Esti Hírlap, 1980. november (25. évfolyam, 258-281. szám)

1980-11-21 / 274. szám

Kosár­siker A férfi kosárlabda BEK- ben a Bp. Honvéd együtte­se sikerrel szerepelt Dániá­ban: a Koppenhágában le­játszott találkozón tíz pont különbséggel, 85:75 (40:35) arányban legyőzte a Stevs­­gade csapatát. A Reuter híradása szerint a piros­fehérek legeredményesebb játékosa Horváth Attila volt 28 pontjával. ASZTALITENISZ Kínai győzelmek Tegnap a késő éjszakai órákban befejeződött a fér­fi és női csapatdöntő a ju­goszláv nemzetközi asztali­tenisz-bajnokságon, Zág­rábban. A férfiaknál kínai házi döntő volt a KNK A-csapata játszott a KNK B-csapatával, és meglepe­tésre — a második csapat­nak kinevezett együttes nyert 3:0-ra. A női csapat­döntőben is kínai siker szü­­letett, a KNK együttese legyőzte a Koreai NDK csapatát, amelyben játszott a világbajnok Pak Yung Sun is. Közben már teljes nagy­üzem van az egyéni talál­kozókon is, de mivel még a fordulóknak eléggé az ele­jén tartanak, többnyire a papírformának megfelelően alakul az egyéni győzelmek sora. A Kárpát Kupa női kézi­labdatornán továbbra sem megy valami fényesen a magyar válogatottnak. Leg­utóbb a rendező Románia juniorválogatottjával szem­ben maradt alul 15:14 (6:7) arányban. További ered­mények : Románia—Szov­jetunió 16:16 (7:8), NDK— Dánia 13:8 (4:3). (MTI) A NAP PROGRAMJÁBÓL ( Rumi ) November 21., péntek Kossuth. 13.54: Így láttam Bartókot. A mikrofonnál: Balogh Ernő. — 14.31: Husz­ka—Martos: G­ül ba­ba — az I. felv. finál­éja. — 14.44: Magyarán szólva... — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.10: Az All. Orosz Énekkar Csaj­­kovszkij-műveket énekel. — 15.28: Zenélő dominó, ő az! — 16.00: Ütközően. — 16.0­5: Fűtől fáig. Gáztűznézőben Győrött. — 16.35: Eileen Farrell opera­áriákat énekel. — 17.00: Hírek. Ütközően. — 17.07: Reklám-ka­lauz. — 17.10: Láttuk, hallot­tuk. — 17.35: Magyar tájak da­laiból, táncaiból. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Hangal­bum. Füst Milán. — 20.15: Mi a titka? — 21.19: A magyar népdal hete. Találkozásom a népzenével. — 22.00: Hírek. Idő­járás. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Tökéletes boldogság. A Rádiószínház bemutatója. — 22.58: Lemezmúzeum. Szergej Rahmaninov saját műveit ve­zényli a Philadelphiai Szimfo­nikus Zenekar élén. — 23.42: Operaötösök. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Melódiakok­tél. 14.00: Kettőtől ötig ... A Pe­tőfi rádió zenedélutánja. — 17.00: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. — 17.30: Ötö­dik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Népbal­ladák. — 13.58: Slágermúzeum. — 19.55: Rek­lám. — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.30: Az amerikai lány. — 20.38: Sze­gedi dzsessznapok. — 22.00: Fé­nyes Szabolcs operettjeiből. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Könnyűzene — esti hangulat­ban. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. műsor: 14.00: Híres előadóművészek Bartók-felvételeiből. — 15.20: Marsall László: Portámé figu­­rák­. — 13.30: Operafinálék. — 10.23: Gazdaság négy keréken. — 16.43: Tip-top parádé. Stevie Wonder felvételeiből. — 17.13: A magyar népdal hete. Egy hangvilla két ágáról. — 17.32: A Frankfurti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Frankfurti Rádióban. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Nem tudom a leckét! — 19.35: Glenn Gould csembaló- és orgona­­felvételeiből. — 20.10: Britten: Halál Velencében. Kétfelvoná­­sos opera. — Közben: 21.42: Irodalomtudósaink fóruma. Tamai Andorral beszélget Bod­nár György. — 23.13: Kalmár László kamarazenéjéből. — 23.30: Hírek. Időjárás. November 22., szombat Kossuth: 4.25— 7.59: Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli műsora. — 8.00 : Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjá­ból. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: 4x4 játék. — 10.00: Hí­rek. Időjárás. — 10.05: A ma­gyar népdal hete. Lakodalmak zenéje. — 10.25: Erdélyi Miklós opera felvételeiből. — H.CO: Pé­csi Ildikónak hívják. — 11.50: A repülő masina. — 1­2.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anya­nyelvünk. — 10.30: Magyarán szólva ... — 12.45: Világhírű előadóművészek felvételeiből. Petőfi: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Köröndi György operettdalokat énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Szatirikus dalok. — 8.45: Harminc perc rock. — 9.15: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 9.30 Hogy­ tét­­­szik tenni? — 10.30: Hírek. — 1­0.33: Műsorajánlat. — 10.30: Többet ésszel. — 11.37: Reklám. — 11.40: Fiataloknak! — 1­2.30: Hírek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: A gyermekek­nek írta: Bartók Béla. — 13.4­5: Időjárás- és vízállásjelentés. 3. műsor: 7.30:­ A miskolci körzeti stú­dió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.00: Hírek. Időjá­rás . — 8.0­5: Mű­sorismert­etés. — 8.08: Nemzetközi kapcsola­tok a XX. században. — 8.38: Magyar zeneszerzők. — 9.16: Új lemezeinkből. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Művészleme­zek. — 12.05: Wagner operáiból. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Műsorismertetés. — 13.07: Szombat esti diszkó­­ra itthon. Beszélgetés Szalay Lajossal. (Színes) — 23.19: Tv- Híradó 3. (Színes). 2. műsor: 20.09: Nyilvántartó hivatal. Jugoszláv filmsorozat. IX­­. rész: A vérnász. (Színes) — 29.50: Reklám. — 21.00: Öt perc meteorológia. (ism.) (Színes) —­­21.05: Tv-Híradó 2. (Színes) — 21.25: 9-es Stúdió. A Szov­jet Televízió külpolitikai mű­sora. (Színes) — 22.09: Szere­pek: Kincses Veronika és Ta­kács Klára, (ism.) (Színes). Szombat délelőtt: 8.10: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétérna. (Színes) — 8.15: Világnézet. Az ember kialaku­lása II. — 9.00: A három Ma­med. Zenés mesejáték. (ism.) A Békés megyei Jókai Színház előadása, felvételiről. — 10.35: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műso­ra. (Színes) — 10.40: Mindenki közlekedik... (ism.) — 10.55: Az ,,Angyal” visszatér. Angol bűnügyi filmsorozat. Állj-jel­­zés! (ism.) (Színes) — 11.45: Reklám. — 11.50: Ki figyel oda? Riponm­űsor. (ism.) — 12.13: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. (ism.) (Színes). mmmm szegeden Mesterek a porondon Az idényzáró legnagyobb hazai verseny — legalább­is, ami az egyéni szerep­lést illeti — a mesterfokú bajnokság. A szombaton kezdődő versenynek Sze­ged az otthona, s válasz várható arra a mindig iz­galmas kérdésre, hogy va­lóban a sportág mesterei­­nekk jutott-e a porond? A kiírás ugyanis nem teszi ezt egyértelművé, a fel­nőtt bajnokság első hat he­lyezettje automatikusan meghívást nyer, mellettük a junior bajnokság három érmes tornásza, az ifjúsá­gi bajnokság két legjobb­ja és egy versenyző, szub­jektív módon, a szövetség elbírálása alapján kap meghívást, így alakul ki mind a nőknél, mind a férfiaknál a mesterfokú mezőny. A meghívás „pa­ramétereiből” az is kitet­szik, hogy nem lesz min­denki a szó valódi értel­mében mester, hanem a torna „mesterjelöltjei” is nyilvánosságot kapnak, pontosabban a legjobbak­­kal­ való szereplés lehető­ségét. Csakis a bemutatott gyakorlatok dönthetik el, megfelelnek-e a meghívot­tak annak a várakozás­nak és rangnak, amit a mesterfokú bajnokság cí­me előlegez. A férfimezőnyből im­már hiányzik az elmúlt évtized legnagyobb ma­gyar tornászegyénisége, Magyar Zoltán, de miután visszavonulása végleges, hovatovább már hiányát is felesleges lesz megemlíte­ni, hiszen aki nincs , az­zal nem szabad számolni. Magyar Zoltánt hivatalosan Szegeden búcsúztatják el. A hiányzók listáját növe­li Kovács Péter, egészen más okból, a lábadozó mesterfokú bajnok való­ban főszereplő lehetett volna, távollétében a sok­oldalú és kiváló tornász, Donáth Ferenc kerül az érdeklődés és az esélyek fókuszába. Hasonlóan Ko­vácshoz, Polszter Bélát is betegség tartja távol, he­lyükre az évekkel ezelőtt nagy reményekre jogosító Sivadó, illetve Paprika ke­rült. Paprika újonc a mes­terfokú bajnokságon, csakúgy, mint Altorjai, Mészáros és Hegedűs. Do­náth Ferencen kívül fia­­tal Európa-bajnokunk, Guczoghy György a legna­gyobb név, aki nemrég szerencsés kimenetelű sé­rülést szenvedett. A nőknél Csányi, Almá­si, Egervári, Flander, Han­ti, Kalmár, Óvári szerepel a mesterek listáján, hogy csak azokat említsük, akik­­bebizonyították már mes­terfokú képességeiket. Ne­kik a trónkövetelőkkel szemben kell helytállniok. Az első napon az ösz­­szetett egyéni verseny sor­sa dől el, majd vasárnap a szerenkénti döntőkben nyerhető el a mesteri cím. A címek védőinek névso­rát tekintve, bizonyos, hogy új bajnokokat is avatnak, hiszen a nőknél nincs a tizenkettő között a gerenda bajnoka, Hora­­csek, a férfiaknál a talaj, az ugrás és a korlát baj­noka, Kovács Péter, a ló­lengés mestere, Magyar Zoltán. Új mesterek születnek Szegeden, de ez egyálta­lán nem jelenti azt, hogy rangjuk kisebb lenne, mint az elődöké, mert a mester­fokú bajnokság rang, le­hetőség és bizonyítási al­kalom. (­ti) ( TELEVÍZIÓ) Péntek: 14.30: Iskolatévé. Magyar nyelv, (ism.) (Színes) — 14.50: Osztályfőnöki óra. (ism.) —­ 15.10: Deltácsika. (ism.) — 15.35: Történelem. (ism.) — 16.25: Hí­rek. — 16.30: Mindenki közle­kedik ... — 16.45: Öt perc me­teorológia. (Színes) — 16.50: Reklám. — 17.00: Magyarország­­—Lengyelország. Férfi kézilab­da-mérkőzés. Közvetítés Deb­recenből. (Színes) — A szünet­ben. Reklám. (Színes) — 18.15: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. (Színes) — 18.45: Ki figyel oda? Riportműsor. — 19.10: Reklám. — 19.16: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes) — 16.20: Esti mese. — 19.30: Tv-Híradó. (Színes) — 20.00: Delta. Tudo­mányos híradó. — 20.20: A ma­gyar dráma 30 éve. A különc. Illyés Gyula drámájának tévé­változata. (Színes) — 22.25: Új- SAKKOLIMPIA Két győzelem La Vallettából, a férfi és női sakkolimpia helyszíné­ről a magyar válogatottak jó rajtjáról sugároztak hí­reket a távirati irodák. Az MTI jelentése szerint tegnap délután másfél órás késés­sel kezdtek ugyan, a rende­zőknek ugyanis fejtörést okozhatott több csapat ké­sése és a svájci rendszerű lebonyolítás, komputer se­gítségével. A férfiaknál 72 csapat érkezett meg, de még többet várnak. A ké­sés oka, hogy a római re­pülőtéren várakozniuk kell a járatokra. A női mezőny eddig 36 csapatból áll, to­vábbi 6­8 úton van, köz­tük a magas helyezésre esélyes román válogatott. Az olimpiai tornát 14 for­dulóban bonyolítják le. Jó jelnek vehetjük, hogy férfiválogatottunk, miként két évvel ezelőtt Buenos Airesben, az első forduló­ban Skóciával találkozott. Csapatunk 4:0 arányban nyert s különösen éltáblá­sunk, Portisch nagymester játszott nagy átütő erővel. Ő szerezte­­meg a magyar csapat első győzelmét Pri­­chett ellen, míg Faragó Uptont, Pintér Monachot és Csem Swansont győzte le. Női válogatottunk pedig Kolumbia együttese ellen nyert 2,5:0,5-re. Petronics­­né Verőci Zsuzsa Guggen­­berger, Porubszky Mária Maya ellen nyert, az Iván­ka Mária—Volta játszma pontosztozkodással zárult. SZUPERNEHÉZSÚLY — Ez még kell a döntő fölényhez...!!! SZÍNHÁZ ) Erkel Színház: A köpeny; Angelica nővér: Gianni Schicchi (4. bérlet, 2. ea., 7) — Pesti Vigadó: Tátrai Vonósné­gyes (Tátrai-vonósnégyes 2., fél 8) — Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (7) — Vár­színház: Frontátvonulás — Ré­gi dalok (7) — Józsefvárosi Színház: Tíz kiló arany (7) — Madách Színház: Három nővér (7) — Vígszínház: A Holland Királyi Balett vendégjátéka (7) — Pesti Színház: Deficit (7) — József Attila Színház: Rozsda­­temető (7) — Fővárosi Operett­színház: Florentin kalap (7) — Thália Színház: A japán sza­ 0 A NEMZETI SPORTUSZODA JUBILEUMRA KÉSZÜL: december 7-én lesz ötven éve, hogy átadták rendeltetésének. A létesítmény felépítésének gondolata Hajós Alfréd és Halmay Zoltán olimpiai úszógyőzelme, valamint a sportág századforduló utáni fejlődése nyomán merült fel. Eredetileg a Gellért fürdő szomszédságában kívánták felépíteni, de aztán a Margitszigetre esett a vá­lasztás. Az uszodát Hajós Alfréd tervezte, aki a magyar sport első olimpiai aranyérmét nyerte. A jubileum al­kalmából december 6-án az uszoda előcsarnokában a Sportmúzeum kiállítást nyit, majd kétnapos úszó-, mű­ugró- és vízilabdaprogram lesz­­ bemutató jelleggel. Ér­dekesnek ígérkezik ezen a magyar és a jugoszláv vízilab­dázó ör­egfiúk találkozója. A kétnapos eseményre már hétfőn megkezdik a jegyek árusítását.­­ AZ INTERVIU képes spanyol lap alaposan szé­gyenbe hozta a Barcelonát. Legutóbbi számában ugyan­is aktfotókat jelentetett meg a katalán csapathoz szerződött nyugatnémet Schuster feleségéről, aki korábban Kölnben fotómo­dell volt. A címoldalon kö­zölt nagy fotó aláírása: „Levetkőztetjük Schuster asszonyt”.­­ DECEMBER ELEJÉN KEZDI közös munkáját a magyar birkózó válogatott­keret — nyilatkozta Hege­dűs Csaba szövetségi kapi­tány. — Addigra hazatér a most Kanadában portyázó küldöttség. Nyolcvanas lét­számmal vágnak neki a munkának, „ NEM LESZ .,SÉTA­GALOPP” a következő év a női kosárlabda-válogatott számára, hiszen három nagy esemény áll az együt­tes előtt. Tavasszal EB-se­­lejtezőn szerepelnek, utána az Universiadén indulnak, majd szeptemberben Olasz­országban Európa-bajnok­­ság lesz. Killik László, a válogatott edzője hetek óta kereste azokat a játékoso­kat, akikre számíthat, s az eredmény: az új válogatott keretben mindössze hárman maradtak, Szuchy, Belo­­berk és Medgyesi, az 1978- as lengyelországi EB-n szerepelt gárdából. • KI A FERENCVÁROS ÚJ ÜGYVEZETŐ ELNÖ­KE? Azt már tudjuk, hogy Losonczi Tibor, a BTSH eddigi elnökhelyettese. Az 55 éves sportvezető nevét sportkörökben jól ismerik, az egykori evezősbajnok többszörös válogatott a zöld-fehérek színeiben kü­lönböző hajóegységekben szerepelt, és a negyvenes évek végén az ÉDOSZ-ban dolgozott és lett egyik irá­nyítója a nagy múltú egye­sületnek. Később a SZOT sportosztályán dolgozott, majd a BTSH-ban. Az eve­zőssportnak hat éven át szakfelügyelője, illetve szö­­vetségi kapitánya volt.­­ A HOLLAND KOR­MÁNY szóvivője kijelen­tette, hogy tekintettel az emberi jogok Uruguayban történő megsértésére, java­solják a monte-videói hol­land nagykövetség dolgo­zóinak, hogy ne menjenek a Mundialito mérkőzéseire és a holland válogatott részvételével kapcsolatos fogadásokra.­­ AZ 1982. JÚNIUS 13- ÁN INDULÓ labdarúgó­világbajnokság megnyitó­­ünnepségére a spanyol szervező bizottság pályáza­tot írt ki, amelyeket de­cember 31-ig kell bekülde­ni.­­ AZ ANGOL SAJTÓ ELÉGEDETLEN és csaló­dott a szerdai Anglia— Svájc 2:1-es győzelemmel végződött VB-selejtező után. A Wembley hetven­ezer nézője is kifütyülte az angol csapatot. A Daily Mirror írja: Megszokott látvány volt, Anglia tud helyzeteket teremteni, de sorra kihagyja azokat, és győzelme meglehetősen szá­nalmas, kínkeserves volt. Ion (6) — Mikroszkóp Színpad: Minek néz engem? (fél 9) — Vidám Színpad: így élni jó ... (7) — Ódry Színpad: Koldus­opera (Bemutató du. 3) — Rad­nóti Miklós Színpad: A köz- Vádló (7) — Játékszín: Egerek és emberek (este fél 11) — Ál­lami Bábszínház: Az aranytol­­lú madár (du. 3), Varjúdombi meleghozók (Jókai tér 10., de. 10). (közleményÜP) Tánctanfolyam kezdőknek minden hónap első keddjén, 6 órakor. Vezető: dr. Gulyásné tánctanár. 312—892. Lenin kit. 76. (X) Székvásár a Székgyárban. Közületek részére 1980. évi szállításra egyes típusokból megrendelést, felveszünk. Cím: Bp. XIII., Reitter F. u. 8 b. Tel.: 201—290. 8.30—17 óráig. (X) Mélységes fájdalommal tudat­juk, hogy drága apukánk, Geszty Miklós életének 84. évé­ben, utána ha­t imádott felesé­gének, Bessykéjének. Hamvasz­­tás utáni temetése nov. 24-én, 13 órakor lesz a Rákoskeresz­túri temetőben. (Kozma u. 6.)". Gyászolja: a család. (x) Ezúton mondok köszönetet akik szeretett feleségem el­hunyta alkalmából gyászomba osztoztak, és a temetésén részt vettek. Gergely István: (x) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen feleségem és mint édesanya Szalay Lajosné sz. Gyenge Aranka meghalt. Terhelése 1980. november 22-én (szombaton), 13 órakor lesz az íri köztemetőben (X. ker.). Táviratcím: Szalay Lajos és Péter 1418. Bp. XI., Budaörsi út 34/B. (X) A magyar­­lengyel dönt A kézilabda Debrecen Nagydíj tegnapi napjának eredményei: Ukrajna vá­logatottja—Magyar B-vá­­logatott 24:25, Magyaror­szág—Románia 23:23, Len­gyelország—Bulgária 29:21. A torna végső sorrendjé­ről a mai eredmények dön­tenek, a magyar A-váloga­­tottnak győznie kell Len­gyelország ellen ahhoz, hogy az első helyen végez­zen. A nagy ellenfél, Ro­mánia a magyar B-csapat­­tal játszik. A zárómérkőzés két csapata Ukrán SZSZK —Bulgária.

Next