Esti Hírlap, 1981. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-10 / 160. szám

VILÁGBAJNOKI ARANY S­zékely Mán mindenkit elkáprázta­tott Kozák Mihály, az MTI kiküldött tudósítója jelen­ti Clermont-Ferrand-ból, a vívó-világbajnokságról. Csak a párbajtőrvívás legnagyobb csillagai vol­tak olyan bravúros tel­jesítményre képesek, mint amilyennel Székely Zoltán tegnap este aranyérmet nyert. A mindössze második vi­lágbajnokságán részt vevő sportoló Clermont-Fer­­rand-ban nemcsak a néző­ket, hanem az igényes szakértőket is elkápráztat­ta nagyszerű produkciójá­val. A 29 éves újpesti ver­senyző a legnehezebb aka­dályoknál sem torpant meg, asszóról asszóra ké­pes volt újítani. Ha kel­lett, időre­ vívott, ha a helyzet úgy kívánta, reme­kül támadott, vagy védett, és ügyesen variálta a szú­rásokat. A döntőben a 197 cm magas moszkvai Mo­­zsajevnek, hol a kezén, hol a lábán, hol a testén ült meg egy-egy találat (így lett 10:6 a végeredmény), s a 26 éves Mozsájev sok­szor tehetetlenül nézett ki a pást mellett álló meste­rére. Székely pedig rendület­lenül igen magabiztos volt, ez látszott a mozgásán, s még akkor sem jött zavar­ba, amikor a negyeddön­tőben a svájci Poffet már 4:1-re vezetett ellene. „Ez volt a sorsdöntő összecsa­pás!” — mondta nagy ala­kítása után az egykori öt­tusázó,­ aki 1972-ben vál­tott át végleg a vívásra. — Az elődöntőben Elmar Bormann, majd a döntő­ben Mozsájev ellen sem éreztem idegességet, nyu­godtan vívtam, az is fel­dobott, hogy előtte délután és este két asszót idővel nyertem meg, tehát erre is képes voltam. Igen boldog vagyok, hogy az 1980—81-es szezonra ki­írt Világ Kupát a volt olimpiai bajnok, Pusch előtt sikerült megnyer­nem, mutatja, hogy az egész év­ben jól sikerült a felkészü­lésem. Ehhez hozzájárult klubedzőm, Marton István is. Székely a VB-vel vidó­ban nagyszerű sorozatot zárt. Érthető, hogy ő ke­rült a reflektorfénybe. Az olasz E. Mangiarotti, a nemzetközi szövetség fő­titkára, aki fénykorában fél tucat olimpiai és világ­­bajnokságot nyert ebben a számban, az elsők között gratulált a győztesnek: „Ritkán látni ilyen lenyű­göző párbajtőrvívást,­­ méltó helyre került az aranyérem.” W. Giger, a döntő sváj­ci zsürielnöke (ő is neves vívó volt, most a fia foly­­tatja a páston) többek kö­zött a két verseny­ző sport­­szerűségét dicsérte. Emil Beck, az NSZK válogatot­­tának híres mestere a dön­tő csörte előtt annyira biz­tos volt már Székely győ­zelmében, hogy 500 frank­ban lefogadta a franciák edzőjével. Ugyanannyival lett gazdagabb ... Kulcsár Győző, a sike­resen debütáló, és a pás­tok mellett fáradhatatl­a szövetségi kapitány viszont nagyon elégedett volt. „Székely sikerét azért is értékelem nagyra, mert a saját pályafutásomból tu­dom, ebben a fegyvernem­ben milyen nehéz első helyre jutni — mondta a tegnapi „aranyeste” után. — Győzelmével már 23 pontra nőtt az olimpiai értékelés sze­rinti pontjaink száma, te­hát elértük célkitűzé­sünket, ami ezután jön, az rá­adás, s reméljük, nem is marad el. A Maison Des Sports lassan elcsendesedett, de a doppingvizsgálatról visz­­szatérő érmeseket még több újságíró is várta. Székelytől az egyik svéd tudósító azt kérdezte, hogy van-e beceneve, és ha igen, mi? „Cérna” — vá­laszolta az újdonsült vi­lágbajnok. Mire a kérde­ző pillanatnyi gondolkodás után a felfedező büszkesé­gével harsogta — ,,Cérna, de kötélidegzettel!” Igaza volt. A NAP PROGRAMJÁBÓL !( RÁDIÓ ) Július 10., péntek KOSSUTH, 14.01: Vörös rózsa. (2., befe­jező rész) Hollós Ervin 73-as zárka c. könyvéből írta: As­­perján György. — 14.44: Ma­gyarán szólva... — 15.00: Hí­rek. Időjárás. — 15.10: Kórus­pódium. — 15.28: A Budapesti Koncert fúvószenekar játszik. — 16.00: Útközben. — 16.05: Gátjaink térképe. — 17.00: Hí­rek. Útközben — itthon és külföldön. — 17.10: Reklám­kalauz. — 17.13: Faragó Laura, Martin János és Duga Ilona népdalokat énekel, Béres Já­nos népi kamaraegyüttese játszik. — 17.50: A magunk ér­dekében, a magunk védelmé­ben. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Zenekari muzsika. — 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 21.30: Vá­lasztóvonal. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Itt járt a házmester­­né. Fenákel Judit hangjátéka. — 23.10: Antigone. Részi. Traetta operájából. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Meló­diakoktél. PETŐFI: 14.00: Kettőtől ötig... A Pe­tőfi rádió zenedélutánja. — 17.00: Tini-tonik. — 17.30: ötö­dik sebesség.*— 18.30: Hírek. — 13.33: Könnyűzene — hang­szerszólók. — 18.46: Primadon­nák, bonvivánok — operettek. — 19.26: Nemcsak vállalkozás. — 19.56: Reklám. — 20.00: Fél­óra népzene. — 20.30: Hírek. — 20.33: A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. A szavak felkelése. — 21.36: Köszönöm a beszélgetést. — 21.57: A teg­nap slágereiből. — 22.40: Házy Erzsébet Lehár operettjeiből énekel. — 23.00: Hírek. Időjá­rás. — 23.15: Nóták. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 14.07: Magyar művészek ope­rafelvételeiből. — 15.00: Ország, város. — 15.30: Bécsi klasszi­kus muzsika. — 16.30: Tip-top parádé. — 17.00: Nagy meste­rek kamarazenéjéből. — 18.30: Rádióhangversenyekről. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Emlékezetes dzsesszhangver­senyek. — 20.14: Tartózkodás — avagy nem kell a pénz? — 20.44: Beethoven: Fidelio. Két­­felvonásos opera. — 22.57: Ma­gyar zeneszerzők. — 23.30: Hí­rek. Időjárás. Július 11., szombat KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.26: Lányok, asszonyok. — 8.51: Mongóliai pillanatképek. — 9.31: „Vár egy új világ...’* — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Útközben. — 10.10: Schu­bert: VII. szimfónia. — 11.05: Műsorajánlat. — 11.08: 30 éves a Rádiószínház. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Zenei anya­nyelvünk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Graziella Sciutti operaáriákat énekel. — 13.06: A Mongol Népköztársa­ság nemzeti ünnepén. PETŐFI: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Szatiri­kus dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Útközben. — 8.38: Um­bulda. VII. rész: Kis trükkök, nagy üzletek. — 9.35: Eper és vér. Részi. Freebairn filmzené­jéből. — 9.42: Házszám. — 9.58: Reklám. — 10.00: Szombat dél­előtt. — 12.00: Térzene a Nem­zeti Galéria előtt. — 12.30: Hí­rek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Négykezesek a Szovjetunió népeinek dalai­ból. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. / 3. MŰSOR: 7.00: A szolnoki stúdió ro­mán nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 7.30: A miskolci kör­zeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsor­­ismertetés. — 8.03: A kiállító­­termek programjából. — 8.11: Rásonyi Leila hegedül, Miklós György zongorázik. — 9.11: A Collegium Aureum kamara­­zenekar Haydn-felvételeiből. — 10.00: Töltsön egy órát ked­venceivel! — 11.00: Hírek. Idő­járás. — 11.05: Operaegyütte­sek. — 11.54: Világhírű zongo­raművészek Chopin-felvételei­­ből. — 12.30: Ország, város. Beszélgetés az urbanisztikáról. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Műsorismertetés. — 13.07: Romantikus mesterművek. 22.15: Tv-híradó 3. (Színes.) — 22.25: Jó éjszakát felnőttek! Én még kiskorú vagyok. Olasz film. (Színes.) (18 éven felü­lieknek!) 2. MŰSOR: 20.00: Beszédtéma — beszél­jünk róla. Balogh Mária mű­sora. (Színes.) — 20.30: Ami a kiállítás mögött van. Riport­film. (Színes.) — 21.10: Tv-hír­adó 2. (Színes.) — 21.30: Rek­lám. (Színes.) — 21.35: Vívó­világbajnokság. Kardcsapat­­döntő. (Színes.) Közvetítés Clermont-Ferrand-ból. SZOMBAT DÉLELŐTT 9.00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes.) — 9.05: Nas Ekran. — A mi kép­ernyőnk. A Pécsi Körzeti Stú­dió szerb-horvát nyelvű nem­zetiségi műsora (ism.) (Szí­nes.) — 9.25: Mese, mese, már­ka. Kisfilm-összeállítás. 1. A kismókus kosara. — Román rajzfilm. (Színes.) 2. Kapcso­lat a Földdel. — NSZK rajz­film. (Színes.) 3. Cirmi és Csurmi meg a bokszmeccs. Román rajzfilm. (Színes.) — 9.50: Pályán maradni. Kispá­lyás focivetélkedő. — 10.30: Eszményi férj. Amerikai film. (Színes.) (Ism.) — 12.00: Ke­resztkérdés. Fejtörőjáték (ism.) (Színes.) — 12.25: A Tv Galé­riája. Lendvai Antal kiállítása (ism.) (Színes.) Minden este fél nyolctól „örökzöld dallamok” a budai Trombitáskertben (II., Moszk­va tér). Fellépnek: Mező Ma­ri, Horváth Gyöngyi, Rácz Ka­ti, Szilágyi Imre, Mészáros Ti­bor. Zene: Tony trió. Észak­budai Vendéglátó Vállalat. (x) Most érkeztek, már árusítják a fekete női és férfi tánccsiz­­mákat, kötött és szövetből ké­szült férfinadrágokat mellé­nyeket a Jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalat Népvisele­ti Ruhaüzletében, Budapest V., Bécsi u. 5. (X) Nagy szám ez a hat szám: 179—800! A Tourinform idegen­forgalmi információszolgálat részletes választ ad az utazás­sal, útiokmányokkal, progra­mokkal, közlekedéssel, szállás­sal, étkezéssel, időjárással, postai szolgáltatásokkal kap­csolatos kérdéseire. A Tourin­form hétköznap 7—21-ig, szombaton 7—20-ig, vasárnap 8 -13-ig várja hívását. Tourin­form : 179—800. (X) Táncolni megtanulhat pár óra alatt különórán, Szeif Gyuláné tánctanártól. VII., Le­nin krt. 37. Tel.: 220—494. (X) Táncoljon! Különórán bár­melyik korosztályt megtanítom (discót is). Dr. Gulyásné tánc­tanár: 312—892. Lenin krt. 76. (X) A Bolyai János Híradástech­nikai Szakközépiskola levelező tagozata pótfelvételt hirdet. Szakmában dolgozó vagy érett­ségizettek részére. Jelentkezés az iskolában 1981. aug. 25-től. Telefon: 208—233. (x) A Fővárosi Cipőbolt Vállalat július 1—11-ig a Flórián üz­letközpontban 20% enged­ménnyel árusít női szandálo­kat. (X) ( TELEVÍZIÓ ) PÉNTEK 16.05: Hírek. — 16.10: Mérge­zett forrás. Bolgár tévéfilm. (Színes.) —­ 17.15: Postafiók 250. (Színes.) — 17.30: Reklám. (Színes.) — 17.35: Keresztkér­dés. Fejtörőjáték. (Színes.) — 18.00: Ablak. — 19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.15: Esti mese. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: Delta. Tudományos hír­adó. (Színes.) — 20.25: Cir­kusz, cirkusz. (Színes.) —21.20: Bérekről, jövedelmekről — sokszemközt. Beszélgetés Fa­­lusné Szikra Katalinnal. — Hétéves csúcsot döntött meg PáSZtor Tegnap délután a Millenári­son megrendezett Melba Ku­pán Pásztor Zoltán, az FTC versenyzője nagyszerű idővel ért elsőként a célba. „A hét éve fennálló 4000 m-es egyéni or­szágos csúcsot javította meg — mondotta örömmel­­ Ihász Sándor, az MKSZ főtitkára —,­ méghozzá nem is akármilyen idővel, 4.56.07-tel. A korábbi ranglistavezető 4.59.01-gyel Szűcs Gábor volt. Ezen a vá­logató versenyen ő is nagyon jól szerepelt, éppúgy, mint a többi válogatott, Zaka, Dér és Somogyi. Ez már sejteti, hogy a közeljövőben csapatban is csúcsjavítás lesz. Mint érde­kességet, érdemes megjegyez­ni: eddig egyedül a győztes Pásztor Zoltán nem fért be a válogatottba, holott ezzel az eredményével rangos világver­senyen is előkelő helyen vé­gezne. Jelenleg négy szovjet és NDK-s, valamint két csehszlo­vák kerekes tud ennél jobbat.” McEnroe­­ lehet tiszteletbeli Száznégy éve — tehát amióta megrendezik a wimbledoni te­niszversenyeket — először hozott kemény döntést az „All Eng­land Tennisz Club” elnöksége a mindenkori egyéni bajnokok, tisz­teletbeli taggá, bajnokká adoptálása ügyében. John McEnroe, a férfiverseny győztese nem lehet tiszteletbeli tag! Az indokolás szerint McEnroe sportszerűtlen viselkedésével „rossz hírbe hoz­ta a wimbledoni versenyeket 1981-ben”. A hírrel kapcsolatos, hogy McEnroe hallhatott valamit már előzetesen a tiszteletbeli tagok közül való „kiebrudalásáról”, mert az AP idézi a tenisze­ző két nappal ezelőtti véleményét: — Hogy én lennék az első, aki a száz év alatt nem lehet tiszteletbeli bajnok? Ezt még a wimbledoni rendezők sem merik megtenni. Megtették. A TATABÁNYA ÉS A DO­ROG egykori labdarúgója, Mé­száros Imre lett a Győri MÁV­­DAC edzője. Két évre szóló szerződést írt alá. Mészáros Imre előzetesen Hódmezővá­sárhelyen és Szegeden tevé­kenykedett. A TAKSONYI ORSZÁG­ÚTON rendezték meg az Olimpia Kupa elnevezésű nemzetközi országúti 100 kilo­méteres kerékpáros csapatver­senyt. Ezen Svájc, Csehszlová­kia és Magyarország váloga­tott egységei mellett négy meghívott vegyes csapat is részt vett. A háromperces idő­közönként indított négyfős csapatok küzdelméből igen jó idővel a svájciak kerültek ki győztesen, megelőzve a ma­gyar és a csehszlovák váloga­tottat. AZ UEFA ELKÉSZÍTETTE az 1982. május 21—30. között Finnországban sorra kerülő if­júsági labdarúgó Európa-baj­­nokság selejtezőinek a sorso­lását. A 31 nevezett csapatot tizennégy kettes és egy hármas csoportba sorolták. Magyaror­szág ifjúsági válogatottja a ti­zenkettedik csoportban Görög­országgal­ küzd majd az ifi EB-döntőbe jutásért. A selej­tezőket 1982. április 12-ig kell lejátszani. NEMZETKÖZI ÖREGFIÚK labdarúgó-mérkőzés lesz hol­nap 18 órától a Fáy utcában: a Vasas a csehszlovákiai Ru­­zsombek együttesével találko­zik. A BP. HONVÉD labdarúgó­­csapata már megkezdte az új idényre való felkészülést, mi­vel július 18—19-én nemzetközi tornán vesz részt Belgrádban. ­J SZÍNHÁZ ) Mátyás-templom: Lehotka Gábor orgonaestje (8) — Bu­dai Parkszínpad: Tahiti tánc­­együttes (8) — Margitszigeti Színpad: A víg özvegy (8) — Városmajori Színpad: Irma, te édes! (8) — Körszínház: A magyarországi fenevad (fél 8) — Szentendrei Teátrum: Mu­­kányi (fél 9) — Fővárosi Nagy­cirkusz: Cirkusz ’81 (da fél 4, este fél 8). SOK A SÉRÜLT helye A magyar bajnokság után egy nappal a Magyar Öttu­sa Szövetség elnöksége vá­logatási kérdésekkel fog­lalkozott. Ismeretes, hogy idén a felnőttek és junio­rok is világbajnokságon vesznek részt, és Bulgáriá­ban az IBV-n is jó helyt­állást terveznek a szakve­zetők. Dr. Török Ferenc szövet­ségi kapitány elmondta, hogy jelenleg a hatos fel­nőttkeretben sok a gond, mert csak a bajnok Csá­­­szári Attila egészséges, így az ő helye számít végleges­nek a felnőtt-vb-csapatban. Az, hogy kik utaznak rajta kívül Lengyelországba, csak az augusztus 15—19-i Bará­ti Hadseregek Spartakiád­­ját követő napokban lesz végleges. A kerettagok kö­zül Szombathelyi térdsérü­lése miatt nem edzhet, Do­bi kezéről csak három hét biztos múlva­­veszik le a gipszet, Maracskó vírusos influen­zája orvosi konzílium elé kerül. Buzgónak a sparta­­kiádon kell — főként lö­vészetből — „vizsgáznia”, hiszen a bajnokságon ala­posan „ellőtte magát”. A fiatal Mizsért elsősorban a junior vb-re tervezik, ha az említett sérülések nem jönnek rendbe. Villányi Zsigmond, az utánpótlás szövetségi kapi­tánya a junior vb-re a kö­vetkező keretből válogat majd: Mizsér, Pál, Deme­ter, Divéki. (Tartalékjai: Tóti Z. és Vincze.) Az IBV-n Demeter helye biztos, mel­lette négyen (Bárdy, Jan­­kura, Sólyom, Fábián) pá­lyáznak a három utazó­helyre. Utóbbi kérdésben a Csepel Kupa (július 18—22.) mondja ki a döntő szót. (MTI) . „ANNAK AZ OR­SZÁGNAK, amely világ­­bajnokságot rendez, illik legalább az elődöntőig el­jutnia. Éppen ezért meg vagyok róla győződve, hogy Santamaria csapata, Spa­nyolország válogatottja is ott lesz a legjobb négy kö­zött” — nem más mondta ezt, mint Di Stefano, a Real Madrid volt kitűnő játékosa, aki jelenleg egy spanyol te­levíziós társasággal járja a világot, szaktanácsadója a Labdarúgás akcióban című futballfilmnek.­­ AZ ELŐSZERZŐ­DÉST MÁR ALÁÍRTA, mégsem lett az AC Milan játékosa Jan Ceulemans, az FC Bruges sztárcsatára. Az utolsó pillanatban gon­dolta meg magát a leg­utóbbi EB nagy felfedezett­je, annak ellenére, hogy a hároméves szerződésért nagyon komoly összeget kapott volna.­­ A FÉRFI KOSÁRLAB­DA MNK küzdelemsorozata befejeztével most hosszabb szünet következik a váloga­tottnál. Mik a következő feladatok? „A közös mun­kát csak szeptemberben kezdjük el, addig a klubok­ban folyik a felkészülés, a Honvéd augusztus 13—20. között a szocialista országok hadseregeinek spartakiád­­ján indul, ez most a legkö­zelebbi nemzetközi feladat” — mondotta Horváth Fri­gyes, a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkára. © KAZIMIERZ GÓRS­­KI, akinek kapitánysága idején a lengyel labdarú­gó-válogatott kiemelkedő eredményeket ért el —­ a müncheni olimpián arany­érem, az 1974-es VB-n bronzérem — ötévi görög­­országi tartózkodás után, ahol a Panathinaikos,­­a Kastoria és az Olympiakos edzője volt, hazatért és a Legia Varsó szakvezetője lett.­­ A HIVATALOS TE­NISZVERSENYEKEN ezen­túl csak olyan ütővel le­het játszani, mely nem hosszabb 81,28 cm-nél (32 hüvelyk) és nem szélesebb 31,75 cm-nél (12,5 hü­velyk). Ez a felső határ éppen megegyezik a hét­­nyolc éve divatba jött nagyfejű ütő méreteivel, amelyért a hagyományos sporteszköz hívei csak „palacsintasütőnek” titu­lálják. A SZEIBERT (Rákóczi SE) labdarúgó átigazolását a Bp. Honvéd és a Volán is kérte, a Honvéd már kiesett ebből a „verseny­ből”. Szeibert igazolása még így sem dőlt el, mert a szövetség fegyelmi el­tiltása alatt áll, és csak az MLSZ elnöksége engedé­lyezheti, hogy ilyen eset­ben más klubhoz mehes­sen. Gruborovics az MTK­­VM-ből a SZEOL AK já­tékosa lett. A Debrecen labdarúgóját, Orosházit ki­zárták az átigazolási lehe­tőségből, kettős aláírás miatt, aláírt ugyanis előbb a Szolnokhoz, majd a SZEOL AK-hoz. Giront a Dunaújvárosból „villám­mal” átigazolták a Diós­győrbe.­ ­ —BB—итам 1981. július 10., pontést

Next