Esti Hírlap, 1980. október (25. évfolyam, 231-257. szám)
1980-10-04 / 234. szám
• A New York-i Eileen és Jerry Ford fotómodell-ügynökség e szakmában az Amerikai Egyesült Államokban a legnagyobb. A cég egyesztendei forgalma 12 millió dollár. • Csinos, kívánatos ! A fotómodellek felfedezésével, menedzselésével foglalkozó iparág jó üzlet. Az ily vállalkozások komoly haszonnal dolgoznak. Ok: — egyéb tényezők mellett — a kereskedelemben és a hirdetésekben nélkülözhetetlen a szép, csinos, ápolt, kívánatos hölgy. A legkeresettebbek évi jövedelme 2,5—3 millió dollár. Ezen felül hasznot jelentenek a közvetítő, a legkedvezőbb munkaalkalmat, lehetőséget felkutató ügynökségeknek is. Egy-egy sztár évente félmillió—750 ezer dollárt hoz. Lába még szabad — Cheryl Tiegs — a Charley angyalai tévékrimi-sorozatnak sokáig egyik „angyala” — tizenöt éve modell. Középiskolásként fedezték fel. Tíz éve sztár. Most 32 esztendős. Egynapi munkáért kétezer dollárt kap. Az egészségről és a jó külsőről könyvet ír. Egyébként Cheryl testrészei felett több ügynökség rendelkezik. Ajka, szeme, arca a Noxell Corpé, 1,5 millió dollárért, haja viszont a Bristol—Myers-cég „tulajdona”. A lába még „szabad”. A fotómodell karrierje legfeljebb egy évtized. Azután már nem elég fiatal. Új, újabb tehetségeket állandóan keresnek. A már említett Fordék naponta ötezer jelöltről készítenek próbafelvételt Zoli ügynökség . Régebben a fotómodelleket divatbemutatókhoz, áruházi katalógusok fényképeihez, szőrme- és ruhahirdetésekhez kérték. Ma kellenek filmhirdetéshez, televíziós reklámhoz, képeslapok fotóihoz, utcai hirdetőtáblák plakátfényképeihez is. Milliókat érdekel, mint öltözködnek, miként sminkelik magukat és mit ajánlanak a fotómodellek. Napjainkban komoly a verseny az ügynökségek között. S ez emeli feljebb és egyre feljebb a fotómodellek árát A férfi „alanyok” is keresettek. Leghíresebb Michael Edwards. Évi jövedelme hatszámjegyű. Legismertebb férfimodell-közvetítő a Zoli-ügynökség. Tulajdonosa: Zoltán Rendissy. A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) Október 4., szombat Kossuth. 14.30: Termelésfejlesztés — érdekvédelem. — 15.00: Hírek. — 16.05: Új Zenei Újság. — 15.55: Reklámparádé. — 15.00: 163 óra. — Közben: 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.30: A hegedű virtuózai. — 18.15: Hol volt, hal nem volt. . . — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Hírek. Időjárás. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Rádiószínház. Hullámneszek. — 19.22: Mozart: Versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra. — 19.53: A zene nem ismer határokat... — 20.43: A főszerepben: Tito Gobbi. Verdi: Falstaff. Három lelk. opera. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.10: Sporthírek. — 23.01: Francia barokk szerzők műveiből. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Melódiakoktél. — 1.00: Hírek. Időjárás. Petőfi. 14.00: Harminc perc rock. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Orosz Júlia és Udvardy Tibor " Lehár Ferenc—Harsányi Zsolt Frasquita című operettjeiből énekel. — 15.05: Grabócz Miklós népdalfeldolgozásaiból. — 15.30: A két flamingó Madarász. — 16.30: Hírek. — 16.33: Pophullám. — 17.30: Közkívánatra! — 19.20: Könnyűzene Nigériából. — 19.50: A szép Galathea. Részi. Suppé operettjéből. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Népi zene, nóták. — 21.02: A Magyar Rádió Sanzonpódiuma. „Jó az álmodozás ...” — 22.00: Szombat esti diszkó. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. műsor: 13.59: Ludmila Dvoráková Wagner operáiból énekel. — 14.38: Bukfenc, a császár, Tordon Ákos rádiójátéka. — 15.30: Harminc perc beat. — 16.00: Gulyás Márta hangversenye. — 16.25: Operakettősök. — 16.55: Búcsú Badacsonytól. — 17.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Budapesti Madrigálkórus: Haydnraűveket énekel. — 19.26: A kamarazene kedvelőinek. — 20.18: Irodalmi esték To Huu költővel. — 20.48: Hangfelvételek felsőfokon. — 21.28: A Brüsszeli Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 22.36: A Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójának felvételeiből. — 23.30: Hírek. Időjárás. Október 5., vasárnap Kossuth: 6.00—7.23: Előttünk a vasárnap. — 7.23: Faluról — mindenkinek. — 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 3.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 8.05: Útközben. — 8.10: Öt kontinens hét napja. — 8.25: Hallgatóink ügyelmébe! — 8.26: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 8.55: Zenés reklámturmix. — 9.00: Úton Afrikában. — 9.40: I-lázy Erzsébet operettfelvételeiből. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.03: Útközben. — 10.08: Csöpp Matten és a fehér kagyló. — 10.56: Rafael Arié operaáriákat énekel. — 11.09: Reklám. — 11.14: Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 12.10: Édes anyanyelvünk. — 13.00: Betörés. — 13.10: Liszt, h-moll szonáta. — 13.40: Rádiólexikon. — 14.10: Az új magyar zene hónapja. Az MRT gyermekkórusának felvételeiből. — 14.38: Pillantás a nagyvilágba. A 350 éves város. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Útközben. — 15.10: Reklámkalauz. — 15.14: Budapesti Művészeti Hetek. — Г5.25: Évszázadok mesterművei. — 15.57: Halálodra magad maradsz. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Útközben. — 17.10: Metronóm. — 17.30: Grace Bumbry és Boris Christoff opera felvételeiből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. Időjárás. — 18.40: Útközben. — 18.45: Sporthírek. Totó. — 18.50: Ádám. Justh Zsigmond regénye rádióra alkalmazva. — 19.32: Régi filmslágerek. — 20.05: Árnyak és rejtélyek. Az eltűnt újságíró. — 21.00: Rám,ki György: Fekete szőlő — párbeszéd népdalokban. — 21.34: Bach: d-moll hegedűpartita. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.10: Sporthírek. Totó. — 22.20 Az új magyar zene hónapja. Lendvay KamilLó: A tisztességtudó utcalány. — 23.00: Eliahu Itibal vezényli a Frankfurti Rádió szimfonikus zenekarát. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 6.16: Holst: Mocsári szél — szvit. Petőfi: 6.00: Népszerű múzsáka — koránkelőknek. — 6.55: Műsorismertetés. — 7.00: A református egyház félórája. — 7.30: Johannes Kästner Васћ műveket orgonál. — 7.54: Torna. — 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Régi olasz slágerek. — 9.21 Világvasárnap. — 10.21: Híreik. — 10.24: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Emlékezetem pályája. — 11.21: Láthatatlan Múzeum. Látogatás a Liszt Ferenc emlékszobában. — H..51: Jó ebédhez szól a nóta... — 12.43: Bummbele cirkusz. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Reklámparádé..— 14.05: Híres előadók albuma. — 14.30: Hírek. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: „Engem akkor fölfedeztek” — 16.00: Urbán Katalin népdalokat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Reklám. — 16.40: A vasárnap sportja. Totó. — 17.00: Slágerek mindenkinek. — 17.55: Mit üzen a Rádió? — 13.30: Hírek. — 18.33: Byron versei. — 18.46: Nótakedvelőknek. — 19.33: Útközben. — 19.38: A Rádió Dalszínháza. Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. Totó. — 20.33: Társalgó. — 22.35: Kellemes pihenést! — Közben: 23.00: Hírek. Időjárás. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. műsor: 7.00: A pécsi stúdió szerbhorvát nyelvű műsora. — 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.03: Ernest Ansermet vezényli a Suisse Romande zenekart. — 9.45: Az új magyar zene hónapja. Kétzongorás zene. — 10.10: Új Zenei Újság. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.03: Sztereó beállítóhang. — 11.06: Vujicsics Tihamér: Kurucok emlékezete — kantáta. — 11.19: Mozart: Szöktetés a szerájból. Három felv. opera. — Közben: 12.45: Vegyük olcsóbban? — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.35: Kis magyar néprajz. — 13.40: Zenekari muzsika. — 14.59: Sztárok sztereóban. — 15.33: A Wilanów vonósnégyes hangversenye. — 17.00: Aigisztosz. Pavlovits Miklós drámája. — 18.35: Michel Corboz Monteverdi-műveket vezényel. — 19.00: Hírek. — 19.03: Joan Sutherland operaáriákat énekel. — 19.35: A magyar széppróza századai. Toldy István: Anatole. — 19.50: A Budapesti Nemzetközi Zenei versenyek győzteseinek hangversenye a Budapesti Zenei Heteken a Zeneakadémia nagytermében. — kb. 21.20: önarckép. Vas István versei. — kb. 21.25: Dzsesszfelvételeinkből. — 22.01: Vonós kamara muzsika. — 23.30: Hírek. Időjárás, közés. Közvetítés a Fáy utcai csarnokból. A szünetben: Reklám. — 13.25: Vasárnapi muzsika. A Televízió nyilvános felvétele a MOM Szakosíts Árpád Művelődési Házában. (Színes.) — 14.20: Marlene Dietrich-sorozat. Göröngyös légi utak. Amerikai film. — 15.50: Reklám. —15.55: Műsorainkat ajánljuk! (Színes.) — 16.20: Fejezetek acirkuszlexikonból. XII/5. rész: Bűvész. (Színes.) — 18.55: Reklám. — 17.05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. — 17.35: Afrikai tájakon. Riportfilm. (Színes.) — 18.15: „Unokáink leborulnak” Lírai viszszaemlékezés. (Színes.) — 18.25: Reklám. — 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 13.45: Esti mese. — 19.00: A hét. (Színes.) — 20.00: Hírek. — 20.05: Angolnak születtem. Angol film. (Színes.) — 21.40: Sporthírek. — 21.50: Erdei Ferenc. Fejezetek a két világháború közötti progresszió történetéből. Dokumentumfilm — I. rész. — 22.45: Hírek, óra férfi, és Vasas—FTC (Fáy u., 16 óra) női rangadó. Kosárlabda: Centrum Kupa nemzetközi női torna a Hungária körúton, 16 órától. A Spartacus női nemzetközi tornája a Kőér utcában 9.30 órától. Labdarúgás: NB II osztályú budapesti mérkőzések (mindegyik 14 órakor kezdődik) 22. Volán—BVSC, Rákoscsaba, Bp. Spartacus—Váci Izzó, Kőér utca, Ganz-MÁVAG-Pénzügyőr, Kőbányai út, Kossuth KFSE— Balassagyarmat, Szentendre. Sí: Ugróverseny a szabadsághegyi műanyag sáncon, 10 órától. A Vasas erdei futóversenye Szabadság-hegy, 9.30 óra. Vízilabda: OB I osztályú mérkőzések: Szolnok—Bp. Spartacus, Szolnok, 16 óra. Bp. Honvéd—SZEOL AK, Tüzér u., 16 óra, Bp. Vasas Izzó—Tatabánya, Margitsziget, 17 óra. Szentes— BVSC, Szentes, 16.36 óra, Medicor OSC—Eger, Komjádi uszoda, 16 óra, FTC—Vasas, Komjádi uszoda, 17 óra, V. Dózsa—Volán, Komjádi uszoda, 18 óra. ( TELEVÍZIÓ ) * SZOMBAT 13.35: Csak gyerekeknek! 1. A schildai polgárok. NSZK bábfilmsorozat. 9. rész: Ha egy schildai bevonul. (Színes.) 2. Kis medve, nagy medve. Csehszlovák bábfilm. Hogyan ették a kását? — 14.05: Csata feketefehérben. Sakkműsor gyerekeknek. Értékesítsd az előnyt! — 14.25: Az emberiség hajnala. Olasz filmsorozat. VIII/5. rész: Egyén és közösség (ism.) (Színes.) — 15.20: Színek remetéje. Dokumentumfilm. (Színes.) — 15.40: Nemeskürty István: Tizennégy vértanú. Tévéfilm (ism.) — 17.05: Hírek. — 17.10: Beszélgetés a földdel. Jancsó Adrienne műsora. — 17.40: Reklám. — 17.50: BNV ’80 ősz. (Színes.) — 18.05: A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. ХШ/9. rész. (Színes.) — 18.25: A sárvári vár. Ismeretterjesztő rövidfilm. (Színes.) — 18.50: Reklám. — 19.00: Egymillió fontos hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata. .(Színes.) — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétémna. (Színes.) — 10.15: Esti mese. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: Vers — mindenkinek. Vajda János: Virrasztók. (Színes.) — 20.05: Egy ember halott. Francia bűnügyi film. (Színes.) (18 éven felülieknek!) — 21.50: Nők apróban. Kolozsvári Grandpierre Emil és Sziklai Sándor szatirikus filmkomédiája — II. rész. (Színes.) — 22.55: Tv-híradó 3. (Színes.) — 23.05: Zenés terefere. (Színes.) 2. MŰSOR: 17.10: Vakáción a Mézga család. Magyar rajzfilmsorozat. XIII/1. rész: Vakáció (ism.) (Színes.) — 17.35: Makra. Magyar film (ism.) — 19.10: BNV ’80. (ism.) (Színes.) — 19.30: Tvhújadó. (Színes.) — 20.00: Vers — mindenkinek. Vajda János: Virrasztók. (Színes.) — 20.05: Kamarakoncert. Dévai Tibor és Dévényi Lajos kétzongorás hangversenye. — 20.40: Palermo katakombái. NSZK dokumentumfilm. (Színes.) — 21.25: Tv-híradó 2. (Színes.) — 21.45: Bruno, a vasárnapi gyerek. Francia—belga film. (Színes.) VASÁRNAP 0.39: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 8.35: Iskolatévé. Hogyan tanuljunk a Mindenki iskolájában? (ism.) — 9.10: Óvodások filmműsora. 1. Prim. NSZK rajzfilmsorozat. 1. öreg bolygó, nem vén bolygó.(Színes.) 2. Heuréka kalandjai. NDK rajzfilmsorozat. 1. rész: Látogatás a gólyáknál. (Színes.) 3. Horgászok. Román rajzfilm. (Színes.) — 9.30: Katica. Csehszlovák kisjátékfilm-sorozat. I. rész: Józsika. (Színes.) — 10.00: Több világrész egy parkban. A szarvasi arborétum (ism.) (Színes.) — 10.25: Szól a dal. Közvetítés a Zeneakadémia Nagyterméből, felvételről (ism.) (Színes.) — 10.50: Hírek. — 11.00: Elektromos—Bp. Honvéd. Bajnok! férfi kézilabda-méz SZOMBAT, VASÁRNAP Erkel Színház sz: Varázsfuvola (Felújítás, Bérletszünet 7); v: Háry János (Ifj. IV/1. de 11); Varázsfuvola (Palló I/ 7) — Zeneakadémia sz: Mesélő muzsika (du 4) ; V: Zene és . . . (Zenei.sk. bérlet HI.) (A november 2-re hirdetett hangverseny — de fél 11); Mesélő muzsika (du 3) — Pesti Vigadó Hangversenyterem sz.: Witanów-vonósnégyes (Korunk zenéje 1/3. fél 8); Kisterem: A Magyar Zeneművészek Szövetsége Fiatal Zeneszerzők Csoportja (du 5) — Orvostudományi Egyetem, díszterme (VIII., Nagyvárad tér 4.); v: A Francia Zenei Kísérletező Csoport elektronikus hangversenye (SOTE-Vigadó bérlet 1. de 11, fél 8) —■ Nemzeti Színház v: Jövedelmező állás (du 3, 7) — Várszínház sz: A lovakat lelövik, ugye? (7); v: Don Juan (7) — Józsefvárosi Színház sz: Veszélyes forduló (7); v: A bűvös erdő (de 11, du 3) — Madách Színház sz: Kettős helyszín (7); v: Kettős helyszín (du fél 3); Mégis, kinek az élete? (6. béri. fél 8) — Budapesti Gyermekszínház sz; v: Jövőre veled ugyanitt (7) — Vígszínház sz: In Memóriám O. I. (du fél 3); Homburg hercege (7) ; v: A 22- es csapdája (fél 8) — Pesti Színház sz: Equus (7); v: Deficit (du fél 3); Orfeusz alászáll (fél 8) — József Attila Színház sz: Pályamódosítás (Prensfer 1. 7); v: Pályamódosítás R. béri. 1. 7) — Fővárosi Operettszínház sz: János vitéz (du fél 3, 7); v: Csárdáskirálynő (du fél 3, 7, I. béri. 1. ea.) — Thália Színház sz: Házszentelő (7); v: A hétfejű tündér (de 11); Thyl Ulenspiegel (7) — Vidám Színpad sz: Nyitott ablak (7); v.: Nyitott ablak (du fél 3) ; Családban marad (7) — Mikroszkóp Színpad sz, v: Minek néz engem? (fél 9) — Radnóti Miklós Színpad sz: Minden másképpen van (7); v: Anyád nyelvét bízták rád a századok (du 3); Concerto (7) — Állami Bábszínház sz: A három kismalac (du 4); V: A három kismalac (de 11, du 4) — Jókai tér 16. sz: Csizmás kandúr (du fél 3); v: Csizmás kandúr (de fél 10, de fél 12). ( HÉTVÉGI SPORTMŰSOR)/ SZOMBAT Atlétika: A MASZ meghívásos 30-36 méteres futóversenye, Szilágyi utca, 16.30 óra. Birkózás: Országos felnőtt kötöttfogású csb, Sportcsarnok, 13 óra. Cselgáncs: Országos felnőtt egyéni bajnokság, Körcsarnok. Kosárlabda: Centrum Kupa nemzetközi női torna, a Hungária körúton 13.36 órától. NB I osztályú férfi mérkőzések, a Spartacus női nemzetközi tornája a Kőér utcában, 16.30 órától. — Labdarúgás: NB I osztályú mérkőzés: Diósgyőri VTK-Volán, Diósgyőr, 14 óra. Röplabda: NB I osztályú mérkőzések az 1—6. helyért, köztük Csepel—Bp. Honvéd (Csepel, 14 óra), férfi és Bp. V. Izzó—MM (Megyeri út, 14 óra) női rangadó. Vízilabda: OB I osztályú mérkőzések: Volán—Bp. Spartacus, Margitsziget, 18 óra, SZEOL BT —VI. Dózsa, Szeged, 15 óra, Tatabánya—Szolnok, Tatabánya, 15 óra, BVSC—Bp. Honvéd, Szőnyi út, 16 óra, Eger—Bp. V. Izzó, Eger, 16 óra, Vasas—Szentes, Komjádi uszoda, 18 óra, FTC—Medicor OSC, Komjádi uszoda, 19 óra, vasárnap Atlétika: Budapest 56 km-es gyaloglóbajnoksága, Népliget, 8 óra. Birkózás: Országos felnőtt kötöttfogású csb, Sportcsarnok, 9 óra. Cselgáncs: Országos felnőtt egyéni bajnokság, Körcsarnok, 9 óra. Íjászat: Csb befejező fordulója, Fehér út, 9 óra. Kézilabda: NB I osztályú mérkőzések, köztük Elektromos—Bp. Honvéd (Fáy u., ) ( KÖZLEMÉNYEK ) A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez matematikából, történelemből, kereskedelem-gazdaságtanából, kémiából, vendéglátóipari ismeretekből, vagyis az idegennyelv kivételével minden felvételi tantárgyból. A tanfolyamra jelentkezhet, aki középiskolai érettségivel rendelkezik és megfelel a főiskola nappali, esti vagy levelező tagozatára való jelentkezés feltételeinek. Az oktatás folyó év novemberében kezdődik, időtartama 234 óra, hetenként két alkalommal az esti órákban. Részvételi díj: 656 Ft. A vidéken lakók részére egésznapos elfoglaltsággal, kéthetenként egy alkalommal szervezzük a tanfolyamot. Az érdeklődők részletes írásbeli tájékoztatót és jelentkezési lapot kaphatnak a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola portáján (Budapest, V., Alkotmány u. 9—11.). Jelentkezési határidő 1980. október 15. (X) Horizont tánciskolában kezdő tanfolyam okt. 7-én, kedd 6 óra. Lenin krt. 64. Vez.: R. Kovács Edit. T.: 423—039, 333—923. (X) Kedvezményes diáktanfolyam indul a Modern Táncok Iskolájában okt. 4-én és 5-én, fél 5-kor. Majakovszkij u. 58. T.: 351—6127, 138—716. (X) Mediterrán napok a Három szív vendéglőbe? (XII., Böszörményi út 44.) 1986. október 3.— október 10-ig. Spanyol, olasz, görög, francia ételkülönlegességekkel várjuk kedves vendégeinket. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél : 152—819. Dél-budai Vendéglátó Vállalat, (x) A Budapest Tourist ajánlatai a Szovjetunióba: Kijev, dec. 3 —8. Utazás: vonattal.. Teljes ellátás. Részvételi díj: 2370 Ft. Kijev—Moszkva, nov. 11—17. Utazás: vonattal és repülőgéppel. Teljes ellátás. Részvételi díj: 3789 Ft. Ungvár, 3 nap novemberben és decemberben. Utazás: autóbusszal, teljes ellátás. Részvételi díj: 1566 Zrt. Lvov, nov. 3—7. Utazás: vonattal. Teljes ellátás. Részvételi díj: 1860 Ft. Ungvár—Lvov, 5 nap, novemberben és decemberben. Utazás: autóbusszal. Teljes ellátás. Részvételi díj: 2709 Ft. Leningrád—Riga— Moszkva, okt. 31—nov. 6. Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. Részvételi díj: 6650 Ft. Moszkva—Leningrád, 8 nap novemberben. Utazás: repülőgéppel és vonattal. Teljes ellátás. Részvételi díj: 5606 Ft. Közép- Ázsia, nov. 28—dec. 7. Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. Részvételi díj: 8909 Ft. Leningrád, nov. 9—14. Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. Részvételi díj: 4626. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei városi idegenforgalmi hivatalokban. (x) A télből a nyárba utazik, ha részt vesz a Budapest Tourist kanári-szigeti társas útján. Az iroda október 6-ig még korlátozott számban elfogad jelentkezéseket. Utazás: repülőgéped és autóbusszal. Útvonal: Budapest—Madrid—Las Palmas— Madrid—Budapest. Elhelyezés: 2—3 ágyas zuhanyozós szállodai szobákban. Teljes ellátás. Időpontok és részvételi díjak: 1986. dec. 6—18. 23 150 Ft. 1986. dec. 9—18. 20 250 Irt. Részletes felvilágosítás és jelentkezés .a Budapest Tourist irodáiban és a megyei városi idegenforgalmi hivatalokban, (x) Népművészeti játékvásár október 5-én, 16—15 óráig a MOM Csörsz utcai Művelődési Központjában. Játszóház — mesemozi — úttörőbáb- és tánccsoportok bemutatkozása, (x) Kedvezményes üdülés a Hotel Helikonban 1980. október 16. és 1981. március 31. között (kivétel: december 27—31.). Három éjszaka félpenzióval egy- és kétágyas szobában 663 Ft személyenként. Egyhetes üdülés félpenzióval 1456 Ft személyenként, egy- és kétágyas szobában. Felvilágosítás, szobafoglalás: Danubius Travels, Budapest, Martinéni tér 8. Tel.: 173—115, vagy Hotel Helikon, 8380 Keszthely, Balaton-part. Tel.: 11—330. (x) Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a BNV-n október 5-én, vasárnap délelőtt 11 órától Gálffy László dedikál a MOKÉP és a Lapkiadó közös pavilonjában. (x) A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola (1081 Budapest VIII., Népszínház u. 8.) az 1981/82. tanévre felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot indít agyártástechnológia, általános gépész, szervező és műszaki tanár szakokra. Az előkészítő tanfolyam tárgyai: matematika és fizika. A tanfolyam díja: 650,5 Ft. Jelentkezési határidő: 1980. okt. 20. Jelentkezési lap a főiskola portáján kapható. (x) A Vasedény szerszám szaküzleteiben kaphatók különféle kézi és forgácsoló szerszámok. Néhány cím: IX. ker., Üllői út 61.; II. ker., Mártírok útja 54.; VIII. ker., Baross utca 44. (X) Vadász gasztronómiai napok. Vadászati kiállítás az Olimpia Szállóban október 7-től 16-ig. Vadétel-különlegességek. Asztalfoglalás: a 166—686-os vagy a 166—450-es telefonszámon. (x) Előnyös mosógépcsere! A Keravill most 1500 Ft-tal hozzájárul üzembehelyezési költségeihez, ha régi mosógépét, centrifugáját NDK Bio Automatára cseréli! Ára: 9960 Ft. Díjtalan szállítás. Lakásán cserél a Keravill! (x) A Szolnoki Szigligeti Színház 1930.október 12-re tervezett „Az ember tragédiája” című előadása a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában technikai okok miatt elmarad. Jegyek a váltás helyén visszaválthatók. (X) Az IBUSZ Budapestről induló autóbuszos túrái: Miskolc-Tapolca—Lillafüred október 11. (280 Ft), Szekszárd— Gemenc október 12. (320 Ft), Vácrátóti Arborétum október 12. (156 Ft), Nagykőrös (Ínyenctúra) október 12. (245 Ft), Keresztül a Bakonyon október 19. (270 Ft), Körmöcbánya (Csehszlovákiába átmenő túra) október 21. (280 Ft), Zirc— Pannonhalma október 25. (280 Ft), Körutazás a Mátrában október 25. (240 Ft), Börzsöny október 26. (205 Ft). 2 napos kirándulások: Sárvár—Ják— Bük október 11—12. (820 Ft), Őrség—Göcsej október 18—19. (320 Ft), Fertőd—Sopron október 18—19. (770 Ft), Pécs— Harkány—Siklós október 25— 26. (850 Ft). 2 és fél napos, Romániába átmenő túra: Kőrösfeketetói vásár október 10— 12. (950 Ft). A részvételi díjakból nyugdíjasoknak kedvezményt adunk! Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodákban. (x) Ha maradt még néhány nap szabadsága, vegye igénybe a Malév Air Tours rövid városnéző túráit. Zürich december 3—5., december 10—12. Résztvételi díj: 5300 Ft. München december 5—7., december 12— 14. Részvételi díj: 5230 Ft. Róma december 17—19. Részvételi díj: 4856 Ft. Róma—Cap/1 december 10—12. Részvételi díj: 6306 Ft. Színházi esték Leningrádban november 3—6., november 17—20., december 1— 4., december 15—13. Részvételi díj: 3440 Ft. Színházi esték Moszkvában november 6—9., november 20—23., december 4— 7., december 25—28. Részvételi díj: 2956 Ft. Felvilágosítás és jelentkezés: Malév Air Tours Utazási Iroda, Budapest V., (1051) Dorottya u. 9. Vidéken, az Express-irodákban! (x) A Közpódium előadássorozata október 10-én 19 órai kezdettel, „Akarsz-e játszani?” című Almási Éva—Harsány Gábor esttel, ismét megkezdődik a Fővárosi Művelődési Ház kórtermében. Jegyek a Népszínház szervezési osztályán (VII., Asbóth u. 20.), az FMH pénztárában (XI., Fehérvári út 47.), valamint a Színházak Központi Jegyirodájában (VI., Népköztársaság útja 27.) kaphatók. (X) Az Országos Filharmónia értesíti az Egyetemi, bérlet tulajdonosait, hogy az Operaház játszási rendjében történt változás miatt, az Erkel Színházba hirdetett hangversenyek az Operaházban kerülnek megrendezésre. A kiadott bérletek érvénytelenek. Az Operaházba érvényes cserebérletek átvehetők az Országos Filharmónia ifjúsági osztályán (Bp. V., Vörösmarty tér 1. fsz.) naponta 10—15 óráig, szombat, vasárnap kivételével. (X) Megrendülve, mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték , és szerették, hogy Frankfurt Tibor építész életének 73. évében, türelemmel viselt súlyos betegség után szeptember 29-én elhunyt. Temetése október 5-én 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma u. 6.). Gyászolják mindazok, akik nagyon szerették: fia Gábor, testvére Felkai Arnoldné (Amsterdam), sógorai, sógornője, a kiterjedt rokonság és barátai. (x) Köszönetet mondok mindazoknak, akik osztoztak nagy fájdalmunkban és részt vettek Szálkai Sándor építészmérnök, fővárosi tanácsos temetésén. Fogadják hálás köszönetünket. özv. Szálkai Sándorné és gyermekei, édesanyja özv. Navratil Endréné. (x)