Esti Hírlap, 1981. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-23 / 69. szám
Meglepően jó ízlésű és stílusos volt a tegnap késő esti szórakoztató műsor, a Hölgyek, urak, lehet, lehet! Ha az ember egy olyan alcímet olvas, hogy Vidám dalok és táncok a század első feléből, akkor óhatatlanul gyanakodni kezd: vajon miféle kiglancolt avíttsággal akarják nyakon önteni újfent a nosztalgiahullám jegyében? A divatjamúlt divatja a mindent fogyasztó hódolat mellett ugyanis természetesen építi ki maga ellen az óvatosság reflexét is. Ezt a tartózkodást azonban nagyon gyorsan eloszlatta Bilicsi Erzsébet stílusos rendezése. Ha nálunk elmondható egy ilyen szórakoztató jellegű műsorról, hogy profi módon meg van csinálva, akkor ez a tegnapi megérdemli, hogy rámondjuk. A profi abban különbözik egyebek mellett a dilettánstól, hogy pontosan ismeri a mértéket; tudja, miből, mennyi kell ahhoz a hatáshoz, amit el akar érni. És persze mindenekelőtt azt tudja, hogy mit akar elérni. Miután Bilicsi Erzsébet nem tévesztette össze a mai nézőt a mai néző dédmamájával, felidézte a nosztalgia tárgyát és finoman megmosolyogtatta. Paudits Béla bohókás kamaszegyéniségére nyugodtan rá lehetett bízni a kényes egyensúlyt, remekül hozta az illúziót, és az illúzióba keverve azt a csöppnyi fanyar humort, amitől a század első felének dalai itt a század végén élvezetesek lettek. Paudits utánzatokat adott elő, de mégsem másolt és nem is parodizált. Paudits maradt a Karádi-dal érzékiségének búgó melegében és a Jávor Pál-idézet fojtottságából előtörő szenvedélyes férfiasságában. És Paudits valamennyi alakban nagyon tehetséges és szórakoztatóan volt Paudits. Mondhatjuk, profi módon. A díszletek, a ruhák, az atmoszféra, a tánckar mozgása végre nem annak az egyetlen görcsös igyekezetnek rendelődtek alá, hogy elrejtsék a látvány kiállításának szegényességét (amitől mindig olyan szánalmasan szegényesek az ilyen jellegű szórakoztató „látványosságok”), hanem azt az illúziót keltették, hogy mindenből pontosan annyi és olyan van, amenynyi és amilyen kell. (bársony) □ VALLOMÁSOK címmel Bessenyei Ferenc tart önálló estet 26-án, csütörtökön 7 órai kezdettel a Fővárosi Művelődési Házban (XL. Fehérvári út 47.) Huszonhárom éves volt Bartók Béla, amikor dr. Fálk Zsigmond már új magyar zenei lángésznek nevezte őt az 1904-ben megjelent Ország-Világ című képes irodalmi hetilapban. Azt írta, hogy Kossuthszimfóniájának kolosszális hatása volt. Attól kezdve az újságok mintha takarékoskodtak volna a zeneszerzőről szóló beszámolókkal egészen a Budapesti Újságírók Egyesülete nagyszabású 1911-es almanachjának megjelenéséig. Ebben a Zuboly (Bányai Elemér) szerkesztette kötetben közreadták Bartók egyik Csík megyében gyűjtött és feldolgozott dalát, az Istenem, istenem, áraszd meg a vizet kezdetűt. Irodalmi ABC című rovatában az évkönyv, feltehetően nyomtatásban első ízben, fényképes önéletrajzát is megjelentette, ahogy Ady Endréét és Kodályét is. Meglehetősen rövid írás volt. Néhány mondata: „Zenei tanulmányaim befejeztével itthon és idegenben mint koncertező próbáltam szerencsét. De ehhez nem volt bennem elegendő lelki nyugodtság és testi erő, tehát pedagógiai működésre kellett magamat rászánnom: így kerültem a Budapesti Kir. Zeneakadémiára, mint zongoratanár. Közben első zenekari suitemmel tetszést, zongoradarabjaimmal és vonósnégyesemmel megbotránkozást arattam.” Az önéletrajznak a népzenegyűjtésre vonatkozó vége: „Azt hiszem, nem fogok csak Magyarországra szorítkozni; talán megadatik nekem, hogy messzebbre, vadabb, egészen járatlan utakra elkerüljek.” Negyvenévesen Amikor Bartók negyvenéves lett, a modern zene világában már nemzetközileg elismert mesterként tartották számon. A bécsi Musikblätter des Anbruch című, félhavonként megjelenő folyóirat dr. Otto Schneider nevű szerkesztője Bartók-különszámot adott ki a 40 éves művészről, portréjával és három és fél oldalas önéletrajzával. Olyanok elemezték a magyar zeneszerző műveit, mint Cecil Gray, Oscar Bie, Egon Wellesz és Kodály Zoltán. Az 1921 márciusában napvilágot látott osztrák folyóirat később kézről kézre járt pesti zenei körökben. Tanteremben Egy ilyen példánnyal, mint Bartók-rajongó diák, felkerestem Raith Tivadart, a Magyar írás szerkesztőjét. Azt ajánlottam neki, hogy lefordítom Bartók önéletrajzát. Ha közreadja, megszerzem az engedélyt a mestertől. Bartók Béla szűkszavú ember volt. Hírlapírók csak ritkán tudták szólásra bírni. Mint serdülő fiút, meglepő kedvességgel fogadott, és megadta az engedélyt a fordításra. Amikor a kefelevorratot elvittem megmutatni, a fejét csóválta: „Én a maga helyében az in meinem achten liebensjahre-t nem »nyolcadik életévemben'-re fordítottam volna, hanem »nyolcéves koromban«-ra. De most már mindegy.” A tudósítói kapcsolat megmaradt. Néhány év múlva, amikor már újságnál dolgoztam, megírtam, amit megtudtam róla vagy közölt velem. Időnként megfordultam Szilágyi Dezső téri lakásán, később a Kavics utcában, majd egyszer a Csalán utcában. Bartók egy hetilap számára tollba mondta nekem újabb önéletrajzát. Az Andruch-félét pedig itt-ott szintén igyekeztem megjelentetni. Riporteri munkám számára Bartók Bélát a legkönnyebben zeneakadémiai tantermében vagy impresszáriói egyik-másik irodájában tudtam megközelíteni. A nyilvánosság elől főleg zongoraművészi tevékenysége miatt nem zárkózott el. Igen gyakran elolvasta a kinyomtatandó interjúkat, cikkeket. Olykor bejegyzésekkel változtatott. Az első nagyobb beszélgetést 1924- ben folytattam vele, amikor az Opera névtelen fenyegető levelek miatt nem volt hajlandó színre hozni darabjait. Beszélgettünk csaknem minden külföldi útja előtt vagy megérkezése után. Bár általában hűvösen fogadta az újságírókat, mégis szívesen fellépett londoni körútja után az Újságírók Szanatórium Egyesülete 25 éves jubileumán az Operaházban. „Hatszor kellett meghajolnia a közönség ünneplésére — így szólt a közlemény 1936-ban —, és ez az ünneplés egy zsenit köszöntött, aki sohasem udvarolt a közönség kegyeiért, és még a mai megalkuvó világban sem alkuszik egy hajszálnyit sem.” Nagy érdeklődéssel vártam, mit mond szovjetunióbeli vendégszerepléséről, törökországi népdalgyűjtő útjáról és készülő új műveiről. A harmincas években A napi rádióműsorok címmel jelentek meg a lapokban. Egyszer meg is jegyezte: „Látom, hogy minden műsoromnál a címben szerepelteti a nevemet. Köszönöm.” — És, íme, az utolsó pesti nyilatkozata utazás előtt, 1940. október 6-án: „11-én vagy 12-én indulok feleségemmel, és előreláthatólag három hónapig maradunk Amerikában. A magyar zenét szeretnek szolgálni ezzel az úttal...” „interjúalany” Az első önéletrajztól az utolsó hazai nyilatkozatig x. шш тштршмшш&ш .'v·\ ''Sr ■' ' .'Jf ’ * * » V* i Xv f av«íw-.JS.Í' < y v5 \ 'Л '' < I SZÉP ÁGYNEMŰ - KELLEMES PIHENÉS A Skála Budapest Nagyáruház lakástextil-osztályának ajánlata március 23-tól, amíg a készlet tart: Heléna takaró, 558 Ft Százszorszép paplan, 449 Ft Nylprint paplan, 530 Ft Extra méretű pehelypaplan, 1720 Ft További ajánlatunk: Ravenna szőnyeg, 2x3 m-es, 4460 Ft Várjuk kedves vásárlóinkat! Fotósok Szerette, ha fényképezik. Fotóriporter kollégáim közül főleg Munkácsy Mártonnal, Escher Károlyival, Széchenyivel és Schafferrel rögzítettük portréját. Az olvasó e beszámoló keretében láthatja a Bartók Béláról készült utolsó, amerikai fényképfelvételt. Sándor György zongoraművész küldte a képet a már nagybeteg mesterről. Kristóf Károly HANGJÁTÉKOK Ha köztünk vagy — Mándy Iván Hangjátékot olvasni olyan, többsége így olvasva többmint amikor valaki partitúrát lapozgatva idézi fel magában a hegedűszólót, a zenekari öisszhangzást. Képzelőerő és rejtett hallás szükséges, hogy valaki a sorok, az asszociációra építő montázsok mögött megpillantsa az eleven életet, a figurákat. Különösen nehéz olvasni Mándy Iván hangjátékait, ám aki veszi magának a fá- áradságot, és az író művészetének ismeretében végiglapozza a Ha köztünk vagy, Holman Endre című — a Magvető Kiadó gondozásában megjelent — hangjátékgyűjteményt, izgalmas világba pillanthat. Kétszeresen is, hiszen emberi sorsokat és egy sajátos, azokat közvetítő dramaturgiát ismerhet meg. Mándy született novellista, s ezért nem véletlen, hogy útja a hangjátékíráshoz vezetett. A nem teljes sorsokat, csupán az élet egy-egy sorsfordító helyzetét bemutató hangjáték szerkezetileg, s az írói képzelet működését tekintve a novellához áll legközelebb. S különösen közel áll ahhoz a novellaszerkezethez, amelyet oly jól ismerünk Mándy Iván prózai köteteiből. Rádiókritikusi minőségemben az itt közölt tizenkét hangjátékot jószerivel mind hallottam adásban. S most olvasgatva ezeket, megerősödik az érzés: minden dramatikus művészet kollektív műfaj. Az író csupán a „partitúrát” adja, a rendező, a színészek és a hangtechnikusok egyaránt hozzájárulnak a mű végső formájához. Sajnos, nem minden esetben vannak hasznára, sőt, gyakorta előfordul, hogy a forgatókönyvben jól követhető cselekmény vagy asszociációs folyamat összetörik, követhetetlenné válik. A kötetben is közölt Temetői járat és a címadó hangjáték (Ha köztünk vagy, Holman Endre), produkcióként is teljes, izgalmas, drámai élményt nyújtó program volt. Ám a hangjátékoknak, szemléletében és megformáltságában eredetibbnek, „mándysabbnak” mutatkozik, mint amilyennek produkcióként megvalósul. Mándy nem hagyományos konfliktusvonalon haladva építi fel hangjátékait, Írásainak többsége mindennapi, nagyon is ismert helyzetből indít, s a konfliktus finoman búvik meg a szavakban, majd tör elő a cselekményben vagy a szereplőik időbeli-térbeli elmozdulásában. S ezt nehéz a rendezőnek követni, olyan akusztikus térbe helyezni, amely a megszólalások minőségét, a csöndet és azt a világot, ahol a szereplők mozognak, híven a hallgató elé tudja vetíteni. A kötet legjobb hangjátékai eredendően hangjátékok, azaz létük egyedüli formája a hangokra építő rádiódramaturgia. Ezekben Mándy a belső monológnak, a múlt asszociációs fölidézésének, a mini jeleneteknek olyan finom hálóját szövi, amelyek negyven-ötven perces változatban az egyes emberi sorsnak és a történelemnek az összetalálkozásait képesek sajátos művészi erővel sugározni. Ez, persze, kristálytiszta szerkezetet és rengetegapró megfigyelést, ötletet kíván az írótól. (A címadó hangjáték dramaturgiáját szinte tanítani lehetne.) Hangjátékot írni — gondolom — éppúgy nem lehet megtanulni, mint a novellaírást. A rádiójátéknak nincs sablondramaturgiája, az írónak műve tartalmától függően újra és újra meg kell küzdenie a megszólaltatás szerkezetéért. Ez az erőfeszítés és írói szándék mindvégig jól kitapintható Mándy Iván hangjáték-kötetében. S akik szeretik a Mándy-novellákat, minden bizonnyal örömmel forgatják az írónak ezt a kötetét is. A párbeszédeken, a „partitúrán” át a novellák sejtelmessége és különös valóságának világa rajzolódik át. Harangozó Márta GYŐZTES REKLÁMFILMEK Kilenc díja egy alkotónak Ostoroztuk évekig a hazai reklámfilmeket, minduntalan összehasonlítottuk őket a cannes-i díjnyertes nyugatiakkal, és megállapítottuk : bezzeg ... Ezt az idén nem tesszük. Egyszerű az ok: a magyar reklámfilmek olyan látványosan felnőttek a nemzetközileg elismert angol, francia művek színvonalához, hogy semmi „bezzeg”-nek nincs helye. Szívesen beszélnénk általános alkotói színvonal-emelkedésről, de nem ennek köszönhető az eredmény. A minap megtartott XI. magyar reklámfilm-seregszemlén a 72. jeligével benevezett filmből kilenc díjat, köztük a Magyar Reklám Szövetség különdíját és a két közönségdíjat Sas István rendező kapta. A tehetséges alkotó, aki évek óta mind jobb és jobb, mellesleg Cannes-ban is többször díjazott reklámfilmeket készít, az idén a mozifilmreklám-kategóriában az összes díjat elnyerte. Sorrendben a Beszélő csatorna című környezetvédelmi animációs filmje az első. (A tv-ben már sokszor vetítették az árva kis szürke kanálist, amelyik panaszkodik az utca népének.) A szellemes „pécsi kesztyű-sorozatot, a Derby desodort és a tisztálkodást propagáló filmeket (Hogyan mondjam el neked?) nem kell különösképpen bemutatni, hiszen minden moziba járó ismeri. Sas Istváné a tévéreklámok kategóriájában második díjas, a kedves „Kedd”-rajzfigura szerepeltetésével készített Skála-reklám is, amely arról kíván meggyőzni, hogy ..ha bemegyek, milyen jól »kijövök« ...” A győzelemrekorder rendezői munkáin kívül a zsűri Kaminsky György Pótkávé és Bognár István Uniklumpa című munkáját jutalmazta ebbena kategóriában. Néhány esztendővel ezelőtt még ugyanezeken a hasábokon szóvá tettük, hogy a magyar reklámfilmekben nincs meg a kellő összhang a reklámozott cikk és a reklámozó egyénisége között. Most, hogy a mosolyra csábító Sugár-reklámsorozat elkészült, bebizonyosodott, az évekkel ezelőtti megállapítás már érvényét vesztette. Egyébként sok az oldott, humoros, hangulatos reklám. Ha a Napsugár őszibarack- vagy szilvareklámokat nézzük, az érett gyümölcsök láttán szinte összefut a nyál a szánkban. Ez az igazi hatás: szívesen innánk ,az üdítőből — azonnal. Ugyanilyen hatásos a tejfölreklám is. A Konvoj című nagy sikerű film adott ötletet a Fabulon borotválkozás utáni arcvizének reklámozásához, ez azért örvendetes, mert ez a filmsiker tette aktuálissá a régi terméket javasoló új egypercest. Csak egyetlen filmnél nem világos, hogy milyen céllal készült. Az Autókés raktárházát reklámozóé. Mert amíg az autóalkatrészek ellátása nem egyenletes, sokszor hiány van, addig egy kellemes reklámfilm nem helyettesíti a nem kapható gyertyát vagy a hiánycikk kézifékhuzalt. Pálffy Judit