy székesegyház helyreállítása: ezt különleges emelőkkel hozzák ismét függőleges helyzetbe, majd rejtett fémszerkezettel erősítik meg.