Esti Hírlap, 1980. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1980-12-02 / 283. szám
ISMÉT TÉMA A CUKOR Nehéz betakarítás kisebb területről Felújításra vár a géppark Javuljon a jövedelmezőség A világ tőzsdei lázat, mégpedig hirtelen felszökő lázat jelentenek. Az év elején még 160 dollár volt a cukor tonnája, ma már ezer dollár fölötti az ára. (Igaz, a prognózis, ha dráguló időszakot is vár, hozzáteszi : „nem valószínű, hogy megismétlődik az 1972—74-es helyzet, amikor a készletek erős csökkenése miatt 1500 dollár fölé emelkedett”.) Közelmúlt ismét a cukor. Már felejtettük azt az időt, amikor a јЉго ez volt: hazai termésből, a hazai ellátást! Mert a hazai termés hosszú évekig nem látta el háztartásunkat. 1974 volt a méhpont: 155 ezer tonnát (a kubain kívül) importáltunk. A hatvanas évek végére a cukortermesztés mezőgazdaságunk lemaradt ágazata lett. 1965-től fokozatosan csökkent a vetésterület: 1908-ban még százezer hektáron felüli területen termeltünk, 1971- ben már csak 73 ezer hektáron. A nagymérvű csökkenést a mezőgazdaság átalakulása hozta. A szorongató munkerőhiány. A paraszti munka, a paraszti élet változása, amit akkor még nem követett a termesztés változása. Az egyelésre már csak az idősebbek emlékeznek. Gomolyban, több sarjban nő — nőtt — a répa. Rövid nyelű kapával, térden csúszva egyelték, csak a legerősebb sarj maradhatott meg. S mekkora volt az út a hosszú nyelű kapáig, csak addig, hogy felállhasson az ember! Ehhez már a szemenkénti vetést kellett megvalósítani, új, speciális, tőszámot beállító vetőgépek kellettek. Aztán olyan vetőmagot termesztettek ki, ami egyesírájú. Ezekhez vetőgépek, talajelőkészítő gépek kellettek, s az, hogy gépsorok szedjék, fejeljék, s szállítsák a répát! Ezt a nagy, utat tette meg az elmúlt öt esztendőben mezőgazdaságunk, őszönként már nem mutatták a híradók „az ágazat birkózását" a fehér cukorért, a hazai ellátást a hazai termés biztosította, sőt, már exportáltunk is cukrot! És most ismét — így mondja az ácsi gyár egyik vezetője — „központi téma lesz a répa”. Nemcsak a rendkívüli időjárás miatt. Persze a küzdelem most a termés megmentéséért folyik. Sok helyen ismét meg kell hajolni : be kell menni a földre, hajolgatva, kézzel szedni a répát. De ez inkább csak jelzés, mert hát a kézzel szedett répa mennyisége valóban elenyésző. Talán inkább úgy, ahogy az ácsiak ezt a „központi témát” összefoglalták: az ár növekszik, a terület meg csökken. A cukoripari vállalat központjában a beszélgetés megnyugtatással kezdődik: a cukoripar gondoskodik az ország ellátásáról. De miért kell ezt külön hangsúlyozni! Hát ez nem természetes? Hiszen sikerült stabilizálni az iparszerű nagyüzemi termesztést. Jövedelmező volt a termelése. 1977-ben például 133 ezer hektáron termeltünk répát. Idén körülbelül csak százezer hektár termését kell betakarítani. Átlagok A százezer hektárnyi terület nem egyértelműen a visszaesést jelenti. Az volt az elgondolás, ha ezen a területen, hektáronkénti négyszáz mázsás termést, 16 százalékos cukortartalommal takarítunk be, az épp elég. Igen ám, de a répának idén alacsonyabb a cukortartalma, s eddig nem négyszáz mázsás átlagokról, hanem 378 mázsásokról szólhatunk. És az a terv, hogy csak százezer hektárnyi területen teremjen répa, valójában egybeesett a termesztési kedv csökkenésével is. Mert, ahogy az egyik gyárban mondták: „ha nem írták volna elő ezt a területet, ha többet vártak volna, akkor is csak ennyi a terem”. Jövedelmező volt a répa termelése. Most nem? Az iparág központjában azt mondják: a gépparkunk három-öt évvel öregebb. Körülbelül kilencszáz vetőgép van, de hogy optimális időben — nyolc nap alatt 120 ezer hektárnyi területet! — el tudják vetni, ahhoz még 150—200 gép kellene. A betakarító géppark is elöregedett. Háromfajta betakarítógépsor dolgozik: a legtöbbet tudó, legnagyobb kapacitású francia Herriau, a szocialista és a hazai, szekszárdi gép. Francia gép három éve nem jött be. Fiatalkorukban 2,30 hektárt tudtak megművelni, most, ha még jók is, 200 hektárral birkóznak csak meg. Ezért is, felismerve a helyzetet, a minisztérium most száz Herman gépet rendelt. A legrégibb magyar cukorgyárban, az ácsiban is hasonlóan mondják a csökkenés okát. S hozzáteszik: a termesztéshez szükséges anyagok ára nagymértékben emelkedett, vagyis rosszabbodott. (Ezért a jövő esztendőtől 5 forinttal felemelik az átvételi árat.) És: új vetélytársak jelentek meg. Azt a növényt termelik, ami jövedelmezőbb. Például most a napraforgó. A felvásárlási áremelés azt szolgálja: kedvező pozícióba kerüljön ismét a répa. Fuvar S ezt szolgálja az is, hogy a szállításhoz a cukorgyárak most különleges segítséget nyújtanak. Eddig is a gyár fizette a fuvart, de most, ha kevés a szállítókapacitás, a cukorgyár gépkocsikat bérel, fuvaroztat, így is segít a gazdaságoknak. Kőbányai György Dobozolt sonka, májashurka Növeli áruválasztékát a miskolci húsipar. Elsőként a dobozolt marhasonka készítéséhez láttak hozzá. Ebből jövőre mintegy kétszázötven-háromszáz tonnát hoznak forgalomba és folyamatosan növelve a termelést, 1985-ig összesen ezer tonnányit gyártanak évente. Ugyancsak most kezdték meg az erdélyi turistaszalámi készítését. Ezt a paprikás szalámifélét elsősorban a borsodi fogyasztóknak szánják. Évente körülbelül százötven-kétszáz tonnát gyártanak majd. Harmadikként rövidesen hozzálátnak a miskolci májashurka előállításához is. Ebből nagyobb mennyiséget 1981 első negyedévében szállítanak majd. (MTI) JANUÁR 1-TŐL A POSTÁN Ajándékhoz egységdoboz A minden évi nagy karácsonyi csomagforgalom megkönnyítésére a Budapesti Postaigazgatóság december 1-től valamennyi fővárosi postahivatalban kétféle, méretű, kemény kartonpapír dobozokat kezd árusítani, ellátva mindegy ,sőt megfelelő postai felirattal, vagyis a szabvány szerinti feladó, címzett és tartalom rovatok helyével. Az egyik csomagolóanyag, a kisebbik 300x200x140 milliméteres, a nagyobbik 400x300x200 milliméteres. Az elsőt 6 forintért, a másodikat 10 forintért kínálják. A dobozok előnye, hogy könnyen kezelhető, összehajtható, többször is felhasználható, a rovatok kitöltésének változtatásával. KI MINEK MESTERE? Zajlanak a középdöntők A híradástechnikai és műszeripari üzemek 150 betanított- és szakmunkása versenyzett a napokban a KISZ KB Ki minek mestere? vetélkedősorozatának középdöntőjében; közülük 12-en kerültek a januári döntőbe. A fiatal szakmunkások tehetségét bizonyító, s egyúttal a hiányszakmákat népszerűsítő — negyedszázados hagyománynyal rendelkező — szakmai vetélkedőket az idén hat mesterségben hirdették meg. A Ki -kinek mestere? vetélkedő szeptember óta zajló helyi üzemi versenyein a szakmunkásfiatalok egyharmada indult. Ezúttal rajthoz álltak a könnyűiparban dolgozó bútorasztalosok, a közlekedés területén a postai szállítók is. Az építőiparban az idén a hidegburkolók négytagú brigádjai tesznek tanúbizonyságot politikai ismeretekből, a szakma elméleti és gyakorlati tudnivalóiból. A középdöntők többsége már lezajló". A jövő évi döntők első helyezettjei jutalomüdülésben részesülnek. (MTI) AZ ÉV ÜZLETE Megy az áru magától Milliókat érő megbízások • Külön munkacsoportok Most már — közeledve az év végéhez — bizonyosan mondhatjuk: az év üzletét a Hungarocamion kötötte az idén. Eddig a magyar fuvarozóvállalat korszerű kamionjaiban vitte, hozta a hazai gyárak, a külföldi cégek ■sokféle, értékes áruit, a világ országútjain. Szép volt mindig az a summa, amit érte kapott, minden vállalkozása jó devizabevétellel végződött. Ám az idén olyan üzleti ajánlat érkezett, amire még nem volt példa — igaz, ezt a Hungarocamion is idejében észrevette, kellő gyorsasággal csapott rá — és nyert. Mit? Olyan fuvart, amihez nem kell beruházás. Nincs szükség kamionra, csomagolóanyagra, ládára — és mégis céltól célba ér az áru. Az ilyen áru a mozgó áru, amely saját lábán teszi meg az utat, a feladótól a megrendelőkig. A Hungarocamion nyugat-európai cégek megbízása szerint 1981- ben 8500 különféle típusú járművet, teherautót, dömpert, gépet szállít magyar gépkocsivezetőkkel a közelkeleti országokba. Így továbbít sok száz Ikarus-autóbuszt is.* Az áru fuvarozásához tehát nincs szükség vonatra, vagonokra, speciális szállítójárművekre, hajókra. Az utóbbival azért sem lehetne fuvarozni, mert minden közel-keleti kikötő „bedugult". A teljes vasúti szállítás is szinte lehetetlen, mivel néhány végállomás előtt egyáltalán nincs vasúti vonal. Az üzlet kézenfekvő. A 8500 jármű lábon fuvarozásának teljes számlaösszege: 50 millió márka! Ebben benne van még a budapesti úgynevezett nullrevízió összege is, amelyhez a vállalat most külön munkacsoportokat állított fel. A Hungarocamion új üzletágának sikeres végrehajtásához azonban mégiscsak kell egy igen fontos beruházás — és ez a vállalat hosszú idő után most ismét toboroz, felvesz jól képzett gépkocsivezetőket, akik valósággal két kezükben viszik, sok ezer kilométeren át a milliós értékeket. Az idén már 1500 ilyen árut fuvaroztak a közel-keleti országokba. Szeretnék atöbbit is minél gyorsabban, minél szakszerűbben célba juttatni. Békés Attila A lábon járó áru budapesti ellenőrzésén, felkészítésén dolgoznak a Hungarocamion szerelői. MEGJEGYEZZÜK Három hónap bizonytalanság Azt, hogy sok pénze tizenötezer forint, nem is olyan könnyű eldönteni. Lakást nem lehet venni belőle, még használt kocsit sem, bundára kevés, télikabátra sok, egy vállalat költségvetésében nem oszt és nem szoroz, egy kiskereskedő vagy kisiparos azonban már megérzi, ha ennyivel csökken a havi bevétele. Méricskélhetnénk még tovább is ezt az öszszeget, de egy dologban enélkül is biztosak lehetünk. Abban, hogy egy család számára egyenesen életbevágó jelentősége időét annak, ennyivel több vagy kevesebb pénzből kell-e gazdálkodnia. Különösen akkor, ha a család kilenctagú. Egy anya és nyolc isskolásgyerek. S ez a tizenötezer forint az apa halála óta eltelt időszakra — három hónapra — járó családi pótlék összege. Lehetne most azon is elmélkedni : sok-e, kevés-e három hónap. Ehelyett azonban talán joggal állapíthatjuk meg: néhány nap is sok, ha ez alatt az idő alatt nyolc gyerek félcipőben kénytelen iskolába járni a — kétségtelenül korán érkezett — hóesésben. A három hónap pedig beláthatatlanul sok idő. Ha ennyit kell várnia a pénzre, amiből meg lehetne venni nyolc pár csizmát... Ha megszokni nem is lehet, de számítani kell rá: az adminisztráció körein végigfutó iratokat nagyon nehéz, szinte lehetetlen egyenes pályára terelni. A mind nagyobb körívek megtétele pedig egyre több időt vesz igénybe. Megengedhetetlen viszont, ha olyan ügyeket is a körpálya törvényei szerint intéznek el, amelyek hivatalos útja egyenes. Mert ebben az estben ez történt. A júliusban megözvegyült asszonynak augusztusi fizetésével kézhez kellett volna kapnia a havi családi pótlékot. Amelyet most már nem a férj, hanem a feleség munkahelye köteles kifizetni. S hogy ez az út milyen egyenes lehetett volna, azt az is bizonyítja: a szükséges papírok végül is — október végén — három nap alatt „megjárták’’ az illetékes fórumokat. Csak éppen a munkahely két és fél hónapot késett elküldésükkel, s újabb két hetet a pénz kifizetésével. Természetesen korántsem rosszindulatból. „Csupán” tájékozatlanságból. Mert a bérügyi osztály munkatársai maguk sem tudták, mi az ő dolguk, s mit várhatnak más intézményektől. S ebben az ügyben ez a legelgondolkoztatóbb. Nem a segítségnyújtás elmaradása, hiszen a munkahely illetékeseinek nem „segíteniük” kellett volna. Hanem egyszerűen a dolgukat elvégezni. Azt, amiért a fizetésüket kapják. Mondhatnánk persze: selejtet nemcsak a gépek, hanem az íróasztalok mellett is lehet „termelni”. De a selejtgyártás „joga” csak azokat illeti meg, akik jóvá tudják tennimulasztásukat. Akik „kiköszörülik a csorbát” a fémen és a papíron egyaránt. Az iménti csorbát azonban már nem lehet kiköszörülni. Mert kilenc ember három hónapig megízlelte a létbizonytalanság kínjait. Ezt az érzést pedig a lustaságból, közömbösségből vagy tudatlanságból — senkinek sincs joga megismertetni senkivel. — gyémánt —•