Esti Hírlap, 1979. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1979-05-24 / 120. szám
• Ha egy kutya megharap egy embert, az nem esemény; ha egy ember harap meg egy kutyát, az a riporttéma — szól az ismert példázat a riport mibenlétéről. De mi van akkor, ha sem a kutya nem harap, sem az ember? Túl sok variáció nem kínálkozik: vagy dühöng a riporter és dolgavégezetlenül hazakocog, vagy riportot készít arról, hogy az égvilágon semmi sem történt és tulajdonképpen ez a legnagyszerűbb dolog, ami egyáltalán történhetett. Ez utóbbi megoldást jó néhány változatban hallottuk a tegnapi Este van, este van című kapcsolásos műsorban. A különböző helyszíneken bejelentett „semmi sem történt” egyszerű tényét legfeljebb a díszítőelemek, a stílusmütyürkék különböztették meg egymástól, a riporteri kvalitásoknak megfelelően. A néző helyzete mindvégig tudathasadásos volt. Mert ha dühöng a méla unalom miatt, akkor cinikus fráternek kell éreznie magát, aki embertársai hajára ácsingózik, csak azért, hogy történjék már valami azon a baleseti ügyeleten, ha már azt kell néznie. Vagy pedig szívében megnyugvással azt kívánja, legyen továbbra is nyugodalmas ügyelet a sebészeten, a metróban, a buszvégállomáson, meg a baleseti osztályon és megadó jámborsággal, unatkozik tovább. A megoldhatatlannak tetsző ellentmondást két esetben lehetett volna kiiktatni. Egy, ha a riporterek megmozgatják a fantáziájukat és a semmiből is kicsiholnak valamit. Akkor még a legnyugisabb pillanatokban is az obligát kérdéseknél jóval izgalmasabb dolgokról beszéltethetik riportalanyaikat. Kettő: ha vagy a helyszíneket, vagy a műsor szemléletét úgy választják meg, hogy a riporter ne kényszerüljön saját ellendrukkere lenni. És ha már helyszíni közvetítésre kimerészkedik „az élet sűrűjébe", hát ne kelljen annak örvendeznie, hogy az élet „ritka”, hanem mutasson sűrű életet. Ami ezerszínű — állítólag. (bársony) □ LÖVEGJÁRTÓ MÁRIA keramikusművész kiállítása mától június 6-ig tekinthető meg a ferencvárosi Pincetárlat helyiségében (IX., Mester utca 5.). FORGATNAK A GYEREKEK! Nem tudok élni a mozi nélkül... Beszélgetés Temessy Hédivel Két évvel ezelőtt, amikor a Mafilm először szerződtetett színészeket, sokak számára volt némi pejoratív árnya ennek a státusznak. Ma már enyhe irigység övezi ezt az egyre gyarapodó társulatot, melynek tagjai között van Temessy Hédi is. Az ő számára ez a foglalkozás, filmszínész, visszatérést jelent a kezdetekhez — magasabb szinten. Életében mindig szerepet játszotta mozi, ez lett pályáján a meghatározó. — A mamám és a papám egy mozi előtt ismerkedett meg. Amikor Csillaghegyen éltünk, vasárnap délután kaptunk húsz fillért, hogy elmehessünk a kultúrmoziba, amelyet egy Zsámboky nevű plébános alapított. Az ott látott filmek olyan sejtelmes világba röpítettek, amelynek ajtaját aztán Mándy Iván és Sándor Pál nyitotta ki előttem teljesen, a Régi idők focijában. Ott találtam magamra, ez volt az életem Pál-fordulása. Annak idején a papám borotválkozótükrében rendre eljátszottam magamnak az isteni Garbót a végzetes Dietrichet, pofákat vágtam. Valahol itt kezdődhetett. „Skálázás99 A Mafilm előtt a Thália Színháznál dolgozott. De pontosabb a fogalmazás, ha azt mondjuk, ez volt a munkáltató. Kisebb szerepeket bíztak csak rá. A bizonyítási lehetőség sokáig váratott magára. — Néha megkérdezik a fiatal kollégák, mi volt a receptem a tehetségem ébrentartására. A válasz egyszerűen hangzik, de naponta végigcsinálni — szigorú önfegyelmet követel. Vannak verseim, monológjaim, amelyeken „skálázom", de mindig József Attilához térek vissza, aki annyi mindent tudott a lélek mélységeiről. Ő áll hozzám a legközelebb. Megtanultam két-három-tíz féle indulati töltéssel elmondani a Kései sirátát, úgy, hogy szinte bármelyik pillanatban képes legyek egy megadott szituáció konfliktusát átérezni és kifejezni. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a filmrendezők a Régi idők focija után egyszercsak elkezdték foglalkoztatni. A két év óta alakított szerepek felsorolása elég sokáig tartana, ezúttal csak a legemlékezetesebbeket említsük meg: a Krúdy-film, Együtt és külön, Imre, Hunyadi László (ahol operai szerepkört alakított), Békesség, ámen. Mire a levelek lehullanak, Abigél, Ajándék ez a nap. És közben két színházi vendégjáték Szolnokon: Az öreg hölgy látogatása és az Álszentek összeesküvése. A Herkulesfürdői emlék és a Tükörképek című filmekben nyújtott alakításáért tavaly megkapta a Filmkritikusok díját. Mesék birodalma — Nem tudok élni a mozi nélkül. Ez a lételemem, és most, hogy a filmgyári társulathoz tartozom, egyfajta szabadság is megadatott, ami miatt érthető a mások irigysége. Amikor a rendező kiválaszt egy szerepre, akkor munkatársat, alkotótársat, partnert keres bennem. Megbíz egy olyan feladattal, amire a legalkalmasabbnak ítél! A felvételeknél mindig lehet javítani, és ami a közönség elé kerül, az feltétlenül a legtökéletesebb variáció. És nem kell mindennap este hétkor, menetrend szerint ismételni! Néha úgy érzem magam, mint a gyerek, akinek számára valóság lesz a mesék birodalma. Ez persze a dolog játékos oldalaide az az igazság, hogy egy-egy produkció alkotói védik azt, aki közéjük tartozik, és ez elmondhatatlanul jó érzés. Talán emiatt kapok még mindig szívdobogást, ha valahol meglátok egy kékre festett Mafilm-ládát, forgatnak a gyerekek! Szikora Katalin Ismét árusít a Budapest VI., Lenin körút 90. szám alatti PANTALLÓBOLT Nyári kamaszpantallók 230 Ft-tól, nyári férfipantallók 400 Ft-tól, nagy választékban kaphatók! KÖLTÖZNEK AZ ISKOLÁK Nemsokára négy budapesti általános iskola kapubejárata mellől leszedik a táblát és újakat raknak a helyükre. Hét szakközép- meg szakmunkásiskola tábláját is kicserélik, mert oda meg általános iskolák költöznek. Felszedik a padokat, leemelik a táblákat, összegöngyölik a térképeket, elmozdítják az órán elkobzott regényeket is őrző tanári íróasztalokat — költözik néhány budapesti iskola. S költözni nemcsak károkkal járó, kényelmetlen dolog, hanem fájdalmas is. Otthagyni a falakat, ahol diákok százai, ezrei négynyolc éveket, tanárok esetleg 25—30 évet töltöttek el. S nemcsak szubjektív emlékek őrzik a pedagógusok fáradozásait, hanem kabinetek különleges célokra, sok fáradsággal kiverekedett szakberendezések, vagy akár csak egy speciális napközis traktus, amit olyan nehéz volt megteremteni, s most ott kell hagyni. A ma befejeződő háromnapos fővárosi pedagógiai tanácskozás bevezető előadásában dr. Mezei Gyula éppen az utóbbi példával figyelmeztetett arra, hogy nem elég elvileg egyetérteni a költöztetéssel, el kell viselni ennek minden érzelmileg valóban fájdalmas következményét is. Miért? Azon egyszerű oknál fogva, mert már ma az a helyzet, hogy egyes belvárosi — nemcsak V. kerületi — általános iskolákban elnéptelenedtek a tantermek, amíg a peremkerületek egy részében, az új lakótelepek sok iskolájában, elviselhetetlen a zsúfoltság. S ami ezzel együttjár: kevesebb idő, energia jut arra, hogy az egyes gyerekekkel foglalkozzanak, s néha még a tantestület is gyengébb a nem kevés képesítés nélküli alsó tagozatos nevelő miatt. Ez a helyzet ma, s holnap még roszszabb lesz, mert a gyereklétszám rohamosan növekszik majd az iskolákban. A nyolcadik osztályt végzők száma 1990-re mintegy a duplája lesz a mainak. Ezt az újabb nagy demográfiai hullámot csak úgy tudná levezetni a közoktatás, ha a hatodik ötéves tervben, a mintegy 1300 tervezett tanterem helyett, több mint kettőezret építene, amire pénz se nagyon van, de kapacitás meg végképp nem lenne a fővárosban. Ezért hát a költözködés, s a körzethatárok módosítása. Szakközép- és szakmunkásképző iskolák költöznek be a város belsejébe, az elnéptelenedő általános iskolákba és az ő helyüket — hét nagy épületet kapják meg a legzsúfoltabb kerületek. Lehet, hogy a kisdiákoknak egy picivel tovább kell majd gyalogolniuk reggelente, de legalább nem autóbusz szállítja őket iskolába. Lehet, hogy kényelmetlen a költözködés és bizonyos, hogy fájó érzés otthagyni a megszokott környezetet. Még akkor is, ha ez a környezet nem volt mindig vonzó. Más megoldás azonban nem nagyon kínálkozik. Különösen, ha a gyerekek érdekeire gondolunk. Márpedig, iskolaügyben nincs fontosabb érdek. Alvin Ailey Budapesten Koreográfia az Operaházban Nyáron a szabadtéren Tegnap óta az Állami Operaház vendége Alvin Ailey, a világhírű koreográfus, a róla elnevezett American Dance Theater művészeti igazgatója. A néger művész nagy népszerűségnek örvend a magyar táncosok körében, hiszen együttesét néhány évvel ezelőtt láthatták az Erkel Színházban. Ailey most A folyó című táncjáték utolsó próbáira érkezett a magyar fővárosba. Eddig segédje tanította be az új művet a színház balett-társulatának. — Hogyan született meg A folyó? — kérdeztük Aileytől. — Az eszme — felelte —, hogy bevonjuk a táncszínház munkájába Duke Ellingtont, tulajdonképpen Lucia Chase, az American Ballet Theater vezetőjének nevéhez fűződött. Ő kért fel arra, hogy dolgozzam együtt Ellingtonnal, póbáljuk őt valamilyen mű megírására serkenteni. A zeneszerző akkor még a legjobb , egészségnek örvendett. Hosszas töprengés után Ellington ajánlotta, válasszuk témának a Mississippi folyót. • • Úgy dolgoztunk együtt, mint Balanchine annak idején Sztravinszkijjel. Nap mint nap felkerestem, mégpedig általában hajnali négy órakor s hétig vitatkoztunk. Előbb vázoltam elképzelésemet, utóbb megkomponálta hozzá a muzsikát. Szinte ott laktam Ellingtonnál. A The Rivert 1970-ben mutatta be Lucia Chase színháza. Remélem, a budapesti premieren megismétlődik majd az amerikai siker. A zeneszerző azóta, sajnos, nincs mélaz élők sorában. — A nyáron az Aileytársulat mindössze egy hétig pihenhet. Nemzetközi turnéra indulunk. Mint bizonyára tudják, egy hetet a magyar fővárosban töltünk, és szabadtéri színpadon lépünk fel. — Új koreográfiái? — Fiatal néger zeneszerzőket inspirálok balettzene írására. Sok a tehetség, s ezt szeretném hasznosítani. Persze nem megy minden gond nélkül. Ez természetes velejárója az olyan vállalkozásnak, amely mélyen összefonódik a táncművészettel. De a különböző alapítványok és pénzforrások segítenek bennünket. Tavaly ünnepeltük gálaest keretében a társulat fennállásának huszadik évfordulóját. • • Kedves jelenet színhelye volt tegnap, délben az Operaház művészbüféje. Seregi László balettigazgató ott mutatta be egymásnak az amerikai Alvin Aileyt és a szovjet Pjotr Andrejevics Guszevet, aki a Glazunov zenéjére készült Raymonda-szvit leningrádi koreográfusa. A nyelvi nehézségek ellenére jól megértették egymást. Az említett két baletten kívül május 31-én és június 1-én egy harmadik művet is előadnak. Címe: Agon. Zenéje Sztravinszkijtól való. Betanítója a zürichi Patrícia Neary, aki Balanchine asszisztensnője volt. DIÁKOKNAK Nyári nyelvtanfolyam A vakációzó diákok (12 év felett) bizonyára örömmel veszik tudomásul a bölcsészkar tanárjelöltjeinek ötletét. Angol, francia, német és orosz társalgással és napi egy óra oktatással erdőkben és strandokon való nyaraltatással egybekötve szerveznek tanfolyamokat június 15. és szeptember 1. között. Minden reggel 9 órakor a Moszkva téren találkoznak a beiratkozott gyerekek s ide érkeznek vissza délután 2-kor. (Érdeklődni: a 132—645-ös telefonon lehet.) Szolidaritási est Harmadéves színésznövendékek szolidaritási estet rendeznek az Ódry Színpadon május 29-én, kedden. Simon Zsuzsa, Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében Robert Patrick, Kennedy gyermekei és Walter Jens: A halálos csapás című egyfelvonásosát adják elő. Az est bevételét a szolidaritási alapba helyezik. (MTI) □ LENGYEL LAJOS Kossuth- és Gutenberg-díjas könyvművész emlékkiállítása ma délután 5 órakor nyílik a Miskolci Városi Könyvtár József Attila Könyvtárának kiállítótermében. Megnyitja: Kass János grafikusművész. □ RIPPL-RÓNAI JÓZSEF születésének 118. évfordulója alkalmából emlékülést tartanak Kaposváron, a Palmiro Togliatti megyei könyvtárban. Az emlékülést dr. Balassa Tibor megyei tanácselnökhelyettes köszöntötte.