Esti Hírlap, 1981. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-17 / 14. szám
Autóbuszért — Volán Kupa Nemes célért hívja jégre a Székesfehérvári Volán — a „Volán Kupáért” — a hazai fő riválist, az V. Dózsa csapatát, továbbá két csehszlovák gárdát, a ZVL Skalicát és a Banská Stávby Prievidza legénységét, az idei körmérkőzéses sorozat a harmadik lesz, 1979-ben a rendező, tavaly pedig az V. Dózsa szerezte meg az aranyérmet. Az idei torna bevételét egy speciális autóbusz készítésére fizetik be, amely a mozgássérültek közlekedését segíti elő. A FERROGLOBUS Cservenka Miklós utcai sporttelepén természetes jégpályát hozott létre, amely naponta délelőtt 18 órától este 7-ig látogatható. A kapuk mindenki előtt nyitva állnak . .. NYÍREGYHÁZA FOGADJA az idén az úttörő olimpia résztvevőit. A június 22-e és 20-a közötti sporteseményekre 2.300 fiatal sportolót várnak a szabolcsi megyeszékhelyre. ADORJÁN ÉS SAX: VERESÉG. Mindkét magyar vereséggel kezdett a hollandiai Wijk aan Zeeben, a nemzetközi sakkversenyen. Adorján sötéttel a holland Timmantól, míg Sax ugyancsak sötéttel a román Gheorghioutól kapott ki. VÍKEND UTÁN TATAI TALÁLKOZÁS Labdarúgóportyák Tunéziától a Szovjetunióig Ma befejeződik a labdarúgó- és utánpótlás-válogatott keret tatai felkészülésének első szakasza. A fiatalabbak már nem is térnek vissza az edzőtáborba, mert a hétfői, népstadionbeli edzésük után az éjjeli órákban már túrára indulnak. Az utánpótlás Líbiában vendégszerepet, 3, esetleg 4 mérkőzést játszik. Február 1-én már Tunéziában folytatja, itt egy mérkőzésre kerül sor, 4-én Marokkóba repülnek, ahol újabb találkozót vívnak. A csapat — 13 játékos utazik — február 9-én érkezik majd haza. Sor került már Tatán az A-csapat és az utánpótlásválogatott mérkőzésére, amelyet az A-csapat 4:1 arányban nyert meg (góljait Nyilasi, Zombori, Tatár és Kiss L. szerezte). A január 4-től Tatán dolgozó válogatott keretek munkájáról Mészöly a következőket mondotta: — A meghívott labdarúgók kivétel nélkül megértették, miről van szó, szorgalmasan, nagy akarással végezték az edzéseket. Víkend után csak 20 játékos tér vissza Tatára. Velük tovább folyik a munka, a zárást a január 24-i egymásközötti — majd 25-én az NB II-es Keszthely elleni — edzőmérkőzés jelenti. Utána Budapesten készülünk a január 29-i elutazásig. Tatán többen tartózkodtak, mint amennyien a délamerikai túrára utaznak. Mi lesz a többiekkel? — Már tisztázódott minden — mondotta Mészöly Kálmán. — A nyíregyházi Kiss Miklós az Ú. Dózsa kölcsönjátékosaként utazik el Kubába és Mexikóba, Turner az MTK-VM-rtlel tart a Szovjetunióba, míg Paróczai és Varga a Bp. Honvéddal megy a tengerentúlra. Úgy „sakkoztunk”, hogy minden kerettag megfelelő túra-, illetőleg játéklehetőséget kapjon. Ezek szerint hétfőn az alábbi 20 játékos tér vissza Tatára kapusok: Katzirz, Mészáros, Kakas, védők: Szántó, Kerekes, Kereki, Garaba, Kardos, Tóth J., Péter, középpályások: Csapó, Pásztor, Nyilasi, Dajka, Tatár, Zombori, csatárok: Bodonyi, Kiss L.?, Esterházy és Pölöskei. IV. BUDAPEST BRIDZS FESZTIVÁL Európa Kupa-forduló a Margitszigeten Folytatódik a magyar bridzsezv i feszített ütemű programja. A nemrég véget ért budapesti csapatbajnokság után máris megkezdődtek a nyolchetes Antler-rendszerű páros bajnokság küzdelmei. Közben két szabad hétvégén lejátszották az országos páros bajnokság selejtezőjét és középdöntőjét is. Ezen a versenyen az ötven százalék feletti eredménnyel végzett párok harcolták ki a döntőben való indulás jogát. Rajtuk kívül azelmúlt évi eredményeik alapján nagymesteri minősítést szerzett játékosok is szerepelhetnek a februári döntőben. Az előcsatározások során különösebb meglepetés nem született, egyetlen esélyes párnak sem kellett elbúcsúznia a továbbjutástól. Mégis feltűnő volt, hogy mindkét versenyzz élcsoportjában sok kevésbé ismert játékos végzett. A selejtező végeredménye: 1. Kovács Z.—Dienes, 2. Homonnay—Kerekes, 3. Gólya—Ecsedy. A középdöntőben Balásy I.—Kuttner Gy. végzett az első helyen, Szabó—Melczer szerezte meg a második, Bálint—Drasny a harmadik helyet. A hazai bajnokságokon kívül két hét végi versenyen is szerepeltek játékosaink. A Bécs melletti Klosterneuburgban nem ment jól a magyaroknak. A csapatversenyen a győztes osztrák Milavecz - csapat mögött másodiknak végzett Koltai— Dienes, Kisgyörgy—Szalay teljesítménye dicsérhető, a páros versenyen pedig a Szappanos —Szilágyi pár ötödik helyezése elfogadható. Pécs hagyományos újévi versenyét ezúttal tizennyolcadszor rendezte meg a helyi KPVDSZ bridzsszakosztálya. A dán rendszerű csapatverseny huszonhat indulója közül Gera—Szász II., Szappanos—Lévai végig vezetve szerezte meg a győzelmet. A második helyet az örökifjú Kovács László — 1937-ben világbajnok volt — Németh, Puza és Osskó társaságában. Hetvennyolc pár indult a páros versenyen. Kovács Z.—Dienes jó formát mutatva előzte meg Kovács М.— Dumbovichot. A harmadik helyen holtverseny alakult ki Fürst—Csóka és Vivat—Pichler (Au) között. Az ötödik helyen végzett Kovács A.—Kuttner Gy. A legjobb pécsi pár a hatodik helyezett Bari I.—Vági lett. • A Budapesti Bridzs Egyesület az idén negyedszer rendezi meg a Budapest Bridzsfesztivált, amely most harmadszor egyik fordulója a Philip Morris cég által támogatot Bridzs Európa Kupa - versenysorozatnak. Január 18. és 25. között a Margitszigeti Thermál Szálló fogadja a várhatólag nagy ,nemzetközi mezőnyt. A fő csapat- és páros verseny mellett kiegészítő erőpróbákat is tartanak, a bridzsezés minden versenyágában összemérhetik tudásukat a résztvevők. A vasárnapi bevezető villámpárost hétfőn és kedden a vegyes párosok küzdelme követi. Kedden éjjel — hazai kuriózumként — egyéni versenyre kerül sor. Szerdán és csütörtökön dán rendszerben rendezik meg a fesztivál csapatversenyét. Az Európa Kupáért folyó háromfordulós páros versenyt pénteken és szombaton játsszák. A vasárnapi ünnepélyes eredményhirdetés előtt pedig villám csapatversenyen vehetnek részt azok, akik még mindig, nem fáradtak el. A múlt két évben a verseny rangot vívott ki magának az Európa Kupa viadalok sorában. Tavalyelőtt 440, tavaly pedig már 610 játékos nevezett. Olyan erős mezőny gyűlt össze, amelyben magyar résztvevőnek alig volt esélye a győzelem megszerzésére. 1979- ben a világbajnok lengyel válogatott, 1986-ban az NSZK válogatottja lett első. A páros versenyen 1979-ben az osztrák világbajnok Peter Manhardt győzött partnerével, Josef Vogelsanggal. Tavaly a lengyel Gburczyk—Maryniowski nyerte meg a versenyt. Mindkét alkalommal csak kis különbséggel szorult a második helyre Polec—Maczieszczak (Lengyelország), a világ egyik legerősebb párja. A legjobb magyar eredmények: a Linczmayer—Dumbovich pár hatodik helyezése a tavalyelőtti és a Tóth I.—Varga T., Kovács A. —A’agaras összeállítású csapat holtversenyben elért második helye a tavalyi fesztiválon. Az idei verseny tehát jó alkalom él játékosaink számára fejlődésük bizonyítására. Cs. M. TENISZ KIRÁLY KUPA Taróczy? Lehetséges A magyar teniszválogatott eddig két mérkőzést játszott, s mindkét alkalommal 3:0 arányban kapott ki, előbb Birminghamban az angoloktól, majd ezen a héten, Győrött, a szovjetektől. Nemcsak a két vereség a fájó, hanem az is, hogy ezen a két találkozón mindössze két játszmát tudtak nyerni a játékosok, egyet Benyik, egyet pedig Szőke ... Holnap újabb erőpróba áll az együttes előtt, 15 órakor Zalaegerszegen Svédország ellen kell pályára lépnie a teniszválogatottnak. Taróczy Balázs telefonon közölte, hogy ma Zfirichen keresztül Budapestre, innen pedig Zalaegerszegre utazik. A legjobb magyar játékos nem biztos, hogy szerepel, hiszen tegnap még lázas volt. Taróczyn kívül még Benyik, Szőke, Machán és Csépai alkotják a magyar csapatot. MESTEREK TORNÁJA Lendl—Borg, G. Mayer—Connors elődöntő New Yorkban a Mesterek Tornáján a nyolc induló teniszező a csoportmérkőzések harmadik fordulójában is „szállította” a meglepetéseket: Borg és McEnroe, valamint Connors is vereséget szenvedett! A hallgatag svédet, az ötszörös wimbledoni bajnokot, Borgot az ameriai Gene Mayer verte meg, mégpedig könnyedén 6:0, 6:3- ra. Mayernak ez volt a második szenzációs sikere, az első McEnroe legyőzése volt, utóbbinak továbbra sem ment, ebben a fordulóban az argentin Clerc bizonyult nála jobbnak, 6:3, 6:0-ra, míg az amerikai Connorst a csehszlovák Lendl győzte le, 7:6, 6:1 arányban. A nap negyedik összecsapásán az argentin Vilas megszerezte első győzelmét, 5:7, 7:6, 7:5-re nyert az amerikai Solomon ellen. • Ezzel kialakult az elődöntők párosítása, ezek szerint Lendl Borggal, G. Mayer pedig Connorsszal találkozik. BUKÁSSAL KEZDŐDÖTT... Szegényes bajnokság AMillenárison megkezdődött az idei országos műkorcsolyázó-bajnokság. Az elég kevés induló miatt az első napi kötelezők meglehetősen gyorsan „bonyolódtak”, s egy parányi meglepetés is született, ugyanis a táncban az abszolút esélyesnek számító Remport, Nagy kettős a rumbánál bukott. 4 A kötelezők után, felnőttek, tánc: 1. Remport, Nagy (Bp. Spartacus) 5.0 pont,2. Péterfy, Bálint (Bp. Spartacus) 4.0 pont, 3. Nagy, Szabó (FTC) 3.0 pont. Juniorok: 1. Enghy,Tóth (Bp. Spartacus) 1.0. A junior férfiaknál Száraz (Bp. Spartacus), a nőknél pedig Szalai (BSE) vezet az egyéniben. Ma a rövid programokra kerül sor. A HEGYEIKBEN NAGYSZERŰ...! A tél nemcsak közlekedési akadály, nemcsak szállítási nehézség, hanem öröm is. Hóban szegény hazánkban az idén rengeteg örömet kínál a tél. A havas lejtők csábítják a sízés híveit, illetve azokat, akik most szeretnének hívéül szegődni. Képriportunk pillanatképeket villant fel, hogyan zajlik az élet a havas helyeken, ahol kicsik és nagyok egyformán hódolnak az egyik legszebb, bár nem könnyű téli sportnak , a Sízésnek. A mulatság nem olcsó, ámbár szerfelett szórakoztató, az is igaz, hogy felszerelést lehet kölcsönözni is, de az áldozatkész szülők többnyire meglepték vele gyereküket, így a felvételekről csupa „profi szerelésben” pompázó síző tekint ránk, s a külsőhöz a tartalmat is meg akarják teremteni... A legkisebbek szülői segítséggel, sőt szülői magaslatról mérik fel, milyen is a terep, ha síléc van a talpak alatt, a nagyobbak, ha nem is biztosan állnak még a léceken, de már önállóan teszik meg az első lépéseket, természetesen úgy, ahogy az oktató mutatja. . (Kancsal Tamás felv.)